Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-30 / 254. szám
1962. október 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Önöknél mi újság van ? Szezonkezdés utáni tallózás a művelődési házak műsorában Ilyenkor, ősz elején, a művelődési házak felé fordul a kíváncsi figyelem. Milyen meglepetéseket tartogat az új szezon a közönségnek, milyen irodalmi, zenei stb. műsorokban gyönyörködhetünk, mit várhatnak mindazok, akik tudásukat, ismereteiket akarják gyarapítani? Ezekre a kérdésekre kerestünk és kaptunk választ kőrútunk során, amiket röviden összefoglalva közlünk. T örök- szentmiklós November 7-én avatják a tiszapüspöki művelődési otthont. A községbeliek jelentős értékű társadalmi munkával segítették az építkezést. Az ünnepi műsorban a lelkes tiszapüspöki pedagógusok irodalmi színpadának tagjai is szerepelnek; Hogy mi köze mindehhez a törökszentmiklósi művelődési háznak? Az, hogy ez is „besegít a tiszapüspökiek műsorába; S mi újság Törökszentmik- lóson? Készülnek Goldoni: Két úr szolgája című vígjátékának decemberi bemutatójára. November 7-én a törökszentmiklósi irodalmi színpad tagjai is fellépnek az ünnepi műsorban. Mezőtúr Szeptember 16-án nyitották meg a művelődési ház új, modem színpadát Barta Lajos: Tavaszi mámor című művének bemutatásával. A szolnoki Szigligeti Színház is í,felavatta” már az új színpadot a Tizenegyedik parancsolat és a Mindent a mamáért című produkcióival. A Kőszívű ember fiai című darab két előadásán kívül még egy „Kőszívű-előadásra” kívánják megnyerni Mezőtúron a Szigligeti Színház igazgatóságát. A Fehér akácok című Dunajevszkij-operett bemutatóját november I-re várják. Milyen lesz a november 7-í ünnepi műsor? Mozart: Szöktetés a szeráj- ból című operáját mutatja be a szegedi Nemzeti Színház operaegyüttese. Januárban egy űjabb operát láthatnak szintén a szegediek előadásában Mezőtúron, Verdi: Traviátáját. Bélyegkiállítás is nyílik november 7-én a művelődési házban; A művelődési ház vezetői tárgyalnak a debreceni Csokonai Színház operaegvütte- sének és a debreceni Dongó Színpad vendégszereplésének ügyében is. A túri színjátszók is új bemutatóra készülnek. November 7-én a mezőtúri honvédeknek adnak műsort, ezenkívül a Huszárvágás című darabot is bemutatják. örvendetesen megnőtt az ismeretterjesztés iránti érdeklődés a városban. A tavalyi egyetlen tsz-akadémiá- val szemben az idén hét tsz- akadémia indul. Az Újvárosban a nők akadémiájának második évfolyama, továbbá a II. és III. kerületi nőtanács rendezésében egy-egy első -évfolyam is munkához kezd. A MÁV művelődési otthonban szülők iskolája indul. T úrkeve Az ország nyolc „Kiváló Színjátszó Együttese” közül három csoportot hívott meg a Népművelési Intézet a december 7—8-án Budapesten rendezendő bemutatójára. Egy tatabányai és egy miskolci csoport mellett a túr- kevei színjátszókat érte még ez a nagy megtiszteltetés. Brecht: Caral asszony puskái című művét mutatják be; Túrkeve azonban nemcsak kiváló színjátszóiról, hanem arról is nevezetes, hogy a megyében itt van az egyik legkisebb arányú mozilátogatottság. Ebben azonban nemcsak a gyenge filmpropaganda, az igen sok gyenge (elsősorban gyenge magyar) film a „ludas”, hanem az az örvendetes tény is hogy ma már száznyolcvan TV-készülék működik Túrkevén. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a jó filmeket nem nézik meg a keviek a moziban. Három tsz-akadémia lát munkához a közeli hetekben a városban: a munkás, az ifjúsági és az egészségügyi akadémia előadásai már megkezdődtek. Karcag Az ismeretterjesztési előadások sorozata Karcagon is megindult. A Déryné művelődési házban és a berekfürdői művelődési otthonban rendezett eddigi négy előadáson mintegy kétszázan jelentek meg. A XIX. század festészetéről, a századforduló képzőművészeti életéről, gyermeknevelési, kérdésekről szóltak az eddigi előadások. A Déryné művelődési ház, a helyi Lenin. Dimitrov, November 7. és Május 1. Tszel, valamint több üzemmel kötött társadalmi szerződést. Ennek értelmében havonta egyszer biztosítja a művelődési ház, hogy a dolgozók kéréseinek megfelelően előadásokat tartsanak a tsz-ek- ben és üzemekben. Fellendült a karcagi zenei élet is. Eddig a Budapesti Fúvós Ötös tartott hangszeres bemutatót. December 8- ra várják a Kodály Zoltán 80. születésnapja alkalmából rendezendő hangversenyre a Debreceni MÁV Szimfonikusok Zenekarát. Még egy helyi szenzáció: Lev Oborin, a világhírű szovjet zongoraművész a két budapesti és a debreceni hangversenye mellett az utolsó, negyedik hangversenyét Karcagon tartja. A neves karcagi énekkar is munkához látott az átmeneti kényszerpihenő után — rendszeresen próbál, készül az új bemutatójára. Kisújszállás Nem valámi jól sikerült az ifjúsági akadémia évadnyitó előadása kedden, mindössze huszonnégyen jelentek meg. Pedig érdekes volt a téma: a gyarmati és félgyarmati országok felszabadulási harcáról, jövőjéről volt szó, A MÁV klubban dr. Kiss Géza gimnáziumi tanárt már negyvenhármán hallgatták meg. Ezen az előadáson a Vatikánnak a fasizmus idején betöltött szerepével ismerkedett meg a közönség, összesen tizenegy tsz-akadémia lát az idén munkához Kisújszálláson; Kisújszálláson is lelkesen készülnek a november 7-i ünnepi műsorra. A negyven ^/Mindenféle TIPIKUS PÁRIZSI ÖTLET Pierre Giraud párizsi városatya követelte, hogy ezentúl vonják meg a hajtási jogosítványt mindazoktól a gépkocsivezetőktől, akik hajtás közben csókolóznak. Egyúttal javasolta, hogy a szerelmespároknak nyújtsák át a párizsi parkok és ligetek „teljes hivatalos jegyzékét”, azoknak a kényelmes padoknak a feltüntetésével, amelyek lehetővé teszik a szerelmeskedést a közlekedés veszélyeztetése nélkül. A párizsi városatya javaslatára az adott okot, hogy nemrégiben súlyos közlekedési balesetet okozott egy fiatalember, aki autóvezetés közben intenzíven csókoló- zott. kétszívű kutya Vlagyimir Gyemihov szovjet tudós legutóbbi átültetési kísérlete sikerrel járt: egy kutya három hónap óta két szívvel él. tagú úttörőzenekar és a Móricz Zsigmond gimnázium hatvan tagú énekkara mellett a művelődési ház és a Búzakalász Tsz ez alkalomra összevont színjátszó csoportja Krapíva: Partizánok című egyfelvonásosát mutatja be. Fellép az ünnepi műsorban a művelődési ház tizenhat tagú tánccsoportja is. A szolnoki Damjanich múzeum palronálásával működő honismereti szakkör novemberben tartja alakuló ülését. A Búzakalász Tsz kb. tíz tagú honismereti szakkörét Zsoldos István helyi gimnáziumi tanár vezeti majd; * Ebből a korántsem teljességre törekvő áttekintésből is kitűnik: pezseg az élet, nívós. változatos program várja művelődési házaink látogatóit. Vagyis biztatóak a szezonkezdés első jelei. — bubor — TANÁCSOK Milyen juttatások illetik meg az üzemi gyakorlaton lévő középiskolásokat? A művelődésügyi miniszter az illetékes miniszterekkel együtt a közelmúltban rendelkezést adott ki a szak- középiskolák és a gimnáziumok, valamint az üzemek kapcsolatának szabályozására. A rendelkezés a többi között részletesen szabályozza azt is, hogy az évközben, illetve a nyári szünetben üzemi gyakorlatot töltő középiskolai tanulókat az iskola, illetve az üzem részéről milyen kedvezmények, juttatások illetik meg. Munka* és véíh'í- ruha Az október 1-én életbelépett rendelkezés kimondja, hogy a szakközépiskolai Tanulókat a tanév tartama FII/M|I|R4d6 ANGYALOK FÖLDJE — Magyar film — alatt, a heti gyakorlónapokon végzett üzemi munkájuk idejére éppúgy megilleti a munka-, illetve védőruha, mint az azonos munkahelyen és munkakörben foglalkoztatott felnőtt dolgozókat. A munkaruhajuttatás keretében a szakközépiskolai tanulóknak az iskola egy darab munkaköpenyt vagy kétrészes munkaruhát, , szakfelszerelésként I pedig — az időjárás elleni védelmül — esőköpenyt stb. köteles biztosítani. Szakfelszerelésként lábbeli nem adható. A szakközépiskolai tanulók természetesen csak ott tarthatnak igényt munkaruhajuttatásra, ahol az az azonos munkakörben foglalkoztatott felnőtt dolgozókat is megilleti. A munkaruha kihordási ideje 41 év. Ennek eltelte után a munkaruha a tanuló tulajdonába megy át Ha a tanuló a munkaruha kihordási ideje előtt valamilyen okból az iskolát elhagyja, a juttatott munkaruhát vissza kell adni az iskolának. A munkaruha mosásáról és karbantartásáról a kihordási jdő alatt is a tanuló köteles gondoskodni. A gimnáziumi tanulóknak a heti gyakorlónapokon sem munkaköpeny (kétrészes munkaruha), sem időjárás elleni védelmül szolgáló munkaruha nem jár. Azokon a helyeken, ahol a védőruha kötelező, a szakközépiskolai tanulók részére — a felnőtt dolgozókkal azonos feltételek mellett — mind a védőruháról, mind az egyéni védőeszközökről (védőszemüveg, védőkesztyű stb.) az üzem köteles gondoskodni; »• Üzemi étkeztetés, közlekedési költségtérítés Az üzemekben folytatott gyakorlati oktatás esetén a szakközépiskolai tanulók részére a heti gyakorlónapokon üzemi étkeztetés csak a négy órát elérő vagy meghaladó időtartamú oktatási napokon adható akkor, ha az üzem a saját dolgozói részére is biztosít étkeztetést és az üzemi konyha kapacitása a tanulók étkeztetését lehetővé teszi. Az üzemi étkeztetésért a tanulók a felnőtt dolgozókkal azonos összegű térítést tartoznak fizetni. Üzemi étkeztetésben a gimnáziumi tanulók is részesíthetők, de számukra az üzem étkeztetési hozzájárulást nem adhat. Az utazási költségtérítésre a következő rendelkezések az irányadók: Ha az üzem iskola székhelyén van, a helyi közlekedési költségeket a tanulók viselik. Ha az üzem nem az iskola székhelyén működik, a menetrend- szerű közlekedési eszköz költségeit az iskola köteles fedezni. Azoknál a vidéki üzemeknél, ahol a munkás- szállítás saját szállítási eszközzel folyik, az üzem köteles a gyakorlati oktatásban résztvevő tanulók szállításáról is gondoskodni. Szakmai, illetve nyári termelési gyakorlaton levő tanulók juttatásai Kötelező tanévvégi gyakorlat a szakközépiskolák I— IV. illetve a gimnáziumok III. osztályai számára szervezhető. A tanévvégi gyakorlat időtartama a szakközép- iskolák I—III. osztályai részére négy hét, a szakközép- iskolák IV; és gimnáziumok III. osztályai számára pedig két hét lehet. Míg a középiskolai tanulók a tanév folyamán végzett gyakorlati munkáért semmiféle díjazásban nem részesülhetnek, addig a tanévvégi gyakorlat alatt végzett munkájukért megfelelő díjazást kapnak. A díjazás mértéke a szakközép- iskolásoknál az I. osztályban 1,50, a II. osztályban 2,—, a III. és IV. osztályban pedig 2,40 Ft órabér. A gimnáziumi tanulók órabére 2,— Ft. A mező- és erdőgazdasági üzemekben gyakorlatot folytató tanulóknak az idénymunkák végzése esetén teljesítménybért lehet fizetni. Ennek mértéke az I. osztályban a felnőtt szakmunkások bértételének 60. a II. osztályban 70, a III. és IV. osztályban pedig 80 százaléka. A munkabért és ennek közterheit a vállalat (üzem) kötetes fizetni. Ugyancsak az üzem köteles gondoskodni a tanulók betegségi biztosításáról is. A szakmai (termelési) gyakorlatot folytató diákok utazási költségtérítésére az előbbi fejezetben ismertetett rendelkezések az irányadók. A rendelkezés hangsúlyozza, hogy a lakóhelyükön kívül tanévvégi gyakorlatra beosztott tanulókat diákotthonokban kell elhelyezni. A tanulók részére munkanapokon a vállalat köteles ebédet biztosítani napi 1,50 Ft térítési díj ellenében. Egyéb étkeztetésükről a diákotthonok gondoskodnak. Ha a tanulók elhelyezésére diákotthonban nincs lehetőség, az üzem elvállalhatja, hogy elszállásolásukat munkásszálláson vagy gazdaságokban biztosítja. Ez esetekben szállásköltség címén a tanulók külön térítést nem Űzetnek; Ácsokat és férfi segédmunkásokat (vidékieket tanácsi igazolással) azonnali belépéssel felveszünk budapesti munkára. Szállást, étkezést biztosítunk. Különélést fizetünk. Szerződéssel 1—2 hónapra is alkalmazunk. Jelentkezés személyesen az ÉM. 43. sz. Állami Építőipari Vállalatnál, Budapest, V., Kossuth Lajos tér 4. a bejárat mellett. KÖZÜLETEK. SZÖVETKEZETEK, KULTtRHÁZAK FIGYELEM! A Belkereskedel mi Kölcsönző Vállalat (Budapest, IX. Köz raktár út 30.) jutányos áron elad használt tricikliket és REX biliárdasztalokat Érdeklődni lehet a 336—499 telefonon. Végignéztük a filmet, kultúrált beállítások, egyéni ■ hangvétel mondatja velünk az elismerést: szép volt. Csak ha gondolkodni kezdünk, akkor keressük, eredménytelenül, a képsorokat összetartó eredeti gondolatot, akkor nem tudjuk megmondani, hogy mit is láttunk szépnek. Élmény helyett a századelejei munkásélet epizódja és a katonavonatot megállító tömeg közhelye maradt bennünk. Furcsa ez a gondolatszegény- ség éppen Kassák megfilmesítésénél. A magyar irodalomnak ez a folytonosan megújuló egyénisége, aki mozgalmak megteremtőiéként él közöttünk, többet érdemelt volna. Most tehát a kritikus nem tehet mást, mint dicséri Révész György rendező hangulatteremtő készségét. Szomorú és rideg beállításokban teremti meg a külváros egy- egy sivár helyzetét. Talán jobb is lett volna a film végéig megtartani az emberi sorsokat felvillantó bánatos és lemondó életképeket megjelenítő szemléletet. A lassan cselekménnyé összeálló hangulatok azonban nemcsak szerkezeti törést váltanak ki, de így a néha kitörő szociológia széttöri a jellemek közé kristályosodó bájt is. Pedig néhány alakban sikerült érdekes embert formálni. Mitrováené szokásos ragaszkodását nemcsak a nagyszerű színészi játék, de a lélek bejárta út felvázolása _ is közvetlen portrévá szélesíti. Miklós megkeményedő gyermeki elvágyódásában és Aranka ingadozó kialakulatlanságában pedig az eredeti és szokatlan jellemformálás ébreszt érzéseket. A rendezés sokszor mozgat tömegeket. Az emberi segí- tökészséget megindító magasztossággal ábrázolja Révész György, de az erőt sugárzó távoli beállítások merevek és közhelyesek. ,A vurstli-jelenetek és a szabad ég alatt töltött éjszaka képei az olasz filmművészet alkotásaira emlékeztetnek. A befejezés rutinmegoldása is felesleges közhely. Az eseménytelen szüneteket azon-, ban jóérzékű mozgalmassággal zárja le a rendező. Nagyszerű látomás a felüljárót kettévágó füsttömb rettenete és az emberidomítás kongó egyhangúsága. Kiválóan éreztetik a gépek közönyét, a füttyök, zakatolások szenvtelen felhangzásai. Szécsényi Ferenc lágyan oldott képei szomorú együttérzést árasztanak. Egyik-másik beállításban azonban már értelemzavaró a szürke ellentétek keresése. Mihály András szép zenéjének néhány feleslegesen erőteljes effektusa megzavarja a cselekmény átélését. A filmben legtökéletesebb a színészek kiváló szerepformálása. Ha összhangról még nem is lehet beszélni, az együttes remekül beleéli magát a századkezdet egyszerre komor és könnyed légikörébe. Még a szerepét hagyományos és színpadi eszközökkel megjelenítő Tolnay Klári. Molnár Tibor és Makláry Zoltán sem hágják át a műfaj egyszerű stilizálásának követelményét. A három fiatal — Végvári Tamás, Győry Franciska és Madaras József — egyszerű, tiszta alakítása azzal kecsegtet, hogy egyszer még önálló filmszínész-gárdánk is lesz. Különösen Végvári Tamás tetszett, aki legutóbbi sikeres filmszerepe óta is sokat fejlődött: lírája közvetlenebbé vált és a szerepéről alkotott elképzeléseit maradéktalanul ki tudta fejezni. Tompa László