Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-13 / 162. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. július 13. A Nap kél: 3.59 h-kor„ nyugszik: 19.39 h-kor. A Hold kél: 15.37 H-kor, nyugszik: 0,51 h-kor! IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: kisebb felhőátpomulások többfelé esővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk nyugati szél. Fülledt idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 26—29 fok között. — KÍSÉRLETI célra két új adapter _ gyártását kezdték meg a törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban. Az Orkán járvaszecskázőra szerelhető berendezések segítségével egyszerre két sor kukorica betakarítását tudják elvégezni. — EGYRE NÉPSZERŰBBEK a hajókirándulások, A Csongrád gőzös eddig kétezer embert vitt sétahajózásra, Legújabban már Jászberényből is jelentkeztek ilyen vízi- kirándulásra. A jászberényi vasútállomás dolgozói vonattal jönnek Szolnokra és hajóval látogatnak él Vezseny- re, — ÖT ELŐADÁSBÓL álló sorozat indul a Tisza-tánc- együttes tagjai részére, akik a közeljövőben Franciaországba utaznak vendégszereplésre. A TIT előadóinak segítségével tanulmányozzák Franciaország földrajzát, politikai, gazdasági és kulturális helyzetét. — TEGNAP este az OTP Szolnok megyei Fiókja takarékossággal kapcsolatos szellemi fejtörőt rendezett a Karcag-pusztai Lékai János KISZ építőtáborban: A fejtörő legjobb eredményt elért versenyzői között értékes jutalmakat osztottak szét. — SZABOLCS mégyében az idén 270 millió dohánypalántát ültettek el, összesen 12 500 holdon. Ekkora területen Szabolcsban még sohasem termeltek dohányt. A legntóbbi határszemléken megállapították, hogy a növény szépen fejlődik — a dohányosoknak a következő időben Is bőven lesz füstölnivaló. Mai műsor MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Ha velem tartanál. Tisza: Az elmaradt találkozó Kert: Cj barázdát szánt az eke. TORÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Apát keresünk. Kert: Az istenek tanácsa TURKEVE Nagykim: A torpedó visszaírj MEZŐTÚR Szabadság; Ferrara hosszú éjszakája Dózsa: Dal volt a fegyvere. Béke; Afrikai képeskönyv: JÁSZBERÉNY Déryné: A királyasszony lovagja. Letel: Az utolsó tanú: KI3CJSZALLAS Ady: Két 3zoba, összkomfort. Szolnoki Rádió műsora a 222 méteres középhullámon 1S.OO—19-00-íg Lakodalom van a mi utcánkban .:. — Falusi híradó. — Sorompó? — Operettrészletek. — Szól a pitypaiaty ... Zenés ösz- szeállítás — Bemutatjuk ... Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház. I. emelet Telefon: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, földszint S. Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor JÚLIUS 13 Péntek Jenő Ünnepélyes névadást rendeznek Túrkevén Tizenegy kisfiú és egy kisleány névadó ünnepségét rendezik meg szombat délután 3 órakor Túrkevén, a városi tanács épületében. Az ünnepségre, —1 tapasztalat- csere látogatásként — Diósgyőrből, Bajáról és több dunántúli városból is érkeznek vendégek. A névadó ünnepséget színes műsorral teszik még emlékezetesebbé. Többek között a szülők, a vendégek és nem utolsósorban a gyermekek köszöntésére fellép a város úttörő zenekara is. „Boldogok9 akik hisznek — DE ráfizetnek^ akik könnyen hisznek A felső-kereskedelmi érettségivel, műszaki rajzolói és bányász képesítéssel bíró Majoros István eddig csalás, társadalmi rend ellen elkövetett izgatás, a társadalmi tulajdon megkárosítása miatt ötször — összesen tíz évre — került börtönbe. Jelenleg ismét nincs szabadlábon: a jászberényi rendőrkapitányság dolgozói fáradoznak azon, hogy újabb bűneinek lajstromát összeállítsák. — (Azok, akiket Majoros megkárosított, ugyanott jelentkezhetnek személyesen, vagy írásban.) Majoros ez év elején dunántúli munkahelyéről betegszabadságra ment. Nádas- ladányon felkereste volt börtöntársát, K. Bélát. Annak társaságában előbb nyilvános helyen botrányt okozott, majd cimborájától száz forintot lopva Velence községben W. Istvánt kereste fel.— Néhány napi vendégeskedés utárf tőle kétszáz forintot csalt ki. Nyíregyházán N. Bé- lánétól és fiától kért kölcsön egy-egy karórát; mindkettőt eladta. Jászkiséren Cs. Sándorhoz, egykori rabtársához látogatott el Majoros. Ott szép mesét mondott arról, hogy jó útra tért, családjával is ösz- szebékülőben van. A nyakán függő keresztet áhítattal megcsókolva megható imát mondott a háziasszony betegen fekvő húga fölött. A maga száz forintját Kiséren is kicsalva Vecsésre távozott Cs.- né leányához, Zs. Józsefné- hez. Vecsésen beszámolt a beteg állapotáról, majd „kollégájára”, egy budapesti orvosra hivatkozva háromszáz forintot vágott zsebre orvosi előleg címén. Majoros később — szintén álorvosi minőségben — bemerészkedett a szolnoki kórházba; hol a Jászkisérről beszállított betegnek megígérte, hogy délután a fővárosba viteti. Ebből persze semmi sem lett, a kalandor hirtelen elhatározással Hatvanba utazott. Hatvanban megismerkedett a traktoros tanfolyamról — Jászfényszaruba igyekvő K. Sándorral. Mikor újdonsült ismerőse — kinek a Kohó és Gépipari Minisztérium vezető tisztviselőjeként mutatkozott be — elaludt, óráját, aktatáskáját lopta el tőle. Jászszentandráson egykori katonatársát: B. Rudolfot tisztelte meg látogatásával a szélhámos. Néhány napi vendégeskedés után csirkét, tojást kunyorált ki B. Rudolf- nétól, majd a családtól ezerkétszáz forintot ellopott. A sima modorú, rendkívül megnyerő fellépésű tolvaj Jászfényszarura érve fejezte be — valószínűleg hosszabb időre — kalandozását. — A vendéglőben egy szolgálaton kívüli, rendőr gyanúsnak találta, igazoltatta. Az izgatás bűntette miatt körözött Majoros István mihamar ismét őrizetben találta magát. Bizonyos, hogy megkapja méltó büntetését; de az sem kétséges, hogy hiszékeny áldozatainak jóidéig kell vár- niok, míg káruk megtérül. Hogy takarékosabban éljünk... Sokan nem ismerik még a takarékoskodás előnyeit. Idegenkednek a takarékbetét elhelyezésétől és azt sem tudják, hogy az otthon tartott pénz milyen kamatbevételtől fosztja meg a pénz tulajdonosát. Ezért fordul most a Szolnok megyei Tanács végrehajtó bizottsága és pénzügyi állandó bizottsága versenyfelhívással a megye járási, városi s ezeken keresztül valamennyi községi tanács végrehajtó bizottságához. Népszerűsítsék, terjesz- szék a takarékossági eszmét. A verseny hosszúlejáratú, 11962. június 1-től 1963. jú- |nius 30-ig tart. Térmészete- isen fél év eltelte után, s az 1 esztendő végeztével ismét ’értékelik az eredményeket. A takarékossági versenyben résztvevő községek, városok a pénzügyi állandó bizottságokon belül takarékossági albizottságokat hoznak létre. Ezek tagjai, úgyszintén a tanácstagok, is, a lakosságot részletesen tájékoztatják az OTP hitelezési munkájáról, különösképpen az építési kölcsönök igény- bevételéről, hogy ezzel is meggyorsítsák a lakásépítkezések ütemét. Az albizottságok eredményes működéséhez állandó segítséget nyújtanak a területileg illetékes takarékpénztári egységek és postahivatalok.— túri — Vasúti szerencsétlenség Mezőtúron Csütörtök éjjel 0.08 órakor a mezőtúri állomásra Szarvas felől behaladó tehervonatot egy Szolnok felől érkező tehervonat utolérte. Az összeütközés következtében Pán- tya János, a Szarvas felől közlekedő tehervonat 35 éves zárófékezője a helyszínen szörnyethalt. Négy vasúti kocsi súlyosán megrongálódott, de forgalmi akadály nem keletkezett. A mentési munkálatok folynak. A vizsgálat megkezdődött. (apróhirdetések) ÁLLAS VIZSGÁVAL és hosszú gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot felvesz a Tiszamenti Vegyiművek, Szolnok. — Jelentkezés a munkaügyi osztályon. MELY ÉPÍTŐIPARI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ADM. ÜGYVI TELI DOLGOZÓKAT SZOLNOK KÖRNYÉKI MUNKÁRA FELVESZÜNK. JELENTKEZES: BETON- ÜTÉP1TO VÁLLALAT ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY. BUDAPEST, NÉPKÖZTÁRSASÁG ÜTJA 9. — ÚTIKÖLTSÉGET FELVÉTEL ESETÉN TÉRÍTÜNK. JOKEPESSEGÜ, — gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnali belépéssel felveszünk. Tisza Cipőgyár, Műszaki Osztály. A MEGYEI TÜDÖBETEG- GYÖGYINTEZET AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ KÉT SZAKKÉPZETT APOLONOT. — ÖNÉLETRAJZZAL ELLÁTOTT PÁLYÁZATOK FOLYO HO 17-IG AZ INTÉZET GAZDASÁGI HIVATALÁBA NYÚJTANDÓK BE, A JASZJÁKOHALMAI Földművesszövetkezet Igazgatósága — szakképzett cukrászt keres Jász- cukrászdájába. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Házaspár előnyben. Jelentkezni lehet a föld mű vesszővé1 kezet irodájában személyesen. Felvétel esetén útiköltséget térít. HÍRADÁSTECHNIKAI mŰst<9- részt azonnali belépésre alkalmaz a Posta Központos Üzeme Szolnok. Érdeklődni lehet Kiss István üzemvezetőnél. T.: 19—46. AZ EM. 44. sz. Építőipari Vállalat fBudapest. V„ Kossuth Lajos tér 13—15) budapesti munkahelyekre azonnali belépésre felvesz kubikosokat vegyes munkára. Tanács-igazolás és munkaruha szükséges. Munkásszállást biztosít. AZ ABADSZALOKI Földműves- szövetkezet 75 000.— Ft vegyes önkiszolgáló boltjába boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány szükséges. Útiköltséget felvétel esetén térít. ADÁS—VÉTEL 120x160-as redőnytokos ablak, — 80x135-ös ajtó új állapotban, — szekrények, asztalok, székek használt állapotban, szárny — vízszivattyú, — eladók. Szolnok, Hubay F. u. 3. Érdeklődni: hétköznap délelőtt. ELADÓ gépek, szerszámok: Egy üzemképes áramfejlesztő agre- gátor 220 Volt 13,6 amper 3 KW 1500 ford. — egy Favorit szelektor Trlőrrel egybeépítve, — egy öntött házú D—12 kalapácsos daráló ventillátorral, egy lemez házú D—12 kalapácsos daráié magas állványú, 2—FK 4—12 fo- gatos fűkasza, 2—500-as „Grenő” daráló. Karcag, Május I Termelőszövetkezet. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM törökszentmiklósi három, — Illetve kétszobás összkomfortos lakásomat hasonló szolnoki lakásért. Cím a kiadóban, GÉPJÁRMŰ OPEL-Kadett eladó jő állapotban. Szabó Lajos, Jászapáti. PIROS Danuvia motorkerékpár sürgősen eladó. — Tiszaföldvár, Vlrághegy szőlő, m. út 13 szám. LENGOVILLÄS 125-ös Csepel 5000-ért eladó. Törökszentmlklós, Kossuth u. 134. KITŰNŐ álapotban lévő Moszkvics 402-es személygépkocsi sürgősen eladó bármikor. János Imre Jászfényszaru, Fürst S. u. 8EGYÉB MEGVASROLJUK — kiolvasott könyvelt július 18-án a szolnoki könyvesboltban. Vásárolunk régi és új kiadású szépirolalml, tudományos és Ifjúsági könyveket. Figyelem! Csak egy napig vásárolunk, készpénzzel fizetünk. Ápolónőképző tanfolyam indul Megfelelő számú jelentkező esetén a Megyei Tüdőbe- teggyőgyintézetben (Szolnok, Vöröscsillag út 4.) munka melletti ápolónőképző tanfolyam indul. Felvételt nyerhetnek 18—33 év közötti gyógyult tbc-sek, akik legalább a VIII. általános iskolát jó eredménnyel elvégezték. Érettségizettek előnyben részesülnek. önéletrajzzal, iskolai igazolvánnyal és gondozóintézeti igazolással ellátott pályázatokat augusztus 15-ig kell a TBC Gyógyintézethez benyújtani. A JÁSZBERÉNYI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Jászb erényben, boldogbázi és pórtelki részlegein OTP és magánerőből építendő kislakásépítést vállal Részlegei: Bádogos, villanyszerelő, ács szobafestő, asztalos és vízvezeték szerelő, kútfúró és cementgyártó részleg, kályhás, kádár. Azonkívül mindenféle kisebb építési munkákat kifogástalanul és rövid határidőre végez. Kérjük, keresse fel bizalommal szövetkezetünket. Központi iroda: Jászberény, Lehel u. 1. T: 24. A mag határán van. elismerem, hogy a Föld foglyai vagyunk. De még korai lenne megadni magunkat. Élünk, ép a hajó, s gyakorlatilag időtlen-időkig üzemképes. — Nos, hát mit javasolsz? — Az ördögbe is! Ne heverjünk és ne csüggedjünk! — kiáltja Jegorov. — Ébresztő! A nekitüzesedett Jegorovra pillantva mi is felkeltünk az ágyról. 10. Az utóbbi napokban Jegorov a szó szoros értelmében le sem tette jegyzetfüzetét. Lám, ez az egy irányba összpontosított értelem munkája... Az átlátszó földgömbben megdermedt a pontozott vonal... Kimerültén, borostás képpel fekszünk ágyunkban. — Nem hinném, hogy az egész Földet körülfogná ez az akadály — mondja vég,re Jegorov. félretéve naplóját. — Feltétlenül vannak benne „ablakok”. — Hasztalan kerestük... — válaszolja Talanyin a földgömbre pillantva. — Éppen az a baj, hogy nem túlságosan kerestük. Röviden szólva: bele-bele ütjük az orrunkat az akadály| ba, mint a vak macska, ez laz egész. Elvtársak! — mondom, s megpróbálok felemelkedni az ágyról. — A mi esetünk világosan megmutatta, hogy az akadályt képező anyag változtatja a helyét... — A lehető legvilágosabban... — jegyzi meg keserű tréfával Talanyin. — ... De ha egyszer ennek az anyagnak a helyváltoztatása az akadály megvasta- godására vezetett, vajon következő alkalommal nem tisztítja-e meg előttünk az utat? — Nekünk azonban halvány fogalmunk sincs e folyamat ciklikusságáról. Az, amiről beszélsz, bekövetkezhet holnap is, de ezer esztendő múlva is. — Mi pedig üljünk és várjunk? — pattant fel ágyáról Jegorov. Röviden szólva: egyszerűen ostobaság így. ölhetett kézzel ülni. Rendben — No, és most mitévők legyünk? — Mitévők legyünk? Kapcsold be a hajtóművet! Gyerünk mélyebbre, a Föld magja felé! Jegorov javaslata egészen váratlanul ért bennünket: — Igen. igen... gyerünk a mag felé... — Jegorov ezzel átöleli az átlátszó földgömböt. — Áthatolunk a magon és körülbelül, itt, a déli féltekén jutunk ki a felszínre. — S mi lesz, ha ott is akadályba ütközünk? — kérdezi Talanyin. — Akkor... akkor sem vesztünk semmit, de legalább feltárjuk a Föld magjának titkát. „S ez a titok velünk pusztul él” — szeretném megjegyezni. De hallgatok... Hajónk vöröses-kékes anyagban halad előre. Jegorov a számítógépből kiemel egy számoszíopo’kkal teli szalagot és Taianyinnak nyújtja; — No, találd ki, hogy most milyen közegben vagyunk... — Fém. — Röviden szólva: ennek a fémnek a. neve hidrogén... fémes fázisában. Hosszú napokig tart utunk az ismeretlenben. Hajónkat sokszor megtáncoltatják még földalatti viharok. Olykor úgy tűnik, hogy a hánykolő- dásnak sohasem lesz vége. Ám a közeg minden ' alkalommal lecsendesedik körülöttünk. Hajónk tovább halad. Ismét urai lettünk; A videoszkóp széles , ernyőjén fényes sávok jelennek meg. Úgy hullámzanak ezek a sávok, mint amikor a televízió ernyőjén megbomlik a sorfrekvencia. — Mi ez? — kérdezem. — Elektromos áramlatok a Föld magjának határán válaszolja Jegorov. — Ez a Föld mágneses mezeje. Milyen a mag külső burkának Összetétele — ezt Jegorov már Talanyintól kérdi, aki bonyolult számításokba merül.----Főleg vas. nikkel, hidrogén... válaszolja kisvártatva. Én az átlátszó gömböt nézem. Belsejében egy másik, kisebb gömb jelent meg, amelynek felületét éppen most érte el a hajónk útját jelző pontozott vonal; <*— Nos, milyen is Vagy hát, te titokzatos mag! — tör fel belőlem önkéntelenül is a gondolat. — Talán jobban ráülene ..a Föld belső holdja” elnevezés — jegyzi meg elgondolkodva Jegorov. — Miért éppen hold? —•’ Azért, mert a Föld magjának méretei csaknem ugyanolyanok, mint a holdé. Persze ezzel véget is ér a hasonlóság. Röviden szólva: a Holdtól eltérőleg a Föld fémmagja a felső rétegek minden oldalú nyomása alatt áll. Itt a mag felületén ezek az erők ugyanolyan nagyok, mint a Hold központjában. Am a mag mélyén a nyomás olyan óriási, hogy az anyag atomjainak elektronhéját deformálja. Éppen ezért vált a Föld magja irdatlan nagy elektromágnessé. A Holdon is meretlen az ilyen óriási nyomás. Éppen ezért a Holdnak’ nincs mágneses tere. A viliódzó sávok lassan tömör, fényes folttá olvadnak össze. Mi pedig behatolunk a Föld magjába. Következik: Jegorov halála |BK Y3TJJ[12 rrffiren UTAZÍS #833®