Szolnok Megyei Néplap, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-16 / 139. szám
1962 Június 16. I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gazdaságról -gazdaságra Bemutató üzemek a tiszafüredi járásban Tavaly a tiszafüredi járásban két nagyüzemi gazdaság kapta meg a Földművelésügyi Minisztériumtól a bemutató üzem megbízatást. Egyik a Középtiszai Állami Gazdaság Il-es számú területe. másik a tiszaigari Petőfi Termelőszövetkezet. Eleget tettek-e feladatuknak a tiszafüredi járás bemutató gazdaságai? Válaszoljon a kérdésre az a néhány tapasztalát, amelyeket a látogatások során szereztem. Q Közel hatezer hold földön gazdálkodik a Középtiszai Állami Gazdaság Il-es számú területe Tiszaszentimrén, s ráadásul nem is a legjobb talajon. Területük közel 40 százalékán öntözéssel kívánják növelni a terméshozamokat. Az idén összesen 2001 holdon biztosítják a csapadékpótlást. E terület kétharmadára ideiglenes felületi öntözéssel juttatják el a vizet. Ebből 827 hold kokorica- vetés, amelyre holdanként 29,9 métermázsás átlagtermést irányoztak elő. A gazdaság szakemberei tehát főleg az öntözéses gazdálkodásban tudnának sokat segíteni, gyakorlati tanácsokat adni a tiszafüredi járás termelőszövetkezeteinek. Bár ez a gazdaság bemutató üzem, az elmúlt esztendőben egyetlen egy tapasztalat- cserét sem rendeztek. Az 1960/61-es évben március hónapban három héten keresztül — hetenkénti megosztásban — tanfolyamokat rendeztek a termelőszövetkezeti vezetők részére. A növény- termesztésről és állattenyésztésről tartottak előadást a résztvevőiknek. Az idén ezek a tanfolyamok is elmaradtak. Sőt. elmaradt a tavaszra tervezett tapasztalatcsere is. Amikor a bemutató gazdaságok vezetői Szolnokon megvitatták: mit tehetnek ők a megye öntözési tervének teljesítéséért, a tiszaszent- imreiek elhatározták: májusban az öntözés előkészítéséről, júliusban pedig az öntözésről tartanak bemutatót; A járási tanács mezőgazdasági osztályával egyetértésben június 4-re tervezték az első bemutató megrendezését. Ezen a napon azonban hiába várták a vendégeket. Csak később tudták meg, hogy a náluk tervezett öntözési tapasztalatcserét a járási tanács már május 30-án megrendeztette a tiszaszöllősi Petőfi Termelőszövetkezetben. A szövetkezeti vezetők részére pedig minden bizonnyal tanulságos lett volna a tisza- szentimrei látogatás. Megtekinthették volna — 320 holdas táblán — a kukorica tőszám beállítását, az egynyaras öntözéshez szükséges csatornák kihúzását, munkában a nagy szovjet csatornanyitó ekét, a lucerna sávos és esóztető. valamint a szovjet búza öntözését. Miért maradt el a bemutató? Miből adódhatott ez a félreértés? S miért nem tesz eleget bemutató gazdaság kötelezettségének a tiszaszent- imrei kerület? i Csupán egy-egy bemutató ■endezésével dicsekedhet a ' fszaigari Petőfi Termelőszö- vetkezet. Tavaly az őszi vetések idején a talaj előkészítésről, a vetőmag csává- ■’ásról, a vetésről tartottak tapasztalatcserét a járás többi szövetkezeti vezetőinek részvételével; Az idén — pontosabban május 5-én — baromfitenyésztésüket mutatták be a környékbeli termelőszövetkezetek állattenyésztőinek; Bár ők úgy tudják, általános bemutató szövetkezet az Övék. mégis így határoztak: elsősorban baromfitenyésztésük az. amellyel figyelemreméltó eredményeket értek el. s amely megtekintésével se- vf+oéaet nvuithatnak a. hozzájuk tartozó gazdaságoknak. Tavaly 12 000 árubaromfit értékesítettek. Tizenkét hét alatt 4 kilogramm takarmány felhasználásával 1 kilogramm súlyra nevelték fel a csirkéket. Az idei tervükben ugyanennyi baromfi értékesítése szerepelt. Egyszóval bemutatót rendeztek, de egyébként nem tartják a kapcsolatot a környező szövetkezetekkel. Vagyis a bemutató gazdasággal járó kötelezettségeket nem igen teljesítik. A télen ugyan rendeztek tanfolyamot az intenzív búzafajták termesztésével kapcsolatos tudnivalókról, azonban ez a tanfolyam nem terjedt túl saját szövetkezetük határán. Mi történik a környező gazdaságokban? Nem tudják. Ök dolgoznak. Ha azonban a járási tanácsnak lesz olyan igénye, hogy újabb bemutatót rendezzen szövetkezetük- I Az aratás kezdete előtt majd egy hónappal már üzemképes állapotban várják a betakarítógépek Szolnok megyében a nagy munkák kezdetét. A gépállomások az aratási szemlékre 459 kombájnt. közel 400 aratógépet és 540 cséplőgépet vonultattak fel. Ezzel a gépparkkal a gépállomások a betakarításra váró 220 ezer hold gabona 83 százalékáról vágják le a termést. Az előjelek szerint a búza, az árpa, valamint a többi Pár hetes szünet után ismét munkába álltak a növényvédő repülőgépek, hogy a vegyszeres gyomirtáshoz adjanak segítséget. A Nagykunsági Állami Gazdaság közel kilencszáz hold rizsDani számára ma még szokatlan a gondolat. A szavakat úgy ízlelgeti, mint egy rég óhajtott, számára emberséges életet, boldogságot jelentő csodaszert. Ha Dani kisgyermek lenne, talán természetességgel venné tudomásul mindazt, ami körülötte történik. Dani azonban már 19 éves felnőtt férfi, s mi több, két éve katona. Korengedéllyel lépett a néphadsereg kötelékébe. Akkor szinte utolsó mentsvárként, mint a fuldokló ember megmentőjébe, úgy kapaszkodott a gondolatba: katona leszek. Teljes értékű ember mindenkivel. Nem leszek felesleges többé sehol sem. S most, amikor már legféltettebb vágya is teljesül, mindaz, ami után csak eszét tudja, vágyakozott, szinte el sem akarja hinni. Családja lesz! Igaz, nem egy anyja és egy apja, mint másnak. Több mint kétezer a szülők száma, s a testvéreké több mint száz. De család, ahová befogadták Danit. Egyedül a világban Féléves volt, vagy alig pár nappal több, amikor az anyja eldobta magától. Teherré vált számára egy kisgyerek, akinek születését egyáltalán nem kívánta. Eldobta magától és nem is kereste soha többé. A kisfiú pedig intézetből intézetbe került. Csak hallomásból tudja, hogy Öcsödön született, s állítólag hatan vannak testvérek, akiket szintén szétszórt a kegyetlen élet a négy égtáj felé. ben, hát azt megcsinálják éppenséggel. 11 Abban igazat kell adni Hajnal István elvtársnak, a járási tanács elnökének: Nemcsak a bemutató gazdaságoknak kell élenjár- niok a termelésben. Ahol valamit jól csinálnak — a járás bármely szövetkezetében —. ott rendezünk bemutatót. A bemutató gazdaságoknak az elmondottaknál sokkal többrétű feladatot kellene ellátniok. Nem kellene várni- ok a járási tanács felhívására. önállóbban kellene rendezniük bemutatókat, tanfolyamokat, szakelőadásokat. Elvégre nekik kell élenjár- niok az új módszerek terjesztésében. Nem utolsó sorban pedig erre kötelezi őket a bemutató gazdaság cím is. V. V. Tudják-e azt a közömbös idegenek, mit jelent pici korban „lelenc” gyereknek lenni? Ne tudja meg soha egy gyerek se, mi az olyan nevelő szülőknél élni, akik inkább munkát várnak tőle, mint ragaszkodást, s akik inkább verést adnak, mint szeretetet. Milyen sokszor hallotta: kegyelemkenyéren nősz, azt teszel, amit parancsolunk! Tenyerén még most is ott viseli az egykori munka nyomait. A tehenek voltak akkoriban a játszótársai, s a disznók, meg a zsákok — melyeket nap, mint nap hordott padlásra, pincébe — a barátai. Pedig mennyire vágyódott valami után, amit úgy hívnak, hogy emberség, vagy talán úgy, hogy szeretet. Aztán, amikor legénnyé cseperedett, elérte a tizenhetedik esztendőt, a legutóbbi nevelőszülője kijelentette: — Vannak nekünk saját, edes gyermekeink is. Jobb, ha most már te Dani, itt hagyod a házunkat. Felnő a lányom, a fiam, nem szeretném, ha később az örökség miatt bajotok lenne egymással. Így esett, hogy Kádár Dániel (édes szülei nevén Csató Dániel) korengedéllyel bevonult katonának. A laktanya lett az otthona, s bajtársai a család, ahová tartozott. Egy katona segítséget kér Pár héttel ezelőtt egy honvéd kopogtatott az MN 7587. számú postafiókkal rendelMunkára készen várják a betakarítógépek az aratás kezdetét kalászos alig néhány napi különbséggel érik be. A gépállomások ezért minden eddiginél szervezettebben várják a betakarítás kezdetét. A pótalkatrész-ellátás biztosítására minden raktárban és műhelyben —, valamint az AGROKER Vállalatnál éjszakai ügyeletet szerveznek. Szolnokon, Jászberényben, Karcagon, Kunszentmárton- ban és még három gépállomás körzetében megtartották a rádió adó-vevő berendezések főpróbáit is. Repülőgépek segítségével földje felett naponta két gép dolgozik. Egy-egy műszak alatt, — az időjárástól függően — 100—120 felszállást hajtanak végre. A gazdaság területén többszáz holdon hintik szét a Dikonirt vegyszert. DANI otthonra talált A jászkisérí Kossuth Tsz yi az óvodásokért Munkában a Csajági brigád. Naponta 120 családtag a növényápolásban Aszály ellen kapa! — tartja a jászsági ember. A bol- ! dogházi Aranykalász Tsz gazdái a kedvezőtlen időjárás ellensúlyozására fokozottabb figyelemmel végzik a növényápolási munkákat. A közös területen lévő kukoricát, napraforgót és cukorré- ! pát felosztották családtagonként. Egy-egy családra átlagosan 3—3,5 hold jutott. A szövetkezeti gazdák mellett mindennap 120 családtag szorgoskodik a határban. Ennek köszönhetik, hogy csütörtökig befejezték a 320 hold ! közös kukoricájuk másod- | szőri kapálását is. A többszöri kapaforgatás máris érezteti kedvező hatását a jászboldogházi határban. Kukoricájuk fejlettsége megközelíti ai fél métert. Cukorrépájuk lassan elborítja a talajt. Előzetes számítások szerint e növénynél elérik a tervezett 160 mázsás átlagtermést Cél: a 30 méfermázsás kukoricatermés * biztosítása A tiszaszöllősi Petőfi Termelőszövetkezet az eredményesen gazdálkodó közös gazdaságok közé tartozik. Öntözéssel harmadik esztendeje foglalkoznak. Az idén 277 holdon termesztenek kukoricát, — s ebből 220 holdra biztosítják a csapadékpótlást. (Először öntöznek kukoricát a gazdaság fennállása óta.) Beépített öntözőtelepükön barázdás módszerrel juttatják el a vizet a növényékre. Huszonkét métermázsás átlagtermést terveznek holdanként, májusi morzsoltban számolva. Ebben a közös gazdaságban is munkaversenyt indítottak a VIII. pátftkongresz- szus tiszteletére. Céljuk, hogy az öntözött kukoricánál elérjék a holdankénti 30 métermázsás átlagtermést. Egyébként ebben a gazdaságban az idén területük 18 százalékára juttatják el a vizet a szövetkezeti gazdák. Az I. sz. óvodában régen tervbe vették, hogy a kilencvenöt kis óvodásnak az udvaron babaházat építenek. — Gócza József, a Kossuth Tsz elnöke ígéretet tett, hogy segít rajtuk. ígéretét valóra is váltotta. Jelenleg az óvoda udvarán három babaház Termelőszövetkezeteink nagy része nagyteljesítményű növényvédő gépekkel rendelkezik, ezért az előző évekkel ellentétben sokkal eredményesebben vehetik fel a harcot a fehér szövőlepke ellen. Ez a harc annál is inkább fontos, mert az exportszállítások egyik legveszedelmesebb akadályozója a szövőlepke. A múlt évi „Homok-i szégyen’-nek nem szabad megismétlődni, ahol mint tudjuk, több exportszállítmányt szövőlepke fertőzése miatt utasítottak vissza. Az amerikai fehér szövőlepke elleni védekezés mindenki számára kötelező. A megjelent hemyófészkeket pusztít- jsuk el minél előbb, mert 3 hét múlva a hernyók szétmásznak és a második nemzedék egyedszáxnsűrűsége emelkedett. A szülői munka- közösség vállalta, hogy a nyár folyamán berendezi azokat. Az építésben derekas munkát végzett a Csajági András által vezetett termelőszövetkezeti építőbrigád. Kovács Jánosáé óvónő óriási lehet. Ezért a leszedett hemyófészkeket azonnal égessük el.- A permetezés az évek óta jól bevált eljárással Holló 10. olajos DDT emulzióval történik, melyből a fiatal hernyók ellen elegendő 0,8 százalékos permedé kipermetezése. Vagyis hektoliterenként 80 dkg; Holló 10. szükséges. Az idősebb szétmászó hernyók ellen 1,5 százalékos Holló 10. permetezéssel védekezhetünk eredményesen; A védekezés elmulasztása szabálysértési eljárást von maga után; A cél az, hogy közös akarattal vegyük fel a küzdelmet a szövőlepke ellen. Kolláth Sándor Szolnok megyei Növényvédő Állomás körzeti agronómusa SZAKTANÁCS Az amerikai fehér szövőlepke újra támad kező katonai alakulat párt- titkárának ajtaján. Kevés- beszédű, csendes fiú volt. Katonás, feszes mozdulatokkal. — A segítségét kérem őrnagy elvtárs... — kezdte. Miben? Hamarosan leszerel Dani, s szakmát szeretne tanulni. Pénzt gyűjteni, hogy megvegye magának a szükséges ruhadarabokat. Egy saját, egy magaszerezte otthont. Az egység párttitkára előtt tulajdonképpen ekkor bontakozott ki a maga valójában Dani tragédiája. Segíteni fog — határozta el. S ettől kezdve az alakulat parancsnokai szinte kivétel nélkül azon tanakodtak, miképpen segíthetnének a fiún. Aztán a segítség, szinte magától adódott. Az egység régebben baráti szerződést kötött a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatósággal. Amikor a parancsnokok először említették Vasadi Jánosnak, az igazgatóság régi vezetőjének a fiút, csak arról határoztak, ha Dani leszerel, ott találhat munkát. Később azonban a vízügyi igazgatóság vezetői, munkásai közelebbről is megismerték a fiút, megszerették és közös akarattal fiukká fogadták. Két öltöny ruha és a megtalált család Júniusi délután a vízügyi igazgatóság igazgatójának szobájában. Ketten beszélgetnek a kerékasztal mellett. Vasadi János igazgató és Kádár Dániel honvéd. — Én úgy gondoltam fiam — így az igazgató —, ha leszerelsz, idejössz hozzánk. Egy hétig nézgelődsz, aztán amelyik szakma a legjobban megtetszik, hát azt tanulod. Elvégre most már a mi gyerekünk vagy. — Ha leszerelek, én már szeretnék hazamenni. — Hát tőlünk előbb haza mehetsz. — Nem értettük meg egymást Vasadi elvtárs — mondja zavartan a fiú. — Ide haza, a munkásszállásra. Itt van most már nekem az otthonom. — Akkor ide hozod a holmidat mindjárt. Majd az ipari tanulókkal laksz együtt. Legalább vigyázol rájuk. — Nincs nekem holmim. — Ruhád csak van... — Nincs? — Amibe bevonultam, kinőttem, másikat meg még nem tudtam venni. Mondja Vasadi elvtárs, tulajdonképpen ki lesz itt az én elsőszámú apám? — Első számú apád? Hát az első áz új igazgató, Hegedűs Lajos, mivel engem Budapestre helyeztek. Utána Törőcsik Ignác, a gépészeti vezetőnk és Hajdú Lajos párttitkár következik. Bizony nem gondolta akkor Dani, hogy ezzel a kérdésével felébreszti a vízügyi igazgatóság embereiben az igazi szülői érzést. Pedig ez történt. Másnapra már együtt volt két öltöny ruha, cipő, fehérnemű és egy bőrönd ára. Leszerelés előtt fogadott testvérei — az igazgatóság KISZ fiataljai — adják majd át neki. Mit ígér Daninak a jövő ? Hát először is kedvére való munkát. A munkáért fizetést ... Otthont... CsaládotI Nagyobbat, mint a megszokott, de emberségesebbet, mint az eddigi volt. A nyolc általános iskolát még gyerekkorában elvégezte, de most már továbbtanulásra is gondolhat. A napokban volt életében először étteremben. Fogalma sincs még arról, mennyi szórakozás vár a munka mellett egy fiatalemberre. Eddigi nyomorúságos életének köszönheti, hogy mérhetetlen kissebbségi érzés él benne másokkal szemben. Eddig boldoggá tette, ha csak emberséges szót kapott. S most, hogy családra talált, más színt, más értelmet kapott egész élete. Ma már barátokra gondol, mozira, színházra, könyvekre, cukrászdára, s később egy ötórai teára egy kislánnyal. Egy olyan magához valóval. Ha szakmája lesz, pénze is lesz. Az első fizetésből még ruhákat vásárol. A többiből, amennyit csak tud, félretesz. A saját otthon az álom ködéből kezd valósággá válni. Ma még fél az érzéstől, de mindinkább viaskodik azzal a gondolattal: megkeresi a világban szétszóródott testvéreit. Az édestestvéreit. ősszel, ha majd az év múlását a csalhatatlan hírnökök, a sárga levelek is jelzik, Kádár Dániel kilép a laktanya kapuján. Civil ruhában, kezében bőrönddel, új testvérei oldalán. Otthonában pedig várja őt a több mint kétezer papa, mama, egy egész közösség, akik gyermekükké fogadták az egykori árva kisfiút. Varga Viktória