Szolnok Megyei Néplap, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-10 / 134. szám

I

SZÓI.NOB MEGYEI NÉPLAP

1962. június 19.

4

Túri

telegrammok

Mezőtúron az ünnepi könyvhét során 18 000 forint értékű könyv talált gazdára.

Ezzel a könyvesbolt ez évi május havi forgalma 40 000 forintra nőtt a tavalyi 28 000 forintról.

*

Hétfőn este nyolc órakor ajándékmüsort ad a Magyar Néphadsereg Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese az újvárosi Kilián-telepen.

•

ötezer VIT sorsjegyet adtak el a túri kiszesek és úttörők. A három középiskolai KISZ szervezet tagjai ezekből ezernél többet vásároltak meg.

Üjabb ötszáz óra társadalmi munkát végeztek az iparitanuló iskola ifjúkommunistái a Dózsa György út parkosításán. A Busi József KISZ tanácsadó tanár vezette fiatalok így összesen ezerötszáz társadalmi munkaórát teljesítettek a város fontos útvonalán:

Fehér István tudósító

Orgonaverseny, éjszakai sétahajózás a Szegedi Ünnepi Játékok idején

Még másfél hónap van hátra a Szegedi Szabadtéri Játékok megnyitásáig, de máris országszerte élénken érdeklődnek a nagy művészeti rendezvény lránt. Eddig csaknem 30 000 hazai látogató igényelt szállást és jegyet.

Az idén a tavalyinál is több személyt, naponta 3500 főt tudnak elszállásolni.

Érdekes, új színfoltja lesz a játékoknak a szegedi Dóm világhírű orgonájának megszólaltatása. Naponta kétszer húsz-húsz perces hangversenyt adnak — klasszikus szerzők műveiből. Újdonság lesz az is, hogy nemcsak nappal, hanem éjszaka is állandó sétajáratot indítanak a Tiszán. (MTI).

A SZIQLIQETI SZÍNHÁZ C EGY ÉVE

A KAPUN, a plakátokon

^ keresztben nagy táblák: Nyári szünet. Befejeződött a színházi szezon. Célszerű és szükséges, hogy ez- alkalomból megnézzük, mit nyújtott megyénk e kulcsfontosságú kulturális intézménye az elmúlt évadban.

Elöljárójában egy jellemző adat: 1960/61-ben a szolnoki előadások nézőszáma 104 ezer volt, a most záruló évadban 85 000. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy múlt évben sokkal tovább volt nyitva a színház, akkor is feltűnő az érdeklődés csökkenése, Ez a figyelmeztető jel is alátámasztja annak a megállapításnak az igazát, hogy a színház nem minden területen nyújtott megfelelőt.

Kezdjük talán a műsorválasztáson. Tagadhatatlanul egyik legnagyobb gondja a színháznak évről évre a helyes arányú, jő műsor megválasztása. amelyben helyet kapnak mai és klasszikus darabok, zenés és prózai művek egyaránt. Az idén egykét kimagasló értékű színdarab mellett igen gyenge darabok is szinre kerültek. A műsortervet nagyjából betartotta a színház, mert a hirdetett bérletes műsortól csak két alkalommal tértek el. A műsorterven felül is bemutattak két darabot: Tabl László Esküvőjét és tájon a Nem angyal a feleségem-et. Ez nem is lenne hiba. ha ugyanakkor nem maradt volna el két ifjúsági bemutató, Dickens: Házitündér-e és

Moliere: Fős vény-e. Ez mulasztás a színháztól, hiszen évek óta adósok jó ifjúsági előadásokkal; Helyesnek véljük, ha jövőre betartják a régi Ígéretet és legalább két olyan mű kerül színre, amely a fiatalságot érdekli is, neveli is.

Kétségtelen, hogy a prózai

társulat a színház fő erőssége. Több nívódíj, a budapesti előadások közönségsikere, az elismerő kritikák sora az országos lapokban is bizonyítja, hogy ez a társulat feladatát meg tudja oldani. És itt hadd dicsérjük meg a színházat a két — országos méretben is kitűnő — produkcióért: a Pesti emberek és a Stuart Mária színreho- zataláért. Két különböző korban lejátszódó, egészen más színészi és rendezői kvalitást megkövetelő darabban egyaránt, kiváló teljesítményt nyújtottak. Nem véletlen, hogy a prózai darabok közül erre a két műre voltak legtöbben kiváncsiak, nézőszámban ezek megelőztek nem egy zenés darabot is. Ez ékesen bizonyítja: a jó prózának van keletje Szolnok megyében, a rossz zenés darabnak azonban egyre kevésbé,

JlECSÜLETES, jó munka volt a Három nővér színrehozatala, A kívánt sikert még sem érte el, mert Csehov zsenije a szolnoki színházi közönség számáru — mondjuk meg őszintén — kevésbé érthető. Különösen akikor, ha a megszokott szín játszási

stílusunktól idegen, vontatott esehovi stílus az előadás egészében kisért. Közepesen sikerült az Igazság házhoz jön és teljesen megbukott Csizmarek: Apja lánya. Az sem mentség reá, hogy az elmúlt évadban több magyar színház is bemutatta termelőszövetkezeti tárgyú darabok hiányában. Pusztán a téma „időszerűségétől” esá- bittatva. ekkora engedményt tenni a művészi színvonalnak — nem kellett volna. Az Esküvő-t, Tahi László darabját eddig több színház játszotta. A kritika jókor figyelmeztetett. hogy jóval gyengébb mint a Különleges

világnap. Miért éppen erre esett a választás?

Úgy gondoljuk, tanulság a jövőre nézve: ha a másutt játszótf darabok közül átveszünk valamit, válogassunk a sikeresek között.

összefoglalva, kitűnő prózai társulatunk számára olyan darabokat kell keresni a színház vezetőinek, és olyan tervet kell jóváhagyni a megyei tanácsnak, amely segít kiszélesíteni azt a front- áttörést, amelyet az idén a Stuarttal és a Pesti emberekkel elértünk.

A színház zenés prdukciói- nak színvonalában jóval több a hiányosság. Ebinek legfőbb oka az, hogy a zenei együ- tesben koránt sincs annyi kiváló erő, mint a prózaiban. Ez különösen az operettek színrehozatalánál nyilvánult meg szembetűnően. Az operettkérdés különben is a színház Achilles-sarka. Nyilvánvaló. hogy a régifajta operettett már csak egy bizonyos nemzedék érdeklődése, múltbanéző nosztalgiája tartja fenn. Ennek a műfajnak az alapvető feltétele a pompás kiállítás, nagy zenekar. a káprázatos kosztümök, nagy létszámú énekkar, tánckar. Ebinek hiányában csak szegényes utánzata az operett Szolnokon a Jó feltételekkel dolgozó fővárosi, vagy *— mondjuk — debreceni, szegedi színházaknak. Ezért sem tudott maradéktalan illúziót nyújtani a bemutatott két operett: a Koldusdiák és a Sybill: A zenés vígjátékok közül csak az Ida regénye ért el sikert, amely tagadhatatlan gyengéi mellett legalább kerek szövegkönyvvel és fülbemászó dallamokkal dicsekedhet. Nem sikerült a két kísérlet: a Nőgyűlólő című zenés vígjáték és Mán zári: Pénzt vagy életet című zenés komédiája.

A Z ÉVAD két vendégren- dezője közül csak Both Béla váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Stuart színrevitelével. Seregi László a Koldusdiák rendezője már gyengébb munkát végzett. Az új fiatal rendező, Pós Sándor a rábízott két zenés darabban nem tudott bizonyítékot nyújtani képességeiről. Érthetetlenül keveset foglalkoztatták Miszlay Istvánt, aki az elmúlt évadban már bebizonyította, hogy tehetséges rendező. Berényi Gábor, a színház igazgatója öt darabot rendezett, közülük kettőt kiemelkedően;

Minden évben sok szó esik a színház tömegkapcsolatairól. Közismert tény, hogy ez a kapcsolat elég gyenge. Itt nemcsak a színházat hibáztatjuk, hanem azokat a tömegszervezeteket is. amelyeknek feladata a kultúra terjesztése. Az évad elején még csak el-ellátogattak a színészek az üzemekbe, termelőszövetkezetekbe. A tapasztalatok azt bizonyították, hogy az llyeÁbarátkozás, egymás megismerése a színház és közönsége számára egyaránt hasznos. Szó volt arról is, hogy színházbarát-kört hoznak létre. Ebből sem lett semmi. Reméljük, hogy a so- rpnkövetkező évadban javul az új közönség nevelésének e fontos feltétele, a tömegkapcsolatok erősítése.

A seínház nagy kulturális feladatot lát el a tájelőadá- sokkal. A falu népéhez viszi el fe kultúrát, olyan embereket kapcsol be a művelődés áramába, akik különben sohasem látnának színházat. Tiszteletet érdemelnek a színészek, akik sok fáradsággal, sokszor kezdetleges körülmények között végzik ezt a munkájukat. A tájelőadások száma valószinűleg eléri a tavalyit Úgy véljük, hogy az

esetek többségében gondosan

előkészített és megtartott előadásokat láthatott a falusi közönség. Ebben az évadban kevesebb olyan levelet kaptunk, amely a színészek magatartását a tájelőadás színvonalát kifogásolná,

17 ELTÉTLENÜL meg kell

említeni, hogy a községek legtöbbjében elég mostoha körülmények között játszanak a színészek A jól fűtött öltöző, a temperált hőmérsékletű színpad, a köves út, amely biztosítja, hogy a dísz- letes kocsi vagy az autóbusz nem süllyed el a feneketlen sárban, — legalább' annyira hozzátartoznak a sikeres színházi előadásokhoz, mint a színészek buzgalma és lelkiismeretessége.

Régi igazság, hogy nincsen színház kritika nélkül. S ha a színházi évad mérlegét megvonjuk, kell néhány szót szólni az évad kritikájáról is. Egy-egy jelentősebb bemutató után foglalkoztak ugyan a fővárosi lapok is a színház produkciójával, de a kivételektől eltekintve ez a feladat lapunkra várt. Miközben bosszankodtunk azon, hogy néhány fővárosi kritikus — a vidéki rokonnak kijáró — elnéző hangon, alacsonyabb mércét állítva bírálta el a színház munkáját, nem vettük észre, hogy néhány esetben kritikusunk is visszafogta a tollát Utólag megítélve, az a véleményünk, hogy főleg a vitatott, vagy gyengén sikerült előadások kritikája alaposabb, szókimondóbb lehetett volna. Mind a színháznak, mind a közönségnek nagyobb haszna lett volna, az elemzőbb, élesebben kritikai hangból. Ennek tanulságait a jövőre nézve levonjuk magunknak.

A színházi évad befejeződött Tatarozzák az épületet amely télire új köntösben várja a közönséget Reméljük, hogy az új köntös nemcsak külsőség lesz, hanem a műsor megválasztása, ax színészi játék és a rendezés is újat, jobbat fog nyújtani.

AZ EN

OROSZORSZÁGOM

Irta: JEVGENYIJ JEVTUSENKO

A népszerfi fiatal szovjet költő angliai útja alkalmából a Tbe

Ibserver című lapnak cikket Irt. Leírta benne néhány gondolatát arról, hogy milyen változások mentek végbe a Szovjetunióban Sztálin halála óta. Cikkéből részleteket közlünk.

★

leiemből, hanem ismételten Amikor a fiatalabb orosz azért, mert azt akartuk re- nemzedéket összehasonlítják mélni, hogy tettei szüksége- az amerikai beatnikekkel (a sek valamiféle magasztosabb különcködő fiatalok szélsőEmlékszem arra, hogy zűrzavar támadt bennem és feltettem magamnak a kérdést: „Mi lesz ezután”? És lem én voltam az egyetlen, tki így érzett. Emlékszem ura a hideg márciusi napra, imikor a legkülönbözőbb tár- adalmi állású emberek miliői — munkások és parasz- ok, diákok és értelmiségiek — özönlöttek a Szakszerve- etek Házának oszlopcsarnokába, ahol az az ember fe- :üdt, aki a mindent átfogó ölesesség megszemélyesítője •olt. Az utcán sorbaálló em- >erek lélegzete fehér felhőént gomolygott a kövezet élett.

Olyan sűrű volt ez a pára- slhő, hogy látni lehetett raj- a a fák ágainak árnyékát, v faágak reszketése mintegy Jfejezésre juttatta azt a réti égést, amely sokunkon ur- á lett

Túlságosan megszoktuk, íogy van valaki, aki gondol- :odik helyettünk és eldönti zámunkra a legbonyolultabb irolémákat. Bizonyára egye- ek kételkedtek sok olyan ett igazságosságában, ame- yért Sztálin volt felelős, de nég ezek az emberek is gyekeztek meggyőzni ordasukat e tettek igazságos violáról.

Ez volt a helyzet bizonyos nértékben Paszternákkal is. Helytelen lenne, ha úgy tekintenénk Paszternák Sztálin >rdw* érvett «zeretetét mint

amelyet bottal kényszerítettek rá. Ez a szeretet inkább abból eredt, hogy hinni akarta: Sztálin fenntartja Lenin ügyét — mert Lenin minden ember számára, minden orosz számára a legdrágább volt és a legdrágább ma is. Sztálin hívei természetesen megértették ezt és minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy újságcikkekben, költeményekben, filmekben, stb. Sztálin nevét összekapcsolják Leninével.

És így azt mondhatjuk, hogy az 1937-es év szörnyűségei ellenére az orosz nép még mindig hitt Sztálinban. Azt mondhatnám, hogy ez a hit állandóan fokozódott az iparosítás és különösen a háború idején és hozzájárult a győzelemhez mindkét esetben.

Ez a hit azonban nyilvánvalóan rendkívüli mértékben megakadályozta az emberek alkotóerőinek, a gondolkodás folyamatának és az emberek önálló meglátásának kifejlődését.

így tehát Sztálin halálának napján zűrzavar támadt bennünk. Letöröltük azonban könnyeinket és egyszeriben váriunkon éreztük a nemzet sorsának terhét. Mi oroszok, akik természetünknél fogva nem vagyunk bosz- szúállók, sok mindent megbocsátottunk Sztálinnak életében, egyáltalán nem lécéi érdekében.

Fokozatosan az elménkbe vésték, hogy á cél szentesíti az eszközt. Amint Sztálin valamikor kijelentette, egy nagy fájdalom nagy energiát szül. De még miközben sirattuk őt, sokan közülünk visszaemlékeztünk rokonainkra és barátainkra, akik elpusztultak a börtönökben.

Természetesen valójában rendkívüli ».energia” kellett ahhoz, hogy bebörtönözzenek ilyen rengeteg embert. Az emberek azonban nem tűnődtek el azon a tényen, hogy a cél önmagában megszűnik magasztosnak lenni, ha az ember mindössze nagy energiával törekszik annak megvalósítására, anélkül, hogy kellő figyelmet szentelne az eszközöknek. — Mi felismertük, hogy az eszközöknek méltóaknak kell lenniök a célhoz. Ez alapigazság, amely azonban csak sok szenvedés árán bizonyosodott be.

Sztálin tehát meghalt

Sok mindenről el kellett gondolkodnunk és sok mindent el kellett rendeznünk magunkban. Egyesek pesszimizmusba süllyedtek, de a kiválóbbak nem adták fel a reményt. Vagy ha mégis, nem hosszú ideig. Intézkedéseket tudtunk foganatosítani Berijával és a Malenkov csoporttal szemben, amelynek tagjai mesterségesen fenn akarták tartani a sztálini hagyományokat.

Sok piszkos kéz próbálta magához ragadni zászlónk rúdját. De ez vajon a zászló hibája volt-e? Nem hiszem. A mi feladatunk az volt, hogy lemossuk a piszkos kezek összes nyomait zászlónk rúdjáról, mert ezzel tartozunk zászlónknak és hiszünk benne. És ezt is tettük.

séges csoportjának elnevezése), ebben az összehasonlításban az igazságnak egy bizonyos csirája rejlik. De csupán egy csírája. Hasonlítunk az amerikai beatnikékre abban, hogy mi is, akárcsak ők, megvetünk mindent, ami fellengzős, ami hamis, ami szemfényvesztés. Az amerikai beatnikek azonban nem hisznek semmiféle zászlóban, míg mi hiszünk egyben.

Ami engem illet, valaki kissé fölényesen „a dühös orosz fiatalembernek” keresztelt el. Nehezen tudom megítélni önmagamat, de azt hiszem, normálisan viselkedő ember vagyok: haragra gerjedek mindenen, ami rossz es örömmel fogadok mindent, a jó.

Maga vs a ténj), hogy költeményeimben a bürokráciát, a dogmatizmust és a sovinizmust támadom, pontosan azt jelenti, hogy meggyőződésemben kommunista vagyok. Szerintem a kommunizmus és a bürokrácia semmiképpen sem jár együtt, hanem egyszerűen összeegyeztethetetlen egymással.

Ez nem csupán rám vonatkozik, hanem az egész fiatalabb orosz nemzedékre, amely egyre inkább saját országa urának: kezdi érezni magát.

Hol történtek tehát változások Oroszországban? Mindenesetre változást jelent például az a tény, hogy Angliába látogattam, ami azelőtt lehetetlen lett volna. Láthatóak a változások a börtönök lebontásában, az egyszerű emberek számára épült új házakban, abban a tényben, hogy az emberek szabadon beszélhetnek mindenről, amiről csak akarnak, az alacsönybérű munkások fizetésének emelésében, abban, hogy csökkentették a fizetéseket azokban a szakmákban, amelyeket korábban túlságosan magasan dotáltak, valamint abban a tényben, hogy országunkban egyre nagyobb számban fordítják le külföldi írók műveit, azokét az Írókét, akiknek semmi közük nincs a kommunista ideológiához és végül abban a tényben, hogy jelenleg virágzik a költészet országunkban, és a próza is kezd virágozni.

Mi az oka annak, hogy a

költészet olyan népszerű országunkban? A fő ok az, hogy költészetünk, minden más műfajnál fokozottabb mértékben kifejezésre juthatja az országunkban végbemenő társadalmi folyamatokat. Azok az emberek, akik részt vesznek a költészeti esteken, tudják, hogy a költőktől saját gondolataik, saját érveik továbbfejlesztését fogják hallani.

Ez nem jelenti azt, hogy költőink nem írnak bensőséges vagy személyes természetű lírai verseket Mi is azonban a bensőséges lírai költészet? Szeretnék kiadni egy könyvet, amely kizárólag társadalmi problémákkal foglalkozó verseket tartalmazna és ezt „bensőséges lírai költeményeknek” nevezném és ugyanakkor egy szerelmes verseket tartalmazó könyvet is, amelyet „nyilvános lírai költeményeknek’* neveznék. A személyesnek és a társadalminak ez az összeolvadása megfelel orosz költészetünk általános hagyományainak Puskintól kezdve. Ma ezt a- hagyományt ragyogóan továbbfejlesztjük.

Voznyeszenvszkijt éa Ah- madulinát egyes lapjaink elég gyakran veszik bíráló tűz alá, de ez semmiképpen sem befolyásolja költeményeik további kiadását, ami a múltban megtötrténh etett volna.

így például 1947-ben országunkban megjelent egy cikk „Leonyid Martinov: A te utad semmiképpen sem a miénk” címmel, amely egy figyelemreméltó költő munkájával foglalkozott. E cikk után 6 éven keresztül e költő egyetlen egy műve sem jelent meg.

Manapság ez nem fordulhat elő. Egyetlen egy költő sincs kitéve semmifajta üldözésnek, mégha a legélesebben meg is bírálják. Ilyesmi senkinek sem jutna az eszébe. Az emberek egyszerűén csak elhíresztelnek ilyesmit. Így például a Paris Match című folyóirat cikket közölt rólam, amelyben „a Kreml által elátkozott költőnek” nevezett engem. De ugyanebben az időben Voz- nyeszenszkijjel együtt előadást tartottam a Kreml hangversenytermében fiatalokból álló hallgatóság előtt, sőt ugyanazon az ajtón léptünk a színpadra, amelyen valamikor Sztálin távozrti szokott.

Meglepő, hogy a mi „vaskalaposaink” és az önökéik gyakran egy cipőben járnak