Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-29 / 176. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZOLNOK megyei A/éfilafi MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA Xm. évfolyam, 176. szám. Ara 60 fillér 1962. július 29., vasárnap. Békegyülések Szolnokon A szolnoki kerületi nötanácsok a moszkvai béke világkongresszus idején gondoskodtak arról, hogy a rádió és a televízió segítségével mielőbb értesüljön mindenki az eseményekről. A párthelyiségekbe, klubokba hívták össze a kerületek lakóit, s ott nézték a közvetítéseket. A kongresszus befejezése óta pedig Hruscsov elvtárs beszédét és a kongresszusnak a világ népeihez küldött üzenetét ismertetik. Eddig tizenhat helyen tartottak kis- gyűlést. s előreláthatólag augusztus első feléig még több mint harminc alkalommal ismertetik a békekongresszus üzenetét. A X kerületi asszonyok augusztus 2-án a Nyúl utcai iskolában tartanak békegyűlést. Mezőtúron befejezték, Jászberényben befejezéshez közeledik az aratás A Mezőtúri Gépállomás jelentette, hogy a körzetéhez tartozó termelőszövetkezetekben befejezték a kalászosok betakarítását. A jászberényi Rákóczi Tsz pénteken, a Vörös Csillag pedig tegnap este végzett az aratással. Befejezéshez közeledik a betakarítás a Lenin, a Március 15 és a Kossuth Tsz-ben is. Ütemes termelés a hűtőgépüzemben kenységet és két ezrelékes selejttel dolgozott. — Dobrán Gyuláné alkatrészgyártó női szocialista brigádja — 45 3 százalékos anyagtakarékosságot ért el, Tóth József ajtószerelő szocialista brigádja pedig 21 000 forinttal kevesebb segédanyagot használt fel. — bognár — A jászberényi Rákóczi Tsz-ben 500 hold kenyérgabonát és 193 hold árpát takarítottak be. Az utóbbinak már a cséplésével is végeztek. A jászberényi tsz-ek a csépléssel egyidőben megkezdték az állam iránti kötelezettség teljesítését is. A Rákóczi Tsz 290 mázsa búzát szállított eddig az állami magtárakba; A város tsz-ei együttesen 1200 mázsa kenyérgabonát és 1000 mázsa árpát adtak át a terményforgalmi kirendeltségének. Elutazott Helsinkibe a kulturális delegáció Szombaton a korareggeli órákban elutazott a VIT-en résztvevő kulturális delegáció. A küldöttség tagjai a KISZ Központi Művészegyüttesének Rajkó-zenekara, a Balassa tánczenekar és mintegy negyven tagú Állami Népi Együttes. A művészekkel együtt utazott Helsinkibe több sportoló is. (MTI) ifjúsági kufcorieatepmesztők látogatása Szajolban- - api-«V *'w« Ezt az üzem vezetőjétől, Szpisák elvtárstól tudtam meg. Elővette mindenttudó noteszét, forgatta a lapokat, én meg néztem a munkanapok mellé írt 62-es számokat. Pillanatok alatt hónapokat lapozott vissza, de a tintával beírt számok nem Változtak egyik napon sem. Hatvankettő volt az elsején éppen úgy, mint harminca- dikán, vagy harmincegyedikén. A bűvös 62 Milyen izgalmat okozhat egy szám? Az olvasó biztosan unalmasnak találja. Számok — ásít olvasás közben r—, megint csak számok. — Igen, számok, csak az a különbség, hogy ezek az egyestől a hatvankettesig egyenként háromezer alkatrészből tevődnek össze és a2 alkatrészek kötőanyaga a lelkiismeretes és tökéletesen szervezett — nagyon is izgalmas termelő munka. Háromezer alkatrészből Lehel hűtőszekrényt készítenek a jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyárban. — Hatvankettőt naponta. Se többet, se kevesebbet — mondja az üzemvezető. — Hét pere alatt kell egyet elkészíteni. Az emberek eléggé begyakorolták már magukat, hiszen három és fél éve gyártjuk a hűtőszekrényt. Tudom, a naprakész, ütemes termelést nemcsak a begyakorlottság biztosítja. Hogyan csinálták? — Nagyon nehéz volt, sok körültekintést igényelt, míg Idáig jutottunk — emlékezik az üzemvezető. Az egész üzem kollektívájának hallatlan erőfeszítésébe került. A hűtőgépüzemben önálló feladattal rendelkező műszaki egységeket alakítottunk. A komplex feladatokat a lehető legapróbb részletekig, emberekig bontottuk fel. Nincs kereszt-intézkedés. Minden reggel műszakkezdés előtt munkaeligazítást tartunk, melyen a legapróbb problémákat is megbeszéljük, állandóan figyelemmel kísérjük az anyagok mennyiségét. — Nagyon jó az anyagosztály és az üzem viszonya. Már jóelőre szólunk, nyomjuk a vészcsengőt, ha valamilyen alkatrészben hiány mutatkozik. A főbb dolgok ezek. Ennél csak az emberek akarata a fontosabb, hogy ezeket nap mint nap betartsák. Akik a legtöbb segítséget adják *— A szocialista brigádok. Ok a siker aranyfedezetei. A hűtőgépüzemben nagyon jó úton halad a szocialista munkaverseny — mondotta az üzemvezető. Reális vállalásokat tettek, amelyekre bizton lehet számítani. Az elektrosztatikus festőműhely „Hunyadi” brigádja a második negyedévben 133 000 forintot takarított meg, 15 százalékkal növelte a termeléTegnap a megye százhar- mincöt ifjúsági munkacsapatának vezetői, küldöttei a szajoli Vörös Csepel Termelőszövetkezetbe látogattak tapasztalatcserére, hogy elsajátítsák a híressé vált szajoli kukorica vetési, művelési módszereit; A Vörös Csepel közös gazdaságban Vágó Mihály, a termelőszövetkezet elnöke kalauzolta az ifjú sereget. Megmutatta a szárazföldi módszerrel nevelt kukoricát, amely hatvan mázsás termést Ígér. A fiatalok láthatták, hogy a szajoliak a sűrű főállomány hívei. Mutattak nekik olyan kukoricatáblát, ahol a holdanként! tőszám (természetesen öntözik) eléri a 32 ezret. S a szövetkezet átlagában is húszezer kukoricatő esik egy holdra. Megtudták a fiatalok, hogy a szajoliak háromszor kapálták kézzel, ötször géppel a tengerijüket-és most aratás után következik a kilencedik, az úgynevezett gazolókapálás. Érdeklődésünkre Vágó Mihály elmondta, a szajoli kukorica titka: mélyszántás, sokszoros kapálás, istállótrágya, műtrágya, Ugyanitt megtekinthették azt a százholdas cukorrépa- táblát, amelyről háromszáz mázsás termést vár a szövetkezet. Egy tarlón azt mutatta be Vágó Mihály: már most megkezdődött náluk a jövő évi nagy kukoricatermés biztosítása; Munkát végző szántó gépeket találtak itt a fiatalok és gyakorta méricskélték a barázdákat, de negyven centiméternél sekélyebbet sehol sem találtak. A látogatás után termelési vitát, szóbeli tapasztalatcserét rögtönöztek a határban. Fesztivál — ez a szó — hangozzék a világ bármely népének nyelvén — megdo. bogtatja a világ if jóinak szívét: A világ ifjúsága — köztük a magyar ifjúság is — ismét találkozóra készül. Néhány óra múlva felharsannak a fanfárok a távoli Északon, a rokoni finn nép fővárosában, Helsinkiben és a világ minden tájáról odasereglett fiatalok megkezdik találkozójukat. A világifjúsági találkozók történetében sok olyan esemény zajlott már le, amely egy életre szóló emlék maradt. Az öldöklő második világháború befejezése után alig két évvel a világ ifjúságának képviselői Prágában gyűltek össze, hogy hirdessék a béke és barátság eszméjét. Ott még „csak" hetvevhárom országból vettek részt-. Ez a szám azonban minden VIT- en emelkedett és a Vili. VIT városába már' tizen- kétezer fiatalt fogadnak a világ minden részéből. Az első Világifjúsági Találkozón határozták el, hogy kétévenként megrendezik a világ ifjúságának seregszemléjét. És az6ta már Budapest, Bukarest, Varsó, Berlin, Moszkva és Becs köszöntötte őket. A VIII. VIT Előkészítő Bizottságának meghatározása szerint a helsinki Vi- lágifjúsági Találkozó „,,.a béke és barátság eszköze, s mindazok számára nyitva áll, aink részt kívánnak venni rajta, tekintet nélkül politikai vagy vallási meggyőződésükre, fajukra, vagy nemzetiségükre”. Ez a világifjúsági taA novoszibirszki gépkiállításon kb. 500 exportcikkünk került bemutatásra. A képen: Kunovics László, a „Metrim- pex” külkereskedelmi vállalat főmérnöke a laboratóriumi berendezések mellett a kiállításon (MTI Külföldi Képszolgálat) lálkozók jelentősége. Függetlenül attól, hogy kommunista, vagy nem, atheis. ta, vagy hivő, a világ minden fiataljának érdeke, hogy békében és barátságban éljen minden nemzettel. Ezt a nemes eszmét fe. jezi ki a VIT jelszava is: „Béke és barátság!”A Világifjúsági Találkozón résztvevő sőkezer küldött között — az eddigi hagyományokhoz híven —ott van hazánk, a Magyar Nép- köztársaság küldöttsége is. A magyar ifjúság hónapokkal ezelőtf megkezdte a készülést. A munka és sportversenyek, termelési akciók és tanulási mozgalmak sorra sikerrel végződtek. Nincs mit szégyenkeznünk a világ ifjúsága előtt, A magyar ifjúság reprezentatív delegációjában ott vannak Szolnok megye képviselői is. Ök viszik baráti üdvözletünket, békeakaratunkat a világ ifjúságának nagy seregszemléjére. Az egész magyar delegációt, köztük megyénk fiatalságának küldötteit szeretettel bocsájtottuk útjukra. Kívánjuk, méltóan képviseljék hazánk és megyénk ifjúságát. Beszélgessenek, kössenek barátságot más népek fiataljaivaL Mondják el ott, hogyan él és dolgozik a magyar ifjúság. Beszéljenek eredményeinkről, békeszeretetünk- ről. S ha majd hazatérnek, számoljanak be élményeikről, hogy mi is minél többet tudjunk e találkozóról. Szívből üdvözöljük a Vili. Világifjúsági Találkozót, kívánjuk, erősítse a népek közötti békét és barátságot. Hl oldal KERESIK A KONYHABÚTORT A legszélesebb összefogással 0 Amit hoz a gyufaszál, elviszi a konyak ☆ NYÁRI TARLAT 0 oldal JÄSZ-KUN kakas 0 oldal REGGELI IMPRESSZIÓK