Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)

1962-07-17 / 165. szám

8 S2.OL.NOK MEGYEI NÉPLAP 1962, Július Sí, A Nap kél: 4.03 h-kor, nyugszik: 19.36 h-kor. A Hold kél: 19.38 h-kor, nyugszik: 3,52 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: felhős Í4ö, tö'o'bhelyen esővel, ziva­tarral, Megélénkülő észak- nyugati szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 20—13 fok között, JÜLHJS 17 Kedd Elek — A SZOLNOKI MÁV strandon új vendéglátóipari egység nyílt. Több mint 50 ezer forintos költséggel kor­szerű konyhát és kerthelyisé­get rendeztek be. — KECSKEMÉTEN a vá­rosrendezés során az új te­metőbe helyezik át a világ­hírű szőlőnemesítö Mathiász János sírját. Ez alkalommal új síremléket is emelnek a kiskunsági homok meghódí­tójának. A sírra, amelynek gondozását a kecskeméti Felsőfokú Kertészeti Techni­kum diákjai vállalták, virág helyett három Mathiász-sző- lőfajtát telepítenek. — A TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI és kuimegyesi járásban a Hazafias Népfront bizottsá­gok eddig 20 kisgyfilést tar­tottak a határban az aratók­nak. Ezeken az összejövetele­ken ismertették a moszkvai béke világkongresszust. A közeljövőben megyeszerte még mintegy 100 hasonló rendezvényre kerül sor. — T SÁNDOR, a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek munkásszállójának lakója erősen ittas állapotban sér­tegette és szerelmi ajánlatok­kal halmozta el a lakótelep kiskereskedelmi boltjának vezetőnőjét. A rendőrkapi­tányság szabálysértési elő­adója 180 forint pénzbírság­gal súlytotta ezért. — MACZÓ LÁSZLÓ ve­gyész újfajta thermoplaszti- kus bukkolő zsinórt készített a martfűi Tisza Cipőgyárban. Az újfajta zsinórral most vé­geznek kísérleteket a Minő­ségi Cipőgyárban. Amennyi­ben beválik, jelentős valutát takaríthatunk meg, mert ed­dig ezt az anyagot Angliából szereztük be. — SOPRONBAN múzeum­má alakították át a híres Fabrieius házat. A Soproni Ünnepi Hetek alatt már tel­jes pompájában ragyog az új múzeum. Erre az időszakra a Nemzeti .Múzeum és a Szép- művészeti Múzeum átenged­te Sopronnak a Rákóczi- Er- dődy-kínesek gyűjteményét és ezeket az értékeket a Fab- ricius-házban állítják ki. — SZOLNOKON nagysza­bású társadalmi munkát szervez a Hazafias Népfront bizottság és a KISZ bizottság. Az ötéves városfejlesztési terv végrehajtása már az idén megkezdődik. A Tisza balpart.iának rendezését töb­bek között, a 7. számú AKÖV dolgozói eddig közel 2700. az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói pedig 1500 óra társadalmi munkával se­gítették; — RÖVIDESEN újfajta konzervek kerülnek forga­lomba. A kereskedelem kéré­sére a Budapesti Konzerv­gyár megkezdte a marhafel­sál spanyol mártásban, raar- hafclsál vadasan és az úgy­nevezett globus-ragú készíté­sét — KÖZEL 10 MILLIÓ fo­rintos költséggel készülő, két­száz személyes egészségügyi szakiskola .építése befejezés­hez közeledik Szolnokon. Az új oktatási intézmény mű­szaki átadására rövidesen sor kerül. — F. DEZSŐ tiszavárkonyi lakos, szabálytalanul a jár­dán közlekedett motorkerék­párjával Ezért öt a rendőr­kapitányság szabálysértési előadója 30 forint pénzbír­sággal súlytotta. Hipnotizált pilóták A repülő-balesetek egyik gyakori oka Szinte végzetes, hogy a korszerű technika fejlődése, minden vívmánya és talál­mánya új meg új nehézsé­geket teremt és új veszélyek lehetőségeit rejti magában. A vakrepülés és általában a korszerű repülés megvaló­sításához szükséges berende­zések feltalálása és a mű­szerek tökéletesítése óriási haladás a közlekedés bizton­sága szempontjából és nagy könnyítés a pilótáknak, fele­lősségteljes munkájában. A korszerű ■ berendezések fel- használásával neki még ra­dar vezette leszállás alkalmá­val is az a főfeladata, hogy pontosan és állandóan figye­lemmel kísérje a műszerek skáláit és mutatóit. egész tehát valóban egy meg­lehetősen tökéletes hipnoti- záló-készülék. A hipnotizált radarkezelő minden tévedése pedig könnyen végzetessé válhat Sok, szinte megmagyaráz­hatatlan, végzetes repülősze- rencsétlensé'gndk az okát a szakbizottságok abban látják, hogy a műszerek hipnotizál­ták a pilótát vagy a radarke­zelőt. De mit lehet ez ellen tenni? Mérnökökből álló- bi­zottságok állandóan tanulmá­nyozzák ezt a kérdést Eddig a következőket javasolták: a pilótafülkét megfelelően kell kivilágítani, el kell távolí­tani a fcszforeszkáló műszer- skálákat és mutatókat, a ra­darhelyiséget is ki kell vilá­gítani annyira, hogy a radar kezelője még meg tudja kü­lönböztetni a tárgyakat és az ernyőn a fénylő pontokat és fénypászmákat Ezenkívül al­kalmat kell adni a pilótának és a radarkezelőnek, hogy gyakran megszakíthassák a műszerek megfigyelését és pihentethessék idegrendsze­rüket. Kitűnt, hogy ahol eze­ket a feltételeket megvalósí­tották, csökkent a műszerek hipnotizáló hatásának tulaj­donított szerencsétlenségek száma. teljesen elveszti a kapcsolatot De éppen ez a megfigyelés nagyon megerőltető munka, mégpedig elsősorban nehéz szellemi munka, mely nagy veszélyek forrása lehet. Meg­történhet ugyanis, hogy a műszerek erőltetett és hosz- szan tartó megfigyelése kö­vetkeztében a pilóta szinte hipnotizált állapotba kerül, valamilyen mesterséges úton előidézett, félálomszerű álla­potba, amelyben az ideg- rendszer normális érzékeny­sége csökken, és anyira mű­szereinek uralma alá kerül, hogy szinte Békaemberek a Tiszán A Magyar Honvédelmi Sportszövetség könnyűbúvár szak­osztályának tagjai a sportfoglalkozás mellett jelentős se­gítséget nyújtanak a vízi munkáknál. Néhány hete az el­süllyedt milléri vízkivételi mű kiemelésénél segédkeztek. Képünkön a könnyűbúvárok merüléshez készülődnek Tiszán RÄDIÖ • TV« MOZ I • S Z ÍN HÁZ SZOLNOK az őt környező valósággal. Ismeretes, hogy egyes sze­mélyek hipnotikus álomba merülnek, ha nem túlerősen i világított helyiségben hosz- j szabb rövidebb ideig egyhan- i gú zümmögést kell hallgat- j niuk, vagy egy ideig tekinte­tüket valamilyen apróbb, ! fénylő tárgyra kell irányíta- niuk. Éjszakai repülések al-; kaiméval a repülőgép piló­tája teljesen hasonló viszo­nyok között vezeti gépét. A motorok egyhangú, egyenle­tes, tompa morajának hatá­sára elemyednek az izmok és a sötétség is álmosít. Mivel pedig ilyen körülmények kö­zött kell erőltetett figyelem­mel kísérnie az előtte lévő műszerek foszforeszkáló mu­tatóit, melyek kíséretetiesen merednek elő a sötét háttér­ből, a pilóta rövid idő alatt hipnotikus félálamba merül­het. A kormány mellett szun­dikáló pilóta pedig valóban nem növeli a repülés bizton­ságát A műszerek által hipnoti­zált pilótának ilyenkor furcsa látomásai vannak: a műsze­rek mutatói kísérteties tán­cot járnak szemei előtt, a ho­rizont vonala látszólag nem esik egybe a műszerek jelzé­seivel, és úgy érzi, hogy gé­pe hol a föld felé bukik, hol magasba fúrja az orrát, hol pedig oldalt billenve ír le kört. Mindezt a valóságnak meg nem felelő látási, hallá­si, súly- és nyomásérzeteik is kísérik, úgyhogy a pilóta re­akcióképessége és gyorsasá­ga nyolcvan százalékkai is csökkenhet. " Teljesen hasonló * hatások­nak vannak kitéve a repülő­gép radarjának kezelői is. A radarnak a televízióéhoz ha­sonló képernyője úgy hat kezelőjére, mintha kis szobá­ban, félhomályban nézné a képrádió-adásokat. A radar er­nyőjén szüntelenül körbe jár­nak a távolságokat jelző kar­csú fénypamatok, a levegőben ievő repülőgépek pedig mint lassan mozgó fényes pontok jelennek meg az ernyőn. AZ Vörös Csillag: Istenek tanácsa. Tisza: Házasságbél elégséges. Kert: Különös hajótöröttek. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Az utolsó tanú. Kert: Királyasszony lovagja. TÚRKEYE Nagykun: Ferrara hosszt éj­szakája. MEZŐTÚR Szabadság: Mágnás Miska. Dózsa: Örvényben. Béke: Álomrevti. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Ki tud Júliáról? JÁSZBERÉNY Lehel: Apát keresünk. TELEVÍZIÓ: 18.00: 100 kérdés, 100 feleiét- — 18.45: Százhalombatta határá­ban .., — 19.00: Orvosi tanácsok- „Víz Levegő -«■ Napfény”. —* 19-10: Idegen fészekben Szovjet kisfiim. — 19.20: A Magyar Hir­dető műsora. — 19.30: TV Hír­fidds 19.45; A TV — 19.55: Mindenki ártatlan? Ma­gyar kisfilm. — 21.20: Az élet mezsgyéjén. Közvetítésünk a ko­raszülött kórházból. *— 21.50: Hí­rek. A TV Híradó ismétlése. Szolnoki Rádió műsora a 222 méteres középhullámon 18.00—19.00-ig Tiszamenti színes szőttes. Ze­nés riportműsor. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház. L. emelet Telefon: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház földszint & Telefon: 20—94 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sáüdo? A papírral, amerre csak megfordultam a városban, mindenhol találkoztam. Jó­val kisebb volt a többi plakátnál, ügy huszonöt­ször ötven centiméteres . lehetett. Ez az a fajta, ame­lyik rendszerint felszólít, parancsol. Piros, meg kék betűkből feliratok sorakoz­tak egymás alá. Be kell vallanom, engem nem a plakát mérete, ha­nem a betűk ejtettek gon­dolkozóba. Nem azért, mert piros és kék színben pompáztak, hanem inkább a szöveg értelme volt szá­momra érthetetlen. „Aratásnál, cséplésnél, erőgépek üzemeltetésénél tartsuk be a tűzrendészeti szabályokat!" Már az első plakátnál egy parányi bűntudat fog­lalt helyet lelkiismeretem közepén. Aztán ott volt a második. „Védd a fűztől a termé­nyeket! Kenyeredet védedí’ önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés, védem, én egyáltalán a kenyere­met? Milyen ember is va­gyok én? Nekem hiába raknak ki kocsiderékszám- ra ilyen plakátokat? Be kell vallanom kedves termelőszövetkezeti dolgo­zók és mindenki, akit illet: nem tudtam eleget tenni a felhívásnak. Ne hara­gudjanak, engem a mun­kám a város egyik üze­mébe szólít nap, mint nap. Hát marad nekem időm a fűztől megvédeni ' a termé­nyeket? Ugye nem. Akkor meg minek a városban az a rengeteg ilyen és ehhez hasonló feliratú plakát? Talán sok papírunk van? Bóján Embert ölt a harag A kunmadaras! Selyem Sándor, ifjú Jakab István nagybátyja volt. Flyern egy napon bizonyos összeget kö­vetelt Jakabtól, mellyel — úgymond — idősb Jakab Ist­ván tartozik nekj. Szóváltás során ifjú Jakab az udvaron heverő kapával fejbesúj­A csendes-óceáni „paradicsom“ lakói­nak értekezlete Samoa sziget Pago Pago nevű fővárosában július 18- án konferencián gyűlnek ösz- sze a csendes-óceáni szigetek képviselői, hogy megtárgyal­ják közös problémáikat. A csendes-óceáni szigetvi­lág lakóit, az írók, művészek és turisták általában irigy- lik és úgy tartják, hogy itt van még a földön az „utolsó paradicsom”. Pedig a való­ságban e „paradicsomi” szi­getek lakóit olyan súlyos problémák sújtják, mint a malária, a lepra és a tuber­kulózis terjedése, a nagyfokú csecsemőhalandóság, vala­mint az a rendkívül hátrá­nyos körülmény, hogy gaz­dasági egyensúlyuk egyedül a kopratermésen múlik, A most megrendezésre ke­rülő V. déltengeri konferen­cián 18 csendes-óceáni terü­let képviselői 12 napig ülé­seznek. A háromévenként megrendezett konferenciát az ún. Déltengeri Bizottság ren­dezi. E bizottság, amely a térség hat kormányzatát kép­viseli, azért alakult, hogy megvalósítsa a Csendes- Óceán déli és délnyugati szi­getvilágán a lakosság életkö­rülményeinek megjavítását. A térség lakói közül ezer kü­lönféle nyelvjárást beszél­nek, emellett a bennszülöt­teknek írott nyelve egyálta­lán nincsen. tóttá nagybátyját, ki össze­esett. A hirtelenharagú öcs or­vost hívott Selyemhez, majd önként jelentkezett a rend­őrségen. Selyem Sándort előbb a karcagi kórházba,- onnan a debreceni klinikára szállítottál?, — de az életnek már nem tudták megmen­teni. ’ Az előzetes letartóztatás­ban lévő Jakab ügyében a nyomozás befejezéshez köze­ledik. elviszi magával, de lakása itt marad. Elutazása előtt kössön ÁLTALÁNOS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁST tűz, betöréses-lopás, üveg, csőrepedés stb. károk esetére. Felvilágosítást az Állami Biztosító fiókjai adnak. Kérjen tájékoztatót! Naosütésben —- jaaog uz?**, IC«?» bsás ide is avval a rtrtágyűvaüí (Ehdrődí István rsizaj un, 1UC.U x tii j.1 «ír unx rnrrar^

Next

/
Thumbnails
Contents