Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-17 / 64. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. március 17. a AMIRŐL BESZÉLNI KELL... A Szolnoki MTE tehetsé­ges felnőtt légsúlyú ökölví­vója: Bujdosó Miklós. Több jelentős versenyen és baj­nokságon igazolta már jóké­pességeit. Hogy csak a leg­utóbbiakról beszéljünk: az 1962. évi megyei egyéni baj­nokságon súlycsoportjában első lett. így került el a Kis­várdán megrendezett terü­leti bajnokságra, ahol a má­sodik helyen végzett. Ezzel jogot nyert az országos vidé­ki felnőtt bajnokságon való részvételre, melyet Sopron­ban rendeztek meg. Ide azonban már nem ju­tott el Bujdosó Miklós, mert annak ellenére, hogy mun­kahelyéről elengedték, sport­vezetői nem értékelték kel­lően versenyzőjük fáradozá­sait és elért eredményeit. Nem biztosították számára az utazási költséget, sőt meg­felelő felszereléssel sem lát­ták el. Ide kívánkozik még az is, hogy a területi verseny idestova már több mint egy hónapja lezajlott, de Bujdo­só Miklósnak még azóta sem fizették ki a kisvárdai úti­költséget, amit saját pénzé­ből előlegezett. Többször fel­kereste az egyesület gazda­ságvezetőjét. csak éppen nem találta meg egy alkalommal sem. Annak ellenére, hogy a vi­déki bajnokságon nem vehe­tett részt, a Magyar Ökölví­vó Szövetség mégis meghívta a magyar bajnokságra. Ez­úton is megismétlődött a ko­rábbi eset. Már—már úgy nézett ki, hogy Bujdosó Mik­lós a magyar bajnokságon sem vehet részt, amikor a Törökszentmiklósi Vasas SK segítségére sietett, útiköltsé­get és megfelelő felszerelést is adott neki. így tudott az­tán elutazni a fővárosba és a Sportcsarnokban kötelek közé lépni: A tehetséges szolnoki fiatal a segítséget jó szerepléssel viszonozta. Az igen erős — válogatottak között — mezőnyben súlycso­portjában harmadik lett és így dobogóra került. ügy gondoljuk, érdemes elgondolkozni a történteken. Mint tudjuk, a Szolnoki MTE elnökségi tagjai különböző szakosztályokat patronálnak. Az ökölvívó szakosztály se­gítségével megbízott elnök­ségi tag — mint a fenti té­nyek is bizonyítják elmu­lasztotta kötelességét. Elha­nyagolta a gondjaira bízott versenyzőkről való gondos­kodást. Ennek lett a követ­kezménye. hogy az egyik te­hetséges versenyzőnek egy idegen egyesülethez kellett folyamodnia segítségért. V. J. Ez is segítség! Megyénk sportköreinek, egyesületeinknek, de az is­koláknak is igen nagy gon­dot okozott, hogy a megyé­ben nem foglalkoztak sehol sportszerek javításával. így sok olyan szelepes labda, kü­lönböző sportcipő és egyéb más felszerelés — mely cse­kély javítással még sokáig használható lett volna — se- lejtbe került. Ezen igyekezett változtat­ni a szolnoki Bőripari KTSZ vezetősége A közelmúltban létrehozta — sportszerjavító részlegét. így az elkövetke­Jackson a zendő Időkben a sportkörök, egyesületek, iskolák javítás­ra szoruló sportszereikkel, labdákkal, cipőkkel — egy­szóval mindenfajta szerelé­sekkel bizalommal fordul­hatnak a szolnoki Bőripari KTSZ (Szolnok, Beloiannisz utca 79—81) sportszerjavító részlegéhez. Jelentős — ed­dig feleslegesen kidobott — pénzt takaríthatnak meg ez­zel. Csakis elismeréssel nyilat­kozhatunk a Ktsz vezetőinek fenti intézkedéséről, melyek­kel jelentős segítséget nyúj­tanak megyénk sportjának. férfi mükorcsolyázás világbajnoka Prágában a késő esti órák­ban hatalmas érdeklődés kí­sérte a férfiak szabadkorcso- vázását. A világbajnokság, sorsa; mint várható volt, a kanadai Jackson és a cseh­szlovák Bivin között dőlt el. Jackson kitűnően szerepelt s nemcsak behozta Divinnek 45,8 pontos előnyét, hanem megszerezte a prágai műkor­csolyázó vb második arany­érmét. is. A férfi műkorcsolyázás 1962. évi világbajnoka: Do­nald Jackson (Kanada) 2277,1 ponttal. 2. Karol Divin (cseh­szlovák) 2255,9 ponttal, 3. Alain Calmat (francia) 2198,7 ponttal. (MTI) Termelőszövetkezetek FIGYELEM! Termelési tervükbe beállított nanraforgó termésüket ■ '"bővítési szerződéssel mielőbb kössék Ee! A szerződés az alábbi előnyöket biztosítja: Nemesített jó minőségű vetőmagot adunk, —■ a szerződésre a járást bankfiók hitelt folyósít. — szerződéses felárat és nagyüzemi felárat fize­tünk. minden átadott 100 kg napraforgó után 20 kg olajpoírácsadar át, vagy 30 kg keverékta­karmányt juttatunk hatósági áron Továobi felvilágosítást a járási és városi kirendelt­ségeink adnak, ahol a szerződés is megköthető. S7ULNOK MEGYEI MALOMIPARI ÉS I ÉRMÉNYFORGALMI VÁLLALAT TÖRÖKSZENTMIKLÖS SPORTEGYVELEG A szolnoki MÁV NB Il-es lab­darúgó csapata nehéz mérkőzé­sek előtt áll. Március 18-án, va­sárnap a 4. helyezett Egyetértést fogadja saját pályáján, márlcus 25.-én a 2. helyen álló Diósgyőrt keresi fel, — április 1.-én pe­dig a bajnokság vezető csapatá­val, a Debreceni VSC-vel ütkö­zik meg Szolnokon. A figyelem természetesen pil­lanatnyilag az első ellenfél, a Bp. Egyetértés felé irányul. A kitűnő fővárosi csapat ebben a bajnoki évben nagyszerűen sze­repelt s a bajnokság egyik tit­kos favoritja. Játékosgárdája is­meri a labdarúgás minden for­télyát. Jőnéhány közülük NB I- es csapatban is szerepelt már. Mozgékony, jól kombináló csa­társor mögött szilárd védelem játszik. (Ok kapták a legkeve­sebb gólt a keleti csoportban). A tavaszi Idényben Szegeden le­győzték az Építőket l:0-ra. Az elmúlt vasárnap pedig Soroksá­ron 3:0-ra verték meg az élme­zőnyben lévő Miskolcot. Ez szin­tén Jó formájukat bizonyítja. A Szolnoki MÁV az első két tavaszi mérkőzésén jól szerepelt és egyre javuló formát árultak él. Ügy tűnik, hogy a játékos- gárda is átért a helyzet komoly­ságát és harci készsége ellen sem emelhető kifogás. Remél­jük, hogy a védelem megbízha­tósága mellett most érvériyre jut csatáraink gyorsasága ésgól- képesSége is. A két csapat találkozója — a tabella állásától függetlenül min­dig rendkívül heves küzdelmet, jónéhányszor meglepő eredmé­nyeket hozott. A papírforma most a pesti csapat fölényét mutatja. Ennek ellenére képes­nek tartjuk a tabella alsó felé­ben lévő vasutasokat akár mind­két bajnoki pont megszerzésére is. A labdarúgó NB m-ban a Szol­noki Kinizsi hazai pályán dél­előtt 10 órakor fogadja a Szege­di Spartakusz együttesét. A ki- nizslsták a kedvezőtlen Időjárási viszonyok között nem a legjobb körülmények között készültek fel a találkozóra. Ennek ellené­re a szolnoki Játékosok átérzik a mérkőzés kimenetelének fon­tosságát. így reméljük, hogy ezen a mérkőzésen nemcsak jól, hanem eredményesen is játsza­nak majd. A csapatban az elmúlt heti összeállítással szemben vál­tozás várható. Sinda és Sokvári nem játszhat. így Gazdag játéka kerül előtérbe. Karácsonyi Mart­fűn szerzett sérülése sem jött még rendbe, Így vasárnap még őrá sem számíthatnak. A csapa­tot csak közvetlenül a mérkőzés előtt az alábbi keretből állítja össze Szebenl József edző: Kö­röd!, Gajdos, Szabó, Germán, Márton, Sokvárt, MátyuS, Gaz­dag, Gyémánt, Kolláth, Lévai, Géezi II. A Jászberényi Vasas Kecske­méten, az ottani TE ellen veszi fel a küzdelmet. A Vasas az el­múlt héten már formajavulásról tett tanúságot és így szinte biz­tosra vesszük, hogy a tabella al­só felében tartózkodó kecskemé­tiek ellen is megszerzik mindkét bajnoki pontot. Igaz, a kecske­métiek a kiesési zónában van­nak és így előreláthatólag min­dent elkövetnek a pontszerzés érdekében. Éppen ezért a Vasas­nak nem szabad félvállról venni a mérkőzést, azért sem, mert a hazai pálya előnye is a kecske­métiek mellett szól. A Jászberényi Lehel otthoná­ban fogadja az Orosházi Kinizsi együttesét. — A Lehel a tavaszi Idényben elég gyengén rajtolt. Ennek ellenére azt várjuk, hogy most hazai pályán jó játékkal rukkolnak ki és közönségük tá­mogatásával sikerül megszerez­niük mindkét bajnoki pontot. A csapatban sokkal több van, mint amit eddig mutatott. Úgy néz ki, hogy legjobb összeállításban ve­hetik fel vasárnap a küzdelmet. A Szolnoki MTE Szarvason, az ottani SC-vel mérkőzik. Az MTE az utóbbi két mérkőzésén gyen­gébben szerepelt, mint azt a csapattól elvártuk volna. Ennek ellenére tudjuk, hogy az együt­tes jőképességű játékosokból áll és sokkal többre is képes. Meg keß azonban érteniök, hogy csak korszerű Játékkal, széleken fut­tatott gyors támadásokkal lehet eredményt elérni. Ennek ellené­re a vasárnapi mérkőzésen ért­hetetlenül mindig középen eről­tették a támadásokat és így ter­mészetesen a Jól záró csongrádi védelem ellen nem tudtak gólt elérni. A csapattól formajavu­lást várunk és reméljük, hogy a tavaszi idényben jól rajtoló szarvasiak ellen is megszerzik legalább az egyik pontot. A megyei labdarúgó bajnok­ságban a pályák használhatat­lansága miatt a március 18-ra kisorsolt forduló mérkőzései el­maradnak. A birkózók sem tétlenkednek ezen a vasárnapon. Jászberény­ben országos rajtengedélyes és ül. osztályú versenyre kerül sor Sa!ak, Toros salak rostált és rostálatlan állapotban eladó! A salakot hazaszállítjuk! SELYPI CUKORGYÁR Telefon: Selyp 2. a Lehel klubban. A kosárlabdázók is erősen ké­szülnek a közelgő bajnoki idény­re. A Szolnoki Vörös Meteor NB n-es női csapata az ugyancsak NB Il-es nagykőrösi együttest fogadja Szolnokon, a közgazda- sági technikumban. Az ifjúsági vívók Törökszent- mlklóson adnak egymásnak ta­lálkozót, ahol női tőr és férfi tőr ifjúsági versenyre kerül sor. Az NB Il-es tekebajnokságban is megkezdődik vasárnap a baj­noki küzdelem. Az első tavaszi mérkőzésen a Szolnoki MÁV sa­ját pályáján fogadja a Zuglói Danuvia Jóképességű együtte­sét. A Szolnoki MÁV atlétái igye­keznek minden alkalmat kihasz­nálni a bajnoki Idényre való mi­nél jobb felkészülésre. Ezért a fővárosban a honvéd Tüzér ut­cai fedettpályás versenyén in­dulnak eL Martfűn vasárnap délután 15 órai kezdettel a sportakadémia zárőelőadása keretében a Tisza Cipőgyár művelődési otthonában élménybeszámolóra kerül sor. Rózsavölgyi István többszörös világcsúestartó válogatott atléta tart beszámolót az olimpiák, Európa-bajnokságok és az ame­rikai fedettpályás versenyekrőL Utána érdekes és Igen tanulsá­gos sportfllmek vetítésére is sor kerüL Labdarúgó szakosztályok és játékvezetők figyelmébe Az utóbbi napok havazásai miatt megyében a labdarú­gópályák használhatatlanná váltak Éppen ezért a megyei I. osztályú és a vele párhu­zamos ifjúsági labdarúgó­bajnokság március 18-ra ki­sorsolt mérkőzései elmarad­nak. A találkozók lejátszá­sáról később történik intéz­kedés. Ezért a kiküldött já­tékvezetők ne utazzanak el vasárnap mérkőzéseikre. Megye! Labdarúgó Szövetség Nem jönnek az MTK ökölvívói Törökszentmiklósra A mai napra Törökszent­miklósra tervezett MTK— Törökszentmiklósi Vasas ba­rátságos ökölvívó mérkőzés közbejött akadályok miatt elmarad. A Mezőtúri’ Földművesszövetkezet 1962. március 19—25- ig árusítással egybe­kötött HÁZTARTÁSI DISZ- MÜ KIÁLLÍTÁST RENDEZ a Játékbolt mellett, Dózsa György út 10 szám altat. Szeretet­tel várjuk kedves vá­sárlóinkat. FIGYELEM! Értesítjük kedves vá­sárlóinkat, hogy a BÁV új nyitvatartási ideje április 1-től délelőtt 10 órától dél­után 17.30 óráig lesz. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Szolnok, Kossuth K u. 21. Elővigyázatosság Braun felesége elment ha­zulról és --m tért vissza. Braun a rendőrs.'-hez for­dult. Az ügyeletes elébe tett egy lapot, s megkérte, adjon pontos és részletes személy- leírást eltűnt hitvestársáról. — Rendben van — mondta Braun —, de csak egy felté­tellel: ha a feleségem meg­kerül. semmieseti-e se mu­tassa meg neki ezt a sze­mélyleírást. LEVELEZŐINK í^ák Köszöntőm a szövetkezet dolgozóit Kedves Elvtársak! Enged­jék meg, hogy a megyei la­pon keresztül üdvözöljem szövetkezetünk tagságát, — kommunistáit és vezetőit az elmúlt gazdasági év sikeres befejezése alkalmából. Kívá­nom, hogy az új termelési évben még jobb eredményt érjenek el. Bízom abban, hogy a helyes vezetés és a szakemberek lelkes hozzá­állása a termeléshez, tagsá­gunk szorgalma meghozza a munka méltó eredményét, ígérem, hogy a mezőgazdasá­gi pártiskolán tanultakat ha- zajóvetelemkor közös gazda­ságunk érdekében hasznosí­tom. Addig is eredményes munkát kívánok mindenki­nek. Kun Andrásné a Jászladányi szabadság Tsz párttitkára ürömre öröm Szolnokon a Tisza Szállóba mentem fürödni. Mivel a kö­zösben nekünk nőknek a ha­junkat be kell kötni, így a nálam lévő, jó állapotban le­vő nylon-kendővel fedtem fejemet. Míg a lábamat ápol­ták, a padra tettem. Mikor végeztem, már nem találtam ott. Gazdát cserélt. Hiába ke­restem, nem lett meg. A fürdőből jövet a „Tisza” büfében egy málnát fogyasz­tottam és máris igyekeztem az 1-es népboltba vacsorát vásárolni a gyereknek, ma­gunknak. — Mikor fizetnem kellett volna, akkor csodál­koztam, hogy a pénztárcám nincs meg. Visszasiettem a Tiszába és a portástól érdek­lődtem. A portás mosolyogva fogadott, ami reményt kel­tett bennem. Megkérdeztem, ki találta meg. Mire a portás tudatta velem, hogy Kovács vezető kartárs. Ezúton sze­retnék becsületességéért kö­szönetét mondani. Várszegi Józsefné Szolnok Gyermekek vidám farsangja A napokban a túrkevei ál­talános iskola előtt elhalad­va, vidám zeneszó ütötte meg fülünket. Kíváncsian tértünk be az újonnan épült, modere iskola falai közé. Amit ott láttunk, gyermekkorunk szép emlékeit idézte. A VI. és VIII. koedukált osztály tartotta a hagyomá­nyos farsangi mulatságát. A teremben az úttörő zenekar indulójára bevonultak az öt­letesnél ötletesebb jelmezek. — Tapsvihar köszöntötte a gyermekeket. — A Karnevál herceg köszöntője után egyenként mutatkoztak be az álarcosok. A legjobbakat díjazták. Könyvekkel, csoko­ládéval és egyéb apróságok­kal ajándékozták a jelmeze­ket. A vidám szórakozást látva mosoly derült az „öreg diák” arcára és visszagondolt a még nem is olyan régen múlt gyermekkorára. Vad Anikó tevéibbő (apróhirdetések) ÁLLÁS A TÖRÖSZENTMIKLÖSÍ Föld­művesszövetkezet azonnal fel­vesz szakképzett dekoratőrt, ki­rakatrendezőt. Jelentkezés szemé­lyesen, v. Írásban a földműves­szövetkezet központjában. Erköl­csi és működési bizonyítvány szükséges. Fizetés kollektív sze­rint. Útiköltséget csak felvétel esetén térít. GYAKORLOTT gyons- és gépírót keres azonnalra a Tisza Bútor­gyár. Jelentkezés személyesen a munkaügyi osztályon. VIZSGÁZOTT szakácsot, vagy szakácsnőt és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező tehenész brigádvezetőt azonnal felve­szünk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központjában Martfűn. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. SZEKESFEHERVARI Közúti Üzemi Vállalat Székesfehérvár, Engels F. u. 5. AZONNALI BE- LEPESRE FELVESZ KUBIKOS BRIGÁDOKAT ÚTÉPÍTÉSI MUNKÁKRA változó munka­hellyel. Bérezési forma: teljesít­ménybér. GYAKORLATTAL rendelkező perfekt gyors- és gépírót felvesz a Tsz Beruházási Iroda, Szolnok, Megyei Tanács. KŐMŰVESEKET építőipart könnyűgépkezelőket keres felvételre az EM 44. sz. Építő­ipart Vállalat budapesti munka­helyre. Szállás biztosítva. A je­lentkezők sorszámot , hozzanak magukkal. A vállalat szerszám- használati dijat fizet, jelentke­zés: Budapest, V. kér. Kossuth Lajos tér 13—15.. földszint. A TÓSZEGI Gépállomás azon­nali felvételre keres esztergá­lyos, Diesel-szerelő és jármű­villamossági szerelőket. Jelent­kezés a gépállomás központjá­ban a reggeli órákban. Felvétel esetén útiköltséget térit. SZAKKÉPZETT szakácsot á la carte konyhánkra felveszünk. — Alföldi Üzemi Vendéglátó Válla­lat, Szolnok, Magyar utca í, ADÁS—VÉTEL KÁRPITOS BÜTOR I. o. fizetés­könnyítéssel, megrendelhető rö­vid határidőre garanciával. — Győrffy Konrád kárpitosmester, Budapest, VL, Majakovszki u. 98 a. ELADÓ kitűnő bécsi zongora. — Szolnok, Gutenberg tér 5. Jö állapotban lévő mély gyer­mekkocsi eladó. Szolnok, Sütő u. 8. INGATLAN AZONNAL beköltözhető kétszo­bás családi ház eladó. Szolnok, Csaba utca 9. FÜRDŐHÖZ, betonúthoz közeli, vlllanyvllágításos, két padozoit szobával rendelkező házam el­adó. Köteles Ferenc, Csertceszöl- lő, Cseuz d. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás össz­komfortos családi ház eladó. Szolnok, Körösi út 27. GÉPJÁRMŰ é 125-89 teleszkópos motorkerék­pár eladó. Szolnok, Gárdonyi Géza utca 5. Császi. ZÖLD Pannónia eladó igényes- nek. Kengyel, Sallal u. IS. FEKETE Pannónia Igényesnek eladó. Kengyel, Petőfi út 27. EGYÉB JÖJJÖN gyógyulni a törökszent­miklósi fürdő gyógyvizébe. Ki­válóan alkalmas reumatikus be­tegségek, íslász, csonttörés és operáció utáni utókezelésre. — SZTK, MÁV beutalásokat elfoga­dunk, — Iszappakolást végzünk utalványra is. — Községgazdál­kodási Vállalat, Törökszentmik- lós. MEGVÁSÁROLJUK kiolvasott könyvelt a szolnoki könyvesbolt­ban március 23-án. Vásárolunk régi és új kiadású szépirodalmi, tudományos és ifjúsági könyve­ket,’ folyóiratokat. — Figyelem! Csak egy napig vásárolunk. — Készpénzzel fizetünk. TAXIGEPIRAS, MÁSOLÁS, — STENCILEZÉS MÁR MEGREN­DELHETŐ A TEMPO KSZ-NEL, SZOLNOK, JASZKÜRT UTCA 17. TELEFON: 13—00. MAGASTORZSÜ RÓZSAFÁT, — bokorrózsát, futórózsatöveket, postán utánvéttel rendelhet, Ga ramvölgyi Kálmán rózsakerté- szetéböl, Gádoros. Kérjen ár­jegyzéket. ELCSERÉLNEM . egyszoba — konyha — előszoba — kamrábó álló lakásomat, udvarral, mel­lékhelyiségekkel, kétszoba össz komfortosért. — Cim a szolnoki hirdetőben. Feihív’uk a termelőszövetkezetek és egyéni termelők figyelmét, hogy naposcsibe szükségletüket minél korábban szerezzék be. — Jelenleg korlátlan mennyiségben kapható! MEGRENDELHETŐ: termelőszövetkezeteknek a Baromfifeldolgozó Vál­lalatnál. egyénieknek és háztáji gazdaságoknak: a helyi földművesszövetkezetnél. A naposcsibe ára: 4— rt. SZERZŐDÉS KÖTHPTÖ a helyi földművesszövet- kezettel. A naposcsibét hitelbe kapja a szerződés- kötő

Next

/
Thumbnails
Contents