Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-08 / 105. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. május 8. Ha a vége jó - minden jó Az NB m. Délkeleti csoportjá­ban a vasárnapi fordulóban baj- nokjelölt-verés volt. Amellett a Szolnok megyei csapatok Is jól szerepeltek. A Jászberényi Lehel három góllal, míg a Martfűi MSE 8:l-re győzött. Javuló for­mában a Jászberényi Vasas Is Idegenből hazahozta a két pon­tot. Egyedül a Szolnoki Kinzsi szenvedett vereséget otthoná­ban. Jellemző volt a fordulóra, hogy igen nagy gólkülönbséggel győztek a csapatok. Az ered­mények alapján a Szolnoki MTE csatársora Is magára talált, mert öt góllal terhelte meg ellenfele hálóját. Jól játszott az MTE Szolnoki MTE—Szegedi Szpartakusz 5:1 (2:1) Szeged, 800 néző. Szolnok: Sár­kány — Urbán, Makai, Zalai — Sári, Papp — Pallai, Bánhidi, Englert, Wiliseh, Cs. Farkas. Kezdés után az első támadást az MTE vezette és ezután is ál­landó fölényben játszott. A ha­zai együttes csak szórványosan indított támadást. Két kapufa után a 20. percben Wiliseh a há­lóba fejelt. 1:0. A 24. percben Bánhidi kiugrott a védők közül, s a hálóba lőtt. 2:0. A 22. perc­ben a hazai csapat középcsatára révén szépített. 2:1. A félidő vé­géig az MTE Irányította a játé­kot, s állandóan támadott, de gól már nem esett. A második félidőben a jól ját­szó MTE sorozatosan vezette tá­madásait. Az 55. percben Englert fejes gólt ért el. 3:1. A 69. perc­ben szép adogatás után Bánhidi talált a hálóba. 4:1. A 79. perc­ben Pállal állította be a végered­ményt. 5:1. A mérkőzés végéig a Szolnoki MTE jó játékával irányította a játékot, örvendetes, hogy az ed­dig gyengélkedő csatársor erősen feljavult. Jelenleg úgy Játszott, ahogy régen várják tőle. Kiemel­kedett Bánhidi, Pallai Játéka, de a többi is dicsérhető. A védők közül különösen Zalai játéka tetszett. Sz. J. Vesztett a Kinizsi Kecskeméti TE—Szolnoki Kinizsi 3:1 (1:0) Szolnok. 300 néző. vezette: Vö­rös. Kecskemét: Vitkovics — Su- hajda, Fekete, TJzsoki H. — Gacs, Vass — Karazsia, Dambánszki. Kasza, Laczl II., Barta. Edző: Krtsn Károly. Szolnok: Hermann — Gajdos, Szabó, Mátyus — Ger­mán. Sokvári — Marton, Mun­kácsi, Géczl ITT., Kolláth, Lévai. Edző: Szebenl József. A mérkőzést a Kinizsi kezdte, de a vendégek lendültek táma­dásba és Jelentős fölényt har- eoltak ki. A 19. percben egy for­más kecskeméti támadás után Kasza vezetést szerzett. 1:0. A Kinizsi erősíteni próbált. Koliáth azonban kitűnő, de szorongatott helyzetben fölé lőtt. Szünet után fellőtt a Kinizsi. A játék főként a két tizenhatos között folyt. A 65. percben a kecskemétiek 'obhszámyán szép támadás ala­kult kt. A beadott labdánál a védelem tétovázott és n kifutó kapus meüett Harta a kapuba lőtt. 2:0. A Kinizsi átcsoportosí­tott ás Má+yus a csatársorba ke­rült. Megélénkültek a szolnoki támadások, — gyakran zavart oko7tak a vendégek kaoula előtt. A Kinizsi csapatát ebben az időszakban balszerencse kísér­te. Sőt az ügyetlenkedő védelem lóvoltából az egyik ellentáma­dásnál Kasza 3:0-ra növelte az előnyt. — Az utolsó percekben ''égre Munkácsi felese védhetet- lonül vágódott Vitkovics háló­jába. 3:1. A kiesési rangadó nem hozott ^zép látékot. Csapkodás, test test elleni kém én v küzdelem Jel­lemezte a mérkőzést. A cukor­évá riak csak a hajrában voltak méltó ellenfelei a vendégeknek. A védelem cvenee pontja a ka­pus volt, aki naevon jdeeesen "értett. A védők is több alkalom­mal meginoct^k. T^-íínbb r.g3_ nqfrász a két fedelet volt. A «-tatársorban n. gyámol­talan. erőtlen Játékával kerék­Szolnoki MÄV—KISTEX 5:0 (2:0) MÁV sporttelep, 3000 néző, vezette: Vali (Fekete II.— Borzási). Szolnok: Cselényi— Sándor, Abonyi, Kegyes— Józsa, Karkecz—Tóth, B. Nagy, Sülé, Kiss M,, Dobos. Edző: Fazekas László. KISTEX: Kristóf—Rubos, Sárosi, Molnár II.—Molnár I. Tóth—Huss. Kalmár, Odri, Majszky, Mihálka. Edző: Horváth József. Kezdés után — meglepe­tésre — a KISTEX irányítot­ta a játékot. Csak a 7. perc­ben vezette első ellentáma­dását Sülé, de a fiatal csatár elhamarkodva mellélőtt. Ál­mos, gyenge iramú esemény­telen játék és mintegy ne­gyedórás KISTEX fölény után némi élénkséget jelen­tett Sándor váratlan kapura ívelt labdája — amely a fel­ső lécre esett A 20. percben néhány perces szünettel fe­jezték ki együttérzésüket a csapatok és a közönség a MÁV kitűnő középcsatára: Csábi József iránt, alti a kö­zelmúltban veszítette el édes­apját, A 30. perctől erősített a MÁV. Egyre többször jutott a fővárosiak kapuja elé. Előbb Tóth az eléje futó ka­pustól zavarva mellé lőtt, pár perc múlva Kiss M.— Dobos a labda útja, de bal­szélsőnk éles szögből a ka­pust találta el. Közben az előretörő Kegyes helyén el­mentek a pesti csatárok és Cselényi csak ragyogó reflex- xel tudta kiütni a biztos gól­nak látszó lövést. A 40. perc­ben sarokrúgások, majd part­dobás után B. Nagy ügyesen a kapu elé adott és Dobos­nak csak a lábát kellett bele­tenni és máris 1:0. A gól után újabb kavarodás tá­madt a KISTEX kapu előtt. Néhány bosszantó hiba után ismét Dobos találta el a lab­dát. 2:0. Szünet után is rengeteg hi­bával játszott a MÁV és a pontos adogatásokkal foot- ballozó KISTEX olykor ve­szélyesen támadott. Az 50. percben Tóth átverekedte magát a tizenhatosig és a té­továzó pesti védők gyűrűjé­ből hatalmas lövéssel a háló­ba bombázott. 3:0. Ezután a fáradhatatlan KISTEX me­zőnyjátéka; Kegyes könnyel- műsködése; Karkecz 25 mé­teres lövése; B. Nagy lesgól­ja okozott izgalmat. A meg­nyugodott hazaiak egyre job­ban felülkerekedtek és a KISTEX adogatásai csak késleltetni tudták a MÁV rohamait. Dobos és Tóth többször is lefutották őrzői­ket és Tóth jobbról sarokba lőtt, 4:0. Dobos szabálytalan szerelése után (11-es járt vol­na érte) Tóth a passzol gató KISTEX védőktől elszedte a labdát, villámgyorsan kapura tört és a kapust Is kicselezve beállította a végeredményt: 5:0. A mérkőzés tipikus példá­ja volt a labdarúgás örök bi­zonytalanságának. Elmond­hatjuk, hogy a KISTEX ját­szott. és Szolnok lőtte a gó­lokat. A fővárosiak egyideig sokkal pontosabban és szem­re is jobban játszottak, s bi­zony akkor senki sem gon­dolta, hogy ilyen végered­mény születik majd. A mér­kőzést most a védelem szi­lárdsága mellett a két gyors szélsőnk vállalkozókedve és szerencsés lövései döntötték el. Cselényi néhányszor kivá­lóan avatkozott be, az egyik szabadrúgásnál azonban csú­nyán kiejtette a labdát. Sán­dor a szokott megbízható já­tékot nyújtotta. Abonyi né­hányszor társait is kisegítet­te. kegyes többször is elka­landozott. A két fedezet na­gyon igyekezett, de a ponto­san adogató ellenfelek nagy feladat elé állították. Szélső­ink: Dobos és Tóth kitűnően játszottak és most gólképesek is voltak. A belső triónak voltak jó megmozdulásai, de olykor tehetetlenek voltak. B. Nagy és Kiss a támadás építésében sikerrel vettek részt. Sülénél csak szorgalma dicsérhető. A KISTEX technikás, lel­kes csapat. Mindvégig erővel, becsülettel, sportszerűen küz­dött. Rajta kívül van több gyengébb csapat is a Keleti- csoportban és a látottak alapján érthetetlen a tabel­lán elfoglalt utolsó helyük. Vári játékvezetése ellen nem lehet kifogás. H. Gy. A forduló eredményei: Nyíregyházi Spartakusz— Debreceni VSC 2:0 (0:0), Nyíregyháza. Ganz MÁVAG —Budapesti Spartakusz 1:0 (1:Ó), Kőbányai út. Miskolci VSC—Szegedi Építők 3:2 (1:1) Miskolc. Debreceni EAC —Bp. Előre 2:1 (1:0), Debre­cen. VM. Egyetértés—Borsodi Bányász 0:0, Soroksár. Kecs­keméti Dózsa—Diósgyőri VTK 1:0 (0:0), Kecskemét. Ceglédi VSE—Láng SK 0:0, Cegléd. Eseménydús program a Szolnoki MÁV sporttelepen Mozgalmas, eseményekben gaz­dag programot bonyolított le vasárnap a Szolnoki MÁV sport­telep. Délelőtt Szolnok járás női kézilabda bajnokságát és a Szol­noki MÁV—Jászberény férfi me­gyei kézilabda bajnoki mérkő­zést. Három atlétikai verseny Is volt. ahol a Megyei Atlétikai Szövetség válogatott Ifjúsági versenye, a Szolnoki MÁV— BVSC férfi női találkozó és a 605 ITSK—Budapesti Petőfi Gim­názium férfi párosverseny ke­rült lebonyolításra. Az ifjúsági atléták versenyei változatos, szép küzdelmet hoz­tak. A vendégek közül a leg­jobb eredményt Fluek Miklós, a Petőfi gimnázium tanulója, a Bp, Vasas válogatott atlétája érte el, aki 100 méteren 10.9 mp-et futott A szolnokiak közül Kocsondi Csaba, Szarka Albert. Csikós Ka­talin, Cseh Katalin, Veres Judit és Magony Agnes teljesítménye emelkedik ki. A megyei válogató versenyen a martfűi Szársz Irén szerepeit íegjőbban­Kikapott a csoportelső as 1%B 111-ban kötője volt a támadásoknak. — Egvedül Mátyus és helyenként Koiláth-tól lehetett látni egy-két akciót. b. oy. Javuló játékkal győzött a Vasas Jászberényi Vasas—Szarvasi SC 1:0 (0:0) Szarvas, 2000 néző, — vezette: Honti. Jászberény: Csikós — Dá- nyi Túri, Helle — Rétsági, Pin­tér'- Szigeti, Szántai, Hering, Biró, Kovács L Szarvas: Kon- dacs — Ficzere I., Pitó, Rohand — Patkós, Ficzere II. — Müller, An­tal, Gáspár, Szalontai, Burázs. Elénk iramban Indult a játék. A 15. percig változatos volt. Ké­sőbb feljött a Vasas, formás tá­madásokkal közelítette meg a helyiek kapuját. Veszélyes hely­zet csak a 16. percben alakult ki, ekkor is Hering nagy hely­zetben a kapusba lőtte a labdát. Ezután Ismét változatossá vált a Játék. A kitűnő védelmek tették lehetetlenné a csatárok próbál­kozásait. A 42. percben Gáspár nagy lesen kapott egy labdát, s a nagy helyzetben Csikósba lőtt. Fordulás után nagy fölénybe került a Vasas, valóságos ostrom alá fogta a helyiek kapuját. — Szántai lövése a léc mellett zú­gott el, majd Rétsági futásból leadott lövését ütötte szögletre a kapus. Sorra maradtak ki a jobbnál jobb helyzetek. A 65. percben Szigeti még a kapust is kicselezte, de mellé gurította a labdát. Végre a nagy Vásas nyomás a 77. percben góllá érett. Ekkor Rétsági Biró elé gurított, aki két védőt kicselezve a tisz­tán álló Szántai elé tette a lab­dát és a csatár most nem hibá­zott. 1:0. A gól után a hazaiak próbálkoztak, de a Vasas véde­lem biztosan hárított. A feljavult Vasas, végig irányí­totta a mérkőzést. A helyzetek alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Csikós jől lát­ta el feladatát, a hátvédhármas legjobbja Helle volt. A két fede­zet végig uralta a mezőnyt. A csatárok közül Biró volt a leg­jobb, örvendetes Szántai forma­iavulása. Hering Igen Igyeke­zett. Szigett azonban sok hely­zetet. kihagyott. A helyi esanat végig lelkesen küzdött. Legjobb- iaik: Kondacs, Pitó, Patkós és Ficzere n. Honti Játékvezető sok hibával vezette a mérkőzést. — Gervai — Biztos győzelem Martfűi MSE—Szentesi Kinizsi 8:1 (4:0) Martfű, 500 néző, vezette: Du­dás. Martfű: Csendes — Papp R., Seres. Sagát — Sütő. Molnár — Honti, Pálinkás, Mezőtelold, Szűcs, Gatsal. Szemes: Rang — Pádár, Gágyó TI.. Sülé — Fodor n.. Gazsi — Tőszenberger, Csö­mör, Halász. Krám, Fodor I. Szentes választott, Így a ha­zaiak kezdtek. Már az első perc­ben gólszerzési helyzet adódott Pálinkás elölt, de a labda kapu fölé szállt. A 4. percben a cIdő- Gyáriak szabadrúgáshoz jutot­tak, mintegy 18 méterről Seres ment neki a labdának, ám nagy erővel a felső sarokba lőtt. 1:0. Továbbra Is a helyiek maradtak támadásban, így a 8. percben Mczőtelekl a leálló védelem mel­lett elhúzott és a kapuba gurí­tott. 2:0. Ebben az. időszakban végre Jól játszott a cipőgyáriak csatársora. A 15. percben Mező­teleki a kapust Is kicselezte és a hálóba talált. 3:0. A 18. perc­ben Seres vezette fel a labdát, a szentest védelem hátrMt, nem támadták a középfedezetet, akt mintegy 20 méterről a bal alsó sarokba talált. 4:0. Néhány perc­re feljött Szentes, de komoly gólhelyzetet nem tudott terem­teni. A II. félidőben mintegy 10 per­cig a vendégek támadtak. Az 56. nercben Szentes szépített Krám révén. 4:1. A 61). percben Mező- teleki elhúzott a iobbszélen. na­gyon szépen visszagurított a kaou elé és Pálinkás a jobbsa- rokoa lőtt Kezdés után ismét Martfű támadott, az újonc Gat- sal szöktette Pálinkást, aki egy­ből a hálóba talált, isimét fel­jött pár percre Szentes, Fodor lövését Csendes szépen védte. A labdát a martfűi kapus Sagát elé gurította, akt hosszan szök­tette Mezötelekit. A középcsatár lerázta a védelmet és a kapuba lőtt, s ezzel beállította a vég­eredményt. A martfűi csapat ezen a talál­kozón javuló formát mutatott. Ez különösen a csatársornál volt látható, mert a cipőgyáriak vé­delme az elmúlt mérkőzéseken is jó formában játszott. Szentes széteső játékot mutatott. A he­lyiek Ilyen arányban Is megér­demelten győztek. Jók: Sagát (a mezőny legjobbja) és a kapura igen vezsélyes Mezőteleki, Illet­ve: Krám és Gazsi. Dudás Já­tékvezető elfogadhatóan vezette a mérkőzést. Kiss János Otthonában győzött a Lehel Jászberényi Lehel—Csong­rádi Petőfi 3:0 (2:0) Jászberény, 800 néző, vezette: Simon. Jászberény: Sándor — Fortuna, Páncsics, Novák — Jó­zsa, Nagy I. — Fülöp, Nagy HL, Inges, Lugosi, Tóth. Edző: Kol­láth Ferenc. Csongrád: Pusztai — Magony, Viktor, Páncsi — Szanda, Versenyt — Puskás I., Tát, Kálmán Busa, Papcsik. Ed­ző: Zilahi Vilmos. Kellemes időben, jótalajú pá­lyára futottak ki a csatárok. A Lehel kitűnően kombinált és Fü­löp, Nagy ül. lövései kerülték el a vendégek kapuját, majd hatal­mas gólhelyzetben Inges gyengén a kapus kezébe lőtt. A Lehel ál­landó fölényben játszott, a ven­dégek főleg a jobbszámyon pró­bálkoztak szórványosan helyzetet teremteni, de Novák, Fortuna és Nagy I. csírájában fojtották el a vendégek kezdeményezéseit. A 12. percben formás támadást ve­zetett a Lehel csatársora, befeje­zésképpen Nagy ni. átadásával Inges ügyesen kiugrott, de most már nem hibázott. 1:0. Továbbra is a Lehel Irányította a játékot és a 17. percben újabb gólt szer­zett; előbb Lugosi lőtt kapura, de a labda a tömörülő védőkről kipattant Fülöp elé, Fülöp lövé­se is emberről pattant vissza s végül Nagy m. talált a hálóba. 2:0, A mezőnyfölényt a továb­biakban nem tudta gólokká érté­kesíteni a Lehel csatársora. A vendégek is teremtettek veszé­lyes helyzeteket ebben az idő­szakban. Több Ízben Sándor bra­vúrral mentett. A csongrádiak Tát révén veszélyeztettek. Fordulás után Tóth, majd Lu­gosi lövése adott munkát Pusztai kapusnak. Helyenként a vendé­gek Is veszélyesek voltak, de Sándor mindig a helyén volt. A 49. percben a Lehel balszámya vezetett támadásokat, Tóth—Lu­gosi—Nagy in. volt a labda útja, s Nagy m. két védő között a balra mozduló Pusztai kapus mellett a Jobboldalra bombázott. 3:0. A gól után Igen kemény Já­tékba kezdtek a vendégek, ebből kifolyólag némi mezőnyfölényt harcoltak ki: Szonda. Busa. Tát lövései veszélyeztették n kaput. A 62. percben kitűnő gólszerzési lehetősége volt Busának, de 6 méterről a kapu mellé lőtt. A csongrádi támadásokat a helyi védelem sikerrel verte vissza, — majd a félidő utolsó részében Ú1- ra a Lehel támadott, de az ered- ménv már nem változott. „ Jók: Sándor fa mezőny leg- lobbta. Fülöp. Tnges. Tóth illet­ve: Páncsi. Viker. Busa és Tát. Simon Játékvezető jől kezében tartotta a mérkőzést, az első nerctől az utolsóig figyelemmel kísért minden szabálytalan«^ cmt. K J. A forduló további eredményei Hódmezővásárhelyi MEDOSZ— Szegedi VSE 2:1 (2:01, Orosházi Kinizsi—Békéscsabai Építők 1:0 (0:0), Gyulai MEDOSZ—Békés- i csabai MÁV Bocskai 3:0 (3:0). Egy döntetlen a megyei bajnokságban A május 6-án megrendezett megyei labdarúgó bajnokság fordulóján egy döntetlen szüle­tett, ami meglepetésnek Is szá­mít. Ugyanis a kiesés ellen küz­dő újszásziak egy pontot elvet­tek a bajnokságra törő Mezőtúri Honvédtől. A legnagyobb győzel­met a MAFC aratta, 6:0-ra győz­te le a kunhegyes! együttest. Igen érdekes, hogy ebben a for­dulóban három idegenben játszó csapat egygólos győzelmet ért el, míg a hazai csapatok közül ketten 4:0-ás eredménnyel sze­rezték meg a két bajnoki pon­tot. Tudósítóink az alábbiakban számolnak be' a forduló esemé­nyeiről . * Üjszáiszi Vasutas—Mezőtúri Honvéd 0:0 állt ki erre a találkozóra. Ez meg is látszott a mérkőzés szín­vonalán. A karcagiak végig a kezükben tartották a játék irá­nyítását, sok gólhelyzetük akadt, azonban a csatárok nehezen ta­láltak a hálóba. A vendégeik arra törekedtek, hogy minél kevesebb gólt kapjanak — szerintük a szá­mukra teljesen esélytelen mér­kőzésen. Végig lelkesen véde­keztek, kapusuk is Igen Jó napot fogott ki, ennek ellenére nem tudták megakadályozni a kar­cagiak Ilyenarányú győzelmét, Gőllövők: Bóta 26., Nagy 40., Nagy 75., Takács 89 percben. — Jók: Székely, Nagy, Tárnál, Bó­ta, Illetve: Tar), Sas, Nagypál. Major III. Karcag Ifi—Jászkisér ifi 7:0. — Szöllősl — • Üjszász, 500 néző. — vezette: Ballá Gy. Nagy iramban kezdődött a já­ték a döntőfontosságú mérkőzé­sen. Az első félidőben Jobbára az újszásziak támadtak, de kö­rülményesen játszó csatársoruk nem tudott eredményt elérni. A Honvéd csak a félidő végén Jött fel, de a nagyszerűen védő Dan- csó hárított. A második félidő­ben még nagyobb Iramot diktált a találkozó. Hatalmas űjszászi fölény alakult ki, azonban a Honvéd védelme megakadályoz­ta a gólszerzést. Az 57. percben az űjszászi Nagy combhúzódást szenvedett és a másik sérülttel együtt kilenc főre apasztották a harcképes Játékosok számát. A mérkőzés vége felé ismét feljött a Honvéd, azonban az űjszászi hatvédhármas ragyogóan hárí­totta támadásaikat. A mezőny legjobbja Három volt, továbbá az űjszászi csapatból Dancsó, Si­mon, Bakó, Molnár és Tóth nvújtott jó teljesítményt, illetve: Varga, Nádasdi. Karácsondi és Hite. A játékvezetői hármas min­taszerűen működött. Varga IL • Kunszentmártoni V5r5s Meteor—Szolnoki MÁV II. 1:0 (1:0) Szolnok, vezette: Höffllnger. A jó formában lévő kunszent­mártoniak Szabó tizenegyesével már az első félidőben megsze­rezték a vezetést. A MÁV tarta- lékcsapat helyenként jelentős mezőnyfölényben játszott, de puha csatársora nem törhette meg az erőfölényben lévő lelkes Meteor védelmet. H. Gy. • Jászapáti—Tiszaföldvár 1:0 (0:0) Tiszaföldvár, 600 néző, vezette: Szentesi. A hazai csapatnál Tóth kapus — betegség miatt — nem vállal­ta a játékot és az Ifjúsági Zlin- szkl védett, aki első Ízben őrizte az első csapat kapuját. Az első félidőben a hazai együttes jelen­tős fölényt harcolt ki. Két gól­helyzetük is akadt, de egyiket sem tudták kihasználni. A 25. percben földvári szabadrúgás után kavarodás támadt a ven­dégcsapat kapuja előtt végül Kávás! mintegy 5 méterről a ve­tődő kapusba lőtte a labdát. A 30. percben Lukács közeli feje­sét tolta szögletre jó érzékkel a jászapáti kapus. A második fél­időben kiegyenlített fáték folvt, a vendégcsapat ts több támadást vezetett és a 60. percben meg­szerezte győztes gólját. Jobbol­dali támadás végén Zlinszkt ki­futva elütötte a kapura fűtő csa­tárok elől a labdát, balszerencsé­jére azonban az Kökény I. elé került, aki egyből a jobb felső sarokba ívelte. i:0. a 70. perc­ben tizenegyeshez tutott a hazai csapat, Gazső azonban kapu fö­lé lőtte a labdát. Közepes iramú mérkőzésen Jászapáti csapata megérdemelt győzelmet aratott. A hazai együt­tes gyenge csatárjátéka miatt vesztett. Jók: Horváth. Adám, Ferenczt, Kökény l„ illetve: Ko­vács, Kiss, Széesi. Szentesi iá- tőkvezet« jól Irányította a mér- kózést. Tiszaföldvár ifi ?.(>. V*rbók Attila * Nagykunsági MEDOSZ— Szolnoki Vasutas 4:0 (4:0) Kisújszállás, 200 néző, vezette: Srnmkó. Ügy látszott hogy igen nagy golarányú győzelmet arat a ME­DOSZ, hiszen 20 pere alatt már négy góllal terhelte meg ellenfele kapuját. A helyi esapat tudati- ban volt annak, hogy ez a mér- közös sorsdöntő részére, ezért egymás után vezette gyors for­más támadásait. Az 5. nercben B. Nagy labdálával Kádár meg­ugrott és biztosan lőtt a hálóba. ' A gól még nagyobb lelkese- f.í snotj a csapatnak. Távoli lövésekből látványos gólok es­tek. Tóth. TCádár. Bodor voltak a gólszerzők. Fordulás után esett a Játék színvonala. A vendégek ts fellőttek, de támadásaik erod- ménvtelenek maradtak. A ha- zniak gvőzelmóhez nem férhet kétség, mert ősszlátékban, gyor­saságban felülmúlták a vasuta­sokat. .Tók: Tóth. n. Kiss. Ká­dár. Illetve a vendégek közve*- Ien Védelme. — A Játékvezető nagyvonalúan, marahiztosan ve- zorte az Igen sportszerű mérkő­zést. Nagykunsági MEDOSZ Ifi- Szolnoki vasutas ifi 6:n (3:0). — Németh — Karcagi MPnotiz-Jászkisér 4:0 (2:0) Karcag, 400 néző, — vezette: Csák n. Mindkét csapat tartaiékcsan Mezőtúri MAFC—Kunhegyes 6:0 (5:0) Mezőtúr, 800 néző, vezette: Ga­ll (Domonkos—Pintér). Már az első percben Csete bombáját ütötte szögletre Kiss I. A 15. percben Nagy n.-t a tizen­hatoson belül felvágták. Tizen­egyes 1 A büntetőt Nagy II. biz­tosan lőtte a hálóba. 1:0. A 20. percben Sánta hozta fel a lab­dát, ügyesen Nagy II. elé gurí­tott, akt a kimozduló kapus mel­lett a kapuba lőtt. 2.0. A MAFC szinte szóhoz sem hagyta Jutni a vendégeket. A 24. pereben Tő­rök II. labdájával Sánta elfutott a halszélen, nagyszerű beadását Csete a Jobbsarokba vágta. 3:0. A 31. percben kavarodásból Ba­logh lőtt újabb gólt. 4:0. A hazai együttes nagyszerű játékkal rö­videsen újabb eredményt ért el. A kapu előtt pattogó labdát Ba­logh megszerezte és a sarokba gurított. 5:0. Szünet után a ven­dégek sikeresen védekeztek. A mezőtúri csatárok ezután már csak a befejezés előtt 3 perccel értek el eredményt — Nagy n. révén. Jók: Nagy H., Török n., Sánta, Egei n., Balogh, Illetve: Kiss I., Szabó l„ Lévai. MAFC ifi—Kunhegyes ifi 18:0 (12:0). — Sindel — • Törökszentmiklósi Fáklya— Jászjákóhalma 2:1 (1:1) Törökszentmiklós, 600 néző, — vezette: Nagy Imre (Szeged). A mérkőzés enyhe jákóhalmi fölénnyel kezdődött. A 7. perc­ben egy könnyelmű Fáklya ha­zaadás után Kozmőczki majd­nem gólt rúgott. A 9. percben Lukácsi 35 méteres bombája a léc alá vágódott. 1:0 — .Tászjákó- halma javára. Lassan feljött a Fáklya, a 21. percben Vízi már csak a kapussal állt szemben, de lyukat rúgott. Továbbra is a Fáklya támadott, de egyenlíteni csak az utolsó percben tudott. Szakái beadását Vizl a jobbsa­rokba lőtte. 1:1. ÜJrakezdésre már nem volt idő. A második félidőben Koppány már a kapust is kicselezte, s a gyenge labdát Szecsei az utolsó pillanatban mentette. Egyre-másra ismétlőd­tek a hazai rohamok, Kosik sza­bályos gólját a játékvezető ért­hetetlenül nem adta meg. A 75. Percben Fábián partdobása Papp elé került, aki laposan a hálóba vágta a labdát. 2:1. A 84, perc­ben tizenegyesez Jutottak a ha­zaiak, de Vizl mellé lőtte a lab­dát. Jók: Szecsei, Szakái, Papp, Il­letve: Lukácsi, Kovács és Kop­pány. A Játékvezető sok hibával vezette a mérkőzést. T. Fáklya ifi—Jászjákóhalma ifi 8:1. Magas László * Törökszentmiklósi Vasas— Jászúrokszállás 1:0 (1:0) Jászároksrállás, 1000 néző, ve­zette: Horváth. Kezdés után a hazai csapat tá­madott, némi fölényt is sikerült kiharcolniuk. A 14. percben a Jobbhátvéd rosszul lekezelt lab­dájával Czagány kiugrott, de hatalmas helyzetben mellé lőtt. A fokozatosan fellövő Vasas átvette a játék Irányítását és a 25. percben egy beívelt szögletet Kiss élesen a jobbsarokba fejelt. 1:0. A második félidő fergeteges hazai rohamokkal kezdődött, a Vasas beszorult. A U0. percben Sipeki fejese a felső kapufán csattant, majd a visszanattnnó labdát ismét kapufára fejelte — s a labda elhagyta a Játékteret. A hátralévő Időben a Vasas Is támadott, de gólt elérni már egyik csapat sem tudott. A hazai együttes lélektelen Já­téka csalódást, keltett a szurko­lókban. A Vasas megérdemelten nyerte a találkozót. .Tók: Kiss Darvas!, illetve: Győző. Racsl-ő TI-, Kókai. A Játékvezető Jól lát­ta el feladatát. Jászárokszállás Ifi—T. Vasas Jfl HO. Bobált Sándor A Totó 18. heti eredménye 1. Ausztria—Bulgária 1 2:o 2. Kecskemét—DVTK 1 ]:o 3. Nyíregyháza—DVSC 1 2:0 4. Cegléd—Láng * 0:0 5. DEAC—Előre 1 8:1 6. Dunaújv,—Szombatit, i 1:1 7 Lombik—Székesfehérv x 0:0 8. Kaposvár—EVTK 1 1:0 9. Alessandria—Napolt % 0:0 10, Cosenza—Genoa X l u 11. Beggiana—Bari * 0:0 i8- Moaaa-rMoáess \ 2:C || 11 pppw ..irai^iim(pi||||| Jl l | púp..Jfl I j jj | ll I líllilllllllllliiiiiiniiiiiiiiiüiDlIfljJfljJ I » I * | 1 I mihunumunfflijl lliuiawniuiiiii ! I 1 WlMlliUllUllilllllillU I III 111

Next

/
Thumbnails
Contents