Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-18 / 65. szám

13C2, március 18. SZOLNOK MEGTET NÉPLAP R SPORT és bizonyítvány — Megtanultad a leckét? — Már csak egy kicsi van hátra, de azt estére hagyom, sietek edzésre. Kezitcsóko- lom! Ehhez hasonló beszélgetés szülők, gyerekek között igen sok helyen lejátszódik nap- ról-napra. Sok a vita is. Ma- rad-e szabadideje a sportoló középiskolásnak? Nines-e a sok edzés befolyással a ta­nuló előmenetelére? Mit ta­nul az egyesületben? Ezekre a kérdésekre sze­rettünk volna választ kapni, amikor meglátogattuk a négy szolnoki középiskolát, beszélgettünk diákokkal, ta­nárokkal. Ezt a rögtönzött közvéleménykutatást szeret­nénk most az olvasó elé tárni. A DIAKOK az a tanulmányainak rová­sára megy. Katona Gábor úszik. — Hetenként hatszor edz, két-két órát. Emellett reggel és este tornázik, elő­menetele közepes. Saját állí­tása szerint akkor sem lenne többre képes, ha nem spor­tolna. Kiss Margit másodikos. A Dózsa úszó szakosztályában sportol. Négyes rendű. Már Lengyelországba is kivitték. Heti edzés- és versenyideje körülbelül 20 óra. Balázs Jú­lia a Vörös Meteorban ját­szik, indul a középiskolás tornászbajnokságon is, né­gyes rendű, hétfőn és csütör­tökön három—három óra­hosszat edz. Velük és még néhány diák­társukkal beszélgettünk a leánygimnázium egyik ter­mében. Általában az a véle­ményük, szívesen sportol­nak, és helyesen tudják be­osztani az idejüket is. Még a kis elsős Porcsalmi Kati is ezt állítja, aki kitűnő tanuló, emellett a MÁV-ban atléti- zál, asztaliteniszezik, kosár­labdázik, ezenkívül festeni tanul egy szakkörben heti 6 órában. Ám ehhez kívánko­zik az is. hogy néha este fél tizenkettőig tanul. A gépipari technikum diák­jai hasonlóképpen nyilatkoz­nak. Tizennégy közül csupán ketten mondják azt, hogy megterhelés számukra a sport, illetve, hogy a tanu­lásban nehézséget okoz. A közgazdasági techni­kumban a testnevelő tanár találomra hívott össze tíz diákot, ezek közül egy kitűnő rendű, kettő jó rendű, a töb­bi közepes és elégséges ta­nulók. Különösen a Kinizsi evezős szakosztályában sze­replők gyengék. Pintér Katalin vívó, most érettségire készül és elmond­ta, hogy abba kellett hagynia a vívást, mert úgy érzi, hogy A PEDAGÓGUSOK A diákok véleménye után hallgassuk meg a tanárokét is. Szelindi Éva testnevelő tanár a leánygimnáziumból: — Helyesnek tartom azt, hogy rendes beosztás mellett a gyerekek egyesületekben sportoljanak. — Viszont az egyesületeknek sokkal töb­bet kell törődniük a fiatalok nevelésével. Kevés kivétellel ugyanis csak sportalanyt lát­nak a gyerekekben, akikből minél gyorsabban, minél na­gyobb eredményt kell kicsi­karni. A legnagyobb ritka­ság, hogy az edző vagy a sportköri vezető az iskolától érdeklődjön a gyerekek iránt, vagy megkísérelné ne­velési terveit összehangolni velünk. Hasonló a véleménye Hack Mártonnak, a fiúgimnázium igazgatójának és Biber Pál testnevelő tanárnak is. — Én rendszerint csak ak­kor kerülök kapcsolatba az egyesületekkel, ha telefo­nálnak, hogy valamelyik versenyzőjüket egy—egy órá­ról vagy a szombati tanítási napról engedjük el. Olyan esetet is elmondhatunk, hogy az egyik tanulmányait, elha­nyagoló fiút egyesülete lebe­szélte a továbbtanulásról, — mondotta Hack Márton. Biber Pál már más prob­lémát is elmond: — Az utánpótlás érdeké­ben olyan rendelet jelent meg, hogy az egyesületben versenyző diákok nem ve­hetnek részt az iskolai ver­senyeken. Tőlünk százhar­minc tanuló, a sportolók szí­ne—java jár egyesületekbe. Mi ezt nem kívánjuk meg­Sybill f' Bemutató a Szigligeti Színházban Jacobi Viktor Sybillje ked­véit darabja a színházaknak melódiagazdag zeneszámai miatt Ennek az operettnek a szö­vegkönyvében legalább any- nyira nem illik keresni az értelmet, mint bármelyik hoz- záhasonlóban. Sybill az orosz vidéki városban szereplő francia énekesnő és a daliás testőrtiszt szerelme legalább olyan szirupos és banális, mint a Cirkuszhercegnő X-e és Fedóra nagyhercegnő; a Leányvásár frakkos cowboya és a milliomoslány édes-ket­tőse. Ha azonban az ember­nek sikerül elszakadnia a szövegtől, kitűnően szórakoz­hat a szép énekszámokon és a táncokon. A színház szép kiállításban mutatta be a Sybilit, ami Miszlay István rendező érde­me. Pataky Ottilia (Sybill) ked­ves jelenség. Hangja telten, üdén csengett, de helyenként mintha egy kissé takarékos­kodott volna vele. Partnere Bordás Dezső m. v. egy kicsit esetlenre, túlságosan bizony­talanra játszotta Petrov had­nagyot. Szép tenorja tetszett; Krémer József, másik ven­dégművészünk igen rokon­szenves színész. Sallagmen- tes síma játékstílusa elisme­rést keltett. Gálfy László ked­ves, kotnyeles Poire alakítá­sán sokat derültünk. Kis sze­repében is sokoldalúan mu­tatta meg színészi képessé­geit Forgách Kálmán. Tet­szett Szedő Lajos kormány­zója, aki szélsőséges kilengé­sekre bőven alkalmas szere­pét nagy visszafogottsággal, a helyes aránvokat megtartva vitte színre. Balogh Rózsa kitűnően játszotta a balsze­rencsés Poáre-né szerepét Külön szeretnénk megem­lékezni Péter Giziről. A nagyhercegnő szerepében szí­nészi tudásának új oldalait í ismertük meg. Magabiztosan, nagy megjelenítő erővel ját­szott Krasznóy Klára tánca ked­ves volt. de úgy érezzük, még nem eléggé kidolgozott. Bíró Attila lendületesen, szépen vezényelt. Mindent összevetve, a könnyűműfaj híveinek kelle­mes órákat szerez az új pro­dukció. H. T. akadályozni, hiszen nem tu­dunk számúidra olyan spor­tolási lehetőséget biztosítani, mint egy—egy klub. Viszont igy a középiskolás versenyek színvonala sűlyed le, ezzel együtt csökken az érdeklődés és az egyesületekbe járó fia­talok bizony nem sok érzel­mi kapcsolatban maradnak az iskolával. — A társadalmi edzők egy­részt nem rendelkezik kellő élettani tudással és ráhúzza az edzési sablont a serdülő fiatalra. Az iskolában is van olyan konkrét eset, hogy egyik tanulónk, G. K. a hely­telen és túlterhelő edzés kö­vetkeztében egészségügyi ár­talmat szenvedett. A gépipari technikum test­nevelő tanára megdicsérte a Szolnoki MÁV-ot, mert sze­rinte ez az egyesület köte­lességének tartja, hogy diák­sportolói előmeneteléről ér­deklődjön, és ha kell, el is tiltsa az edzésektől azokat, akik tanulmányaikban visz- szaesnek. A közgazdasági technikum testnevelő tanára a Dózsa úszó-edzőjét emlí­tette meg, mint aki igen nagy figyelmet fordít a fia­talok nevelésére. Helytelení­ti, hogy a Kinizsi evezős szakosztályában szabatos hang uralkodik, nem sok gondot fordítanak arra, ho­gyan viselkednek a verseny­zők. Ez azután nem egy diák modorán meglátszik. A KAPCSOLATOK Ha közvéleménykutatásunk tapasztalatait összegezni sze­retnénk, azt vonhatnánk le tanulságképpen, hogy a leg­sürgősebben meg kell javí­tani az iskolák és a sport­egyesületek kapcsolatát. Még pedig nem úgy. hogy az is­kola megy kilincselni az egyesülethez, hanem az ed­zők, vagy a szakosztályveze­tők keressék fel rendszere­sen az iskolát. A sport nem öncél. Nem arra szolgál csupán, hogy testileg kiváló, edzett em­bert neveljen. Mert itt a ne­velésen van a hangsúly. Ezt pedig csak az iskola és a sportegyesület szívós, közös munkájával lehet elérni. Mi­nél élőbb követik az egye­sületi szakosztályok a Szol­noki MÁV. vagy a Dózsa úszó-szakosztályának példá­ját, annál hamarabb érnek el jobb eredményeket a kö­zös cél, az egész emberré nevelés érdekében. Hernádi Tibor KÁROLYI Ma 12.38 órakor helyezik Károlyi Mihály hamvait örök nyugalomra a budapesti Kerepesi temetőben. Messziről indult, hosszú utat tett, de a történelem ma­gaslatára érkezett el Károlyi j Mihály. A grófi család fia, a Inagy hitbizomány . egykori jura. magyar nép hű fiaként, a kommunisták szövetsége­seként hunyta le — hét év­vel ezelőtt, nyolcvan eszten­dős korában — szemét. Most amikor hamvait hazahoztuk, hogy azokat magyar földön temessük el, fel kell idéz­nünk nemes alakját a fér­fiúnak. akinek volt bátorsá­ga és ereje ahhoz, hogy gyö­keresen szakítson kasztjának népellenes érdekeivel, a ha­ladás minden megnyilvánu- ! lását ellenző gondolkozásá- j val. Szenvedélyes igazság- [ szeretete, mély pattiotizmu- isa segítette Károlyi Mihályt I abban, hogy végülis győzte- ! sen vívja meg nehéz harcait, hogy át meg átlépje — ami­ként ő maga írta egyik cik­kében — „a mára már ár­nyékká lett. elavult tegna­pot” Már a század legelején, a fiatal Károlyi közéleti sze­replésében is megmutatko­zott, hogy más ő, mint a többi arisztokrata. Megdöb­bentette az ellentmondás szó és tények között. Hiszen az akkori rendszer urai so­kat beszéltek magyar háza­sságról, de közönnyel néz­ték, hogyan „tántorog ld Amerikába” a honját a ha­zájában nem lelő magyar munkás és paraszt. Károlyi szembe igyekezett nézni a magyar valósággal és — ha nem is hirtelen, ha nem is vajúdások nélkül — egy olyan hazafiságot állított szembe a Tisza Istvánok (a dolgozó népet „hazátlan bi­tangnak” tekintő) álhazafisá- gával, amely munkát és föl- (det ad a népnek és amelybe I belefér a nemzetiségek jogai- jnak. érdekeinek megbecsülé­se is. Parlamenti csatákban ’ küzdött mind radikálisabb nézeteiért és amikor kitört az első világháború, Károlyi előtt még világosabbá lett az Osztrák-Magyar Monarchia és az azt támogató magyar urak végtelen cinizmusa. A háború alatt a háború ellen harcolt és nem véletelen, hogy az 1918-as polgári for­radalom előbb a Nemzeti Tanács, majd a köztársaság elnöki székébe emelte a gró­fi címéről lemondott, birto­kait szétosztó Károlyi Mi­hályt. MIHÁLY 1919. március 21-én átadta a hatalmat a magyar mun­kásosztálynak és szövetsége­seinek. A Tanácsköztársasá történelmi jelentőségét nen mindenben értette meg, — voltak vívódásai közeli ba­rátaival és saját magával is. A hatalomra jutott ellenfor­radalommal azonban kemé­nyen szembeszállt, s nem hagyta magát megveszteget­ni Horthyéktól. Nem törő­dött a reakció rágalmaival, nem ijedt meg az üldözés­től, hanem mindig és minde­nütt, ahol csak erre módja volt. pellengérre állította a nép nyomorítóit. S e harcok tüzében, az emigrációban , ke­rült közel a népek boldog jövőjéért küzdő kommunis­tákhoz, s lett tántoríthatat­lan híve a Szovjeunió béke­politikájának. Mint az Em­beri Jogok Ligájának befo­lyásos személyisége. síkra szállt a perbe fogott, börtön­re és halálra ítélt kommu­nisták védelmében. Külön­böző akciókban és mozgal­makban harcolt a fasizmus fokozódó veszélye ellen és amikor a hitleri Németor­szág megtámadta a Szovjet­uniót és Magyarországot Is belesodorta a háborúba, egy Angliában megalakult anti­fasiszta mozgalom vezetője­ként segítette a magyar nép frontját a háború ellen, s a független, demokratikus Ma­gyarország kivívásáért. Mint a népi demokratikus fejlődés híve, mint a kom­munisták mutatta út helyes­ségének hirdetője tért visz- sza — 1946-ban — az immár hazáját jelentő országba Ká­rolyi Mihály. A huszonhét évi emigráció nem viselte meg, hazafisága elmélyült, gazdagodott. Meglátogatta egykori birtokának, Kál-Ká- polnának dolgozó paraszt­jait, s ahogy akkor nyilat­kozta: szabad levegőt szívott az egykori börtön-ország he­lyén. Az országgyűlés tör­vénybe iktatta történelmi érdemeit és Károlyi Mihály — aki egy ideig mint pári­zsi követ szolgálta a Nép- köztársasággá lett köztársa­ságot — abban a tudatban élte le hosszú és drámai Se­tének utolsó éveit, hogy a haladás ügye legyőzhetetlen. Gondolatait, érzéseit emlék­irataiban örökítette meg — ezek nemsokára napvilágot látnak — de tetteivel, életé­vel harcos és igaz embersé­gével megörökítődött ő maga is. Károlyi Mihály neve és harca él és megmarad a há­lás nép szívében. A. G. KAZAKOV:* U áz a meredély alatt i. Blohin este érkezett meg a kerületi székhelyre. A kerületi pártbizottság épülete előtt szállt ki a gépkocsi­ból és körülnézett: ritkásan szállingózott a hó, a lám­pák nem égtek, csak az ablakokból kivetődő hosszú fénynyalábok rajzoltak sárgás csikókat a sötét utcára. Egy járókelőtől megkérdezte, merre van a szálló. majd lefelé indult egy szűk utcácskán, sokáig ballagott bárkákra emlékeztető zömök, építmények között, végül megtalálta a szállót és bezörgetett. Valaki lejött a lép­csőn, de nem nyitotta ki az ajtót. Blohin kérdésére, hogy kaphat-e szállást, kis gondolkodás után azt mondta. — Nincsen szoba. — Hát akkor hol tölt sem az éjszakát? — fakadt ki dühösen Blohin, és a bágyadtan fénylő, ódivatú réz­kilincsre nézett. — Nyissa már ki! Válasz nem jött. Az a valaki az ajtón túl, vissza­fordult: a falépcső nagyokat reccsent léptei alatt, Blo­hin bosszúsan gondolta, hogy igen kövér ember lehet. Aztán a szállótól kicsit távolabb lesöpörte a havat egy lépcsőfokról, letelepedett és gondollcodóba esett, hogy mitévő legyen. Moszkvából érkezett ebbe a vá­roskábaáltalában elég ritkán utazott, ezért alig aludt a vonaton: izgatott volt. örült, hogy ilyen messzire utazik, és egyre az járt az eszében, miképp rendezke­dik be, és hogyan fog élni új munkahelyén. A területi székhelyről még hetven verszta autóutat kellett megten­nie. Fél napig ténfergett az állomás körül, míg sike­Murij Kazakov a fiatal szovjet írónemze­dék kétségkívül egyik legte­hetségesebb képviselője. Ég­színkék történet című novel- láskötetével egy csapásra népszerű lett a szovjet olva­sók körében. Kazakov eré­nyei közé t- az őszinte szenvedélyes hang, az alapos elmélyedt jellemrajzok. — Rend’'fvül vonzó Kazakov- nál a lírai hangvétel, a me­leg pasztellszínekkel rajzolt táj, a természet és az ember kapcsolatának költői szépsé­gű rajza. Alant közölt elbe­szélésében a szocialista hu­mánum és a maradi sás? ösz- szecsapásának őszinte hevü- letű rajzát adja. rült arrafelé induló gépkocsit találnia. Most végre meg­érkezett. Fáradt volt, levert és fogalma sem volt, mi­hez fogjon, merre menjen. Már nagyon fázott a lába, amikor elhatározta, hogy megszólítja az arra haladó lányt. A lány elgondolkozva, szótlanul hallgatta Blü­htet, majd sötét kis utcákon, hósipkás házikók két sora között visszavezette felfelé. Blohin hamarosan a meleg, zajos, kivilágított kul- túrházban találta magát. Gyerekek nyüzsögtek a folyo­són, beleselkedtek az ajtón. Odafenn harsányan, hami­san fújta a zenekar. A Lány eltűnt az egyik szobában, s egy perc múlva megjelent a folyosón egy csinos sza­kálla kupec. Súlyos lánc ékeskedett a mellén. A gye­rekek nyomban elcsöndesedtek, és elragadtatva bá­multák. — Szobára van szüksége? — kérdezte a kereskedő fiatal hangon, és homlokát ráncolva rángatni kezdte a szakállát. — Egy kis türelmet, mindjárt odavezetem. Letépve a szakállát, öklével megfenyegette a gyer­kőcöket és eltűnt, s öt perc múltán mint pirospozsgás fiatal legény bukkant elő, nagykabátban. — Mehetünk! — mondta vidáman, és megkönyeb- bülten sóhajtott. Blohin erre egyszeriben úgy döntött, hogy furcsa, de jókedvű városkába csöppent, és hogy bizonyára nem rossz itt az élet. .4 legény léckerítések, kőfalak, sötét ablakú fehér házikók mentén vezette; elhaladtak a teázó előtt — le­hintett szénán dérlepte lovak álldogáltak mellette — — nemezcsizmája alatt ropogott a hó, s közben cseve­gett: — A ház lent van, egészen a főlyónál, a szoba megjárja, el lehet éldegélni benne, csak a háziasszony nem éppen rendes... — Már mért nem? — kérdezte Blohin. / — Hát csak... Maga bizonyára nem hosszú időre jött. Nekem már egyszer akadt dolgom ezzel az asz­szcmnyal... De maga ne törődjön vele! Tegye le a pénzt, ne kössön belé, és kész... — Különálló a szoba? — Az. Kiküldetésre jött hozzánk? — Gyakorlatra? Véletlenül nem a kultúrházba? — Nem, a könyvtárba... — Aha... Kár. Szép dolgokat végezhetne... Nem nehéz a bőrönd? Adja ide, majd viszem. — Ugyan már, köszönöm. Lakik még valaki 7 gazdasszonyon kívül abban a házban? — A lánya. — Igen? Érdekes... És fiatal? — A lány? — A legény hallgatott egy kicsit. — Fiatal... Egészen fiatal. „No, lám — gondolta Blohin. — Fiatal lány. Bará­tunk bizonyára legyeskedni próbált, de kosarat kapott És egyszerre rettentő kíváncsi és jókedvű lett úttól a gondolattól, hogy egy olyan házba megy, ahol fiatal lány lakik. Szakadékba, ereszkedtek, ritkásan nőtt, feketéim fá­kat kerültek el, balra fordultak, aztán egy meredek mélység álján mentek. Jobb kéz felől fürdőépületek, házak bukkantak elő, az ablakok becsukott zsaluján itt-ott kiszürcmlett a fény. A házakon túl inkább csak sejteni lehetett a közeli, hóborította folyó homályba vesző, tágas térségét. — Ez a Csuszamós utca — magyarázta a legény. — A part meg-megcsúszik erre, de az emberek csak kitartanak... Elrejtőznek a zsalugáterek mögé. Alig­hogy alkonyodni kezd, máris bezárkózna!c. Fura nép­ség! Mindegyiknek megvan a maga kútja, ördögadta óhitűé):! Az öregeknél ott van a fészerben a koporsó meg a fakereszt: félnek, hogy haláluk után megszent- ségtelenítik őket. ezért a maguk koporsójában akarnak a sírgödörben nyugodni, s a maguk fejfája alatt... — Nagyon érdekes! — csodálkozott Blohin. — Kinek érdekes, kinek meg... — mormogta a le­gény. Egy nagy házhoz vezette Biohint, mely előtt magas tornác húzódott. A ház egyik fele sötétségbe bo­rult, de a másik felén halványan fénylettek az abla­kok: megvilágították az alacsony fakerítést, melynek dúcaira kucsmát rakott a hó. — No, tessék, telántse meg. Én visszamegyek. Hű valami nem volna rendben, csak nézzen be a kultúr- házba, majd segítünk. De különben is eljöhet. Csak keresse Kolja Balajevet: engem ott mindenki ismer. Halkan fütyörészni kezdett, és eltűnt a sötétben csak a fütty hallatszott még soká. Blohin körülpillan­tott, és meglátott egy seprűt a tornácon. Csizmájáról leverte a havat és bekopogott. Fiatal lány nyitott ajtót. Pongyolája széle és a ruha­ujja fel volt gyűrve. Hevesen szedte a levegőt, keze piszkos volt, egy hajtincs az arcához tapadt. Amikor megpillantotta Biohint, visszafojtotta ziháló lélegzetét, sietősen rendbe szedte pongyoláját, válláról hátra­vetette haját, bebocsátotta a vendéget a konyhába, és valami okból igen lassan zárta be utána az ajtót. — Beszéljen anyámmal — szakította félbe meg­remegő hangon Biohint, amikor az magyarázatba fo­gott. Elpirult és gyorsan bement a szobába. (Folyt, következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents