Szolnok Megyei Néplap, 1963. február (14. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-21 / 43. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. február 21 MAI VICCÜNK A tanító egy mesét olvas föl a gyerekeknek, s aztán igyekszik megmagyarázni, hogy mi is az a mese. Ezt követően megkérdezi: ~ Nos, Pistike, hogy hívjuk aát az írásművet, amelyet csak úgy kigondol ae ember és semmi komoly alapja nincs? Pistike gondolkozik egy kicsit aztán rávágja: — Azt az írásművet úti- elszámolásnak hívjuk. — „PALÁNTANEVELÉS- TÖL a kanzervgyártásig” cím ínéi érdekes oktató jellegű ldsfilmet készítettek a kecskeméti Keskenyfilm Stúdióban. A másfélórós kisfilmet főképpen a konzervipari növényeket termelő közös gazdaságokban vetítik majd és a tervek szerint a szomszédos megyék szövetkezetedben is bemutatják. — AZ IDÉN KEVESEBB bosszúságot akarnak okozni a zöldségtermelő gazdaságoknak. A vállalatok zöldség-átvevőit, Illetve a termelőszövetkezetek termékeinek átadóit megye- szerte tanfolyamokon képezik ki. Tudja-e. hogy ••• .....megyénkben a legutóbbi tanácsciklus ideje alatt 2400-ról 3800-ra nőtt a traktorok száma? 1935-ben az egész országban mindössze 7014 traktor volt ..—1939-ben Magyarországon csupán 24 000 kát. holdat öntöztek? Tavaly 360 000 holdon öntöztünk; 1965-ben pedig 600 000 holdon folytatunk öntözéses gazdálkodást. __a magyar ipar termelése ebben az évben az előző esztendőhöz viszonyítva nyolc 3zúzalékkal nő? Leggyorsabban a vegyipar (16 százalékkal) és a gépipar (9.5 százalékkal) fejlődik. .. ...1961—62-ben Magyarországon a teafogyasztás 50, a citromfogyasztás 60, a kávéfogyasztás 82 százalékkal nőtt? Tavaly éppen háromszor annyi narancsot ettünk meg — egészségünkre! — mint 1961-ben. ÖTVEN MERFÖLDES GYALOGTÚRÁT TESZNEK AZ AMERIKAI TENGERÉSZEK Theodore Roosevelt elnök 1908-ban utasítást adott, amely szerint „a tengerészeiknek, állóképességük és általános fizikád kondíciójuk biztosítására nem több mint három nap alatt ötven mérföldet kell gyaiogolniok oly módon, hogy pihenéssel és alvással összesen csak 20 órát tölthetnek”. Ezt a régi utasítást most David M. Shoup amerikai tengerészgyalogos tábornok felfedezte és történelmi kuriózumként elküldte Kennedy elnöknek. Az elnök tanulmányozta az 54 évvé! ezelőtt készült okmányt, majd utasította a tábornokot: azonnal próbálják ki, hogy a mai tengerész gyalogosok mennyiben felelnek meg a régi erőpróbának. Az amerikai elnök hozzáfűzte, hogy az erőpróbát esetleg ki fogják terjeszteni a Fehér Ház tisztviselőire is. Az erőltetett menetben végzett gyalogtúrát mintegy húsz tengerésztiszt' tette m^g és érdekes módon egy 49 éves alezredes. James Tuma érte el a nálánál jóval fiatalabb kollégáival szemben a legjobb eredményt: 13 és fél óra alatt tette meg a kijelölt ötven mérföldé« utat — HETILAP LETT a martfűi Tisza Cipőgyár üzemi újságja. Eddig hattet«. kétszer jelent meg PÁSZTOR LAJOS ÖTÖDIK EVE AZ ÁLLAT- KERT ORVOSA. A FOTOR1PORTER ELKlSERTE SZOKÁSOS NAPI BETEGLÁTOGATÓ KŐRÚTJÁRA, AMELYET MINDIG REGGEL FÉLNYOLCKOR KEZD EL. KÉPÜNKÖN: DZSEKI FOGFÁJÁSRÓL „PANASZKODIK”. Az idén sok műemléke^ szépítenek meg — KEDDEN délután a jászberényi városi tanács nagytermében értelmiségi ankétot rendezett a Hazafias Népfront városi bizottsága és a járási-, városi pártbizottság. Az ankét előadója Mezősi József az Alföldi Kőolajfúrási Vállalat igazgatója volt. I-~A nap kél: 6.41 h-kor, nyugszik: 17,16 h-kor. A hold kél: 5,04 h-kor, nyugszik: 14,07 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: párás idő, több helyen esőkkel, havazásokkal. Mérsékelt, helyenként élénkebb északnyugati szél. Várható legmagasabb nappaM hőmérséklet: 0—plusz Ír fok jcó- zötí. — A VELENCEI tavon megjelentek a tavasz első madárhírnökei: a nyári Vadak. A tavon még javában tart a nád és a jégvágás, de a védett nyári ludak három előhírnöke már terepszemlét tartott. A velencei tavi kutatóállomás szerint hamarosan várható a tó büszkeségének, a kócsagnak a feltűnése is. — TIZENÖTEZER aktivista vett részt megyénkben a választások előkészítését segítő családlátogatásokon, csoportos beszélgetéseken. Az aktív- Iák máris több száz olyan javaslatot juttattak ef a tanácsokhoz, amelyek a városok, községek fejlődését kívánják elősegíteni — HETVENEGY hallgató lett sikeres vizsgát a kar- ■agi Lenin Termelőszövetezetben. A szövetkezeti azdák az üzemszervezés legfontosabb elmóloti és gyakorlati módszereit sa> játították el öt hónap alatt. — HETVENSZEMÉLYES csecsemőotthon építését vették tervbe Jászapátiban. A község legszebb ilyen intézményének a munkálatait előreláthatólag még az idén megkezdik. Ehhez a lakosság társadalmi munkát is felajánlott. — BEFEJEZŐDTEK a Szolnok megyei Autóközlekedési Vállalat kirendeltségeinél a termelési tanácskozások. A résztvevők a múlt év eredményeit vitatták meg és részletesen beszéltek az Idei feladatokról — ŰJ EGÉSZSÉGÜGYI létesítményekkel gazdagodik az ötéves tervben Kunhegyes és Kunszent- márton. Ä két járási székhelyen egyenként húsz személyes korszerűen felszerelt szülőotthont adnak át rendeltetésének. — JÓ HÍR a leendő anyáknak! Mezőtúron új anyatejgyűjtő állomást szerveznek, ahol az év minden szakában friss, egészséges anyatejet biztosítanak az arra ráutalt csecsemők részére. — A SZOLNOKI Kereskedelmi Tanuló Intézet március másodikán rendezi hagyományos tablóbálját a járműjavító művelődési házában. A bál számos, kedves meglepetést tartogat majd a vendégek számára., Árvíz Szerbiában és Macedóniában Belgrad (MTI). Az elmúlt 24 óra alatt Szerbiában és Macedóniában hatalmas területeket öntött el az olvadás és esőzések következtében medrükből kilépő folyók vize. Szerbiában különösen nagy károkat okozott a Dé- li-Morava és a Nisava, amely hidakat sodort el, utakat és átkelőhelyeket tett járhatatlanná, s néhány óra leforgása alatt 3200 épületet rombolt szét Nis- ben, Leskovacon és más helyeken. A legújabb értesülések szerint Nis és Belgrád között megszakadt a vasúti összeköttetés. A Déli-Mora- va vize másfélkilométeres szakaszon 40 centiméteres magasságban elárasztotta a vasúti síneket. Csuprijában kihirdették a rendkívüli állapotot és kiürítik azokat a falvakat, amelyeket a nagy Morava vize fenyeget elárasztással. * A katonaság és a rendőrség mindenütt idejekorán a bajbajutott lakosság segítségére sietett, s ennék köszönhető, hogy a pusztító árvíz ellenére emberéi etben nem esett kár. Az anyagi veszteség hozzávetőleges becslések szerint többszázmillió dinár. Macedóniában a Var dar Skopjénál kilépett medréből, s elárasztotta a városi parkot, a stadiont és az ösz- szes sportpályákat. Kosovo-Metohijában a nagy esőzés és hirtelen áradás következtében 50 lakóépület és 8000 hektár termőföld került víz alá. A jugoszláv hidrometeo- rológiai intézet közleménye szerint a Duna és a Száva vízszintje szakadatlanul növekszik. A Duna vize Ga- lambócnál tetőzik, ahol 24 óra alatt a vízszint 188 centiméterrel emelkedett. A nagyarányú vízszintnöveke- dést az okozza, hogy a folyam alsó szakaszán, Veu- ka Gradistánál és Gálám | bócnál, a Vasikapu rrányá- ] ban megrekedt a jég. s i hatalmas torlaszok képződtek. Az Országos Műemléki Felügyelőség az idén mintegy 30 millió forintot költ — a tanácsok hozzájárulásával együtt — a magyar építészet régi emlékeinek gondozására. A sok vihart látott erősségekben dolgoznak a legtöbbet s 14 várban dolgoznak az omladozó falak, épületek helyreállításán. Többek között folytatják a Salamon-torony, valamint az egri, az esztergomi, a diósgyőri és a sárospataki Rákóczi vár újjáépítését. Az idén már befejezik a sümegi és a kőszegi Juri- sich-vár rend behozásának többéves munkáját. A megszépített vár már nemcsak nevezetes műemléke Kőszegnek, hanem fontos kulturális központja is, amelyben hatszáz személyes színháztermet, 350—400 személyes éttermet, múzeumot, nagy előadótermet, Klubszobákat, valamint városi közfürdőt és nyolcvan személyes turista szállót rendezték be. AGITÁCIÓ — Ejnye jani, ne légy olyan szégyenlős, hisz egyenrangúak vagyunk! Különös könyvelés a könyvesboltban Előzetes letartóztatásban a Pofonok a A római Teatro Valleben Bertolt Brecht: „Állítsátok meg Arthuro Uitn egyik előadása botrányba fulladt. Egy fasiszta suhanc felrohant a színvadra és meg pofozta a főszereplőt. A SZOLNOK Vörös Csillag: Kopár sziget, Tisza: Kés a vízben. iVIAV Knltúroabon: Nincs előadás. rOROKSZFNTMIKI OS Dózsa: Monte Cristo grófja. rr»«‘v* Nagykun: Don Juan legutolsó kalandjai. VP ' I B Béke: Nincs előadás. Dózsa: Az állomáson. Szabadság: Ez is szerelem KI*» !*/• i * * Ady: Alba Regia. KARC Ab Déryné: Vörös tinta. MEDOSZ: Nincs előadás. J \S7tU RFNY Lehel.: a kertes házak utcáj. . Déryné: Nincs előadás, *ir\ M OllF*» M a/ak Mezőtúr Művelődési Ház: 13 óra: Tsz Akadémia. Szolnok Kertváros Művelődési Ház: 18 óra: „Az olaj mécsestől a villany körtéig” dm- saeí előadás és xssézG&JS színpadon karzatról „ röpcédulákat és záptojásokat zúdítottak a nézőtérre. A provokáció nagy felháborodást keltett a színészek és a nézők körében. A rendbontókat percek alatt eltávolították. A SZOLNOKI RADIO MŰSORA • 833 méteres Középhullámon 18.00—19.00 óráig. Oj hajtás — irodalmi összeállítás. — Szárnyaló dallamok. — Hangos újság. — Húszévesek húsz perce. televízió 16.05: Gyermek tánc- és ének- együttes bemutatója. Intervi- zfó-adás Berlinből. — 18.00: Hírek. — 18.05: Beszélgessünk oroszul. Nyelvlecke haladóknak. — 18.25: A klsfilmek kedelőinek. 1. A hétszázéves jákl emplom. Magyar kisfilm. 2. Mostoha történet. — 18.50: A pénz nem minden... Ipari műsor. — 19.00: A jövő hét műsora. — 19.05: Telesport. — 19.30: Tv híradó. — 19.45: Választások előtt. Dobi Istvánnak az Elnöki Tanács elnökének rádió és televízió-beszéde. — 50.05: Királyi gyermekek. Magyarul beszélő NDK film. - 21 15: Zenélő órák. Báli meghív*... — 32.35: Híreit, Tv híradó ismétlés. Feltűnő eleganciával öltözött, sokat utazgatott, ismerőseinek értékes ajándékokkal kedveskedett évek hosszií során át Gál Rozália, a törökszentmiklósi földművesszövetkezet könyvesboltjának volt vezetője. A nagyvilági hölgyként viselkedő boltos költséges életmódja városszerte ismeretes volt; _s bármily hihetetlen: mégsem szúrt szemet senkinek azok közül, akiknek ez esetben nem parányi szálkára, 'de jókora gerendára kellett volna felfigyelniük. Gál Rozália 1958 és 1962 között, — mint azt a hó- " napokon keresztül folyta- | tott nyomozás megállapí- ; tolta, — kereken 160 000 • forintot sikkasztott. így ha- i vi jövedelmét mintegy 3000 í forinttal — törvénves keÍ resetének körülbelül kétszeresével — gyarapította. Az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott kezdetleges eszközök kel manipulált. Meshamisí- i tóttá a feljegyzéseket, melyek a bizományosoknak kiadott könyvtételekről j szóltak Azök nevére, Kik boltjának rendszeres részletvásárlói voltak, hamis vásárlási tömböt kreált. Üzelmeiben mindössze any- nyi raffinériára futotta leleményéből, hogy a csalárd tételekkel a nem egykönnyen elkeríthető — a központtól messze lakó— bizományosok kartonjait terhelte meg. A primitív ügyeskedést — persze, valamivel több lelkiismeretességgel — sem a törökszentmiklósi földművesszövetkezet, sem a MÉSZÖV ellenőreinek nem lett volna nehéz leleplezniük. Sajnos; mindössze annyi történt, hogy ellen, őr jött. ellenőr ment — Gál Rozália pedig sikkasz, tott rendületlenül. Százhatvanezer forint nagyon sok pénz. A törökszentmiklósi földművesszövetkezet tagságának pénze. Olyan pénz, melyet az fmsz tagsága a résziegyek váltása ideién a bolthálózat fejlesztésére, korszerűsítésére — nem pedig a notórius sikkasz+ó drága szórakcfú.iknaV finanszírozására szánt. Meggy óződfcnagyyllági hölgy sünk, hogy nemcsak a bűnper vádlottja, hanem — vétkességének arányában — valamennyi felületes ellenőr is méltó a felelősség- revonásra. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás- párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács In pia Főszerkesztő: Varga lózset Kiadja a Szoinok megyei Nép- lop Lapkiadó vállalat , Igazgató: Fülemen 1.tilos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. L sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20—99. 23—20. 20—(59 Kiadóhivatal 20—94. | indexszám 25 068 | A lapu: előfizetésben fts árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták törlesztik A lap előfizetési dija egy hóra- 11- Ft Előfizethető • bármely postahivatalnál ás kézbesítőnél. Szolnoki Tyomda vállalat Felelős rezett Mészáros jSmtm RA'Ölö • TV* MOZ I • S Z ÍN HÁZ MOZI: