Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-13 / 162. szám
I VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKt SZOLNOK megyei Wéftlafi A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYE! TANACS LAPJA Xm„ évfolyam, 162. szám. Ára 50 fillér 1962. július 13., péntek. Különvonatok Drezdába és Prágába 23,700 Szolnok megyei turista volt országjáráson A napokban készítette el a szolnoki IBUSZ iroda az idei év első felének mérlegét. A statisztikai adataiból kitűnik, hogy a megyénkbediek közül legtöbben áprilisban és májusban utaztak. Különösen sok diák vett részt kirándulásokon ebben az időszakban. Fél év alatt 23 700 félnőtt és gyermek ismerkedett hazánk tájaival, elsősorban 8 Sükkbe és Mátrába látogattak, de többezren keresték fel az aggteleki cseppkőbar- tangot, Lillafüredet és Miskolc—Tapolcát is. Zömmel autóbuszokon tették meg az utat. A társaskirándulások között említésremél tó a cserkeszöli ői általános iskola diákjainak tanulmányútja. Száztíz gyerek ötnapos útja során felkereste a lőrinci kül- fejtésű szénbányát, a salgótarjáni -üveggyárat és az ózdi kohászati műveket Ugyancsak kellemes kirándulást tettek a tiszaigari diákok is, akik hajón, illetve vonaton utaztak Dunaújvárosba, majd Budapestre, A felnőtt csoportok körében a dunántúli kirándulások voltak a legkedveltebbek; kedvenc város Pécs, s nagyon sokan vették igénybe a mecseki turistaszállókat, üdülőket Ebben az évben kényelmesebbé teszik a szegedi szabadtéri. játékok megtekintését A szolnoki IBUSZ — többek kérésére — különvonat helyett autóbusz különjáratokat indít; Gyorsabb és kényelmesebb lesz így az út. Az IBUSZ tervei között néhány különvonat indítása is szerepel. Július végén Balatonra megy egy szerelvény, októberben pedig Prágába, majd egy másik Drezdába és Lipcsébe. A csehszlovákiai vonat — amely érinti Karlovy-Varit is — ötnapos túrára megy és részvételi díja 1050 forint lesz. A németországi út 1200 forintba kerül. A külföldi utakkal kapcsolatban újdonság, hogy egyre több egyéni szervezésű csoport látogat a szomszédos országokba, így a jászapáti pedagógusok közül huszonhármán mennek az NDK-ba, e egy hetet töltenék ott; Üjabb két Duna- tengerjáró készül a magyar hajózás részére A Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi telepén s. Detert részére még az idén két újabb Duna-tengerjáró készül, amelyek magyar _ színekkel járják majd a világtengeréket. Az 1300 tonna teherbírású áruszállító hajókat úgy képezik ki, hogy a hidak alatt is könnyedén közlekedhessenek, s így a Dunán is rendszeres forgalmat bonyolíthatnak le. Az egyik hajót, amely a Borsod nevet kápja még ebben a hónapban víz- rebocsátják és augusztus végén átadják a Duna Tenger-( hajózási Társaságnak, míg a másik hajó átadására az é%T végén kerül sor. (MTI). Szárbaszökkent a rizs a Nagykunságban A Nagykunság szikes nagyüzemi földjeiből — az idén mintegy tízezer katasztrális holdat hasznosítanak rizstermeléssel a szövetkezeti gazdaságok. Az utóbbi hetek változékony, hűvös időjárása szerencsére nem okozott visszaesést, így a júliusi meleg napsütésbén gyors növekedésnek indult a zsenge növény. A karcagi Lenin Termelőszövetkezet hétszázhúsz holdas, — gondosan munkált rizstelepén már szérbaszök- kent a növény. A jó termés érdekében- védekeznek a gyomok ellen. — Repülőgéppel csaknem ötszáz hold rizstáblán végeztek vegyszeres gyomirtást. A ké- rtiiai >,kapálásnál” az idén új, kísérleti módszert alkalmaztak. A vegyszert lecsapolt rizsföldekre hintették szét és kétnapos „pihentetés” után árasztották el ismét a vízzel. A szakemberek véleménye szerint, így feltehetően gyorsabb és biztonságosabb lesz a vegyszer hatása. Biztatóan fejlődik az ötszáz holdas rizsvetés a túr- kevei Vörös Csillag Tsz-ben is. A repülőgépek ott, valamint a kisújszállási és a mezőtúri termelőszövetkezetek határúban ie befejezték a vegyszeres gyomirtást. Ha az időjárás kedvező lesz, holdanként 12—13 mázsás közepes terméssel számolnak a szövetkezetek.-----.Mis-----m ol dal Sck az adminisztráció, kevés a helyszíni segítés ★ Helyesen gondolkoznak a kunmadarasiak? 0 ÉLETMENTŐK GD oldal Az utca a zsűrim ÜJABB 322 ÉLETMENTŐ 0 oldal Ünnepélyes névadást rendeznek Túrkevén VASÜTI SZERENCSÉTLENSÉG MEZŐTÜRON Az ország négyszáz legjobb traktorosa vesz részt az alkotmány napi szántóversenyen A gépállomási, állami gazdasági és termelőszövetkezeti traktorosok körében rövid idő alatt nagyon népszerűek lettek a szántóversenyek. Az idén annak ellenére, hogy az időjárási viszonyok kedvezőtlenek voltak, ötven járásban rendezték meg már a szántóversenyt. Szabolcs megyében például minden járás megtartotta a ..vetélkedőt, s Komárom, Hajdú és Fejér megyében is módot találtak a versenyek megrendezésére a takarmánykeverékek tarlójának felszántásával. A következő hetekben gabonatarlókon • folytatják a járási szántóversenyeket, — amelyek befejezése után — augusztus 20-án, az alkotmány ünnepén kerül sor a megyei döntőkre. A , megyei versenyeken az ország 400 legjobb traktorosa vesz részt, s a teljesítmények alapján közülük választják ki az Országos Mezőgazdasági Kiállítás ideje alatt megrendezésre kerülő országos verseny 38 résztvevőjét. (MTI). a Mint a nyugati diplomáciában A szegedi szabadtéri játékok színpadán megkezdték a Háry János próbáit A szegedi szabadtéri játé- jkok színhelyén, a Beloiannisz téren már teljes a színházi „nagyüzem”. A díszletezőkön kívül megjelentek a művé- ! szék is, megkezdődtek a j helyszíni próbák. Elsőnek — Békés András rendező irányításával — a játékok új bemutatójának Kodály: Háry János című dal játékának szereplői léptek színpadra. Százötvenhat tagú kórus, százötven statiszta és hatvan tagú balettegyüttes hullámzik a rendező utasítására a mintegy hétszáz négyzetméteres színpadon. A daljáték címszerepében Szabady Istvánt, a szegedi Nemzeti Színház operaénekesét, a többi szerepben Már tyás- Máriát, Lendvai Andort, Szilvássy , Margitot, Kátaj Endrét, Falánkay • Klárát, .Maleczky Oszkárt, Rosier Endrét láthatja majd a közönség. (MTI) — Szóval megegyeztünk! NYÁRI JÁTÉKOK ABC vitaminkollekció Ne.n tudni pontosan, hogy egyes baba-korosztályok mennyire ismerik az olyan fogalmakat, mint „hiánycikk”, „átprofilirozás” és „import” — az azonban aligha vitás, hogy a gyermekek szeretnek (mostanában inkább csak szeretnének) labdával játszani. Az aprónép labdaigénye teljesen jogos;; ha bennünket megillet a táskarádió, szórakozásra használt motorkerékpár, vagy éppen személygépkocsi: a gye- rekhad részéről sem tekinthető szerénytelenségnek, hú Kévehordás közben Csak néhány perces beszélgetésre ültünk ' le a kereszt tövébe Rózsi néni csapatával- Kórülöttünk rengeteg kéve — az aratógép vágta, kötözte az árpát, s most utána hordják össze, keresztelnek; Tizenöten együtt lányok, asz- szonyok, tarkakendősen, ove- rálban. Vidáman telepszenek egy kis pihenőre, de csak rövid időre, mert nem akarnak lemaradni a másik csapattól. Persze, nem kell őket félteni, gyorsan dolgoznak. A kukorica kapálásánál is, akármelyik táblát bízták rájuk, azt estére bekapálták — inkább nem mentek addig haza. örült is a brigád vezető.. hogy végre megkezdődött az aratás. Már-már ott tartottak, hogy nem tudnak munkát biztosítani számukra. Évek óta dolgoznak együtt a kunszentmártoni Zalka Tsz-ben. Rózsi néni — Nálhi Imréné csapatában. De mintha nem is ő lenne a „főnök”, hanem Éva — Gödön Istvánná, a kis barna fiatalasszony. Virgonc kislánynak nézné az ember, mindig vidám, mindig beszél és mindent tud — szóval ő a központ. Ö felel a többiek helyett is. — Több mint száz munkaegysége van rnöndatnnyiuknak. Nyár végére kerül ehhez másik száz is, s aztán következik még a kukoricatörés — sorolja. De attól még messze vagyunk, most első az aratás. Csaknem háromezer hold gabonájuk vár betakarításra- Még egy hét és befejezik. Szinte észre sem veszik és már vége az aratásnak. — Könnyű most — veszi át a szót egy idősebb asszony. — Bezzeg régen... Akkor summáslány volt Karsai Józsefné az Almásy gróf birtokon. Most is érzi a dereka azt a sok marokszedést. :: Hajnali háromkor kezdtek, hogy estére meglegyen ,az egy hold. Nem színesen emlékszik vissza ezekre az időkre. Igen, most könnyebb. A marokszedést lassan már elfelejtik. öt éve vágott rendet utoljára náluk a kiskasza a tsz-ben. azóta nem használják. Akkor is csak az esős idő miatt vették elő, mert a gép nem tudott rámenni a talajra. — Szinte a vízből szedtük fel a markot — emlékezik Katona Marika," Lassan annyi lesz . az ara- tógép és a kombájn, hogy egészen kiszorítja őket az aratásból; örülnek is ennek a csapatbeliek, meg kicsit nehezményezik is, hogy nélkülük végzik majd el ezt a fontos munkái. — Szeretjük mi a kévehordást — mondja Ficsór Etelka —, bár a maniila-madzag bizony vágja egy kicsit a tenyerünket. Fájlalja is a kisujj át, de mikor dolgozik észre sem veszi. A többiek szerint is inkább csak sétálgatás az egész munka Persze, a kereszteket is ők rakják. Ha megszaporodik az összehordott kévesor, akkor párosával beállnak csomózni. — Kislányok az asszonyokkal együtt — mondja Csík Ica. — Például Kis Erzsi az ötven éves Esztike nénivel keresztel. Sorolná tovább is milyen a munkarend náluk, de Éva az órájára néz és hirtelen feláll. Utána a többiek is, mert nemsokára dél lesz és addig ki akarnak érni a táblavégére. Váltás. Most az asszonyok hordják a kévéket, kettesével. hármasával, hogy ‘gyorsabban haladjon. Utánuk csomóznak a lányok. Nyomukban végig a hosszú táblán kígyózik a keresztsor, Fehér Mária egykor luxuscikknek számító áru után áhítozik .;. Az utóbbi egy évben hazánkban szünetelt a labda készítése'; a gyártást Budapestről Nyíregyházára profilírozták át Kevés jutott az üzletekbe csehszlovák és vietnami importból Ebben a hónapban valamelyest már javult a helyzet. Megyénk legnagyobb forgalmú játéküzletében, a szolnoki Sport és Játékboltban két és félnap alatt kilenc- százhúsz gumi- és PVC-lab- da talált gazdára. E hó végén újabb 1360 érkezik, hat- forintostóí majdnem negy- venforintosíg. ueniszlabda — \ tizenötforintos árban — ma is kapható. Változatlanul hiánycikk- sztár az úszóöv. E tekintetben egyhamar nem várható javulás. Másféle nyári játékban igen szép a választok. Fémből s műanyagból egyaránt kapható homok játék; továbbá külön veder,, külön lapát, külön rosta; többféle locsolókanna. Található nyáron ho-, rook- télen — például — építőkocka-fuvarozásra alkalmas teherautó, talicska. Technikás korunkhoz méltók a villanyüzemű játék- ha jócskák; versenycsónak, óceánj áró és légcsavaros kivitelben. Az előbbiek százszáz, az utóbbiak negyvenöt forintért kaphatók. Nem kényes játékok ezek; szakszerű kezelésüket ismertetik a boltban: A papák-mamák dolga — a megvásárláson kívül — csak annyi, hogy gyermekeiket figyelmeztessék: a villamosberendezések nem szeretik a vizet..: Közepes a vitarláscsónakok választéka. „ABC’’-vitaminkollekciók” új receptjeit kísérletezték ki Kertészeti Főiskola technológiai tanszékén. A vitamindús készítményeket különböző zöldségfélékből és ízesítőkből állították össze. Egy- részüket, például a Pritamin- nal ízesített, sós-cukros sárgarépakrémet és paradicsomlevet kifejezetten gyermekek részére, az óvodák „készételének” szánják. A „felnőttek” készítményeibe a sárgarépa mellé már sok más ízesítő is került: mustár, hagyma, zeller, sűrített erőspapriká. A keverékek alkalmasak közvetlen fogyasztásra, például vajaskenyérre, de tejföllel kiváló mártás készíthető belőlük és a hidegkonyháknak is jó díszítőanyagul szolgálhatnak; Első kísérletként 30, különféleképpen ízesített zöldségkészítményt állítottak elő. (MTI) Vajgyőrló gépel ...állítottak üzembe a szolnoki Tejipari Vállalatnál. Az új berendezésbe folyamatosan adagolható a feldolgozásra kerülő tejfel, s szintén folyamatosan préseli ki a kész vajat.