Szolnok Megyei Néplap, 1962. december (13. évfolyam, 281-304. szám)
1962-12-04 / 283. szám
1965. december 4. SZOLKOK MEGYEI NÉPLAP S Vasárnapi sporhnozaik A Megyeri úti stadionban játszották le a Magyarország —Lengyelország ifjúsági válogatott labdarúgó mérkőzést. A találkozót nagy küzdelem után a magyar ifjúsági válogatott 2:1 arányban nyerte és mivel az első találkozó l:l-es döntetlennel végződött, így a magyar csapat jogosult arra, hogy jövő tavasszal részt vegyen az Angliában sorrakerülő UEFA-tomán. • Egy elmaradt NB. I-es labdarúgómérkőzésre került sor Debrecenben, ahol a hazai együttes a Tatabányai Bányász ellen lépett pályára. A találkozón a hazaiak a 80. percig l:0-ra vezettek, ekkor azonban súlyos kapushibából a vendégeknek sikerült egyenlíteniük. A mérkőzés végeredménye 1:1 lett * Ducza Anikó második, Makray Katalin negyedik lett a Jokohamában rendezett nemzetközi tomaverse- nyen. Sakk Törökszentmiklósi Járás — Püspökladányi Járás 6*. Férfi sakk csapat mérkőzés. A törökszent- miklósiak Kántor, Sári, Bajnok, Komlősl, Lukács, Mester csapata még ilyen arányban is megérdemelten győzte le a Halmai, Horváth, Bartos, Fekete, Szuvál, Péter« versenyzőkkel kiálló püspökladányi Járás válogatott csapatát. Az NB III. délkeleti csoport őszi végeredménye 1. Szó. MTE 15 1« 3 2 29: 9 23 2. Gyula 15 9 4 2 41:14 22 S. Szeg. Sp. 15 4 8 3 14:12 16 4. Mezőit. 15 6 4 5 25:22 16 5. Cegléd 15 C 4 5 18:18 16 6. Martfű 15 7 2 6 22:23 16 7. Orosháza 15 6 4 5 14:17 16 8. Jb. Lehel 15 6 3 6 24:22 15 9. H. MED. 15 6 2 7 27:31 14 10. Makó 15 3 8 4 15:21 14 11. B.-csaba 15 4 5 6 27:30 13 12. Csongrád 15 5 3 7 22:25 13 13. K.-mét 15 6 1 8 15:18 13 14. T. Vasas 15 6 1 8 16:28 13 15. Jb. Vasas 15 3 6 6 17:22 12 1«. Szarvas 15 1 6 8 12:26 8 Öcsi, Peti és a többiek AZ IQAZI MŰVÉSZET Színes magyar raiz- és bábfilm műsor Kisfilmjeink nemzetközi sikerei arra ösztönözték a Pannónia Filmstúdió művészeit, hogy önálló rajz- és bábfilm műsort állítsanak össze legsikerültebb alkotásaiig- bál. A műsor valamennyi filmjére jellemző, hogy bár témájuknál fogva elsősorban a gyermelceknek készült, mégis néha mintha összemosolyognának a felnőtt nézővel. Egy-egy gondolatuk, ötletük egyenesen nekik szól. N em festeni, eladni nehéz. Az az igazi művészet. Ugyebár festeni a festőművészi is tud, de eladni csak az életművész. Melyik a nagyobb művészet? Az életművészet! És én ez vagyok. Zseni! Nen is akármilyen, mert eladom a képeimet... Akarom mondani Helénkém, a feleségem képeit, mert festeni és eladni egy személyben lehetetlen. Helénkém viszont a háztartási munkák mellett kényelmesen festhet. Főzés közben kapja el mindig az ihlet. Egyik legnagyobb művére, a híres „Naplementére”, a spenót-tükörtojással ihlette. Soha nem szakad ej a valóságtól az én kedves Helénkém. erdei tájképeihez mindig favágás közben gyűjt erőt. Művész a lelkem, nagyművész!... No, de gyerünk, gyerünk, mert el keli adnom a festményeket. • — Adj isten, néném! Kinek tisztelhetem, kedves néném... Ügy! Treszka nénimnek... Nézze csak, kedves Treszka néném. Rögtön kiterítem a képeket... Na látja, egy ember, aki házhoz szállítja a művészetet. Ezeket nézze mamám! Ilyen képeket még nem tapogatott. Érzi a Egy kirándulást mindig érdeklődéssel várunk, különösen ha tudjuk, hogy érdekes programja van. így voltam ezzel az utóbbi vasárnap is, amikor a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Ház vezetői opera- és hangversenylátogatásra hívtak Budapestre a művelődési ház kama- rakórusóval együtt. Vendégként résztvettem ezen az utazáson és most szeretnék röviden beszámolni e vasárMár a vonatban is feltűnt: sok iskolásgyerek utazik Budapestre. Vajon miért? — Hová mentek? — kérdeztem az egyik kis csizmás fiatalembertől, aki aligha i monhatta magát nyolcéves- I néi többnek. i — Megyünk Pestre, a szín- * házba — hangzott a válasz. 1 — Dehogy színházba — javította ki egy ütosorrú kislány. — Az Operába... — Az Operába? És hornnét ( jöttök? I nap eseményeiről. 1. nyainkon — mármint a kórus tagjain — mindenkinek megakadt a szeme. Valójában helyesek voltak sötétkék szoknyájukban, fehér blúzukban. Igazi bakfisok — hallottam a megjegyzést. Ez így igaz. De gondolkodásban valahogy már többek, mint régen voltak az ilyen idős lányok. Igazán sajnálom, hogy nem hallhatta mindenki azt a beszélgetést, ami ebéd közben folyt közöttük. — Kíváncsi vagyak a Vox Humana kórusra — így az egyik lány. — Azt mondják, kristálytiszta intonációval szólaltatnak meg egy-egy művet. — Mit énekelnek? — Akik mindig elkésnek... — Ez nagyszerű... Szerintem Ady magyarságot vallató gyönyörű versének egyenértékű zenei megoldása ez a mű... Büszke voltam ezekre a bakfisokra akik zen« műfogásán? Kötényt nem szabnak jobb vászonból! Meg ami rajta van... Aha, látom az a jézusos tetszik magának. Máriás huncut legyek, ha nem azt választanám magam is. Egy kicsit távolabbról nézze, úgy még szebb... Nana! Ne menjen egészen a kert végébe, mert akkor nem látja a glóriáját. A máriáját! Ez békebeli glória ám, kedves Treszka néném. Látja, igazi körzővel készült. És a fejtartása ennek a jézusnak... Ide nézzen! Itt a kezén ezt a két galambot figyelje... hercig, mi? Látja ott hátul... Ne a kertet figyelje, ott szilvafák vannak. A képen, a háttérben, látja! Ez mind olajfa. Ezek az olajfák megérik a potom négy pirosat és ingyen kapja jézust, a két galambot, meg a felhőket. És micsoda felhőket? Na ne teketóriázzon néném. Művész vagyok én, nem házaló! Nézze!... így még jobban láthatja a napon, az ott, mind fludium, abban keringenek a szubsztanciák! Halála után a magáé is ott fog majd körözni. Közelről nézheti az űrhajókat is... Én nem gondolkodnék kedves néném azért a négyszázért! Hiszen ingyen adom. Ne kintről nézzék veltség tekintetében — véleményem szerint — már felnőttek. Délután négy óra: A Zene- akadémia széksorai zsúfolásig megteltek erre az időre. Itt már találkoztam megyénk több kórusvezetőjével is. Mondták: vidékről több mint száz karvezető jött fel Budapestre erre a délutánra. Az volt az érzésem, hogy az egész ország apraja és nagyja itt van most a Zeneakadémia nagytermében, hogy ezen a délutánon köszöntse Kodály Zoltánt nyolcvanadik születésnapján. Tíz énekkar nyolcszáz énekese üdvözölte a Mestert ezen a hangversenyen és szólaltatta meg a Kodály-művek gyöngyszemeit; Taps és taps. Virág és köszöntő: dallal, szóval, muzsikával. S a páholyban a jólismert és szeretve tisztelt ember, aki először fogalmazta meg: legyen a muzsika mindenkié; A fogalomból valóság lett. Ezt b’zonvftja ez a számomra felejthetetlen vasárnap is. Varga Viktória kedveseim, jöjjenek beljebb a kapun. Maga meg néném szaladjon a pénzért. Nyúljon könyékig a szalmazsákba, megéri... Nézzék csak! Ezek az igazi festmények. Valódi vászon, valódi olaj... Köphetik, dörgölhetik, gyűrhetik, mosthatják, vasalhatják! Megtartja színét is, kirúgja magát, mint az angol szövet. Aha, aha, látom a fiatalember a „Cigánylánnyal” kacérkodik. Klassz, mi?... Azt elhiszem! Nem hamisítvány... Figyelje a melleit, meg a ruhája alól kilátszó térdeit... Az sem kutya mi? Ha megveszi, nem kell nősülni sem, ezzel asszonyt visz a házhoz! Látja ezt a paszujevő kis száját, milyen édesen csücsörít? Tarkabarka ruhája megéri az öt kossuthlajost. Ami a ruha alatt van, azt ingyen adom... Mit beszél? Maga ne szóljon bele uram. Erre mondja, hogy giccs? Nézze meg ezt a színkeverést. Igazi okkelsárga és ci- nóbelvörös. Ha Rembrandtnak, tudja ki volt az a Rembrandt?... Na! Ha Rembrandt ilyen festékekhez juthatott volna, nem evett volna száraz kenyeret. Ugyan... Legalább előttem ne játssza meg a műértőt... Igaza van, galambom. Az úr a levegőbe beszél... Ebből? Egyet ebből, egyet ebből. Angróban húszat engedek, ötnyolcvan lesz a kettő... Hogy én ismerem-e Munkácsy „Ekcehomokját”? Nevettet uram... Munkácsy is halála után futott be. Nekem még van 25 évem és én is befutok. A képeim negyven év múlva védettek lesznek! Van még kettő, kinek adjam? Ne tanakodjanak, mert elfogy. Ezt a „Keresztrefeszí- tettet”? Nem balhéból mondom, de szívemből csöpögött lábaimhoz a vér, amíg keresztre feszítettük... Helyes! Magának meg azt a „Dinnyés” képet... Háromszáz! Ez nem mirelit dinnye... Na végre! Látja, uram, hiába csaholt... Egy darab sem maradt. A művészetet viszik, mint a cukrot! • H árom deci tisztát... Hej Helénkém, Helénkém! Aranyat ér a kezed... Még három decit... Magának is, én fizetem! Művész vagyok kérem... Milyen művész? Ne kérdezzen bárgyúságot, édes csapos kartárs! Nézzen a hajamra, könnyű kitalálni... Az ecset mestere... De ma eladtam a képeket és meg- nyír atkozom... Vincze György Persze ezt a „szakmát” is ei kell kezdeni valahol, s a szabad érvényesülés országában sokra is lehet vinni benne. Az álom és példakép szintén hazánkfia, bizonyos Mihályházi Kálmán. Ez a középkorú s nagyon barátságos úr több évtizede él kint Párizsban, szívesen fogad minden magyart, aki felkeresi. Kivéve a disszidenseket. (Ügy látszik a De Gaulle merénylet óta — melyben magyar csavargók is résztvettek, nem emeli a közéleti férfiak jó nevét a „szabadságharcosok” támogatása.) Márpedig monsieur Mihályházi közéleti ismert férfiú, a Folies Berger egyik igazgatója* illetve ami itt azzal egyremegy, tulajdonosa. A Folies Berger pedig a világ leghíresebb és egyik legnagyobb revűszínháza. Volt szerencsém megnézni a műsorát is. Két órán át a legkáprázatosabb revűszámok váltják egymást pergő gyorsasággal. A raffinált színpadi technika úgyszólván szemvillanás alatt varázsol a néző elé havas hómezőt, párizsi utcarészletet vagy épénekesek, konferansziék nem mikrofonba beszélnek, hanem miniatűr ultrarövidhullámú adókészülék van ruhájukba rejtve s hangjukat természetes hűséggel továbbítják a rejtett hangfalak még a második emeleti állóhelyre is. S maga a műsor — olyan tipikusan francia és párizsi, hogy ilyet csak a magyarok tudnak produkálni. (Magyar a főrendező és a műsorban fellépő színészek egy része is). De éppen azért, mert tipikus párizsi, természetesen becsúszott egy-egy giccses szám is, na és persze, ami nélkül itt Párizsban nem egy revű, hanem még egy zenés kávéház sem él meg... a mennyezetről a hatalmas csillár, s négy eleven női akt ereszkedik alá a nézőtérre. A kintélő magyarok legtöbbjének karrierje azonban nem a „női árura” alapozott, s nem is ért ilyen magasra. Ha nem is birják az itteni gyári munkaintenzitást, helyet találnak a vendéglátó- iparban, kereskedelemben vagy a minőségi kisiparban. Monsieur Hlatky ötvenkét éves, az 1930-as években vándorolt lei. Azóta afféle kisburzsoá lett, tizennégy segéddel dolgozó varrodája van a St Denis diadalkapu mögött egy kis utcácskában, öt faggatom, hogy sikerült megállni a versenyt egy magyar szabónak itt a világ dipen plasztikus előképet, Az A fináléban például leválik vatközpontjában. — Hát nézze — mondok magának valamit — kezdi a markáns, de tört arcú ember. — Harminc éve élek idekint és csak most sikerült A „csak most”-ot hangsúlyozza nagyon, aztán meg is magyarázza. — Tudja, most van rendelésem, mert konfekcióba — viszont eladónak dolgozok. Talán sikerül lábraállnom, míg tart a konjunktúra. Én egy percig sem bízom, hogy ez állandósul, hiába írják a lapok. Elhiszi nekem.. Elhiszem, s az sem meglepő, hogy a francia kisburzsoá ilyen tisztán látja a gazdaságpolitikai helyzetet, a közös piac hátterét, mint ahogy a szabó előadta egy órán át. Persze azt is elmondja, hogy dolgozott éhbérér sokáig, hogy tagadta le előtte munkaadója a minimális bért; — Uram, itt mindenki becsapott míg a magam gazdája nem lettem... Én nem vagyok olyan... én megadom ami jár a munkásoknak. Beszéltem a gépek mellett dolgozó lányokkal, asszonyokkal is. Tényleg jól keresnek, 400—600 frankot havonta... A napi munkaidejük azonban nem nyolc, hanem a metróidővel számolva 12—13 óra. Ez Párizsban nem kivétel, hanem általános — s senki semmi kivetnivalót nem talál benne, hacsak a szak- szervezet időnként fel nem emeli a szavát. Kisüzemben azonban képtelenek ellenőrizni, hogy érvényre jutnak-e a munkásak kiharcolt jogai. A szabó végül elkalauzolt a lakására. Néhány hete vette — harminc év után — az első saját lakást egy kétszáz éves házban, öröklakás — ára magyar pénzben számolva félmillió forint — 5 éves törlesztésre. Boldogan, nagyon boldogan mutatja a két szoba összkomfortot, a jégszekrényt, villanytűzhelyet, az egy szekrénybe koncentrált komplett szobabútort. Itt láttam üzemben az agyonreklámozott villanykandallót, mely tényleg rendkívül okos dolog. Az éjjeliszekrény nagyságú berendezés lényege egv akkumulátor, mely éjszaka és délelőtt a hálózati csúcsidőn kívül töltődik és délután, este a tartalékolt energiából fűt. Tekintve, hogy Párizsban a csúcsidőn kívüli áramtarifa töredéke a normálisnak, a villanyfűtés lényegesen olcsóbb, mint a központi; A berendezés tényleg szép és ötletes. Maga a lakás azonban szűk, a szobák ablakai sötét világítóudvarra néznek s nem hiszem, hogy egyetlen magyar család is úgy tudna örülni neki, mint a francia kisburzsoá, ha történetesen ilyet utalna ki számára a tanács. íFolutatása következik.) Üj ház Palatínus István Vasárnapi történetek — Kunszentmártonból..: Az Erkel Színházban az úgynevezett kakasüllőre szólt a jegyem. Beláthattam onnét szinte az egész nézőteret Láthattam tehát, hogy kicsik és nagyok egyforma figyelemmel hallgatták Verdi operáját, a Ri- golettót. Egy pisszenésnyi zaj 6em hallatszott közben, Egy- egy ária vagy jelenet után viszont annál jobban zúgott a taps. Az is igaz, hogy az Operaház együttese kitett magáért. Az előadáson nern lehetett észrevenni, hogy „csak” ifjúsági Kis kunszentmártoni barátaimat még láttam egyszer: szatyorral, táskával a kézben előadás után kifelé igyekeztek a színház épületéből — s közben sántaiskolát játszottak. 2. A Park Étteremben ebédeltünk. Jólesően nyugtáztam magamban, hogy Iá-
