Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-30 / 100. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. április 30. í Beszélgetés negyvenezer emberrel SOK falusi ház ajtaján bekopogtattak az utóbbi hetekben. A bebocsátást kérők nem idegenek voltak, hanem ismerősök, jóbarátok, akik egy kis beszélgetés, eszmecsere miatt keresték fel a családokat. Hatezer aktíva közel 35 ezer családnál fordult meg e célból a megyében. Sok mindenről szó esett e találkozásokon, őszintén, kertelés nélkül cserélték ki gondolataikat az emberek a falu, az ország dolgairól. Nézzük meg közelebbről. Csak szűkén számolva is negyvenezer ember beszélgetése, szóváltása, gondolatcseréje volt ez. Mikről? Szele- vényen a jó vezetés fontosságáról beszéltek nagyon sokan. Arról, hogy mennyire kell a hozzáértő, következetes vezetés. De ez nem vethet árnyékot a szövetkezeti demokráciára. S ezt nagyon is saját felelősségük tudatában mondták el a szövetkezeti tagok. Valahogy így lehetne ezt megfogalmazni:— „Mert így a felelősség zárszámadáskor is és évközben is közös”. JÁSZBERÉNY egyik termelőszövetkezetében — azt mondták az aktivistáknak a vendéglátó tsz tagok: Nem szedetjük mi, ha gyakran cserélődnek a vezetők. Nem tudjuk jól megismerni őket, nem tudunk velük „összebarátkozni”. Inkább kivárjuk míg megszerzik a szaktudást, segítjük, csak értsünk egymás nyelvén. Jogos a jászapáti Zöldmező Tsz tagjainak észrevétele is: Egy termelési ágban dolgozik a választottak többsége. Változtatnunk kell ezen, mert így az Irányításban nem érvényesül elég sokoladalú szemlélet. Több helyen kikeltek amiatt, hogy akiknek módjukban van, vezetői beosztásukkal visszaélve jó ismerősöket, rokonokat, barátokat helyeznek el jó keresetet biztosító munkahelyekre. E véleményhez hozzátehetjük azt is: ezeket, a vezetőket tanácsos figyelmeztetni arra, amit Kádár János elv társ a vezetők magatartásáról, a vezetők szerénységéről a közelmúltban mondott. Szakemberek, szakvezetőknek szóló tanulság is nagyon sok helyen született. Egyesítsék a saját szaktudásukat a mi gyakorlati tapasztalatunkkal” — hangzik á javaslat, s a jászberényi Rákóczi í Tsz-ben így folytatják: tiltakozásunk ellenére kedvezőtlen. alkalmatlan talajba vetettek növényeket. Búzát vetettek például oda, ahol mindenki tudta, hogy kiöli a vhe. A karcagi Dimitrov Tsz egyik baromfigondozója azt nehezményezte: egy év óta nem látta a szövetkezet főállattenyésztőjét. Mások a szövetkezeti ellenőrző bizottságok működésének névle- gessége miatt emeltek szót. TURKEVÉN azt vitatták: aránylag jól gazdálkodnak a szövetkezetek, mégis sok fiatal elkívánkozik a városból ... Maga az a tény, hogy ennek a kutatására „indultak”, — ha az alapvető okot nem is tudnák hamarosan kiküszöbölni, — közben biztos, hogy sok hasznos dolgot végeznek. S az alapvető okot is hamarabb megtalálják, mintha azt csak néhány vezető keresné. Még egy példát, a beszélgetések jelentőségéről: szinte alig volt falu, ahol_ egyik legfőbb mondanivalóként ne említették volna az öregek helyzetét. Ez is azt bizonyítja, hogy sokszor és sok helyen megfeledkeznek azokról, akik egy gürcöléssel teli élet. alkonyán lemaradnak, legnagyobb akaratuk, erőfeszítésük ellenére se tarthatnak lépést a fiatalábbakkal a munkában. Nem lehetünk pedig hálátlanok, közömbösek, hisz az időé tsz-tagok többsége erőtlen karokkal is lelkes híve a szövetkezed mozgalomnak. _ Mo ndhatja bárki: nem új dolog, hogy őszinték, egyre őszintébbek vagyunk egymáshoz. Igazat adunk neki. De tegyük hozzá azt is, hogy az az őszinteség, nyílta ág. bizalom, ami a közelmúlt éveket jellemzi, most hozza már meg igazi, teljésérésű gyümölcsét. Ez az őszinteség, ez a köz- lékenység most már valóban kétoldalú, teljes. Egyetlen idézet nagyon kevés a bizonyításhoz, de mint cseppben a tenger, ebben is tükröződik a nagy egész. Veres József, az egyik kétpói tsz-tag azt mondta a családlátogatóknak: „A párt politikájával egyetértek, a szövetkezeti gazdálkodással még nem. Addig nem, míg a szövetkezeti vezetés közelebb nem kerül a tagsághoz, és nem igyek-; szik jobban megérteni vele magát.” Ez az ember taga-i dásával is igenli a szövetkezeti utat, s őszinteségével akarva akaratlanul azt segíti, amiért olyan sokan fáradoznak ma. Ma jobban dolgozni, mint tegnap, és holnap jobban, mint ma. EZERNYI iái aslat, észrevétel, jogos kérés, figyelmeztető bírálat, jelzés, néhány „beszédes” hót alatt. Problémák, gondok, amelyeknek megoldását ezek a beszélgetések, viták megkönnyítik, meggyorsítják, leegyszerűsítik. Mert legtöbb helyen ezeket is megszervezték. Sőt, a kunszentmártoni járásban a járási párt-végrehajtó bizottság azt is ellenőrizte, és ellenőrzi, hogy az elhangzott javaslatokat, hol, hogyan alkalmazták, mit tettek a jogos kérések elintézéséért. Egy rövid cikk keretében hiábavaló próbálkozás lenne számot adni mindenről, ami negyvenezer, vagy talán ennél is több ember között elhangzott. Az előbb említettekkel együtt a szövetkezetek termelési terveinek vitatásától, s a közös gazdaságokban függetlenített vezetők, adminisztrátorok túlzottan magasnak tartott díjazásán, a falvak szépítésén, csinosításán át az SZKP XXII. kongresszusának tanulságáig sok minden szóba került. Mégis, a tényhűségért azt is meg kell említeni, hogy voltak e nagy beszélgetésnek kisebb-nagyobb. hibái is. Ilyenek például: a jászalsó- szentgyörgyi Alkotmány és Béke Tsz-ben a szövetkezeti tagokat — ahelyett, hogy otthonukban keresték volna fel — behívatták az irodákba. Lehet, sőt bizonyos, hogy ezeknek a beszélgetéseknek is volt eredménye. De az otthoni környezetben, az egyéni beszélgetés minden bizonnyal bensőségesebb, fel- szabadultabb volt. nem kellett úgy „elnagyolni”. Sok helyen előnyösebb lett volna az is, ha bátrabban vonnák be a látogatásokba pártonkívülieket is. KÉRÉSEK, javaslatok is voltak olyanok, amiket csak később vagy később sem lehet teljesíteni. A beszélgetések egészét azonban a megszívlelendő javaslatok sokasága, a megfontoltság jellemezte. S így volt kerék egész ez a „csendes", de mozgalmas tanácskozás. Borsi Eszter ... És pergett a film... Néhány óra alatt 25 esztendőre pergett vissza, egy szálfaegyenes tartású, fehérhajó -„fiatalember5. Igaz, ez a „fiatalember" hatvanegy tavaszt ért meg eddig, ám nem túlzunk, ha azt állítjuk, ebből nyugodtan letagadhatna vagy húszat. A pergő film első kockáinak ezt a címet is adhatnánk: gyermek és diákkor. Az első kockák szólhatnának a Kárpát-Ukrajnában tevő Ugocsa megye egyik kis falujáról, Fertősalmásról, ahol a helyi református lelkésznek hat gyereke játszik, éli a hegyek tövében a maga világát. Aztán telnek az évek „felnőnek a gyerekek’’, s a lelkész egyik fia, Pali, Debrecenbe kerül, ahol medikus lesz. A film a következő jelenetet villantja: fehérfalű, jód- illatú orvosi szoba Abádsza- lókon, ahol kihajtott fehér ingben ül egy égszínkék szemű férfi a feliér asztalnál, (körülötte a betegek kartotékjai, írószerszámok, újságok, könyvek, orvosi szaklapok.) A férfi halkan mondja: ü— Mintha csak most történt volna, olyan pontosan emlékszem. Egyetem... Szép volt, gyönyörű. de nagyon nehéz. Nem féltem már akkor sem, akárcsak később. Erős voltam és fiatal. Nyáron arattam, csépeltem, egy 80 kilós zsák meg se koty- tyant a vállamnak. A sportot is szerettem, akkor is, később is. Aztán az egyetemi társak, a professzorok, a vizsgák izgalma mindmáig olyan örök életreszóló emlékek, melyek, ha visszagondolok rájuk, most is megfiatalítanak... — Most is fiatal még... — Nem panaszkodhatott». Huszonöt év alatt, amit’ itt töltöttem Abádszalókon, egyszer voltam beteg. _ ? — H árom hónapig. Nemrégiben benn a Szolnok megyei Kórházban feküdtem. Szörnyű volt. Nem is annyira a betegség, mint inkább 'a tétlenség. Ezt csak az tudja elképzelni, akt világéletében reggel hatkor már talpon van, késő estig fut, rohan betegeihez, gyógyít, szervez, tárgyal, tanácsot ad. egyszóval dolgozva él. Aztán a betegség is elmúlt. Most már jobban vigyázni kell, például a jófajta abádszalóki bort sem kóstolhatom még jó ideig... Mint látjuk, a film képei igen változatosak, időben nagy tért ölelnek fel, de talán nem is baj. Ez egyszer nem is lehet szabályos dramaturgiai eszközökkel dolgozni, hiszen a film perge- tője, dr. Ladányi Pál, igen önkényesen bánik az idővel; Keverednek a tegnapi és a negyedszázaddal ezelőtti emlékek. A cél az lenne, hogy a negyedszázados orvosi működését május elsején ünneplő falusi orvosról szabályszerű portrét rajzoljunk ebben az írásban, de az orvos nincs tekintettel erre. Gondolatai most is visszakanyarodnak Szolnokra, a szolnoki kórházba, ahol pályáját kezdte, mint sebészorvos, ahol hét esztendeig dolgozott. Azért Szolnokon, mert ott közel a Tisza és én nem tudok élni víz, friss levegő, napfény nélkül. 1937 május elsején foglalta el hétéves kórházi gyakorlat után hivatalát Abádsza- lókon; Egész beszélgetésünk során nem hangzott el a következő kifejezés: orvosi etika. Mégis, szándékosan szőjük írásunkba e közismert fogalmat, illetve azt, amit ezzel kapcsolatosan „indirekt" mondott Ladányi doktor. — Ha valaki beteg, az nem lehet alkalom arra, hogy az orvos kiszipolyozza. Én mindig ezt tartottam. „Sokra" nem is vittem, nincs televízióm, nincs gépkocsim, egy A kettős feladat teljesítése és a további feladatok Szolnok megye mező- gazdaságában (Folytatás a 3. oldalról.) 7. Az elmúlt esztendőben azért is sikerült előbbre jutni a szövetkezetek gazdálkodásában, mert egész esztendőben törekvés volt a jóváhagyott termelési, gazdálkodási tervek teljesítésére. Évközben a szövetkezeti vezetőségek, a tanácsok mezőgazdasági osztályai, a pénzügyi szervek többször ellenőrizték az egyes célkitűzések teljesítését. Ez most ismét feladat. de még következetesebben, még szigorúbban kell ezt az irányt követni. 8. Pártunk VIII. kongresz- szusának tiszteletére a mezőgazdasági üzemekben is széles körben bontakozik ki a verseny. A most kibontakozó verseny fő jellemzője nem a kihivások és vállalások tömkelegé, hanem gondos, körültekintő és szorgalmas munka. A verseny alapját mindenütt a termelési, áruértékesítési tervek képezik. A mezőgazdasági üzemek vezetői és vezetőségei akkor dolgoznak jól, ha minden feltételt biztosítanak a dolgozóknak ahhoz, hogy ezeket a terveket, célkitűzéseket túlteljesíthessék. Nagy lehetőség. nagy tartalék rejlik a dolgozók kezdeményezésében, a szocialista versenyben, s azt a nagy tartalékot gyü- mölcsöztetni kell a szövetkezeti gazdák és egész társadalmunk javára. Mezőgazdaságunkban már van hagyománya a szocialista versenynek. 1961-ben pl. a 30 mázsás kukoricatermelési mozgalomba 124 ifjúsági munkacsapat 1742 főve] kapcsolódott be, a 300 mázsás silókukorica termesztéséért folyó versenybe 28 brigád nevezett be 518 fővel, s 1720 kát. holdon értek el kimagasló eredményt. A 28 brigád összesen 99 110 köbméter kiváló minőségű silót termelt és készített. 67 munkacsapat 998 fővel vett részt az ifjúsági , cukorrépatermesztő mozgalomban. 118 fiatal versenyzett a baromfitenyésztésben s 292 522 árubaromfit, s 22 143 törzsbaromfit neveltek fel. 1100 fiatal küzdött a traktorosok versenyében. Az állami gazdasági, gépállomási, termelőszövetkezeti fiatalok közül ötezren versenyeztek a termelés különböző ágazataiban. A Központi Bizottság 1962. márciusi határozata irányt szabott, utat mutatott a mező- gazdaság dolgozóinak, nagy erőt adott ez a határozat a további feladatok végrehajtásához. A megyei pártbizottság április 20-i kibővített ülése felhívással fordult az állami gazdaságok, gépállomások dolgozóihoz, a termelőszövetkezeti gazdákhoz, mezőgazdászokhoz, s harcba hívta a falu minden dolgozóját annak érdekében, hogy a megye szocialista mezőgazdasága minden eddiginél nagyobb termelési eredményeket érhessen el már az 1962- es esztendőben, s ezzel még- inkább megalapozzuk az elkövetkező évek sikereit. I44Z090 ötven éves a jászapáti Még egy ember életében sem Hány ezer életpálya indult mennyi diákcsiny született? hebegte el esetlenül az első dig e szeretett alma mater mint Balogh tanár úr is. vissza. Szabadidőben hiába hívtuk játszani, nem jött. Vacsora után, amikor mindnyájan az udvarra szaladtunk, nem jött. Füzetek, könyvek fölött érte a takarodó. A kollégium épülete előtt gyülekeztünk. A felsősök, meg a bátrabbak benyitottak. Az utcai ablakon át beláttunk, hogy pakolásztak, fütyörésztek, ágyat foglaltak maguknak. Mi csak vártunk. Jött egy szekér, a kocsitáb- lári ezt láttuk: „Menyhárt László, Alattyán.” Az ökrös fogat éppen előttünk állt meg. Leraktak róla egy szőke suttyót, csomagokat, iskolás- táskát és az apja bevezette a gyereket. Nyomultunk utána. Szégyenlősen, egymáshoz sem szólva a környező jászfalvak paraszt nebulói, az új kollégisták. A barna arcú fiúhoz csapódtam. Neki felső ágy jutott, nekem az alsó. Elhelyezkedtünk, akkor kérdezte: — Hogy hínak? Megmondtam. — Hát téged? — Balázsnak. Balogh Balázsnak. kis Bervával járok. De úgy érzem, szeretnek és becsülnek a faluban, s nekem ez a legfontosabb, habár úgy ér. zem, kocsim és TV-m is lehetett volna már, ha nagyon akartam volna. Talán majd a gyerekeimnek... — A gyerekeinek? — Igen, mert ők is orvosok lesznek. Fiam már „cse- lédkönyves” a debreceni kli- nilcán, azt hiszem, bennmarad tanársegédnek. Medika lányom már negyedéves, szintén Debrecenben... Nekik inár sokkal könnyebb a tanulás, s többet is tudnak, mint én tudtam az ő korukban és sokkal többet ér nekem ez. mint a kocsi, meg a televízió... Műtétekről, a sok-sok éjszakai beteglátogatásról, a lelkes helybeli kollégákról esett ezután, szó. Nehéz műtét? Igen, az is akadt jócskán, de a falusi orvos egyszer sem ijedt meg ezektől, habár mint mondta: egy-egy komplikált műtét alatt tíz évet is öregszik az ember... Már nyugdíjba mehetett volna, hiszen hatvanegy éves. De nem. — Mihez fognék akkor? — kérdi csak úgy önmagától. — Egészséges vagyok, megszoktam a munkát, más életet már nem birok elképzelni magamnak■ És akkor át kellene adnom helyemet 0 fiatalabbaknak, amit én nem irigyelnék ugyan, de akkor gimnázium. Félévszázados, hosszú idő. De ez iskola! innen? Osztálytermeiben íértjében hány fiú, s lány, vallomást? Nem tudom. Pe- neveltjének tudom magam, Többet nem beszéltünk. Ő is más cimborák után nézett, én is. Más osztályba is került. Este az igazgató kihirdette. Félévig mindenki fizet ellátási hozzájárulást. Félévtől a kitűnő, jeles bizonyítvány után semmit, a jó rendű után keveset kell fizetni. Gyorsan beleszoktunk a diákotthoni rendbe. Napirendszerű ébresztő, reggeli torna, reggelizés, iskola, ebéd, szilencium, vacsora, szabad- foglalkozás, takarodó. Falusi. tanyasi iskolákból jöttünk, annyi volt a pótolnivaló, hogy félévig meg se igen ismertük egymást. Félévi bizonyítvány osztás után hívták össze a kollégiumi gyűlést. Rédli Jenő. igazgató tartotta. Dícséretosztás. — :.: Balogh Balázs I/a osztályos tanulónak... Csak néztünk rá. Most emlékeztünk csak itt kellene hagyni ezt a kis falut, az embereket, a nyári tiszai kirándulásokat, az úszást, az evezést a folyón a kislányommal, mert nemcsak fiatal koromban szerettem a sportot, hanem most is... A faluval, a falu népével, vezetőivel együtt él dr. Ladányi Pál. Ismeri és szereti őket. És mosolyogva, természetesen nyugtázza az elismerést, — amikor egy-egy abádszalóki kisgyerek, vagy öreg hálálkodik neki, hogy visszaadta egészségét. Huszonöt éve gyógyít Abádszalókon. Ám ő, a falusi orvos, nem igen szeret a múltról, az emlékekről beszélni, inkább a jövő érdekli, az például, hogy a magas önköltségű Northon kutakat, modern artézi kutakkal cseréljék ki, tiszrasági fürdő létesüljön a faluban, hogy ismét a legjobbak között végezzenek a járás községeinek tisztasági versenyében... A jelen és a jövő érdekli dr. Ladányi Pált. Az a jelen, amelyért oly sokat tett ő huszonöt év alatt, s a jövő, — amelyért ezután még többet kíván tenni. Kívánjuk, hogy sikerüljön elgondolásait, terveit megvalósítania és gratulálunk, — minden jót kívánunk a negyedszázada Abádszalókon élő, dolgozó dr. Ladányi Pálnak, gyönyörű jubileuma alkalmából. Bubor Gyula Csak a második évtől kezdve szállt rá a ping-pong asztalra. Akkorra már behozta a hátrányt. Sőt. előnyt szer. zett. Nem boldogultunk a matematikával? — Balázs, hogy van ez? Nem értettük ■ a geometriát. — Balázs, magyarázd meg. Nehezen ment a biológia? — Balázs, mond már el. Balázs lett a mi istápolónk. Harmadikban hálózni kezdtünk. Évzáró bál. Sose felejtem, milyen szép volt akkor Margitka az I/c-ből. Ki is csíptük magunkat. Sütő Lajos szerzett valahonnan egy üveg kölnit. A bejáróktól nyakkendőket kértünk. Nadrágot, inget cserélgettünk. Nem is igen maradt otthon senki. Csak Balázs. Hívtuk. Ingatta a fejét. Kiment az udvarra. Akkor fedeztük fel, hogy Balázsnak nincs mit csereberélni. Kékszínű overáll- ban ülte végig a gimnáziumi tanórákat. Munkaruha és tornacipő, felgyűrt ujjú inggel. Balázs Jászárokszállásról jött diákotthonunkba. Ha jól emlékszem kúbikolt az apja. Ahogy íudom, még öt gyerekről gondoskodott Balázson kívül. Halványodó emlékek ezek, Nehéz élethűen felidéznem az akkori történeteket. Soha nem is jutnak tán eszembe, ha most, húsvét napján nem. néz rám erősen a szolnoki postahivatal előtt egy nagyon elegáns fiatalember. Kisportolt, daliás alak. erősen bámult arccal. Megálltam. Ö is megállt. — Mi valahonnan ismerjük egymást. — Lehet. Balogh Balázs, gimnáziumi tanár vagyok. Felnevettünk. Hát persze. Te vagy a Balogh Balázs. Biológia és politechnika szakos tanár a berettyóújfalui gimnáziumban? Nahát. Ez igen. Gratulálok. És nincs idő tovább beszélgetni. Indul a vonatja. Megy, siet Balogh tanár úr. Utána nézek, rendezgetem emlékeimet. Elmosódnak. Régi dolgok már ezek. Régi dolgok már ezek? Borzák Lajos Az abádszalőki orvos
