Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-11 / 160. szám
19S2. július 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Hruscsov beszéde a világkongresszus leszerelési és béke- július 10-i ülésén (Folytatás az 1. oldalról) mérendő csapásokhoz használják, nagy városok ellen azonban nem. Az amerikai sajtó azt állítja, hogy Mena- mara kijelentését a Fehér Ház jóváhagyta és ez javaslat a Szovjetunió felé a nukleáris hadviselés „szabályaira”. Mit mondhatunk egy ilyen „javaslatra”? E szörnyű javaslatot elejétől végig az emberek, az emberiség gyűlölete hatja át, mert törvényesíteni próbálja a nukleáris háborút, s ezzel az emberek millióinak elpusztítását. Ez a javaslat azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei azokat az országokat akarják kitenni a fő csapásnak, ahol amerikai támaszpontok vannak és amerikai fegyveres erők állomásoznak: Olaszországot, Törökországot, Angliát, Nyu- gat-Németországot, Japánt, Görögországot és sok más országot. Végül ez a legszemérmetle- nebb becsapása az Egyesült Államok lakosságának is. Talán a nagyvárosokban és közelükben nincsenek fegyveres erők? Talán azok az atombombák, amelyek Mcnamara „szabályai szerint” mondjuk New York külvárosaiban robbannának, nem lennének halálosak erre a nagy városra? De vajon azoknak a közepes városoknak vagy falvaknak a lakossága, amelyekre Mcnamara véleménye szerint atombombákat lehet zúdítani. nem ugyanolyan kedves, mint a nagyvárosok lakossága? _ Véleményünk szerint nem arról kell egyezséget kötni, hogyan viseljünk nukleáris háborút, hanem arról hogy kizárjuk még a lehetőségét is e háború kitörésének és épségben maradjon minden város, akár nagy. akár kicsi, épségben maradjon minden falu, község és tanya. A továbbiakban Hruscsbv rámutatott a haditecnika gyökeresen, minőségileg megváltozott, mérhetetlenül megnőtt a hadviselő eszközök pusztító ereje. Miben nyilvánul ez meg? 1. Az új fegyvereket még csak összehasonlítani sem lehet a régiekkel. Egy hatalmas hidrogénbomba robbanóereje sokszorosan felülmúlja mindazoknak a harcászati eszközöknek a robbanóerejét. amelyeket a történelem eddigi háborúiban használtak, beleértve az első és a második világháborút. 2; Az atomrakétaháború ban teljesen megszűnik a határ a front és a mögöttes országrészek között. Sőt éppen a polgári lakosság esne elsősorban áldozatul a tömegpusztító fegyvereknek. Ilyen háborúban néhány termonukleáris bombával teljesen meg lehet semmisíteni nemcsak sokmillió lakosú hatalmas ipari központokat, hanem egész államokat is. Amerikai szakértők kiszámították, hogy egy húsz megatonnás hidrogénbombának a levegőben való felrobbantása huszonnégy kilométeres körzetben a robbanás középpontjától számítva a földdel egyenlővé tenne minden lakóházat. lobogó tűztenger elégetne minden éghetőt, minden élőlényt, olyan körzetben, mint például New York-tól Philadelphiáig. Ma viszont már ötven, száz, sőt ennél is több megatonnás bombák vannak. A tudósok hozzávetőleges számítása szerint a világon felhalmozott atomfegyverek ereje már tizenkét és félmillió olyan bombával ér fel, aminőket Hirosimára dobtak le. És végül tekintetbe véve a mai erőviszonyokat és az új- típúsú fegyverek létét, a termonukleáris háború, amelyet az amerikai militaristák propagálnak, nem korlátozódna csupán két ország területére, általános jellege lenne, rombolásokat és az embermilliók pusztulását okozná a világ minden részében. Mit jelent ez az emberiség számára?' Linus Pauling, ismert amerikai tudós, az atomhalál elleni harc egyik kimagasló alakja „Soha többé háborút”* című könyvében 800 millióra becsüli az atomháború valószínű áldozatainak számát. Ez a zord igazság ilyen a termonukleáris háború valódi jellege. És ha ezt az igazságot a nyugat államférfiai ma eltagadják a népek elől, bűntettet követnek ej az emberiséggel szemben, beleértve saját népüket is. Azok, akik a háborús szakadék szóién balanszíroznak, azt állítják, hogy a béke fenntartásának biztos záloga, úgymond, maga az atomrakéta-fegyver. Ez a koncepció — nyugaton „a félelem egyensúlyának” nevezik — ellentmond a józan észnek, s az emberek égbekiáltó becsapását jelenti. Az igazság az, hogy az „egyensúly doktrína” alá rejtik a preventív háború kirobbantásának terveit. Egyes felelős amerikai államférfiak nyiltan kijelentik, hogy készek magukra vállalni „a kezdeményezést a Szovjetunióval való nukleáris konfliktusban”. Gondolkozzanak el ezeken a szavakon. Ez nemcsak termonukleáris háborúval való fenyegetés, hanem egy olyan baljós versengésre való erőszakos kihívás, hogy ki kezdje meg elsőnek ezt a háborút, Mivel azt mondják, hogy képesek elsőnek kirobbantani a háborút, ezzel mintha azt sugalmaznák a többi államnak: siessetek,' előzzétek, meg az ellenséget. Mihez vezethet eZ? Mindenki számára világos: katasztrofális következményeikhez. Csak meglepődni lehet ezeken a kijelentéseken. Azok, akik ilyen kijelentéseket tesznek, nem gondolnak arra, milyen következményekkel járna a háború az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Az amerikai politikusok egyre makacsabbul hajtogatják népeiknek, hogy a termonukleáris háborúban az Egyesült Államokat kevesebb veszteség érné, mint a Szovjetuniót, s állítólag az USA kerekedne felül. Mindez alaptalan illúzió. A kérdés ilyenforma értelmezésének erősza- kolása azt a céLt szolgálja, hogy előkészítsék az Egyesült Államok és szövetségeseinek közvéleményét a háború kirobbantására: úgymond, sietni kéül a háború kj robbantá- sával- most, mert a helyzet megváltozhat. Ez nem más, mint ai embereknek a háború elkerülhetetlenségére való előkészítése, az atomháború kirobbantását siettető agresz- szív erők igazolása. Mi pedig a leghatározottabban kijelentjük: ha az agresszorok kirobbantják az atomháborút, ők maguk is elégnek annak tüzében Számításba kell venni, hogy a nemzetközi feszültség körülményei között még egy kis hiba is előidézheti az általános háború villámgyors láncrekacióját. Vegyük például Power tábornoknak, az amerikai stratégiai légierők főparancsnokának intézkedéséit, aki 196X novemberében, egy vaklárma következtében parancsot adott, hogy az ösz- szes amerikai támaszpontokon. elhelyezett bombázógépeket indítsák el a Szovjetunió felé. Power még azt sem tartotta szükségesnek, hogy ezt tudomására hozza az Egyesült Államok elnökének, a fegyveres erők főparancsnokának. Tizenkét és fél percig az amerikai stratégiai légierők lényegében hadiállapotban álltak a Szovjetunióval. Hol van annak a biztosítéka, hogy a legközelebbi vaklárma alkalmával a túlbuzgó amerikai tábornokok előbb fújnak takaródét, mint ahogyan a katasztrófa kitört? \ A továbbiakban Hruscsov rámutatott, hogy nagy a háború véletlen kitörésének veszélye műszaki számítási hibák miatt is. Majd arról beszélj hogy amíg az államok fegyvertáraiban őrzik és növelik a halált hozó fegyverek készleteit, a háború veszélye mind jobban növekszik. A valódi békéhez vezető út: az általános és teljes leszerelési Hruscsov a következőkben kifejtette: ezen a világfórumon lehetetlen nem beszélni arról, hogy az agresszív erők a Szovjetunió és a többi szocialista állam részéről fenyegető háborús veszélyről való szóbeszéd leple alatt folytatják fegyverkezésüket, az új világháború előkészületeit. Nem mehetünk el szó nélkül e rosszindulatú koholmány mellett. Olyan tényeket említek meg. amelyeket senki sem tud megcáfolni, — mondotta. Az első világháborúban tízmillió emberi pusztult el. húszmillió vált nyomorékká, vajon a kommunistákat, a szocialista államokat terheli a felelősség ezért a háborúért? Hiszen amikor ez a háború kirobbant, szocialista állam még nem is létezett a földön, kommunisták egyetlen országban sem voltak hatalmon. A második világháború alatt közel ötvenmillió ember pusztult el. Vajon a kommunisták, a szocialista államok kezdték ezt a háborút?' Ezt a háborút a német, az olasz, a japán fasizmus robbantotta ki. A Szovjetunió volt az az ország, amely a legtöbb áldozatot hozta, hogy megmentse az emberiséget a fasizmus barbárságaitól. Éppen a Szovjetunió járult hozzá a leginkább ahhoz, hogy szétzúzzák a fasizmust, megmentsék a népeket a haláltáboroktól. Majdanek és Auschwitz gázkamráitól, a fasiszta rabságtól. * Sok ember nyugaton mind gyakrabban teszi fel a kérdést: „Van-e jövője az emberiségnek”. Szeretnénk válaszolni nekik: Igenis van és ez ragyogó jövő lesz. Mi bízunk benne, hogy az emberiség talál magában annyi erőt, hogy megfékezze az atommániákusokat! A nukleáris fegyverek, a rakéták korszakában nem hárítható el. a pusztító nukleáris háború veszélye, anélkül, hogy meg ne semmisítenék a tömegpusztító fegyvereket, be ne tiltanák az atomfegyvert Mi a hadviselés minden anyagi lehetőségének teljes megsemmisítése mellett foglalunk állást. A leszerelt világban az államközi kapcsolatokban lehetetlenné válik az erőpoli- tika, a háborús .szakadék szélén való táncolás politikája. az atommegfélemlítés politikája. Az általános és teljes leszerelés jelszava — egyenlő ezzel a jelszóval: „Le az országok közötti háborúval, éljen a béke!” Ezért az általános és teljes leszerelésért vívott harc a béke fenntartásáért és megszilárdításáért síkra szálló összes békeszerető erő, valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezet és mozgalom legfontosabb kötelességévé válik. A leszerelés: korunk parancsoló követelése. Szovjet leszerelési program A szovjet kormány szilárdan és következetesen folytatja a béke megerősítésének és a békés együttélésnek a politikáját. A szovjet kormány, midőn beterjesztette az általános és teljes leszerelés programját, abból indult ki, hogy radikálisan meg kell oldani valameny- nyi állam biztonságának problémáját és ki kell küszöbölni a háború kitörésének a lehetőségét is. Mi a legfontosabb a mi programunkban? A leszerelés ffí tengelyét, magvát az atomfegyverek betiltása és teljes megsemmisítése alkotja. A szovjet kormány javasolja, hogy már kezdetben, az első szakaszban az atomfegyvereket legalább „fagyasszák be” és bénítsák meg azzal, hogy megsemmisítik a célbajuttatásukra szolgáló eszközöket. Az a javaslatunk, hogy egyszerre semmisítsék meg az atomfegyverek szállítására alkalmas rakétákat, repülőgépeket, hadihajókat és tengeralattjárókat, az atomágyúkat, szüntessék meg az idegen területen levő katonai tavaszpontokat és vonják ki az ott állomásozó külföldi. csapatokat. Ha nem lesznek rakéták, repülőgépek, hadihajók és tengeralattjárók, akkor az atomfegyver nem lesz ve-’ szedelmes, abban az esetben sem, ha valamely lelkiismeretlen kormány megkísérli elrejteni e fegyverek egy részét. Ezt a javaslatot annak idején De Gaulle, Franciaország elnöke vetette fel és mi teljesen egyetértünk vele. Sajnos, a francia kormány nem tett hatékonyabb lépéseket e javaslat megvalósítása érdekében. Mi több. nem akar részt venni a genfi leszerelési tárgyalásokon. Azt mondják, hogy az atomfegyvereket a TU—114, Boeing—707 és más polgári repülőgépeken is lehet szállítani. Azonban, ha valóban fennáll az óhaj a leszerelés végrehajtására., akkor egyideig meg lehet tartani az országokban bizonyos védelmi eszközöket: légvédelmi tüzérséget, légelhárító rakétákat és vadászrepülőgépeket. A modern technika lehetővé teszi bármely repülőgép megsemmisítését attól függetlenül, hogy milyen magasságban repül. Mint látják, fenti terv teljesen alaptalan. A Szovjetunió, amely a világ leghatalmasabb globális és interkontinentális rakétáival rendelkezik, önként lemond igen lényeges katonai előnyéről, amikor azt javasolja, hogy kezdjük meg a leszerelést valamennyi célbajuttató eszköz megsemmisítésével. Mégis ingadozás nélkül megtesszük ezt a lépést, mert úgy véljük, hogy az elősegíti a leszerelési probléma leggyorsabb megoldását. Ha azt követeljük viszont a nyugati hatalmaktól, hogy járuljanak hozzá az összes idegen területen lévő katonai támaszpontjaik felszámolásához és e területeken tartózkodó csapataik kivonásához. Ezeket a támaszpontokat nem a védelem érdekében, hanem agresszív célból hozták létre. Készek vagyunk arra, hogy keressük és megtaláljuk a kölcsönösen elfogadható megfogalmazását mindazoknak a rendelkezéseknek, amelyeket a szerződéstervezetünk tartalmaz, ott, ahol szükséges, kompromisszumot köthetünk, ha az természetesen nem okoz kárt az általános és teljes leszerelés ügyének. Csak egyetlen egy dolgot el- lenzünk: az általános és teljes leszerelésről való lemondást, szerződéstervezetünk lényegének elsikkasztását, a benne előirányzott reális leszerelési intézkedések kihagyását. Hát beleegyezhetünk ebbe? Természetes, hogy nem. Ezek a javaslatok nem a béke ügyének megszilárdítására, hanem aláásására irányulnak. Az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó általános határidőt megállapítani az általános és teljes leszerelésért célzó intézkedések megvalósítására, bár most mér kijelöli a két első szakasz határidejét. Az amerikai vázlat tételei olyan módon vannak megszövegezve, hogy lehetőséget adnak a nyugati hatalmaknak a végtelenségig elhúzni, sőt meghiúsítani a leszerelés folyamatát, ha egy bizonyos időpontban arra a következtetésre jutnak, hogy stratégiai elgondolásokból ez előnyös számukra. Végül nem tudom elhallgatni azt a tényt sem, hogy — amint ez Genfben egyre világosabbá válik — az Egyesült Államok egyáltalán nem akar szerződést kötni az általános és teljes leszerelésről, amely kötelezné az államokat, hogy szigorúan meghatározott határidőn belül megsemmisítsék katonai gépezetüket. Az amerikai kormány képviselői Genfben nyíltan mondják küldötteinknek, hogy az Egyesült Államok kormánya sohasem írja alá a kongresszus pedig sohasem hagyja jóvá az általános és teljes leszerelésről szóló szerződést. Ebből láthatjuk, hogy az Egyesült Államok csupán beszél a leszerelésről, a gyakorlatban pedig ellenkező álláspontot foglal el. A Szovjetunió — ugyanúgy, ahogy ezt a múltban is tette — kész figyelembe venni a nyugati hatalmak minden kívánságát, amely nincs ellentétben az általános és teljes leszerelés problémája megoldásának feladatával. Ilyen kívánság azonban még nagyon kevés van. Készek vagyunk figyelmesen megvizsgálni tárgyaló partnereink minden egyes javaslatát, s olyan kölcsönösen elfogadható útakat keresni és találni, amelyek előmozdítják a leszerelési szerződés kidolgozását. Készek vagyunk a lehető legnagyobb erőfeszítésekre annak érdekében. hogy a genfi tizen- nyólchatalmi bizottság munkája eredményes legyen, és. kollektív erőfeszítésekkel kidolgozzuk a leszerelés hathatós programját. A világközvélemény a leszerelési szerződés megkötéséért száll sikra, tanácsokat ad, hogyan küzdjük le a nézeteltéréseket. E tekintetben figyelemreméltó Bertrand Russel] angol filozófus részéről a kongresszushoz intézett üzenet több tétele. Lord Russell azt mondja: „szeretném, ha a nyugat minden képviselője a tárgyalások során kijelentené: „szilárd meggyőződésem, hogy a nukleáris háború rosszabb a kommunizmus világméretű győzelménél”. Azt szeretném, ha a kelet minden képviselője a tárgyalások során kijelentse: szilárd meggyőződésem', hogy a nukleáris háború rosszabb a kapitalizmus_ világméretű győzelménél. Az a tárgyaló fél, amelyik megtagadja ezt a kijelentést, saját magát bélyegzi meg, mint az emberiség ellenségét és az emberiség elpusztításának hívét”* Mi, a szocialista világ képviselői sohasem mondtuk, hogy a kommunizmus Világméretű rendszer ellen folytatott harcot át kell helyezni a gazdasági verseny területére. Mi teljes mértékben magunkévá tesszük ezt a lenini álláspontot. Russell úr üzenetét mi nem úgy értelmezzük, hogy terjesszünk elő új ultimátumot: vagy a háború és az atomhalált, vagy pedig a kommunizmus elfogadása és fordítva: vagy az atomháború, vagy pedig a kapitalizmus elfogadása. Úgy tartjuk, hogyha az egyik vagy a másik tárgyaló fél a fegyveres erők növelése, háborús fenyegetés útján fog törekedni ideológiája, politikája győzelmére, akkor természetesen a termonukleáris világháború felé fogunk sodródni. Az egész világ előtt kijelentjük: tőlünk idegen az a politika, amely a kommunista ideológia győzelmének biztosítására világháborút robbant ki. Abból indulunk ki, hogy a világon két rendszer létezik: az egyik rendszer tőkés alapokon nyugszik, a másik rendszer a marxi—lenini tanításon, szocialista alapokon. E két rendszer között ideológiai és politikai harc folyik* Mi mellette vagyunk, hogy ezt a harcot ne változtassuk a különböző társadalmi rendszerű államok közötti háborúvá, hogy ezeket a kérdéseket békés versenyben oldjuk meg. A szocialista és a kapitalista világ minden- országa rendszerének fölényét békés úton bizonyítsa be. Ebbe sohasem egyezünk bele. Mi leszerelést akarunk, nem pedig leszerelésről való szófecsérlést. Nem lehet többé megtűrni azt a helyzetet, hogy amíg a leszerelési tárgyalás folyik a maga rendjén, a fegyverkezési hajsza egyre fokozódik. A U. S News and World Report című amerikai folyóirat számításai szerint 17 év alatt. 1946-tól 1962-ig a leszereléssel kapcsolatos kérdésekben 863 nemzetközi ülést tartottak, ami 17 000 órát vett igénybe. Ez idő alatt 18 millió szó hangzott el. Mialatt a leszerelésről szóló szavak milliói a történelem holt salakjává válnak, egyre nagyobb mértékben gyártanak fegyvereket. Bizonyos nyugati körök a leszerelésről folytatott vitákat szócséplés- re használják fel abból a célból. hogy a leszerelési szóáradat leple mögött, magas szinten tartsák a háborús üzleti konjukturát, újabb fegyverkészleteket halmozzanak fel. A nyugati hatalmak genfi magatartása arról tanúskodik, hogy nem kívánják a leszerelést. Az Egyesült Államok és szövetségesei képviselőinek Genfben tartott beszédei tisztán deklarativ jellegűek, puffogóak. Negativ állásfoglalásukat elfogadhatónak próbálják feltüntetni, bennünket viszont a megegyezés ellenségeiként igyekeznek beállítani. (Hruscsov elvtárs felszólalása lapzártakor még tart).
