Szolnok Megyei Néplap, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-04 / 29. szám
t ft «ama I WAS GÁBOR: Htáczsa lc€4ti€'$£d('lc Elköltözöm. Elhatározásom szilárd, végleges. Nem azért írom meg Neked, Lajos bátyám, hogy lebeszélj róla. Inkább meg szeretném magyarázni. Tudom, hogy Te nem helyesled, hiszen szerencsének tartottad, hogy kezdő Író létemre a lakótelep közepébe, ott is a szoba-konyhás lakásokból álló és szinte kizárólag munkáslakta M épületbe kerültem. Ott teleszívod majd magad a munkásélet hétköznapjaival — mondottad annakidején nekem — és nem kell verejtékezve futkosnod a témák után. Ennek négy esztendeje. Szó se róla, azóta megteltem a munkásélet hétköznapjaival, torkig vagyok velük. Minden hangosabb szó, minden erősebb köhintés áthal- látszik a falakon, napjaink építészetének dicsőségére, a folyosói közélet pedig a konyhán keresztül hömpölyög be a magánéletembe. Lehet így alkotni, írni? Az alkotáshoz csönd kell, elmélyült gondolkodás. Még a legszegényebb írónak is megvolt a maga padlásvacka, ahová elhúzódott a világ zaja előL Tudóm, Lajos bácsi, az általánosságok nem győznek meg Téged. Konkrét leszek Leírom a tegnap délutánomat, úgy, ahogy volt. Néhány hete egy kisregényen dolgozom. Szeretnék benne egy pozitív figurát megmintázni, pontosabban: egy hajlamai szerint nem kollektív embernek a pozitívvá válását bemutatni. Hálás a téma, ugye? Az hamarosan világossá vált előttem, hogy egy ember megváltoztatásához rendkívüli külső hatások szükségesek; így jutottam el az árvízhez. A veszély óráról órára való fokozódása, e tízezreket mozgósító harc az elemek megfékezésére, a félrevert harangok, a katonaság bevetése, a veszélybe kerültek rémülete — ez mi* d-mind olyan tényező, mely méltán válthatja ki egy eddig tompa emberből a helytállás hősiességét. Az eleje kész. Leírtam a riasztást, hősömet kivittem a tett színhelyére és közben Ismertettem osztályhelyzetét és családi körülményeit Mit tagadjam, az Indítás tetszik nekem, mindig újra, meg újra elolvasom. A töltésen azonban váratlanul elakadtam. Nekem nyilvánvalóan egyéni kiállásra, egyéni hőstettre van szükségem, ez a gátmagasítás pedig jellegzetesen kollektív munka, ahol nem az egyes ember száz vagy kétszáz talicska földje, hanem a sokezer ember együttes erőfeszítése a nagyszerű cselekedet. Mit kezdjek én itt a figurámmal? Törtem a fejem, járkáltam fel és alá, visszaültem a füzetem mellé és Igyekeztem magam teljesen beleélni az árvizes rohamalakulatok hangulatába. Éjszaka volt, lobogtak a fáklyák, a katonaság fényszórókkal világította meg a töltést, dömperek csörömpöltek hosszú sorban, időnként batyukkal rakott szekereken menekülők vonultak át a színen. És ekkor a konyhába berobban a feleségemhez Simkóné: Hallotta, ml történt? Bojár Imre összeégett. Rettenetes az a gyár, minden évben megköveteli a maga áldozatát — Csak nem halt meg? — Azóta talán már nem is él. De jobb Is lenne neki, higyje el. Micsoda pokoli kín lehet minden perc, hiszen az égési sebnél nincs fájdalmasabb a világon. A múlt héten is, tudja, a sütőm nem 2áródik könnyen, aztán... — És az édesanyja, tudja már? — Tudja hát Most rohant el a városi kórházba. — Hát az Imrét kórházba vitték? — Nem mondtam? Csupa géz, meg vatta közé rejtették a mentők, azt se tudták, hol nyúljanak hozzá. Megyek, hátha a Havelkáné még nem hallotta... Ez az Imre a házba való gyerek. Most ugyan már nem lakik itt, de innen ment el, mikor házasodott, és a kicsi babával gyakran járnak vissza Bojár nénihez, aki egyébként a mi folyosónk végiben lakik. Nesze neked, árvíz! Hol is tartottam? Igen. Éjszaka van és valami nagy veszedelmet kell elhárítani. Mondjuk, egyik helyen szivárog a gát... [VT őst Laci rontott rám, szomszéd és kártyapartner. * Hallottad már annak a szerencsétlen Bojár Imrének a balesetét? — Igen, hallottam a szerencsétlen Bojár Imre balesetét. — Miért vagy ilyen kimért? Valami bajod van? — Nem, semmi. — És egy elfojtott sóhajjal becsuktam a füzetemet. Laci aztán részletesen elmesélte, mi történt. Imre karbantartó a gyárban: egy nagy nyomás alatt álló csővezetéken akart igazítani valamit. Még nem derítették ki pontosan, hogyan is történt, elég az hozzá, hogy egy ujjnyi résen át utat talált a gőz és 200 fokos forró lehelletével összeégette a nyomorultat. Mikor aztán a szomszéd magámra hagyott és kezdtem Ismét beleringatni magam az árvizes éjszaka hangulatába, a túloldali szomszédéknál tőrt ki a vihar. Elővettem a naptáramat: persze mára volt aktuális. Ezek ugyanis szabályszerűen minden ötödik napon kapnak hajba, s mindig ugyanazon: hogy a férfi kissé spiccesen jön haza. A menetrendjük a következő. Átkozott veszekedés. Aztán első nap: kibékülés. Második és harmadik nap: szentabékét játszanak, mozi, cukrászda, ésatöbbl. Negyedik nap: a férfi későn jön haza, a vulkán kitörésre készül. Ötödik nap: a türelem húrja elpattan, ömlik a láva; tüzes kőbombák zuhognak, vége a világnak. Csak tudnék könyvtárban vagy kávéházban dolgozni, úgy elmennék hazulról, mint a nyúl. Részletezzem még? Igen, részletezem, hadd lássad elhatározásom indokoltságát. Ültem a papír előtt és el-elkalandoztak a gondolataim. Érdemes írni? Tulajdonképpen az egyén és a társadalom minden érdekes témáját megírták már előttünk. Az életnek alig tucat alapmotívuma van: szeretet, szerelem, féltés, bosszú, halál és így tovább; a legnagyobbak már mindezt maradandó remekművekben örökítették meg. A variációk persze lehetnek érdekesek, no de az alapvető variációk száma sem végtelen. Minél több ún. nagy könyvet olvasok, annál világosabban látom, hogy minden eredeti, igazi témát megírtak már előttünk. Hej, haj. No, mindegy, azért csak próbálkozzunk, próbálkozzunk. Itt van az én pozitív hősöm... — Itthon van az ura? — esett be akkor a konyhába a hatodik szomszédunk. — Itthon volna, csak dolgozik: Nem szereti, ha ilyenkor zavar iák. — Hát akkor nem zavarom, majd elmondja nem később. Hallotta már...? S70LN0K MEGYEI NÉPLAP 1962. február 4. — Egy kicsit halkabban! És halkabban beszéltek, vinné el az ördög. Mert a hangos beszédre még valahogy lehet nem odafigyelni, de amikor suttogást hall az ember, akarva-akaratlanul fülel, hogy minél többet értsen belőle. Nekem is megállt a toll a kezemben. Hallottam feleségem sopánkodá- sát és a látogató csöndes hangját. Bojár élet és halál között lebeg. Bőrének kisebb felülete maradt ép, mint amennyi szükséges az életben maradáshoz. Most a gyári megafonba tízpercenként bemondják, hogy jelentkezőket kémek, akik az Imre életének megmentéséért hajlandók feláldozni bőrük egyrészét. —• És volt jelentkező? — kérdezte feleségem izgatottan. — Aligha. Gondolja csak meg: elevenen megnyúzzák az embert. Micsoda kín az! És a seb gyógyulása hónapokig tart, ha ugyan egyáltalán begyógyul. De ha mindezt ki is állja az ember, egy életen át viselheti a nyomait. Strandon... Na jó, mondjuk, hogy az illető nem jár strandra. De még az élete párja előtt is másképp áll törülközőnyi forradással a testén. Aztán asszonyom is elvonult szomszédolni. Végre, most nyugodtan dolgozhatok. Hiába, már nem sikerült visszazökkennem. Nekem is pont jókor jött ez a baleset- história, most egy álló hónapig másról sem fogok hallani, csak erről- No, de nézzük csak, miből élünk. Ha az én pozitív hősöm leleplezne például egy népellenes elemet, valakit, aki át akarja szakítani a gátat... Igen, igen, ez nem lenne rossz! De miféle alak legyen az, aki át akarja vágni a töltést? Mondjuk egy sokévi börtön- büntetésből szabadult sötét egyén, az elmúlt világnak egy letűnt nagysága, aki gyűlöli ezt az egész rendszert Már éppen kitisztulás előtt állt az egész gondolatsor, amikor hazajött a párom. Egyenest be a szobába. — Ne haragudj, de ez biztosan téged is érdekel. A Bojár-fiú... — Dolgozom, kedves, dolgozom! — Azt gondoltam, kivételesen... De'ha nem akarod-— Maradj csak, maradj. Most már úgyis mindegy. Becsuktam a füzetet, rácsavartam a kupakot a tolira. No, mi van? Mesélj! — Tudod, itt lakik ez a Majláth-gyerek az emeleten. Az az Imrének köszönheti az életét. Nem emlékszel? Annak idején, amikor az állomást építették, ez a Maj- láth egy vascsővel nekiment a nagyfeszültségű vezetéknek. Az Imre úgy húzta el onnét és kezdte rajta a mesterséges légzést, amit aztán a mentők több mint egy óráig folytattak, sikeresen. No, ezt a Majláth-gyereket addig kérdezte-kérdezgette a felesége, hogy nem megy-e jelentkezni az Imre segítségére, míg félórával ezelőtt összeszedte magát és elindult. Az egész ház fellélegzett: végre, Imre meg van mentve. És nagyszerűen jött ki a lépés, ugye? Ahogy az a nagykönyvben meg van írva: jótétt helyébe jót várj. S mit gondolsz, hová ment az a fiú? Most jött valaki az italboltból, az mesélte. Ott ül a Majláth-gyerek, dadog meg sír, szidja magát, már három deci pálinka benne van. Micsoda hitvány példája a gyávaságnak! Te mondd, ezt az egész szomorú Bojár-esetet nem lehetne megírni? Jót akart szegénykém, de már nagyon bosszús voltam, bizony őt is megszidtam: — Jaj, csak ne tanácsolnál még te is az embernek! Mi vagyok én, újságíró? Egy balesetről lehet könnyez- tetően megható riportot Imi, de a regény, meg a novella az más. Mi nem az életet írjuk le, úgy, ahogy van, nekünk annál többet kell adnunk, valamit, ami előremutat, nyílt, vagy legalábbis sejtető összefüggését a dolgoknak, amire az egyszerű emberek maguktól nem jönnek rá. ' És megpróbáltam nekik megmagyarázni, nem először és nem utoljára, az írói feladat magasztosságát Végül megint egyedül ülhettem a füzetemmel. Bedugtam a fülemet, hogy ne zavarjon semmiféle külső hatás. Hiába. írói fantáziám elémvarázsolta és tisztán hallottam a gyári megafon újból és újból ismétlődő felhívását: — Figyelem, figyelem! Egyik dolgozótársunk súlyos égési sebeket szenvedett, élete veszélyben forog. Huszonnégy órán belül bőrátültetést kell végrehajtani. Elsősorban fiatalok sürgős jelentkezését... i 1 davágtam az asztalra a tollat, hogy csak úgy " nyekkent. Hát itt már akkor sincs csönd, ha csönd van? Az ember sehogysem menekülhet ki ebből a szoros világból? így képtelenség írni! Egyideig még járkáltam fel és alá, aztán fogtam magam és elmentem ha2ulról. Az utca— na végre! — szokott képét mutatta. Büszke fiatal mamák gyerekkocsit toltak, párok andalogtak, asszonyok dagadt hálókban vitték fel a vacsoránakvalót. Nem kellene kisétálnom a városi kórház felé? Eh — hessentettem el a gondolatot —, még mindig ez a Bojár- ügy!— Vagy talán benéznék a kocsmába, hogyan temeti italba a becsületét az a Majláth? — Inkább a kiserdőbe mentem, bosszankodva, hogy örökösen másutt jár az eszem, mint a saját írásomon. Mi is van azzal a negatív szabotőrrel? Eh, fabatkát sem ér: papírízű és sematikus. Nekem a helytállást kell formába öntenem, egy leleplezés kevés ehhez. Mi lenne, ha egy aládúcolt, megerősített gátszakasznál odaállna. az ereszkedő cölöpök alá és emberfeletti erőfeszítéssel... A kiserdő közeledő pirosléces padján lány és fiú ült szorosan egymás mellett, kéz a tenyérben. Idill — gondoltam magamban és elmosolyodtam. Amint közelebb értem, megcsapott a fiú hangja: — ... Két méterre volt tőle, különben vége van. A forró gőz átitatta a ruháját és Így ez még azután is égette, amikor már ájultan a földön hevert Egy ideig nem is tudták megközelíteni... Ez már sok volt. Hazavágtattam. Még szerencse, hogy az asszony uborkasalátát készített a pörkölt és galuska mellé, ez az együttes némileg megvigasztalt az elpocsékolt napért. Egyébként azt is közölte vacsora közben, hogy Mojár nénit semmiféle rábeszéléssel sem tudták hazaküldeni a kórházból, ahol már meg is kezdődött a bőrátültetés nagy műtétje. Alighanem reggelig tart. — No látod! — mondtam a páromnak. — Minden rendbejön, a saláta pedig egyenesen kitűnő. Mit írjak még, Lajos bátyám? Ezzel ki volt végezve a tegnapi nap. Azt mondhatod erre, hogy nem minden nap történik efféle, ez csak kivétel volt. Hát igaz, efféle valóban nem történik gyakran, de hidd el, minden napra kijut valam:. Jancsi otthagyta a Terkát, Feri megveri az édesanyját, a Havelkáék ruháját ellopják a szárítóból, a Laci háromezer forint újítási pénzt kap, alig van nap, hogy ilyen vagy olyan szenzáció miatt ne nyüzsögne a ház, mint a megbolygatott méhkas. Így nem lehet élni, így nem lehet alkotni. Azért írom meg, hogy belásd: nem a proliházból való menekülés az én innen való elköltözésem oka, hanem az írói hivatás szeretete. Egyébként örömmel venném, ha megírnád- jónak tartod-e a kisregényben azt. hogy a főhős vállával tartja a ledőlni készülő cölöpöket? Utóirat: Sose tudom, mi az az apróság, ami Téged érdekel Ezért még megírom, hogy Bojár Imre megmer, tésére százkilencen jelentkeztek. V. | Mondják a beavatottak, \ hogy ennyi izgalom köze- \ pette még sohasem készült \ bemutatóra a Szigligeti Szín- | ház együttese, mint most \ Eisemahn Mihály—Sólyom ? László és Dalos László „N5- i gyűlölő” című operettjének 1 előadására. És most nemcsak " a szokásos alkotóművészi iz- | galmak felfokozottságáról l volt SZÓ. | Péntek este volt a premier- I je ennek a valószínűtlen mű- I fajú darabnak, amelyet ta- | Ián operettbe oltott revűnok | határozhatnánk meg, ha 1 ugyan ezt a nyakatokért kö- ! rülírást műfaji meghatáxozás- 1 nak lehet nevezni. | A szövegkönyv nem ho- I zott a szerző számira egyön- |tetű sikert Sőt Nagyon ne- I héz helyzetbe kerül a kriti- ! kus, ha a darab mondaniva- I lójáról kell írnia. Hiszen még ; a darab tártalmát is nehéz | elmondani. Jellemábrázolás- ! ról, konfliktusról pedig be- \ szólni sem lehet • Fiktiv eseményen alapszik l a történet Egy gyógyszerve- i gyészeti üzem főmérnöke, aki | egyébként igen szép fiú, amo- I lyan nők bálványa, védeke- ! zésképpen feltalálja a Sina- I mór tablettát, amely megvédi \ fogyasztóját a szerelem né- ; ven közismert fertőző beteg- \ ségtől. Végeredményében ‘ azonban, vagy azért mert | hiba csúszott a számításokba, | illetve a recept elkészítésébe, ! vagy pedig mert mégis igaz, \ hogy omnia Vincit amor, de I talán egyedül a happy end \ kedvéért, a főmérnök — Si- \ namor ide, Sinamor oda — ! mégis megkapja a bajt Sze- ! relmes lett \ Ez a darab tartalma. | De mit számít itt a libret- | tó, amikor Eisemann muzsi- | kát hallhat a közönség. Az í erőtelj« muzsika, a sok-sok \ kedves dal kitölt minden űrt, I olyannyira, hogy végülis kü- j lönösebb hiányérzet nélkül ! távozik a közönség. A dalok ■ és a táncbetétek zöme ismert ! és közkedvelt melódia. Sói j beiktattak egyveleget Is, ! amely a hajdani nagy Eise- i mann-sikereket idézi. ! A librettó összekötőszöveg- | gé szerényül és tág teret ad I a kitűnő zene érvényesítésé- i nek. De ha már így van, j miért hiányzott a bátorság az ! effajta szándék nyűt beval- í lásához? A mű indítása szabályosan j operetti. Csak — hogy is i mondjuk — gyenge operetti. í Magyarán: nehézkes, sőt ; unalmas. Ostoba szóviccek, ; naív poénok követik egy- j mást Jani bácsi, a minden- I tudó szerepét szívfájdalom | nélkül kihúzhatták volna. I Legalábbis az első felvonás■ ban A harmadik felvonásban megjelenhetne, ha lényegesnek tartaná a rendezés e szerepló közreműködé sét Legfeljebb nem lenne annyira logikus a szerepeltetése. Nem ez lenne az egyetlen illogikus momentum ebben a darabban. Erős rendezői kézről ez- esetben nem beszélhetünk Pós Sándor, a fiőskoláról frissiben kikerült, nagy reményekkel kecsegtető, tehet séges rendező most bízón;, nem sokat mutatott feL A nézőnek az az érzése, hogy azt csinál mindenki a színpadon, amit éppen akar. Szerencsére a Simonyi Kálmánt alakító Gálfy László mértéktartó maradt. Kedves és vidám játékával, kellem« hangjával méltán aratott sikert. Pataky Ottilia (Lehelné önkéntes hadsegéd), Balogh Rózsa (Júlia, a lelkes harcos) illő partnere volt Gálfynak. Ugyanezt kellene mondani másik kitűnő művészünkről, Péter Giziről is, ha egy árnyalattal finomabban játszik. Na, de mi volt mindenkinek a túlzása együttvéve is ahhoz, amit Szedő hajós Bárány Henrik alkalmi hadvezér szerepében véghez vitt! Nem tudjuk, hogy Szedő Lajosnak, színházunk kedvelt komikusának — aki márany- nyí alkalommal bebizonyította tehetségét, bővérű humorát oly sokszor csillogtatta — miért kellett ilyen bántó módon komédiázni? Elsősorban az injekció beadásának hosszúra nyúlt és a közönség számára fárasztónak bizonyult aktusára gondolok. Lehet, hogy az az igyekezet vezette, majd Ő menti, ami menthető. Csakhogy — éppen a librettó miatt -— ez a feladat a zenekarra hárult, amely Bíró Attila vezényletével ebbeli kötelezettségének maradéktalanul eleget is tett. Krasznói Klára kit<Jh®»n táncolt, üde színfoltot jelentett a színpadon. Tarjányi László és Molnár Miklós élethűen mintázta a két pesti vagányt. Játékáért különösen Molnár kapott sok tapsot Benyovszky Béla tetszett annak ellenére, hogy gyengén megírt szerepe igazán nem ad sok alkalmat — az egyveleg kivételével — közönségsikerre. Fehér Miklós pazar díszleteiről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Ezernyi ötlettel gazdagította színházunk tehetséges díszlet- tervezője az előadást A jelmezek Vágó Nelly munkáját dicsérik, koreográfus Saltay Ete volt, maszkmester Dobos Ferenc. Szántó István „Fogy“ a Nap, de anyaga még sokszáz éymüliárdra elég = Sok szó esik mostanában a | tudománynak arról a vi- 1 szonylag új megállapításáról, | hogy a Nap a fény- és hő- | sugarakon kívül anyagi: ré- 1 szecskákét úgynevezett kor- | puszkulákat is bocsát ki ma- ! gából. De vajon kap-e a2 „el- I pazarolt anyagmennyiségért” | utánpótlást, vagy egész törj megét szétsugározva előbb- ! utóbb teljes egészében el- é fogy-e? I — A tudomány jelenlegi - állása szerint — mondották | erről a kérdésről a Magyar I Tudományos Akadémia Csíl- ! lagvizsgáló Intézetének mun- f katársai — a Nap feltehető- | leg keletkezése óta, tehát I legalább négy és félmilliárd í éve megszakítás nélkül boil csát ki anyagi részecskéket. | legfeljebb a kisugárzott | mennyiség növekszik, vagy ; csökken időszakonként. Ezek 1 a részecsk k a Nap anyagáti ból főleg a naptevékenység- | gél. kitörésekkel kapcsolat ? ban indulnak el, még pedig 1 a hatalmas robbanás követ- I keztében másodpercenként, kb. 720 km-« sebességgel. — Az eddigi számítások szerint Napunk egyetlen földi nap alatt mintegy 363 milliárd, évenként tehát körülbelül 130 billió tonna anyaggal egyenértékű energiát bocsát ki. beleértve a hő- és a fénysugarakat, va’amint s korpuszkuláris sugárzást is Ehelyett az „el tóközök anyag” helyett számbajöhetó utánpótláshoz nem jut, tömegét tehát, amely az útnak Indított energiák szülőanyjs a sugárzás kétségtelenül fogyasztja. De a folyamatosai: szertekül dött, földi mérete1 szerint óriási mennyiség a Nap szempontjából még 8 porszemnél is kevesebb. Hiszen a Nap egész tömege körülbelül kétezer quadrillió tonna, ami úgy írandó le. hogy a „2” számjegyet még 27 nulla követi. Ilyen körülmények között négymllliárd év alatt a Nap egész tömegének csupán ötezred része ..vész el”. Ezt az arányt jól érzékelteti az. hogy a 70 kilós ember súlyának ötezred része mindössze 14 gramm. V.. ft ff .. tf NOSYULOLO j E.edeti bemu’aíó
