Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-03 / 1. szám

t fffefc PEG Mr?. 4 RJAJ fZGYESü W WTF-K! SZOLNOK megyei A/éftlaé\ A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYE! TANACS LAPJA XTV. évfolyam, L szám. Ara: 50 fillér 1963. Január 3, csütörtök. Az új év első napján Angol exportra tartós folyás-vizsgáló berendezés vezérlő- egysége készül a Karcagi Általános Szerelő KTSZ-ben. Képűnkön Rigó Ferenc a kapcsoló bekötésén dolgozik — A N AGY ALFÖLDI KÖOLAJTERMELÖ VÁLLALAT — már két nappal előre van munkájában, mivel tavalyi tervét december 29-én tel­jesítette. Az új év első nagy feladata a hajdúszoboszlói üzempróba, aminek befejez­tével a tervek szerint feb­ruár 1-én megindul a gáz Hajdúszoboszlóról Kazinc­barcikára a Borsodi Vegyi­kombinátba. — HARMINCHÁROM VAGON JUHSAJT — az évi export terve a Tej­ipari Vállalatnak. Ebből 23 vagon kaskavál, 13 vagon fehér sajt lesz. Ezt a hatal­mas mennyiséget 22,500 hek­toliter tejből készítik. Gö­rögországba és Belgiumba szállítják az ott már népsze­rűvé vált magyar juhsajtot. — KÉSZ AZ ÉV ELSŐ ÜJ JÁTÉKA — a kisújszállási Faipari Vál­lalatnál. Az idén összesen 50 új játékfajtával jelent­keznek a piacon. A most el­készült játék egy politech­nikai oktatáshoz megfelelő munkapad fa kalapáccsal és egyéb szerszámokkal. Január 4-én az ARTEX Külkeres­kedelmi Vállalat képviselői Többet osztunk a tervezettnél A termelőszövetkezeti párt- szervezetek tennivalói ezek­ben a hetekben ismét sza­porodnak. A zárszámadásra készülnek a közös gazdasá­gokban, s ez nem csupán gazdasági feladat, hiszen az eredményekből, a munka GAZDAGODÓ KÖZSÉGEK Frtifififpl é& liöriil köszöntött he az új év Az új év még több jeget és havat hozott egész Euró­pának, főleg Angliának. A kitartó havazás és a jeges szél Anglia jórészét sarkvi­dék tájhoz tette hasonlóvá Több mint kétszáz főút­vonal és többezer bekötőút forgalmát megbénította a hó és a jég. Többezer katona és rendőr éjjel-nappal dolgozik az elszigetelt területek fel­szabadításán; Az ipar is érzi már a rend­kívüli hideg bénító hatását. Több mint 12 000 autómun­kás volt kénytelen munkáját szüneteltetni, mert nem le­hetett biztosítani a szükséges alkarész utánpótlást. Az or­szágban sok helyen leálltak az építkezések. A skóciai hegyekből több halálesetet jelentettek a je­ges idő okozta szerencsétlen­ségek következtében; Svédországban tovább tart a nagy hideg, a hőmérő mi- nisz 35 ceisius alá süllyedt. Tovább tart a kemény hi­deg Hollandiában is. A bő­mérséklet mínusz 15 fok kö­rül mozog. Amsterdamnál ki- siklott egy vonat, amikor egy közel kétméteres hótorlasz- nak futott.. A közutakon szá­zával vesztegelnek a megre­kedt járművek. ma* A Mezőtúri Lábbelikészítő KTSZ-ből a világ minden tá­jáé* eljutnak » kiváló minőségű, ízléses kivitelben ké­szüli labdarúgó cipők denen változtatni, javítani kell. Például van még ten­nivalónk a gépek jobb kihasználásáért, a munka minőségének javí­tásáért is. Tizenhat erőgép­pel rendelkezünk, s az ezek­hez való munkagépekkel. De néhány esetben éppen a ha­nyagságból eredő géptörés­állás miatt nem haladt úgy a munka- mint szerettük volna S a költségeinket, kiadása­inkat is növelte a gépek meghibásodása. Még előfor­dul — ha egyre ritkábban is —, hogy egyik vagy má­sik ember eltulajdonít va­lamit a közösből, vagy nem­törődömséggel okoz kárt a közösségnek. Ezért tanácsol­tuk a tsz kommunistáinak, hogy minden szépítgetés nélkül, a való helyzetnek megfelelően beszélgessenek gazdatarsaikkal az eltelt, esztendőről. Mondják meg azt is, ha a hibákat kija­vítjuk, az újabbakat, elke­rüljük még gyorsabb lesz a fejlődés, egyre kevesebb gonddal kell megbirkóznunk s mind jobban és jobban élünk. Érvelhetnek pártszerveze­tünk tagjai azzal is, hogy az 1962 év egyáltalán nem kedvezett a termelésnek, mégsem lehet panaszunk a zárszámadásra. Méginkább így lesz ez, ha jobban dol­gozunk, ügyesebben kihasznál/uk lehetőségeinket a termelés növelésére. Ezért vetettünk az ősszel zömében nagyhozamú külföldi búza­fajtákat, s ezért törekszünk az öntözésre is. Csőkutakat furatunk, s már 1963-ban kétszáz holdra — főként cu­korrépára és lucernára — juttatunk vizet. A jól elvég­zett mélyszántás, a gondos növényápolás, növényvéde­lem, a tőszám növelése mind hozzátartozik a terméshoza­mok emeléséhez. — Ezekről érdemes szót- ejteni még a zárszámadó közgyűlés előtt, hogy ne sak az elmúlt év lezárását, lanem az újabb, nagyobb eladatokra való felkészülést is szolgálja ez a fontos köz­gyűlés. A taggyűlésen a párttagok szavaiból kicsendült az op­timizmus, de a jövőért ér­zett felelősség is. Helyesel­ték, hogy 400—500 ezer forintot tartalékolnak s meggondoltan, előrelátóan terveznek az új gazdasági évre. Arra- is gondolnak, ne csak ők boldoguljanak, ha­nem a most még gyengéb­ben gazdálkodó termelőszö­vetkezetet is segítsék ta­náccsal, tapasztalatuk át­adásával. Ha a beszélgetések a pártcsoportülések alkal­mával is szólnak közös si­kereikről, gondjaikról és ten­nivalóikról, akikor a hetven­egy tagú pártszervezet nem­csak a zárszámadás előké­szítését segíti eredménye­sen, hanem azt is, högy az új esztendőben ismét előbb­re lépjenek, jobban dolgoz­zanak, többet termelje­nek. S ez mindannyiuk ér­deke. Fogadás a kubai forradalom győzelmének év­fordulóján Oscar Mas Bringuez, a Ku­bai Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője a kubai forrada­lom győzelmének negyedik évfordulója alkalmából szer­dán este fogadást adott Gellért Szállóban. A fogadáson megjelent Ne­mes Dezső, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára. Rónai Sándor az országgyű­lés elnöke, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai; Nagy Dániel az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Lo- sonczi Pál. Papp János, Pé­ter János, Tausz János, a mi­nisztertanács tagjai, a poli­tikai. a gazdasági és a kultu­rális élet több más vezető személyisége. AZ I962-ES ÉV UTOLSÓ NAPJA A hetven éves ifjú A PAST SZERELMESE Szülök, nevelők fóruma NYÍLT LEVÉL IRODALMI ÜGYBEN VALÓBAN ÉVA A HIBÁS? Futná a föld járadékra HÍREK Halló itt nepmp... — Dankó István a BA 15—39 rendszámú személy- gépkocsi vezetője vagyok. — Ma lépett életbe az új KRESZ. Mi a véleménye a megváltozott szabályok be­vezetéséről? — A gyorsabb közlekedés szempontjából feltétlen elő­nyös. Ha az adott új lehe­tőségeket ki akarjuk, hasz­nálni, akkor az fokozott fi­gyelmet kíván tőlünk. A vá­rosi forgalom esetében azon­ban a lakosság közlekedés- rendészeti ismereteinek hiá­nyával is számolnunk kell. Amióta az iskolában meg­tanítják a gyerekeket, a he­lyes közlekedésre, azóta ve­lük nincs is baj. Figyelme­sek. Am a felnőtteket sem ártana felvilágosítani arról, hogy a városi forgalomban a járókelőkre milyen sza­bályok vonatkoznak. Ez fo­kozná a balesetmentes köz­lekedés megvalósíthatóságá­nak lehetőségét. — Ez a gépjárművek ve­zetőinek szabályos közleke­désétől is függ. — Igen. Régi dolog: ha min­denki betartaná a KRESZT-t, nem volna baleset. — A mai nap eseményé? — Nagyon csúszós az út. A fékre nem lehet számí­tani! Amíg ilyen az időjá­rás. nagyon nehéz a volán mellett, ülni. Mérlegeljék ezt a gyalogosok is. Mégegyszer mondom: ha baj van. nines fék! érkeznek a gyárba, valószí­nűleg tarsolyukban hozva új export megrendeléseket. — MEGKEZDŐDNEK A KÍSÉRLETEK — a Mozaik és Cementárugyár- ban az újfajta műanyagbe­vonatú mozaiklapok készíté­sére. Ugyancsak új termék­ként kívánják elkészíteni a mázas égetett téglát, ami a házfalak külső burkolásához megfelelő és tetszetős. A már régebben is készített mázastéglát most új eljárás­sal, téglaégető kemencében készítik. — SZEMÉLYGÉPKOCSI UTÁNFUTÓK — készítését rendelték meg a szolnoki Vas és Faipari KTSZ-től. A közeljövőben elkészülő árvetés alapján határozzák meg, hogy me­gyénkben készítik-e a régen várt személygépkocsi után­futókat. A szövetkezet idei tervé­ben a lakosság részére tör­ténő szolgáltatás a tavalyi­nak ötszöröse lesz, vagyis 350.000 forint értékben vé­geznek javítást, szolgáltatást magánszemélyeknek. közben elkövetett hibákból következtetéseket, tanulságo­kat kell levonni, S azokról beszélgetni a szövetkezeti gazdákkal, hogy az új évben kevesebb. bajjal küszködje­nek és több időt, energiát f ordíthassanak a termelés fokozására, a közös további erősítésére. — Ily módon tanácskoz­tunk a zárszámadásról mi is a december 28-án megtar­tott párttaggyűlésünkön — mondta Bagi János elvtárs, , a jászapáti Alkotmány Tsz ; párttitkára. — Jól zárjuk az - évet. Nincsen tartozásunk, ; rendeztük az esedékes hite­leket, eleget tettünk az ál- ] Iám iránti és szerződéses 1 kötelezettségeinknek, s töb- ] bet osztunk az egy munka- 1 egységre tervezett 37,75 fo- ' fintnál. Eredményeinknek — , amelyekben az egész észtén- i dei szorgalmas munka tűk- ’ röződik — örülünk, de elbi- 1 zakodottak mégsem lehe- • 1 tünk, hiszen még sok min- * £ A zárszámadás nem csupán gazdasági feladat jászágó — Nem volt nekünk se járdánk, se villanyunk. Kul- túrházról meg nem is ál­modhattunk, — mondotta a minap egy jászágói ember, amikor ott jártunk a köz­ségben, hogy a falu múltjá­val, jelenével ismerkedjünk. S valóban, ezen a ids jász­sági községen talán a leg­jobban lehet lemérni azt a hatalmas változást, mely a felszabadulás után a falusi emberek életében bekövet­kezett. Az utóbbi évek alatt több mint 2500 folyóméter járdát építettek. Ma már villany világít, a házakban. Több mint nyolc kilométer hosz- szúságú vezeték hálózza be a falut. A felszabadulás előtt egyetlenegy földkút biztosí­totta a község vízellátását. Jelenleg négy kútja van a községnek, s most építik az ötödiket. Állami beruházás­ból Jászégón új tanácsházát építettek. Ezenkívül egy fcét- tanterrhes iskolát, pedagógus j lakással, több mint három kilométer hosszúságú bekötő­utat létesítettek. A község lakói is hozzá­járultak az építkezéshez. Községfejlesztésd alapból épí­tették meg a közel három kilométer hosszúságú járdát az újtelepen, az orvosi ren- ! delőt, egy modem kultúr- \ házat több mint egy millió i forintos költséggel, poli­technikai műhelyt, busz­várótermet. De hosszan le­hetne még sorolni az új lé­tesítményeket. S ma már a ruházati, a vasáru, a vegyes, a hús, az italbolt mellett önálló TÜ- ZÉP-telepük is van. Jászfényszaru A jászfényszarui községi tanács az elmúlt évek alatt közel ötmillió forintot for­dított a község fejlesztésére, így többek között egymillió forintot meghaladó összeggel villanyhálózatot, ugyancsak ennyi összeggel óvodát épí­tettek. Az új létesítmények közé tartozik a tűzoltószer­tár, a betonozott piactér, a könyvtár, a központi orvosi rendelő. Állami beruházásból közel 3 millió forintos költséggel elvégezték a Zagyva jász­fényszarui szakaszának sza­bályozását. Ezenkívül a Ta- mus híd építésére közel más­fél millió forintot fordítot­tak.

Next

/
Thumbnails
Contents