Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-21 / 67. szám
T7 Öt éve Öt évvel ezelőtt, amikor megyénkben is né- hányszáz fiatal megkezdte az ifjúsági mozgalom újjászervezését, megerősítését, a Járműjavítóban és a martfűi Tisza Cipőgyárban fogtak ösz- sze először, hogy példát adjanak mindenkinek, aki tevékenykedni akar a fiatalság neveléséért, összefogásáért. Az üzemiek példája rövidesen az egész megyében követésre talált. Néhány hét múltán, az ellenforradalom rombolásának ellenére is újból élt, dolgozott, bizakodást keltett a szervezet az ifjúság között. A kezdeményezőkét újabb százak meg ezrek követték. Az újjászervezést követő egy év múltán már több mint tízezer tagja volt az alapszervezeteknek. Azóta is fáradhatatlanul, szorgalmasan dolgoznak a KISZ-fiataloík, s legtöbbször ott találhatók, ahol a munka neheze van. A múlt évben háromszázan mentek a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok állattenyésztő brigádjaiba 3Z2ál a szándékkal, törekvéssel, hogy segítsenek megjavítani a termelési eredményeket. Százak és ezrek versenyeztek tavaly, s versenyeznek idén is, a jobb terméseredmények eléréséért, A különböző termelési versenyek mellett sok, más kezdeményezésük is van. A kunszentmártoni járás fiataljai például üzemi őrjáratokat szerveztek, hogy segítsék mindenütt a munkát Ahol kell, közbenjárnak, hogv hitele legyen munkájuknak, hozzáértésükkel. szakmai tudásukkal vívják ki megbecsülésüket. Ugyanakkor vidámak, bohók. jókedvűek. Ezernyi apró munkát Végeznek, aminek gyümölcse, eredménye önállóan talán soha sem mutatkozik, de nagy, építő- munkánknak mégis fontos része. A mezőtúri kiszesek például „anyás- kodnak” a fiatalok pályaválasztása felett. Különösen azokkal törődnek sokat, akik pedagógus pályára jelentkeznek, s idővel majd a jövő nemzedékét nevelik. Több egyetemmel, főiskolával kapcsolatot tartanak, igve'eznek az ottani KlSZ-bizottságok- kal. időnként közös látogatásokat, beszélgetéseket , rendeznek, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak jövőjükkel a pályán indulók. Sokan vannak az Ifjúsági szervezetekben olyanok is. akik a munkát egybekötik a tanulással, s így szerzik meg szakmai képzettségüket. A szakma ifjú mesterei címért is mind többen küzdenek, és magas követelményeknek tesznek eleget. Sok fáradozásukba, erőfeszítésükbe kerül, ' esetenként ifjúi kedvtelésükről való lemondással is jár, mire elnyerik a megtisztelő címet Ünnepi alkalom ez, mégis köznapi dolgokról szólunk. De beszélhetnénk-e másról, mint arról. hogyan töltötte be feladatát az öt évvel ezelőtt újjászervezett ifjúság! szövetség. Van-e fontosabb* mint hogy bíztassuk, bátorítsuk őket: neveljék a fiatalo-* kát az életben való helytállásra, segítsék őket abban, hogy méltó örököseivé váljanak a kommunista ifjúsági mozgalom dicső hagyományainak, (&. fej ..nd.i r— mi 0 Mezőgazdasági pártaktíva Szolnokon Tegnap délután az MSZMP Szolnok városi bizottsága tanácskozásra hívta meg a termelőszövetkezeti párttitkárokat, elnököket, szajcembere- ket, a patronáló üzemek képviselőit, valamint a tömegszervezetek vezetőit. A mező- gazdasági aktíván részt vett Bereczki Lajos elvtárs, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője; Vámos Sándor elvtárs, a városi tariács vb. elnökhelyettese tartotta a beszámolót. Miről adott számot a beszámoló? Elsősorban is a számok tükrében mutatta meg, milyen eredménnyel gazdálkodtak 1961-ben a város közös gazdaságai, valamint a Szolnoki Állami Gazdaság és a Felszabadulás -Halászati Tsz. Szó esett a hibákról, mulasztásokról is, éspedig azért, hogy a megfelelő tanulságokat levonva, a termelőszövetkezeti vezetők, a pártszervezetek ezévben elkerülhessék azok megismétlődósét. A legsürgősebb tennivalókat így összegezte a beszámoló: A kedvezőtlen időjárás is szükségessé teszi, hogy minden közös gazdaságban és az állami gazdaságban is a munka megkezdéséig még- egyszer felülvizsgálják a gépeket, s a javítást jó minőségben elvégezzék. A megfelelő menniységű és minőségű vetőmag biztosítása, az őszi kalászosok fej trágyázása, a kertészetben a melegágyak gazdaságosabb kihasználása, a palántanevelés — s még sorolhatnánk mind a so- ronlévő feladatok közé tartozik. Felhívta a figyelmet Vámos elvtárs az öntözés fontosságára, valamint arra, hogy a verseny — mint nagy lendítőerő— a tavaszi munkáknál, s egész évben jótékonyan éreztetheti hatását Ezért javasolta, hogy a termelőszövetkezetek közgyűlésein döntsenek e kérdésben és csatlakozzanak a megyében kezdeményezett versenymozgalomhoz. „ A vita során többen elmondták véleményüket, javaslataikat. Ács József, a dohányfermentáló igazgatója arról számolt be: kísérleteket folytattak, hogy gépeikkel, amelyek a nyári időszakban kihasználatlanok, megoldhatnák-e a lucerna szárítását Bíró Boidizsár, a szolnoki Lenin Tsz párttitkába arról beszélt, hogy a Lenin Termelőszövetkezet kommunistái az idei feladatok ismertetéséért, végrehajtásáért hogyan munkálkodnak. Pode-n Gyula, a Lenin Tsz üzemegységvezetője bejelentette, hogy a négy . tsz versenyfelhívását vezetőségi ülésen ismertették. Megvitatták és kidolgozták azokat a szempontokat, amelyeket közgyűlés el terjesztenek, s a tagság beleegyezésével csatlakoznak a versenyhez. Róna Tamás, a Szolnoki Állami Gazdaság szakembere a gabona vegyszeres gyomirtására, a műtrágyázásra ég a kártevők elleni védekezésre hívta fel a figyelmet. Bereczki Lajos elvtárs arról szólt, hogy a város termelőszövetkezetei jó úton haladnak, különösen a Lenin Tsz- ben történt egy év alatt jelentős változás, de a Damjanich is kellemes meg1 epetést okozott eredményeivel. Nem mondható ez el a Kossuth Tsz-ről. Megemlítette azokat a hibákat, amelyek még a gazdálkodásban kijavításra várnak. Majd hangsúlyozta, hogy a megnövekedett feladatok végrehajtása megköveteli a vezetés színvonalának emelését, a felelősségérzet elmélyülését, az eredményes és új termelési módszerek alkalmazását, a tervgazdálkodást, az öntözés lehetőségeinek kihasználását, s nem utolsó sorban azt, hogy a vezetők mindenkor kérjék ki a gazdák véleményét, s miné1 többet tartózkodjanak az emberek között. Telek István zárszavában a párt- és tömegszervezetek, valamint patronáló üzemek, szervek segítségét kérte a feladatok végrehajtásához. A tsz akadémia első vizsgájára Túrke vére látogatott Losonczi Pál földművelésügyi miniszter Az ország első termelőszövetkezeti városában Tur- kevén tegnap délután vizsgáztak a tsz-akadémia hallgatói. Az ünnepélyes számadásra a városba látogatott Losonczi Pál földművelés- ügyi miniszter, Csáki István, a megyei pártbizottság első titkára és Kökény István, a megyei pártbizottság másodtitkára. A vendégek jelenlétében 106 hallgató tett tanúbizonyságot az elmúlt két év hasznos munkájáról, a mezőgazdasági nagyüzemek minden ágazatával __ összefüggő tudnivalókról. Ä termelőszövetkezeti tagok és szakemberek munkáját oklevéllel, a legjobbakat pedig külön szakkönyvekkei is megjutalmazták. oldal összefogott a lakosság és a tanács Kongresszusi munka- verseny kezdődött a TITÁSZ-ná! oldal Jánoshidi vásártéren, Ica te.., * „Elöl fogunk járni a munkában is* a harcban is” 0 oldal Elítélték a fiatalkorú tolvajt és bűntársát A karcagi tanács munkájáról« a cigánykérdés megoldásáról tanácskozott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt gazdag napirenddel tárgyalt a Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága. A VB-határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatás után a Karcag városi tanács irányító és ellenőrző munkájának megvitatása került sorra. A VB egyhangúlag megállapította, hogy . a karcagi tanácsi munka helyes irányban folyik- ■ • ■ A tanács fő figyelmét a tsz-ek megerősítésére, a Négy magyar újdonság premierje a tavaszi hónapok 41 fiimbemutatóia között KISZ vb-ülés Jászberényben A KISZ megyei végrehajtó bizottsága tegnap Jászberényben tartott ülést. Megvitatták a mezőtúri és jászberényi városi bizottság jelentését a tanító- és tanárképzés feletti védnökség teljesítéséről. A KISZ jászberényi járási és a Középtiszai Állami Gazdaság KISZ bizottságának titkára az ezévi munkaversenyek szervezésének eddigi tapasztalatairól, adott számot Tanácskoztak arról is, hogy milyen tennivalók vannak az üzemi ifjúmunkások és a fiatal műszakiak körében folyó szakma ifjú mestere, kiváló ifjú mérnök és kiváló ifjú technikus mozgalom népszerűsítésében. Megvitatták a végrehajtó bizottsági ülésen az úttörök táborozására és a vezetők nyári továbbképzésére yanat- iaxá tervet & Tavaly 1960-Hoz képest csökkent az érdeklődés a filmszínházak előadásai iránt. Az elemzés kiderítette: ebben az is közrejátszott, hogy kevesebb magyar filmet mutattak be. A magyar filmek tudniillik, még akkor is, ha gyengébben sikerültek, százezrekkel több nézőt vonzanak, mint a külföldi művészék jó vagy éppenséggel kitűnő alkotásai. Hozzájárult még a, látogatottság csökkenéséhez az is, hogy az év első hónapjaiban csak elvétve került magyar film a közönség elé, később pedig, amikor torlódtak a bemutatói]:, „ütötték” egymást a magyar újdonságok. A múlt év tapasztalatai alapján az idén arra is gondot fordítanak, hogy a Hunnia. illetve a Budapest Filmstúdió művészeinek alkotásai megfelelő időközökben és kellő számban jelenjenek meg a mozikban. A tavaszi hónapokban például, amikor összesen 41 filmet mutatnak be hazánkban, négy új magyar film premierjére is sor kerül. Műsorra tűzik a földreform utáni eseményekkel foglalkozó Áprilisi riadót. A közönség elé kerül a Mindenki ártatlan? című Az Orkán az ipari vásáron A törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár Orkán nevű járva zúzó- és sálózó gépével képviselteti magát a Budapesti Ipari Vásáron. E gép megszületése elsősorban „a jószágoknak jelent kellemes meglepetést”, mert az eddigi silózó gépekkel ellentétben nem keresztben, hanem hossz-irányban, igen finomra vágja a szárat, így a takarmány jobban átsava- nyodik és az állat számára bűnügyi vígjáték, amely egy autóbuszon és a rendőrőrszobán játszódik. Megjelenik a mozikban az Amíg holnap lesz című mai falusi tárgyú filmdráma. A negyedik újdonság címe: Húsz évre egymástól. A film Kállai István az Igazság házhoz jön című műve alapján készült. (MTI) termelés növelésére irányította. A tanácsülések napirendjének alaposabb előkészítése érdekében gyakran és sok tanácstagot, szakembert mozgósított. Csak szórványosan — például a kórház munkájának értékelésekor — fordult elő, hogy a tanács nem határozta meg konkrétan a további feladatokat. A karcagi végrehajtó bizottság a mezőgazdaság kérdések mellett főként a kulturális, - kommunális és kereskedelmi problémák megvitatása során tanúsított nagy aktivitást, kisebbet viszont az egészségügyi, ipari, műszaki, igazgatási feladatok megoldása iránt.- Helyes, hogy a tanács gyakran támaszkodott az állandó bizottságok munkájára. így szűnt meg például egy, immár fölöslegessé vált országos vásár; így került városi kezelésbe a berekfürdői filmvetítés. A megyei tanács vb. ügy találta, hogy a karcagiaknak a jövőben kívánatos igényesebbnek lenniök a vb. elé kerülő jelentésekkel szemben. Galvanizálás után A mezőtúri Villamos és Géptechnikai Cikkek Gyárában Diós Jenő kapcsoló-alkatrészeket szed ki a galvanizáló kádbóL Aggodalommal állapították meg a jelenlévők, hogy a karcagi tanácsapparátüsban — kellő felkészültségű szakemberek hiánya miatt —* éppen a mezőgazdasági osztály az, mely elsősorban megerősítésre szorul. Mint Csáki István elvtárs felszólalásában rámutatott: szükséges, hogy a tanács mezőgazdasági osztálya igyekezzék ’ r helyes irányba . befolyásolni, a termelőszövetkezeti gazdálkodás alakulását Az államhatalom helyi szervének kell közreműködnie abban, hogy a régi szövetkezeti város áruhúa termelése ne maradjon mintegy húsz százalékkal a megyei szint alatt — akkor se, ha a hústermelés egy év alatt 33 százalékkal nőtt A megyei pártbizottság első titkára úgy vélte: a karcagi tsz-ek szilárdak, tagságuk szorgalmas; a szebb eredmények elérése érdekében tehát a tsz-vezetői munka színvonalának javítása ia szükséges. Csáki elvtárs reményét fejezte ki, hogy a karcagi tanács a jövőben több leleményt tanúsít, héiyi munka- alkalmak teremtésében. Ugyanakkor helytelenítette^ hogy az a baromflkombinát, melynek elképzelése Kar* cagon született meg, csak Biícs megyében vált való« Sággá — Karcagon csupán szép terv maradt. A karcagi tanácsi küldöttség nevében Tóth István vb. elnökhelyettes mondott köszönetét a tanácskozáson kapott értékes javaslatokért, elvtársi szándékú bírálatért; A megye; tanács vb. ezt követően a cigánykérdés megoldására vonatkozó távlati tervjavaslatot tárgyalta? E napirendi pont tárgyalásán sokak között felszólalt a Művelődésügyi Miniszté: .um, a BM Szolnok megyei Rendőrfőkapitánysága, a KISZ Megyei Bizottsága képviselője* megyénk főügyésze, főorvosa. E napirendre lapunkban visszatérünk. A tegnapi Vb-ülés során állapították meg a vb. ez évi, második negyedévi munkatervét; ismertették a továbbképzési terv végrehajtásáról* majd a tsz-ek 1961. évi zár- számadási tapasztalataiéi szóló tájékoztató jelentést. VILÁG PROLETAtUAI -EGYESÜLJETEK! SZOINOK J / » m XIII. évfolyam, 67. szám, Ära >50 fillér 1962. március 21., szerda. L/