Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-23 / 69. szám
VHíÁG PROLETÁRJAI-EGYESÜLJETEK* SZOLNOK Jk / * a A MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Xm, évfolyam, 69, szám, Ára 50 fillér 1963, március 23„ péntek, iagiiÉádMÍiÉB«iágggaKaaBMB«BgiMM»BBBFiraia^gBÍTliiag * 1M1 SS* Ma: Az SZB számvetése 'A Keresetét elutasította a bíróság A A SZOVJET VÁLOGATOTT BEMUTATKOZÁSA SZOLNOKON . Idén is segítik a szövetkezetek C eredményes gazdálkodását Ülésezett a megyei népfront bizottság Tegnap délelőtt az MSZBT klubban tartotta ülését a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottsága. Horváth Imrének, a népfront megyei elnökének megnyitó szavai után Kasza Béla. a megyei tanács vb. mezőgazdasági osztályának vezetője tájékoztatta a jelenlevőket a termelő- szövetkezetek 1961. évi gazdálkodásának eredményeiről, valamint az idei tennivalókról Ismertette, hogy megyénkben 199 tsz készített zárszámadást Jelenleg 182 tsz van, 17 közös gazdaságot egyesítettek. A tavalyi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a több mint 72 ezer szövetkezeti tag munkához való viszonya kedvezően megváltozott, emelkedett a vezetés színvonala, s a közös gazdaságokban mindinkább gondot fordítanak a termelés gazdaságosságára. Számadatok tükrében matatta be az előadó, miként alakultak a terméshozamok, hogyan szaporodott az állatállomány, mennyivel növekedett a közös gazdaságok vagyona, s az egy tagra eső jövedelem. tartanak a Jászságban. Mándoki Sándor a tavaszi munkákra való felkészülésről, a takarmánykészlet felméréséről, gazdaságos fel- használásáról, valamint a termőföld védelméről szólt. Tóth G. József azt ismertette, mit tettek eddig az öntözés érdekében Jászalsó- szentgyörgyön. Gaál Gyula azt javasolta, hogy a népfront megyei bizottsága fejezze ki elismerését a műszaki aktívaesoport- nak eddig végzett jó munkájáért Papházi Gyula arról beszélt, hogy az egyre eredményesebben gazdálkodó kengyeli tsz-ekbe az utóbbi időben is többen kérték felvételüket Bihari Lajos, Bezegy munkaegységre eső jövedelem 15 forinttal emelkedhet A népfront-bizottsági ülés elfogadta az írásos előterjesztést, amely azt tartalmazza, mit tehetnek a mozgalom aktivistái a béke megőrzéséért az időszerű külpolitikai események ismertetéséért. A megyei bizottsági ülés Horváth Imre zárszavával ért véget Épül a Szovjetunióból M agy or or szagra vezető magas- feszültségű távvezeték Lvov (MTI). Elkészült a Kárpátok felett vezető szakasza annak a magasfeszültségű távvezetéknek* amely Dobrotvor és a Tisza között épül — jelenti a TASZSZ. — Az idei tennivalókról szólva elmondotta Kasza elvtárs; a legtöbb helyen adva vannak a feltételek az eredményes gazdálkodáshoz, csak ki kell használni azokat. A termelés szakosításával* az öntözéssel, az ésszerű gazdálkodással tovább lehet növelni a terméshozamokat. Szólt a közvetlen feladatokról is, s kérte a népfront megyei bizottságát és az aktivistákat, adjanak segítséget azok valóraváltásához. zegj József, Nagy János és Gaál Ferenc is hasznos javaslatokat tett hozzászólásában. Horváth Imre elvtárs, a kukoricatermesztésnél a tőszám növelésére hívta fel a figyelmet Hangsúlyozta, ha a jelenleg szokásos holdankénti tízezres tőszámet 16—18 ezerre növelik. A magasabb terméshozam következtében az A Dobrotvori Elektromos Művektől a Tiszáig vezető több mint háromszáz kilométeres távvezetéken jut el majd a Szovjetunióból Magyarországra az elektromos áram. A távvezeték a Tiszánál csatlakozik a magyar elektromos hálózathoz, illetve a sajószö- gedi béketáwezetékhez, amelynek építése rövidesen befejeződik. Második napirendként Hegedűs Lajos, a népfront megyei elnökségének tagja a megyei műszaki aktívacsoport munkájáról adott rövid tájékoztatást kiegészítésként az írásban előterjesztett 1962. évi programhoz. A két napirend vitájában többen részt vettek. Bognár Gyula azt ismertette, hogy a kukoricatermesztés, valamint az öntözés népszerűsítése érdekében ankétokat Ma: tsz-akadémia záróünnepély •<" Jászalsószentgyörgyön A jászalsőszentgyörgyi új iskolában ma este 7 órakor rendezik meg a helyi termelőszövetkezeti akadémia első évfolyamának záróünnepségét. A megye egyik legjobb tsz-akadémiáján — mintegy hetven hallgató kap bizonyítványt. A záróünnepély műsorának keretében dr. Maczkó Sándor, az akadémia vezetője ismerteti a2 akadémia munkáját, majd a helyi irodalmi színpad tagjai adnak elő részleteket állandó műsorukból. K Az úttörőszervezet munkájáról, a gyakorlati oktatásról tanácskozott a karcagi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délután ülést tartott a karcagi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozás a lejárt határidejű határozatok, majd felsőbb tanácsi határozat ismertetésével kezdődött; A végrehajtó bizottság ezt követően a honvédelmi tömegmunkáról tárgyalt; Végső napirendi pontként azt a jelentést vitatta meg a végrehajtó bizottság, melyet Kárpáti Jenő. a művelődésügyi osztály vezetője készített az iskolák félévi eredményeiről, az úttörőszervezet munkájáról és a gyakorlati foglalkozás helyzetéről. Karcagon ebben az évben száztizenhéttel több gyermek tanul az általános iskolákban. mint tavaly. A hiányzások jelentősen redukálódtak. Az egész városban harmincnégy olyan általános Iskolás volt. aki hosszantartó betegség, vagy gyakori igazolatlan hiánvzás miatt nem kaphatott félévi bizonyítványt. Ez javarészt annak Köszönhető, hogy a pedagógusok családlátogatása nyomán mind több szülő ismerte fel a rendszeres iskolába járás fontosságát. Javítottak a statisztikán az okkal— móddal kiszabott szabálysértési bírságok is. Noha az igényes karcagi iskolákban számszerűen nem javult a tanulmányi eredmény, mégis megállapítható, hogy a diákok tudása növekedett* az anyagot jobban értik. Kiváló eredmények születtek a gyakorlati foglalkozásokon, ami azt bizonyítja, hogy a pedagógusoknak már fiatal korban sikerült munkakedvet oltaniok nevelt- ieikbe. A kisdobosok és úttörők száma a tavalyihoz képest 15 százalékkal emelkedett. így ma az általános iskolák diákjainak 55 százaléka veszi ki részét az ifjúsági szervezet munkájából. Az eredményekben nagy része -irsn annak, hogy a központi úttörőházban évek óta rendszeres úttörő örsvezetőképzés folyik. Elérték már a karcagiak, hogy — a külterületek kivételével — valamennyi iskolában félfügget- lenített úttörővezető dolgozhasson. Helyes, hogy a nevelők az osztályfőnöki érákon gyakran foglalkoznak az úttörőélet kérdéseivel. 1958-ban Karcagon még csak két osztály növendékei vettek részt politechnikai oktatásban; tavaly harminckilenc, ebben az évben pedig már ötvenöt osztály. Társadalmi szervek, üzemek, tsz- ek eddig sem tagadták meg támogatásukat a gyakorlati oktatástól — segítségük még kevésnek bizonyult. A Zádor úti iskola kivételével igen hiányosak a műhelyfelszerelések. Berekfürdőn még műhely sincs. Kívánatosnak látszik, hogy a tsz-ek, üzemek mielőbb szocialista szerződést kössenek az iskolákkal a gyakorlati oktatás patronálására. Iskj Lajos (tudósító Karcag A leszerelési bizottság tegnapi ülése Átadták a Lenin Békedíjat Fidel Castronak Havanna (TASZSZ). Szerdán este ünnepélyes keretek között átadták Fidei Castronak, a kubai forradalmi kormány miniszterelnökének a Nemzetközi Lenin Békedíjat Az ünnepség Havanna legnagyobb színházában zajlott le körülbelül 6000 főnyi közönség előtt Szkobelcin akadémikus^ a Nemzetközi Lenin Békedíjat odaítélő bizottság elnöke méltatta Fidel Castronak a békéért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott harcban szerzett érdemeit, majd hosszantartó taps és éljenzés közepette átnyújtotta Genf (MTI). A 18 hatalmi leszerelési bizottság genfi értekezlete csütörtökön Tello mexikói külügyminiszter elnökletével megtartotta 7. teljes ülését. A 40 percig tartó ülésen a mexikói külügyminiszter mondott beszédet. A következő plenáris ülést pénteken, magyar idő szerint 10 órakor kezdték meg. Az AFP úgy értesült, hogy a mexikói külügyminiszter beszéde után rövid ügyrendi vita támadt s ennek befejeztével a résztvevők magyar idő szerint 16 órai kezdettel megtartották a szűkebbkörű nem hivatalos megbeszélést. Dr. Lothar Bolz, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere csütörtökön kezdte meg tárgyalásait az értekezleten résztvevő külügyminiszterekkel. Gro- miko szovjet külügyminiszter meghívására Bolz a szovjet delegáció szálláshelyén villásreggelizett. Este Ra- packi lengyel külügyminiszterrel tárgyalt — közli az ADN. Sajtótájékoztató a meteorológiai világnap alkalmából Fldal Castronak a békedij jelvényét és az adományozásról szóló oklevelet Ezután Fidel Castro mondott beszédet (MTI) Március 23-án, pénteken meteorológiai vüágnapot rendeznek az egész világon. Ebből az alkalomból az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének több mint száz tagállamában csütörtökön tájéINTERJÚ Állunk a téren. Hó borítja a fák ágait a parkot, a füvet Az aszfaltot, a járdát is. Tompán fénylenek a kirakatok üvegszemei. Csend van. Néha egy-egy lábdobogás hal- lik csak... Hiába, Jászberényben is korán fekszenek az ilyen megkésett tavaszi estén. Ám él itt egy férfi, hetven esztendős, sötétkék bundaka- bátos, kucsmás, bottal „felszerelt” öregember, akitHorti Józsefnek hívnak. ö a Lehel Vezér tér éjszakáinak őre Vigyáz a főtér „berendezésére”, a portálokra, a neonfényeikre, a padokra, a parkok élő sövényeire. a tér őrével — Hajaj! Neonfény, új üzletsorok, aztán emeletes bérházak, új parkok, padok, s azóta mintha a puttós kút is szívesebben, vidámabb csobogással adná ji vízét ?.. Félbehagyja a szót, mert a Lehel Étterem felől egy hangosabb, fiatalokból álló csoport közeledik* — Elnézést, de mennem kell. Vigyázok a kirakatokra, nehogy valamelyik jókedvű gyerek nekitámaszkodjon az egyiknek a könyökével. Mert szép fizetés ám 900 forint, de meg kell dolgozni érte.;. (bubor) koztatást adták a meteorológiai kutatások legújabb eredményeiről — a közös programnak megfelelően — elsősorban a mezőgazdasági termelés és növénwédelem gyakorlati segítéséről. Az Országos Meteorológiai Intézetben dr. Désd Frigyes egyetemi tanár, az intézet igazgatója, valamint az intézet több vezető szakembere számolt be a magyar meteorológiai szolgálat feladatairól, sokrétű — a mezőgazdasági termelést különösen érintő — kutatómunkájáról. Hazánkban a felszabadulás után fejlesztették ki az agrometeorólógiai szolgálatot. Jelenleg két agrometeorológiai obszervatórium működik az országban: egyik Martonvásáron, ahol — • a mezőgazdasági kutatógárdával együttműködve — a gabonafélékre ható időjárási tényezőket, illetve azok hatásfokát vizsgálják, a másik Kecskeméten, ahol a zöldség- és gyümölcskertészet meteorológiai problémáival foglalkoznak. — Nem unalmas így, egyedül, minden éjszaka? — Nem; Már megszoktam. Készenlétben — Meddig tart a szolgálat? — Este héttől reggel ötig. De ne higgye, hogy nincs mit csinálni. — Most például hova indult? A hires jászberényi puttós 'kútra mutat. — Ide, a kúthoz. Megnézem, eldugult-e a vízlefolyó, mert nem szeretném, ha kifolyna a víz, elárasztaná a kút környékét és síkossá válna az úttest. — És vigyáz... — Igen, vigyázok. Nincs sok baj az emberekkel, csal: néha kell egy-két hangoskodó fiatalt csendre-rendre inteni, de ez sem nehéz, Tud— Mégis el tetszik utazni Genfbe, kegyelmes uram? — Pardont Nem utazom csak nagyon szeretnék!... • (Toncz Tibor rajzai Közgazdasági és üzemszervezési szakbizottság alakult az abádszalóki Lenin Tsz-ben ja, már jól ismernek:.. Ránézek az arcára. Már hetven éves, de húszat nyugodtan letagadhatna.— Már elérte a korhatárt, miért nem megy nyugdíjba? Meghökken a kérdésen, úgy látszik, nem igen kellett még ilyesmire válaszolnia. — Én nem is tudom. Azt hiszem, Nmár nehéz lenne meglennem a tér nélkül. Ismerem és szeretem a munkámat, Minden zug, minden fa, minden fűszál a szívemhez nőtt. S tudja, milyen érdekes figyelni, együtt élni a tér életévéi? Látni a változást, a fejlődést? — Nagyon megváltozott a A 7600 katasztrális holdon gazdálkodó abádszalóki Lenin Tsz-ben közgazdasági és üzemszervezési szakbizottság alakult. A tíztagú testületben a szövetkezet elnöke, párttitkára, főmezőgazdásza, főkönyvelője, üzemgazdásza és öt üzemegység vezetője kapott helyet. A tanácsadó szereppel felruházott szak- bizottság a gazdasági év valamennyi szakában foglalkozik a termelési és szervezési kérdésekkel és javaslatait a közgyűlés elé terjeszti jóváhagyás végett. Első ülésükön ’ elhatározták, hogy üzemegységenként és gazdasági szinten kidolgozzák a termelési értéktervet, valamint a gazdálkodási eredménytervet. Évközben Is rendszeres önköltségi és jövedelmezőségi számításokat végeznek. Ezenkívül programot dolgoznak ki a szervezési problémák egyszerűsítésére. ügy határoztak, hogy az 1963-as gazdasági év tervét már úgy készítik el, hogy mellékelik az önköltségszá- znítás tervét is. tér arca,