Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-23 / 196. szám
- ' : • -ow VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! MA .• SZOLNOK megyei A kedvezőtlen időjárás ellenére is szép termést hozott a nagyrévi Haladás Termelőszövetkezetben a sárgabélű görög- és a tarkagerezdes ananászdinnye. A termelőszövetkezet 21 holdon termeli a nyárvége keresett csemegéjét, amelyet kedves ismerősként fogadnak Szarvas Ti- esafoidvár és Kunszentmárton piacán. Képünkön N.- Tóth Jánosné a termés betakarítása közben. Megyei pártaktíva Ü8és Szolnokon Tegnap pártaktiva ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága. A pártaktiva előadója Csáki István az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára volt. Előadásában a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusára kibocsátott téziseket és a kongresszus előkészítése érdekében végzendő feladatokat ismertette. A napirendhez többen hozzászóltak. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TANACS LAPJA XUI, évfolyam, 196. szám. Ara: SO fillér 1962. augusztus 23., csütörtök Munkában Hazafias Népfront műszaki-aktíva csoportja Földmérési és térképészeti hivatal... Egy félreeső homályos szobában vagyunk. Az asztal mellett Detrekői Géza főmérnök. A Hazafias Népfront műszaki csoportjának munkájáról beszélgetünk. Igaz, Detrekői elvtárs csak ez év tavaszán vette át a csoport vezetését, de már kezdettől fogva tagja volt. Javaslatokat adott, méréseket végzett, — ilyenirányú szorgalmával érdemelte ki végül a csoport elismerését. — Egész megyére kiterjedő földmérés volt ez 1959-ben — mondja a főmérnök, — a nagyüzemi táblákat mértük ki. Azután meg kellett tervezni a tsz központokat, az új bekötőutakat, a gazdasági épületek ideiglenes vagy végleges helyét. A szobában kellemes hűvös van. Néha telefonhoz hívják a főmérnököt. S amikor visszajön, újra beszél. — Ebben az évben főleg vízvezetési és levezetési feladatokat, valamint új épülettervezési munkálatokat végzünk. Forradalmasítás előtt az építőipar gépesítése Betonágyúk, műanyag szórópisztolyok, üveges szegbeütők az építés szolgálatában — Központi betongyár épül Szolnokon Az Építésügyi Minisztérium és az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezete országos építőgépész, építésgépesítési konferenciát rendezett a közelmúltban. A konferencia célja az építésgépesítést meghatározó egységes szempontok kialakítása, a korszerű építéstechnológiát kielégítő gépláncok, új géptípusok kiválasztása, a műszaki fejlesztés irányának egyértelmű meghatározása volt. Végleges határozat született a munkabizottságok javaslatai alapján, melynek értelmében a jelenlegi építőipari gépek számát négyszeresére kell emelni, a LE szám és mennyiségi változásokon kívül nagyfokú minőségi változást is kell eszközölni. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi közel 30 000 építőipari gépet, mely 180 000 LE-t képvisel, úgy láthatjuk, hogy ez hatalmas emelkedés és ez az erő, lesz hivatva még nagyobb mértékben az építő munkások munkaerejének megkimélé- sére, ezen túlmenően a munkaerő pótlására. Ez a géppark az ötéves terv lakás- építési programját úgyszintén az egyéb építési programokat, továbbá a 15 éves távlati terveknek megfelelően az egymillió lakásnak, az ipari és kommunális feladatoknak megvalósítását kívánja elősegíteni., Ez a konferencia az MSZMP VII; kongresszusának irányelveit az építőiparban megvalósítja. Határozatot hoztak a panelos építkezések géprendszerének kialakítására, a beton és habarcsgyártás, valamint a földmunkák gépesítésének fejlesztésére, a korszerű függőleges és vízszintes gépláncok kialakítására. • a szakipari, szerelőipari gépesítésekben történő módosításokra, a befejezési munkálatokat elősegítő gépesítések megszervezésére és a felemelt gépparkokhoz szükséges szakkáderek kiképzésére. A hagyományos építési anyagok a tégla, stb, fokozatosan megszűnnek, középblokkos, nagyblokkos, panelos építési mód fejlődik, továbbá az öntött házak kerülnek majd előtérbe. A közeli időszakokban megvalósításra kerülnek a kijelölt helyeken, így Szolnokon is a központi betongyárak, melyek habarcsüzemként is felhasználhatók. A beton és habarcs technológia fejlesztésekkel kapcsolatban vertikális adagolókat, automatikus programvezérlésű gépeket importálunk. Nagyobb mértékben nyernek alkalmazást a beton és habarcs szivattyúk. a betonágyúk, kényszerkeverésű beton és habarcskeverők; A vakolási munkák meggyorsítása érdekében pneumatikus vakológépek gyártása van folyamatban; A földmunkák gépesítése 70 százalékban gépi erővel lesz megoldva, ennek érdekében magán járó szképerek, gumikerekes dózerek, különböző tipusú földkotrók, a rakodások elősegítésére serleges rakodók, önrakodó dömperek, billenőplatós kocsik állnak majd az építőipar rendelkezésére. Ezen gépek szállítására 30—Í0 tonnás trérereket állítanak be« A befejezési munkálatoknál a szakipar, a szerelőipar, a kőfaragó ipar fejlődik nagymértékben. így a burkoló munkáknál a metlachi lapokat, a mozaiklapokat, vákuum keret használatával csoportosan fogják elhelyezni. Ezeket a lapokat terrazó csiszolókkal csiszolják, a mozaiklapok és egyéb burkolati elemek leszabását lapvágó gépekkel végzik; A kőagyag- lapokat pedig szemcseragasztó géppel fogják ragasztani; A műanyagok felhordására két komponensű szórópisztolyok. poliészter lakkszórók, öntöltő mázolóhengerek, elektromágneses szórópisztolyok, a régi festék leégeté- sére torpedó festék leégető, a sérülés mentes tisztítások további fokozására, falkaparásokra BSler légkaiapácsok, különböző tapétavágók, üveges szegbeütők, azbeszt cement hullámlemez vágók, a lakóépületek hőszigetelésére karbomid habszóró, a PVC fólia szigetelő munkákhoz magas frekvenciás hegesztők, a korrózió védelmi munkáknál jól alkalmazható PVC melegssórók, PVC fólia hegesztő lapok kerülnek külföldről behozatalra. A KGST összekötő bizottságot felkérték ezen a konferencián. hogy a behozott- gépekkel egyidejűleg 15—20 százalékban alkatrészbehozatalt is eszközöljön a gyorsan kopó alkatrészekből. Ezen széleskörű és előrelátó intézkedésekkel lehetővé válik a termelékenység fokozása, az önköltség csökkentése, a nehéz fizikai munka kiküszöbölése, ezen keresztül az emberi munkaerő gépekkel történő helyettesítése, Szarka János i . Szolnok — És mindezt társadalmi munkával... — Igen, munkaidő után. — Nem sok kicsit? — Sok, de csináljuk. Sokszor van úgy, hogy az ember csak késő este megy haza. — Mit mondanak otthon? — Nem szólnak. Cigarettára gyújt. — Nemrégiben kezdtünk hozzá az Építésügyi Minisztérium felkérésére a regionális tervek figyelembevételével az összes megyei falu, kisebb települések műszaki felülvizsgálásához. Kicsit vár. — Itt kell megemlítenem — mondja, — hogy Jászberény környékén több száz holdra kiterjedő szőlő telepítés munkálatai folynak. A telepítéshez szükséges trágya biztosítása céljából a vállalat területén egy tőzegtelep feltárására készülnek, melynek műszaki munkáit szintén mi irányítjuk. Aztán még hozzáteszi: — Műszaki csoportunk tevékenysége csaknem egészen szocialista mezőgazdaságunk segítésére összpontosul. Hogy műszaki terveinket mezőgazdasági szakszempontokból is helyesen készítsük el, a Hazafias Népfront keretében létrehoztunk egy mezőgazda- sági aktíva csoportot. Most már közös erővel igyekszünk segítségére lenni a megye termelőszövetkezeti gazdaságainak. — s — Öntözési bemutató lesz T orökszentmiklóson Az MSZMP járási bizottsága, a járási tanács vb. mező- gazdasági osztálya és a népfront augusztus 25-én, szombaton, délelőtt 9 órakor öntözési bemutatót rendez a törökszentmiklósi Kossuth Tsz-ben. Ez alkalommal több növényféleség: kukorica, cukorrépa, burgonya, másodvetés és a kertészet öntözését mutatják be. Hófúvások Ausztráliában Canberra (TASZSZ). Majdnem egész Ausztráliában szokatlanul hideg időjárás köszöntött be. Egész sor államban nagy hó esett Tasma- niában hótakaró födi az ái- lam területének háromnegyed részét. Hófúvások következtében egyes útvonalakon megszakadt a gépkocsiközlekedés. Más államokban, köztük Üj-Dél-Walesben és Victo- ria-államban a hófúvás miatt szintén megszakadt a gépko- ceiközlekedés, s zavarok keletkeztek az elektromos áramellátásban. Nyugatnémet hadgyakorlatok a Balti tengeren Bonn (TASZSZ). A balti- tengeri Fehrman-szjget nyn gáti része katonai táborrá vált. Mint a DPA hírügynökség jelenti, a sziget nyugati részében megkezdődött a nyugatnémet hadsereg őszi hadgyakorlata, amely tengeri és légi hadműveleteket foglal magában. Partraszálló hajók tankokat és páncélos szállítóeszközöket tesznek partra. A hadműveleteket helikopterek és roham-repülőgépek támogatják; Több NATO-ország tisztjei megfigyelőként résztvesznek a hadgyakorlaton. (MTI) Újabb földrengések Dél-Olassors&ágban Nápoly (Reuter). Szerdán hajnali órákban két újabb kisebb erejű földlökés rázta meg Avellino környékét, ahol kedden a heves földrengés már amúgy is pánikot okozott. A legújabb jelentések szerint a halálos áldozatok száma a négy földlökés nyomán legalább tíz, a sebesülteké pedig 200. Noha a szerdai földlökések ereje kisebb volt, számos, már kedden megrongálódott ház összeomlott. A helyi közigazgatási szerveknél eddig több mint 3000 ház megrongálódását jelentették be. A Reuter becslése szerint 800 000 nápolyi töltötte a szabadban az éjszakát, a tereken, parkokban, a tenger partján, a mezőkön 200 000 ember pedig még távolabb, a város határain kívül gumimatracokon, tábori ágyakon vagy egyszerűen a földön, Több kisebb város vízszolgáltatása megszűnt; Fanfani , miniszterelnök szerdán reggel repülőgépen Rómából Nápolyba utazott. (MTI) oldal Feledés fátyla borul a fátyolüvegre? L*J oldal LEGÉNYEK A KARCAGI SZIKEN Jaí oldal A iuuípdíjas tanító néni ti ‘' * BÍZNAK bennem AZ EMBEREK Rendkívüli kajak-kenu VR 1963-ban Jugoszláviában A nyugatnémetországi Es- senben kedden került sor a nemzetközi kajak-kenu szövetség kongresszusára. Az 1962. évi elmaradt világbajnokság pótlására a tagok úgy döntöttek, hogy 1963-ban so- ronkívüli világbajnokságot is rendeznek s ezt Jugoszlávia bonyolítja le. A rendes 1963 évi kajak-kenu és vadvízi világbajnoikságot Ausztria, az 1965; évit pedig Olaszország rendezi meg. A nemzetközi szövetség elnöke továbbra is a francia Charles de Coqueraumont, alélnöke pedig a magyar Boon Ottó lett. (MTI) Nagyszabású nemzetközi lovas* versenyt rendeznek a mezőgazdasági kiállításon A Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztési Igazgatósága és a Magyar Lovas Szövetség elnöksége tájékoztatást adott a szeptemberben Magyarországon sorrakertüő nemzetközi lovasverseny előkészületeiről. Közölték, hogy a versenyre eddig a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szöv. Köztársaság, Ausztria és Bulgária lovascsapatai neveztek be, de várják még Románia, Jugoszlávia, Olaszország, Belgium ég Anglia nevezését is. A szovjet csapat egyik legjobb lovasa Szer- gej Filatov, az I960; évi olimpia díjlovagló bajnoka, szeptember 1-től valószínűleg minden nap lovasbemutatót tart a mezőgazdasági kiállítás pályáján, hires Absent, illetve Szmelcsak nevű lován. (MTI) A nagy forgalomra való tekintettel!.,. Ide tesszük;., s (Toner Tibor rajza)