Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 82. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962, április 8. Egy hét a külpolitikában Külföldi jelentések Japánban nagy visszhangot ke Jeti Hruscsov üzene e A nemzetközi élet sodró árama nem hagyott alább az elmúlt héten sem. Egymást követték az események Genfben, Algériában, a Közel-Keleten, a nyugat-európai politikai színtéren és La- tin-Amerikában is. Nehéz összefüggő egyenest húzni az állandóan változó fejlemények között, hiszen az ellentétes lépések mögött ellentétes érdekek húzódnak meg. 1 Mint a világ sorsára legáltalánosabb hatású tanácskozást, változatlanul a genfi leszerelési tárgyalásokat kíséri a legnagyobb érdeklődés. Most, hogy a küldöttségvezető külügyminiszterek eltávoztak és helyüket helyetteseik vették át, a teljes üléseit talán kevésbé látványosak, viszont inkább a munka apró részleteiben mélyednek el. Hosszú hetek fáradságos eszmecseréivel kell elérni, hogy az általános és teljes leszerelés egyes vonatkozásaiban közelebb kerüljenek a nézeteik, az ellentétek áthidalhatók legyenek. A konferencia mai állapotában erre — őszintén meg kell mondani — meglehetősen csekélyek az esélyek. A szovjet delegáció, mint a legtöbbet fáradozó és kezdeményező küldöttség, a hét közepén a háborús propaganda eltiltásáról terjesztett be javaslatot. A nyugati blokk alaposabb vizsgálat nélkül azonnal elvetette az indítványt és jogi kibúvók mögé sáncolva magát, igyekezett megmagyarázni álláspontját. Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között mennyire nehezebb a nukleáris kísérletek eltiltásáról tárgyaló háromhatalmi albizottság munkája, amely nem hozott semmi eredményt sem, hiszen az amerikaiak és az angolok mindenképpen meg akarják kezdeni április második felében légköri robbantásaikat a Karácsony-szigetek térségében. A hét közepén érkezett jelentések szerint erre máris megtörténtek a végső előkészületek. s Miközben Genf a „nagy- politika” színtere, a leszerelési bizottság munkájától távolmaradt tizennyolcadik hatalom, — Franciaország — saját diplomáciai játékát bonyolítja. Az algériai kérdés éppen ma újabb állomásához érkezik el. A francia választópolgárok az urnák elé járulnak, hogy ».igen” vagy „nem'! szavazataikkal nép- szavazási Ítéletet mondjanak az eviáni megegyezésekről. Eleve megjósolható, hogy az ».igen” szavazatok száma közel jár majd a 90 százalékhoz, hiszen a francia nép többsége türelmetlenül várta a fegyvernyugvást. Más kérdés viszont, hogy miként vélekedik a kormányzat politikájáról, amely három héttel a tűzszüneti egyezmény aláírása után Igazán jelentős erőket még nem vetett be a terrorista OAS megsemmisítéséért vívott harcba, sőt úgy látszik, mintha készakarva halogatná a végső erőpróbát. De Gaulle most inkább nyugat-európai vezető szerepének megerősítésére törekszik és ezért tárgyalt Torinóban Fanfani olasz miniszterelnökkel. Az egynapos „gyorstalálkozó” igazi eredményeket nem hozott a párizsi tábornok-elnöknek, hiszen a nyugat-európai politikai és gazdasági egység” rendkívül bonyolult ügy, amelyben az olasz kormány inkább a De Gaulle-val ellentétes szándékú angol álláspontot támogatja. % Európa ügvei mellett a Szíriában történtek révén néhány napig ismét a Közel- Kelet állt a reflektorfényben. A március 28-án végrehajtott damaszkuszi vezérkari puccsal szemben néhány napig az ország másik városában, Aleppoban ugyancsak katonai lázadók tartották kezükben a hatalmat. Ez a tiszti csoport radikálisabb változásokat követelt, mint amilyeneket a fővárosi ígért, szorosabb egységet Kairóval, az Egyesült Arab Köztársasággal. A részletek ma még nem ismeretesek. hogy az aleppoi közjátékot miként zárták le, mi történt a radikális tisztekkel, akik hamarosan elhallgattak. Annyi azonban valószínű, hogy az új szíriai kormánynak erősen tekintetbe kell majd vennie az arab egység jelszavának nagy hatását az ország közéletében. a A hét legmozgalmasabb és legforróbb eseményeinek színtere a latin-amerikai kontinens volt. Ez is jelzi, hogy a legmélyebb átalakulások a világnak ebben a térségében várhatók, ha nem is rövid határidőn belül. A kubai forradalom erjesztő hatása lassan, de biztosan végzi munkáját az Egyesült Államok szomszédságában levő országokban, amelyeknek csaknem mindegyike különbözőképpen reagál erre. Argentína az az állam, ahol legutóbb a választásokon a szavazatok milliói fejezték ki az elszakadási törekvést a washingtoni irányvonaltól. A népakarat érvényrejutását viszont a reakciós katona- tiszti klikk akadályozta meg. Csaknem hasonló jellegű változás történt Ecuadorban is, ahol a forradalmi Kuba iránt lojális Arosemena elnököt szintén a fegyveres erők vezetői erőszakkal Április 8-án, vasárnap az egész Franciaországban népszavazást tartanak: az ország 27 millió szavazója dönt arról, hogy jóváhagyja-e a kormánynak az algériai szabadságharcosokkal megkötött fegyverszünetét és felhatalmazza-e De Gaulle-t a fegyverszüneti egyezmény kikötéseinek gyakorlati megvalósítására. De Gaulle francia államfő pénteken este rádió- és televíziós beszédet intézett a nemzethez és ezzel lezárta a mai franciaországi népszavazást előkészítő kampányt. A francia elnök beszédében arra kért minden választót, igennel szavazzon, s ezzel támogassa az Algériában megkötött tűzszünetet. Az ultrák ez idő alatt is tovább fokozták terror akcióikat. Az algíri televízióban például megzavarták De Gaulle beszédét, bár az elnököt a képernyőn látni lehetett, de szavait a zene és az OAS hírei többször elfojtották. A terrorszervezet kényszerítették a Castro- kormánnyal való diplomáciai szakításra. Venezuelában viszont valóságos fegyveres partizánharc alakul ki a Punte del Este-i értekezlet Kuba-ellenes határozatainak szolgaian megvalósítani kívánó Betancourt kormány és a forradalmi eszmével rokonszenvező tömegek között. Dominikában Trujillo halála óta nem sikerült nyugvópontra juttatni a helyzetet, a tüntetések olyan mértékben újulnak ki minden alkalommal, ahogy a hatalmon levők visszacsempészni igyekeznek a meggyilkolt fasiszta diktátor politikáját és módszereit. Ez a Washington számára oly kellemetlen állandó latinamerikai mozgás egyetlen tényezőre vezethető vissza. Az a Kuba-ellenes merev politika, amelyet Kennedy maradéktalanul, változtatás nélkül vett át elődétől, az Eisen- hower-kormánytól, a gyakorlatban nehezen alkalmazható. Kennedy „hajlékonyabb” módszereket igyekszik ugyan igénybevenni, ezért váratlanul és meglepetésszerűen érte az argentínai változás, Fron- dizi eltávolítása is, de mint az események bizonyítják, a latin-amerikai ellenforradalmi irányvonalat csak a szuronyokra támaszkodva lehet végrehajtani. Ez pedig óhatatlanul szélesíti a szakadékot a Fehér Ház és a délamerikai térség népei között, aminek további kisebb helyi válságokban kell majd kifejeződnie, de ami összesVgé- ben mind komolyabb általános krízisbe taszítja az Egyesült Államok egész latinamerikai politikáját. Várkonyi Tibor akciói következtében pénteken Algériában 41 személy életét vesztette, 24-en pedig megsebesültek. A francia főparancsnokság közölte, hogy az OAS további 20 tagját vették őrizetbe. A Francia Kommunista Párt miután határozatban és vezető tagjainak nyilatkozataiban kifejtette álláspontját, újabb felhívást intézett tagjaihoz és híveihez. A nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy amikor a francia nép igennel szavaz, az eviani egyezményt hagyja jóvá. Az igen szavazattal kifejezésre juttatják akaratukat, amellyel a kormányt a fegyverszüneti egyezmény végrehajtására, az OAS felszámolására kényszeríti. A Francia Kommunista Párt felhívása hangoztatja, hogy a mai választás bizonyára az arányosság elvén alapuló választással szuverén alkotmányozó nemzetgyűlést hoz létre, amely helyreállítja és felújítja a demokráciát. Djakarta (MTI). Szukamo elnök elvben elfogadta Bunker amerikai diplomatának Indonézia és Hollandia elé terjesztett javaslatát, amely alapjául szolgálhatna újabb holland—indonéz tárgyalásoknak. Az AP amerika hírügynökség jelentése szerint az indonéz elnök személyes üzenetben közölte döntését az amerikai diplomatával. Az indítvány szerint a holland közigazgatás alatt álló Nyugat-Iriánt fokozatosan indonéz közigazgatás alá helyeznék. A területet két esztendeig az ENSZ kormányozná, majd hovatartozásáról a népszavazás döntene. * Bagdad (MTI). Kassem iraki miniszterelnök pénteken fogadta a Bagdadban tartózkodó Ben Bellát és az algériai kormány három miniszterét. A három és félórás tanácskozáson megvitatták az arab országokkal kapcsolatos kérdéseket, különös tekintettel az arab népeknek az imperializmus ellen vívott harcára» Kassem biztosította Ben Bellát és a küldöttség tagjait, hogy az iraki kormány továbbra is támogatja az algériai nép harcát • Párizs (MTI). A CGT kampányt indít a francia munkásosztály azonnali követeléseinek teljesítéséért. Követelésükben rámutatnak, hogy a francia dolgozók reálbére 1957 július óta 4—10 százalékkal csökkent, ellenben a nemzeti jövedelem 20 százalékkal emelkedett. A CGT programjában, amelyet megvitatásra a francia dolgozók elé terjeszt, a munkabérek általános emelése, a 40 órás munkahét bevezetése, a négyhetes fizetett szabadságot, a nagy monopóliumok államosítását és a szakszervezeti jogok kiterjesztését követeli. • New York (TASZSZ). A Biztonsági Tanácsban folytatták a Szíriai Arab Köztársaságnak és Izraelnek a legutóbbi határincidensekkel kapcsolatos panasza feletti vitát. iiiiiiiiiiiniHimiiiinimiiiimmnmiHiiimiii Gyilaszt ismét letartóztatták Béig rád, (MTI) Szombaton reggel Belgrádban letartóztatták Milovan Gyilaszt, akit 1956-ban politikai bűn- cselekmények miatt 3 évi, majd 1957-ben 9 évi börtönre Ítéltek s 1961 januárjában feltételesen szabadlábra helyeztek» iiniimiimiHiiiimmimnimtiiMiHiiiHiMiin A leszerelésért Ismert argentin politikai és közéleti személyiségek egy csoportja országos bizottságot hozott létre, ez év júliusában sorra kerülő moszkvai leszerelési és békevilágkongresszus támogatására. (MTI) Fellángolt a partizántevékenység Ecuadorban Az ecuadori belügyminiszter szombaton már hivatalosan is elismerte, hogy az országban fellángolt a kormány megdöntésére irányuló partizántevékenység. Mint ismeretes, az Amer ka-bérenc katonai vezet nemrég államcsínyt kísérc tek meg és sikerült rá ven niök Arosemena elnököt hogy Ecuador szakítsa meg nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatát a Kubai Köztársasággal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával. A rendkívül népszerűben ;n- tézkedés a lakosság heves ellenkezését váltotta ki. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint néhány napja partizánmozgalom folyik az ország több vidékén. Hivatalosan bejelentették, hogy Ecuador északi részén, az Andreán előhegység körzetében rendkívüli állapotot rendeltek el. Nagy létszámú katonai erősítést irányítottak erre a területre. Az AP és a TM->- "hivatalos forrás- hasonló geril- r.ak jelentést vi ti részéről, eből. (MTI) Márkás női és férfi karórák nagy választéka a szaküzletekben, az ajándékboltokban és az állami áruházakban. Lezárult a franciaországi népszavazási kampány Tokió (TASZSZ). Japánban nagy figyelmet keltett Hruscsov szovjet miniszterelnök üzenete, amelyben válaszolt Ikeda japán miniszterelnök március 10-i levelére. A tokiói lapok első oldalon bő kivonatban közük Hruscsov üzenetét ilyen címekkel: „Az Egyesült Államok akadályozza a megegyezést a nukleáris fegyver- kísérletek megszüntetéséről. — Ellenőrzés helyett kémkedés”. »,A Nyugat nem kívánja a megegyezést. Nincs szükség nemzetközi ellenőrzésre”, »,A Szovjetunió nem hagyja válasz nélkül, ha a Nyugat nukleáris fegyverkísérleteket végez”. Ugyanakkor a japán sajtó elítélően nyilatkozik az amerikai kormánynak arról az elhatározásáról, hogy légköri atomrobbantásokat végez. A befolyásos Aszahi megjegyzi, hogy a washingtoni kormány döntése minden eddiginél nagyobb akadályokat gördít a genfi leszerelési tárgyalások útjába. A Tokyo Times szerkesztőségi cikkében ezt írja: „a japán nép számára most már csak egy lehetőség nyílik: országos mozgalmat indítani nemcsak az atomfegyverkísérletek ellen, hanem a leszerelésért is”. (MTI). A görög virágzás Athén (TASZSZ). Rhodos szigetén egyezményt írtak alá, amelynek értelmében a görög kormány nagy területet bocsát az Egyesült Államok rendelkezésére, hogy ott felépítsék az Amerika-hangja rádió állomását. Mint már korábban jelentették, az új rádióállomást, a közel- és középkeleti, valamint a szocialista országok elleni propaganda fokozása céljából hozzák létre. A görög kormány, amely az országot a NATO kezére játszotta, újra és újra felemeli a katonai költségvetést. A pénzügyminisztérium jelentése szerint az 1961-es év tizenegy hónapja alatt a katonai kiadások összege 56# millió drachmával magasabo volt, mint az 1960-as év azonos időszakában. A közvélemény elégedetlenségének elaltatására a hivatalos görög propaganda szüntelenül az ország „felvirágzásáról” harsog. A „virágzásról” terjesztett hivatalos szólamoknak legszomorúbb cáfolatai az „At- hianiki” című lapban megjelent adatok, amelyek szerint nélkülözéstől és munkanélküliségtől hajszolva az utóbbi három évben 130 ezer ember hagyta el Görögországot, hogy külföldön keressen munkát és kenyeret. (MTI). Az amerikai békemozgalom n(»küldöttsége Londonban — Nagygyűlés a Caxton Hallban London, (MTI). ötven amerikai anya, a „Nők harca a békéért” amerikai békemozgalom küldöttségének tagjai, akik a genfi leszerelési értekezlet részvevőit megegyezésre szólították fel, hazatérőben Londonba érkeztek. Az álsóházban Collina kanonok, az atomle- szerelési mozgalom elnöke és Bemal professzor, a Béke Világtanács elnöke, valamint több munkáspárti képviselő fogadta a küldöttséget. A londoni békemozgalom nagygyűlést tartott a Caxton Hallban. Angol, amerikai, szovjet és indiai szónokok sürgették a genfi értekezletet, kövessen el minden tóle telhetőt az atomkísérleteket eltiltó egyezmény elérése érdekében. A nagygyűlés határozatban hívta fel az angol és az amerikai kormányt, álljon el a Karácsony-szigeten tervezett újabb atomkísérletektől. (MTI) GAZ 51—63, ZILL 164—157 tip motorok és ZILL 164 tip motorok é fődarabok felújítását vállaljuk. VI. AUTÓJAVÍTÓ VÄLLALAT, Budapest, XVI., Keresztúri út 1—3. Mátyásföld. Telefon: 297—840 és 297—848. ! I I ír T i vM" H/'n 'fcrVMMKO'zifc l •—* 1——- 1 c&/aécUiw napfadasf