Szolnok Megyei Néplap, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-16 / 268. szám
tfWÍ. november It SZOLNOK MKGYKl NÉPLAP 5 Két tanító néni Negyven évig a katedrán — Utána a könyvtárban — Akikre legjobban büszkék — Miért elégedetlenek? A kötél ki könyvtárosokká) lakásukon beszélgettem. Nem tartottak aznap kölcsönzést, ■ az ebédet főzték éppen a konyhában. Ilonka néninek, az idősebbnek, ősz a haja, húgának, Mária néninek, pedig hófehér. Tanítónők veitek még nemrég, akárcsak egykor édesapjuk, aká negyven esztendeig volt a kőtelki iskola igazgatója. — Én is negyven évig tanítottam, — mondja Timpíel Ilona, az idősebbik tanító néni, — az utolsó hét évben itt, Kőtelken, előtte harmincnégy esztendeig Tiszabőn. Húga, Sydó Sámdorné szintén négy évtizedet töltött a katedrán. Kőtelken az utolsó ötven év valamennyi generációját oktatta betűvetésre, számolásra és olvasásra. — Csodálatosan szép riporttéma — mondta szerkesztőm, • mielőtt útnak indultam megkeresni a kőtelki könyvtárosokat. — Igaza volt Egy tanító dinasztia: az apa, s két lánya, a negyven év. élmények, örömök, csalódások, a hivatásban megtalált kiegyensúlyozott boldogság... Megannyi izgalmas lehetőség — gondoltam magamban — és mégis, amint a végén kiderült, mást kellett feljegyeznem a két tanító néniről. Mást, a jelent, mert számúikra, mint mindig, most is ez az érdekes. és nem a múlt. Ez a jelen nem a nyugdíjas, idős emberek csöndes boldogsága, a kispadon üldögélő, beszélgető öregek élete, amit a jól megérdemelt édes pihenés nyugalma tölt be. Több ennél. A munka, az elkezdett életmű folytatása és megkoronázása. Igen, a két tanítónő megtalált új hivatására, a könyvtárosságra gondolok. Arra a munkára, ami oly nagyszerű. csodálatos érzéssé] tölti e) az embert, amivel olyat (nodukáltak, aminek megyeszert e csodájára járnak. ügyeljünk csak! Tavaly, július óta könyvtárosok. Kezdetben 232 olvasójuk volt, köztük 189 diák. És ma? Hatszázötvenhat olvasó, köztük 314 tanuló. S most figyeljünk tovább! A közel háromezer lakosú Kőteleken január 1. óta több mint tízezer kötetet kölcsönöztek a 2800 kötetes könyvtárból, ami személyenként 16 könyvnek felel meg. (Most gondoljuk csak el: egy családban egy könyvet általában hárman-négyen elolvasnak...) Tévedés lenne azonban azt gondolná, hogy erre büszkék a kőtelki könyvtárosok. Hát akkor mire? — Van 40 cigányol vasónk — mondja szerényen Ilonka néni. — Tizennyolc éven felüli nőolvasóink száma pedig: 171. Erre vagyunk büszkék. No. meg arra, hogy nálunk nyáron is olvasnak. Július, augusztus, szeptemberben több mint ezerötszáz kötetet kölcsönzött hatszáznegyven olvasó. Jónéhány könyvtáros szakember megfordult már az utóbbi időben Kőtelken, megfejteni az itteni ,könyvtári-csoda' titkai. Én is kutattam ezt. Nos, a „titok” a következő: .. Nem azt nézi Ilonka néni, ■bogy csak havi 190 forintot kap munkájáért (igaz. jutalomban az tőén már kétszer részesítették). Húga, Mária néni sem. hiszen ő, mint segédkönyvtáros ingyen segít a nővérének. Nem bánnák az bizonyos, ha többet kapnának 190 forintnál, de hangsúlyozzák: „mi nem pénzért dolgozunk. Hozzánk jöhetnek bármikor, itthon, vagy a könyvtárban, mindig megtalálnak bennünket. És megyünk, adjuk boldogan bármikor, bárkinek a könyvet, a szép szót. a tudás forrását.” A hivatalos heti 4 órával szemben sokszor 20 órát is dolgoznak, ha mindent ösz- saeadunki A „titok” másik része: — Ismerjük a falut, minket is ismernek. Tudjuk, kinek, milyen könyvet adjunk a kezébe. Mert minden az első olvasmányon múlik — magyarázza lelkesen Ilonka néni. — Így lettek állandó és hűséges olvasók Szabó Imre tsz kovácsi, Veres Fe- rencné, Lóczi Ferencné háziasszonyok, vagy Bózsó István, Szabó Józsafné, Egyed Mária, Kálmán András, Kovács Rózsi tsz-tagok, azután Földvári Mátyásné, s a gyerekek, akik nemcsak kölcsönöznek hanem nekünk is segítenek abban, hogy „megfertőzzük” szüleiket a könyv, a kultúra szeretetével... Órákig tudnának mesélni olvasóikról. A tsz-ben dolgozó cigányról, aki a betűt sem ismeri még, de fiával már Rózsa Sándor történetét olvastatja, vagy a sokáig betegeskedő Szabó Imre kovácsról, kinek hosszú betegsége alatt ágyához vitték a könyvet a könytárosok. Ennyit a kőteleki könyvtárosok „titokzatos módszeréről”... Gondok? Akadnak jócskán. Kicsi a könyvtárhelyiség, a szekrény helyett könyvespolcok kellenének, s egy újabb szoba. Télen bizony hideg van a kőpadlós kicsi könyvtárban, a piszkos faiakat nem festeti ki a tanács, s nagyon kellene egy olvasóterem is. — S mi kellene még? — Sok új, sok jó regény. Mai témákról, a fiataloknak. Szerelmes, történelmi és ifjúsági regények — válaszolta Ilonka néni. — És még több könyv, mert az állandó olvasók egy részének lassan már nem tudunk mit adni á kezébe. Igaz az idén 5900 forintot kaptunk vásárlásra, van is még 600 forintunk, dehát látott-e már maga elégedett könyvtárost? Sajnos, mér láttam. De örülök, hogy Kőtelken ilyen „elégedetlen” könyvtárosokkal találkoztam... Bubor Gyula A KÖZEG Azott ruha- és emberszag. Olcsó cigaretta füstje áporítja az éjszakai személyvonat levegőjét. — Testek rázódnak, fejek kó- kadnak mellekre, kelletlen arcok barázdálódnak a spórolósan gyér fényben. Kevés híján kétméteres óriás lép a szakaszba, sapkáján Sidolt-nem-látott számyaskerék. Sorra szedegeti, lyuggatja a jegyeket. Egy vörösesszőke hajú legényével is ezt tenné, ha az első álomból felvert úgy hamarjában megértené, mit kíván tőle a kalauz. Két-három felszólítás is elhangzik — hiába. Az. utas feje visszalettyen. — Hát nem mutatja a jegyét! No, majd mutatja mindjárt! — így a vészt- jósló tekintetű Közeg. Lépte alatt dong az olajos padló, széles vállán megfeszül a szolgálati kabát. (Ilyen termettel, ennyi erővel — jaj! — minő teljesítményekre lehetne képes ...) Visszanyomakodik a lengőajtón; mögötte két szolgálatos rendőr. A Közeg kurta szóval, széles gesztussal mutat az alvóra: — Az az. Ezzel hátralép és uiat enged az intézkedésre kész rendőrpárnak. Túlzott intelligenciát nem sugárzó tekintete mindinkább elkomorul. A rendőr megnézi a személyi igazolványt, visszaadja, s társával együtt odébáll. Vállán keresztül egy pillantást vet a Közegre, kiben — érezni — összedőlt egy világ. A rendőrök nem bilincselték meg a fiatalembert, az ügyész nem mennydörgött vádbeszédet, a védő nem rázta kezét pátosszal az ég felé, a bíró nem hirdetett statáriális ítéletként megfellebbezhetetlenül kötél általi halált, vagy legalább életfogytiglani. A Közeg vastag öklén megfeszülnek az inak, lyukasztója dühvei—bosszúval belemar a másodosztályú kéregjegybe. A legény alszik. Pad- szomszédja dugja felsőzsebébe az immár kezelt jegyet. INES TÁDDI0 jZOLNOKON Alig néhány héttel ezelőtt, — szeptember végén Firenze egyik legforgalmasabb terén egy csendes hétköznapi estén óriási tömeg verődött össze. Az emberek egy terasz köré csoportosultak, amelyen egy öttagú zenekar játszott. A mikrokonnát Ines Taddio énekelt. Ines Taddio nevét azóta a rádión keresztül és a hangversenydobogókon több országban is megismerték. Európai turnéja során most hazánkba is ellátogatott. Szolnokon ma este 7 órakor mutatkozik be a Ság vári Endre Művelődési Házban. SOKADIKA Ua reqqel kértem szajött öt hosszúnyakú boros1 * feleségemtől a szokásos üveggel, napi zsebpénzemet, ami egy- —Tessék drágám, a Ká- általán nem sok, mindössze roly-napi maradék — rakta a csomag KoSsuth-ot, meg a szatyorba az üvegeket. — napi betevő duplát fedezi. Vidd el a Közértbe, öt üve- Hű nejem buzgón a táska- gért több mint tíz forintot fáért nyúlt, elővette a pénz- adnak. Ha rendesen beosz- tárcáját, de hirtelen eszébe tód, még a holnapi csomag jutott valami: Kossuth-od is biztosítva van. — Jaj, szívem! Csak egy É-n nem kérek az árából sem- árva húszasom maradt két mit — tette hozzá nagylel- ilapra, konyhapénznek. Tu- kűen és csókot lehelve hom- dod, tegnap bejött a válla- lokomra kituszkolt az ajtón. tathoz a kolleganőm egyik .xérem, én híve vagyok vidéki ismerőse es hozott egy K Q férfiak egyen^ságyönyörű par csirkét Meg- ának vegyenek részt ők is a vettem az egyiket. Vasarnap házimunkAkban< amelyekhez csirkeporkoltet eszünk. Tej- tudmlevőleg a bevásárlás is {•»7 s r mOTíf- Ä tartozik. De erre az üvégbe- kelve és .nekem a kepze.lt ,jó váltási akcióra határozott vi- izekre összefutott a nyal a szoivgással indultam el Mert szambán. Az elmondottak ugvebár. ha egy háziasszonyt bizonyítására elő is vett egy Utnak ÜTes űvegekkel \ húszast es meglobogtatta, az Közért felé tartani az sen- orrom előtt. Vigasztalasul kinek sem SZÚT szemet. De előszedett egy vékony. kis , ,, ,. , , ... „ gombolyaggá összehajtható ha lopakodik tizenhálószatyrot, kivonult a kam- hatodikán reggel, egy ruip- rába, majd hamarosan visz- pal a fizetés előtt az üres borosüvegekkel a beváltóhely felé, az egy korhely, az egy lump, aki, míg volt, minden pénzét Halra költötte. Most bezzeg jól jön neki áz a néhány forint is, amit az üvegekért visszakap... stb. stb. Gallérom felhajtottam, kalapom a szemembe húztam, így esett meg, hogy a Közért ajtajában kevés híján összeütköztem a kis Barcinlcaival, aki szokásos 5 deka liptóival és egv kiflijével lépett ki onnan. Szája széles vigyorra húzódott, majd viharosan üdvözölt. — Jóreggelt, jóreggelt kar- társkám. Látom takarékossággal építjük a szocializmust. Derék, nagyon derék. De úgy látom, itt csak egész üvegek vannak. Hogyha a házibuli hevében netán eltörött volna egy-kettő, ne mulassza el, vigye el a. MÉH- nek. Pénzt kap érte — szólt és vigyorogva eltávozott. M eQsem misülten tán* * torogtam a pulthoz. Előttem egy csuklyás, sötét szemüveges, nagyszakállú ember rakott ki tíz üveget, majd eltette az érte kapott 25 forintot. Akkor hátára dobta a csuklyát, letépte ál- szakállát, szemüvegét is levetette és én megdöbbenve ismertem meg a vállalat igazgatóját. Pillanatra őbenne is megállt az ütő, de aztán barátságosan a vállamra verve, bár kicsit kényszeredett mosollyal ezt mondta: — Mit csináljon az ember? Sokadika van, nem igaz? — Így van igazgató kartárs — helyeseltem büszkén és már nem féltem a kis Barcinkai pletykájától. Mert ha valaki esetleg szóvá tenné, vagy gúnyosan moso- 1yogna rajtam. barátságosan a vállára verek és fennsőbb- ségese-n megjegyzem: — Édesapám! Mit kezdjen a dolgozó? Sokadika van! E setleQ még hozzáteszem súgva: — A góré tíz üveget vitt ma reggel a beváltóba!• Nevessenek őrajta! — patkós — — TŰZ TÄMADT a sza- párfalui csecsemőotthonban, mert a szabálytalanul szerelt füstcső melegétől meggyulladt a nádpalló födém. Emberéletben, egészségben nem történt kár; ám kétezer forintos anyagi kár keletkezett. Az intézet vezetője ellen szabálysértési eljárás indult. mert a tűzrendészet! hatóság korábban felhívta figyelmét a veszedelemre — de eredménytelenül. A tüzet a szapárfalui önkéntes és a szolnoki állami tűzoltók együtt oltották el. szusszantott, $ finnyás mozdulattal tolta homlokára a porvédő szemüveget. — Szabadság elvtársak! — köszönt és a karját hanyagul meglengette, ahogy a nagyobb vezetőktől látta. Kincses várakozón pislogott le rá a bakról. Halkan viszonozta a köszönést. — Jónapot Csuka elvtárs. Hova akar kilyukadni ezen < a taligaúton? Csuka azt hitte, tréfára gondol az öreg. Gyermekded nevetésre kerekült egészséges, vérbő képe. — Magukat keresem, senki mást. Az ám. Kincses elvtárs! Láttam, hogy a Iá- ' nya itthon van! — Köszönöm a hirt •** monta hunyorogva az öreg. —' Szép magától, hogy ezzel is törődik. De már jártak itt itt kint. Ha lesz rá egy kis ideje, szót kellene ejteni a sorsukról. Az instruktor szórakozottan lefejtette göndör szőke hajáról az ellemös bőrsapkát. Ahogy a gondos vargák szokták a vásáron, a lábbelikről, úgy törölgette le kabátujjá- val a port a szattyánsapkáról. — Csak a lánya léphet a szövetkezetbe, Kincses elvtárs — szegezte föl hirtelen a fejét. — Kár, hogy éppen a nejéről van szó, de a párt akkor se tehet különbséget. A veté.ssel hogy állnak? Mert amiatt jöttem tulajdonképpen... (Folytatjuk) GERENCSÉR MTKlriS: Óimon KISREGÉNY szándékosan senki sem akart rosszat neki. — Kár erről beszélni, Józsi bácsi — szólt nagy sokára. — Gyűlölködni, ártani nem akarok, mert gazember mégsem vagyok. Hiába mondta Klári a szemembe. Nincs igaza, meg nem is lesz. Az alkonyati nyugalom állóvizét motorkerékpár berregése kavarta föl. Figyeltek. Feléjük közeledett a katto- gó-puffogó hang. Túl a kőrisfán ahol kanyarodott az út, előbukkant a porlepte csipkebokrok mögül Csuka Péter instruktor, a járási pártbizottság munkatársa. Délcegen feszített a motoron, amely akadozva-ugrál- va morgott a bakhát u"vp- hupáin. Megállt, egészségeset Kincses a cigaretta vegéhez tartotta a gyufalángot, közben már a legényre nézett. — Ügyelj ide fiam, mi még soha nem hazudtunk egymásnak. Se szóval, se hallgatással. Eddig a munka volt az első. De most van időnk. Ügy menjünk haza. hogy ne maradjon ebben a napban semmi sunyiság. Vagy inkább válasszuk a haragot?... Akármi legyen a szándékod, de színt kell vallani. Még haragudni is úgy érdemes csak, ha előbb megmondjuk egymásnak a magunkét. Anti sokáig lógatta a fejét. Sima, hátrafésült hajából egy fürt a homlokába lógott. Csizmája talpát lassan a soroglyához ütögette. Maga seih igazodott el a saját érzéseiben. Néha anylézett a fiatalokra. Hiába volt elnök, mégsem segíthetett. — Menjetek haza. Erre még alszunk egyet — mondta vigasztalóan, de az aggódás határozatlanná tette szavait. Lehajtott fejjel indult a vetőgép után, egyszer visszanézett, mosolygott és a szeméről élesen verődött vissza a fény, ahogy az üvegcserepekről szokott. Pilled ten bandukolt hazafelé a két muraközt. Patá juk alig vert valami port a sárga dülöútcm. fáradt testüket csípős verejtékszag lengte körül. A szekér mögött rekedt cimbalomként pengett a vetőgép. Kincses József gömyedten ült a bakon. Anti hajtotta a lovakat. Az ő feje is hanyagul billent egyet-egyet a döccenésekre, laza ujjal közül a saroglyá- ra kígyózott a gyeplő vége. — Állj meg itt a kőrisfa alatt — mondta fáradtan az öreg és a szemét lehunyta egy pillanatra. — Gyújtsunk rá. Anti nem értette, miért kell a cigaretta miatt megállni, hiszen füstölni menet közben is lehet, de nem kérdezősködött. A lovak a magányos faaggastyán haragoszöld üstöké alá értek. Rájuk szólt csitítóan: — Pszsz... Elhalt a zörgés, egyszerre az alkonyati nyugalom kellős közepében találták magukat. A kőrisfa lombja kesernyés illatot párázott rájuk, arcukra hűvösség osont a közeli erdőből. Kincses ráérősen sodorta a cigarettát, földszínű ujjaival. Anti nem kívánta a füstöt. Semmit sem kívánt. Csak aludni, felejteni, aztán felébredni úgy, — 25. — Anti borúson nézte a fe- j nyegetve könyörgő embert. Orsmány gyávaságnak tar- , tóttá volna, ha a hatalmat j hívja segítségül, ha. azzal ( szalad a párthoz, hogy meg- , fenyegette a fiatal Kustán. 1 Nem kételkedett abban, } hogy magamagáért is állja a . sarat, ha mindenképpen ma- , rakodni kell. De ezt ő sem ' akarta. Bánatáért senkit nem okolhatott. Gyűlölete megfeküdte a mellét, mégis türel- ’ met parancsait magának. I «=» Nem állhatlak. elisme- j rém. Azt se mondom, hogy j nem lesz rossz vége ennek a , türelemjátéknak. De té- j védsz, ha arra gondolsz, hogy j a. hivatallal ártsak neked. t Hn nem utálnálak, akkor se ( jöhetnél a szövetkezetbe. ( Hogy miért, azt nótámnál ; okosabb emberek döntötték f el. Ehhez leéli tartani ma- aam. t Meglóbátta a hajtószárat, < ostorával a lovak farára ( pöccintett. A két muraközi j lépéseitől egészen parányit rugózott a föld. Halkan ha- j ranooztak a vetőgép csövei c és a sárga magvak csíkokat j hímeztek a földre. Az öreg Kincses zavartan i hajolt le g mogyoróbotért, i Anti szavai meggyőzték, s hogy a vő ügye nem is olyan egyszerű. Csakugyan kitiltotta a párt a kuIákokat a ( szövetkezetből és bármiképp j is alakult a helyzet az öreg Kustán, meg a fiatal Kustán | között, a politika szempontjából ez teljesen mellékes volt. A származás számított, az anyakönyvi adatokból ítél- . tek, ezen meg nem lehetett j változtatni. Roskadtan, bocsánatkérőn hogy semmi rosszra ne emlékezzen. Tudta, nem a cigaretta kedvéért állt meg az öreg. Borús hangulatban dolgozták végig a délutánt, alig szóltak egymáshoz néhány kurta szót, de különösen érezték, hogy mindegyikük végiggondolja a maga sorát. nyira gyűlölte Danit, hogy minden bűntudat nélkül darabokra hasogatta volna, néha meg különös jóinduíatfé- lét érzett iránta. Bánta már azt a méregízű találkozást. Eleget gondolkodott délután, s bárhogy fájt is a balszerencséje, látnia kellett. hogy
