Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-21 / 17. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. január 21. ANNA FESTŐNEK KÉSZÜL A lány 22 éves. Barnahajú, álmodozó szemű, finom arcú. Kereskedő, a szolnoki „Maradékboltban” dolgozik. Iskolába — gimnáziumba jár. Másodikos. Közepesrendű volt, de szeretne jórendű lenni. birkózik az ecsettel, a szénrúddal, a rajzlappal, a modellel, a témával. Egyik legtehetségesebb tanítványa Chlovini Ferencnek, a szolnoki művésztelep szeretett Feri bácsijának. És szorgalmas. Nagy ellenefele: az idő. Kucsmás paraszt. (szénrajz) Ami nagyon kevés. Mondja. — Hétfő, kedd: tanulás, szerda: iskola, csütörtök; szakkör, péntek: tanulás, % szombat: szakkör. | „Mellékesen” dolgozik (fe- » lettesei legnagyobb meg-1 élegedésére), — „patronálja” | hatodikos öccsét, „akiből te-1 hetséges karikaturista lehet | még”— és segít özvegy édesanyjának a háztartásban. — Kedvenc festőim? Koszta József. Micsoda belső tűz, színek és csodás finomság!; Megráz, lenyűgöz, felüdít egy-egy Koszta-kép. Zamata van, s olyan intenzív drá- maisága, hogy szinte az ember fejébe szökik a vér. — Szeretem Tornyai Jánosban a nyugtalanságot, Vaszary Jánosban a hihetetlen feszítő ♦ erőt, Mednyánszky Lászlónál t a tökéletes lélekábrázolást. | Szeretem Aba Novákot, de J sorolhatnám sokáig... | — Irodalom? ♦ — Sajnos, kevés időm jut ♦ olvasásra. Most Romain Rol- ♦ landot olvasom, s így őt sze-; retem a legjobban. — Zene? — Legnagyobb élményem Bartók. • Hogy lesz-e Kovács Annából festőművész? Nem tudom. Dehogy Chiovini Ferenc azt mondta egyízben róla, mikor nézegettük Kovács Anna szénrajzait: „Már most felvennék a Főiskolára, ha* meg lenne az érettségije” —| az bizonyos. | — bubor — X Cigánylány. (szénrajz) IVLTMIUS Hl MEGHALT E gy hete már, hogy életének 93. évében meghalt Barla Szabó Jenő gimnáziumi tanár, Móricz Zsigmond utolsó élő tanára. Ő volt Csapodi tanár úr — a Forr a bor című Móricz-regényben, akit a Nyilas Misi (Móricz) vezette diáktisztikar olyan izgalmas körülmények között „buktatott ki” az ifjúsági segélyező egyesület vezérkarából. Meghalt az öreg tanár úr s én örökre lemaradtam egy titkos tervem megvalósulásáról. így történik mindenkivel, aki nem akkor cselekszik, mikor ■valaminek itt van az ideje. Mint süvölvény újságíró 1954-ben ismertem meg Barla Szabó Jenőt. Emlékszem: a szerkesztőség vendégszobájába bejött egy szikár, görnyedt tartású aggastyán és a felelős szerkesztőt kereste. Mint kéznél lévő helyettes én vettem pártfogásba a kisöreget, aki úgy mutatott fehéressárga vászon ruhájában, a kezében szorongatott ugyancsak világos micisapkával, — mintha egyenesen a méhesből rán- dult volna fel hozzánk. Régimódi útitáska is volt vele, meg a hóna alatt valami hosszúkás csomag. Miután terheitől megszabadítva, leültettem az öregurat kicsit pattogósra beidegzett szavakkal közölte jövetele célját. — Kedves öcsém. Barla Szabó Jenő vagyok, Móricz Zsiga egyetlen még élő tanára. Kisújszállásról jöttem. Tudod, abbam a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok regényalakját személyesen ismertem, még talán arra is vissza- emlékszem. hogy ez vagy az a család vagy személy mi úton-módon jutott be az irodalomba, — kérlek- széven. Kedves öcsém, nem szaporítom a szót. Tudom ti újságírók mindig elfoglalt emberek vagytok... Mindjárt adok neked egy kéziratot. Ezután benyúlt vászonzakója belső zsebébe és precízen akta-alakra hajtott gépírásos papírt vett elő. Reszketett a keze míg átnyújtotta. —Tudod, kérlek, elhatároztam, hogy egy sorozatot dolgozok fel nektek Móricz Zsigmond diákköri szerelmeiről. Ez lenne az első, — mutatott száraz rózsaszínű ujjával a cikk címére: „Jászai Blanka — Móricz Zsigmond szerelme.” Most jöttem a megyei rádiótól, az igazgatónő ott is szívesen foglalkozik az ötlettel. Megkért, hogy alkalomadtán tartsak felolvasást a rádióban is. Volt olyan kedves, hogy előre kifizettette a cikket, amit átadtam... Tartottarh már többször előadást Móricz kisúiszáUási diákéveiről a tanulóifjúságnak is... é n pedig csak ültem, bámultam meghatot- tan a 84 éves aggastyánt, aki jóval túlélte halhatatlanná vált tanítványát; aki ismerte Móriczot a kis- és nagydiákot; akiről nem a leghízelgőbb portré maradt a Forr a bor-ban. Röviden elmagyarázta cikke tartalmát. — Jászai Ármin szorgalmas ügyvéd volt — a regényben Kondor néven találod — s a kislányukhoz, Blankához Móricz Zsigát fogadták fel instruktornak 1897-ben, mikor a lánykát polgáriba íratták Szolnokra, mert Kisújszálláson még nem volt polgári leányiskola. Zsiga készítette őt fel a magán- vizsgákra... így fejlődött Id Móricz — Nyilas Misi és Jászai Blanka — Kondor Irénke szerelme. Nos, erről írtam nektek. Figyeld csak! — olvasott fel cikkéből a tanár úr, s ahol jobban alá akarta támasztani a leírtak hitelét, a kéziratban gondosan megjelölte, hogy a regény hányadik oldalán nézhetünk utána. Szó volt a cikkben bizonyos Kiss Jánosékról is, akiknek Kara János-dülő- beli tanyáján egyszer Móricz Zsigmond is kidalólta magát egy disznótoros ebéd alkalmával. — Micsola ételek voltak! cuppantott kedélyesen az öreg tanár — Hallgasd csak, kedves öcsém. Tyúkhúsleves csigatésztával, orrjahús ecetes tormával csukapecsenye, pogácsa főtt gesztenye. Mikor mindezeket jónéhányszor leöblítették koronakerti rizlinggel, János, a háziak 22 esztendős fia elővette citeráját. Rugalmasra hegyezett ludtollal megpengette a húrokat. Azután valaki rákezdte a szép kunsági nótát. Móricz Zsiga is csatlakozott kamasz hangján. Barna kislány de szépen járatnak, Selyemkendő veri a válladat. Ha az isten nékem adna téged, Én is vennék selyemkendőt néked. Kiöntött a Kákát a partjára, Isten véled, rózsám, utoljára! Elmegyek a Tisza mellé lakni, Ott fogok majd szeretőt tartani. Régi idők izét őrzi a nóta. Akkor még meovolt a Kákát, mint a Tisza egyik mellékága. Mikor a nagy folyót szabályozták, kiapadt a Kákát. Lehet, azért vált meg szülőfalujától az egykori halászlegény és ment új hazát, új szeretőt keresni a Tisza mellé. Mikor felengedett elfogódottságom, kezdtem fogalmazni az első és legfontosabb. ugyanakkor primitívnek tűnő kérdést. — Tessék mondani, tanár. úr, milyen diák volt Móricz Zsigmond? Nem emlékezik valami jellemző epizódra?... Ezt a kérdést tettem fel, csökönyösen több változatban, és szintén következetesen mindig ilyen választ kaptam. — Zsiga szorgalmas, szolid tanuló volt, meg egy kicsit nyakas, mondhatnám, makacs. e nnél bővebb jellemzést nem voltam képes kicsiholni az öregből. Nagyon megélénkült, mikor mi is „előre” kifizettük a cikkért járó tiszteletdíjat. Meglátogatott bennünket máskor is. Megírta Móricz kisújszállási „szerelmeit”. Nagy korát meghazudtoló szívóssággal dolgozott Móricára vonatkozó emlékei megírásán. Munkájában támogatta őt a minisztérium és az akadémia is. Azon az első beszélgetésen érlelődött az én titkos tervem. Mint minden, vi- lághödításra induló ifjú újságíró, én is elhatároztam, hogy megírom majd „főművemet”, elbeszélést vagy kisregényt, mellyel átlépek az „íróság” birodalmába is. A nagy írás pedig róla szól majd. — „Megfejtem" a halhatatlan író egykori tanárának „titkát”, aki úgy élte túl tanítványát, hogy róla, mint irodalomtörténeti nagyságról is taníthatott. Választ akarok kapni az egykori problémára, amely világnézeti ütközőpont volt Csapodi tanár úr és Nyilas Misi harcában: úgy látja-e még, mint régen, hogy a jóisten kifürkészhetetlen akaratából voltak és lesznek is mindig szegények és gazdagok? Nagy időközökben találkoztunk s a nagy „mű” egyre késett. Ez valaftbgy hagyományos újságíró sors is. A zsurnalisztika sokkal jobban a mindennapok krónikájához kapcsolja az embert, minthogy túlságosan elidőzhetne a múlt mellett. Utlojära 1957 tavaszán jártam Barla Szabó Jenő kisújszállási otthonában, Széchenyi út 37. sz. alatt. Töpörődöttebb volt, mint azelőtt és apró házisapkájával a fejebúbján, még fürgébben tüsténkedett, mint régen. Jófajta diópálinkával kínált, mondván, módjával neki is élnie kell vele, mert meg van fázva. — Közlöm veled, kedves öcsém, hogy a miniszter is felkarolta munkásságom ügyét. Legutóbb 500 forintot utaltatott ki, csak hogy nagyobb kedvem legyen befejezni. Ha ráérsz, jövő héten gyere fel velem Pestre. Menjünk együtt a kiadóhoz. Egyetmást sikerült Zsigáról visszaidéznem — pislogott rám kicsit zavartan és halántékát kocogtatta mu- tatóújja hegyével. Az újságírót azonban néha másfelé veti az élet, mint ahol a „mű” anyagit megtalálhatná. Azóta sem találkoztam az öreg tanár úrral... Kozák Gábor Egyre több a látogató ismeretterjesztő előadásra ötven ketten gyűltek össze. Eddigre ugyanis elterjedt a híre: kitűnő előadókat, jó szemléltetést hoz a művelődési ház. így esett azután, hogy a so- ronkövetkező, most csütörtökön megtartott előadásra már kilencvenhárman voltak kíváncsiak, a község lakói közül. Tsz parasztok, az állami gazdaság munkásai, fmsz-dol- gozók jöttek össze a „Szerelem, házasság a szocialista társadalomban” című előadásra. Ezt is megyei előadó tartotta. — A propaganda minden rendelkezésemre álló eszközét felhasználom, hogy az embereket megmozdítsam. Nem könnyű, hiszen legalább két és félezer felnőtt lakója van a községnek és bizony jórészüket még nem sikerült mozgósítani. De olyan színvonalas programot tervezünk, hogy reméljük mind többen érdeklődnek majd — mondja az otthon új vezetője. Tiszasülyön most kóstolgatják a kultúrát, fejlődik az emberek tudata, és ha így nő az érdeklődés, rövidesen kicsinek bizonyul majd a művelődési otthon előadótermié. — h. t — És festő. Festőművész. Nem, ezt nem ő mondta ki először. Nem merte. Aztán nagy bizonytalansággal, vágyakozással mégis elárulta. A rajzolás, a festés szerelmese. Nem jár táncolni, szórakozni, moziba, színházba se sokat. „Csak” fest. — Szerencsétlen vagy, — miért nem hagyod abba — mondta neki egy „jóakarója”. — Van értelme? Célja? Gyere, éld az életet inkább. Az igazit. Jó, jő, de mit tegyen, ha neki e2 a2 „igazi”? A festés. Miként kezdődött — Nem is tudom... Ja, Igen. Egyszer, az iskolában. Vásárt kellett rajzolni. Negyedikes voltam. Lerajzoltam egy vásárt. Csak úgy. — Mindenkinek tetszett Én meg tudja mit éreztem? — Megkönnyebbülést. Sokkal vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem ezután. Ekkor jöttem rá, mi hiányzik, mit kell csinálnom, hogy éri is vidám, jókedvű lány legyek, mint a többi. Festeni. És amíg olyan lett, mint a többi osztálytárs, egyúttal más is. Töprengő, merengő kislány, kezében ceruzával, előtte rajzlappal. Skicceit Mindent. Villanó portrékat egy-egy mozdulatot, szemvillanást. Már akkor a szeretetet, a jót kereste a síma és ráncos arcokon, a szemekben. Azóta is ezt kutatja, s mikor megtalálja, rajzolja, festi. — S mindig megtalálja? — Mikor hogy. Én csak ezt tudom rajzolni. Mást nem. Egyszer egy „rossz” arcú mo- dellem volt. Nem tetszett. Főleg a szeme. Mert a szem mindent elárul. Többet, mint az ember, az arc, a mozdulat, a beszéd, a karakter. — Nem tudtam lerajzolni. „Foltban látni” — mondja „ezt kellett és kell állandóan tanulnom”. — Ötvenhat óta Egyetemisták jönnek nép- ; művelési gyakorlatra Szol- | nők megyébe február 19— 128-ig. A debreceni egyete- j mek hallgatói közül húsz I fiatal segíti Pusztamonostor, I Jászágó, Berekfürdő, Mező- hék és Rákócziújfalu kultu- ! rális munkáját. Egy-egy hely- i re bölcsész, mezőgazdász, or- í vos és zenei szakiskolás hallgatóból álló brigád mégy. | ! Nagy eseményre kerül sor január 23-án Martfűn. A községben először tartanak operaelőadást. A debreceni Csokonai Színház művészei mutatják be Verdi: Travia- ta-ját. A Tisza Cipőgyár dolgozói nagy érdeklődéssel vár- i iák ezt a jelentős zenei meg-, i mozdulást; eddig több mint 400 jegyet vásároltak meg elővételben. Még Tiszaföld- várról és Kunszentmárton- ; ból is vannak jelentkezők szép számmal. A szervezés során kiemelkedő munkát végzett Krizsán György, a művelődési ház munkatársa. • Több mint 50 000 forintot fordítottak 1961-ben könyv- vásárlásra a tiszaföldvári községi könyvtárban. A kétezernél több új könyv nagy mértékben segíti a könyvtáros munkáját. A megyei, a járási tanács, a földművesszövetkezetek és a községi tanács anyagi támogatása tette lehetővé a jelentős ösz- szeg felhasználását November elején került a törekvő fiatal Baráth József a tiszasülyi művelődési otthon élére „Nehéz terület” — mondották neki egyesek. Nehéz terület tartja 5 is. A „nehéz terület” legnehe- sebbike az ismeretterjesztés Mert egy bálra, zenés összejövetelre még csak meg lehet mozdítani az embereket, de az előadásokra már nem nagyon. December 15-én került sor Sülyön az első előadásra. Ezen harminckilencen voltak. A második előadásnál ez a szám húszra esett vissza, de a harmadikra, a tbc ről szóló
