Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-18 / 90. szám

1962. április 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Anyag és készletgazdálkodásunkról NÉHÁNY évvel ezelőtt a mostaninál sokkal körülmé­nyesebben jutottak nyers­anyaghoz üzemeink. Ezért igyekeztek megtölteni raktá­raik polcait, hogy a tervtel­jesítést gátig tényezőket ez­által is csökkentsék. Most javult az anyagellátás, s en­nek természetes következ­ménye kellene hogy legyen a készletek csökkenése. Saj­nos, ma még sok kívánniva­ló van ebben a munkában. Még a közelmúltban is előfordult, — hogy néhány üzem „mellékcsatomákon” igyekezett anyagot szerezni — így aztán az év végén je­lentős norma feletti készle­tek halmozódtak fel, mert \ jött az áru a rendelés sze­rint is és „más forrásból is”. Ilyen példaként lehetne em­líteni a Nagyalföldi Kőolaj­termelő Vállalatot. ELEJÉT kellene venni az ilyesminek és rendet terem­teni az anyagbeszerzésnél. Lassan eljutottunk odáig, hogy nemcsak „kenésre”, hanem egyszerű megrendelő levélre is érkezik anyag. — Ezért érthetetlen az olyan eljárás, mint a megyei építő­ipari vállalat egyik anyag- beszerzőjéé, aki a vállalat anyagából egy szobára való parkettával megajándékoz­ta” az egyik cementgyár ügyintézőjét. Az ilyen mó­don táplált mellékcsatomák aztán — a kellő anyag biz­tosítása mellett — könnyen felesleges készletek gyűjté­séhez vezetnek. Meg aztán fel lehet tenni a kérdést így is: milyen jo­gon vár „kenésre” valame­lyik szállító vállalat ügyin­tézője? S milyen jogon ve­szik ezt természetesnek üze­meink? Miért fordulhatott elő megyénk egyik nagy iparvállalatánál olyan példa, hogy gyakran jutalmazták az anyagbeszerzőket azért, hogy azok ilyen címen — meg nem érdemelt — pénzhez jutva, lekenyerezhessék más vállalatok alkalmazottait? De nemcsak az anyagbe­szerzéssel van baj. — Sok üzemben a termelés növeke­dését meghaladó mértékben emelkedtek az anyagkészle­tek, — néhány gyárunkban romlott a fajlagos anyagfel­használás, s nagy értékek fe­küdtek feleslegesen beszer­zett árukban. A Tisza Cipő­gyárban közel ötszörösére, az Aprítógépgyárban négy és félszeresére nőtt. egy év alatt az inkurrens anyagok értéke. A TITÁSZ-nál 13,8 millió forintról 15 miliő forintra emelkedett a készletek nö­velésére fordított kiadás — ugyanakkor a termelési ér­ték 6 százalékkal csökkent. A kőolajtermelő vállalatnál épület és ipari szerelvény­anyagokból 2,7 millió forint­tal magasabb készlet alakult ki a megengedettnél. A Me­zőgazdasági Gépjavító Vál­lalatnál bár 1961-ben több­millió forint értékű anyagot értékesítettek — január ele­jén még mindig 3 millió ér­tékű volt a raktárakban nor­mán felül. Ilyen példák után kézen­fekvő: vállalatainknál na­gyobb gondot kell fordítani az anyag- és készletgazdál­kodásra, szervezett munká­val kell rendet teremteni. — Ilyen vonatkozású .prémium- feltételeket is lehetne szab­ni, anyagilag jobban érde­keltté tenni az illetékes dol­gozókat. Helyeselni lehetne azt is, ha a készletek csök­kentésére felajánlásokat ten­nénk. AZ ANYAGNORMÄK be­vezetése is időszerű lenne, minden ismétlődő gyárt­mányra anyagnormákat kel­lene kidolgozni, s azok fej­lesztésével — az időnormák­hoz hasonlóan — állandóan foglalkozni. Ennek is meg­van az alapja, — például a gépek súlycsökkentése azo­nos teljesítőképesség mel­lett, s a célnak ugyanígy megfelelő, de olcsóbb anya­gok felhasználása. Ilyen vo­natkozásban jó például szol­gált már a jászberényi Ap­rítógépgyár termékei súlyá­nak csökkentésével, vagy a törökszentmiklósi Mezőgaz­dasági Gépgyár, ahol az önt­vények helyett hegesztett anyagot használtak fel. Eh­hez persze bizonyos szemlé­letbeli változások is szüksé­gesek, hogy legyőzzék az esetenként az új anyagok­kal szemben táplált idegen- - kedést. (Az új és pótanya­gok alkalmazása még csak 10—15 százalékra becsül­hető.) Figyelemre méltó az úgy­nevezett félkész- és a be­fejezetlen állomány, valamint a raktáron levő termékkész­letek növekedése. A Török­szentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban, s még jónóhány vállalatnál — így például a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál, a kisújszállási Faipari Vállalatnál, a jász­berényi Építőipari KTSZ-nél is norma felett volt a befe­jezetlen termék. JAVÍTANA a készletgaz­dálkodást a terv és program­változások megszüntetése, il­letve a minimumra való csökkentése és a tervek ide­jében való ismertetése. A megyei építőipari vállalat vezetői tudják azt, hogy az idén több mint ötszáz lakást kelj építeniök a megyében, — csak azt nem, hogy hol — legalábbis jórészük építési helyét nem ismerik. így az­tán az anyagot megrendel­ték, torlódik is a központi telepre, alig bírnak neki he­lyet szorítani — nő a kész­let. Nem értünk el kellő ered­ményt a fajlagos anyagfel­használásban. sem A Szol­noki Papírgyár kollektívája például 506 tonna rostot ta­karított meg. Vállalataink többségénél azonban ennek ellenkezője tapasztalható: nőtt az egységre jutó anyag­felhasználás. A martfűi Ti­sza Cipőgyárban például 6748 négyzetméterrel több krómos felsőbőrt használtak fel. Az anyaggazdálkodási vo­nalon dolgozók szakmai kép­zettségének fokozása is fon­tos feladat, hiszen mintegy harminc százalékuk nem rendelkezik szakmai képesí­téssel. Szaktudásuk növelése mellett arra kellene nevelni őket. hogy tőlük telhetőén mindent megtegyenek a ma­guk munkaterületén a vál­lalati költségek csökkenté­séért. Sok minden összefügg még az anyag- és készletgazdál­kodással, — többek között a használható ócska és a hul­ladékanyagok kellő nyilván­tartásba vétele és felhaszná­lása. Sokoldalú munkával azonban rövid időn belül érhetünk el vállalataink gaz­dálkodását kedvezően befo­lyásoló eredményeket. Simon Béla Salamon Pál: EQY LÉPÉS 7. Vera egyre jobban sürget­te az esküvőt. Szeretett en­gem, annyi biztos, de volt azért ebben egy kis jó asz- szonyi taktika is: „Hadd lás­sa ez a szegény Géza, hogy mennyire kell nekem”. Ha néha megkérdeztem; nem bánta-e meg, hogy to­vábbra is a menyasszonyom maradt — szónélkül fakép­nél hagyott és csak sokára jött vissza. Láttam, hogy őszintén megsértem az ilyen kérdésekkel. Miklós öcsémmel elég kü­lönösen alakult a helyzet. Amikor bejött hozzám — volt úgy, hogy hetenként kétezer — csak hallgattunk. Ö pedig sűrűn az ágy alá nyúlt a demizsonért. Inkább egyedül itta, meg, amit ho­zott, mert nekem azt mond­ta a tanár úr, hogy az alko­hol akadályozza a csontkép- ződést; Néha az volt az érzésem, hogy haragszik rám. Egyszer meg is kérdeztem. — Mond Miklós, mi ba­jod? Vállat vont ás töltött. Én is vele ittam. Na ne butáskodj, mi van? Mi jól voltunk egymással. Ö egy évvel fiatalabb. Soha­sem teketóriáztunk, mindig megmondtuk egymásnak, amit kellett. — A múlt héten otthagy­tam a bányát — mondta dü­hösen és az ajtót nézte; — Micsoda? — Igen... igen, a mama addig sírt, míg otthagytam. — Miért — Nehogy én is úgy jár­jak. — És nekem miért nem szóltak? — Tudták, hogy mellém állsz. — Hová mentél? Ingerülten húzta fel a vál­lát. — A Kohászati Művekbe. Darabodógépen nyavalygok; Kezdtem érteni az egészet. — Szóval én vagyok az oka? — Ne marháskodj... A napnál világosabb volt, hogy nem én tehettem róla. Mégse tudtunk egymással mit kezdeni. — Miért hagytad magad? Igaz is, ó is már huszonhá­roméves. Csak azért, mert otthon lakik? — Ugyan ... tudod jól... a mama ha valamit akar.. sír. Most is azt mondta: — meghal... mert biztos én is odaleszek.;. ' — Te is odaleszel... Melegem lett. Szóval en­gem eltemettek. Nehéz napok következtek. Keveset aludtam. Úgy za­katolt az agyam, mint egy túlfűtött mozdony. Jött a borbély a kórterembe. Nem is kérdezte, hogy borotvál- jon-e, mert már megszokta. De én azt mondtam: ■— Köszönöm, nem kell, hadd nőljön ... csak nőljön a szakállam. Másnap bejött Vera és ad­dig erősködött, hogy végül kitűztük az esküvő napját. Este újból kértem a borbélyt, hogy borotváljon meg. Két hét volt még hátra az esküvőig. Visszavágyom azt az időt. Tervezgettem és csak jó dolgok jutottak eszembe. Minden egyszerű­nek és könnyűnek látszott. Sokat olvastam, jó étvággyal ettem, őt vártam. Jött is és akkor a jövendő életünkről beszéltünk. Közben a fiúk nagyban szervezkedtek. Először is ki- kunyerálták a tanár úrtól, hogy elengedjen. Azután a mentők főnökétől mentőko­csit szereztek. Ami pedig a legfontosabb, az alorvossal megbeszélték, hogy az eskü­vő előtti napon kitisztítják a sebemet, — mert megint gennyesedéit — átkötöznek és egy új, könnyű, „elegáns” gipszet kapok. Komolyan mondom, néha már zavarba jöttem, annyi­ra törték magukat, hogy min­den rendben legyen. Külön­ben az én esküvői előkészü­leteim nem ártottak a többi betegnek sem. Nálam láto­gatási időn túl is mindig volt valaki. Annyi ennivalót hoz­tak, hogy egy kisebb Közért­nek elég lett volna és az üvegről se feledkezett meg senki; Vicceket meséltek és étellel-itallal kínálták a szomszédaimat. Ha jól emlékszem az eskü­vő előtt három nappal meg­látogatott Koltai elvtárs, az igazgató és Fekete elvtárs, s párttitkár. Amikor az ajtón belépve körbenézték a ter­met, nem ismertek meg. Kü­lönben nem is csodálom. Ma­Erőt adó <­visszaemlékezés 6 Hat esztendővel ez­előtt, t-gy megyei funkcioná­riusokból álló brigád több napot töltött egyik legré­gibb termelőszövetkezetünk­ben. A vetőgép mellett, a ta­nyai brígádszálláson, a köz­ségben keresték fel a tago­kat, vezetőket s őszinte be­szélgetések során, közös vé­leménycsere alapján próbál­ták felderíteni, mi az oka a nem oly régen még orszá­gosan is a legjobbak között emlegetett tsz leromlásának. A brigád tapasztalataiból ma is emlékszem néhányra. Legszomorúbb benyomása az volt, hogy a vezetők nem törődtek a dolgozók minden­napi gondjával-bajával. Olyanokkal, melyeken első­sorban ők voltak hivatottak segíteni. Kedvetlenül ment a tava­szi munka, itt is, ott is inge­rültség robbant ki az embe­rekből, érződött, hogy klik­kek marakodnak. A fiatal elnök, aki mint ipari mun­kás jött le a fővárosból nem sokkal azelőtt, nehezen iga­zodott el a bonyolult esemé­nyeken. Friss, hézagos isme­retei mellett is nagy igye­kezettel kereste a módját, hogy javíthatná meg rifvid idő alatt a hangulatot. Szer­vezési, szakmai támogatást nem kapott eleget, azért fog­ta meg nem éppen jó olda­lukon a feladatokat. Tavasz- szal anyagilag is gyengébben állt a tagság, jól jött volna, ha megkapják a hetek óta csak ígérgetett krumplit, a dűlők menti fák gallyalásá- bói adódott kis tűzrevalót. Kérték gyűlésről gyűlésre, hasztalan. Az elnök — jó szándékkal — elsősorban pénzt akart előteremteni. Saját maga naphosszat kí- sérgette a bakon a cefrés- szekeret, amelyből a szesz­gyártól várt forintokat. Min­den késett. A funkcionárius bri­gád belátogatott a tehené­szetre. Idős, búslakodó tagok takarították az istállót, s kö­zülük egy még szólni is alig volt hajlandó. Mégis szóra bírták s akkor kiöntötte szí­vét. Előtte való őszön lépett a szövetkezetbe, amikor is minden jó ígérettel elhalmoz­ták. Ott dolgozhat ahol tu­dását legjobban kamatoztat­hatja. Ö az állattenyésztést szereti legjobban, de egyelőre sepregetett. Kérdezték, meny­nyi a munkaegysége. Nem tudta. Ö se, más tagok se. Hetekkel jóval azelőtt kér­ték be mindenkitől az iro­dára, azóta kezükben sem volt. Mennyi jár, helyesen írják-e be a teljesített mun­kát, az érte meghatározott munkaegységet, senki nem sejtette. Az új belépő ne­heztelve panaszolta, hogy es­ténként kerülő utakon tér haza a faluba, mert restelli még egyénileg gazdálkodó komái előtt, hogy még azzal sincs tisztában, mit keresett addig. Olyasmiről meg szó sem lehetett a tehenészetben, hogy tájékozottak legyenek, Kongresszusi munkaverseny a surjáni Kossuth Tsz-ben A surjáni Kossuth Terme­lőszövetkezet táviratban ér­tesítette a szerkesztőségün­ket, hogy a szövetkezet gazdái határozatot fogad­tak el: nagyarányú munka­versenyt indítanak a párt- kongresszus tiszteletére. Ver­gas, sötétbőrű, fekete ember­re emlékeztek, aki voltam, de ahelyett egy nyúzott, — mészbemártott fejet láthat­tak a párnán. Mondom, nem is vettek észre. Nekem kel­lett szólnom: — Fekete elvtárs, hát meg se ismernek? A párttitkár meglökte Kol- tait. Előbb mindketten fe­lém, azután gyorsan egymás­ra néztek. A tekintetük ezt mondta: „Úristen, mi lett ebből!” Megijedhettek, hogy észreveszek valamit az ámu­latukból, mert gyorsan és napion hangosan kezdtek be­szélni. — Szép kis vőlegény — mondta Koltai elvtárs és a vállamra ütött — itt heveré- szik. Jól esett, hogy nem sirán­koznak. — Eljöttünk megnézni már, hogy mi van veled — szólt Fekete és leült az ágyam végébe. Közben véletlenül jól meglökte a rossz lábamat. Azt hittem, elszédülök. Mond­ták; 'nagyon örülnek, hogy megházasodom. Kérdezték, mire van szükségem, azon a kétezer forintos szakszerve­zeti segélyen kívül, amit kiutaltak. — Segély... Segély;.; — Ne bolondozz, nem is segély ez, hanem jutalom. Az aknáról beszéltek. Ki­vel mi van és főképpen a Verát dicsérték, hogy micso­da szerencsém van ilyen szép értelmes és hűséges lányt ki­fogni .;. Megígérték, hogy máskor Is eljönnek. Fekete elvtárs az ajtóból jött vissza: — Nézd, még elfelejtettem — mondta és az üzemi újság egy példányát húzta ki a kabátzsebéből. (Folytatjuk) senyük. alapjául a török­szentmiklósi Dózsa, a kun- csorbai Vörös Október, a túrkevei Vörös Csillag és a kisújszállási Búzakalász ter­melőszövetkezetek verseny- mintáját vették. imiimiinmimiiiMiiiiiimiiiMiiiiiiiiiiiiHiiii f A párféSet hírei TANÁCSKOZÁS volt áp­rilis 13-án Kunmadarason. A járási pártbizottság és a já­rási tanács ide hívta meg a termelőszövetkezeti elnö­köket és szakembereket, hogy megbeszéljék a soron levő feladatokat. A tanács­kozást vetési bemutató kö­vette. * TÖRÖKSZENTMIKLÓSON a járási pártbizottság leg­utóbbi ülésén a tavaszi me­zőgazdasági munka szerepelt napirenden. Az eddig vég­zettek értékelése mellett meghatározták a tennivaló­kat is. A pártbizottsági ülé­sen a VIII. kongresszus elő­készületeiről is tanácskoztak. * Jászberényben a vá­rosi pártbizottság ülésén szintén a VIH. kongresszus előkészítését tartalmazó in­tézkedési tervet tárgyalták. Több hozzászólás és javaslat hangzott el a terv kiegészí­tésére. * KISÚJSZÁLLÁSON a párt- és tömegszervezeti osztály társadalmi munkatársai be­vonásával megvizsgálta és összegezte a szakszervezeti választás tapasztalatait. A párt végrehajtó bizottsága az összegyűjtött anyag alapján értékeli ezt a munkát. Nem­rég ülésezett az agitációs- és propaganda osztály Is, megbeszélték az eddig tar­tott tavaszi ünnepségek ta­pasztalatait, valamint a má­jus 1-re való felkészülést. mit jövedelmez naponta az állatgondozók munkája a tsz-nek, sajátmaguknak, mi pénzt hoz a konyhára, ha csak 1 literrel is emelik a fejési átlagot... Röviden, szomorú volt a helyzet ebben a tekintélyes múltjától eltért szövetkezet­ben. A bajok egyik forrása az is volt, hogy „elöi’egedett” a tsz. Március 30-áján ennek az esztendőnek pedig azt ol­vastam a Néplapból, hogy az akkori kivénült közös gazda­ságban a kisaisták kilenc munkacsapata munkaver­senybe nevezett s az ifjú nö­vénytermelők és állattenyész­tők országos mozgalmába való bekapcsolódásával a legjobbak közé akarja fel­hozni szövetkezetét. Az idő­sebbekben 4 is feltámadt a virtus es a helyi tsz-szel való verseny helyett a járási szintű vetélkedésre vállal­koztak. De 1962-ben már nem megalapozatlan érzelmi fellángolásról van szó. Nem akartam hinni a szememnek, mikor a stratégiai helyzet felmérésének komoly, tudo­mányos tényeit olvastam. Kitűzték maguk elé, hogy a tavalyi 3351 forint érték he­lyett az idén 3400 forint érőt fognak elnyerni a földtől. 52 000 forint lesz 1962-ben az egy tagra jutó bruttó terme­lési érték, amely a múlt év­ben 50 830 forint volt. A2 egy tagra jutó szövetkezeti jövedelem 32 227-ről 33 000 forintra nő. Ilyen tervet készíteni csak olyan vezetők tudnak, akik tudományos képzettséggel irányítják a közös gazdasá­got. Ezekben a számokban igen sok gazdasági, szerve­zési, nevelési összefüggés összpontosul, kezdve a szö­vetkezeti felhalmozás problé­máinak és a fel nem oszt­ható szövetkezeti alap növe­lésének dialektikus kapcso­latától, a forgóvagyon, ■ saját forrásának növekedésé előbbi­nél jóval kisebb jelentőségű feladatkörén át a nevelés sokrétű tennivalójáig. A vezetőség által ki­dolgozott terveket, verseny- pontokat a brigádok meg­vitatták és hozzáadták a gya­korlathoz közelebb állók ja­vaslatait — nait kell tenni, hogyan kell hozzáfogni a vállalások teljesítéséhez. Ez sem ment volna, ha nincs egyetértés, ha nincs anyagi ösztönzés is a magasabb ho­zamok eléréséért. 15 000 fo­rintot kap majd a leg job o brigád, 5000 forintot az első munkacsapat. Már a gyors vetés érdekében — a munka­egység arányában — tíz fo­rinttal jutalmazzák műszak­normánként a fogatosokat, traktorosokat. Az_ elnök ugyanaz, aki hat évvel ez­előtt a jól ismert, megszo­kott, szeretett nagyüzemi környezetet, a főváros. hagy­ta ott, hogy mozgalmi tapasz­talatával, emberségével segít­sen kihúzni a kátyúból a nagy lehetőségeket hordozó régi szövetkézetet. S amikor ma a késő esti órákban a fogyasztási és felhalmozási alap helyes arányának ki­alakítását tanulmányozza a nagy közös gazdaság reális lehetőségei alapján, biztosan mosolyogva gondol azokra a küzdelmes első hónapokra, mikor a megyei brigád meg­látogatta. Ugyanúgy mosolyoghat az a Feri bácsi, aki akkor a tehénistállóban fátyolos szemmel mélázott a bejárat­nál, nézte a szekeret, amit ő hozott be, egykori felszere­léseit, melyeket használatla­nul vert az eső a tanyaud- varon. Szeretnék vele most újra beszélgetni, csak úgy, mint az elnökkel. Egy kérdé­semre bizonyára egyformán válaszolnának. Azt” tartanák legfontosabbnak mind a ket­ten, hogy a közös erőfeszítés, a tagság és vezetőség közötti kölcsönös bizalom s az a hit, hogy mindannyian a legjob­bat akarják, valóban a leg­jobbak közé emeli a tisza- földvári Lenin Tsz-t. Kozák Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents