Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-02 / 205. szám
IJj tanév küszöbén Hétfőn reggel az iskolákba megérkeznek az ünneplőruhás kis úttörők, fehér-sötétkékbe öltözött gimnazisták. Felsorakoznak az udvaron, néhány ünnepélyes szó, kis műsor. Megkezdődik a szorgalmi időszak, pedagógusnak-diák- nak a szívós, mindennapos kitartó munka ideje. Az iskolareform végrehajtásának második esztendejébe lépünk. Már eddig is igen sokat tettek az illetékesek az iskola és az élet szorosabb kapcsolatának megteremtéséért. Általánossá vált az 5-f-l-es oktatás, sőt két helyen — a jászberényi fiú- és a szolnoki leánygimnáziumban — megindult egy-egy szakközépiskolai osztály is. Bővült a dolgozók esti- és levelező tagozatainak hálózata, jobban bevontuk a szülőket az iskola életébe, stb. Ebben az évben a pedagógusokra sokkal nagyobb feladatok várnak, mint eddig. Megjelennek az iskolatörvény szellemének teljesen megfelelő tantervek és az új tankönyvek legtöbbjét is kiadják már. Ezeket tanulmányozni és a napi oktató-nevelő munkával párhuzamosan felkészülni a fejlődés szempontjából tökéletesebb tanítási elméletre és gyakorlatra — ez minden nevelő megtisztelő kötelessége lesz. A megtartott tantestületi' értekezletek is bizonyítják, hogy a pedagógusok hangulata kitűnő, a munkakedv talán még egy esztendőben sem volt ilyen magasfokű. A tantestületek tagjai megértették: a párt, az állam, az egész társadalom alapvető kérdésének tartja az oktatást, a nevelés ügyét, és napról napra új meg új jelét adja segítőkészségének, az oktatói munka megbecsülésének. S a jó hangulatot csak fokozták a VIII. pártkongresszus irányelvei, amelyek új perspektívát adtak az iskolai munkának ÍS: A középpontban sokkal inkább mint eddig, a munkára nevelés, a munkaoktatás kérdése áll. Különösen a középiskolákban kell sokat tenni a szakmai előképzés színvonalának emelésére. S ezért üdvözölhetjük örömmel az iskolákban ez évben munkához kezdő mérnököket, agronómusokat és más szakembereket: Az iskola és a társadalom kapcsolatát ez évben elsősorban a szülőkön keresztül kívánják tovább építeni: Pedagógusaink mindent megtesznek azért, hogy a szülőket, elsősorban a munkaközösségek tagjait az eddigieknél sokkal intenzívebben foglalkoztassák a nevelésben. Ennek érdekében tovább javítják a pedagógiai felvilágosító és propaganda munkát, keresik és szorosabbra fűzik a kapcsolatokat a szülőkkel, több tanáccsal szolgálnak az otthoni neveléshez, a tanulásban való segítéshez. A nagy cél továbbra is változatlan: széles látókörű, szocialista gondolkodású emberek nevelése. Ebben éppúgy, mint eddig, igen nagy szerepe lesz az ifjúsági szervezeteknek: a KISZ-nek és az úttörőmozgalomnak. Az úttörőknél a szakköri, őrsi élet elmélyítése, az eevik elsőrendű feladat. KISZ szervezeteinknek a középiskolákban el kell sajátítaniuk a vonzó színes szervezeti élet megteremtésének művészetét. Ez eddig még nem mindenhol sikerült. A jellemformálásban, a tanulmányi eredmények javításában, az osztályközösségek kialakításában a nevelők támaszkodjanak még jobban ez évben az ifjúsági szervezetekre. Az új tanév küszöbén állunk. A nappali tagozaton holnap, a levelező- és VUAG PPOhF.TA-R.lAl EGYESÜLJETEK! SZOLNOK M / m A M EGYE! PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA XIII. évfolyam, 205. szám. A 1*111 60 fillér 1962. szeptember 2., vasárnap Kispolgár és kispolgári ★ Bihari emberek 7k Vas fejű kunok közt ★ KÖSZÖNTJÜK AZ ALFÖLDI OLAJBÁNYÁSZOKAT. Mennyibe kerül egy mázsa háza ik Törvénytelen eljárás ifc Megszűri! a beíratásl és a tandíj Kongresszusi munka- versenyben az építők Az első félévben a tervezettnél 88 lakással többet készített el az Építőipari Vállalat Szinte gomba módjára nőtt ki és emelkedik a Kossuth tér fölé a négyemeletes modern 77 lakásos épület, mely az 1. számú főépítés vezető- ; ség dolgozóinak lelkes munkáját és Dikó Miklós főépítésvezető kiváló szervező I készségét, szakmai hozzáértését dicséri. A főépít ésvezető legnagyobb segítőtársa a munkaverseny. A munkaverseny, amely ott nemcsak a felajánlások merészségével tűnik ki, hanem a pontos, megbízható kiértékelésekkel, melyek időszakról időszakra növelik, fokozzák a versenyszellemet. Építkezés három műszakban A Vörös Csillag úton épülő három középblokkos épületen három műszakban dolgoztak. Ez nemcsak azt eredményezte, hogy gyorsan, határidő előtt készül el, hanem így az építőipari gépek kihasználását is jelentősen növelték. Az anyagtakarékosság szép és követésreméltó példája született meg a törökszentmiklósi új Mezőgazdaság Gépgyár építkezésén. A nehéz állványzat helyett ötletes, függesztett eljárású padióte- rítést alkalmaztak. 50 köbméter bányakavicsot és 20 méter- mázsa cementet takarítottak meg ugyanitt. Az országosan engedélyezett szóródási százalékot is teljes egészében kiküszöbölték úgy. hogy az anyagokat a vasútról közvetlenül a bedolgozás helyére szállították. Papp Antal és brigdja a Tiszamenti Vegyiműveknél épülő új kénsavgyár ács- és állványozási pótmunkáinál csak használt anyagból dolgozott. Ezzel a brigád teljesítette a vegyiművekkel kötött szocialista szerződését. 16 200 forint egy negyedév alatt A vállalat TMK műhelyében Bezerédi SIndor szociaMegnyílt szocialista mezőgazdaságunk első nagyszabású bemutatója, a 64. Országos Mezőgazdasági Kiállítás lista brigádja hulladékanyag felhasználásával egy negyedév alatt jelentős megtakarítást ért el. Demény Lajos elektroműszerész brigádja a kongresz- szusi munkaversenyben vállalt összes feladatokat teljesítette és ésszerű munkaszervezés folytán 13 700 forint értékű használt alkatrészt esti tagozaton néhány nap múlva kezdődik az oktatás. Hatéves kisiskolások és ötven éves munkásemberek ülnek be a padokba, hordozzák körül tekintetüket a ragyogó tiszta tantermeken, aztán maguk elé teszik a könyvet, kinyitják a füzetet. Ä politechnikai tantermekben, tanműhelyekben felbűgnak a motorok, a kertészetekben pa- lántázó iskoláslánvok énekét viszi a szél. Megkezdődik az 1962—63-as oktatási év. H. T. — Legutóbbi Országos Mezőgazdasági Kiállításunk óta három év telt el — kezdte beszédét a miniszter. — Olyan három esztendő, amelyet joggal tartunk korszak- alkotónak, történelmi jelentőségűnek. Ebben az időszakban érlelődött meg a szocialista forradalom új győzelme hazánkban. — Ez a kiállítás arról ad számot, hogy tavaly milyen eredményeket értek el az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek. A nagyarányú részvétel annál ör- vendetosebb. mert a kiállí tóknak feltételül szabott termelési szinték most jóval magasabbak, mint régebben voltak. Búzatermelési eredményeikkel például csak azok az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek vehetnek részt, amelyeknek holdanként! átlagtermése meghaladta a 19, illetve a 17 mázsát. Lényegesen növeltük a követelményeket a tenyész- állatbemutatón is: a legutóbbi kiállításra 5000, a mostanira 6000 literes évi tejhozamú tehenekkel lehetett jelentkezni. — Szocialista mezőgazdaságunknak ez az első nagyszabású bemutatója meggyőzően bizonyítja azt. is, hogy parasztságunkban megvan az akarat és a képesség a termelőszövetkezeti gazdálkodás adta lehetőségek hasznosítására. — önmagunkat áltatnánk azonban, ha az eredmények láttán lebecsülnénk azokat a , i ennivalókat, amelyek a me- z .gazdaság fejlesztése terén ránk várnak, A mezőgazdaságban világ szerte tapasztalható rohamos fejlődés arra figyelmeztet bennünket, hogy az eddiginél nagyobb gondot kel] fordítanunk a termelés helyes területi elhelyezésére, a gépek jó kihasználására, az öntözésre. — A termelőszövetkezeti rendszer győzelmével megnyíltak a lehetőségek arra, hogy biztosabban és gyorsabban haladjunk előre a mezőgazdaság fellendítésének útján. Kiállításunk is hangsúlyozza azonban, hogy ennek egyik elsőrendű fontos feltétele a mezőgazdaságban dolgozók korszerű szakképzettsége. — Idei kiállításunk nagyobb teriede'mü, mint a korábbiak voltak. Akik előkészítették és megrendezték, arra törekedtek, hogy szocialista mezőgazdaságunk első kiállítása tartalmában és külsőségeiben is méltó legyen ahhoz a fontos szerephez. amelyre hivatott. — Baráti szeretettel köszöntőm a szocialista országokból hozzánk érkezett kiállítási és mezőgazdaság; szakembereket. — Bízom benne, hogy kiállításunk megfelel -erdelte- tésének: táiékoztatja az ország népét mezőgazdaságunk helyzetéről terveiről, a termelőszövetkezetek további fejlődésinek kedvező -ehetőségeiről. használtak fel. Termelési tervüket 144,5 százalékra teljesítették. A munka termelékenységét 26,2 százalékkal növelte Polonyi István asztalos brigádja. A második negyedévben több mint 28 000 forintos anyagmegtakarítást értek eh Áprilisban lettek szakmunkások mégis a második legjobb ifjúsági brigádként ismerik Mengyi László kőműves brigádját. A határidő előtt adták át a Tisza Antal úti építkezést. Szocialista brigád címért versenyeznek. A kongresszusi munkaverseny jó eredmény l et hozott az EM Szolnok megyei Építőipari Vállalatnál. Az építkezések jelentősen meggyorsultak. egyes épületeket az átlagos átadási határidőre — kilenc hónapra — el is készítenek. Azonban a szakipar; szerelőmunkák még mindig lpssan haladnak. Az építő vállalatok előtt álló feladatok gyorsabb és jobban szervezett szakipari munkát követelnek. Szombaton reggel ünnepélyesen megnyílt a 64. Országos Mezőgazdasági Kiállítás. A megnyitón részt vett D»bi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula. az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság póttagja. Jelen volt a megnyitón az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és az Elnöki Tanács több tagja, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet számos vezető személyisége. Ott volt a mező- gazdasági tudomány és termelés sok kiváló dolgozója. Részt vettek a megnyitón a kiállításra hazánkba érkezett bolgár, csehszlovák, kínai, lengyel, román és szovjet kormányküldöttség tagjai. Az ünnepségen megjelent a diplomáciai testület számos tagja. A kiállítást Losoncai Pál földművelésügyi miniszter nyitotta meg.