Szolnok Megyei Néplap, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-22 / 273. szám

Xni. évfolyam, 273. szám. Ara 60 fillér 1962. november 22„ csütörtök M4 t A KÍNAI-INDIAI HATARVISZALYRÓL MIÉRT HALOGATJÁK A TRAKTOROS­KÉPZÉST? A KONGRESSZUSNAK JELENTJÜK SZÜLÖK, NEVELÖK FÓRUMA D párt a történelmi tapasztalatok alapján tanította a népet és egyúttal maga is tanult a néptől Otto Kuusinen, az SZKP küldöttsége vezetőjének felszólalása TANÁCSKOZIK A KONGRESSZUS Megszűnt a Kuba körüli blokád Véget ért a szovjet fegyveres erők harci készültsége nek hibás és káros módsze­reivel, a néptömegek szere­pének lebecsülésével, s he­lyes következtetéseket vont le a múlt súlyos hibáiból. A párt a történelmi ta- íFolyt • 3. oldalon) mair SZKP KB elnökségi tagja Washington (MTI). Kennedy amerikai elnök — mint az AP és a Reuter jelenti — kedden délután ma­gyar idő szerint éjfélkor, sajtóértekezletet tartott. Az el­nök a sajtóértekezlet kezdetén nyilatkozatot olvasott fel s ebben bejelentette a Kuba körüli amerikai blokád fel­oldását. Kennedy közölte: Hruscsov kedden tájékoztatta arról, hogy barminc napon belül visszavonják Kubából a je­lenleg ott lévő IL—28-as típusú bombázó repülőgépeket. Az elnök ezután bejelentette: kedden délután utasította Mcnamara hadügyminisztert, oldja fel a tengerészeti vesz­tegzárt. Percekkel az elnök nyilat- _ kozatának elhangzása után ’ Mcnamara hadügyminiszter kiadta a parancsot a hadi­flottának, szüntesse be a blo­kádot A Hruscsov—Kennedy levélváltás után New-York­ban megkezdődött tárgyalá­sok utolsó hetében a Szovjet­unió képviselői rendkívül erőteljesen hangoztatták, — hogy a Szovjetunió teljesítet­te a Hruscsov miniszterelnök levelében foglalt kötelezett­ségeket. Ennek alapján a szovjet kormány követelte, hogy most már az Egyesült Államok is váltsa valóra azo­kat a kötelezettségeket, ame­lyeket Kennedy elnök vállalt Hruscsovhoz intézett levelé­ben. Az amerikai ígéretek egy részének Kennedy elnök a blokád megszüntetésével eleget is tett, másik részét azonban, amely Kuba bizton­ságának szavatolásáról szól, mindeddig nem teljesítette. Kennedy azt mondotta, — hogyha minden támadó fegy­vert eltávolítottak Kubából, és ezt megfelelő ellenőrzés kíséri, ha továbbá Kubát nem használják agresszív kommunista célok exportjá­ra, akkor béke lesz a Karib- t enger térségében és sem kezdeményezni, sem engedni A Magyar Szocialista Mun­káspárt VIII. kongresszusa szerdán folytatta tanácskozá­sát A második napi tanács­kozáson Nemes Dezső, az MSZMP Politikád Bizottságá­nak tagja elnökölt Meleg szeretettel köszöntötte a kongresszusra érkezett újabb küldöttségeket, és küldötte­ket A kongresszus részvevői tapssal üdvözölték az újon­nan érkezett vendégeket. Nagy taps fogadta a máso­dik napi tanácskozás első felszólalóját, Otto Kuusinent, a Szovjetunió Kommunista Pártja elnökségi tagját az SZKP küldöttségének veze­tőjét Otto Kuusinen felszólalásá­nak bevezető részében üdvö­zölte a VIÜ. pártkongresszust a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága, valamint N. Sz. Hrus­csov nevében. Ezután meg­jegyezte: mindössze három év telt el az MSZMP VII. kongresszusa óta. Történel­mileg ez nem nagy időszak. Ezen idő alatt a népi Ma­gyarország fejlődésének igen jelentős korszaka ért véget. Ennek a kongresszusnak az emelvényéről pártjuk büsz­kén jelentette be azt, hogy lerakták a szocializmus alap­jait a Magyar Népköztársa­ságban, hegy új korszak kez­dődik, a szocialista társada­lom építése teljes beteljesü­lésének korszaka. A Magyar Szocialista Mun­káspárt a nehézségekkel foly­tatott harcban megedződött, szervezetileg és eszmeileg megerősödött A személyi kultusz káros következmé­nyeinek felszámolása, a régi vezetés súlyos hibáinak kija­vítása, a lenini normák visz- szaállítása a párt és az ál­lam életében — mindez gyö­keresen megváltoztatta a lég­kört a pártban és az ország­ban. kedvező körülményeket teremtett mind a párttagok mind a pártonkívüli dolgozó tömegek sokoldalú kezdemé­nyezéseinek kibontakozásá­hoz. Alkotó módon alkalmazva a marxista—leninista taní­tást, a magyar kommunis­ták pártja biztosan vezeti a dolgozó magyar népet a szocializmus és a kommu­nizmus győzelme felé. A szovjet kommunisták nagyra értékelik a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar dolgozó nép hű fia, nagy barátunk. Kádár János elvtárs által vezetett Köz­ponti Bizottság fáradhatat­lan tevékenységét. Az MSZMP előző, VII. kongresszusán elhangzott fel­szólalásában. mondotta Hrus- j csov elvtárs: „Az önök párt- • ja elvhű, marxista—leninista j politikájával kivívta a ma-! gyár nép mélységes bizalmát és szeretető* A magyar nép érdekeinek képviselőjét és A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözlete a Magyar Szocialista Munkáspárt Vili• kongresszusának KEDVES KÜLDÖTT ELVTÄRSAK! A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bi­zottsága forró testvéri üdvözletét küldi önöknek és önö­kön keresztül minden magyar kommunistának, a Magyar Népköztársaság dolgozóinak, és kongresszusuk munká­jához sok sikert kíván. Az MSZMP VII. kongresszusa óta eltelt években hazájuk dolgozói marxista—leninista pártjuk vezetésével nagyszerű győzelmeket arattak. Befejezvén a szocializ­mus alapjainak felépítését, pártjuk biztos kézzel vezeti népüket tovább, a szocialista társadalom teljes megvaló­sítása útján. Pártjuknak ez a mostani, VIII. kongresz- szusa úgy vonul be a történelembe, mint az a kongresz- szus, amely nemcsak összegezi egy fontos és dicsőséges időszak eredményeit, hanem kijelöli a magyar nép még magasztosabb győzelmeinek távlatait is. a szocializmus győzelméért folytatott harcában. A magyar kommunisták sikerei mindenekelőtt annak köszönhetők, hogy a Magyar Szocialista Munkáspártot egész tevékenységében rendíthetetlenül vezérlik a mar­xista—leninista tanítások. Az MSZMP hűsége Marx és Lenin győzelmes zászlajához, a szocialista nemzetköziség elveihez, a szocialista országokkal való tartós barátság­hoz, a legszilárdabb biztosítéka a magyar nép alapvető létérdekei biztosításának, becsülete, szabadsága és füg­getlensége megvédésének. A magyar nép éppen ezért fordul pártjához egyre növekvő bizalommal és támo­gatja azt mind erőteljesebben. A Szovjetunió kommunistái büszkék azokra a győ­zelmekre és eredményekre, amelyeket magyar elvtár­saik — testvéreik az osztályharcban és a nagy közős célokban — érnek el. Mélységesen örülünk annak, hogy országaink és népeink barátsága és minden oldalú együtt­működése egyre erősödik. A Szovjetunió Kommunista Pártja nagyra értékeli a Magyar Szocialista Munkáspárt hozzájárulását a világ kommunista és munkásmozgalma sorainak egységéért vívott küzdelemhez, a marxi—lenini elvek és a testvérpártok 1957. és 1960. évi értekezletein kidolgozott elvek következetes végrehajtása alapján. A Magyar Népköztársaság éppen úgy, mint a többi szocialista ország, következetesen sikraszáll a különböző társadalmi felépítésű államok békés együttéléséért, a népek közötti béke és barátság politikáját folytatja, és tevékenyen küzd az Imperialisták agresszív cselszövései ellen, az új világháború elhárítása érdekében. Az SZKP Központi Bizottsága szívből kíván a magyar kommunistáknak és a Magyar Népköztársaság minden dolgozójának új eredményeket a szocialista építésben, népének javáért és boldogulásáért, az általános béke megszilárdításáért folytatott küzdelméhez. Éljen a magyar nép kipróbált élcsapata, a Magyar zocialista Munkáspárt! Erősödjék és virágozzék a megbonthatatlan szovjet— magyar barátság! Éljen a nagy szocialista összeforrottság és az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megbont­hatatlan marxista—leninista egysége! Éljen a marxizmus—leninizmus mindent legyőző zászlaja! A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PARTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA nem fogunk támadást a nyu­gati féltekén. Végül Kennedy megállapí­totta, hogy a ^kötelezettsé­geknek mind a két fél részé­ről történő teljesítése és a kubai válság békés rendezé­sének végrehajtása szélesre tárhatja az ajtót más vitás problémák rendezése előtt A szovjet kormány utasítása a Szovjetunió honvédelmi miniszterének Moszkva (TASZSZ) Tekintettel arra, hogy Kennedy az Egyesült Álla­mok elnöke elrendelte a Ku­bai Köztársaság ellen foga­natosított zárlat (blokád) fel­oldását. s megnyílt a lehető­ség a veszélyes Karib-tenge­ri válság által előidézett kö­vetkezmények teljes felszá­molására Nyikita Hruscsov miniszterelnök és John Kennedy elnök megállapodá­sa alapján — a szovjet kor­mány utasította Malinovsz- kij mansellt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét, hogy 1962. november 21-vel az in­terkontinentális és Stratégiai rakétaegységek, a légvédelmi rakétaegységek ég vadászgép kötelékek a teljes harci készenlétről szintén térjenek át a normális tevékenységre és katonai kiképzésre; A stratégiai légierő szün­tesse meg a harci készenlé­tet; a haditengerészeti erők térjenek át a normális kato­nai kiképzésre, a tengeralatt­járó flotta pedig térjen visz- sza állandó elhelyezési körle­teibe; a szárazföldi csapatok szün­tessék. meg a fokozott harci készenlét állapotát; a stratégiai rakétaegységek­nél, a légvédelmi egységek­nél és a tengeralattjáró flot­tánál szüntessék meg az idő­sebb korosztályok leszerelé­sének felfüggesztését; szüntessék meg a rendes sza­badságolások felfüggesztését a Szovjetunió fegyveres erőinél. Grecsko marsall parancsa a harci készültség meg• szüntetésére Moszkva, (TASZSZ) Tekintettel arra, hogy a Karib-tenger térségében és a vele kapcsolatban Euró­pában is létrejött, feszültség csökkent, Grecsko marsall, a Varsói Szerződés egyesí­tett fegyveres erőinek fő- parancsnoka, szerdán paran­csot adott az egyesített, fegy­veres erőkhöz tartozó csapa­tok és flották fokozott harci készültségére^ 1962. október 23-én életbeléptetett intézke­dések visszavonására. (MTI) védelmezőjét látja a pártban. A Magyar Szocialista Mun­káspárt a marxista—leninista elmélet tisztaságáért, a reví­zióm zrrxus és a dogmatízrrrus ellen, a proletár internacio­nalizmusért és a szocialista tábor egységéért folytatott következetes harcával méltán vívott ká nagyrabecsülést a nemzetközi kommunista moz­galomban, amelynek egyik megbízható csapata”. Pártjuk győzelmei a szo­cialista építés legfontosabb területein meggyőzően iga­zolják e szavak teljesen igaz voltát. Az önök sikerei ki­fejezik Magyarország dolgo­zóinak akaratát és határo­zottságát, hogy virágzó szo­cialista köztársaságot építe­nek fiel. Különösen szeretném ki­emelni azt a nagy munkát, amelyet a párt végzett, hogy egyesítse a dolgozók töme­geit marxista—leninista él­csapata körül, hogy az egész népet bevonja, aktívan és közvetlenül, a szocializmus építésébe. Mély megelégedéssel álla­pítjuk meg, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt hatá­rozottan szakított az ország volt párt- és állami vezetői- ^ * Tegnap közöltük a Központi Bizottság beszámolóját, melynek elhangzása után ebédszünet következett, majd kedd délután a kongresszus Somogyi Miklós, a Politi­kai Bizottság tagja elnöklésével folytatta munkáját A napirend szerint következett a Központi Revíziós Bizott­ság beszámolója, amelyet Fodor Gyula elvtárs, a bi­zottság elnöke terjesztett élő. A kongresszus ezután meg­kezdte a két beszámoló együttes megvit-ttásófc

Next

/
Thumbnails
Contents