Szolnok Megyei Néplap, 1962. december (13. évfolyam, 281-304. szám)

1962-12-11 / 289. szám

1832. december 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 dt«L Turista nyelvtanfolyamok Szolnok megyében Szolnok megyéből évente sokan utaznak egy-két hetes kirándulásra a Szovjetunió­ba. Ebben az esztendőben öt­száznál többen töltöttek egy­két hetet Moszkvában, Kijev- ben, Leningrádban, Szocsi- ban és a Szovjetunió más vi­dékein. Jövőre ezideig újabb ötszáz termelőszövetkezeti tag, állami gazdasági, gépál­lomási dolgozó, üzemi mun­kás jelentette be utazási szándékát. A Magyar Szovjet Baráti Társaság megyei titkársága úgy határozott, hogy meg­könnyíti a kiutazók nyelvi nehézségeit Januártól kez­dődően úgynevezett „turista” nyelvtanfolyamokat szervez Szolnokon, Karcagon, Túrke- vén, Kisújszálláson és a me­gye más nagyobb helységei­ben. A gyorstanfolyamokon negyven-ötven olyan szót ta­nítanak meg a turistákkal, amelyeket a leggyakrabban használnak utazásnál. A ..tu­rista” nyelvtanfolyamokat a jövőben rendszeressé teszik a megyében. FELLINI MŰVÉSZETÉRŐL Az Édes élet magyarországi bemutatója alkalom ar­ra, bogy beszéljünk a film világhírű rendezőjéről, Fede­rico FellimrőL KÖNYVESPOLC Hcntingwat/í FIESTA FELLINI nemrég múlt negyven éves. Gyermekkorát egy középkori szellemiségű internátusbán töltötte. (Egy­szer megpróbált innen kitör­ni: megszökött, s egész éj­szakát töltött a szomszéd város cirkusztársulatánál.) Tizennyolc éves volt, amikor kitört a háború. A háború alatt különféle fogüalkozás'J- kat űzött, például egy évig Aldo Fabrizá, a híres olasz színész vándorszínházával járta az országot. Itt jelene­teket írt. díszletet festett, sőt, ha valamelyik színészt elvit­te a rendőrség — ahogy egy- helyütt írja —, beugrott a szerepbe. 1944-ben Rómában újságíró. Ekkor kötött barát­ságot Roberto Rosellini film­rendezővel, s ez az ismeret­ség végképp eljegyezte Fal­49 nap Szovjet film A téma valódi eseményen alapul. Négy hajótörött szov­jet tengerész 49 napon át hányódott az óceánon jófor­mán élelem és víz nélkül. Ez a megrendítő kaland a film álhatóiban felidézte a háborús évekéit. És a két élmény ötvöződéséből született meg ez az érdekes, páratlanul izgalmas, a hősöket sokoldalúan jellemző film. yaemingway ezt a regé- ** nyét 1926-ban írta. írói kifejező eszközei és az em­beri magatartásról alkotott felfogása azonban már itt is teljes eredetiségükben állnak elénk. A szerző sokat élt Európában, annyit, hogy so­kan elvitatják munkásságá­nak amerikai jellegét. Pedig életműve elválaszthatatlan földrészének életformájától. Az üzleti élet rideg kimért­ségéből fakadnak szaksze- . rűen kerekded mondatai, a j kegyetlen létküzdelemből a j nevezetes kódex alapszabá- I lya, hogy az ember méitó- 1 ságát és értelmét sorsának j bátor vállalása töltheti csak j ki. Ellentmondást követel a j személye köré formált másik j mítosz is. írásairól ' nem ; mondható el minden további ! nélkül, hogy antiintellektuélis szemlélet jellemzi őket. Hemingway ugyanis stílu­sában valami hasonlót terem­tett ahhoz, amit a hősök sorsából kdbomló gondolatai i hordoznak: kidolgozta, meg­fogalmazta azt, amit kortár- j sai még csak éreztek, sejtet- I tek, de nem tudtak higgadt ! szavaikba foglalni. Ebből ered ! írásainak rendkívüli nópsze t rűsége is. Regényeiben ki- j szolgálja a többrétegű mű- | vészét demokratikus köveiel- í menyét, miközben elérkezik az érzelmi-értelmi megisme­rés ötvözetéhez. Soraiban nemcsak egyéni hangvétellel 1 közli a tényeket, de az em­beri lélek teljességét úgy villantja fel, hogy pillana­tok alatt átérezzüik az egy­szerű szavak mögött zsibon­gó szándékot, elhatározást, j tehetetlenséget, visszafojtott- ságot; anélkül, hogy elemez­ni kellene azokat, vagy meg- toldhatnánk őket valamivel. 4 lakjainak látszólagos csak az egészséges erő­től feszülő jelleme. A törté­net során valamikor mind­untalan előbukkan erőtlen­ségük — a Búcsú a fegyve­rektől ben egyenesen fizikai kiszolgáltatottság nyűgözi le a főhőst —; s mindez a fo­lyamat tetéződák a Folyón át a fák közé ernyedten ver­gődő ezredesében. yehát ezekben az írások- * ban is egy vergődő kor embersége keres eredmény­telenül kivezető utat: He­A tavaszi naptól már meg- szüricült jégen gerendát fa­ragtak az ácsok. A munká­sok harsány hórukkolással cölöpöket vertek. A nagy sürgés-forgásban össze-vissza szaladgált egy kis emberke. Degeszre tömött, kopott ak­tatáskájával hadonászva fá­radhatatlanul trombitálta: — Da vaj. da vaj’ Az emberek lerázták ma­gukról, mint a tolakodó le­gyet és szótlanul folytatnák a munkát. Amikor azonban a vörös- bajszú brigádvezető újabb cölöpök leverésére és jégtörő építésére adott utasítást, a Ids emberke éles, fals han­gon visította: — Mit képzelsz? El akarod szabotálni a munkát? Hűvös re akarsz kerülna? A brigádvezető éppenség­gel nem óhajtott szabotőr lenni, s bárhova is kerülni. Fogcsikorgatva visszavonta ésszerű utasítását. A híd felépült. A szovhoz kocsiján csakhamar áthaladt rajta a kis emberke, s a kerületi székhelyen megállt egy épület előtt, amelynek homlokzatát számtalan vil­lanylámpával keretezett nagy arckép díszítette. Belépett egy irodába, ahol ugyan­olyan arckép díszelgett, de lámpák nélkül, s röviden je­lentette: — Engedje meg, hogy je­lentést tegyek, ön utasítást adott, hogy 20-ra épüljön fel a híd. Egy nappal sem lép­tük túl a határidőt. Az iroda gazdája felállt, megigazította köpenyét és kegyesen mosolygott: — Ezt szeretem. Látom. értesz az utasítások tudato­sításához. Da vaj! Csak így tovább. A kis emberke tisztelet- teljesen hajlongva elhagyta az irodát. Mondaná sem kell, hogy a Koperkán az első jégzajlás elvitte a hajszálon függő hi dat. A vörösbajszú brigád- vezető, akit kártevéssel vá­doltak, csakhamar jó messze találta magát, a kopott akta­táskás emberkét pedig egy trösztbe helyezték fel. amiért gondolkodás nélkül végre­hajtott bármilyen utasítást. Abban az időben jött di­vatba a vezetés davaj-davaj módszere. Ki nem emlékemé az igaz­gatása épületek környékén felállított óriási díszes táb Iákra? A helybeli festők ezekre rendszerint a) teknős­békát, b) gyalogost, c) lovast és d) repülőgépet pingáltak. Becsület és dicsőség an­nak. aki megnyergeli a tüzes paripát, vagy — ama még jobb — a repülőgépet! Szé­gyen és megvetés a sorsa azoknak, akik gyalog bandu kolnak. vagy, ami még rosz- szabb, a a nehézkes teknős­béka hátára ültek! A kerü­leti publicisták ostorozó cik keket gyártottak erről. Cik­keikben villámot és menny­követ szórtak. Egy természetes fogalom — az objektív ok — eleinte gúnyos, utóbb pedig nyíltan fenyegető színárnyalatot ka­pott. S az ostorozókhoz csat­lakoztak mindazok. akik röptében kaptak el bármi lyen irányelvet. „Mjvel objektív okokra hi­vatkozott, meg kell..., A... vezető objektív okokra hi­va tkozva védekezett... Ki kell zárni... Át kell adni az ügyészségnek...” S a különféle vezetők, akár gabonatermelés, akár a házak építése, akár az or­vosképzés tartozott hatás­körükbe, kezdtek a tényleges munka helyett inkább azzal törődni, hogy a nyakukat mentsék. Rettegve egyre azt figyelték, mikor hangzik fel újra a türelmetlen üvöltés: — Davaj da vaj! DAYAJ DAVAJ Irta: I.S2EMJONOV A nagy nyakonvágások ideje örökre elmúlt. És senki nem sajnálja ezeket az idő­ket. Más miatt kell sajnál­kozni. Itt-ott még szokásban ma­radt, hogy mindenből aka­dályversenyt csinálnak. Igaz, most már más. tetszetősebb ürüggyel. A képcsőgyártás beindí­tásával ünnepeljük meg szülővárosunk jubileumát! Amikor az üzemekben megjelenik az első ilyen transzparens, csak kevesen gondolnak arra milyen szo- mprú következményei lesz­nek ennek. A TV képcső — elektronika. Ez nagyon ké­nyes dolog. A gyártási el járás roppant bonyolult. Elő­zetes kísérletek sorozatát kell elvégezni. Eleve bizto­sítani kell minden egyes rádió-elektronikus berende­zés fennakadásmentes műkő dését. S ehhez idő kell. A transzparens pedig kitartóan emlékezteti az embereket: Televízió gyári dolgozó! 28 nap van még az év­fordulóig. Nem feledkez­tél-e meg vállalásaidról? A mérnökök, technikusok, munkások. elgondolkodnak ezen. Kínosain érzik magu­kat Közeledik az évforduló, özönlenek az üdvözlő táv­iratok, de baj van a techno­lógiával. Nem lehetne tenni valam.it? És kiderül, hogy lehet. — Davaj! Nyomjuk meg! És megnyomják. így kerülnek az üzletekbe olyan TV-készülékek, ame­lyekhez elővigyázatosan az alábbi használati utasítást mellékelik: „Kedves Vevő! Gyárunk TV-készülákeinek csak há­rom hibája lehet: 1. Van kép, de nincs hang. 2. Van hang, de nincs kép. 3. Nincs se hang, se kép. Bármelyik hiba esetén haladéktalanul forduljon a legközelebbi TV-servicehez.” Az érthető, hogy a szov­jet emberek munkasikerek- kel Igyekeznek megünnepelni államunk történetének neve zetes dátumait. Hagyomány- nyá vált nálunk a lelkes, harcos munkaverseny. De ennek semmi köze az „aka­dályversenyekhez”. Ez két különböző dolog. Ki állítja, hogy az új la­kás tulajdonosa éppen Szil­veszter éjjel, vagy feltétle nül valamelyik ünnep előtt akarja megkapni a lakás­kulcsot? Valóiában egészen más izgatja. Olyan házban akar lakni, amelyben nem­csak ünnepnap, hanem hét­köznapokon is öröm az élet. Annál is inkább, mert a naptárban összehasonlíthatat­lanul több a hétköznap! Jobb szereti, ha utóbb nem nyug tátják ilyesféle magyarázko­dással: — Mivel az ön házát má­jus 1-re kellett átadni, túl­ságosan nedves faanyagot használtunk. Ez az oka an nak, hogy girbe-gurba a padló, s az ablakkeretek megrepedeztek... Érzésem szerint még nem veszték ki nálunk az olyan emberek, akak ezt olvasva felhördülnek: — A cikkíró tehát tagadja az ütem jelentőségét! — Ej, ej. nem szabad így beszélni! Én Is mindenki mással együtt azt akarom, hogy gyorsan épüljenek a házak és az utak, fürge kézzel csinálják a lábbelit és szőjék a vásznat. De a „gyorsan”-hoz feltétlenül hozzá kell tenni — és jól! Sokat beszélünk és írunk a minőségről. De elfeledke­zünk közben a múlt kelle­metlen hagyatékáról — a tömött aktatáskás emberről. Igaz, az az ember ma más szabású ruhát visel. Rég ki­cserélte már a szürke kö­penyt, amelyet valamikor a kerületi szabóműhelyben varrtak számára. D« itt-ott ma is az építőállványok kö zött. a gyárakban és az üze­mekben bolyong és bosszan­tóan trombitálja: — Davaj, davaj. Biztosra vehetjük, hogy fejében már érik az orosz- ország5 vízimalmok ezeréves jubileumára időzített, követ­kező rohammunka terve. mangway alakjai éppen úgy elveszmi érzik magukban a kibontakozó embert, mint Kafka vagy Camus hősei. Ezért menekülnek a kimért szervezettségű kor szorongat- tatásai közé az élvezeteit rendkívülinek remeit egy­hangúságába. Kiútnak egy­fajta melankolikus, önmagá­ért létező küzdelmet, az életről formált elképzeléseik­nek, egyéniségüknek a meg­tartását remélik az ismétlő­dő álaprajzú történetek bá­gyadt emberségű hősei. Itt talán nem is a csont­vázzal megtérő öreg halász a legreménytelenebb alak, sokkal megnázóbb annak a Francis Macomber-mek a sorsa, aki akkor pusztul el, amikor először bátor. Az is sokatmondó, hogy Heming­way a harcot az állatokkal szemben vívatja meg. Úgy látja, hogy ez az egyedüli terület, ahol még az ember képességeivel mérik az ered­ményeket, — bár itt is egyre gyakrabban szólnak közbe a tragikus véletlenek. A hang­súly minduntalan a ayers fizikai erőre kerül. Amíg a reménytelen lemondás, az emberség kilátástalan el­szántságé őrzése európai gyökerű, addig a kötetlen testi küzdelemben a megteste­sülő szabadságvágy az ame­rikai gyakorlatiasságból ered. Az fró halála is ezt a kettősséget mutatja: remény­telen kiszolgáltatottságából tudott erőt meríteni a tett állásfoglalásáig. Mint ahogy egész életműve a megújulás felé kiállt. Még az olyan ki­ábrándult regényben is, mint a marcangólásban széthulló pamplonai ünnepek fájdal­mas történetét elbeszélő Fiesta. Az első személyben megelevenített események az alakokat állítják előtérbe: tulajdonképpen a párbeszé­dek gyakoriságából felépülő jellemek maguk alkotják a művet. Hémingway a '..sze­mélyes sorsok széttagoltságá­val is érezteti a hősej.'.köré záródó magányt. Mert hősök, akik elviselek a kietlen egye­düllétet, azt a tehetetlen vergődést, amelyben mind­egy ik vágyódik valami meg­nevezhetetlen felé. legal ábhis a másik emberi megértése után. Cselekedni azonban egyikük sem képes, kimért elengedettséggel mozognak mindennapi megszokásaik között, s végső erőfeszíté­sükben is csak egymásnak tudják taszítani a lenyűgöző szorongást. Annyira sivár ez a világ, hogy mindössze a bokszbaj­nok és a torreádor állati természetességet hordozó alakja hozza az enyhülés va­lamelyes reményét. A törött- orrú Cohnt azonban meg­érintette az intellektualitás erőtlenítő bonyolultsága, ma­rad tehát a fiatal Romero elsuhanó egészségessége. Így a regény végén éppen annyi­ra hihetetlen remélni, hogy a Nap is felkel — amint az eredeti cím mondja —, mint a párizsi esték és nap­palok kimértté merevítő szórt világításóban. Heming­way írásában — noha a nála gyakori első személyes elbe­szélő módot alkalmazza itt is — sémim naplószerű nem érződik, mivel a tárgyilagos mondatok az írót is a regény egyik alakjává kicsinyítik. A személyes benyomások le­írása tehát pusztán kömye- zetteremtő ismertetés. Az aprólékos kimértségül sorok közvetítik a tárgvak meg­növekedett jelentőségét, de minduntalan felbukkan az íróra jellemző szűkszavú, szomorúan gyönyörködtető hangulatteremtés is. A mondatokból sajátos ze­neiség bontakozik ki, a pár­beszédek és leírások látszó­lagos egyszerűségébe renge­teg megfigyelés, tapasztalat zsúfolódik a pozícióharcok állandó ellentéteiben. Hogy az első világháború és az utána következő fékevesztett- ség élményétől megriadó író elidegenítő ritmus stílusát maradéktalanul élvezhettük, az Déry Tibor kiváló fordí­tásának köszönhető. Tompa László jelképekké, s már majdnem a szimbólum határán járva egy sajátos világot szugge- rálnak: a Fellini "'~tcí­mezett világot. Filmjeinek főhősei: roko­nok. E hősök nagyon magá­nyosak és nagyon kiszolgál­tatottak. Gelsomina, az Or­szágút félnótás komédiáslá­nya, a prostituált Cabiria, de még Marcello, ez a másod- j rangú újságíró is, mintha va- ' lami roppant gépezetnek len- j nének apró alkatrészei. Alak- ! jainak sorsa kiúttalan, Felli-! ni maga mondta egyszer va- j lahol, hogy nem tudná éle­tüket megoldani. De a főhő- j söknek, mivel valamiképpen ! emberi létre törekszenek, j mindig sikerül valami érté­ket megmenteniük, melyet a rendező felmutat a film vé­gén: Gelsomina lénye Meffo- gan társában, Cabiria film- végi mosolya tudatja ve­lünk, hogy már megint hisz. Kivétel csak Marcello, az Édes élet botránykrónikása. Nála úgy érezzük — miköz­ben a döglött tengeri szörny tekintete egy bukásra ítélt világ haladó pillantását kül­di felénk —, hogy távolodó alakja felett végleg össze­csapnak a reménytelenség hullámai. FELLINI-nek támadói egy időben szemére vetették, hogy filmjei cselekménye túl különleges, a környezet, melyben történetei játszód­nak, szélsőséges^ s alakjai is periférikusak, például leg­több alkotásában előfordul gyilkosság vagy annak kí­sérlete. Az utcalányok, cir­kuszosok, szélhámosok vagy éppen a felső tízezer élete sem jellemzi az olasz népet. A habókos komédiáslány és Cabiria nem tipikus figurák. Fellini filmjei legtöbbször a néprétegeken kívül, s a tár­sadalmon kívül játszódnak. De Felli ni nem beszél más­ról, s nem vagyunk túlbuz­gók, ha kitaláljuk: A sivár országút, A komédiástársu­lat, A lánypiac vagy a ri­■ porterhorda világa jelképe­■ sen és áttételesen a kapita­i lizmus világa, r Unit a fűm számára. Mint rendezőasszisztens és forga­tókönyvíró végigjárta az olasz neorealista film iskolá­ját Első önálló alkotását a Varieté fényeit 1951-ben ren­dezte, s pályáját időszaki sorrendben azóta a követ­kező művek fémjelzik: 1952: Fehér sejk, 1953: A bika- borjak, 1954: Országút, 1955: A kanna, 1957: Ca­biria éjszakái, 1959: Édes élet. Ezután a Boccaccio 70 című film egyik epizódját, a Doktor Antonio megkísérlé­sét készítette el. Idén nyá­ron szintén forgatott, de leg­utolsó művének tartalmát és címét azóta is titokzatosság veszi körül, s a sajtó csak így tartja számon: Fellini 81/2-ik filmje. Alkotásainak a magyar mozilátogatók csak egy ré­szét látták. — Az Országutat, a Cabiria éjszakáit, s az Édes életet de életrajzát olvasva e három film ismeretében is feltűnhet mindenkinek, hogy Fellini gyermekkorának, if­júságának környezeteit — például a Kolostor, a Cir­kusz, a Sajtó világát — ké­sőbb beépítette műveibe. Tán ez magyarázza, hogy a kör­nyezetek, melyekben filmjei játszódnak, lehellik maguk­ból a hitelességet FELLINI „kedvenc” jele­neteit és motívumait szintén több munkájába is bevitte, gondoljunk csak a Cabiriá- ban, s az Édes életben egy­aránt mutatott gyertyafé­nyes, máriazászlós, hordágy­ban fekvő betegek könyörgé­sétől kísért, hisztérikusan csodátváró vallásos tömeg­jelenetekre, vagy a tenger fényképezésére az Országút s az Édes élet záróképsoraiban. Ezek a filmjeiben vissza­visszatérő motívumok, jele­netek. Fellini egyéni stílusje­gyeivé váltak, de nem kül- eőleges formai sajátosságok­ká, hanem tartalmat hordozó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents