Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-09 / 185. szám

\ Sail, évfolyam, 185, szám, Ara: SO fillér 1962. augusztus 9., csütörtök. Népünnepélyek lesznek, művelődési otthonokat aratnak augusztus 20«án — MA»— 0 oldal ANYAGI ÖSZTÖNZÉS CSORBÁN ★ ELKÍSÉRTEM a JÁRÁSI PÁRTTITKÁRT 0 Nagy érdeklődés a horgászverseny iránt m oldal Egy jól működő klubról HÉT HELYETT KILENC DIÁKCSOPORT 0 oldal. BÍRÓSÁGI KRÓNIKA Hírek — Mai műsor Szolnok megyei községei­ben, városaiban az idén is színpompás népünnepélyeken köszöntik az emberek augusztus húszadikát. Jász- aisószentgyörgyön, Zagyva- rékasan és Nagyréven, vala­mint a Középtiszai Állami Gazdaság központjában ezen a napon avatják fél az új művelődési házat. A termelőszövetkezetek or­szágos versenyében kiváló helyezést elért jászboldoghá- zi Aranykalász, a tiszaföld- vári Lenin és a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet­nek akkor adják át ünnepé­lyes keretek között a jutal­makat. A jászboldogházi ün­nepséget szín pompás felvo­nulás előzi meg. A szövetke­zeti tagok népes seregének felvonulását az autó- és mo­torkerékpártulajdonos tsz-ta- gok sora nyitja meg. Ott lesznek a menetben a hagyo­mányos lovasbandériumok és a korszerű mezőgazdasági gé­pek is. Túrkevén színes ün­nepség keretében szegik meg az új lisztből sütött kenye­ret. A megye tizenkét helysé­gében — többek között Ti­szafüreden, Karcagon — ki­állításon mutatják be a köz­ségfejlesztési eredményeket a termelőszövetkezetek fejlő­dését Alkotmányunk törvénybe iktatásának 15. évfordulóján túri napokat tartanak Mező­túron. Az ünnepségeket a VIII. pártkongresszusra való készülődés keretében rende­zik meg. A kongresszusi ver- senyváUalásdk teljesítéséről negyven kisgyűlésen beszél­getnek még addig a város szövetkezeteiben, üzemeiben. A program háromnapos. Augusztus 18-án reggel ka­tonazenére ébrednek a város lakói. Délután 6 órakor Csa­bai Wagner József festőnek Szójabab-kísérletet végeznek a Palotási Állami Gazdaságban Több mint 150 holdon termelnek szójababot kísérleti célra. A fejlődés különböző fázisaiban néhány holdat le­kaszálnak, a forrólevegős szárítóüzemben megszárítják. Képünkön Vad Károly agronömus és Csák Miklós műszakvezetö gépész a szójabab lisztjének színváltozását nézi. Milliós forgalom külföldi bútorok­ból, háztartási gépekből Ebben az évben megyénk földművesszövetkezetei hat helyen — többek között Bán­halmán, Cibakházán, Túrke­vén — rendeztek szaktanács- adással egybekötött modern lakberendezési kiállítást. — Ugyanakkor négy termelő­szövetkezeti központban az asszonyok második műszak­ját megkönnyítő háztartási gépeket mutatták be. A bán­halmai tanyaközpontban ren­dezett bútor- és lakberende­zési kiállításon és vásáron né­hány óra leforgása alatt nyolcvanezer forint értékű bútor — köztük tizenhétezer forintos lengyel Varia-beren- dezés — talált gazdára. A falusi. földművesszövetkeze­tek néhány hónap alatt tizen­kétmillió forint értékű bú­tort adtak el az állami gaz­daságok és a termelőszövet­kezetek tagjainak. Háztartási gépekből; mosógépekből, hű­tőszekrényből, porszívóból pedig kétmillió forintnál na­gyobb érték talált gazdára. A földművesszövetkezetek menöken-csoportja a női konfekció legszebb termékeit mutatja be a községekben. Az idén már ötven helyen rendeztek vásárral egybekö­tött divatbemutatót ŐSSZEL MÁR . A KATEDRÁN ÁLLNAK A tetovált görögdinnye előnye Előjegyzés alapján is rendelhető paradicsom MENNYIT bosszankodunk, amikor nyelvünket csettint- ve szeljük fel otthon a nagy- ranőtt görögdinnyét, s kide­rül róla, hogy az tök még. Ha meg a piacon, a boltban léket vágatunk rajta, nem tudjuk lehűteni. A dinnye- vásár Ilyenformán a zsákba­macska elven alapul. Erre gondolt Berényi László, a Szövetkezetek Szolnok me­gyei Értékesítő Központjá­nak szakembere, amikor a tavaszon a következőt java­solta a megye öt legnagyobb dinnyetermesztő szövetkezeti gazdaságának — a jászfény- Bzarui Zöld Mezőnek, a ti- ezaörvényi Dózsának, a tisza- Crsi Búzakalásznak és Rá­kóczinak, a tiszaszöllősl Szarvas Sándor Termelőszö­vetkezetnek —, hogy azok dinnyekertészei megfelelő fej­lődés után kaparják bele a gyümölcs héjába a szövet­kezet nevét. Valahogy így: r.Jászfényszaru, Zöld Mező Tsz”. Igaz, hogy ez plusz munkával jár, de előnye nagy. A bélyegzett tök­dinnyét nyugodtan vissza- vihetjük az üzletbe, ahonnan továbbítják az értékesítő szervnek, s az visszárúzza a termelőszövetkezeteknek. A DINNYE „MEO”-val a szövetkezetek is jól járnak. Eddig ugyanis a dinnye­vásárláskor tök-százalékot vontak le tőlük. A MÉK át­vevői felmetszettek tíz diny- nyét, s ahány ebből éretlen volt, ennek megfelelő arány­ban százalékolták le a tel­jes mennyiséget. Az idei kísérleteket figye­lemmel kísérik az országos és a megyei kereskedelmi szervek. Ha a termelőnek és vásárlónak egyaránt ínyére lesz az új módszer, jövőre széles körben elterjesztik. A dinnyéről szólva bizo­nyára érdekli olvasóinkat, lesz-e elegendő kedvenc gyü­mölcsünkből az idei nyáron. A kereskedelmi szakemberek szerint augusztus 20-a után dinnyedömping várható. A tenyészidő, s így az érés is az idei sajátos időjárás mi­att eltolódott, de a termés­kilátások jók. Megyénkben V mintegy négyezerkétszáz hol­don termesztik a sárga- és görögdinnyét, s így több száz vagon kerül majd piacra. Már ezideig is több mint 20 vagon sárgadinnyét fogyasz­tottunk el, pedig még csak a premiernél tartunk. MEGTUDTUK, hogy para­dicsomból is jó termést vár­nak. Ötszáz vagon paradi­csom terem az idén a me­gyében. A kereskedelem fel­készült a paradicsom érté­kesítésére. Nagyrészét expor­tálni szeretnék, hiszen a ma­gyar paradicsomért jó pénzt adnak ■ a külföldi vásárlók. S hogy a szükségesnél na­gyobb mennyiség ne kerül­jön a boltokba, ott ne pang­jon, ne romoljon el, a para­dicsomértékesítésben is új módszert alkalmaz a keres­kedelem. A földművesszövet­kezeti és állami boltok, szak­üzletek augusztus 25-től kezd­ve felmérik az igényt. A vá­sárlóktól, a háziasszonyoktól megkérdezik, mennyi paradi­csomot szándékoznak meg­venni. Az előjegyzést össze­gezik és mindenki megkap­ja a befőzéshez szükséges mennyiséget. B. L. Az afgán király látogatása Nylkfta Hruscsov núl Jalta (TASZSZ). Muham- medzahir sah, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökénél, látogatást tett, aki a Krim déli partján üdül. Hruscsov megismertette az afgán királyt feleségével és családja tagjaival, majd vil­lásreggelit adott a magasran­gú vendég tiszteletére. A ki­rállyal együtt kíséretének tagiai is részt vettek a villás­reggelin. Szovjet részről Leo- nyid Brezsnyev, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnök­ségének elnöke és a Hruscsov család tagjai voltak jelen. — (MTI). és a város képzőművészeti szakköreinek kiállítását nyit­ják meg a városi művelődési házban. Másnap délelőtt 10 órakor a művelődési ház kultúrter­mében a város történetéről előadást tart dr. Bíró Lajos. Másfél órával később a mű­velődési ház udvari épületé­ben a múzeumbarátok köré­nek régészeti kiállítása nyí­lik. Délután sport- és tánc- műsorok lesznek, este pedig a városi tanács székházának tornyából tárogató búcsúz­tatja az ünneplőket. Az alkotmány napján dél­előtt a különböző munkahe­lyekről zászlókkal vonulnak fel a dolgozók a ligeti nagy­gyűlésre. E nap délutánját is dallal, tánccal, szórakozás­sal tölthetik majd a város lakói és vendégei. A jászberényi Lehel Ve­zér Gimnázium nagyterme telve van. A padokban 18— 20 éves fiatalok, a zöme nő. Tóth Gyula a felsőfokú ta­nítóképző intézet tanára tart előadást a kisdiákok lélek­tanáról, arról, hogy mi ját­szódik le egy-egy gyermek­fejben a feleltetés ideje alatt, hogyan feleltessünk, hogy he á drukkot, á feszengést^ a semmit sem * tudok ér­zését keltsük a tanulóban. Színesen, érdekesen beszél, saját tapasztalatkincsét adja át röviden, érthetően száz­tíz fiatalnak, a képesítés nélküli nevelők tanfolyama hallgatóinak. — Ezek a fiatalok nagy feladatra vállalkoztak. Arra, hogy egy háromhetes kur­zuson elsajátítják a legszük­ségesebb tudnivalókat, aztán katedrára ülnek és napi munkájuk mellett, levelező úton elvégzik a tanító-, ille­tőleg a tanárképző főiskolát. LÉLEKTAN, LOGIKA, DIDAKTIKA Rápolthy Viktor, a tanfo­lyam vezetője már teszi is elénk a programot. Szinte minden perce foglalt a hall­gatóknak. öt óra lélektan- ugyanannyi logika, tizenegy óra didaktika, tizenkét óra bemutató tanítás, tizennégy óra gyakorlati tanítás, út­törő munka, a falusi nép­művelés kérdései szerepel­nek a tanfolyam napirend­jén. Az előadók szaktanárok, aztán Fodor Mihály vb-el- nökhelyettes, Bárdi Imre művelődésügyi osztályvezető és még néhány megyei-, il­letőleg járási vezető is tart előadást a tanfolyamon. A tíz perc szünetében há­rom fiatallal beszélgettünk. Találomra választottuk ki őket. Kettő közülük tanár lesz, egy tanító. A szolnoki Víz- és Csatornaművek Tisza-partl telep-' helyén az első félévben több mint 2600 vízmérőt javítot­tak ki Képünkön Szabó Jenő és Vitóris János műszerész, a vízmérők összeszerelésén dolgozik. HÁRMAN A NEVELŐJELÖLTEK KÖZÜL Kemenes Emese tavaly érettségizett. A pedagógiai főiskola hallgatója szeretett volna lenni, de a létszám már betelt. Egy palackgyár csomagolójaként dolgozott Pesten, de egy pillanatra sem adta fel álmát, tanítani akart. Így került most a tanfolyamra. Talpraesett, kedves kis­lány. Azok közé a ritka ki­vételek közé tartozik, akik nem szeretik a várost. Nem ejtette rabul Budapest va­rázsa, ám annak örül, hogy megismerte a munkások vi­lágát is. Tiszakürtre megy tanítani, oda, ahol szülei is élnek. — Én egy olyan kis faluba kerülök, ahol még nem vol­tam soha. Mesterszállásra — mondja őze Julia. — Már gyermekkoromban otthon is mindig tanítani akartam. Most aztán alkalmam lesz rá. Ahogy vége a tanfolyam­nak, azonnal utazom Mes­terszállásra, hogy megismer­jem a környezetet, meg az embereket, még mielőtt a tanítás megkezdődne. — Jó szellemű itt a tár­saság — ezt Bódi Margit mondja, aki a tanfolyam bi­zalmija is. — Nincs torzsal­kodás, megértik egymást az alig pár napja összekerült hallgatók. Azon igyekszünk, hogy jól érezzék magukat. Lesz szalonnasütés, strando­lás, csónakázás, kultúrmű­sor. A TANFOLYAM CÉLJA Már a harmadik ilyen tanfolyamot vezeti Rápolthy Viktor. Mint mondja, ennek a rövid alapozónak az a legfontosabb . célkitűzése, hogy a hivatásszeretetet és a pedagógus-munka mélysé­ges tiszteletét beleplántálja a képesítés nélküliekbe. — Nagyon szeretem eze­ket a lelkes gyermekeket. Nem csinálok titkot belőle, hogy mint tanfelügyelő, első­sorban ezeket segítem, in­struálom ellenőrző útjaimon. Megérdemlik. Kezdődik a következő óra, telnek a jegyzetfüzetek. Fel­készülnek a nehéz, felelős­ségteljes hivatásra, ők száz­tízen, ifjú nevelőjelöltek. — ht — Az alkotmány ünnepére készülnek a martfűiek Operatív bizottságot hoz­tak létre a martfűi Tisza Cipőgyárban az idei alkot­mány napi ünnepségek meg­szervezésére és lebonyolítá­sára. A tervek, elképzelések szerint az ünnepségek már augusztus 18-án, szombaton megkezdődnek. A kora dél­utáni órákban munkás nagy­gyűlésen emlékeznek meg a Tisza Cipőgyár dolgozói az alkotmány évfordulójáról és a kenyér ünnepéről. A ko­rábbi évektől eltérően ezt a nagygyűlést a gyár terü­letén, pontosabban: a cipő­gyár előtti nagy térségen rendezik meg. Az ünnepség­re meghívták a tiszaföldvá- ri Lenin és a cibakház! Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zetek gazdáit. Vasárnap, augusztus 19-én sportvetélkedők lesznek. A gyár kultúrcsoportjának tag­jai ezen a napon Cibakhá­zára hivatalosak, ahol részt- ‘ vesznek a termelőszövetke­zetek vidám népünnepélyét « \ * % PRO&ET4JU4I SGTESÜhJEJEKi' SZ01N0K Mg* m ___

Next

/
Thumbnails
Contents