Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-29 / 228. szám

1962. szeptember 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A barátság kiállítása Lehetne róla száraz szá­mokat írni, mondjuk ilyen­formán: az idegenforgalmi évadban harmnicnégy szov­jet turista-csoport ezeregy­száz fővel látogatta meg a megyét. Találkoztak mintegy tizenhatezer emberrel. A programok előkészítésén, a vendégek hivatalos fogadá­sán mintegy nyolcszáz SZMBT-aktivista vett részt. Ehhez a jelentéshez még hozzá lehetne fűzni egy-két sematikus mondatot a barát­ságról és ezzel készen is len-, ne a „takaros” tudósítás, amely azonban a számokon kívül semmit sem mondana. Talán sokkal megfelelőbb forma lenne a számok élővé tételére egy fényképkiállítás. A fotográfiákon bemutatjuk, mi a tartalma annak a ke­retnek, amelyet úgy neve­zünk: szovjet—magyar ba­rátság. Engedjék meg kedves olvasóink, hogy végigvezes­sük önöket ezen a képzelet­beli fotókiállításon. íme az első kép. A szín­hely Jásztelek, a főtéri szov­jet emlékmű. Itt láthatók a szovjet emberek, a község vezetői és sok-sok tsz-tag. S itt a kép balsarkában egy öreg néni meghatottan csó­kot nyom az egyik vendég­kislány arcára. A jásztelki Tolbuchin-ban nagyon örül­tek a vendégeknek. A hiva­talos fogadás után szíves szóval, nagy szeretettel mu­tattak meg nekik mindent. Aztán az itteni emberektől kapott, kis kertekből szár­mazó csokrokat szépen oda­vitték a vendégek az emlék­műhöz. Itt várta már őket a sok ünneplőruhás öreg né­ni szíves szóval, szeretettel, öleléssel. S meghatva mond­ta az egyik szovjet vendég, hogy ünnepi beszédet, foga­dást lehet szervezni, de ilyesmit nem. Valóban nem lehet. Az igazszeretet meg­nyilvánulása került erre az első képre. Itt egy térkép fotó­kópiája. Megyénk látható rajta, sűrű piros karikák az útvonalakon. Karcag, Jász­berény, Kunmadaras — több mint negyven helység van rajta bekarikázva. Mindegyik jel egy-egy látogatás, egy- egy kedves emlék vendégnek és vendéglátónak egyaránt. Mellette egy grafikon, a fog­lalkozásokat tünteti fel. Nagy számban jártak nálunk pe­dagógusok, építészek, vas­munkások, geológusok, kol­hozparasztok és jogászok. Közülük nem egy a tudo­mányok kandidátusa, vagy docense. S erről a grafikon­ról jut eszünkbe az a ked­ves epizód, ami néhány hete történt Egy autóbusznyi építész a martfűi gyárat látogatta meg. A szolnoki tervezőirodában megtudták ezt és lázas tele­fonálás kezdődött — okvet­lenül beszélgetni akartak a szovjet kollégákkal. A KISZ Tizennégy nagyteljesítményű csávázógép dolgozik a közös gazdaságokban A Szolnok megyei Növény­védő Állomás dolgozóit most is ott találjuk a termelőszö­vetkezetekben. A vetés, il­letve a vetőmag előkészítésé­ben segítenek a szövetkezeti gazdáknak. Megkímélik az embereket attól a nehéz munkától, amit a vetőmag kézi erővel történő csávázása jelent. Nem beszélve arról, hogy ez a módszer azok­ban a közös gazdaságokban, ahol ezer holdakon vetnek őszi kalászost, nem alkal­mazható, mert igen sok időt, munkaerőt igényel. Ilyen he­lyeken szinte nélkülözhetet­len a nagyüzemi csávázógép. — Mennyi vetőmagot csá­váztak? — tettük fel a kér­dést Zsidó Péter elvtársnak, a növényvédő állomás igaz­gatójának: — Ez a munka még nem fejeződött be, tehát végleges számot nem mondhatunk. Tizennégy PC típusú nagy­teljesítményű csávázógépünk dolgozik a megye termelő- szövetkezeteiben. Egy géppel nyolc és félórás műszak alatt — ha csak az óránként 30 mázsás teljesítményt szá­moljuk is — 2.5—3 vagon vetőmagot csávázunk meg. Mezőtúr, Túrkeve és a szol­noki járás több termelőszö­vetkezetében két műszakban dolgoznak a gépeink. S ez idő alatt 4,5—5 vagon őszi árpa vagy búza csávázását végzik el. Egy mázsa vető­mag gépi csávázása 2,40 fo­rintba kerül. — Eddig 751 vagon őszi árpát és búzát csáváztunk. A gépek jó kihasználására és arra törekszünk, hogy minél több tsz-ben folyamatosan végezhessük a vetőmag elő­készítését. Ezért úgy osztot­tuk el gépeinket, hogy azok nem egy tsz-ben, hanem a környező közös gazdaságok­ban is dolgoznak. Két-három napig vannak egy helyen, aztán máshol folytatják a munkát. Ezzel a munkaszer­vezéssel, a gépek mozgatásá­val biztosítjuk, hogy minden tsz-ben csávázott vetőmag kerüljön a földbe. — Nagyon meggyorsíta­ná a vetőmag előkészítését, ha minden gépünk két mű­szakban üzemelne. Ehhez az szükséges, hogy a tsz-ekben egy géphez 6—8 zsákost ad­janak a mi két emberünk — zetorvezető és permetező mester — segítségére, a gép kiszolgálására: N. K. Állami Gazdaságok! Termelőszövetkezetek! FIGYELEM! Megvételre felajánljuk az alábbi elfekvő készleteinket: 500 fm 114 mm itmérőjű sima vascső G—35-ös traktor alkatrészek DT 413 traktor alkatrészek ZSK kendervágó alkatrészek K—8-as aratógép alkatrészek Knotek aratógép all itrészek Ac—400-as kombájn alkatrészek TV traktoros vetőgép alkatrészek Lószerszámok Megtekinthetők a HÉKI ÁLLAMI GAZDASÁG Héki üzemegységében MEZÖHÉK, Telefon: Mezőhék 2. szervezet ajándékokat vásá­rolt, tolmácsokat is kerítet­tek. Sajnos, az értesítés már későn érkezett, a csoportnak órára beütemezett program­ja volt, vissza kellett térni­ük Pestre. Nagy volt a csa­lódás, kárpótlásul Kovács József igazgató ígéretet ka­pott: a jövő évi első építész- csoport őket keresi fel Szol­nokon. Nini, ezen a képen meg egy fiatal orosz kislány sir. Hát ez a vendégszeretet? így megríkatni valakit?! A kö­vetkező kép Budapest, a Sza­badság Szálló hallja, Itt már mosolyog a kislány. És egy borítékot vesz át. Mi tör­tént hát? A Jászberényi Aprítógép­gyárban járt egy csoport. Reggel még elég protokollá­ris volt a hangulat, délre azonban alaposan felenge­dett. Munkások, vendégek kart karba öltve, összeölel­kezve sétáltak le az ebédlő­be. Az udvaron kattogott a fényképezőgép, estére mind­egyik szovjet vendég meg­kapta a felvételeket. Azaz. mégsem. Egy kislány kima­radt és azonmód sírva is fakadt. A gyáriak a fejüket vakarták. Végül az egyik mérnök kijelentette: utazzon csak el nyugodtan, holnap reggel Pesten, a szállodában várja a kép. Ügy is lett. Mi­re a kislány felébredt, a kép már a hallban várta. Hogy csinálták a herényiek? Nem tudjuk, de nem is fontos. Ezen a felvételen a török­szentmiklósi Hunyadi úti is­kola nagytermét láthatjuk. Egy fiatal pedagógus éppen harmónikázik. A vendégek: szibériai tanárok figyelmesen hallgatják. Arcukon mosoly, éppen szibériai dalokat ját­szik. Kialakul a kórus is, együtt énekelnek a vendé­gek, vendéglátók. Az udva­ron nagy búcsúzkodás, aztán indulás. Mire az autóbusz megkerüli az iskolaépületet, már előtte a vendéglátók ha­da, meg kell állni, még egy kézszorítás. De hol az igaz­gató? Adják át neki üdvöz­letünket! — kiáltják a ven­dégek. Törökszentmiklós és Szajol között kis Trabant áll az út szélén. Integet a veze­tője, az autóbusz megáll. Csak nincs szükség segítség­re? Nincs, de Lázár Barna j iskolaigazgató eléje került a csoportnak és most az árok szélén egyik pedagógustársá­val együtt szorgalmasan töl­tögeti a kis pálinkáspohara­kat. Megint felhangzik az ének, amihez most motoro­sok, autósok csatlakoznak. Kis karaván táborozik már az út mentén. S jó félóra múlva oszlik csak a sokada- lom. Sok még a kép a mi kiállításunkon. Nem is győz­nénk mindet bemutatni. De nem is fontos. A többi is ilyen. Meg aztán nem is le­hetett mindent lefényképez­ni. A nyolcszáz aktivista fá­radságos munkáját, az egyes emberek lelkes igyekezetét, hogy a vendégek minél job­ban érezzék magukat, a jó szakmai tanácsokat, amiket adtak és kaptak. Ebben az évben már nem érkezik több szovjet turista- csoport. De ahogy nyílik a tavasz, új, érdekes felvéte­lekkel gazdagodik megyénk­ben a barátság fénykép- kiállítása. Hernádi Tibor — BACS-KISKUN megye termelőszövetkezetei ez év­ben háromszázhuszonöt na­gyobb létesítmény építését kezdték meg. A tsz-ek az idén 243 erőgépre tettek szert, továbbá 40 nagytelje- j sítményű öntözőgépet állítot­tak munkába. i TIZENHÁROM LÁNY ÉS A FIÚK — Mikor alakult meg a KISZ-szervezet 7 — öt éve kezdtük. Nem akart itt senki KISZ-t, so­kan azt sem tudták, milyen az. Két barátommal szer­veztük 1957 decemberében. Hónapok teltek el, s még mindig csak a vezetőség volt együtt. Aztán lettek többen is. Eleinte sehogysem értették meg egymást a fiatalok. Sok­szor veszekedtek, utána nem jöttek be, megharagudtak. Nem volt könnyű dolga ak­kor Takács Dénesnek, a ti­zenhat éves KISZ-titkámak. — Most már megy min­den, mint a karikacsapás — mondja. A Mami nincs egyedül A Mami kisérte unokáját az állomásra. Aztán továbbkísér­te Pestre ... aztán mégiscsak egyedül maradt. Megkezdő­dött a tanítás — a legényké­nek menni kellett. Senki sem maradt, akivel megossza a ti- szalöldvárl öreg házacska ma­gányát. Jön a tél, rossz lesz egye­dül, nagyon rossz. Mami úgy határozott, hogy eladja az üreg fészket a Nyúl utcában, jó emberekhez költözik. A költözködés ...! Kire szá­míthatna a nagy munkában egy magányos özvegyasszony? Megintcsak a jó emberekre, akik nem hagyják magára. A kocsit kérés nélkül fel­ajánlotta a tsz, de nem kel­lett mégse. Mami, Kerekes Já- nosné a martfűi cipőgyárhoz tartozik. Itt töltötte el a leg­kellemesebb éveket, amire küzdelmes életéből visszaem­lékezik. Szakácsnő volt, s ha kellett francia tolmács, mert sokáig Párizsban élt. A gyár nyugdíjazta néhány éve, de. még mindig ide tartozik. Ki is segítene rajta elsőnek, ha nem a gyár. Három sofőr és egy kocsi­kísérő: Szlankó János, Bóka Pál, Vértem Lajos és Gilán Pál hurcolkodtatták a Mamit. Méghozzá úgy, ahogy nem fi­zetségért vagy műszál bői szokás, hanem ahogy barát­ságból, emberségből. Semmi­hez hozzá nem hagyták nyúl­ni, még a padláson, kamrá­ban is szépen elrendezkedtek. Mami most már nincs egye­dül. <ö kérte, köszönjük meg helyette.) Ps Jelenleg azonban nem ő a titkár, hanem Fehér Pé­ter. — Nem sikerült meg­találnom, ezért a helyette­sétől kérdezem meg, hogy milyen a KISZ-élet a ken- deresi Haladás Tsz-ben. — Tavasszal szereltem le — kezdi a beszélgetést Kő­vári Ferenc szervezőtitkár, — azóta dolgozom itt, s az előző munkáról nem tudok beszámolni. — Nem baj. Az előzmé­nyeket különben is ismerem. Hányán vagytok? — Harminckilencen. Ti­zenhárom lány, a többi fiú. — A lányok nem szeretik a szervezetet? — Dehogynem. Csak a mamáik nem engedik őket bejárni, azért vannak ilyen kevesen. Még ezt a tizen­hármat se akarják. Persze, megpróbálhatták volna a szülőket meggyőzni. Elmondani nekik, — vagy behívni őket a klubestre és megmutatni — mit csinálnak a KISZ-ben. Megtudták vol­na, hogy jó helyen van a kislányuk. A fiatalok meg­kedvelték a sportot is. A röplabda csapatuk jó ered­ménnyel szerepelt a járási bajnokságon. — Minden héten kétszer edzést tartunk. A lányoknak röplabda, fiúknak futball. Utána mindig táncolunk, ötven lemez van, kicsit már unalmas. — Egyéb szórakozást nem ismersz? — A honvédségnél volt sok szellemi fejtörő, dupla vagy semmi, furfangosok bajnoksága. Az jó volt. De ezekkel nem lehet. Nem ér­tik. — Miért nem? — Olyan veszekedősek. Mindjárt megsértődnek. — Rengeteg vidám társas­játék van. Azok?... — Egyszer, még nyár ele­jén volt zálogosdi. Az egyik fiú elkezdett vitázni, mert a cigarettája „súlyosbítóba” került, nem tudta kiváltani. Aztán a többiek is kiabáltak marakodtak, még hazafelé menet sem hagyták abba. Azóta nem játszottunk. Nem tudunk egyetérteni. Érdekes. A munkában pe­dig nagyszerűen összetarta­nak. Három KISZ-brigád küzd a szocialista cím el­nyeréséért, s a tsz-ben csak dicsérni tudják őket. A ba­romfitenyésztők 8 százalék­kal csökkentették az elhul­lást. A növénytermesztők szintén jól dolgoznak. A ku­korica kétszeri kapálását tervezték, de a fiatalok ki­mentek szombat délután, meg vasárnap délelőtt és harmadszor is megkapálták a területüket Az aratás ide­jén a kévehordásban segí­tettek társadalmi munkával. Dolgoztak a kultúrház épí­tésénél is. Szép KISZ-ter- mük van. Brigádszállás volt. ők festették a falakat, ők rendezték be a szobát. A helyzet tehát korántsem olyan rossz, mint első pil­lanatban látszik. — Voltunk nyaralni is. Nógrádverőcén a nemzetközi ifjúsági táborban. Nemrég pedig a fővárosban -töltöt­tünk két napot a mezőgaz­dasági kiállításon. — További program? őszi­téli tervek? — Arról sem feledkeztünk meg. A legutóbbi taggyűlé­sen javasoltam a politikai oktatást. Elfogadták a fiatalok. No­vemberben kezdik. Azonkí­vül sokan jelentkeztek az ezüstkalászos gazdatanfo­lyamra. Többen a „Szakma ifjú mestere” címért küzde­nek. A gyűlésen megalakult a színjátszócsoport is, hu­szonhárom taggal. Köztük hat pár népi táncot tanul. Vidám műsorral tánccal bú­csúztatják majd október 14- én a bevonuló falubeli le­gényeket. — Már megkezdtük a fel­készülést. Sose gondoltam volna, hogy ilyen lelkesen jönnek majd a próbákra. — És akik nem táncolnak, nem szerepelnék, még csak sportolni sem szoktak, azok a kiszesek is szívesen járnak be hozzátok? — Nem. Azok egyáltalán nem jönnek. Minek? Úgy­sem tudnának mit csinálni... Ezekről a fiatalokról még nem gondoskodtak. Nem le­het mindent egyszerre. Majd később. Csak el ne felejtsék! Hiszen a kenderesi KISZ- ben sem megy még minden úgy, mint a karikacsapás... Fehér Mária AZ AUTÓBUSZ (Modern hősi eposz prózában elbeszélve, egyesek okulására) Borongás, hűvös szeptemberi hajnal van. Középeurópai időszámítás szerint 5.10 óra. Az autó- buszmegállónál kü­lönböző üzemek dol­gozói ácsorognak az 1-es buszra várakoz­va. Csendesen pus­mognak, igyekeznek megszabadulni fel­frissült agyuk első, kikívánkozó gondola­taitól. Ilyenkor még kissé csikorognak a „kerekek”, mert a két-három perces vá­rakozási idő alatt ál­talában két elcsépelt főtéma uralja a „me­zőnyt”: az időjárás és az autóbusz. Mind- nddig csak az autó­buszt szidták, mos­tanában néha már az időjárásról is elejte­nek egy-két rosszaié szót. Hiába, ősz van már és nem mindenki­nek van Ínyére a néha meglepetésszerűen sorrakerülő gyalogló­bajnokság, a cukor­gyártól a vegyimű­vekig. a MÁVALJT rendezésében ... Gon­doljak, szép a regge­li testedzés, de más keretek között. A mélabús tömeg hirtelen felvillanyo- zód.ik. Száguldva kö­zeledik két kék Ika­rusz. Elől egy 1/A-s, mögötte az 1-es. A félig üres 1/A-s meg­áll, az 1-es utassal tömve tovarobog. Em­bereink előbb csodál­koznak, mit keres itt ez az 1/A-s ilyen ko­rán, miért nem jön már a kisegítő járat. Azután ki-ki a maga temperamentumának megfelelően mormog valamit beszállás köz­ben. Talán jóreggelt kívántak a kalauz­nőnek... Utoljára rezignál­ton én is felszállók. Már régóta azt a vi­lágnézetet vallom, hogy az emberiség két szembenálló tá­borra oszlik: busz­kalauzok és nem- buszkalauzok vívják egymással kérlelhe­tetlen harcukat. Ez a nézetem most is be­igazolódott, mert a harc máris megkez­dődik. Néhány utas, felajzott idegekkel várva áz ellentáma­dást, szerényen meg­kérdezi Miss busz­kalauztól: „Kérem­szépen, nem jön ma a kisegítő járat?”. A kalauznő úgy látszik nem híve a hagyo­mányos fegyvereknek és nem értékeli a klasszikus harcászat szépségeit, mert azon­nal bedobja a meg­semmisítő hidrogén­bombát, eképpen szól­va: „Én csak. annyit tudok, hogy mi kise­gítjük az 1-est, a cu­korgyárig”. Ezzel, döntő győzelmének tudatában, elhallgat, míg a vert utashad nagyrésze leforrázva, külön nógatás nélkül előbbre „húzódik” a kocsi belsejébe, az elülső ajtó felé, ahol a csaták hősi halot­tal szokták elhagyni a hadszínteret. Közben az 1/A-s kocsi megelőzi az 1-est (úgy látszik ver­senyben vannak) és elérjük a cukorgyá­rat. Mitegy húsz le­vert vitéz felkészül a vígaszdíj futamra (talán negyed hétre beérünk), néhányan még megpróbálják az ellenállást. Ekkor cso­da történik. Előjön (a szó szoros értel­mében) a „Deus ex machina", azaz a So­főr leszáll a fülkéjé­ből, megvárja az 1-es buszt és miután meg­győződött, hogy az dugig van, odaszól a győztes amazonnak: „Tovább megyünk a vegyiig”. Utóhang. Ez az eset nem utópisztikus áb­ránd a XXI. század­ból, hanem valóban megtörtént 1962. szep­tember 27-én Szolno­kon. Vajha minden autóbuszsofőr ilyen volna... — sztorit —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents