Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)

1962-07-10 / 159. szám

1962. július 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mit tud a Biotron? A KIJEVI utcán, akárcsak nálunk Magyarországon, rek- kenő a hőség, de odabent a kutatók mesterséges klíma- berendezésében kellemes hű­vös az idő, könnyebben esik a légzés, s a virágok nem hervadnak el egyik napról a másikra. Hát ez a Biot­ron, amelybe a minap a Szovjetszkaja Rosszija mun­katársa ellátogathatott. DE MENJÜNK sorjában úgy, ahogyan azt a szovjet lap riportere is tette. Elő­ször is fehér köpenyt öltött magára, mert anélkül tilos a bemenet a bankok páncél- szekrényéhez hasonló acél­falú kamrákba. A termek mindegyike hermetikusan zárt, egyetlen kapcsolatuk a külvilággal a rádió, a tele­fon és az a tengeri hajók kajütablakaira emlékeztető nyílás, amelyen át a bent­lakók az élelmet kapják. Mert bentlakók vannak itt, többnyire nyolc-tíz napra: betegek, akik szívükre, ideg- rendszerükre panaszkodnak. Emlékezzünk csak a beren­dezés nevében szereplő „bi- osz” szóra: itt az életet szol­gálják, s minden különösebb orvosság nélkül, a kedvező életfeltételek megteremtésé­vel gyógyítanak. Az ügyeletes orvos az acél­falon megforgat egy kis ke­reket — ha már a páncél­szekrény-hasonlatnál tartot­tunk az előbb, ez is olyan, mint a safe-ek zárja —, mozdulatára lassan kitárul az ajtó. Innen a gyorsvonati kocsikat összekötő „harmó- nikára” emlékeztető levegő­zsilipbe vjsz az út. A Biot­ron „Szézámja” csak akkor tárul ki, ha a másik ajtót az érkező már hermetikusan bezárta maga mögött. ODABENT a betegek di­csérik az orvosokat, dicsérik a kitűnő szerkezetet. A te­rem tágas, kényelmes, lumi- niszcensz lámpák világíta­nak. A falakról mindenün­nen televíziós felvevőkame­rák szegeződnek a vendégek­re. A műszerek sokasága mellett így, televízióval is ellenőrzik az orvosok gondo- zottaik állapotát. A vezérlő­asztalnál — mert a Biotron, mint később látni - fogjuk, olyan, mint egy automata nagyüzem — ügyeletes or­vos és meteorológus teljesít egyidejűleg szolgálatot. Ha odakint változik a hőmér­séklet, s a mikroklímát ki­alakító megannyi tényező — ők intézkednek, hogy a gyógyintézet mind a négy hermetikusan zárt termében a kívánt legyen a hőmérsék­let, a levegő páratartalma, oxigéntartalma, nyomása, stb. Méghozzá: mind a négy kamrában más és más, amint azt a más-más fajta beteg­ségben szenvedők állapota megköveteli. S mert így dol­goznak, büszkén mondogat­ták el az újságírónak, hogy a paciensek túlnyomó több­sége már egy-két nap után javulást érez: megszűnik kín­zó fejfájása, vérnyomása új­ra normális lesz, elmúlnak a keringési zavarok. AZ OLVASÖT nyilván ér­dekli a mesterséges időjárás- csinálás boszorkánykonyhája is. Ez a boszorkánykonyha gránitburkolatú helyiség, amelybe kis csöveken vizet permeteznek. Ha valaki be­néz- a kémlelőnyíláson, - az első pillanatban csak vala­mi fehér ködöt lát. A víz­felhő ez, amelyen áteresztik a már megszűrt levegőt. - Ez a tiszta, s így megfelelő ned­vesség tartalommal rendel­kező, kellő hőfokra hűtött, vagy szükség szerint felme­legített levegő kerül aztán a Biotronba, a betegekhez. Kí­vánságra akár ibolyaillatú vagy szénaillatú levegőt is tudnak itt „csinálni”. EZER BETEG hagyta el eddig Pancsenko professzor birodalmát. De közülük is kevesen tudják, hogy milyen hosszantartó és viszontagsá­gos kutatások eredményeként született meg a Biotron. A Leningradszkaja Pravda még a fasiszta blokád napjaiban rövid tudósítást közölt Kave­rin, a Magyarországon is is­mert szovjet író tollából. Ez állt benne: „Fasiszta repülő­gépek gyújtóbombát dobtak a Kirov Akadémia épületé­re. Hála a klinika vezetősé­gének, az előzetes óvatossá­gi rendszabályoknak, sebe­sülés alig történt. Az inté­zet munkája egy pillanatra sem szünetelt... Pancsenko elsőosztályú katonaorvos, az orvostudományok doktora to­vább folytatja munkáját: azt kutatja, hogyan hatnak az időjárási viszonyok az em­ber idegrendszerére.” S. P. Ismét Túrkevén Lassan hagyománnyá lesz, hogy a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézet első év­folyamának egyik csoportja nyári területi társadalmi gya­korlatra Túrkevére, a Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe utazik. Előttünk már két cso­port járt itt, s tőlük csak el­ismerő véleményeket hallot­tunk. A legmeggyőzőbben azon­ban Nagy Sándor tsz pártbi­zottsági titkár tájékoztatott bennünket, aki eljött intéze­tünkbe is, hogy bizonyos mértékig áttekinthető képet nyújtson túrkevei munkahe­lyünkről. Július 2-án reggel 9 óra­kor érkeztünk meg a Vörös Csillag, Tsz-be. Szállásunk egy osztályteremben van ké­nyelmesen berendezve. A megérkezés napján megismer­kedtünk a várossal, közvetlen környezetünkkel, a tsz köz­pontjával. Másnap reggel megkezdtük munkánkat a gazdaság kerté­szetében. Együtt dolgoztunk egy ifjúsági brigáddal, mely­nek tagjai most végezték az általános iskolát és szeptem­bertől a tsz mezőgazdasági iskolában taníttatja őket. Va­lamennyien tsz-tagok gyer­mekei, olyanok, akik szíve­/sy gyorsabb a vasalás sen folytatják szüleik mun­káját. Sajnos, az időjárás meg­akadályozott bennünket az előre beütemezett tevékeny­ségünkben. Azonban nem hagytuk kihasználatlanul az esős napokat sem. Ilyenkor a tagok is nagyrészt otthon tartózkodnak, ezért családlá­togatásokon ismerkedtünk a szövetkezet gazdáival. Kötet­len beszélgetésünk során sok érdekeset tudtunk meg mun­kahelyük belső életéről. Kü lönösen szembetűnt a jelen mezőgazdasági do’gozójának gondolkodásmódja, helyes vi­szonya a társadalmi haladást legjobban elősegítő kollektív gazdálkodáshoz. A tsz ma­gas . termelési eredményei, amit a tagok lelkiismeretes munkája biztosít, lehetővé teszik a szociális juttatások szintjének emelését is. A jö­vő héten például tizenöten — köztük nyugdíjasok is — a Szovjetunióba , utaznak a gazdaság költségén pihenni. Társadalmi gyakorlatunk célja, hogy megismerjük a Vörös Csillag Termelőszövet­kezeten keresztül a szocia­lista mezőgazdaságot, annak eredményeit, a tsz-tagok munka erkölcsét, hogy mint leendő tanítók, mi is bekap­csolódhassunk a mezőgazda­ság átformálásának nehéz, de szép munkájába. A Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző növendékei A színié vad utolsó hetében Június elsején bezárta ka­puit a szolnoki Szigligeti Színház. A művészek és a műszaki dolgozók ezután másfél hónapig vidékre jár­tak — naponta }cét előadást tartottak. Most elérkeztek az évad utolsó hetébe. Az utolsó hét programjáról Sánta Ág­nes művészeti titkár a követ­kező tájékoztatást adta: — Július 15-ig minden nap két zenés darabot játsszunk, Jacóbi: Sybill című nagy­operettjét és Rudolf Trinner: Nem angyal a feleségem cí­mű zenés vígjátékát. — A Sybill címszerepét is­mét Pataky Ottilia játssza, míg Petrovot Juhász Pál, a kecskeméti Katona József Színház tagja alakítja. A Nem angyal a feleségem cí­mű darab főszereplői Hege­dűs Ágnes, Forgács Kálmán és Fehér Györgyi. — Az évad utolsó Sybill tájelőadását Mezőhéfcen, a Táncsics Tsz-ben, Tör öleszent - miklóson és Kunmadarason, valamint Pest megye néhány helységében tartjuk. A Nem angyal a feleségem című csehszlovák darabot Jász­ágon, Túrkevén, Fegyver ne­ken, Jánoshidán és Kengye­len mutatjuk be. A szolnoki Patyolat vasaló üzemében új módszerrel, gő­zölő bábuval vasalják a zakókat, mellényeket, ingeket, pu­lóvereket. A gőzölő bábú két műszakban 18 asszony mun­káját helyettesíti. A jövőben így sokkal hamarabb kapják meg a kitisztított ruhákat az ügyfelek. Az országban ez az első ilyen berendezés Milyen a televízió műsora ? Egy Sao Paulo-i televíziós társaság meg akarta ismerni nézői véleményét a, televízió programjáról, ezért vala­mennyi előfizetőjéhez kérdő­ívet juttatott el. amelynek egyik kérdése így hangzott: „Véleménye szerint mi az oka annak, hogy egyesek oly sok kivetnivalót találnak a televíziós műsorokban és éle­sen bírálják azokat, mások viszont nem?” A legeredetibb válasz rövid és velős volt: „Ennek egysze­rű az oka: egyeseknek van televíziós készülékük, mások­nak nincs!” Berec&ki néni Thiiringiában üdült — Június első napjaiban azzal állított haza a férjem: nagy újságot mondok, Thü- ringiába utazol. — Ne tréfálj! Hogy me­hetnék én külföldre és mi­nek? — Minek? Jutalomüdülés­re küld a termelőszövetke­zet. Fürkészve vizsgáltam a férjem arcát, vártam, hogy elneveti magát, mint más­kor, amikor tréfál. De ő csak bizonygatta, hogy igazat be­szél, rám szavaztak, amikor szóba került a külföldi üdü­lés. Nagyon boldog voltam, s az indulásig a készülődés lá­zában égtem. Az asszonyok Tudományos—fantasztikus novella Irta: Borisz Seny'n Ismét szabad az út 7. Talanyin lassan, a tenger fenekén mozgó búvárhoz ha­sonlóan, halad a kijárat felé. A kivezető nyílást elhagyva, karjával és lábával úszó mozdulatokat Végez a nagy nyomású gázzal telt üregben. A reflektor kékes fénnyel világítja meg a fehér kris­tályfalakat, amelyek olyanok, mintha baltával faragták vol­na. Az üreg alja megdermedt hullámokra emlékeztet. Talanyin egy fordulattal a hajótest felé úszik. Alakját a földhajó csiszolt felülete vég­telen tükörként veri vissza. A felderítés után segítünk Talanyinnak kibújni a pán- célbúvár-ruhából. — Ennél ostobább dolog al sem képzelhető... — mondja Talanyin. Mi pedig szótlanul összenézünk. — Egy gyémánttömb be ékelődött a hajtómű kamrá­jába ... Akár egy retesz ... El kell távolítanunk. Igen ám, de az első kamrában eh­hez kicsi a nyomás. Ha fél méterrel tovább ment volna, sokkal könnyebb lenne a dol­gunk. — De hogyan történhetett ez meg? — Valószínűleg úgy, hogy a gyémánttömb oldalról ke­rült a hajtóműkamrába, az ultrahangfúró fókuszát meg­kerülve. — Mi lenne, ha elfordíta­nánk a fúrót? — kérdi Jego- ' rov. — Éppen ez a baj, hogy a hajó megszerkesztésekor erre nem gondoltak. Fel kell rob­bantani a tömböt. — Felrobbantani? — kérdi Jegorov bosszúsan, tjúntha valami keserűt nyelne. — S gondoltatok a jsövetkezmé- nyekre? — Talán a robbantás ve­szélyezteti a hajót? — kér­dezem. A hajót természetesen nem veszélyezteti. Röviden szólva: a robbantást regisztrálják a felszíni megfigyelőállomások. Segélykérő jelzésnek veszik... S ezt, ha csak egy mód van rá, el kell kerülnünk .,. Talanyin talpra ugrik. A búváröltözék után nyúl. — Van egy megoldás: szét kell vermi a tömböt — s ez­zel rámtekint, mintha ellen­vetést várna. ' — S mi lesz, ha ez meg­ismétlődik olyan helyen, ahol a hajóból nem lehet ki-, szállni? — A mélység segít nekünk. A nyomás még a gyémántot is plasztikussá teszi... — jegyzi meg Jegorov. Társaim rámnéznek, újabb ellenvetéseket várva. Én azonban hangtalanul bólin­tok. A hajó mozdulatlanul fek­szik az üregben. Talanyin, kezében kis lég­kalapáccsal, amelyet a geoló­gusok használnak, búvárru­hájában oda úszik, ahol a gyémánttömb megakadt a hajtómű „torkában”. A kala­pácsot a tömb felületéhez illeszti. Bekapcsolja, de sem­mi eredmény nem mutatko­zik. Erre a másik oldalról közelíti meg a tömböt, s a légkalapács újból lead né­hány rövid gépfegyver-soro­zatot. A gyémánt rendkívül ke­mény anyag. Ám ugyanekkor törékeny is. Minden attól függ, hogy a kristály széled­hez képest hosszában, vagy széliében hat-e az erő ... Talanyin folytatja kalapá­csával a gigantikus kristály „kipuhatolását”. Meg kell ta­lálni a hasadás egyedül he­lyes szögét. A búvársisak alatt Tala­nyin arca elvörösödik, s ki­veri a veríték. A szalonban ismét tanács­kozásra ülünk össze. — Arról van szó — mond­ja Talanyin —, hO'gy ez nem gyémánt. Keménysége ugyan, olyan, mint a gyémánté, de... — A robbantástól mégis tartózkodnunk kell — szól közbe Jegorov, Másodiknak Jegorov ölti fel a búvárruhát, s munká­hoz lát. A titokzatos ásvány azonban továbbra is ellenáll. Most rajtam a sor. A bú­váröltözék után hyúlok, de Talanyin megelőz. — Hagyjad! Majd mi elin­tézzük. — Az expedíciónak én is egyenjogú tagja vagyok — próbálkozom ellenkezni — s hozzátok hasonlóan .. i Ám Talanyin nem hagyja, hogy befejezzem. Hirtelen átkarol és így szól: — Drága doktorom, ha köz­ben valami bajod lesz, ki fog téged meggyógyítani? Nos, erről van szó. Még egy kis türelem, barátom! S újból megindul a légka­lapács. Most ismét Talanyin dol­gozik a nagynyomású gázzal teli üregben. Végre engedni kezd az ás­vány: A kalapács ütései nyo­mán végigfut egy repedésd vonal, majd leválik egy da­rab, A kamra felülete és a kris­tály között kicsi rés keletke­zik .Csak akkora, mint a tű foka, mégis hirtelen vihar' ként, nagy robajjal zúdul át rajta a hajtómű kamrájába az óriási nyomású gáz. Amig Talanyinnak segített levetkőzni, addig Jegorov a titokzatos ásvány azon ré­szecskéjét vizsgálgatja, ame­lyet Talanyin magával ho­zott. A kék-arany színekben játszó gyémánthoz hasonló kristály belülről hirtelen ho- mályosodni kezd. Néhány perc alatt egészen fehér lesz, mint a mész és szétporlad. Nyilvánvaló, hogy ez a kristály csakis nagy nyomás és hőmérséklet közepette lé­tezik, Jegorovot nézzük, amint egy papírlapra szórja a fehér port. Talanyin a kapcsolókar fe­lé nyúl. A videoszkóp ernyőjén lát­juk az oly sok munkát és izgalmat okozó ásványtöm­böt, amint tova úszik a gáz­tömegben. Hajónk szinte ki­köpte magából. Az ultrahangfúró automa­tikusan munkához lát. Ször­nyű fegyver ez. „Lövedékei” láthatatlanok. Csak azt lát­juk, hogyan tűnnek el a nagynyomású gálban azok az ásványtömbök, amelyeket a lövedékek eltaláltak. Ismét szabad az út. Következik: Agresszív gyökök karmaiban — akiknek többségével 12 év óta együtt dolgozom — szintén nagyon örültek, s nem irigység, hanem inkább évődés csengett a hangjuk­ban, amikor azt kérték, vi­gyem el őket is a zsebem­ben. Június 14-én indultunk útnak, s 11 nap múlva ér­keztünk vissza Budapestre. — Az élményeimről be­széljek? Nem is tudom mit mondjak, amikor már a vo­naton ültem, még akkor is szinte hihetetlennek tűnt, hogy külföldre utazom. A vonat ismeretlen, gyönyörű tájakon robogott. Alig moz­dultam el az ablak, mellől, nagyon szeretem a termé­szetet, s itt volt mit csodál­nom: a hatalmas hegyek kö­zött kanyargó Elbát, a gyor­san elsuhanó városokat, köz­ségeket. — Festői környezetben emelkedik a régi hercegi kastély, ami most üdülő. Itt, Rejchenburgban töltöttünk öt napot. Az üdülőben ma­gyarok csak huszonötén vol­tunk, de a Drezdai Képtár­ban is találkoztunk egy ma­gyar csoporttal. — Jártunk lipcsében és Weimarban, ahol Liszt Fe­renc házát is meglátogattuk. Sétálgattunk az utcákon, né­zegettük a kirakatokat, aján­dékot vásároltunk az itthoni­aknak. Nagyon szép porcelán dísztárgyakat, étkészleteket láttunk és sok villamossági cikket, háztartási gépet, ami az asszonyok munkáját köny- nyíti meg. — Mit is mondjak még? Nagyon gyorsan röpült az idő, jól éreztük magunkat, mert a vendéglátóink barát­ságosak, kedvesek voltak. A koszt bőséges, változatos volt, csak nekünk egy kicsit szo­katlan. Volt is olyan gondo­latom: ha beszabadítanának a konyhába, jó magyaros ételt főznék. — Látja kedves, csak így tudok beszélni az élményeim­ről, hogy ezt is, azt is meg­említem. S aztán mégis úgy érzem, keveset mondtam, s még megközelítőleg sem si­került lefesteni a tájat, a német városokat, azt a sok szépet, amit láttunk. Bereczki Jánosné, a ken­derest Haladás Tsz tagja így mesélte el útiélményeit, le­jegyezte: NAGY KATALIN ITAZÁS^m uw*],I f hJJAA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents