Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1962. március 11.

I mezőgazdaságban ninifen a vezetésen műik

C ÍRÓK ÉS EMBEREK

Gorkij híres önéletrajzi regénye, az Emberek között érzékletes erővel mutatja meg, mit jelent az író számára az élmény az emberek jellemének, gondolkozásának, véleményének, egész életének megismerése. Emberek közé ment a fiatal Peskov, s az emberek közé megy minden író, aki ad valamit arra, hogy a való életet, annak teljességét ábrázolja.

Ez a gondolat vezette az írószövetséget, amikor megszervezte az írók országjárását. Nálunk Szolnok megyében két író és költő beszélgetett termelőszövetkezeti tagokkal, diákokkal, értelmiségiekkel. S ahogyan a diplomácia nyelvén mondani szokták, a találkozó mindkét fél részére hasznos volt. Az írók megismerkedtek az olvasók igényeivel,

vágyaival, az olvasók pedig megismerhették az élő magyar irodalom egy kis darabját. A könyvtárak polcain már nem lesz egy-egy közömbös név a sok közül Szabó Pálé, Cseres Tiboré, Ténagy Sándoré, Sípos Gyuláé, Vasvári Istváné, Vihar Béláé, Pál Ottóé, hanem a személyes ismeretség melege fűti át majd az érdeklődést.

Mezőhéken ötven parasztember hallgatta Szabó Pál jóízű visszaemlékezéseit, Martfűn a cipőgyár munkásai tapsoltak a verseknek, Törökszentmiklóson az irodalom- barátok klubja fiataljai faggatták Cseres Tibort és Vihar Bélát, hogyan születik a mű? Másnap a négy szolnoki középiskola negyedikesei ismerkedtek az élő magyar irodalommal, délután a festőművészek, este a szolnoki TIT tagjai látták vendégül a fővárosi írókat.

Magyar óra a Verseghyben

szocialista mezőgazdaság, miről ír most egy olyan író. mint Szabó Pál? Sőt, egy kotnyeles kislány nagy nevetés közepette megkérdezte a kedves, őszhajú Szabó Pál- nét, nehéz-e egy nagy író feleségének lenni?

Az író és a költő nem unták meg a kérdéseket. Szemmel- látható örömüket lelték a csillogótekintetű lányokban, fiúkban, szívesen beszéltek terveikről, sőt a mai irodalom problémáiról is. Szabó Pál például elmondta, hogy sokat írt már, de legnagyobb művét ezután szándékozik megírni. A címe: „Jóság”. Lehet, hogy nem lesznek jobbak tőle az emberek, de megpróbálom — tette hozzá kedvesen.

A kérdések ugyan nem fogytak ki, de az íróknak lejárt az idejük. Még sok helyen várták őket

Két és fél órás irodalomórái De meggyőződésünk, hogy többet tanultak a negyedikesek az irodalomból, a modem, mai irodalomról, mint amit a könyvekből tanulhatnának. S intellektuális éredeklödésükben az eddiginél nagyobb teret kap majd ezerarcú életünk művészi vetülete, a mai irodalom.

Hernádi Tibor

KAMJÉN ISTVÁN:

A szülőföld

A szegényparasztság életéne Kamjén István. Regényeiben, e delmes ifjúságának élményanyag lent meg eddig „Emberpiac” és kötete: Csoszáné, meg a többié mára néhány sorban megírta él 1907-ben születtem Mezőtúron, anyám cselédeskedett, mosni, va voltunk testvérek. Ot korán me lála után már csak öten marad fiatalabb egy éves volt. Én elő kanászgyerek. iskoláimat sem t elemiből csak két hónapot járt éves koromban, kubikos lettem, got. Sokat aludtam az országút seken, a téglacsomőkon. Mégis népkonyháját, melegedőjét. Éz gyat, hogy megírjam mindazt, tünk a régi világban.

J?gy zömök, őszfejű férfi bandukolt lassan az országúton. Már nem mesz- 3ze volt a város. Magas, fehér tornya messze virított a tavaszi napfényben. Meg- negállt, körültekintett a tájon. Zöld volt a határ, a fák ;űrű lombja csipkés árnyékot /etett a földre. — Csontos Sálint közeledett szülővárosa felé. Rég volt, mikor él- lagyta: a tizenharmadik esz- endejét taposta és most a íatvan felé közeledik. Ahogy cözeledett a városhoz, mind űrűbben találkozott embe- ■ekkel. Hangjuk ismerős és ;edves volt neki, de mintha degenek lettek volna. Nem smert meg senkit, pedig jól szemügyre vette a mellette ^haladókat, s azok is őt. Wég hallotta is, amint kér- iezték egymástól: Ugyan ki ehet?, olyan ismerős... öh i fenéket — válaszolta a másik —5 képzelődöl... Hát gén — gondolta Bálint —, elfelejtik az embert, mint ahogy én is őket.

k kitűnő ábrázolója a mezőtúri Ibeszéléseiben legtöbbnyire küz- át dolgozza fel. Két regénye je- Mihály” címmel. Két elbeszélő k; Szakad a part. A Néplap szá- ettörténetét.

Apám malmi munkás volt, salai és libát tépni járt. Tizen ghalt. 1914. tavaszán, apám hatunk. A legidősebb hét, a leg- ször libapásztor voltam, majd adtam elvégezni. A harmadik am. Kisbéresség után, tizenhat Bevándoroltam az egész orszá- on, a Teleki téren, az épitkezé- mertem Budapestnek minden ébresztette fel bennem azt a vá- amlt én és embertársaim átélAmint beért a város alá, mind sűrűbben megfordultak utána, de ő csak ment, tekintetét egy-egy házra szögezve. Mintha megváltozott volna minden — mondta félhangosan önmagának. — Gyerekkoromban itt nagy gödrök voltak; innen verték a vályogot a házépítéshez. Körülötte meg apró, földbesüppedt, nádfedeles viskók álltak. Félig meztelen gyerekek játszadoztak, ugrándoztak ilyenkor, s lám, most kőből épült házak vannak a helyén. A teremfáját neki! Vagy tán nem is így volt, ahogy én gondolom? Hordta szét tekintetét még- egyszer a tájon. Mintha e park helyén lettek volna a gödrök? — tapadt rá a szeme a szép, rendezett parkra, melyet hatalmas, sudár nyárfák vettek körül. Mellette szürke szalagként széles betonjárda futott, s azt széles, nyírott cserje szegélyezte. Sétányait sárga kavics takarta. Szép virágágyak, meg

játszóterek voltak, s apró gyerekek vígan hancuroztak, kacagtak, sivalkodtak. Bálint háromszor is körüljárta a parkot, s csodálkozva állt meg egy-egy szomorúfűz előtt, melynek lombjai egészen a földre csüngött. Egy kis ideig bámészkodott, aztán lassan elindult a széles, egyenes úton, melynek szélét virágágyak szegélyezték. — Gyerekkorában csak az urak udvarában voltak ilyen szép virágok. S a házak milyen szépek, mintha villanegyedben járna az ember. Majd egy széles, köves-úthoz ért. Ugyan melyik lehet? — té- pelődött. Mintha ez vezetett volna a Piac térre, csak akkor nem volt ilyen széles. Ejnye, de ismerős, s tekintetét egy alacsony, hosszú nádfedeles házra szögezte. Ebben lakott volna az öreg Csatári, a városgazda? Jól körülnézte, hogy találna-e valami ismer tető jelet rajta, de oly nagy volt a távolság a ma és a tegnap között, bárhogy vájkált emlékeiben, nem tudott rájönni, mi emlékeztetné rá. Hej, pedig gyermekkorában sokat járt erre egy-egy félliter tejért, vagy nyáron egy-egy liter bódi, vagy vörösszilváért. O igen... Míg az öregasszony hátul az istállóban a tehenet fejte, addig megszedte a zsebeit, meg az ingderekat zöld barackkal. Egyik gyerekkori csinytevése jutott az eszébe. Tejért ment, s nagyban szedte a zöldbarackot, s izgalmában nem hallotta a verőce nyikorgását. Ijedtében kiejtette markából a zöldbarackot, s futott utána: Nini, a levelibéka elszaladt! — Miféle levelibéka, te? — kérdezte a ráncos- képű öregasszony? — Hát a levelibéka! — Eridj mán te, az nem tud szaladni! — De gyorsan ugrál!... Az a fejed,

végta nyakon az öregasz- szony —, tán a barack ugrál, de leverem a vesédet, s közben tapogatta a nadrágját, ingderekat. — Lám, lám kutyaházi, az ördög bújna beléd! Ilyen levelibékák szaladnak. Ha mégegyszer megfoglak, kitekerem a nyakad, mint a csirkének. Ö lesütötte a szemét, s kisompolygott a kapun. Még hátra sem mert fordulni, hiába kiabált az öregasszony, hogy vigye a sipkáját. Kereste a barackfát, meg a szilvafákat, de nem találta. Felágaskodott, hogy a kerítés tetején nézzen be, de valaki rászólt a másik oldalról:

— Kit keres jóember?

—• See... semmit.

— Szekeres Balázs lakik ott, a Kossuth Tsz brigádvezetője. De nincsenek itthon!

Bálint szerette volna megkérdezni: hogy ez az öreg Csatári-ház, de hátha nem is tudja — gondolta. Az asz- szony pedig arra gondolt, hogy valami rosszándékú ember lehet, alá a távollétet kihasználva, összeszed mindent a házban, aztán illa berek, nádakerek, elillan a városból...

Itt lakott Lukács doktor.

A kerítésen belül még álltak az orgonabokrok, s a kapu mellett a zöldrefestett pad. Bálint lehuppant rá. Oh hányszor ült itt gyerekkorában. Nagy bádogkantákban hordta a vizet, s igen-igen elhúzta a karját, s sokszor leült, hogy pihenjen egy cseppet. Hányszor ábrándozott itt gyermekkorában. — Mikor nyílt az orgona, hányszor lopott róla egy-egy csokrot, s vitte Makk Julcsának, a szomszédjuk lányának, s

hogy mosolygott rá, mikor mondta neki: Látod, milyen szép? Szagold csak meg, milyen jószagú? Most loptam neked Lukács doktor orgonafájáról. Tudod, ilyen szép nincs sehol a városban. — És én mit adjak neked? — Hm... mit? Hagy csókoljalak meg, jó? S mikor megcsókolta, a jány kipirulva szaladt el. Vajon, él-e még? Ugyan merre vitte a sorsa. Az ember éppen olyan, mint a falevél, mit letép az őszi szél. Aztán kénye-kedve szerint űzi, sodorja idegen, ismeretlen tájakra. Vajon mi az az emberben? a sors, vagy a hirtelen felbukkanó vágy? Vagy együtt a kettő: megfoghatatlan, láthatatlan fogalom csak, semmi más? Ismeretlen, mint az emberi lélek? Hm... lélek? Vajon, van, létezik, igaz lehet? Vagy csak kitalálták egykor az emberek?... Mi az, ami ösztökélte, sarkalta, hogy csak menj haza a szülőföldedre...

Fáradtan kelt fel, s meg- símogatta régi gyerekkori pihenőhelyét, mintha azt mondta volna neki: Ne félj, vissza jövök még hozzád!

]V| őst már tudott tájéko- 1Ti zódni. Ismerős volt minden ház, még akkor is, ha új állt már a helyén. A fák, egy-egy régi, vasrácsos kapu, mind-mind megannyi gyerekkori emléket idézett benne. Hisz annyit futott végig gyerekkorába ezen a betonjárdán, csak úgy csattogott meztelen talpa, ha úgy akarta. De tudott úgy is futni, nesztelenül elsuhanni, mint a nyúl... Ni, itt van a református templom, tornyán a kerek, piros sapkával. Ez virított messze a városon túlra. Ó hányszor kéredzke- dett fel a toronyba, hogy húzhassa a harang kötelét,

mert szerette a harang zúgását hallani. Oh, mily csodálatos is volt. Akár fönt a toronyban, vagy messze a Berettyó-parton, ahol hullámzott a harang zúgása. Lassan, csendesen úszott a levegőben, szinte simogatott a hangja. Most is a Berettyó felé ment, hogy végigsétáljon újra a két híd közti gáton. Oh, hányszor járt erre a sűrű fűzfabokrok közt. Tavasszal hányszor csinált a gyerekekkel fűzfa-fütyülőt. Aztán nyáron, itt a kubik- gödrökben játszottak. Bekenték magukat a sötétkék agyaggal, s mint a szerecse- nek futkostak a vízparton előre, hátra, s Kecse Zsiga, meg a többiek, nagy, fehér- hasú kecskebékákat fogtak ki a Berettyóból, egymásra dobták, csak úgy csattant meztelen testükön. Milyen jókat kacagtak. Mennyit, de menyit ábrándozott itt is. Szerzett két lécet, néhány rozsdás szöget. Nagy kavics volt a kalapács. Két fűzfaderekat összeszegelt, ketten- hárman rátelepedtek. No, most meg se állunk — hajtogatták —, míg a tengerre nem érünk. Ö, micsoda kalandos utaik voltak. Milyen csodálatosnak, mesebelinek tűnt a sűrű fűzfabokrokka! benőtt Berettyó-ártér. Micsoda indián-csatákat vívtak. Kihegyezett, hosszú fűzfaás volt a lándzsa, s hazulról elcsent konyhakés, vagy cipőpucoló vaskó a skalpolni való. Óriás csatakiáltásokkal rontottak egymásra és milyen képzelt temetéseket rendeztek. És micsoda békeünnepet ültek. Az örömtüzek késő estig égtek, míg csak a közelben lakók vasvillával szét nem zavarták őket.

Vajon élnek-e még a régi cimborák? Él-e még Csordás

zettségem hat véka búza — [és mosolygott a meghökkent arcokon. — Igen, hat véka búza, hat esztendő, ennyit adtunk a tanítónak, míg kijártuk a hat elemit és ezalatt az idő alatt is többnyire egymást tanítottuk. Mit is mondhatnék hát nektek?

Mit tehetünk mi írók, hogy gazdagabb legyen a ti életetek? Írunk. Olyan műveket, amelyben a mi élettapasztalatainkat sűrítjük. Van például egy könyvem: Tiszán innen — Dunán túl. Ezt nektek, fiataloknak írtam. Aztán itt van a Szereposztás. Ebben a felnőtt életre adnék tanácsokat

Sipos Gyula a költő két nagyon szép, mély líraiságú verssel mutatkozott be. Dörgő tapsot kapott. Különösen a „Meditáció a szerelemről” című költeménye aratott osztatlan sikert.

Nem hisszük, hogy a tüzérségi pergőtűznél kisebb erejű volt az a kérdés pergőtűz, amelyet diákjaink a két íróra zúdítottak. A szokványos sablon-kérdések között egy két nagyon mély megfigyelésről árulkodó megjegyzés is elhangzott.

Mire kiváncsi a fiatalság? Ki a példaképe? Hogyan ír? Mi az író véleménye a világról? Miután megvalósult a

A Verseghy Gimnáziumban, talán először az iskola fennállása óta a díszteremben tartották meg az összevont negyedik' osztályok magyar óráját. Az is aligha fordult elő még, hogy csengetés előtt öt perccel már halálos csendben üljenek együtt a diákok.

De hát. ez másfajta magyar óra, mint a többi. A tanárok csendesen ülnek a tanulók között. Nincs felelés, számonkérés.. A pádról sem kell eltenni a könyveket óra elején. S ezek a könyvek most nem tankönyvek. Legtöbbjük előtt Szabó Pál: Hajdú Klári című ifjúsági regénye vagy a szereposztás található.

Aztán bevonulnak a „tanárok”. Kezdődik az óra. A katedrán őszhajú, őszbajú- szú emberek, vastagkeretes pápaszemmel. A mai irodalmi óra előadója és tárgya egy- személyben, a mellette ülő komolytekintetű fiatalemberrel együtt. Szabó Pál kétszeres Kossuth-díjas író és Sipos Gyula fiatal költő a sok kíváncsi diákszem tüzében beszélnek munkájukról, küzdelmeikről, életükről, terveikről,

— Hát kicsit nehéz feladat nekem irodalomórát tartani — kezdte Szabó Pál. — Nekem is. igen kevés órát tartottak. Az én iskolai vég: sóikkal nagyobb nehézségekei

• kellett évközben megoldani mint ahol helyesen kialakí• tották a jövedelemelosztás fejlettebb rendjét.

*

Nincs szándékunkban az 1962-es esztendőre vonatkozó feladatokat részleteiben felsorolni. Gondolatokat vetettünk fel azzal a szándékkal, hogy a megszerzett tapasztalatokat hasznosítsuk és együttes erővel, egységes erőfeszítéssel teremtsük meg az 1962-es esztendő mezőgazda- sági termelési célkitűzéseinek maradéktalan teljesítését és túlteljesítését;

A tisztelet és elismerés hangján szólunk azokról a kezdeményezésekről, amelyek sok szövetkezetben már megtalálhatók, s amelyeknek célja a kialakított tervek túlteljesítése, magasabb terméseredmény és nagyobb áruértékesítés biztosítása. Falun most nincs nagyobb, szebb és felemelóbb feladat, mint az, ahogyan a munkaversenyt kezdeményező termelőszövetkezetek közgyűlésein kialakították: „Jó munkával több árut a népgazdaságnak, nagyobb jövedelmet a szövetkezeti gazdáknak”, Ez a kezdeményezés és ez a versengés minden falusi embernek, minden szövetkezeti gazdának érdeke és ebben csak győzni lehet.

A tél még erőlködik, itt-ott zimankót kavar, hóval hordja be a földeket. Nem lehet vitás azonban, hogy ez az erőlködés a búcsúja, a tavasz közel van, hamarosan kinyílik az idő, s megindul a szorgalmas munka. Készüljünk jól fel rá, s akkor megteremtjük annak feltételeit, hogy az 1962-es év zárszámadása az idei nél is jobb legyen. .

ha idő-ben hozzákezdünk a öntözési feltételek megte remtéséhez, akkor a célt e ■ is érjük. A múlt esztendő > ben nem fogtunk időben hozzá az öntözés előkészítésé hez, s így nem is sikerült i tervet teljesíteni. Az öntözés elmulasztása miatt azutár . jelentős kiesésekkel kelleti , számolni. Mindenki tudja, i hogy szakszerű öntözéssel i 1500—2000 forint plusz bévé , télt katasztrális holdanként - könnyen el lehet érni. Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, mert ez árut jelent a népgazdaságnak és jövedelmet a szövetkezeti gazdáknak. Most még időben vagyunk, folyamatosan ki kell jelölni az öntözött területeket, elő kell készíteni a csatornákat, gépeket, az öntöző- brigádokat, hogy amikor majd ránk köszöntenek a meleg, száraz napok, dacolni tudjunk az időjárással?

6. A múlt esztendőben egészségles fejlődés következett be a szövetkezetek jövedelemelosztásának módszerében; A fejlődés következtében jobban biztosítva volt a szövetkezeti tagok és családtagok anyagi érdekeltsége és ez is elősegítette, hogy mintegy 7 ezer fővel többen vettek részt a közös munkában. A jövedelemelosztás módszereit, az anyagi ösztönzés rendszerét most a terv-jóváhagyó közgyűlések alkalmával kell kialakítani, megerősíteni. A jóváhagyott jövedelemelosztás rendszerét évközben nem szabad megbontani. Hasznossága, mozgósító és termésfokozó hatása a múlt esztendőben a megye minden területén bebizonyosodott. Bebizonyosodott ott, ahol alkalmazták — és ezek a szövetkezetek vannak túlnyomó többségben — és bebizonyosodott ott is, ahol nem alkalmazták? mert ott

(Folytatás a 3. oldalróL)

A 35,7 mázsás átlagtermés úgy sikerült 1961-ben a tta melősBÖvetkezetnek elém hogy 190 kát. holdat öntc zött, s ezen a területen hol dánként 68,65 mázsa csöves kukorica termett.

Mintegy 20 ezer kh. kuka rica öntözéses termelése alap vetően megváltoztathatja ; takarmány-helyzetünket; H csak 5 mázsával teremn- több abból kifolyólag, hog öntözzük a kukoricát, mára is 100 ezer mázsa kukorica jelent. A tapasztalatok azon ban azt bizonyítják, hogj nem 5, hanem ennél sokka több mázsával lehetséges szakszerű öntözéssel a ku-ko rica terméseredményének i növelése; Ezért most nagj erőt kell összpontosítani hogy a szövetkezetek kiválasszák az öntözésre legalkalmasabb kukorica-területeiket és ott meg is teremtsék az öntözés minden feltételét

A szálastakarmányok termelésében különös ügy 'mel kell fordítani a lucerna és vöröshere-széna betakarítására. A régi módon — rendre vágva és szárazom összegyűjtve — nagymennyiségű értékes tápanyagot veszítettünk el. Az állami gazdaságok a múlt évben már kipróbálták az ágasokon való szárítást. A próbálkozás sikerrel járt, s most ezt a módszert minél szélesebb körben meg kell honosítania termelőszövetkezetekben is?

5. Az öntözésről a kukoricatermeléssel összefüggésben már szóltunk, azonban ennél többről van szó; Az 1962-es esztendő öntözési terve 90 ezer kh. a megyében. Ebbői 60 ezer kh. a termelőszövetkezeteké. Hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy