Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-21 / 247. szám

1962, október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP \ A kétpói kiszesek Huszonkét fiatal vállalása — Éjszaka a kukoricaföldön A titkárlány jutalma Ä takarmánnyal ésszerűen, takarékosan gazdálkodjunk — AZ ÁLLATOK áttelel­takarmányt. Pedig négyszáz szarvasmarha, 2800 sertés, 600 anyajuh, 4000 törzsto­Kétpó határában száraz levelektől zörgő; tengeritáb­lán keressük a KISZ bri­gádot Antal Károly üzem- egységvezetővel^ Kék mele­gítés lány szalad ki az útra, felállítja a kerékpárt és már indulna is. — Állj meg Rozika! — kiált utána az agronómus. — Hiszen éppen utánad ku­tatunk már egy félórája. — Bogyó Rozália, a mi KISZ-titkárunk — mondja Antal elvtárs. — Szereted a szervezeted? — kérdezem. — Persze, én is, a többiek is. Egy éve’ alakult nálunk a KISZ, beléptem. Szépen, csendesen dolgozgattam köz­tük, azt hittem, engem ész­re sem vesznek. Az idén ta­vasszal azt mondja nekem az egyik fiatal, hogy Rozi, te leszel a titkár. Nem vál­lalom — gondoltam, aztán mégis nagyon örültem, hogy megválasztottak. Bár azt se tudta akkor Rozika, hogy kell egy gyű­lést megszervezni. Kezdet­ben nagyon izgult, félt ki­állni a többiek elé, beszélni a ..pódiumról”. Később meg­MtimmHiniimiHiimmiimiiiiHiiiiiiimütN Agyműtét a bronzkorban Piero Messerie olasz pro­fesszor vizsgálatai bizonyít­ják, hogy körülbelül 3 400 évvel ezelőtt a bronzkorszak­ban is végeztek- már agymű­téteket. A professzor egy Rómában megtartott tudo­mányos ülésen bejelentette, hogy Grosseto olasz tarto­mányban negyven bronzkor- szakbeli csontvázra bukkan­tak, melyeknek koponyáján agyműtét nyomai láthatók. tanulta, hogyan kell a fia­talokkal bánni. Ma már ver­senyeznek. — Huszonketten vállaltuk, hogy cukorrépából kétszáz, kukoricából pedig harminc mázsás termést érünk el a Szabadság Tsz Il-es üzem­egységében. — S mindent megtettek ezért — veszi át a szót az üzemegységvezető. — Négy­szer kapálták a tavaszon a cukorrépát, szintúgy a ku­koricát, s a járásban nem láttam szebbet annál. Kukoricatörésnél ugyan­csak a kiszesek igyekeztek a legjobban. Hajnaltól késő estig kint találták őket min­den nap a határban. Sajnos kevés a fogat a szövetkezet­ben, s mindig várni kellett a behordásra. — Gondoltuk, dolgozunk mi éjszaka is — meséli Ro­zika. — Este, mire feljött a Hold, összegyűlt a brigá­dunk a kukoricaföldön. Ko­csikat hoztunk, s felraktuk az aznap letört terményt. Ez volt péntek éjjel. Két óra­kor mentünk haza, de ötkor már mentünk ki újra. A szombat éjszakát pedig a tenyői bálban táncoltuk vé­gig. Reggel csak átöltöztünk és fel a kerékpárra, indulás kifelé kukoricát tömi. Dél­felé nyakunk közé vágott az eső, csak azért hagytuk ab­ba, ne legyenek sárosak a csövek. — S meglesz a harminc mázsás termés? — Meg. Nem mondok biz­tosat, de én úgy látom, leg­alább annyi tengerink lesz holdanként. — Ezért kaptad a jutal­mat? — A külföldi üdülés?... Persze, ezért is, meg másért is. Jó munkát végeztünk mi a napraforgó szedésben,1 cséplésben, kenderkötésben és még sok más növény be­takarításában. A többiek szintén megérdemelnék, leg­alább úgy, mint én. A héten Csehszlovákiába utazik Bogyó Rozália kétpói KISZ-titkár. A szövetkezet küldi őt jutalomképpen. tetőséhez, újig való kitartá­sához sok takarmány szüksé­ges. Ennek biztosítása az idén a legtöbb közös gazda­ságban gondot okoz. Mi nem panaszkodhatunk, mert biz­tosítani tudjuk a szükséges romfi és 70 ló számára kell gondoskodnunk abrak- és szálastakarmányról. Jövőre 1600 sertést, 120 szarvasmar­hát hizlalunk, 25 000 áru­baromfit nevelünk, bárány- szaporulatra pedig már azév elején 600-ra számítunk. — ÉRTHETŐ, hogy a ta­karmányszükségletet vagon­tételekben fejezhetjük ki: újig 68 vagon szénát, 147 va­gon abrak-, 316- vagon zöld-, 135 vagon lédús takarmányt és 52 vagon takarmányszai- mát kell biztosítanunk. Ez sikerült. Silóból a tervezett­nél 65 vagonnal többet ké­szítünk. Tavalyról 200 köb­méter silónk maradt, most azt etetjük. De azért már a tavasszal készítettünk silót 20 hold őszi takarmánykeve­rékből. A 200 hold silókuko­ricát még 50 hold másodve­tésű napraforgóval is pótol­tuk. S az 550 hold közös ku­korica szárából is amennyit csak birurik besilózunk, a répakoronával és csíkkal együtt. Ötven holdon napra­forgós csalamádét vetettünk, s azon a területen, ahol ön­töztünk, már a harmadik termést adja. — AZ ÖNTÖZÉST is fel­használtuk a takarmányter­més fokozására. Megöntöz­tünk 210 hold legelőt, 115 hold lucernát és füveskeveréket, 150 hold kukoricát, 100 hold cukorrépát, 50 hold silókuko­ricát és 100 hold másodve­tést Még jelenleg is 120 szarvasmarha járja a legelőt. Most már majd az időjárás miatt szorulnak be, ennivalót még találnának. A lucerna és a fuveskeverék is három­szorosát termetté annak, amit öntözés nélkül adott volna. Kukoricából májusi mor­zsol tton számítva, 16 mázsát várunk holdanként. Most törjük. A szárat pedig három silókombájn vágja. — ARRA törekedtünk, hogy mindent ott tároljunk, ahol a jószágok vannak. Hogy példát is említsek: az 50 hold borsó, a szójabab, a zab és a 100 hold maglucerna szalmáját a birkákkal etet­jük, így azt a hodálynál rak­tuk össze. Minden jószá­gunknak jut mennyiségben és minőségben is megfelelő takarmány, de össze is gyűj­töttünk mindent, ami csak al­kalmas etetésre. — A TAKARMÁNYT a fő- állattenyésztő utalványozza, s azt mérlegelve kapják az állatgondozók. Nálunk már nem fordulhat elő, hogy egyik erre, másik arra hörd- ja-viszi a szénát, vagy az ab­rakot. S az sem, hogy amíg az árpában tart azt etetjük, s ha az elfogy akkor a kuko­ricát. A központi raktárból a keretutalványon előírt ke­verésben adják ki a takar­mányt. Tóth József raktáros, s a vele dolgozó nyolc ember és a takarmány szállításával megbízott fogatos is pontos, lelkiismeretes munkát végez. — A TAKARMÁNYBÁZIS megteremtése nagyon befo­lyásolja a biztonságos terme­lést, a jövedelmező gazdál­kodást. Saját tapasztalatunk­ból mondom ezt. Tavaly si­került elegendő takarmányt termelnünk. tárolnunk s ennek eredménye, hogy ez évben — a kedvezőtlen idő­járás ellenére — teljesítjük termelési tervünket. Sőt tej­ből és tojásból 180 000, a hí­zósertésből mintegy 200 000 forint többlet bevételre szá­mít! mk. Elmondta: Nagy István a kunhegyesi Vörös Október Tsz elnöke F. M. Motorizált szabász A lassan már országos hírű Szolnoki Vörös Csillag Ru­házati KTSZ egyik munkatermében örökítettük meg ezt a képet. Fodor János szabász géppel szabja ki az újvonalú zakókhoz való szövetet A— 0. — Klári kerti zöldbabot csip­kedett kertjükben vacsorá­nak. Az imént mosdotta le magáról a port, meg a fá­radtságot, bőre hamvas fin sejlett az alkonyaiban, gyen­ge szappanszag illant róla, ahogy hajlongott az alacsony bokrok között. Dani feledte mindazt, ami rossz a világ­ból, hajlongó kedvesét nézte és nem mert hozzáérni, mi­vel oly varázslatos volt a lá­tomás, hogy azt hitte, szerte­foszlik, ha megérinti. Az ér­zelmek finom törékenységé­hez képest még a lélegzetét is durvának érezte, ezért annyira óvatosan segített • munkában, mintha a babfür­tök helyett madárfiókákat szedett volna. A dombok karéján itt-ott tüzek lobogtak, nevetések csendültek át a völgy fölött; ingadoztak a szüretelők. Klá­ri fölegyenesedett, merengve arra nézett, ahol Kustánék présházát gyanította. Abból az irányból nem lobogott vi­dáman a tűz. Ernyedt ujjai közül a sza­kajtóba pottyantotta a zöld­babot, s Danira emelte a te­kintetét. — Menj vissza... Apád jó­zanabb. Ami volt, azt én akartam. Menj, csavarogj, tégy igazságot magaddal... Ha nem jössz vissza, én soha, de soha nem fogok rád hara- gudni... Dani úgy fordította a fe­jét, hogy Klári oldalról lát­ta a tömör, csontos arcát. Észrevette, hogy remegnek az izmok a legény állkapcsán. — Arra biztatsz, hogy menjek és akasszam föl ma­gam — mondta Dani vonta­tottan. Most gondolt arra először, hogy eszébe se ju­tott a vesztenivaló, amikor apja vagyon helyett a ke­vélységét ajánlotta fel örök­ségül. Jött, jönnie kellett, nem vitázhatott a döntéssel, amelyet nagyobb hatalom együttvéve. — Mit keresnék egyedül akárhol, amikor a bőrömberP hordozlak?... Hiá­ba küldesz el, akkor is ma­gammal viszlek. De megyek. Elmegyek, ha küldesz... Klári kissé oldalra billen­tette a fejét, szeme tágra nyílt, homloka körül mintha sűrűbb lett volna a homály. — Dani, én félek... A legény soha nem látta ilyen riadtnak, szánandónak a lányt, akit pedig mindenki bátornak, rátermettnek is­mert. Még az is boldogította, hogy Klári nem röstelli előt­te a balsejtelmeit, a lélek óvatosságaiba is beavatja már, őszintén szól, ha érzi a félelem közeledtét. Megértet­te, hogy ettől a perctől igazi élettársak, se tűz, se víz nem állhat közéjük. Párafátylak emelkedtek a völgy fölé, bolyhos takarót vontak az aludni térő földek­re. Ez volt -az a végtelen nyugalmat árasztó óra, ami­kor az emberben bizseregve ritkul a fáradság és a dom­bok hónaljából, a bokrok érintetlen rejtekéből megér­kezik a vágyakozás. Dani a melléhez zárta asszonyát, s nem nézte, hol vannak, lebo- rult vele a kert vetette ágy­ra. Megcsókolta a nyakát, szájára mohón visszacsókolt az ütőér parányi dobolása. A völgy felett időző pára­fátyol nőtt, nőtt, a kert fölé is kinyújtózott. * örökletes áhítattal, töm- jénszagú babonáktól kábul­ton görnyedtek imára a pa­rasztok. Istenre gondoltak, akit sehogy sem tudtak el­képzelni. Félénk fogalmaik­ban fényes arcú szentek lép­deltek a mennyei dombokon amelyek a falu környékéhez hasonlítottak leginkább, csak sokkal gyönyörűbbek voltak annál. Dani a pici templom há­tuljában állt meg, a kórus erkély alatt, mindjárt az ón szenteltvíztartónál. Nem volt sémid * közelében. VéUmd bűntudat féle érzés próbált rátelepedni erőszakosan, meglegyintette a kételkedés, hogy hátha mégis vétkezett, de föléledt benne az örökké résenlévő pogányság is. ön­érzete dacosan védelmezte új hitét, amely szentségek nél­kül tartja meg ezentúl em­bernek. Istennel nem mert vitába szállni, csak arra Kér­te, hogy értse meg, fogja pártját, hiszen éppen most lelte meg azt az utat, ame­lyiken bűntelenül haladhat. llyképpen imádkozott a be­fogadottak háta mögött, ök­leit összefogva lógatta ölén, kalapját a hüvelykujjával szorította csuklójához. Ünne­Miközben folyt ez a beszél­getés a szentek nyelvén, Da­ni anyja félénken hátrapil- lantott. Szomorú arcáról le­olvashatta a fiú a könyör­gést, hogy térjen vissza isten kegyelmére. Az öreg K ustán fedőén aZ asszonyhoz horzsolta könyö­két, mire az engedelmesen visszafordította tekintetét az oltárra. Dani a szülőket figyelte fájdalmas ellenkezéssel és csak most vette észre, hogy a pap a szószékre lépett. — Dicsértessék az Ür Jé­zus Krisztusi — rebegte • plébános és nagy orrát a fa­pélyes arcát a templom bel­sejére emelte. A szűk hajó­ban csak egyetlen padsor fért el, amelynek szabályos négy­szögét megtöltötte a fekete­ruhás hivősereg. A legelső pad balszélén idős Kustán Dániel ült, ősz feje nyakasan ágaskodott elő a szürke szőr­megallérból. Mellette kóka- dozott keskenyvállú, aprófe­jű felesége. A padsor két ol­dalán eladólányok és gyere­kek álltak, a színes ablakok közül bakíóktól súlyos Má- ria-zászlók lógtak föléjük. A nagyorrú pap sejtelmesen im­bolygóit arannyal átszőtt mi­seruhájában a frigyszekrény előtt, révül', arccal sóhajtotta el a latin szavakat, amelyek­re álmatagon énekelt tússzá hér boltozató mennyezet felé tartotta. Mintha a sírok mélyéről fe­leltek volna a köszöntésre, borzongó fohásszal mormolta a hivősereg: — Mindörökké ámen... Kustán Dániel, a falu leg­többre tartott embere, har­mincnégy hold tulajdonosa és a presbitérium elnöke, volt bíró és kisgazdapárti po­litizáló, komoly figyelemmel tekintett föl az angyalfejek közt magasodó papra. Pené­szes bajusza alott szigorúan zárta össze száját, de a né­zése kegyes volt, mintha fér­fias igazságszeretetéről akar­ta volna meggyőzni a gyüle­kezetét. Tudta, hogy szívbéh jóbarátja, a plébános ezúttal az ő kedvéért fog prédikálni. Nem gondolta komolyan • kOagadátt, csupán fedőé lec­kének szánta, hadd érezze meg a fiú, milyen könnyen kicsöppenhet a szülői gond­viselésből, ha nem hajt fejet kötelező szelídséggel. Kérte plébános barátját, dorgálná meg a fiút a szószékről, de úgy, hogy más ne sokat ért­sen belőle. A pap hol imára tette ösz- sze a kezét, hol meg úgy tár­ta szét a tenyerét, mintha nézte volna, hogy nem csö­pög-e az eső. Ilyenkor a te­kintetét is az ég felé fordí­totta. Amikor pedig kövér dereka elfáradt a hajlongás- ban, rátenyerelt m szószék kávájára, így szavalta a mondóké ját: — ...mert mint ahogy szent Lukács evangéliuma is idézi Krisztus Urunk példa­beszédét, a tékozló fiúról, nagy a hatalma és nagy a jósága az apai léleknek. Zord időket támasztott a sá­tán, hitetlenségre csábítja a hívőket, apa éllen fordítja 3 fiát, keresztény ellen a ke­resztényt. Aki nem állhata­tos a krisztusi hitben, aki té­kozló módon lemond a mennyei szeretetr&l és bűnös ösztöneire hallgatva megta­gadja az anyaszentegyház ta­nításait, zsoldosnak szegődik a sátán mellé, barátainak fogadja a hitetleneket, az kivettetik a jámborok csa­ládjából. Isten sajnálattal te­kint az ilyen kárhozókra, lel­kűket visszavárja a menny kertjeibe és visszavárják őket a szülők is, akik szívesen bo­csátanak meg, ha a hitét té­kozló gyermek bűnbánóan visszatér, csömört kapva is­tennek fájó bűneitől... Ha akad ilyen tévelygő, itt az isten hajlékában, szálljon ma­gába és rebegje el gondolat­ban az evangélium szavait: „Atyám, vétkeztem az ég el­len és te ellened és nem va­gyok immár méltó arra, hogy te fiadnak hivatta s- sam...” Amíg szent Lukácsot idéz­te a nagyorrú, szélesfejű plé­bános, parancsolton nézett le Danira a szószék magasá­ból. A legény belemártotta uj­ját az ón szenteltvíztartóba, meghintette magát, térdet hajtott és távozott. Gyengén, remegő lábakon állt meg a templom előtt. Mintha a láz hosszú mámora után most kelt volna fel először, A templom tiszta, kavicsos elő­teréről végignézett a népte- len utcán. Csak a bámuló diófák sorakoztak, árnyas li­getté varázsolva a járdák hosszát. A szégyen, a fájdalom és a büszke harag dörömbölt benne. Csodálta, hogy ilyen nagy a csend a külvilágban. Utána pörőlt ugyan a pap hangja a templom homályá­ból, de ez erőtlen volt és a falakon kívül elveszítette minden jelentőségét. Azért jött a misére, mert remélte, hogy a vasárnap gyűlölet­oldó békéjében szót érthet az apjával. A békélés helyett tékozló fiúnak nevezték, ho­lott sok-sok évi munkájának minden gyümölcse apja portáján maradt. Huszonnégy éves volt, teljesértékű férfi­ember, a gazdaság őrzője, gyarapítója — és még a ru­háit is titkon hozta át neki az anyja. A szószékről reá- dörgött hazugság annyira megrendítette, hogy többé nem remélt békességet. Lábadozó lélekkel indult hazafelé és elérzékenyülten gondolt arra, hogy Klári már javában főzi a vasár­napi ebédet. Á néptelen utca csendjéből fölpillantott az égre, ahonnan ugyancsak vi­gasztaló csend ereszkedett rá. A magasságok tiszta me­zőin fehér orgonákhoz hason­lítottak a felhők, s a falu fölött menyasszonyi csokorrá igazodtak össze. Mielőtt hazaért volna Da­ni, elhatározta, hogy jövő vasárnap megházasodnak. Pap nélkül, templom nélkül, mert ha hivő volt is annyit megtanult a prédikációból hogy nem a temPl°mban la­kik és nem a pap szóiéval szól az isten. m (Folyta tiulL* GERENCSÉR MIKLÓS: ggDtoíoniB KISREGEM V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents