Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-26 / 199. szám

1962. augusztus 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mit láttam a Dunántúlon? A közelmúltban alkalmam volt a Dunántúl egy részét a mezőgazdasági mérnök szemével megnézni. Tapasztalataimat röviden elmondom, mert sok érde­kes és megyénkben alkalmazható, vagy részben al­kalmazott termelési módszert láttam. A tihanyi algák Bade: „Verseny a 2000 évig” c. könyvében a tenge­ri algák kimeríthetetlen táp­anyag forrásáról ír. A ma­gyar tengernek, a Balaton­nak is van alga kincse. A tihanyi biológiai intézetnél dr. Felföldi Lajos kutató és kis csoportja kitenyésztett egy alga-fajtát, ami szinte felmérhetetlen tápanyagfor­rást jelent. A tengeri alga kellemetlen szagú, s csupán 7 százalék fehérjetartalmú, a tihanyi alga pedig 40—50 százalék fehérjét tartalmaz és nincs szaga. A napfény hatására szer­vetlen nitrogén, foszfor és káliumból a vízben élő apró élőlények komplett tápanya­got fejlesztenek, amelyben fehérje, száraz anyag és vi­tamin van. Az algák több­szörösét termelik száraz anyagban egy hektáron, bár­mely hagyományos termelési ágnak. összehasonlításként említem: egy hektár búza öt­tíz tonna száraz anyagot te­rem egy évben, az alga pe­dig hektáronként 160 tonnát. A Szekszárdi Állami Gazda­ság sertéshizlaldájában ered­ményesen próbálták ki két vagon tengeri alga takar­mányként való felhasználá­sát. Japánban 20 emelet magas akváriumokban, Kínában me­dencékben tenyésztik az al­gát takarmánynak. A lelkes tihanyi kutatók elérték, hogy kísérleti stádiumból az alga­tenyésztést rövidesen átad­» ezzel együtt tápanyag a ser­téstrágyában. Ha mindig frissen a halastóba szállítják a sertéstrágyát, ebből újabb a 15 százalékot hasznosítanak a halak. Nem igaz, hogy et­től büdös a hal húsa, leg­feljebb a halászat után át kell az élő halakat egy ki­csit öblíteni, néhány napig átfolyó tiszta vízzel. A ser­téstrágyában megtalálják tápanyagukat az apró vízi élőlények, a planktonok, ami a halnak nélkülözhetetlen élelmiszere. A kacsa jobban értékesíti a takarmányt a sertésnél, három és fél—négy kilogramm abraktakarmány­ból egy kilogramm baromfi­hús lesz. A baromfitrágya_ és a kacsa-tenyésztés kedvező a halastavak halhúshozamára. Ezt megértjük, ha arra gon­dolunk, hogy a vízre kihe­lyezett tutajokon a kacsa jó étvággyal, de nem veszteség nélkül fogyasztja el az elébe rakott abrakot. Abból igen sokat kiszór, amit a halak fogyasztanak el, s így ez a két „háziállat” szépen „elcse- resznyézik” egy tálból. Az már bebizonyosodott, hogy a halastavakra kihelyezett ka­csák a természetes halhús­hozamot 130—200 kilogram­mal emelték hektáronként. öntözött paradicsom, univerzális szedőszalag A Balatonújhelyi Állami Gazdaságban a KISZ leány­tábor lakói a korareggeli órákban már szedik a külön­böző zöldségfélét a balatoni vendégek ellátására. Itt már kialakult a nagyüzemi zöld­ségtermesztés. A melegágya­kat üveggel és fóliával fe­dik, mert az üveg és fólia közötti levegőréteg igen jó hőszigetelő. Nem kell hasúra a melegágyak befedéséhez. A hollandi ágyak egyrésze szintén csak fóliával van fedve. Egy héttel hamarabb van paprika a hollandi ágyakba pikirozott palántá­kon. A tápkockás karfiol, a kis intenzitású öntözőberen­dezéssel öntözött paradi­csom, a Maulwurfra szerelt univerzális szedőszalag így leírva nem adja vissza, amit ott láttunk. így kell csinálni. Ez a jövő nagyüzemi zöld­ségtermesztésének a járható útja. A Szolnok megyei ál­lami gazdaságok közül a hé- ki, a jászsági és szolnoki fel­veszi a versenyt a dunántúli társgazdaságokkal. Orbán László a Szolnok megyei állami gazda­ságok föagronómus helyettese Egyetértek, de... Két változat egy témára — sok tanulsággal « SziSvafermeszfök tanácskozása Megyénk közös gazdaságai szilvával neveztek be az or­szágos gyümölcstermesztési versenybe. Abban vetélked­nek, melyik gazdaság tud több, fertőzésmentes, export­ra alkalmas gyümölcsöt ter­meszteni. Tegnap délelőtt a megyei tanácsnál gyülekeztek a szil­vatermesztő szövetkezetek vezetői és a járási kertészeti agronómusok. A tanácskozá­son beszámoltak az eddigi kártételekről, a növényvédel­mi tapasztalatokról s meg­próbálták felbecsülni a vár­ható termést. A verseny fini­se azonban még ezután kö­vetkezik, hiszen most kezdő­dik a szilvaszezon. S csak ennek végén kerülhet sor az értékelésre, az viszont máris serkentően hat, hogy a ver­seny legjobbjait több mint 700 ezer forint értékű per­metezőgépekkel jutalmazzák. Az üzemegység párttitkára titkári értekezlet napi­rendjéről tájékoztatta az alapszerv vezetőségét: Bátrabban kell támasz­kodni a becsületes pártonki- vüliekre — sommázta a fel­adatokat, s a nagyobb nyo­maték kedvéért hozzáfűzte: — A mi műhelyünkben is akad szép számmal tehetsé­ges pártonkivüli munkás és mérnök, csak ki kell nyitni a szemünket, hogy meglás­suk őket. A következő heti pártveze­tőségi ülésen az üzemegység vezetője bejelentette, hogy az Igazgatóság magasabb be­osztásba helyezi, majd mind­járt megnyugtatta a pártve­zetőséget: a munkában nem lesz fennakadás, mert eddigi helyettesét a szakmai és po­litikai szempontból egyaránt vezetésre termett, fiatal technikust javasolja részleg- vezetőnek. A pártvezetőség tagjai jól ismerték az ifjú szakember kitűnő képességeit, de még­sem értettek egyet a javas­lattal. Egyetlen ellenérvük volt csupán: nem párttag, s amikor a gyáregységvezető az előző heti tájékoztatóra hivatkozott, a párttitkár így fogalmazta meg a pártveze­tőség ellenvetését: — A párt politikájával mi természetesen egyetértünk, de nem szabad ímerevenen alkalmazni... Mindenütt a helyi viszonyokból kell kiin­dulni. Én a magam részéről úgy látom, hogy nálunk spé­ciéi mégis csak jobb volna egy párttag részlegvezető, még ha műszakilag kevéssé képzett is. Majd belejön... • — Nekünk is befelleg­zett!..: — E meghökkentő szavakkal üdvözölt a minap rég látott barátom és harcos­társam. Értetlenségem láttán igyekezett bővebben meg­magyarázni, mire gondolt. — Hát a komcsiknak, ba- rátocskám, a komcsiknak! Én a tanulást is abbahagy­tam már régen, mert látom, úgy sincs perspektívám. Az indulat szülte, keserű szavak összevisszaságából csak lassan bontakozik ki a lényég: Barátom másfél év­tizede megbecsült pártmun­kása egy vasas üzem párt- szervezetének. 1956-ban bát­ran helytállt, 58-ban techni­kumba iratkozott, s az üzem­ben kisebb műszaki beosz­tást kapott azzal az ígérettel, hogy tanulmányai eredmé­nyes befejezése után felelős­ségteljesebb feladattal bíz­zák meg. És most — ahogy ő mondja — egyik napról a másikra visszahelyezték fi­zikai állományba a neki li- látásba helyezett magasabb beosztást pedig egy politikai­lag megbízhatatlan, párton- kívüli kis „mérnököcskére” bízták. — Hidd el — fejezte be mintegy mentegetőzve — én őszintén egyetértek a párt politikájával de mond meg igaz kommunista hitedre: egyetértesz te azzal, hogy a párt a legjobb kádereit el­dobja az olyan emberekért, akik 1956-ban hőbörögtek? * A két ellenkező előjelű epizód tanulmány az üzem párttitkára és barátom, csak elvben értenek egyet a párt politikájával. A szavakban való lelkes helyeslés azon­ban nem töltheti be azt az űrt, amelyet a végrehajtás Muzsikás, vidám KRESZ-parádé Gobbi Hilda, Zárai Márta, Bilicsi Tivadar, Vámosi Já­nos neve legalább annyira márka a művészetben, mint a Volga, az Opel az autó-, valamint a Csepel, a Sim'son a motorszakmában. A fur­fangos bajnokságok vetélke­dőinek, résztvevőinek Pálos Miklóst, a szellemes játékve­zetőt nem kell bemutat­nunk ... Ök érkeznek Szolnokra szeptember 9-én, vasárnap, hogy a délelőtt tízkor kezdődő KRESZ-fejtörő forró per­ceiben a szellemi frissítőt felszolgálják — azaz: par­don elmókázzák, eldalolják. Gyalogosok gyalog, gépjár­művezetők pedig a KRESZ- pontok lelkiismeretes meg­tartásával száguldhatnak je­gyért a BM Szolnok megyei Rendőrfőkapitánysága közle­kedési alosztályára. (Ügy tudjuk, hogy a legtájékozot- tabbak jutalmazására szánt díjak már megérkeztek — ugyanoda.) A helyőrségi tisz­tiklubban is lehet jegyet sze­rezni. Ki tudja, merről jönnek, bak­tatnak a lobogó pusztákon dübör­gő szántók között, az egek magas tanyaszérűi felől. Mellettük kan­kalinok énekelnek és csöpp, pisz- szenésnyi szarkalábak. Vadgalam­bok szállnak fölöttük, néha le­ereszkednek és megfürödnek a porban. És látszanak a vékony szekémyomok. Hajnali szekerek keréknyomai, melyek döngicsélve mentek a vastageres nap elé. ösvényutak, dűlők ... Hosszú fehér szalagok. Fehér kiáltások a zokogtató alkonyok árokpart-égé­seiben. Itt állok. Hatalmas nyár van és lobog, ahogy még soha ... Mennyi emlék ölel szívére hirte­len. Ó, ki tudja, honnan föl-föl- bukkanó embereket látok menni az-idők szigorú barázdáiban. Kik­kel valamikor, gyermekkoromban összetalálkoztam tehénlegeltetés közben, vagy a hűvös vonatok mel­lett, ahogy mentek kaszával, ka­pával a vállukon, mezítláb, kajla, napégetett kalapban. S ahogy oda­köszöntek egymásnak: — Aggyonisten! S közben megemelték fejükön a kalapot. — Aggyon — fogadták és men­tek tovább. Nem sietve, csak úgy komótosan, világított a pusztai szelekben homlokuk. És most visszaemlékezem a ta­nyasi szarkaláb-szemű, alacsony, piros-főkötős asszonykákra, akis kerékpárral mentek erre a ka­nyargó dűlőutakon. A kerékpár kormányára akasztva kosár, sza­tyor. hátul a csomagtartón a fehér papírral bedugaszolt-tetejű tejes­kannák. A piacra siettek. A mesz- szi, vakító-korallfénvű városokba Ott ácsorogtak a vörös piactere­ken. Űgv dél felé verődtek haza mindig. Izzadtam kimerülve. Aztán gyorsan megfőzték az ebédet, és Ösvényutak, dűlőutak siettek ki, a mezőkre. A mezőkre, merre örök szelek gyalogoltak. Látom most azokat a galagonya- bokomyi csöpp öregembereket, akik teheneket mentek legeltetni. A dű­lőkön legeltettek. Harmatos, friss füvön botorkáltak hajnalok hajna­lán. Ott motyorásztak órákon át a kukoricavetés-széleken. Elbeszél­getve önmagukkal, vadmadár ifjú­ságukkal, melynek színes tolláit el­szórták messze az idők. Hányszor elbeszélgettem velük, és hallgattam félnapokon át, ahogy mondták nyugodtan, kimért mon­datokban: merre zavarászta őket a sors évtizedek hosszú során. Ba­tyuval, vagy rossz, egérrágott háti­zsákkai a vállukon mentek. Hábo­rúkba, börtönökbe, munkát keres­ni, cselédnek mentek, akár azévak szikkadt barázdavégtelenjei. Hányszor elhallgattam őket! Dél­utánonként vagy a vasárnapi árok­partokon. És jól esett nekik, hogy beszélhettek, hogy meghallgattam őket és elgondolkodtam róla, amit mondtak. Éreztem már én is sok­szor, milyen jó, ha véletlenül va­lakivel összetalálkozik az ember és elmondhatja, hogy élt, mit csi­nál hová tart... Ismerem ezt a könnyed, felszabadult érzést. Milyen jó volt, mikor Pesten, ahogy ültem a Duna parton, el­vesztve minden reményemet, kiáb­rándulva a világból, s már azon töprengtem, hogy élnem sem érde­mes, egyszercsak valaki hátulról kezével lefogta a szemem. Isme­rős ... Ordítani szerettem volna... S mikor megláttam, egy régi isko­latársam volt. Valamikor itt, Szol­nokon jártam vele a Rákóczi úti iskolába. Éjfélig beszélgettünk. — Nagy, fekete sötétség volt a Duna. Köveket dobáltunk a vízbe. S mi­kor hazamentem, még leültem ver­set írni... Két sort tudtam csak megfogalmazni. De boldog vol­tam. Fojtogatni szerettem volna magam, annyira örültem. Vörös, dagadt hold piszkálta fogait a ház­tetőkön. S csak ültem. Tudtam, igen, nagyon, nagyon szeretem az embereket. És én megértettem azo­kat az idős parasztokat, mert ki volt valamikor is kíváncsi az ő sorsukra? Ki érdeklődött róluk? A városi löttvedt-hasú polgárokat nem érdekelte, hogy az ő gyere­keik alatt napraforgólevél volt a pelenka, hogy egész nyarakon át meztelenül futkostak a trágyadom­bok körül, vagy a dűlők forró po­rában hemperegve. És mit törő­dött az ilyesmivel a falusi kántor, a jegyző vaev az ispán? Éltek hát... Magukba fojtva indulatai­kat, a könnyet, a szomorúságot. — Ök, egymás közt nem beszéltek át­kozott nyomorúságukról. Nem szé- hogy nvnmorognoV. de titkolni próbálták és tagadták, — mert szinte maguk sem hitték, hogy szegények, hiszen annyit dol­goztak, s mégis a nélkülözés so­vány kutyái lihegtek a sötét kü­szöbökre csorgatva a nyálukat. Emlékszem most azokra a kun- madarasi és túrkevei emberekre, kikkel egyszer ottjártamban elbe­szélgettem. Mikor jöttek rozoga, dülöngő szekereikkel, hogy szid­ták egymást. Azokat, akik évről- évre beleszántottak még a dűlők­be is, hogy minél több földet be­vethessenek. Ha az egy tenyérnyi is, de az övék, nekik terem. A szekerek már alig fértek el a ku­koricások között. A kerekek mind­untalan belecsúsztak a barázdá­ba... Rángatták a gyeplőt fenn az ülésen a parasztok, káromkodtak — még emlékezem rájuk. Emlékezem a kis iskolásgyere­kekre, télen a fagyroppanásos egek alatt, ahogy bandukoltunk a távol tanyasi iskolákba. Még alig pir- kadt, s már mentek. Apró, szürke buggyanásoknak látszottak a fá­ra dt-rándulásos messzi utakon. ösvényutak, dűlők ... S változnak az idők. A dűlőket elszántják a forró nap-lendkere- kes traktorok, s csak lenn, az om­ladozó barázdák alatt álmodoznak már csak mélyen, homlokukra bo­rulva, markolva görcsösen a gyö- kér-szlvárgású csendet. Bizony, alag-alig találni már rájuk. El­vesznek, csak jtt-ott látni még ki- sebb-rövidebb utat belőlük, mesz- sze a kutyavonyításos kertek mel­lett, vagy a pusztai kutaknál, — ahogy kétségbeesetten kapaszkod­nak az itatóvályúk lábához S el­múlik velük egv történelem, új ion. új emberek, bonyodalmak és célok ... Serfőző Simon a gyakorlati tettek hiány, okoz. Elvben egyetérteni párt politikájával és a gya: korlatban az ellenkezőjét tenni: nem tűrhető meg a marxista—leninista pártok­ban. Ennek ellenkezője elő­fordulhat. Az eltérő egyéni vélemény ellenére is végre­hajtani, amit a párt politi­kája előír. Mi a magyarázata annak, hogy az elvi egyetértés sok­helyütt eltérő gyakorlatot szül? Legfőbb ok talán az, hogy még nem tudott min­den pártszervezetünk átállni az új vágányra, amelyet Kádár elvtárs a Hazafias Népfront plénumán úgy je­lölt meg, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. E tömören megfogalmazott mondatban összesűrítve fo­galmazódott meg mindaz, ami az újat jelenti pártunk politikájában. Némely párt- szervezetünk azonban csak egyszerű szórendi cserét vél felfedezni e mondatban a párt korábbi jelszavához ké­pest. Lássuk a példákat. Bármennyire együttérzek is barátommal emberileg — igaz kommunista hitemre je­lentem ki, hogy leváltásával egyetértek. Mert miről is van szó? Tény, hogy ő a legnehe­zebb napokban is szilárdan kitartott a párt mellett, s az a bizonyos kis „mérnö- köcske” (abban az időben még csak technikus) nem látott tisztán 1956-ban. Ab­ban az időszakban, amikor a munkáshatalom megvédése volt pártunk főfeladata, a legfontosabb mérce az em­berek megítélésénél a politi­kai megbízhatóság volt. Ba­rátom esetében további nagy pozitívumot jelentett, hogy beiratkozott a technikumba. S éppen ez az a pont, amely­nél tévesen ítéli meg hely­zetét: nem látja, hogy szak­mai előléptetésének alapja már évekkel ezelőtt nem a mozgalmi múltja, hanem ta­nulási készsége és kibontako­zó műszaki képességei vol­tak. Előléptetése lényegében a leendő technikusnak előle­gezett bizalom volt, s nyil­ván ezen a címen ígértek még magasabb beosztást is. Ö azonban, miután műsza­ki beosztásba került, kezdett megelégedni helyzetével, ab­bahagyta a tanulást, míg az általa szidalmazott párton- kívüli műszaki értelmiségi megszerezte mérnöki diplo­máját, elismert szaktekin­téllyé vált és politikailag is sokat fejlődött. Így történt, hogy barátom fölé nőtt. A szocializmus építésének mai szakaszán az juthat fel­jebb a műszaki ranglétrán, aki jobban elsajátítja a tech­nikát. S csak barátomon mú­lik, hogy mikor jut ő is to­vább. Mert állítom, hogy ne­ki is van perspektívája, csak pillanatnyi sértődöttségében ezt nem veszi észre. Az első példában a párt- szervezet jobb párttag szak­ember híján sem támogatta a kitűnően képzett, párton- kívüli szakember kinevezé­sét. Valósággal becsukták a szemüket, hogy ne lássák meg a vezetésre termett, be­csületes mérnököt. A másik példánál a pártszervezet he­lyesen cselekedett, amikor támogatott egy tehetséges szakembert. Ezt a kérdést nem szabad úgy felfogni, mint párttagok és pártonkívüliek harcát. A rossz szakembert le kell vál­tani. ha párttag, ha párton- leívüli, és jó szakemberrel kell kicserélni, akár párttag az illető, akár nem. Mindkét eset végső követ­keztetéseként levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a párt politikájának végrehajtását nem szabályozzák a külön­böző munkahelyek sajátos viszonyai: mindenütt és min­denkor következetesen kell harcolni érvényesítéséért. — Az alapos szakmai tudás magasfokú politikai öntudat­tal párosulva olyan hajtóerő, amely többszörösen megter­mékenyíti a mindennapi al­kotó munkát. Valachi Anna hatják a gyakorlatnak. A Szolnok megyei Állami Gaz­daságok Igazgatóságának ve­zetője, Bozsik Tibor Kínában látta az alga-tenyésztést. El­sők közt akarjuk alkalmazni az alga-tenyésztést a tihanyi módszerrel. Halgazdaságok Borszeparátorral különítik el az algát a tápfolyadéktól, az abban visszamaradó ki­sebb algatömeg a halak ki­váló tápanyaga. Még néhány év és ez a tápanyag korlát­lanul rendelkezésünkre áll, de mit csináljunk addig? A halgazdaságokra telepített ka­csafarmok és sertéshizlaldák hasonlóak a tópartra telepí­tett alga-tenyészetekhez. A Bade által emlegetett tengeri halkincshez csatlakozik ha­zai szabadvízi és zártvizi hal­tenyésztési lehetőségünk. Eh­hez kellenek a haltenyésztő j telepek, s a Dunántúlon jó-j néhányat találunk. A Bala- j ton és Velencei-tó környékén i kis tavakban ívatják és elő­nevelik a harcsát, süllőt és pontyot, hogy a tavakba ki­helyezve szinte költség nél­kül értékes halhúshoz jus­sanak. A tatai halastavakon a ka­csák ezrei, Tolna megye ha­lastavaiba a hízósertések ez­rei adják a tápanyagot. A sertéshizlaldák trágyája a tavakba kerül, mint takar­mány. A sertés a feletetett takarmányból általában csak 20 százalékot értékesít és szemmelláthatólag marad emésztetlen takarmány, s

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents