Szolnok Megyei Néplap, 1961. december (12. évfolyam, 283-308. szám)
1961-12-07 / 288. szám
1961'. december t. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ♦ Nemtörődömség I apunk többízben meg- ■■ emlékezett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat sokat ígérő terveiről. E tervek szerint hasznos és értékes ismeretekkel kívánták a TIT szakosztályai gyarapítani az emberek tudását, fejleszteni öntudatukat. Decembert írunk és sajnos, egyre több jelét tapasztalhatjuk annak, hogy ezek a szép tervek sok helyen papíron maradnak. Egyszer- kétszer előfordult az is, hogy az előadó nem tartja meg az előadását. Ez nagyon sokat árt az ismeretterjesztés ügyének, de ez a ritkább eset; Az elmaradt előadások túlnyomó többségénél a rossz szervezés, a hiányos előkészítés az oka az előadások elmaradásának. Néhány gyakorlati példával igazolható is ez az állítás. November 3-án a Tisza Bútorgyárba ment ki az előadó, hogy a KISZ szervezet tagjai számára előadást tartson. A portás telefonon körbekérdezte a fél gyárat, ám senki nem tudott semmit a rendezvényről. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a felelős szabadságra utazott. így az előadás szervezésével senki sem foglalkozott. D ecember 1-én Űjszászon a belterületi iskolában maradt el a rendezvény. Itt az .előadó körülbelül négy kilométert gyalogolt, amíg végre kiderült, hogy ezt az előadást sem szervezték meg; a TIT-tel kötött szerződés aláírója, Horváth Ferenc kultúrotthon igazgató éppen nem tartózkodott a községben. Szolnokon az-építőipari munkásszálláson november 29-én maradt el egy előadás, december 5-én, kedden a Délibáb úti iskolában, miután az összeverődött néhány ' tanuló nem nevezhető népes nézőközönségnek. Ez a lista korátsem teljes. Nem mindegyik előadó adta még be jelentését az elmaradt rendezvényekről, és sok olyan hely is akadt, ahol az előadást „bizonytalan időre" elhalasztották. A Vegyiműveknél tíz előadásból álló tematikát készítettek, s az előadók küldésére annak rendje és módja szerint megkötötték a szerződést a TIT-tel; Idáig még egyetlen előadást sem tartottak meg. Ugyanez a helyzet a Budapesti Fűrészek telepén is. A felelős csak kis részben a művelődési otthon vezetője. Egyedül képtelen az embereket az ismeretterjesztés hasznosságáról meggyőzni. Sokkal inkább okolhatók a kudarcért a tömegszervezetek vezetői. A Vegyiműveknek például szakszervezeti bizottsága, KISZ vezetősége van. Vajon miért, nem tartják szívügyüknek a szocialista ember kialakítását szolgáló ismeretterjesztést? De vajon tett-e ezért valamit a pártszervezet is ezeken a helyeken? Beszámoltatták-e a felelősöket, .adtak-e nekik jó tanácsokat, segítséget? Az építőipari munkásszállodában azért nem tartották meg a november 29-i előadást, mert az emberek televíziót akartak nézni. így az előadó dolgavégezetlenül távozott. A Délibáb utcában ellenőrzőkönyv útján értesítették a szülőket, de ennél több nem történt. Ez pedig — úgy látszik — kevés; A nemtörődömség sok vállfája rendkívül jelentős kárt okoz. Elsősorban letöri az előadók ambícióját, hiszen rengeteg előkészület, könyvtári búvárkodás, át jegyzetelt esték állnak egy-egy előadás mögött. Nyugodtan elfogadhatjuk igazságként azt, hogy a TIT-ben dolgozó előadók szinte parancsoló szükségességét érzik annak, hogy tudásukat átadják, hogy embereket neveljenek. Ezt a lelkesedést letörni sok esetben több is, mint nemtörődömség. Nyugodtan nevezhetjük lelkiismeretlenségnek is. Annál is inkább, mert példák egész sora bizonyítja; lehet jól is dolgozni. A Szol- nok-Kertváros-i nőtanács által eddig rendezett előadások közül egy sem maradt el, mindnek volt közönsége és általában igen jól sikerültek. A Járműjavítóban, a Papírgyárban a munkásakadémiai- és egyéb előadásokat mindig nagy érdeklődés mellett tartják meg. Kalmár Frigyes, a Jászberényi Aprítógépgyár szb-elnöke személyesen beszélget a munkás- akadémia minden hallgatójával az előadások előtt. Az eredmény: jóformán soha sincs lemorzsolódás. Ezeken a helyeken hivatása magaslatán áll minden tömegszervezet. e TP ehát így is lehet. De* cember eleje van, az ismeretterjesztési évad javarésze még csak ezután következik. S ha az emberek nevelésének ügyét az illetékesek becsülettel akarják szolgálni, akkor a járműsök, a kertvárosi nőtanács, az Aprítógépgyár lelkes aktíváinak példáját kövessék. — hernádi — Mi mindent szállítanak Könnyű kútfúró berendezés arté&ikutak készítéséhez an'nál lényegesen kisebb és olcsón üzemeltethető motoros fúróberendezést szerkesztettek. Az új fúróval naponta 100—110 métert lehet haladni és már készítettek vele 700 méter mély kutat is. Emellett műszakonként négy ember munkáját takarítják meg. Az új berendezés nagymértékben elősegíti az alföldi falvak és tanyák vízellátásának megjavítását. (MTI) Jászberényben az állomástól a város belsejébe széles úton halad az autóbusz. Az út baloldalán árnyas fák közül magaslik ki a hatalmas, klasszikusan nyugodt stílusú épület. A Felsőfokú Tanítóképző Intézetben három évfolyamon tanítják a jövő nevelőit. Az artézi kút fúróberendezését egészen a legutóbbi időig kézzel hajtották. Az utóbbi években azonban, főleg az Alföldön, annyira megnövekedtek a rendelések, hogy a kútfúrók három műszakban sem tudták teljesíteni a kívánt munkákat. A Csongrád megyei Vízmű és Kútépítő Vállalat hat dolgozója most gépesítette az artézi kút fúrást: olajfúró-berendezésekhez hasonló, de FOTOKÉMIAI KUTATÁSOK A Német Tudományos Akadémián jelenleg vizsgálatok folynak aixa nézve, lehet-e elektrokémiai úton, félvezetők alkalmazása nélkül áramat nyerni a napfényből. Ameny- nyiben ez megvalósul, úgy kémiai úton magas hatásfokkal lehetne a napenergiát elektromos árammá átalakítani és példának okáért egy atomerőmű felületére eső napsugarak jóval több áramét szolgáltatnak, mint amennyi a technika mai állása mellett meghasítással előállítható. A keletnémet kutatók jelenleg olyan eljáráson dolgoznak, amely lehetővé teszi, hogy néhány másodperc alatt, kidolgozószalagok alkalmazása nélkül, a legegyszerűbb eljárással fotókópiákat lehessen készíteni. Otthon helytálltak, más vidékre indulnak a Kisújszállási Gépállomás traktoristái A Kisújszállási Gépállomás, mely- már november 7- re befejezte évi tervét, a teljesítésben most 115 százaléknál tart. Székhelyén — lényegében — befejezte a mélyszántást, melyből kedden csupán 470 hold volt hátra. Ebből 380 hold az Ady Tsz-ben található, ahol helyenként még a letakarí- tatlan szár akadályozza a munkát. — Ha az eső nem tör borsot az orrunk alá, e héten le tudjuk a kisújszállási gondokat — mondotta Papp János igazgató. — Ezután több dolgozónk a kenderesi Haladás Tsz-be siet; mások a Kunhegyesi Gépállomás körzetének tsz-éibe indulnak segítségnyújtásra. Gondolom,, B. Tóth Imre, Simon Lajos, Bocskai Gábor, Tóth Jánosjl és társai „idegenben” i éppúgy helytállnak majd mint idehaza. — Keviben még sok ) szántatlan. Igaz, ott különösen nagyok a követelmények is — jegyezzük meg. •— Jut-e Túrkevére is a gépállomás erejéből? — Tudomásom szerint Tir- kevén még összesen mintegy háromezer hold vár őszi szántásra. Ebből ezer holdat a Vörös Csillag Tsz-ben kell tavasziak alá megszántani. A neves szövetkezet számára Eelajánlottuk segítségünket. Mint tegnap reggel Somosai Árpád főmezőgazdásztól megtudtuk, a Vörös Csillag Tsz — saját erőgépekkel is rendelkezve — 130 kh-t kíván a kisújiakkal felszán- tatni. Ma reggel tíz Zetor érkezik Kisújszállásról Túrkevére, hogy a répaszállításban részt vegyen. (A Kisújszállási Gépállomás ezen felül még bőven rendelkezik szabad szállítókapacitással.) Az ősi szövetkezeti város gépállomásán elvtársi figyelemmel könnyítik meg a traktorosok munkáját. Javarészük ma már a várostól különösen távoleső területeken dolgozik, hová hajnalban és este gépjárműközlekedést biztosítanak- számukra. Ahol a jövő tanítóit nevelik SOROK sorokról Harminc sor nem a világ; megírása mégis arról tanúskodik, hogy a tisza- földvári Lenin Tsz gazdái s vezetői megbecsülik „külső munkatársaik”; a gépállomási traktorosok munkáját, fáradozását. A • harminc-soros levél az őszinte szeretet hangján emlékezik meg a• szorgosan vető Göncző Károlyról, Barta Lászlóról, Holy- ba Andrásról, Czimrák Györgyről, a mélyszántásban jeleskedő Fazekas Mi- hályról, Lengyel Józsefről, Kiss Gáborról; de nem feledkezik meg az univer- zálgépekkel munkálkodó Kovács Sándorról, Komon- di Lászlóról, Szekeres Jánosról, Árvái Istvánról sem. Jutott természetesen a jó szóból Nagy Vince és Szilágyi Mihály brigádvezetőnek is. A tiszaföldvári Lenin Tsz elnöke, párttitkára, föagronómusa írta alá a Cibakházi Gépállomás vezetőihez címzett levelet. Persze, egyetlen aláírás is elég hiteles lett volna; a három azonban különösen sokatmondó, kifejező, i mindenképpen többnek kell tekintenünk egyszerű udvariaskodásnál. ■Rendszerünkben a dolgozó ember megkapja a béri munkájáért; de éppen a szocialista tudat fejlődése folytán tart — joggal — többre is igényt. Munkája elismerésére, megbecsülésér A neves szövetkezetben gondoskodnak arról, hogy a borítékon kívüli juttatás ebben a tekintetben is teljes legyen. — b. z. <— A Zeiss művek kiállítása Kairóban A világhírű jénai Zeiss- művek műszereiből és készüBeszélgetés és a a szolnoki kéményekről seprő-babonáról csővezetéken? Közéi száz esztendeje, 1865- ben rakták le Texasban az első nyersolajat szállító vezetéket. Ma már szerte az egesz világon sokszáz kilométer hosszú pipeline-ok szállítják a legkülönfélébb anyagokat. Kiszámították, hogy az .átlag méretű pipeline (amelyi il a cső átmérője kb. 80 cm) mindössze alig valamivel több üzemköltséget okoz, mint a vasúti tartálykocsikban történő olajszállítás. Ezzel szemben a csővezeték kihasználási foka összehasonlíthatatlanul nagyobb. Egyazon vezetéken keresztül nem mindig ugyanazt az anyagot szállítják. Egy vezeték akár nyolc különféle olajfajtát is tud szállítani, a fűtőolajtól kezdve egészen a repülőbenzinig. A különféle minőségű anyagokat közvetlenül egymásután adagolják a csővezetékbe, mert az anyagok, oéldául a könnyű benzin és a fűtőolaj egyáltalán nem keverednek, hanem dugattyúszerűen vonulnak végig rajta. Érdekes, hogy rádióaktív készítményekkel jelzik egy-egy újabb anyag elindítását. Ne higgyük azonban, hogy kizárólag ásványi olajat szok-i tak csővezetéken szállítani. Tudjuk, hogy Svájcban ésazl osztrák Alpokban tejet szállító plasztik-pipeline működik, egyes országokban pedig gyümölcslcveket, étert, sőt parfőmöt is szállítanak ilyen módon. Bányavidékekről nem ritkán csővezetéken szállítják el a szénport és a vízzel kevert ún. iszapszenet. A karácsonyi és újévi munkaszüneti napokra tekintettel az esedékes bérkifizetéseket a pénzügyminiszter a következők szerint szabályozta: A decemberi és januári bérkifizetéseket az előírt kifizetési napokon kell teljesíteni, az alábbi kivételekkel: az egyébként december 20-án 21-én, 22-én és 23-án esedékes bérek december 20-án; az egyébként december 24-én és 25-én esedékes bérek december 21-én; az egyébként december 26-án és 27-én esedékes bérek december 22-én; az egyébként december 28-án és 29-én esedékes bérek december 28-án: az egyébként lékeiből nagyszabású kiállítást rendeztek Kairóban. A nagy sikernek örvendő kiállításon különös érdeklődést keltettek az automatikus légifényképezőgépek, valamint az ilyen kamerák által készített felvételek elektronikus kiértékelő berendezései. (ADN) december 30-án, 31-én és január 1-én esedékes bérek december 29-én kerülnek kifizetésre. A fent nem említett bérfizetési napok változatlanul maradnak, azokat előrehozni vagy az azokon esedékes bérre előleget folyósítani nem lehet. A fennálló gyakorlat szerint munkabérek borítékolásra a bérfizetésre megállapított időpont előtti napon is folyósíthatók, de a dolgozók részére csak a bérfizetés napján fizethetők ki. Ez az utasítás nem érinti az építőiparban megállapított december 22-i részfizetési napot, amely tehát váltó zatlanul marad. A kéményseprő most érkezett meg Budapestről. Egyelőre civilben van, s csak később öltözik át a szerencsét hozó fekete ruhába. Addig is kifaggatjuk. — Babonásak-e még az emberek? — érdeklődünk, hiszen ilyenkor, Szilveszter előtt, nagyon aktuális ez a kérdés. Legalább is egy kéményseprő számára. — Szilveszterkor csak a szerencsemalaccal tartunk kapcsolatot, de évközben gyakran fogják meg a kabátgombunkat, sokszor kérnek meg arra, töltsünk ki egy-egy lottó- vagy totó- szelvényt. — És valóban meghozzák a szerencsét? — Erről nincs tudomásunk, ugyanis a nyertesek nem dicsekednek, a többiek meg nem panaszkodnak. — De a kéményseprőknek csak van szerencséjük? ' — Tudja, a régiek védőszentjét Flóriánnak hívták. Mi már inkább Albert Flórát tiszteljük. De én még sosem nyertem, s ha váratlan pénz állt a házhoz, az csakis a prémium, volt. — Honnan ered a kéményseprők szerencsét hozó babonája? — Valamelyik francia Lajos király tolvaj kincstárnoka nagyon sok kincset rejtett a palota kéményébe, és azt egy kollegánk megtalálta... — De beszéljünk komolyabb dolgokról is. Hány szolnoki kémény tisztítása a feladatuk? — Gilszki Mihály, a Kéményseprő Vállalat fiatal j művezetője előveszi a kimutatásait. — 30 200 kéményt tizenhat kéményseprő „agyusztál”. Ezeket havonként söpörjük, évenként égetjük, félévenként kormozzuk. De csinálunk Kályhasamottozást, cserépkályhás tisztítást, meg hát amit éppen kell. — Melyik a legmagasabb kéményük? — A cukorgyáré. 72 méter. Évente egyszer tisztítjuk. Az ám a nehéz munka! — Most miért járt Pesten? — Tapasztalatcserén voltam. Az a helyzet, hogy a mi szakmánk évszázadonként csak egyszer modernizálódik. S azzal, hogy Szolnokon most bevezetik a gázfűtést, nekünk is meg kell tanulnunk az új „fortélyokat”. — Beszéljen valamit a kéményekről. — Inkább a kémények építőihez szeretnék beszélni. Mindannyiunknak örül a szíve, hogy látjuk a megannyi épülő házat. De ha megnézzük azok kéményeit, majdnem sírva fakadunk. Sok kőműves felelőtlenül dolgozik, a kémények téglái I között sokszor 6 centis lyukat is hagynak. Ezen pedig átszivároghat a széngáz, a füst, és máris kész a baleset. írja meg a kérésünket- vigyázzanak jobban az építők! Búcsúzóul megkérdezzük, hogyan köszöntik egymást a kéményseprők. „Sok szerencsét” — mondották. És ez kétszeresen igaz. Itt is szénnel, a szén egyik utolsó melléktermékével dolgoznak az emberek, mint a bányában, s a szerencsét sem vitathatjuk tőlük. Legalább is. ami az évvégi prémiumot illeti majd. Mert ahogy megtudjuk, minden kéményt becsületesen kitisztítottak. ? 5 (bis) Felvételre keresünk számlázásban, bérszám fejtésben, általános ad- jj minisztrációban jártas közgazdasági technikumot végzett női dolgozót. Alkalmazunk továbbá adminisztrációs munka végzésére gyors- és gépírást is ellátó • női munkaerőt. AruraktározásI Hivatal Közraktára, Szajol. Jelentkezés ugyanitt a vezetőnél* 7—16 jj óráig, j Decemberi és januári bérkifizetésekről