Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-17 / 165. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKi SZOLNOK Mi m - A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA CTl évfolyam, 165. szám. Ara: 50 fillér 1962. július 17., kedd. Okos gazdálkodással pótolják a kieséseket Verseny a kunmadarasi Új Barázda Tsz-ben A kunmadarasi Üj Barázda Tsz gazdái hónapokkal ezelőtt — amikor a kongresszusi versenyhez csatlakoztak — az állattenyésztés bevételének 200—250 ezer, a növénytermesztés hozamának pedig 550—600 ezer forinttal való túlteljesítését vállalták. Akkor minden előfeltételük meg volt erre, hisz jól teleltek a kalászosaik. Az aszályos tavasz azonban módosította a terméskilátásokat,’ az előzetes becslés szerint a búzából 500 ezer forint kiesésük lesz. Őszi árpából elérik a tervezett 13 mázsát, de búzából csak tíz mázsára számíthatnak. A szövetkezeti gazdák örömmel fogadták a vezetőség kezdeményezését: „rostlenből, káposztából és maglucernából pótoljuk a bűza- termés-ki esést. ” Számításaik reálisak, mert az 50 hold rostlenünk 75 centiméter magas és a tervezett 25 mázsa helyett 32 mázsát ad. Ezzel 100— 150 ezer forint többlet bevételük lesz. . az egy főre eső termelési értéket és csökkenteni az önköltséget A közgyűlés .16 ezer forint célprémiumot tűzött ki a legjobb munkacsapatok jutalmazására, melyet év végén osztanak ki. A tsz versenybizottsága havonként értékeli az eredményeket. Május elsején Vé- berczi Sándor tíz fős növénytermesztési munkacsapata, a tehenészek között Kémeséi Miklós lett az első. Június elsején ifj. Szívós Bá- lintné 16 fős növénytermesztői munkacsapata — az áprilisi utolsó — és Juhász Ferenc tehenész — utolsó előttiből — lett az első. A júniusi teljesítményeket most értékelik. A csapatok eredményeinek mérlegelésekor figyelembe veszik a munka minőségét, a fegyelmet, az állattenyésztésnél a hozamokat, a súlyA verseny nyilvánossága ösztönzi az elmaradókat a jobb eredmények elérésére. Májusban az asszonyok törtek az élre, most az utolsó helyen álló ifik törekednek az elsőségre. A szövetkezeti tagok tudják, hogy azok számíthatnak a célprémiumra, akik a legtöbbször voltak az elsők között. Az Üj Barázda Tsz vezetői a versenymozgalommal magyarázzák, hogy jő eredményeket értek el a növényápolásban. Földjeik tiszták és gazmentesek. Kukoricájukat megkapálták, vegyszerezték és tábláik 35 mázsás termést ígérnek májusi morzsolt- ban. A cukorrépát ötször kapálták meg. Betakarították a borsót, s egy hét alatt lekaszálták és kazalba rakták 140 hold lucerna termését. VASÁRNAP SEM SZÜNETELT AZ ARATÁS A vasárnap délelőtti borús idő ellenére is arattak a jászladányi Aranyaklász Termelőszövetkezet gazdái. A múlt hétről darabban maradt egy 80 holdas őszi árpa tábla. Nyolcas Aladár traktorista Lázár József aratógépkezelővel délig az utolját is levágta. A legtöbb gazdaságban vasárnap reggel is munkába indultak az aratógépek, a kombájnok. . Estig a megyében több mint háromezer holdat vágtak le. A kunszentmártoni Zalka Máté Tsz-ben tizenegy rend- revágó dolgozott vasárnap. Nyolcszáz holdas táblájukról az árpát már betakarították, most vágják a Bezosztája 4- es búzát. Közel háromezer hold gabonájukat egy héten beiül learatják. A járásban elsőként a kungyalui gazdák kezdték meg a betakarítást és valószínűleg ők is fejezik be először — tudósít a kunszentmártoni tanács mezőgazdasági osztályvezetője. Jászdózsán kevés a gép, ezért vasárnap nép kombájn mellett kétszáz kiskaszás aratott a Petőfi Tsz búzaföldjén. Dolgoztak az ünnepen a törökszentmiklósi Petőfi Tsz gazdái is — jelenti Fehér Károlyné. Közel száz kézikaszás vágta a rendet a gépeken kívül. Jó munkájuknak köszönhető, hogy már szerdán befejezik a betakarítást. Hamarosan végeznek az aratással a pusztamonostori Búzakalász Tsz földjein is. Rendre került hatszáz hold- nyi búzájuknak több mint a fele tegnap estig. Az aratással egyidőben folyamatosan végzik a tarlóhántást is a tsz-ekben. Több helyen már azt is fel mérték, mennyi lesz a tarlóvetés. így Mezőtúron 800, Karcagon 500 és Tiszafüreden 400 hold. A kunszentmártoniak pedig már munkához, is láttak. Vasárnap estig 150 hold kukoricát vetettek el a gabonafélék után. Első félév: 102,781 tonna olaj, 6,160,000 köbméter födgás, 8,4V0 garnitúra konyhabútor A búza után tíz hold káposztát ültetnek, melyet — csak úgy, mint a lent — öntözni fognak. A káposzta keresett cikk volt tavaly ősszel a pjacon, s minden bizonnyal az idén is az lesz. A tagok szükségleteinek kielégítésén túl 40—50 ezer forint jövedelmet várnak belőle. Eredetileg 30 hold lucernán akartak magot fogni a szövetkezetben. Az aszály arra késztette őket, hogy ezt a területet 70—80 holdra növeljék. Az Űj Barázdában Jó termésre számítanak belőle, mert öntözik a heretábláikat. Bíznak benne,, hogy a terven felüli mennyiség .£00 ezer forintot pótol majd. Az Űj Barázda Tsz tagjai nem szeretnének kölcsön takarmányért kopogtatni. — Ezért 13} hold kukoricát, 60 hold silókukoricát és 100 hold lucernát már öntöztek. A tarlóba 200—250 hold másodvetést — főként takarmányféléket — készítenek elő. Dicséret illeti őket, hogy ebben az évben 400 helyett 800 holdat, területük 40 százalékát megöntözik. A kunmadarasi tsz-ben öt növénytermesztési munkacsapat, egy öntözési és egy állattenyésztési brigád kapcsolódott be a kongresszusi versenybe. Vállalásaik célja a termelési tervek túlteljesítése, vagyis . a hozamok növelése. Gyarapítani akarják IlllllllllllllliililililliiiiliiliílllUiililiililillllii Elutazott a Szovjetunióba a Fővárosi Operettszínház társulata A Fővárosi Operettszínház társulata hétfőn kéthetes vendégszereplésre indult a Szovjetunióba. A színészek, a műszaki dolgozók, az énekkar és a zenekar tagjai, a színház vezetői, összesen száznyolcvanán, két külőnrepülőgépen utaztak a Ferihegyi repülőtérről Moszkvába. A társulat a szovjet fővárosban, a Moszkvai Operettszínházban tartja előadásait. A magyar művészek a Csárdáskíráiynő, a Leány vásár és a Hölgyválasz című operettekkel előreláthatólag 10 előadáson tépnek a szovjet közönség elé. (MTI/ gyarapodást. Legutóbb például bírálták a süldőnevelő-, két, mert elégtelen volt a gyarapodás. — Ugyanakkor megdicsérték a legjobbakat, köztük az öntöző brigád tagjait, akik két műszakban éjjel-nappal öntöztek. Ha a búza terméskilátásai csökkentek is, azért bizakodva fogtak hozzá a 920 hold kalászos aratásához. Okos gazdálkodással, öntözéssel, tarlóvetéssel pótolják a kieséseket. M. L. A Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat, a Tiszamenti Vegyiművek, a jászberényi Aprítógépgyár, a Tisza Bútorgyár túlteljesítette első féléves tervét, a papírgyár lemaradt Gyomirtás repülőgépről A Nagyalföldi Kőolajter-1 évet. Kőolajtermelési tervét meló Vállalat jelentős túltel- 101.3, földgáz termelését pejesítéssel zárta az első fél- * teljesítette. így 102,781 tonna olajat, 6 160 000 köbméter földgázt termelt. A Tisza Bútorgyár 8140 garnitúra konyhabútort készített, a tervezettnél 20 garnitúrával többet. Ebből az első félévben 900 konyhabútor festve hagyta el az üzemet. A harmadik negyedévben jelentősen növekszik a festett garnitúrák száma — (1100 festett konyhabútor), tehát három hónapban kétszázzal többet festenek be, mint az év első hat hónapjában. A Tiszamenti Vegyiművek 105.4 százalékra teljesítette összes termelési tervét. Legjelentősebb gyártmányaiból, — a kénsavból 102, a szuperA karcagi termelőszövetkezetek ezer noiüas rizsföíajére a repülőgépes aovóajr- rédő állomás két gépe szórja a gromiríészert, A iermelcszoveikszsí íáSsscc tagjai ismexkoiaek a repülőgéppel. foszfátból 115 százalékos tervteljesítést értek el. A jászberényi Aprítógépgyárban is sikerült túlteljesíteni a féléves tervet 101,1 százalékra. Az exportszállítás 136.2 százalékos volt. A Szolnoki Papírgyár három százalékkal maradt el az előirányzattól. Azért nem tudták tervüket teljesíteni, mert programmódosítás történt. A jól gyártható papír helyett' kevésbé jól gyártha- tót kellett készíteni. — Másrészt a folyamatos munkára való átállás miatt 130 dolgozó betanítása okozott kisebb zökkenőt. Áprilisban az árvízvédelem is egy napos kiesést okozott a termelésben. Ezért a papírtermelés 96, a cellulózé gyártás 98.9 és a zacskógyártás 101.9 százalékából adódik a vállalati 97 százalékos tervteljesítés. A moszkvai leszerelési és béke- világkongresszus küldöttei közül néháoyan ellátogatnak Magyarországra Moszkva (MTI) A moszkvai leszerelési és béke-világkongresszus ázsiai, afrikai. latin-amerikai és európai küldöttei közül csaknem másfél ezren tesznek körutat a Szovjetunió különböző köztársaságaiban; . Más szocialista országok is sok kongresszusi küldöttet látnak vendégül. A magyar küldöttség vezetői közölték, hogy hazánkban mintegy 40 ország negyvennél több békeküldötte látogat el íme néhány ország a ‘sok közül, amelyeknek fiai és leányai Budapestre érkeznek a közeljövőben. Japán, Laosz, Uruguay, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Egyesült Államok, Angola, EAK. Ausztrália. Irak. Ceylon. A hétfőn délután hazainduló magyar békedelegációval már hat meghívott vendég együtt utazik. Ezek közül öten Brazíliát képviselték a békekongresszuson, a hatodik pedig egy fiatal kongói diák. A magyar küldöttség repülőgépével együtt érkezik haza az 1937-ben Kanadába szakadt Kovács Lőrinc, ö a Kanadában élő békeharcos magyarokat képviselte a moszkvai kaagresszusoe- (MTIj