Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-29 / 228. szám
szeptember 29, SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP Köszöntjük , fegyveres f X 1 erőinket! j t ♦ * ♦ i ♦ * ♦ I I > Magyar Néphadsereg a legkorszerűbb fegyverekkel van felszerelve. Rakétaalakulatok felvonulása a díszszemlén A néphadsereg műszaki katonái a folyón való átkelést gyakorolják A bátorság próbája Egyik nap megeredt az eső. Sárnövesztő, fákat kopasztó, hideg őszi eső. Csak hajnalban állapodott meg, de így is feláztatta az erdei utakat. Hűvös volt a hajnal. A sűrű ködben a fák olyannak látszottak, mint örvénylő vízben a tükörkép. Csend volt. Emberi hang sem költögette a hajnalt, csak néhány megriasztott madár röppent fel a sűrűben. A fatelep felől tompa dohogással jött az erdei úton egy vontató. Pöfögött, prüszkölt a motor, s egyszeresük a vontató belehuppant a kátyúba. A kerekek egyhelyben forogva csapták a sarat. A gép az istennek sem mozdult helyéből. — A kirilejszomát! — káromkodta el magát a vontatói és lecihelődött az ülésről. Körüljárta a sárba ragadt gépet, a rönkökkel megrakott pótkocsit. — Na, ezeket sem viszi el a gyorsteher — dörmögte s cigarettára gyújtott, mert ilyenkor az ember káromkodik, vagy cigarettára gyújt.-Mélyet szippantott, majd a szája szögletébe nyomta a cigarettát és munkához látott. Lekapcsolta a pótkocsit, visszaült a vontatóra. Beindította. A terhétől megszabadult gép néhány nekirugaszkodás után kievickélt a kátyúból. Előbbre ment vagy tíz métert. Leállította a gépet, leszállt az ülésről. Szétnézett az erdőszélen. Az úttól nem messzire meglátott egv farakást. Do- rongfák voltak elszállításra előkészítve. — Még az a szerencse, hogy itt ez a farakás, legalább kimászom a sárból — mondta csak úgy magának s elindult az erdőbe. A farakás előtt vizsgálódva megállt, majd elkezdte szedni a fát. Ölbefogott ötöt-hatot s elindult visszafelé az útra. A vékony dorongfát szorosan egymás mellé a sárba rakta. Fütyörészve indult vissza a farakáshoz. Szedni kezdte ismét a fát, amikor hirtelen megreccsent egy ág a háta mögött. Megfordult. Sáros, borostás arcú, esőköpenyes férfivel találta magát szemben, aki ütésre emelt egy jókora dorongot. Néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással, de az ismeretlen, még mielőtt a vontatás bármit is cselekedhetett volna, lesújtott, ösztönösen félreugrott, de a vállát azért elérte az ütés. Megtántoro- dott. összeszedve minden erejét, felkapott ő is egy dorongot s az ismeretlen felé vágott, aztán tompa ütést érzett a mellén s elsötétült előtte az erdő. Az esőkabátos idegen zseb- redugta pisztolyát. Gyors mozdulatokkal kikutatta a fiatalember iratait és a vontató felé rohant. Felugrott a gépre. Beindította. A vontató nagyot lendült és egyre sebesebben haladt az úton a határmenti kisváros felé... » Zuhogott az eső, amikor a járőr kilépett az őrs kapuján. Harcszerűen haladtak a kijelölt útvonalon, az esi5- ’ verte, latyakos réten. Majd a falu felé vezető út árkának partján mentek tovább, s az erdő sarka felé haladva ismét átvágtak a mezőn. A legényerdő kiszögelésé- nél figyelőállást foglaltak. Megfoghatatlan és idegesítő a csend, amely ilyenkor ránehezedik nemcsak a tájra, hanem a figyelő határőrökre is. Az ember minden porci- kája zajt kíván, legalább valami apró zörejt, valami megfoghatót, érezhetőt, amelyhez igazodni lehet, amire irányítani tudja a gondolatot, a figyelmet. Azt mondják, hogy az ilyen éjszaka a hűség, a bátorság, az edzettség és kitartás próbája. Dehát a határőr számára melyik éjszaka nem az? Az erdő hallgatagon, sötéten terpeszkedik, a mező is moccanatlan. A parancsnok hirtelen fel- kapja a fejét. Halk csobbanás, majd huppanás. Mintha valaki megbotlott volna az árok vizében. Mi volt ez? Állat, vagy sötétben bujkáló ember? Nincs, aki feleljen. A határőrnek kell dönteni és cselekedni. A járőrparancsnok jelt ad társának, s szinte árnyékként kezd kúszni a hang irányába, a bokrokkal szegélyezett vízlevezető árok felé. Ismét hallja a tompa csobbanást. Megtorpan. Nem ismétlődik a nesz... Hallgat a táj... Hallgatózik. S egyszerre, egészen összeolvadva a bokrok sötét körvonalával, megpillant egy alakot. Az alak mozdulatlan, akár egy kőszobor. Talán csak a szeme káprá- zott? Vagy az egyik bokor rezzent meg a lassan feltámadó széltől? A járőrparancsnok léleg- zetvisszafojtvá figyel. Az árnyék megmozdult. Ember. Igen, egy ember, aki óvatos léptekkel halad az erdő felé. A járőrparancsnok felméri a távolságot. Már csak tizenöt méter választja el az idegent. Az egyenesen felé tart. A járőrparancsnok vár... Az osonó ember egyre közelebb jön. Az árok medrében halad. Néha egy-egy bokor eltakarja a járőrparancsnok szemei elől, de felbukkan újra. Már csak négy lépés a távolság... És megcsendül az éjszakában az első emberi hang. Keményen csattan. — Állj! Kezeket fel! Az árnyék lebukik s pisztolylövés döreje hasítja ketté az éjszaka csendjét. Dörren a puska, s rövid sorozatot szór a géppisztoly. A határsértő sebesülten vágódik el az árok partján. Lassan önmaga felé fordítja pisztolya csövét. A ravaszt elhúzni azonban már nincs ideje, mert a járőrparancsnok gyorsabb. Kirúgja a kezéből a fegyvert. A rakéta sisteregve emelkedik a magasba. Néhány perc telik el. Az őrs felől újabb rakéta röppen az égre az ismét gyülekező felhők felé, mintha csak riasztani akarná őket fényével. S száll a hír a telefonhuzalokon, az éter hullámain, hogy elfogták a vontatás támadóját, a fegyveres ügynököt, akit napok óta keresett, üldözött a határvidék minden határőre. Kovács Jenő IGAZI BARÁTSÁG Néphadsereg! E szó hallatára külön érzés fogja el az embert. Az ország az építő munka biztonságára gondol. Ilyenkor önkéntelenül jön a párhuzam a Néphadsereg és a dolgozók között. Ezek a mai harcosok, tiszthelyettesek és tisztek, katonák és Határőrök szolgálatban rí' *■ "Í--H -:s -■ v ■ ■ ' . »■mim r* 'ci:« aMMlc %8m emberek. Jó érzés látni és őszinte büszkeséggel szemlélni őket. Nagyszerű fiúk a mi katonáink! Hányszor és hányszor hangzott el ez szerdán este a karcagi Dimitrov Termelőszövetkezet székházában. Harminc életerős, vidám fiút és parancsnokukat köszöntötték a Dimitrov és a Béke Tsz-ek tagjai. Az egyik műszaki alakulatunk katonái kiképzési feladataik elsajátítása közben öt kilométer hosszúságú öntözőcsatomát építettek. Szinte jellemzőjévé vált a Néphadseregnek, hogy ott, ahol lehet, a kiképzés során bizonyos népgazdasági feladatokat is elvégeznek. Miről is volt tulajdonképpen szó? A kiképzési tervnek megfelelően a műszaki alakulat harcosai részére a földmunkagépek kezelésének sokrétűbb elsajátítása is szerepelt. Hogy ők eleget tettek ennek — az bizonyos, ennek legékesebb tanúja a csatorna. Minden kézierő nélkül, egyedül a technika alkalmazásával, olyan pontos munkát végeztek, amelyet ezelőtt nehéz fizikai munkával kiváló kubikos csoportok tudtak alkotni. A számok is nagyon sok érdekes tényt árulnak el. Ennek a csatornának előirányzat szerint a második ötéves terv végére kellett volna elkészülnie és egy 20 ezer holdas öntözőrendszer kezdetét jelenti. A katonák népi egészen két hónap alatt 80 ezer köbméter földet mozgattak meg. Nagyszerű és lelkiismeretes munkájuk eredménye jövőre már mutatkozik. Ugyanis a két tsz és a közelben gazdálkodó Titalmasi Állami Gazdaság már 1200 holddal nagyobb területet tud öntözni. Ezen a földdarabon a többlettermelés kukoricában, illetve sertéshúsban számolva, közel négyezer ember évi szükségletét fedezi. A csatorna alapja öt méter és a töltés magasságában eléri a 15 métert is. Látványa felemelő érzés és alkotói minden elismerést megérdemelnek. A csatorna megszemlélésekor ezen a véleményen volt Csáki István .elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, valamint a társaságában látogatást tevő Reményi Gyula vezérőrnagy elvtárs is. A katonák köszöntése és a tiszteletükre rendezett búcsúvacsora az apák és testvérek szeretőiének, megbecsülésének igazi jelképe volt. A fiúk: honvédek, tiszthelyettesek és tisztek, akik rekordidő alatt a feladatuk elsajátítása közben ilyen nagyszerűt alkottak — szerénységükkel, közvetlenségükkel kiérdemelték a szövetkezeti gazdák megbecsülését és tiszteletét. Az alakulat parancsnoka, Bagi István őrnagy elvtárs szavai szerint a fiúk megértették, hogy a harci feladat elsajátítása közben erkölcsileg is vizsgázni kell a karcagi szövetkezeti gazdák előtt. Egy szakasz kapta ezt a feladatot, melynek tagjai a parancsnok szerint is jó katonák, kiváló Jharcosok. A szakasz legkiválóbbjai vállalták a felelősséget a munkáért. A harminc harcos két hónap alatt szinte karcagi lett. Együtt örültek, szórakoztak a gazdákkal, s családtagjaikkal, résztvettek az alkotmánynapi ünnepségen és a munkaszüneti napokon is együtt sétáltak a város utcáin. Kovács elvtárs a Béke és Szilyási elvtárs .a Dimitrov Tsz elnöke valósággal az apa szerepét töltötte be. Mindennap megjelentek a katonák között, érdeklődtek problémáikról és mindén lehetőt megtettek, hogy a csatornaépítők jól érezzék magukat. A búcsúzás megható percei is azt tükrözték, hogy a katonák és a 'karcagi szövetkezeti gazdák örök barátságot kötöttek. Az alakulat vitrinjei ezentúl őrizni fogják azokat az ajándéktárgyakat, amelyeket a jó munka jutalmaként kaptak. A honvédelmi miniszter elvtárs dicséretén, az erkölcsi sikeren túl, tudásban is gyarapodtak a katonák. Dan- ka Ottó tizedes gépének igazi mestérévé vált. Kifogástalan munkát végzett Nagy P. Sándor szakaszvezető, Ze- lenák Imre szakaszvezető és Récsányi Pál honvéd. Az utóbbiak megyénk szülöttei, ketten Jászárokszállásra, valamint Nagykörűre valók. A vezérőrnagy elvtárs szavaival élve — gratulálni lehet a szülőknek, akik ilyen nagyszerű, kötelességtudó fiúkat neveltek. A csatorna elkészült. Segítségével jövőre már több terményt, húst adnak a népgazdaságnak a karcagi szövetkezeti gazdák. — táncsics — „KATONADOLGOK ti Pihenőben FÖ AZ ALAPOSSÁG A gépkocsi nekiment egy útszéli fának. Ezt így jelentették: ....Jelentem hogy a gé pjármű ráhágott az útmenti növényzetre...” A TÜZES EMBER — Nekem egyre megy, akár béke van, akár háború, az én kötelezettségem mindig ugyanaz. Lehet mondani, állandóan tűzkészültségben állok. Én... — Bocsásson meg, ha nem hadititok, mj a maga beosztása? — Nem titok. Szakács vagyok. EGY KIS AKADÁLY — Hadnagy elvtárs, minden készen van a beszélgetéshez. A katedrát felállítottuk, az asztalon vizesüveg, pohár, hoztunk asztali lámpát is, a térkép és a tervrajz a falon. Akár meg is kezdheti, Indulhatunk? — Öh, hogyne... És hol vannak az emberek? — Hát azok nincsenek M. Mindnyájan a fürdőbe mentek. A parancs parancs. w j
