Szolnok Megyei Néplap, 1963. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-13 / 36. szám

1968. február 13.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

o

Tsz kulturális gondok

— néhány tanulsággal

A KÁLYHA KÖRÉ HÜZÓDTAK AZ EMBEREK.

MINTEGY HARMINCÖT-NEGYVENEN A KUNSZENTMÁRTONI MŰVELŐDÉSI HÁZ TV-TERMÉ- BEN. KULTÚROTTHON IGAZGATÓK, TSZ NÉPMŰVELÉSI ÜGYVEZETŐK, MŰVÉSZETI VEZETŐK HALLGATTÁK A BESZÁMOLÓKAT. EZT NEM VALAMILYEN MEGBÍZOTT ELŐADÓK, HANEM ;

MAGUK AZ ÜGYVEZETŐK TARTOTTÁK. EGYMÁS UTÁN ÁLLTAK FEL A CSÉPAIAK, AZ ÖCSÖ- DIEK, A CSERKESZÖLLŐIEK, HOGY ELMONDJAK:

MI A JÓ, MI A ROSSZ NÁLUK. AZ EGÉSZBŐL AZ ÁLTALÁNOS KÉP AZ ÉRDEKES.

Még mirdig él, és kísért az a hibás szemlélet, amely szerint a kulturális tevékenység a termelőszövetkezetekben szükséges rossz. S ez esetben a „szükséges” alatt párthatározatokat, és más felsőbb instrukciókat értenek. A csépai Alkotmány Tsz ügyvezetője elmondotta, hogy van ugyan rádiójuk, lemezjátszójuk és magnetofonjuk, de a tsz egyes vezetői szerint teljesen fölösleges kulturális tervet készíteni, s az ő működését is fölöslegesnek tartják, olyan indokolással, hogy úgyis kulturálódik az, aki akar. Ugyanott az Űj Barázda Tsz-ben szintén 6ok nehézséggel találta szemben magát Görög Klára, a fiatal ügyvezető. 0 azonban nem riadt vissza, szervezett, vitatkozott, és ma már elérte, hogy vannak, akik támogatják törekvéseiben.

( Nem rózsás a helyzet a kunszentmártoni Búzaka- lása-ban sem, a vezetőség itt sem adja meg a kellő támogatást. Indultak volna mezőgazdasági tanfolyamok, de mire sor került rá, visz- 6zaléptek az agronómusok. Tiszakürtön klubot szeretnének létrehozni a tsz-ben, helyiség is lenne, azonban az elnök sohasem ért rá még eddig a nála több ízben jelentkező ügyvezetővel tárgyalni, Barta elvtárs — a párttitkár — pedig azon a véleményen van, hogy négy klubszerű helyiség van a községben, minek még a tsz-be is. Öcsödön a Szabadság Tsz-ben a szociális-kulturális alapból jóformáin semmit sem használtak fel. Ott egyébként most van változás, új a népművelési ügyvezető, egyelőre azonban még nem látja tisztán, mit is tehetne.

Az elmondottakból azt a tapasztalatot szűrhetjük le, hogy a kulturális fejlődés jelentőségét a tsz-vezetőség még sok helyen nem érti. Ahol viszont az ellenkezője van ennék, ott szép eredmények születnek. Mint például a csépai Új Barázdában. Huszonnégy fővel indult ezüstkalászos tanfolyam, ma már negyvenegyen látogatják. Ezek egy- egy alkalomra 0,15 munkaegységet kapnak. Hatan öntözési gépész szakmunkás-tanfolyamra járnak, ketten traktorvezetőnek készülnék, öten a hetedik, négyen a nyolcadik osztályt végzik. Erre az évre körülbelül 30 000 forintot terveztek kulturális célra, ebből fedezik a szakkönyvvásárlást, a tanfolyamra járók munkagység-részese- dését, újságelőfizetést, és az ügyvezető tiszteletdíját. Tiszakürtön huszonhat tsz-tag jár a belterületi iskolába, négy tsz vezetőségi tag tanul. Megszervezik az autóbusz-kirándulást egy szőlőtermelő állami gazdaságba.

A kulturális alap felhaszr nálásával sincs minden rendben. A szociális és kulturális alap egy rovaton van, így aztán igen keveset áldoznak kultúrára, s az ügyvezetők jórésze egyszerűen nem tudta megmondani pontosan, mennyi az a pénz, amivel számolhatnak. Tudjuk azt, hogy a tsz-ek- nék gondoskodniuk kell öreg nyugdíjas tagjaikról. Betegség, haláleset is közrejátszhat. Mindemellett azonban mégis azt tartanánk helyesnek, ha megszületne minéd hamarabb a kétszázalékos alap kettéosztása 60—40 százalékos arányban a szociális alap javára. Csak így képzelhető el, hogy ésszerűen, és pontosan meg lehessen tervezni a kulturális haladás anyagi vonatkozását

Az is kiderült ezen a tanácskozáson hogy a pénzek hovafordítása ügyében jócskán akad bizonytalanság. A népművelési tanácsadónak mielőbb mintaterveket kellene elkészítenie a kulturális alap felhasználására. Azért csak mintaterveket, mert a sajátos helyi adottságok szabják meg, hová fordítsák a pénzt. El tudjuk képzelni, hogy ahol erős művészeti csoportot tud a tsz létrehozni, ott annak a támogatására tekintélyes összeget kell tartalékolni. Ahol erre nincs lehetőség, ott a megfelelő pénzt a művelődési ház

9

rendelkezésére kell bocsátani, amely központi művészeti csoportjaiba bevonja a tsz fiatalságát.

Itt szeretnénk rámutatni egy nem anyagi természetű problémára. Legyen-e művészeti csoport a szövetkezetben? A csépai Űj Barázda ügyvezetője felszólalásában elmondotta, hogy szeretne színjátszócsoportot létrehozni, de ran tudja, ki tanítja majd őket. Véleményünk szerint csak akkor szabad művészeti csoportot alakítani, ha annak megvan minden feltétele. Van vezető, aki képes megfelelő szinten betanítani a csoportot, és képes azt összetartani és nevelni. Van megfelelő számú tehetséges fiatal, és biztosítottak az anyagi eszközök (díszlet, maszk, táncruhák, stb.). Ennek hiányában ne erőltessék az önálló csoportot, inkább erősítsék a művelődési háziét, vagy otthonét.

Nagy pozitívuma volt a kunszentmártoni értekezletnek, hogy a legtöbb termelőszövetkezetben komolyan veszik a tanulást. Ez az ága általában megértésre talált a kulturális munkának. Igen sok helyen maguk a tsz-vezet ők Is tanulnak, működnek az ezüstka lószo6 tanfolyamok, sokan járnak esti iskolába. Ezt a helyes

(Európa Kiadó, 1963)

Négy fiatal szovjet költő verseit tartalmazza a kötet. Mind a négyen harminc körül járnak csak, de költészetüket már a világhír lengi körül. Ez Utóbbi megállapítás nemcsak Jev- tusenkóra vonatkozik, de joggal állíthatjuk voznyeszensz- kljröl, Bozsgyesztvenszkijröl éa

törekvést a jövőben is erősíteni kell.

Végezetül még egy probléma merült fel, amellyel feltétlenül foglalkoznunk kell. Ez pedig az ügyvezetők tiszteletdíja. Igazán rendkívül csekély összegről van szó, amellyel éppen csak hogy jelképesen díjazzák az ügyvezetőket. Százötven^-kétszáz forint az átlag. Néhány helyen pedig ennek megfelelő összegű munkaegység. A baj azonban az, hogy még ezt a tiszteletdíjat sem fizetik sok helyen.

Ezt a gyakorlatot nem lehet tovább folytatni. Az eddigi rövid idő is igazolta, hogy az ügyvezetők komoly motorjai a tanulásnak, a kultúrált szórakozásnak. Az eredmény jórészben az ő áldozatos munkájuknak köszönhető. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy az anyagi érdekeltség elve nemcsak a tsz-vezetők- re és tagokra, hanem rájuk is vonatkozik. Ha pedig ez így van, a tsz főkönyvelők bizonyára megtalálják a módját, hogy ezt a jelentéktelen összeget rendszeresen biztosítsák.

Csak néhány kérdést érintettünk a népművelési ügyvezetői hálózat létesítésével kapcsolatban felmerült problémák közül Ügy gondoljuk azonban, hogy a figyelem felhívására ennyi is elegendő. Egy járás tükrében tudtuk csak megnézni a problémákat, de eddigi tapasztalataink szerint megyeszerte hasonló eredményeket érnék el, és hasonló gondokkal küzdenek. Érdemes lenne ügyüket minden járásban és most már megyei szint'» is napirendre tűzni

Vlnokurovról is. Tematikájuk, világszemléletük azonos: harcba szállnak mind a személyi kultusz embertelenségével és maradványaival, mind pedig a szovjet polgárok életében felfelbukkanó kispolgárt élet megnyilvánulásaival. Költészetükben keresik az élet rejtett és a szovjet költészetben eddig még nem ábrázolt villanásait.

Polner Zoltán:

SZIGORÚ

snduló költő első kötetét

* mindig érdeklődéssel, a felfedezés örömének várá- sával veszi kézbe az olvasó.

És ha életünkről, gondjainkról, a bennünket körülvevő szépségekről valami újat tud mondani nekünk, ha csak résnyit is tágít látásunkon, gondolatainkon, már érdemes volt kiadni a verseket.

— Polner Zoltán kötete olyan költőt igér, akit mostani verseinél messzebbre, magasabbra vezethet el sokirányú érdeklődése modern, helyenként merész képalkotása.

Egyaránt verssé válik keze alatt a falusi ember problémája, az őt körülvevő táj változásai, a történelem, és a háború véres, de igaz tanulsága.

Eszközei is vannak, hogy mindezt egyre magasabb művészi fokon fejezze ki. Soraiban ott vibrál a mindent újrafogalmazás vágya, és már sok helyen a teljesülése. Szerinte: „Az alkotás a legfőbb mérték, az egyetlen: a tüzek mása”. Ha tartja a maga számára feladott leckét, nem tévedhet el. Friss, megkapó képek ígérik ezt, igaz, még csak elszórtan, de a helyükön mindig találóan és erőteljesen.

„Piros menetben lépő igazságot” lát, újat vesz észre az éj sötétjében, s az oly sokszor megénekelt hajnalokban: „Olvadt szurok az éj tekintete”, vagy „Távol: kék zománcú hajnal / Kitárt mellel mennek elé / felhők, fák”. Nagyon plasztikusak az ilyen képek is: „Valahol a búzatáblák 7 mélyén gyalogol a nyár”.

Emberjellemző erővel rendelkezik. Ennek legsikerültebb példája egy öreg parasztról írt verse: Szemöldökére 7 pihenni nagy, bozontos felleg ült. 7 Szavában csontos szél, fűzöld mezők / köszönnek rá derűs hajnalt az égre. / ...

Az életrajza mindenütt ez a táj 7 ... s az évek / figyelték, ámint komoly bölccsé fáradt”.

Mindezt sok helyen szerencsésen egészítik ki a találó, jól választott jelzők.

VALLOMÁS

(Pl. vízszemű gödrök, Le- nyakló gémeskút, égszín idő, rézhomlokú ég, nyárfa- csendű iskola, szorongó utak, jeltelen tegnapok® Formabiztonsága figyelemreméltó. Ezt bizonyítják egy-egy lélegzetre kiszakadt dalai, (Áradozó, Tél) és a szonettek sora. Legsikerültebb versei is a zártra komponáltak közül valók. (Ballada, Különös alkonyat, Tanya a határban, Ne csodálkozz, Őszi emlék.) A kötött formák között talált magára legjobban a költő. A formai fegyelem képeit is szebben kimunkálta. Szabadversei (Bizonyítás, Kutak) alatta maradnak a kötet Színvonalának. Itt is és most is bebizonyosodott az a furcsán hangzó, de sokszor emlegetett igazság, hogy a szabad vers lényegesen több műgondot, belső telítettséget követel az alkotótól, mint a hagyományos formák.

4 z egyéni lét és a tár- ** sad alom élete közötti összefüggés felismerése, az emberi felelősség hangjai is felvillannak verseiben. Ennek szép példája a „Ballada” befejező része: „Egyszer azonban vágyuk horizontján / sugárhajtású, vad repülőket látott, / azóta úgy indul el minden reggel, 7 hogy felzörgesse a világot”.

A legsúlyosabb mondanivalókat hordozó témákhoz viszont még nem mindenhol nőttek fel a kifejezés eszközei, (őszinte agitáció, Hirosima.) De az első kötetnél nem is várhatunk még teljesen kiforrott, mindenütt egységes szintű alkotásokat. Az egyéni hang, a forma keresése itt-ott zsákutcába viheti a költőt, de ez az útkeresés természetes velejárója.

„Lehetetlen nem énekelni” — írja a kötetet indító „Nyitány” című versében. Akinek ez a hitvallása, és első kötetével már bizonyítani tudja a tehetség kétségtelen jegyeit, attól a kö- vekezőkben már várhatjuk a magáratalált kibontakozást.

Boros Zoltán

Szolnok

bt —

Mai orosz líra

— Ilyen még nem történt

a mi házunkban. Itt tolvaj garázdálkodik! — mondta magából kikelve feleségem, amikor reggel nem tudta haját feltűzni, mert az ösz- szes kis fésűje, hajcsatja, leoniycsatja elveszett. Nem tudtam válaszolni szavaira, mert már elmondtam minden elmondhatót a lopásokkal i^apcsolatban az utóbbi napokban. Az történt

ugyanis, hogy lakásunkból sorra egymás után kezdtek eltűnni a használati tárgyak, az éléskamrából a befőttek, konzervek. Legkellemetlenebb azonban az volt, hogy legjoob

barátom, aki kimondhatatlanul utálja a modem tánczenét, elhozta

hozzám a gramofonját, mert otthon a felesége és leánya állandóan nyúzták a szerencsétlen gépezetet, s őt már a guta kerülgette, amikor meghallotta a legújabb twist-számokat.

— Egy kis csendet akarok

— mondta, amikor beállított felpakolva. — Élvezzétek most ti a technika eme vívmányát.

Tetszett is a dolog, különösen a gyerekeknek, mindaddig, amíg egy szép napon lemezestől eltűnt az egész. Most aztán igen kényelmetlen helyzetben vagyok, mert ner tudom, mit fogok mondani, ha Karinak eszébe jut visszakérni i lemezjátszót. Káromkodtam is ezen a disznóságon, de ez még korántsem vezetett a tolva) nyomára.

— Biztosan a döglött macska az oka annak, hogy mindenünk eltűnik — jegyezte meg feleségem, aki babonás kissé, majd így folytatta: — Anyám mindig mondta, hogy a döglött macsjca a küszöb alatt az szerencsétlenséget hoz.

Hogy valaki ezt a kijelentést megérthesse, áhhoz.tudnia kell azt, hogy volt nekünk egy kedves kis kö- lyökcicánk, és nemrégiben eg„ kutyával való verekedése után kimúlva találták meg a gyerekek udvarunkban.

FÉLIX MOESCHLIH:

n

— Nincs itt a küszöb alatt semmiféle macska — feleltem —, különben ne is idegesíts, már az agyamra megy ez a história.

Ám — nem azért, mert én is babonás vagyok, hanem esc' úgy — a küszöb alá ástam. Persze, ott nem volt semmi, csak giliszta, meg svábbogár. Mutattam nejemnek is a ’■yukat, de ö csak megvonta a vállát: „A macskák különös állatok. Anélkül, hogy határozottan merném állítani, a lopások és a döglött macska között valami összefüggésnek keil lenni’". Betemettem a gödröt és elgondolkodtam, de semmi nem jutott eszembe. Végig gondoltam minden detektivregényt, amit való. ha olvastam, de a legcsekélyebb útmutatást sem kaptam.

Rágyújtottam egy cigarettára, mert egy filmben láttam. hogy a nagy mester- detektiv mindia rágyújtott, amikor valami nehéz probléma megoldásán törte a fejét. Végülis abba kelleti hagyni, mert a dohányzást nem szoktam meg. Talán mégis a döglött macska? — ugyan, csak nem lennék már én is babonás?

Aztán néhány napig semmi nem történt, minden a helyén maradt. Már kezdtünk

megnyugodni, de tegnap reggelre eltűnt az ébresztőóra. Egy egészen közönséges vekker, ami néhány fillérbe kerül csak, de arra mégis jó, hogy korán reggel csörgésével felkeltse az embert. Tehát ez is eltűnt, s természetesen ma reggel bekövetkezett a tragédia. Mindenki aludt. A fiam elkésett az iskolából, az ebédet későn tálalták, egy fontos levelemet későn adtok fel a postán. Minden csak azért, mert azt a vacak órát ellopták.

De ki a fenének állt érdekében az órát ellopni, ez sehogy sem ment a fejembe.

Vettem még három detek- tívregényt, olyat amiben macskákról volt szó, hallatlan figyelemmel elolvastam őket, de azok mind élő macskák voltak, s így a rejtély rejtély maradt előttem. é

Amint este az erdőn mentem keresztül, messzebb voltam a megoldástól, mint valaha. Mert érthető, hogy egy töltőtollat ellopnak, az is, hogy egy beretválkozó készüléket, de hogy egy pa- radicsomkonzervet, öt-hat hajtüt, fogkefét tüntetnek el, az már tényleg abszurdum. Ha én tolvaj lennék, akkor egészen más dolgokat lopnék.

A gramofon, az igen, mert ki nem táncol manapság szívesen. De a vekker! — ez az ócska csörgőóra, amelyik még ráadásul naponta egy negyedórát siet is anélkül, hogy erről le lehetne szoktatni, ez már mindennek a teteje.

Szívesen beszéltem volna most Sherlock Holmes-al err 'l a históriáról. Kíváncsi lennék. kiigazodna-O Egyszer csak hallom a vekkert! Az erdő közepén! Nem tudtam, képzelődöm-e, vagy tényleg az óra ketyeg? A fantáziám űz tréfát velem? Figyeltem.

Semmi kétség! Hallom a vekkert! Nem egészen világosan, de mégis elég kivehetően! A hang úgy tűnt, mintha a föld alól iöt! volna. Elindultam irányába és egy sziklalaphoz érten. Megpróbáltam elmozdítani mert ez alól jött a ketyegés, ’gén könnyen sikerült. A sötét lyukba meredtem!

Nem láttam semmit, hallani sem lehetett többé. Mégis... —* tik-tak... — világosan hallatszott, ezer közül is megismerem, hiszen éjszakánként rengeteget idegesített hangosságával. Semmi kétség, a rablóbarlang előtt álltam!

Most csak nyugalom — mondtam magamnak. Megkíséreltem emlékeztetni magamat a deteküvregé- nyekre. Ez már egy egészen tipikus eset volt. Ilyen helyzetben az ember már kézbeveszi a Browingot és lassan, óvatosan a barlangba lopakodik.

De nekem nincs Browin- gom! Az én zsebembe csak egy zseblámpa van, amiben talán még nem égett ki az elem.

Mégis segítettem magamon, mert ha nem is vagyok vérbeli detektív, a fejemre még nem estem. A kő mögé guggoltam, élesen figyeltem a sarok mögül, és hirtelen bevilágítottam zseblámpámmal a rablóbarlangba.

Amit láttam, különös volt. Egy egész kicsi üreg volt uz egész, és ebben a nyílásban állt a gramofon, mellette feküdt a borotválkozó készletem, a töltőtollam, a hajtűk, sőt a paradicsom- konzerves doboz is, a fogkefék ás egy képeslap társaságában.

Tehát felfedeztem a tolva) raktárát! — De ki a tolvaj7 A gramofon mögött feküdt egy kő, amelyen krétával a következő felírást betűztem ki:

„Itt nyugszik kedvenc macskánk...

19... aug. 15.”

Kezdtem megérteni most már az összefüggéseket is. A gyerekek! Természetesen a gyerekek! ők hallottak beszélni az egyiptomi sírokról, amelyekből háromezer év után az egyiptomiak kultúrkincseit — az ásatások során. — napvilágra hozták. És most... — hogy a mi macskánk megdöglött, nem tudtak jobbat kitalálni, mint azt, hogy az egyiptomi királysírokat utánozzák.

És mint ahogy a fáraókkal egykori népei minden használati tárgyat eltemettek, így a srácok is mindent

— amihez hozzáfértek — a macska sírjába hordtak. A különbség csak az, hogy ez esetben a mi legfontosabb használati tárgyaink kerülték a kriptába.

Lenyűgözve ültem a kőre. M.gvizsgáltam a gramofont és úgy találtam, hogy egy lemez sem hiányzik. Jobb nem is gondolni arra, ha ezeket is háromezer év múlva ásná ki egy kultúrtörté- nész. Gyorsan mindent a ballonomba csomagoltam és diadalmasan vittem haza a megtalált „kultúrkincse- ket”.

— Nem mondtam neked, hogy a döglött macska az oIul — mondta feleségem, amikor elmeséltem neki élményeimet.

Igaza volt... Az én feleségemnek mindig igaza vanl„. Fordította: Bohuczky János

döglött m°cV