Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-31 / 255. szám
Másfélmillió forintos költséggel korszerűsítik a megye közvilágítását igénybevételével lényegesen biztonságosabban és gyorsabban végezhetik a reájuk háruló szerelési munkáltait Ä Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat ebben az évben több mint másfélmillió forintot fordít a városok és falvak közvilágításának korszerűsítésére. Ebből az ősz- szegből kilenc helységben modem fénycsöveket, higanygőzlámpákat szerelnek fel. Szolnokon az év végéig 180, nappali fényt árasztó neoncsővel cseréik fel a fontosabb útvonalak villanykörtéit A többszáz méter hosz- szúságú Ady Endre úton már befejeződtek a szerelési műn kák. Kisújszállás város központjában 68 fénycsövet szereltek fel. Ugyanakkor tovább folytatják a már korábbi években megkezdett villanyhálózat korszerűsítést a falvakban is. Abádszalókan 50 000 forintos költséggel javítják a közvilágítást Abony- ban 53, Tiszakécskén 40 higanygőzlámpát szerelnek fel az év végéig. A TITÁSZ szerelőinek munkáját egy kosaras kocsi segíti. Ennek xiii. évfolyam, 255. szám. Ara: 50 fillér 1962. október 31., szerda. Tanácskozik Társasház a Sütő utcában RÖVIDESEN BIRTOKUKBA VESZIK A TULAJDONOSOK SZOLNOK ELSŐ PEGAGÓGUS TÁRSASHÁZÁT. AZ EGYEMELETES, HATLAKÁSOS ÉPÜLET ÁTADÁSÁRA NOVEMBER 10-ÉN KERÜL SOR. A TERVDOKUMENTÁCIÓ SZERINT VÁROSUNK LEGKORSZERŰBB LAKÁSAI KAPNAK HELYET A TÁRSASHÁZBAN. KÉPÜNK ARRÓL TANÚSKODIK, HOGY KÜLSEJE IS MEGFELEL A KIVÁNALMAKNAK.------ MAs-----m oldal Kif izetődő volt az öntözés Tiszaszöllősön 0 oldal Nyeremény jegyzék a magyar bélyeggyűjtők országos tárgysors játékáról 5_ . oldal PEDAGÓGUSNAK KÉSZÜLNEK 0 oldal Tanulságos, szomorú esetek Gondatlanul a bakon a budapesti pártértekezlet Kedden délelőtt a pesterzsébeti Vasas Művelődési Otthonban megkezdte tanácskozásét a budapesti pártértekezlet. A meghívott vendégeket, Kelen Béla,* a budapesti pártbizottság titkára üdvözölte. Javaslatára a pártértekezlet megválasztotta az elnökségét. amelynek tagjai sorába választották Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát A tanácskozáson Kelen Béla mondott megnyitót majd Kiss Dezső, a budapesti pártbizottság első titkára a pártbizottság beszámolóját Gallai Lajos a revíziós bizottság elnöke pedig a revíziós bizottság beszámolóját terjesztette elő. Kétnapos blokádszünet U Thant ma megkezdi tárgyalásait Havannában Hétfőn este az ENSZ székhelyén folytatódtak a kubai válság rendezését célzó tárgyalások. U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára megbeszélést tartott Mario Garcia inchaustegui kubai delegátussal, majd pedig Steven- somnal és John Ccloy-jal Kennedy amerikai elnök képviselőivel; A kubai küldött biztosította a főtitkárt, hogy havannai látogatását nagy örömmel fogadják; A főtitkár hétfőn másodízben találkozott Kuznyecov- val is, a szovjet külügyminiszter első helyettesével; Hírügynökségek értesülése szerint U Thant Kennedynek azzal az ígéretével utazik Havannába, hogy az Egyesült Államok tartózkodik Kuba megtámadásától A főtitkár kedden indul útnak 15 ENSZ tisztviselő kíséretében. Hírek szerint azt tervezi, hogy New Yorkba való visszatérésekor kíséretének egy részét hátra hagyja, ezek az ENSZ tisztviselők már bekapcsolódnak a Kubában elhelyezett szovjet fegyverek kivonásának megfigyelésébe. New Yorkba visszatérve ismét érintkezésbe lép a közvetlenül érdekelt felekkel és előreláthatólag beszámol végzett munkájáról a Biztonsági Tanácsnak. Az ENSZ bejelentése szerint elutazásának előestéjén U Thant újabb üzenetet Intézett Hruscsov szovjet miniszterelnökhöz, kifejezte meggyőződését, hogy a szovjet javaslatok megvalósulásával rendeződik a helyzet a Karib-tenger térségében Köszönetét mondott Hrus- csovnak, hogy utasítást adott a szovjet tiszteknek a Kubába küldött fegyverek visszavonására. Tájékoztatta arról is, hogy elfogadta Fidel Castro Kubába szóló meghívását és hangot adott annak a véleményének, hogy ez a látogatás hozzájárulhat a probléma békés megoldásához. Megkezdődött az őszi primőridény Zöldpaprikát, salátát, karalábét visznek piacra karácsonyra megyénk tsz-ei Hat termelőszövetkezet természetes hőforrások vizével fűtött üvegházi kertészetében megkezdődött az őszi primőridény a megyében. A szakavatott kertészek már gondosan ápolják a szépen fejlődő karalábépalántákat és kiültették a paprikát is. A cibakházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet 2500 négyzetméter nagyságú hajtató házában hattagú brigád munkálkodik, eddig mintegy háromezer tő paprika és húszezer karalábé palántát ültettek ki az üvegfelület alá. A hőforrás vizének melegén kívül kedvező hatással van a növények fejlődésére a nap délkörüli melege is. A növények fejlődéséből arra következtetnek, hogy november végén, december elején friss .karalábét szállíthatnak piacra és karácsonyra már új paprikával ízesíthetik az ünnepi eledelt is* Szorgalmas munka folyik a karcagi Béke Tsz berekfürdői üvegházi kertészetében is. Innét a paprikán kívül nagyobb mennyiségű vitaminban dús fejessalátáit is piacra visznek karácsonyra. Megkezdődött az őszi szezon a tiszaörsi Rákóczi, a túrkevei Búzakalász Tsz melegházaiban te. MSZMP# lf ^ , . ==! hongfes TISZTELETERE Jövőre háromezer hold nagyüzemi gyümöScsöst permeteznek repülőgéppel a Tiszazugban Október 27-én tanácskozásra ültek össze az Autó- közlekedési Vállalat vezetői, műszaki szakembered és a szocialista címért harcoló brigádok vezetői. A tanácskozás újszerűségét az jelentette, hogy a dolgozók legjobbjainak képviselői is részt vettek a vállalat jövőjének formálásában, a megoldandó feladatok megbeszélésében. Kilencven- hét brigádvezető jelent meg a tanácskozáson és hogy mindnyájan nem jutottak a nyilvánosság előtt szóhoz, az csupán a gyorsan haladó idő miatt volt. (Így is közel harminc brigádvezető felszólalt. 114 alább jelvényes szocialista brigád« I tag Tanácskozásuk hűen tükrözte a Vili, kongresszus irányelveinek szellemét. Főbb napirendi pontjaik az önköltségcsökkentés, a műszaki fejlesztés és a szocialista szellemű munkaközösségek kialakítása voltak. A brigádok eddig végzett munkája alapján 114 dolgozó kapott szocialista brigád jelvényt és 20 brigád elnyerte a szocialista brigádzászlót. A résztvevők megállapodtak ’ abban hogy a szocialista brigádok jövő évre szóló felajánlásaikat már ez év decemberében megteszik, tekintve. hogy a vállalat lövő évi részletes terve is elkészül akkorra, A legnagyobb érdeklődést a távlati fejlesztési terv ismertetése váltotta ki. Ebben különösen nagy szerep jutott a dolgozók műszaki képzettsége növelésének. Az 1963—65-ös években 65 dolgozó szerzi meg a technikusi illetve művezetői képesítést. Kilencvenötén felsőfokú garázsmesteri, háromszáz gépkocsivezető pedig középfokú gépkocsivezetői vizsgát tesz. A műszaki vezetés erősítését szolgálja, hogy az elkövetkező három évben hétről tizenötre emelkedik a vállalat mérnökeinek száma. Egy év alatt 22 millió utas az autóbuszokon Szükséges is a nagyobb képzettség elérése, hiszen a feladatok is hatalmas méretben megnőttek, A műszaki fejlesztés főbb pontjai előírják, hogy 1963-ban meg kell kezdeni a szolnoki és a jászberényi forgalmi telepek építését, hiszen három év alatt 34 százalékkal növekedik a gépkocsik száma a vállalatnál. Huszonegymillió nyolcszázezer utas közlekedésének zavartalan biztosításáról kell 1965-ben gondoskodniuk a vállalat dolgozóinak! Ez 24 A vállalati tervezésbe bevonják a szocialista brigádok vezetőit százalékkal haladja meg az 1962-es évi utasforgalmat. 1965-ig elkészül Mezőtúr, Kunszentmárton, Tiszafüred forgalmi és műszaki telepe, önálló üzemegység lesz két év múlva a kisújszállási főnökségből, A feladatok megvalósítása mellett szó esett az önkötség csökkentéséről is amelyet a mostaninál 11 százalékkal kevesebbre terveztek. Különösen elismerésre méltó a szocialista brigádok munkaszelleme. Nagy szerepük van abban,, hogy ma már a forgalom a hét minden napjára egyenletesen elosztódik. A munka zavartalanságának biztosítására vasárnap is dolgoznak az anyagszállító gépkocsik. Egy-egy vasárnap 70—80 000 téglát szállítanak a termelőszövetkezeti építkezések előkészületeiként. -Október 7-én, vasárnap az ösz- szes gépkocsi 54,8 százaléka, 14-én 59, 21-én 72 és 28-án 77 százaléka dolgozott. Ezzel az ország összes szállító-vállalatai közül a legjobb tejesít- ményt nyújtották, A többórás, néha igen szenvedélyes hangú tanácskozás azt bizonyította: nagy segítséget jelent a vállalat vezetésének, ha tervezői munkájába, a mindnyájukat érintő kérdések eldöntésébe bevonják a dolgozók legjobbjait, a szocialista brigádokat E, Qy. A Fehér Ház bejelentette, hogy U Thant látogatásának idejére kedden hajnaltól kezdve 48 órán át felfüggesztik a Kuba köré vont amerikai tengeri blokádot. Az intézkedés a főtitkár kérésére történt A hadügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata szerint a kétnapos „blokádszü- nef” idején is helyükön maradnak az amerikai hadihajók A kétnapos időszak elteltével Washingtonban „újból megvizsgálják az egész kérdést”. Az amerikai hadügyminisztérium azt is közölte, hogy a Kairib-tenger térségében nem láttak szovjet hajót, viszont észrevették két olyan török gőzöst amely egy fekete-tengeri szovjet kikötőből indult útnak és búzát szállít Kubába. Ezzel összefüggésben az AP arról tájékoztat, hogy a külügyminisztérium jogi szakértői újabb Kuba-ellenes embargó-intézkedések megtételét fontolgatják. Ennek jegyében lehetséges, hogy az Egyesült Államok megszünteti a Libanonnak adott gazdasági segítséget, mert — mint ismeretes — egy libanoni hajó szovjet árut szállított Kubába. A két török hajónak a kubai vizeken való megjelenése pedig azzal az esetleges következménynyel járhat, hogy az amerikaiak Törökországtól is megtagadják a gazdasági segítséget — fűzi hozzá az AP. Kennedy elnök egy hete törvényt írt alá, amely szerint „semmilyen gazdasági segítséget nem kaphat olyan ország, amely gazdasági segély-árut ad ei vagy szolgáltat Kubának, illetve megengedi, hogy hajói ilyen árut szállítsanak”, (MTI) A Tiszazugban* az Alföld egyik jelentős gyümölcstermelő körzetében az idén mintegy másfélezer hold nagyüzemi gyümölcsöst óvtak meg repülőgépes permetezéssel a kártevő férgek pusztításától. A nagykörűi termelőszövetkezetek 250 holdas cseresznyéskertet, a cser- keszöllői, csépai, tiszaugi közös gazdaságok ezer holdnál nagyobb sziivateiepítést permeteztek nagyüzemi módszerekkel. A tiszazugi termelőszövet— Itt pedig Törőcsik Já- nosné, a Duclos utcai Ruházati Vállalat dolgozója. — Mi volt a mai nap legkedvesebb élménye? — Nem volt olyan különös esemény. Három éve dolgozom itt, megszoktam már a környezetet, a munkatársakat. ' Talán az volt jó. hogy ma nem romlott el a gépem. Folyamatosan tudtam rajta dolgozni. Nem kellett szaladgálni a villanyszerelőkért, vagy a TMK főnökéhez. Háromszáz pár ingujj felvarrását készítettem el. Egy lányom van még otthon. Tizenkilenc éves. A városi rendelőintézetben dolgozik. Asszisztensnő. Esti gimnáziumba jár. Sokat könyörögtem neki annakidején: ta-, kezetek most készülő tervei szerint jövőre az idei területnek kétszeresére, háromezer katasztrális holdra terjesztik ki a repülőgépes permetezést. Az idei termés betakarítása után máris megkezdték a re- rep előkészítését A lombkoronáig leszálló repülőgépek munkáját ugyanis akadályozzák a dűlőütak mentén* a gyümölcsösök közelében lévő magas jegenyefák. Ezeket a fákat most kiirtják és helyet biztosítanak a növényvédő szolgálat gépeinek. I nuljon. Nem ment Most már belátta, igen, tanulni kell. Szükség van az iskolára. És ez öröm nékem... — Milyen bosszúságok érték ma? — Most került a vállalatunkhoz egy fiatal kislány. Tapasztalatlan még. Öt órát dolgozik itt. Elküldtem a szabászatra: cseréljék ki egy ingujjhoz a toldást Jött is vissza hamarosan. Néztem: keskeny volt Nem tudtam vele mit csinálni. Mikor hozta az új anyagot, az meg egyoldalas volt. A szabászaton jobban ügyelhettek volna erre. Nem szóltam aztán. Átalakítottam én. Jó fél óra késést jelentett ez. Ez volt egy kis bosszúság. Halló itt nePLflP... VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! '“/Véttlttfx