Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-16 / 12. szám
1962. január 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 LEVELEZŐINK Utfk A magasabb tudásért — Kívánunk hosszú életet — Ne húzzák az időt, cselekedjenek — Rakott szoknya, nylon blúz — Mária nővér A szolnoki Fűtőház munkásai ez évben a szokottnál is szorgalmasabban vesznek részt a politikai oktatáson. Az időszerű kérdések tanfolyamából Fancsali Ferenc által vezetett tanulócsoport az összes csoportokat versenyre hívta ki. A verseny feltételei: a teljes létszámú megjelenés, az anyag alapos tanulmányozása, a tanultait széles körben való ismertetése és a lemorzsolódás megakadályozása — írja Farkas Sándor levelezőnk. — * 1961. december végével befejeztük a munkát a szolnoki Alföldi Állami Áruházban. Nyugdíjba mentünk. Az áruház vezetősége és dolgozói ünnepéljfes pillanatban búcsúzott, tőlünk. A szakszervezeti titkárunk meleg szavai még mindig fülünkben csengenek: — „Lélékben. szeretettel köztünk érezzük őket. Nem felejtjük el velük együtt töltött évek munkáját, örömeit. Kívánjuk, hogy jó egészségben még hosszú éveikig élvezzék megérdemelt nyugdíjukat.— mondta. Meghatódó szívvel mondtunk köszönetét a kedves búcsúztatásért, a szép ajándékokért és az ötszáz forintos takarékbetétkönyvért, írja özvegy Bagi Istvánná és Stesser Károlyné levélírónk« * Még a múlt év elején alakult egy bizottság a Vöröskereszt keretén belük Céljuk: harcolni a TBC ellen. Ez nemes cselekedet és szükséges is. Azóta várjuk, majd lesz valami segítség. A kigyógyult betegek számítanak rá,: — írja Szabó Mihály levélírónk. — Nem könnyű a kigyógyultak élete. Bár kívülről nem látszik semmi az emberen, de mégsem végezhetnek nehéz munkát, mert az számukra végzetes lehetne. Pedig nem munkakerülők ők. Dolgozni akarnak, egészségi állapotuknak megfelelő munkakörben és ehhez kérnek az illetékesektől megfelelő munkaalkalmakat. * / Én és családom nevében köszönöm a Debreceni Postaigazgatóság KISZ szervezetének, hogy még ünnepélyesebbé tették számunkra a karácsonyt. Jóleső érzés volt hogy nem felejtkeztek meg rólunk és kedves ajándékukat — a kis rakottszoknyát és a nylon blúzt — a karácsonyfa alá tehettük kislányomnak; Az ajándékba kapott kis nylon-ruhás babát a gyerek el is nevezte KISZ- babának. Köszönet a postás szakszervezetnek, hogy gondoskodásukkal még szebbé tették a postás családoknak az ünnepeket, — írja Bodó Sándor túrkevei levélírónk. ... « . ' ' Január 4-én a mezőtúri kórház belosztályára kerültem kivizsgálás végett. Ott ismertem meg Mária nővért. Csodáltam ezt az asszonyt, aki az élettel birkózva két gyermekét felnevelte. Az egyik a műszaki egyetemen, a másik még gimnáziumban tanul. A sok gondja mellet mégis a legtöbbet nyújtja a betegeknek. Én nagyon súlyos beteg vagyok. Jóságát csak így tudom megköszönni és kívánok neki jó egészséget, kívánom hogy gyermekeit társadalmunk javára nevelje fél, — írja Rohr Lajos levélírónk.---------------------El őadás a gépjárművezetők részére Az utóbbi időben emelkedett a balesetek száma, amelyeket a termelőszövetkezetek járművei okoztak. A Termelőszövetkezeti Tanács megyei irodája felkérte a megyéi rendőrfőkapitányságot, hogy . a tsz-ek gápjárműveze- tői részére rendezzenek előadásokat. Ilyen közlekedési előadásra került sor a napokban a fegy- verneki művelődési házban is. Gyömbér András, a megyei rendőrfőkapitányság gépjárműveket ellenőrző csoportjának beosztottja 300 főből álló közönség előtt ismertette a balesetek okait és elkerülésük módját. X Délután a kisúj- szállási könyvtárban 1. kép. Kelemen Lajosnét az iskolások keresik fel, s nagy számban diafilmeket kölcsönöznek a könyvtárból. 2. kép. Gyakori vendége a kisújszállási könyvtárnak Körte János, a városi tanács főállattenyésztője. — Különösen a szakmai könyvek között keres olvasnivalót. — ötven éven át Hűség Kodály Zoltán írta egyik könyvében: a dal, az éneklés megszépíti, fiatallá teszi az embert. így igaz. Nézzünk csak meg egy jól „elkapott” pillanatfelvételt, vagy akár festményt, mely énekeseket ábrázol. A muzsika, a dal gyönyörűsége tükröződik az arcokon, a szemek füzében. Mi is egy ilyen felvételt kívánunk Jcészíteni. Ezúttal nem kórusról, hanem egy kórustagról. Portrénkat igaz, előbb is elkészíthettük volna — már ötven évvel ezelőtt. Félévszázadon keresztül minden esztendőben lehetett volná írni az énekes Szűcs Béláról, akivel néhány csendes órát töltöttünk a Csokonai utcai kis házban Karcagon. Kedélyes, meghitt, nyugodt boldogságot áraszt e ház. A kert szőlőtőkéi, a füzek, a gyümölcsfák, melyeket ezüstös ékszer-ruhába öltöztetett a leszálló zúzmara. Pár perc múlva a nappali szobában ülünk a pamlagcm, bort tölt Szűcs néni némi szódával a poharakba. Juliska néni nem iszik, Béla bácsi is nagyritkán, csak ha vendég érkezik. Mert azt. mindig szívesen látják, gyerek, unoka nincs, a rokonság eléggé szétszóródott, az egyik például negyvenegynéhány esztendeje Perzsiában él... A szomszédok, főleg a gyerekek sűrűn járnak ide, úgy, mintha hazajönnének. Beszélgetésünk valahogy nem akar a zene vágányára siklani. Mintha éreznénk a levegőben: ezzel még egy kicsit várni kell. Ég Béla bácsi „bevezetőt” tart. Fel.'II, s dús galambősz haját félresímítjá,: miközben a szekrényfiókhoz lép. Fényképet vesz elő, az egykori karcagi iparosdalárda tagjai sorakoznak a fakón fénylő papíron. — Ma már. nem vagyunk annyian — mondja halkan a házigazda. — Szabó Sándor már S3 éves, nyugdíjas a Lenin Tsz-ben. ö volt a zászlótartó 1923 óta. Magda Albert, az egykori dalárda alelnök 81 esztendős, míg Farkas István az első karvezető 79 éves. A felső sorba mutat.-=» Az édesapám. Csodálatos, basszus hangja volt. Itt alól az öcsém ül... Valamikor az egész család énekelt. Elteszi a fényképet, s egy másikat tesz elém, a volt karcagi iparosdalárda tagjait — csak kissé megöregedve. „Harminchármán léptünk fel tavaly áprilisban a régiek közül az ötvenéves énekkari jubileumon. Farkas István vezényelt.. ú”-' Horváth Kiss Károly, aki sokáig vezette az iparos dalárda „jogutódját”. a Kareagi Déryné Művelődési Ház énekkarát, szintén eljött a jubileumra Miskolcról — énekkarával együtt. S természetesen az ünnepelt,‘ a „Szocialista Kultúráért” címmel kitüntetett Déryné énekkar is szere- peU. , , , Emlékek, emlékek.. . Jönnek sorban a régi marmrnó- ták, népdalok, kórusművek, madrigálok é$ így tovább. — Melyik volt a legkedvesebb? — Mind. — De mégis ... — Hát.. Talán egy nagykunsági dal. Tisztán csengő tenor hangzik fel. Juliska néni és az újságíró hallgatják az édes-bús melódiákat: „Zöld fűre szokott a harmat leszállni, Hogy tudtál te kisangyalom elválni? Elválni csak nagyon könnyen el lehet, De a neved felejteni nem lehet* Béla bácsi 1948 óta nyugdíjas, most 71 éves. Az éneklést csak tavaly hagyta abba. Ö is, akárcsak az énekkor, méltán kapta meg a „Szocialista Kultúráért” érdemérmet. Most abbahagyta az éneklést. De szíve vissza- vissza húzza még, aggódó szeretettel figyeli, segíti azokat, akik átvették tőle a stafétabotot — az énekkarát. Meri Béla bácsi szive, lelkesedése épp olyan fiatal maradt most is, mint volt ötpen évvel ezelőtt... — bubor — Napok óta vetítenek egy véradásról szóló filmet a karcagi Déryné filmszínházban. Nem véletlenül iktatták be a kisfilmet a napi műsor elé, hiszen a karcagiak számára igen jelentős nap lesz január 24-e. E napon a Vöröshadse- reg útja 27. szám alatti szakrendelőben ingyenes véradóInfopmáció a mérlegen A Hétfői Hírek tegnapi számában „A faggyú a mérlegen” című cikkben a következőket olvashattuk,; „Nem is beszélve az elhullott állatokról, ezeket most senki nem veszi át,” Mint a Szolnokon üzemelő Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalatnál megtudtuk: a takarmány- gyár megindulása óta fennakadás nélkül üzemel, s naponta legalább száz elhullott jószágot dolgoz -fel Szolnok, Pest, Bács, Heves és Békés megye területétől összegyűjtve. Az elhullott állatok gazdáit jogszabály kötelem arra, hogy az elhullást jelentsék. Ez a rendelkezés is változatlanul érvényes; Laptársaink információja tehát az állati tetemek átvétele tekintetében — tévés. napot szerveznek. Ä városi tanács egészségügyi osztálya, a helyi vöröskereszt szervezet,^ karcagi kórház orvosai és a többi egészségügyi dolgozók már hozzáfogtak a helyi tsz-ekben, az fmsz-nél, az iskolákban, az üzemekben a propagandamunkához. Ingyenen véradásra készülnek a karcagiak 9 A póruljárt kanász M inden úgy ment eddig, mint a karikacsapás, de a kanász kérdésnél egyik percről a másikra csődöt mondott a tudomány. Az Üj-kenyér Szövetkezet tagjai egyre csak a fejüket rázzák, ez pedig félreérthetetlenül azt jelzi: Én nem leszek kanász. Így van ez még itt is; ha valamelyik ember fellép a létra első fokára, az már elkívánja, hogy a disznókkal az foglalkozzék, aki még az anyaföldön áll. Nagymihály Gáspár is ezt vallja. Szeme fehérje sem mozdul, mereven nézi az előtte ülő csizmája sarkát, s fejcsóválása lassan abbamarad. Szájába lógó harcsabajszát hirtelen mozdulattal félre csapja, hátraböki kucsmáját s előveszi szőlőtőke pipáját, melynek már szopókája s becsületes szára van bojttal. Elvégre Nagymihály Gáspár is a létra elsőfokán érzi már magát. Rápipál. Bodorítja a füstöt, cupákol, majd úgy félvállról odaveti az elnöknek: — Lennék én kanász, ha megfizetnék! Erre már összenéznek az emberek. Ügy látszik, megoldódik a kanász kérdés. De ízért a szemek azt mondják: persze, hh megfizetik. Az elnök kap a szón, szóval fizet Gáspárnak. — Ami a kanásznak jár... — Akkor magad őrződ cimbora — dünnyögi Gáspár és a csibukpernyét kiveri az előtte ülő sógor csizmája sarkán. — Az elnöki fizetésért. Azért már nem mondom... Elnöki fizetés?! Előkerül jónéhány zsebből a dohány. Ki sodor, ki pipát töm. Gondolkodnak, csűrik csavarják a dolgot. Mond valamit ez a Gáspár, jár eszükben, míg a dohánnyal bíbelődnek. De amikor zsebbe dugják a dóz- nit, vagy a kostökzacskót és szippantanak egyet a füstből, mindjárt észreveszik a csalafintaságot. — Sok lesz a’ Gáspár — kiált közbe valaki, s aztán újból csend támad. Csak a cupákolás hallik hosszú ideig, meg a tűz altató duruzsolása. — Nagyon sok lesz az Gáspár — szakítja meg Nagymihály gondolkodását az elnök is. — Csak kalap alatt lehetne nyélbeütni, .mert törvénytelen dolog ez. Nekem az egész munkaegység után, a termés Után Jár a jövedelem. A sertésgondozónak meg munkája után... — Mondtam, amit megmondtam— vág a szóba Gáspár és zsebbe dugja a pipáját, pedig még parázslik benne a dohány. Ez annyit jelent nála, hogy kár mostmár a szóért, ő határozott. A z Üj-kenyér tagjai latolgatják a dolgot. Nagymihály Gáspár ajánlkozott egyedül, de igen nagy feltétellel. A disznók pedig nem igen várhatnak. Nemsokára tavaszodik, fialnak is. Kellene mellé nagyon áz ember. Különben megeszi a fene apraját,- nagyját. — Mit csináljunk akkor emberek? — kérdezi az elnök, s mostmár a tagoktól várja a feleletet. Nagymihály Gáspár felborzolja szemöldökét, majd megrúgja az előtte ülő csizmája sarkát, s amikor a sógor visszanéz, rákacsint. Az érti, hogy rajta most a sor, neki kell szólni Gáspár érdekében. — Hát adjuk meg neki. Ért is hozzá, meg úgy se vállalja más... Ebből már szót lehet érteni. Dünnyögnek, bólogatnak, fejet ráznak, mint ahogy ez már szokássá vált néhány gyűlésen. Az elnök szavazásra teszi a javaslatot. — Megadjuk!... — ez a végleges válasz. Izeg-mozog mostmár Gáspár a széken. Mindegy, hogy dolgozik vagy sem, az elnök jövedelme üti a markát a jövő számadáskor. Megszavazta a tagság a fél házat, a bekecset, a lánynak a bútort. Irigyelheti mostmár a Sógor. — Jó’ kifuntáltad te Gáspár! — Ez amolyanfajta dicséret. I — Nem a zsebemben hordom én az eszem! — ... — ez meg amolyanfajta dicsekvés. S zó, ami szó, megoldódott a kanászkétdés áz Űj- kenyérben. A nap napot, a hónap meg hónapot kerget. Telik az év. Gáspár eleinte úgy gondolja: fene a malacot, a kondát, neki így is, úgy is jár a fizetés. A lelkiismeret azonban közbeszól. Kanászmódra kezd bánni a kondával. Nem abajgatja, dédelgeti, ha nem úgy becsülettel, féligmeddig a magáénak érzi őket. Szaporodnak is azok csőstül. Nő a. konda, több a munka. De ez .nem számít. Elvégre elnöki fizetést kap. Eltelik a nyár, megjön az ősz nemsokára, télbe csavarodik. Egy napon Gáspár összetalálkozik sógorával. Lehet, hogy a sógor kereste, mert mindjár neki áll. — Hová tetted a jobbik eszed, te Gáspár! — ilyen fennhangon és gúnyolódva kezdi. Előkótor egy papírdarabkát, megnyálazza a ceruzát, hogy jobban fogjon, és számol. — Aszongya, hogy aszongya... Ha te a kanász fizetést kapnád, akkor járna a fijalás után... — Na éS aztán! — veti közbe Gáspár. — Munkaegység is járna szépen, mégpedig... — Az elpöki jövedelmet kapom! — Sokra mész vele, Gáspár, ha mondom!. Neked l .6 munkaegység járna! — Az öreganyádat bolondítsd! — kel ki. magából Gáspár. — Nem bolonditalak én, Gáspár!... mostmár együttesen szántják a papírt a ceruzával. Gáspár homlokán veríték gyöngyözik. Valami nem stimmel. — Hej az eszem csavargóját! — kap a fejéhez, amikor meglátja, hogy : tényleg 876. — Engőrn rútul becsaptak, cimbora! Becsapott az elnök, meg a tagság! Meg te... te... — úgy szalad az elnökhöz, hogy a fiók puli alig győzi követni.-> — Idefigyelj elnök elvtárs! — veri az asztalt term-' hangon-. — Ha' nekem nem adjátok ki a kanász fizetést, akkor apellálok. Pörölöm a szövetkezetét! Érted, porolom!... Hosszú időbe télik, míg az elnök lecsillapítja. Ekkor aztán megtudja a felindultság okát. — Te akartad Gáspár, hogy annyit kapj, amennyit én. Elégedj meg mostmár 610 munkaegységgel. — Apellálok! Porolok,, értsd meg, pörölök!... A tagok éjé kerül végül is & dolog. Gáspár szájába keserű most a pípafüst, —Ti akartátok, hogy az elnöki fizetést kapjam — magyaráz halkan és az előtte ülő sógor csizmasarka helyett a bokájába rúg. — Elütöttetek 16 malactól, meg vagy 266 munkaegységtől. Miattatok kell most nyomorognom. Miattatok nem vehetem meg a végszomszéd egész házát. A lányom is férjhez menne.- Hát ezt érdemiem én meg tőletek? Szóljatok már!... tagok csendben ülnek s számolgatnak. Te kérted, Gáspár az elnöki fizetést, mi megadtuk..^ Megkapod az utolsó fillérig, elégedj meg vele... Lehorgasztott fővel távozik Gáspár. Sírás fojtogatja a torkát, úgy érzi rútul rászedték. Nagy bánatában csak egyetlen egy a vigasza. Jövőre nem kell holmiféle elnöki fizetésért őrizni a kondát. Megkapja a kanászbért... REGÖS PÉTER )
