Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-28 / 73. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1S62. március 28. Hank Zsombor előkelő helyezése a párbaj­tőrözők pontszerző versenyén Mint már közöltük, az ország legjobb párbajtőrözőinek a fő­városban lebonyolított negyedik pontszerző versenyén a Szolno­ki MÁV részéről Demecs, B. Nagy és Hank lépett pástra. Közülük a fiatal Hank Zsom­bor nagyszerű vívással kihar­colta a dőntőbejutást. A döntő­be jutottak között hatalmas küz­delem alakult ki- Este fél 11 órakor még csak a hatodik, he­tedik és nyolcadik hely kérdése dőlt el. A verseny érdekessége, hogy öten (Marosi. Préda, Fer- dlnándy, Balcző és a szolnoki Hank) egyaránt négy-négy győ­zelmet szereztek. Így holtver­senyt kellett .vívniok az első helyért. Az újravívásből a jobb idegekkel rendelkező, kiváló öt­tusázó, Balcző András került ki győztesen. , A verseny végeredménye a következő lett: 1. Balcző (Cse­pel) 4 gy, 2. Marosi (OSC) 4 gy, 3. Préda (OSC) 4 gy. 4. Hank (Szolnoki MÁV) 4 gy, 5. Ferdi- nándy (U. Dózsa) 4 gy, 6. Szá- niszló (Bp. Honvéd) 3 gy, 14 at, 7 kt, 7. Rábe (Vasas) 3 gy, ll at, 10 kt, 8. Török (Bp. Honvéd) 1 gy­A fiatal szolnoki Hank Zsom­bor eredménye kiválónak köny­velhető el az országos legjob­bak között. Reméljük az elkö­vetkezendő időben még sokat hallunk róla. A labdarúgó NB n. állása. — Keleti csoport — 1, DVSC 19 13 3 3 52:22 29 2, Diósgyőr 19 10 5 4 29:19 25 3, Láng 19 11 3 5 35:25 25 4 Egyetértés 18 10 3 5 27:14 23 5. Bp. Előre 19 8 6 5 36:27 22 6, Ganz-Mávag 19 8 4 7 31:31 20 7- DEAC 19 8 4 7 19:23 20 8. Cegléd 19 7 5 7 26:23 19 9- B. Bányász 19 9 1 9 27:25 19 10. Miskolc 19 6 6 7 26:20 18 11. Szolnok 18 5 7 6 23:18 17 12. Kecskemét 19 5 7 7 29:34 17 13. Nyíregyháza 19 4 8 7 14:22 16 14. Bp. Spart. 19 5 4 10 20:40 14 15. SZ. Építők 19 2 5 12 12:30 9 16. KÍSTEXT 19 2 5 12 15:48 9 NB III. — Délkeleti csoport — 1. Bcs. Építők 17 11 6 — 43:14 26 2. Jb. Vasas 18 11 3 4 41:17 25 3. Szeg. VSE 18 12 1 5 46:27 25 4. Szó. MTE 18 10 4 4 42:22 24 5. HMTE 17 9 4 4 31:19 22 6. Gyula 18 8 4 6 36:25 20 7. Martfű 18 7 5 6 37:27 19 8. csongrád 18 7 5 6 38:31 19 9. Jb. Lehel 18 6 E 6 28:26 16 10. Orosháza 18 5 3 8 31:34 15 11. Szó. Kinizsi 18 4 6 8 25:45 14 12. Bcs. MÁV 17 5 3 9 23:44 13 13. Szarvas 18 6 1 11 27:51 13 14. Kecskemét 18 3 4 11 27:39 10 15. Szemes 18 5 - 13 19:45 10 16 Szeg. Spart. 17 4 1 12 16:44 9 Ma edzést tart a megyei ifjúsági labdarúgó válogatott A megyék közötti ifjúsági labdargó-válogatottak tornájára készülő Szolnok megyei váloga­tott ma délután 14 órai kezdet­tel a MÁV sporttelepen tartja edzését. A válogatott ellenfele a Szolnoki MÁV ifjúsági együt­tese lesz. Az ifjúsági bizottság 16 játékost hívott meg a triálra. ÉRTESÍTÉS A Szolnoki IBUSZ autóbusz- kirándulást szervez április 5 __fi­án két napra. Útvonal: Szolnok —Budapest—Ajka (gyárlátoga­tás). Részvételi díj: 250 Ft. Je­lentkezés március 31-ig. Hírek a Szolnoki MÁV életéből A tavaszi idény legérde­kesebb mérkőzésére kerül sor április 1-én a MÁV sporttelepen. így vélekednek erről Debrecenben is, mert a már biztos bajnoknak látszó DVSC nem szeretne elcsúsz­ni egy szolnoki „narancshé­jon”. A DVSC szurkolói is készülődnek és különvonaton többszáz sportbarát érkezé­sét várják­A rendkívüli nagy érdek­lődés miatt a MÁV vezető­ség úgy döntött, hogy a pá­lya belépőjegyeket már a hét közepétől elővételben árusítja a Sport cuk­rászdában. ) Az Egyetértés—Szolnok elmaradt mérkőzésre kiadott jegyek erre a találkozóra ér­vényesek és ezek tulajdono­sainak új jegyet váltani nem kell. Tájékoztatásul közöljük az Egyetértés mérkőzésére ki­adott jegyek sorszámait is: Állóhely: 23 738—23 800, 24 001—24 187, 27 874—27 900 28 580—28 600, 29 211—29 252, 30 001—30 099-ig. Diákjegy: 5564—5592 5796 —5800, 6001—6039, 6201— 6231-ig: A szolnoki szurkolók sem várják tétlenül a két vasutas csapat találkozóját. A 29-i, csütörtök esti klubesten nemcsak a szakosztály tag­jai, vezetői, játékosai, hanem a leghűségesebb szurkolóik is ott lesznek a Nemzeti Étteremben. Napirenden sze­repel a DVSC elleni felké­szülés és az április 4-én le­játszásra kerülő Egyetértés mérkőzés is. Vendégeket és érdeklődőket is szívesen lát a szakosztály vezetősége: MOZAIK Tíz gól és még valami. NB IH-as labdarúgó csapata-1 ink szereplését a legutóbbi baj- ; noki fordulóban nem kísérte szerencse. Különösen nem a Szolnoki Kinizsiét és a Jászbe- | rényl Vasasét. Ezen a héten a talaj sem kedvezett a játéko­soknak. Mégsem lehet mindent a talaj rovására írni, mert ak­kor a Szolnoki MTE sem tudott volna ilyen szép eredményt el­érni. A Szolnoki Kinizsi vereségére van némi elfogadható magyará­zat. Azonban a Jászberényi Va­sas hazai vereségére alig lehet magyarázatot találni. Ha csak azt nem, hogy ezen a vasárna­pon a szegediek felülmúlták a hazaiakat és győzelmüket fel­tétlenül megérdemelték. Szép­séghiba talán az egészben csak annyi, hogy ezzel a vereségé­vel a népszerű herényi csapat csaknem lemondhat a bajnok­ságról, hiszen a csabaiak előnye igen megnőtt a Vasas veresége után. Martfűn szép, és izgalmas mérkőzést láthattak a szurkolók. Akik kint voltak nem bánták meg, mert végig élvezetes já­tékban gyönyörködhettek. E héten kiváló eredményt a Szolnoki MTE ért el NB Hr-as csapataink közül. Négy gólt rúgni a Gyulai MEDOSZ-nak ez szép „fegyverténynek” köny­velhető el. Ha szerencséjük van, akkor még nagyobb arányú Is lehetett volna a győzelmük. Kiváló átlaggal dicsekedhet a Szolnoki MTE vasárnapi játéka alapján. Egyedül Pallai volt az, aki nem bírt a felázott talaj­jal. A többiek olyan lelkesen küzdöttek a bajnoki pontokért, amilyet régen láttunk. Ennek meg is lett az eredménye. A négy gól mellett valamennyi já­tékos átlagon felüli teljesítményt nyújtott. SPORTSZERŰ PÁRHARCOT... láthatott a gyér számú közön­ség vasárnap Martfűn, Nagy- majdon és Seres között. A jász­berényiek középcsatára mindent elkövetett, azonban Seres Jól állt a lábán és ha nehezen is, de szinte minden esetben csí­rájában folytotta el Nagymajdon kezdeményezését. Egy alkalom­mal azonban késlekedett, és már egyenlítettek is a Jászberé­nyiek. Az egyenlítő gól után a martfűi védelem egy kicsit kap­kodni kezdett, s bizony ekkor nem sok hiányzott ahhoz, hogy a vendégek mindkét pontot megszerezzék. Az is igaz, hogy a martfűieknek is volt annyi helyzetük, mint a vendégeknek, de ők sem tudták azokat ki­használni. így végülis igazságos döntetlen született. KI LESZ A BAJNOK? Erről elég sokat beszélnek, vi­tatkoznak a labdarúgó szurko­lók. Nem Is minden alap nél­kül. Ha azt nézzük, hogy meny- | nyi a Békéscsabai Építők elő- 1 nye, akkor szinte mindenki biz- j tosra veheti a békéscsabaiak el- ; Bőségét. Na, de nézzük csak meg a sorsolást is. Békéscsaba ugyanis idegenbe utazik még kétszer Jászberénybe, kétszer Szolnokra. A csapatok között szerepel az MTE is. A Szegedi VSE utazik a Szolnoki MTE- hez, Gyulára és Martfűre is. Ha ez így néz ki, akkor azt kell mondanunk, hogy nem is olyan nagy az az előny, mellyel a békéscsabaiak rendelkeznek. — Ugyanis még igen sok nehéz mérkőzés van hátra. A tabella viszont csak a bajnokság végén árulja majd el, hogy ki is lesz a bajnok. Színvonalas küzdelmek, népes mezőnyök így lehetne röviden jellemez­ni a Karcagon vasárnap lebo­nyolított városi felnőtt ifjúsági és úttörő asztalitenisz bajnok­ságot. Már reggel 8 órakor a verseny kezdete előtt egy órá­val sokan igyekeztek az ifjúsági ház elé, versenyzők és sport­kedvelők egyaránt. A verseny kezdetére körülbelül mintegy 150—200 versenyző és érdeklődő gyűlt egybe. Az egyes számok­ban, de különösen a felnőtt és úttörő egyéniben népes mezőny vetélkedett. A Jó rendezés mel­lett lebonyolított és délutáni 5 óráig tartó versenyen az alábbi helyezések voltak: Férfi egyéni: í. Pádár Imre, 2. Tasnádi Mihály, 3. Soós End­re, 4, Nyitrai Károly. Férfi pá­ros: 1. Pádár—Tasnádi, 2. Bőta —Paksi, 3. Kirják—Nyitrai. Ifjúsági fiú egyéni: i. Kutas András, 2. Sápi Géza, 3. Takács László, 4. Nyitrai Pál. Ifjúsági női: l. Balogh Mária. Úttörők: 1. Nagy Jenő, 2. Szé­kely Ágoston, 3. Kovács Bálint. Az eredményhirdetés után ke­rült sor a helvezetteknek járó oklevelek kiosztására. A kassai vízilabda torna végeredménye A Kassán lebonyolított két­napos vízilabda tornát, mint már tegnapi számunkban is kö­zöltük, a Szolnoki Dózsa együt­tese nyerte meg veretlenül. A torna végeredménye a követ­kezőképpen alakult: 1. Szó. Dózsa 3 3 ------- 23:7 6 2. CH. Kosice 3 2 — 1 15:11 4 i 3. Csehszl. vál. 3 1 — 2 17:15 2 4. KeletszL 3 — — 3 9:31 ­Szép mérkőzések, sok meglepetéssel A törökszentmiklósi Járás sakk- és asztalitenisz-szpartaki- ád járási döntője ebben az év­ben is meghozta a maga érde­kességét. ■ Az egyes számokban bajnokságot nyert versenyzők a megyei döntőig még hátra­lévő időt igyekeznek jól kihasz­nálni és gondosan felkészülni. Sikeres szereplésükkel Járásuk­nak és községüknek is további örömet és dicsőséget akarnak szerezni A járási döntőn az egyes számokban az alábbi helyezési sorrend alakult ki. SAKK Férfi egyéni: 1. Szatlőezky Rudolf, Fegyvernek. 2. Pataky Károly, Tiszatenyő.' Női egyéni: 1. Nagy Gáspámé, Kengyel, 2. Németh Cecilia, Ti- szabő, 3. Hajdú Júlia, Tisza­tenyő. Csapatverseny. Férfiak: I. Fegyvernek, 2. Kengyel, s. Tiszatenyő. 4. Tiszapüspöki. — Nők: L Tiszabő, 2. Tiszatenyő. ASZTALITENISZ Férfi egyéni: 1. Bognár Gyu­la, Tiszabő, 2. Földes József, Tiszatenyő, 3. Nagy István, Kengyel. Női egyéni: 1. Németh Cecilia, Tiszabő, 2. Kazatsai Éva Fegyvernek, 3. Rézsó Róna, Tir szabő. Női páros: 1. Tiszabő. Férfi páros: 1. Tiszabő. Férfi csapat: 1. Kengyel, 2. Tiszabő, 3. Kétpó. Női csapat: 1. Tisza­bő, 2. Tiszapüspöki, 3. örmé­nyes. Vegyespáros: i. Tiszabő. A községek közötti nem hiva­talos pontverseny a következő­képpen alakult a két sportág összesített eredményei alapján: 1. Tiszabő 89, 2. Tiszatenyő 56, 3. Kengyel 46, 4. Tiszapüspöki 33, 5. Fegyvernek 24 6. örmé­nyes 23 ponttal. Tegnap nyilt meg Szolnok megye légnagyobb földművesszövetkezeti áruháza Karcagon. - Gazdag áruválaszték férfi és női szövetekben, készrlibákban, cipőkben és divatárukban „Jó modor“ a szolnoki Tisza moziban A minap elmentünk fér­jemmel a szolnoki Tisza Filmszínházba, hogy meg­nézzük a Keresztesek című filmet. Az 1. rész után tíz­perces szünetben a mozi­büfénél sorakoztunk. De el­ment a kedvünk a vásárlás­tól. A pultnál egy férfi cso­koládét kért, mire a kiszol­gálónő egy 3,50 forintos cso­koládét mutatott fel. Az ille­tő tétovázott és megkérdezte: — Milyen az a csokoládé? T- 3,50 forintos!... Kell?! Nem kell?! — így a kiszol- gólónő durva, arrogáns han­gon. Az illető még mindig nem döntött, mire én udva­riasan kértem: — Legyen szíves abból egy darabot, egy doboz ter­vet és egy málnát. A kiszolgálónő, mint egy furia rámnézett és azt mond­ta az előbbinél még indula­tosabban: — Várjon a sorára! Jó?! Megdöbbentem. Sőt még dühös is lettem de nem tud­tam szóhoz jutni, mert a ki­szolgálónő már dobta is elém a tábla csokoládét, meg a tervet. A málnát úgy elébem vágta, hogy egy ré­sze szétloccsant a pulton. A tócsába aztán belevágta a visszajáró aprópénzt. Kellemetlen, rossz érzés­sel szedtem össze a krajcá­rokat, a szóm jam is elment, így átadtam a málnát fér­jemnek, a csokoládét haza­vittem a kislányomnál;. El­gondolkoztam. Mi lenne, ha mindenütt ilyen „szakma- szerető” emberek ülnének? Hová jutnánk? Becsöngetéskor még vlsz- szapillantottam és láttam, más élébe is odavágta a cit­romszörpöt és a visszajáró aprópénzt, ami szerte gurult a földre. Láttam, hogy má­sok is ugyanolyan savanyú ábrázattal hagyják el a pul­tot, mint én. Hallottam, amint mély hangján, eluta­sítóan kérdezi: — Mit kér? Kedves illetékesek! Önök ezt nem látják?... vagy máshol vásárolnak? Tóth Árpádné Szolnok Hazatért a hatodik szovjet déli sarki expedíció Hétfőn megérkeztek Le- ningrádba a hatodik szovjet déli sarki expedíció tagjai, akik egy éven át végeztek tudományos kutatásokat az Antarktisz partmellékén és a földrész belsejében- Ez alatt három ízben indítottak belső területekre traktorvon- tatású szán-expedíciót s ezek összesen 4730 kilométer utat tettek meg. Az expedíció megállapítot­ta a földet takaró jégréteg vastagságát, korrigálta a mágnesesség térképeit, új adatokat szerzett a földrész központi & partmelléki terü­leteinek klímájáról. Ezenkí­vül más tudományos kutatá­sokat is végeztek. (MTI) ("apróhirdetése iT) ÁLLAS A VÍZÜGYI Építő Vállalat szol­noki Uzemelésvezetősége változó munkahellyel kb. 6 hónapos Idő­tartamra dömpervezetőket vesz fel március 29-én. Útiköltséget nem térít. KŐMŰVESEKET építőipart könny Qgépkezelőket keres felvételre az EM 44. sz. Építő­ipart Vállalat budapesti munka­helyre. Szállás biztosítva. A le- lentkezők sorszámot hozzanak magukkaL A vállalat szerszám- használati dijat tizet, jelentke­zés: Budapest. V. kér. KossutB Lajos tér 13—19.. földszint. NAGY gyakorlattal és képesítés­sel rendelkező időelemzőt azon­nali belépéssel felvesz a Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés. — Jelentkezés Mezőtúr, Beloiannisz u. 1—5. Útiköltséget csak felvé­tel esetén űzet A TISZAFÖLDVARI Földműves­szövetkezet Igazgatósága önki­szolgáló boltjába boltvezetőt ke­res. Erkölcsi és működési bizo­nyítvány szükséges. Jelentkezés a földművesszövetkezet központi irodájában. Útiköltséget felvétel esetén térit. EGY nagy gyakorlattal rendel­kező gépírőnőt általános admi­nisztrátort beosztásba azonnali belépésre keres a MOKEP Szol­nok megyei kirendeltsége. Bő­vebb felvilágosítás személyesen. Cim: Szolnok, Ady Endre u. 117. GÉPÉSZ-, vegyész- és építész- technikusokat vesz fel a Szolnok megyei Téglagyári Vállalat. Fize­tés gyakorlattól függően. Jelent­kezni lehet a vállalat központjá­ban, Szolnok, Arany János u. 2. A TISZAFÖLDVARI Földműves­szövetkezet Igazgatósága belső ellenőrt és kiskereskedelmi üzem- ágvezetőt keres. Erkölcsi és mű­ködési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés Írásban, v. személye­sen a földművesszövetkezet köz­ponti irodájában. Útiköltséget felvétel esetén térít. A SZOLNOK Megyei Tanács Epi- tési és Szerelőipari Vállalat Szol­nok, Dőzsa György u. 5. sz. Szol­nok megye területén lévő mun­kahelyeire vizsgázott könnyűgép­kezelőket vesz fel. Munkaruhát, munkásszállást és 15% idénypét- lékot biztosit. Jelentiaeaé* a vál­lalat központjában. GÉPKOCSIVEZETŐ személy-, teherkocsira azonnal elhelyez­kedne. „Szerelni tud’! jeligére a kiadóhivatalba. INGATLAN TÖRÖKSZENTMIKLOSj Balassa u. ll. számú szoba, konyha, kamrás ház, beköltözhetően el­adó. ELADÓ lakóház, 2 szoba kony­ha, pince, 800 n-öl gyümölcsös. Tiszaföldvár, Baross körút Ml. SZOLNOKON Csaba utca 1. Sí. alatt 550 n-öl földterület ház­helynek eladó. Érdeklődni: Vin­cze Imre, VHI. kér., Hant u. S. EGYÉB 125-ös Csepel nagy lámpa fej« motorkerékpár kifogástalan ál­lapotban eladó. Törökszentmlk­lós, Mártírok útja 181. HÁZTARTÁSOK, intézmények figyelmébe! Hulladékzsír be­gyűjtőtelepet létesítettünk! 1 kg zsiradék ellenében 1—1.50 kg ki­tűnő szappant adunk. Kg-ként 6 Ft főzési díj külön fizetendő. Tempó KSZ Szolnok, Jiszkürt utca 9. Őszi cukorrépaátvételhez mázsálásban jártas, jól számoló férfiés női répa- | átverőket keresünk. Ajánlkozás és rövid életrajz a Hatvani Cukorgyárba kül­dendő. Építtetők figyelmébe! Értesítjük az építtető lakosságot, hogy a2 épít­kezésekkel kapcsolatos minden munkát: kőműves, ács, asztalos, lakatos, vízvezetéksze­relő, villanyszerelő, bádogos és szobafestő munkákat szakszerűen és pontosan végzünk. Kislakásépítkezésekkel kapcsolatban bizalommal for­duljon hozzánk. A fentieken kívül sírköves munkát Is vállalunk. TISZAFÖLDVARI ÉPÍTŐIPARI KTSZ Telefon: 33.

Next

/
Thumbnails
Contents