Szolnok Megyei Néplap, 1961. december (12. évfolyam, 283-308. szám)

1961-12-06 / 287. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. december 6. Szép eredmények a Szolnoki Llőre-nél A minap ünnepségre gyűltek össze a szolnoki 5l-cs .VIvO V „Előre” Sportkörének verseny­zői, vezetői, hogy értékeljék a le­zajlott sportidény eredményeit és megszabják a jövő feladatait. A sportkör titkára részletesen beszámolt az egyes szakosztá­lyok munkájáról. Mint mondot­Népes mezőnyök a Megyei Vívó Szövetség vivóversenyény Vasárnap a Szolnok megyei Vívó Szövetség országos ifjú­sági kard- és ifjúsági férfi tőrvívó versenyt rendezett Törökszentmiklóson a Hu­nyadi úti iskola tornatermé­ben. A népes mezőnyben ott találtuk a Debreceni Vas­utas, a Debreceni Tóth Ár­pád Gimnázium, a Hajdúszo­boszlói Spartacus, a Szentesi MÁV, a Csongrádi Petőfi, a Szolnoki MÁV és a Török­szentmiklósi MÁV vívóit — Kardban huszonnégyen, tőr­ben tizenkilencen indultak. Különösen kardban volt nagy a küzdelem. Már az előmér- kőzések során több holtver­seny alakult ki a továbbju­tásért, illetve a döntőbe ke­rülésért. A versenyt Sonkoly Laj'os (Szolnok) nyerte 7 győzelem­mel az ugyancsak 7 győzel­met szerző Balajti (Szolnok) előtt. A holtversenyt szintén 6 5:4 arányban nyerte. Foko­zatosan jött fel, s a döntőben magabiztosan, találaterősen vívott. Találati aránya is igen jó volt Balajti egyenletesen, jól vívott, de idegekkel nem bír­ja kellőképpen. Kár, mert jól fejlődik s többre is ké­pes. Keskeny (Szolnok) a har­madik helyet 6 győzelemmel szerezte meg. Formásán, jó lábmunkával vívott. Csak az első és második helyezettől szenvedett $:3, illetve 5:4 arányú vereséget. Dókus (Törökszentmiklós) 4 győzelemmel végzett az ötödik helyen. Főleg tempó szúrásaival és vágásaival szerzett találatot. Többet kell gondolnia a védés visszavá­gásra. Szép (Szolnok) 2 győzelem­mel, 8 ktral került a nyolca­dik helyre. Szorgalmas mun­kájának gyümölcse volt a nagy mezőnyben elért helye­zés. Katona (Törökszentmiklós) győzelem nélkül volt kilen­cedik. Bennragad a támadá­soknál. Tőrben Danics (Szolnok) 6 győzelemmel, 12 kt-al vég­zett a második helyen. Gyors volt, jól szúr és véd, de több esetben hegy nélküli volt a szúrása. Báli István 4 győzelemmel a negyedik lett. Jól vívott, de ha megfeledkezett magáról és ugrált, bizonytalanná vált a pengevezetése. Ötödik helytől nyolcadikig 3—3 győzelemmel kerültek a versenyzők. Csak a találat aránya döntött. Berta a hato­dik volt. — Fegyelmezetten, sportszerűen vívott. Persze, az edzések hiánya ki-kiütkö- zött. Vaday (Törökszentmik- lós) került a hetedik helyre. Az utóbbi időben tapasztal­ható szorgalma, s jobb isko­lái alapján megérdemelt az eredménye. Dávid (Szolnok) 0 győze­lemmel lett a kilencedik. A döntőben kevésbé ment neki, mint az előmérkőzéseken. Végeredmény: Ifi kard: 1. Fáy (Csongrádi 8 gy, 2. Danics (Szolnok) 6 gy, 12 kt, 3. Füsti (Szentes) 6 gy, 15 kt, 4. Báli (Szolnok) 4 gy, 5. ölyüs (DVSC) 3 gy, 4 kt, 6. Berta (Szolnok) 3 gy, 8 kt, 15 at, 7. Vaday (Török­szentmiklós) 3 gy, 8 kt, 13 at, 8. Asztalos1 (DVSC) 3 gy, 11 kt, 9. Dávid (Szolnok) 0 gy. Ifi tőr: 1. Sonkoly (Szolnok) 7 gy, 2. Balajti (Szolnok) 7 gy, 3.. Keskeny (Szolnok) 6 gy, 4. Kovács (Hajdúszobosz­ló) 5 gy, 5 Dókus (Török­szentmiklós) 4 gy, 6. Csík (Szentes) 3 gy, 7. Dobos (DVSC) 2 gy, 7 kt, 8. Szép (Szolnok) 2 gy, 8 kt, 9. Kato­na (Törökszentmiklós) 0 gy. Á hét jjll-c 66 a labdrúgó NB III. heti for­dulója alapján. A labdarúgó NB III. december 3-1, — őszi utolsó — fordulójában me­gyénk csapataiban általá­ban majd minden poszton több kiemelkedő teljesítmény akadt. Csupán a kapus és a jobbfedezet helyén nem volt választék. A hét 11-e a kö­vetkezőképpen alakult: Kóródi (Szó. Kinizsi) — Szonda (Jb. Vasas), Seres (Martfűi MSE), Gyémánt I. (Szó. Kinizsi) — Józsa (Jb. Lehel), Papp (Szó. MTE) — Kovács III. (Jb. Vasas), Bán- hidi (Szolnoki MTE), Mikus (Martfűi MSE), Kolláth (Szó. Kinizsi), Hegedűs (Jb. Vasas). ta, a női röplabdacsapat mind a nyári kupában, mind a városi bajnokságban a Kórház együtte­se mögött az előkelő második helyet szerezte meg. Ez szép tel­jesítmény, különösen egy nem­rég alakult fiatal szakosztálytól. Itt külön is kiemelte U. Szabó József szakosztályvezető, Tőrök József Intéző, valamint Kovács Ernő edző áldozatkész, fáradsá­got nem Ismerő munkáját, kik­nek nagy része van az elért jő eredményben. A női röplabdázók legszebb teljesítménye az volt, hogy megnyerték a városi te­rembajnokságot, legyőzve az ed­dig veretlen kórház csapatát. Így birtokukba vehették a városi TST, által adományozott gyönyörű ser­leget. A labdarúgó szakosztály mun­kájával foglalkozva megemlítet­te, hogy a tavaszi idényben az eddiginél sokkal Jobb teljesít­ményt kell nyűjtaniok. Erre min­den lehetőségük megvaft. A ve­zetőség nevében köszönetét mon­dott Földessy Gyula szakosztály- vezetőnek, Bede László intéző­nek, valamint Tóth Béla edző­nek. Kerekes Ferenc, a vállalat igaz­gatója, aki egyben a sportkör el­nöke is, megköszönte a sporto­lók igyekezetét. — Elmondotta, hogy az eddig működő szakosz­tályok mellett a nyáron a válla­lat Tisza-parti üdülőtelepén meg­szervezik majd a vízisportot is, amihez igyekeznek megfelelő fel­tételeket Is biztosítani. Arra kér­te a sportolókat, hogy a Jövőben is olyan eredményesen dolgozza­nak, mint eddig, s azzal a sport­kör és egyben a vállalat hírne­vét is öregbítsék. Végezetüi ki­osztotta a női röplabdások ré­szére a városi bajnokságon nyert érmeket és okleveleket. A labda­rúgóknak pedig a városi bajnok­ság 1960/íl-es idényében elért el­ső helyezésért járó érmeket. Ezután Guba András, a Szol­nok városi Röplabda Szövetség elnöke adta át a női röplabda csapat kapitányának a terembaj­nokságon szerzett első helyért Járó szép serleget. A magunk részéről azt kíván­tuk az új sportkör fiataljainak, hogy az elkövetkezendő' időben is olyan lói és lelkesedéssel sze­repeljenek majd az egyes verse­nyeken, mint eddig. Ezzel nem­csak sportkörük, hanem a vá­ros sportjának fejlődését Is elő­segítik. p, j. 4 Heves megyei labdarúgó bajnokságért C7 Hogyan töltheti be hivatását a Kilián mozgalom A minap tanácskozásra hívta; egybe a Törökszentmiklósi Járá­si Testnevelési és Sport Tanács a járás területéről a Kilián moz­galom hitelesítésével és szerve­zésével megbízott sportvezetőket. Azért gyűltek egybe, hogy a mozgalom héthónapos fennállá­sa óta a szerevzéssel s a lebo­nyolítással kapcsolatos tapaszta­lataikat, észrevételeiket elmond­ják, * illetve módszereiket kicse­réljék. Lesán János, a TST elnöke Is­mertette, hogy a járás és Török­szentmiklós város területén mi­lyen eredményeket értek el ed­dig a Kilián Testnevelési Mozga­lommal kapcsolatban. De nem hallgatta el a meglévő hiányos­ságokat sem. Elmondotta, hogy eddig a jelentkezők száma Tö­rökszentmiklóson 1051, a Járás­ban pedig 1073. Az általános is­kolai tanulók száma 1467, a 'kö­zépiskolásoké 209, az üzemi dol­gozóké 202 és a mezőgazdasági munkásoké 246. Mint mondotta, a Járás és város lakosságának számát figyelembe véve, az össz­lakosságnak mintegy 5 százalé­ka Jelentkezett a mai napig a mozgalomban való részvételre. Nagyszerű küzdelem Martfűi MSE—Hódmező­vásárhelyi MTE 0:0 Martfű, 400 néző, vezette: Hodroga. Martfű: Csendes — Papp R„ Seres, T. Kovács — Mihovits, Szűcs — Böjti, Mé­száros, Mikus, Mezőteleki, Molnár. — H. MTE: Marton — Schan, Holubán, Bacsó — Sepsi, Nagy — Sándor, Berta, Nagynémedi, Alföldi, Zsótér. A helyiek kezdés után azonnal támadtak. Már a 2. percben szögletet harcoltak ki a cipőgyáriak amit az el­lenfél védelme tisztázni tu­dott. A 10. percben alakult ki az első jelentős helyzet a vendégek kapuja előtt. Mol­nár azonban mintegy 7 mé­terről kapu mellé lőtt. Az első negyedérában még két óriási helyzetet teremtettek a martfűi csatárok. Egyiket Mezőteleki, a másikat Molnár hagyta ki. A hódmezővásár­helyiek mindjobban beszo­rultak. A 30. percben cet szöglet jelezte fölényüket. A 32. percben Böjti előtt nyílt gólszerzési alkalom, de úgy látszott, hogy e napon a martfűi csatároknak semmi sem sikerül. \ 40. nercben is­mét feljöttek q vendégek, de gólt nem rúgtak. Fordulás után, a 47. perc­ben már szögletet jelzett a bíró. Az 54. percben szép ado­gatás után Mikus 16 méter­ről a jobb felső sarokra tartó lövését Marton kiütötte, és Holubán felszabadított. A 65. percben Bacsó a 16-oson be­lül kézzel érintette a labdát, a játékvezető határozottan a 11 -es pontra mutatott. Mikus állt a büntetőnek, de kapu mellé lőtt. Néhány percre feljött a H. MTE is. A 30. percben Nagynémedi került jó helyzetbe, de lövése kapu mellé szállt. Az utolsó percek­ben ismét a martfűiek támad­tak, gólszerzési lehetőség nyílt a csatárok előtt, de ezt is ki­hagyták. Színvonalas játékot látha­tott a közönség. A cipőgyári csatárok ezen a mérkőzésen egy fél szezonra való gólhely­zetet hagytak ki. Igaz. hogy a szerencsével hadilábon áll­tak ezalkalommal. Hódmező­vásárhely igazolta jó hírét, különösen a védők dolgoztak jól. Jók: T. Kovács. Szűcs, Seres (a mezőny legjobbja), Mikus, Mezőteleki, illetve: Marton, Holubán, Nagyné­medi, Bacsó. Kiss János Ha az iskolai jelentkezők számát nézzük, akkor az eddigi szerve­zés jónak mondható. Sajnos, nem ez a helyzet más területen. A hiányosság abból adódott, hogy az MHS, a szakszervezet, a térmelőszövetkezetek és az üze­mi - KISZ szervezetek nem fog­lalkoztak kellően a szerevzéssel.k De ugyanez mondható el a test­nevelőkről is, az iskolán kívüli segítségadással kapcsolatban. — Igen sokat kell még tenni azért, hogy e testnevlési mozgalom be­töltse tényleges hivatását. Ezután arról szólt, hogy a já­rás sok sportköre, KISZ szerve­zete és üzeme még elég keveset tett a szervezés érdekében. El­mondotta, hogy a mai napig a járásban százöten szerezték meg a mozgalom jelvényét. Valószí­nű, hogy sok sportvezető rosszul értelmezte a türelmes munkát, mert több helyen, így például a Törökszentmiklósi Fáklya és a Fegyvernek! Községi Sportkörnél eddig egyetlen jelentkező sincs. Ahhoz, hogy a Kilián Testneve­lési Mozgalom a résztvevőknek megfelelő, s elegendő számú sportlétesítményt tudjon biztosí­tani elsősorban az iskolai sport­udvarok létrehozására, a meglé­vők bővítésére, valamint minél több kispálya építésére van szük­ség. Ezután a hozzászólásokra ke­rült sor. melynek során sok jó tapasztalatról, illetve hiányosság­ról számoltak be. Horváth And­rás testnevelő tanár helyeselné, ha az eredmények igazolására vonatkozó jelenlegi szabályt úgy módosítanák, hogy ha egy-egy Kilián versenyről jegyzőkönyvet készítenek, az abban szereplő versenyzőknek eredményeit a Kilián igazolványba az illetékes testnevelő hat napon belül beje­gyezhesse. Általános Iskolákban ugyanis nehezen található olyan tanuló, akit felügyelet nélkül is meg lehelne bízni e fontos fel­adat ellátásával. A testnevelő vi­Tiszafüredi Petőfi—Apci Vasas 3:1 (0:0) Tiszafüred, 600 .níző. vezette: Barcs. Tiszafüred: Tóth H. — Balogh III., Tóth I., Csorna I. — Remenyik, Szamosvári — Zrinyi, Balogh I., Ignác, Megyeri, Fótos. Edző: Gombácsi Zoltán. Apc: Pandúr — Mihályi, Nagy, Zeln — Bogó, Kovács — Czipelle, Ku- vlnszky, Molnár, Csirke, Rácz. Edző: Scherfőző István. Az őszi idény utolsó mérkő­zésén már az első félidőben nagyiramú, de alacsony színvo­nalú Játék alakult ki, Említésre piéltó esemény csak a 25. perc­ben volt, amikor Balogh ni. az utolsó pillanatban mentette Csir­ke lövését. Utána Pandur remek vetődéssel hárított egy sarokra tartó labdát. Fordulás után a vendégek Jöt­tek fel. A 67. percben egy sza­badrúgást Csirke — lesgyanúsan — a hálóba lőtt. 0:1. A hazaiak ezután átcsoportosítottak. Sza­mosvári lett a középhátvéd^ Tóth I. pedig a középcsatár. Ügylát­szik ez használt. A 72. percben Balogh I. szabadrúgásból egyen­lített. 1:1. — A 75. percben ismét Balogh 1. volt eredményes. 2:1. A «5. percben pedig szép helyoserés támadás végén Főtoe állította be a végeredményt. 3:1. A csúszós, mély talajon sok labdakezelési hiba történt. A ha­zaiak — némi szerencsével — megérdemelten győztek. A Já­tékvezető mindkét fél részére többet tévedett. Ezzel azonban nem befolyásolta az eredményt. Jók: Tóth II., a hátvédhármas, Remenyik, Balogh I., — Illetve: Pandur, Mihályi, Csirke, Rácz. Tfüredí Petőfi ifi—Apci Vasas ifi 2U) (2:0). Magyart Kálmán tudósító Nagyarányú győzelmet arattak a Szolno­ki MÁV NB Il-es női asztali- teniszezői a Szombathelyi Cipőgyár ellen. Szó. MÁV—Szombathelyi Cipőgyár 15:3 Szolnok, Újvárosi iskola tornaterme. A szolnoki lá­nyok igen jó teljesítményt nyújtottak -és biztosan érték el nagyarányú győzelmüket. A csapat legjobbja Kunráth- hé volt. Rajta kívül még Bíró játéka emelkedett ki. A szombathelyieknél Mester nyújtotta a legjobb teljesít­ményt A játékosok között a győzelmi arány a következő­képpen oszlott meg: Kun- ráthné 4, Bíró, Balogh, Mol- námé 3—3, Bíró—Győri és a Kunráthné—Molnámé pár, illetve: Veszter 3. A szolnoki lányok legköze­lebb december 10-én Szolno­kon. az Újvárosi iskolában fogadják a Gödöllői Ganz Árammérő Gyár csapatát. Együtt a munkában és a szórakozásban szont kettős feladatát, — á gye­rekekkel való foglalkozást és az eredmények be bélyeg zését — nem tudja ellátni. Bognár Gyula tiszabői testne­velő arról szólt, hogy községük elég kicsi, sportlétesítmények­ben is elég szegényesen állnak. A Kilián Testnevelési Mozgalom azonban hozzásegítette őket ah­hoz, hogy a község vezetői ma már értékeljék a testnevelés fon­tosságát. Hozzáláttak a sportpá­lya fejlesztéséhez és ez biztosí­ték arra, hogy az elkövetkezen­dő évben a tiszabőiek részére is megfelelő sportlétesítmények áll­nak rendelkezésre. Dómján László testnevelő, az általános iskolai sporttanács el­nöke javasolta, hogy az iskolai tanulók minden esetben az isko­lai év kezdetén fizethessék be az, 5 forint nevezési díjat. Az egy év az iskolai tanévnek számítson, ne pedig a naptári évnek. Vélemé­nye szerint így könnyebb lenne az adminisztráció és a pontok gyűjtése is. Szerinte az a tanuló, aki májusban megszerezte a vas jelvényt és júliusban elhagy­ja az iskolát, ősszel másik isko­lában folytatja tanulmányait, át- jeientőiappal új testnevelőjénél jelentkezik. Az új helyen nem fogadják olyan szívesen, mintha ott jelentkezett volna és az 5 fo­rintot is ott fizette volna be. • Török János, a Mezőgépgyár dolgozója örömmel számolt be, hogy üzemükben százketten je­lentkeztek eddig. Ezek részére üzemi labdarúgó- és röplabda bajnokságot rendeztek. Most a i tél beálltával röplabdában, sakk­ban és ^ asztaliteniszben szeretné­nek villámtomát lebonyolítani. Sajnos, terem-hiány akadályozz^ ennek megvalósítását. Ehhez kér­te az illetékesek segítségét. Kerek Béla járási KlSZ.titkár elmondotta, hogy a TST és a KISZ kapcsolata biztosíték arra, hogy a KISZ szervezetekben mi­nél előbb jelentős Kilián szerve­ző munka kezdődhessék. Éz an­nál^ is fontosabb, mert ezzel az Tfjúság a Szocializmusért Mozga­lomban résztvevők is segítséget kapnak a 4. pont követelményei­nek teljesítéséhez. — javasolta hogy a KTSZ-tltkárok és sport­felelősök részére szervezzenek egy közös ankétet ahol a Kilián Testnevelési Mozgalom, a falusi spartakiád és az Ifjúság a Szo­cializmusért Mozgalommal kap­csolatos feladatokat beszélnék meg. Igen eredményesnek érté­keke a járási TST által megren­dezett tízhetes sportpályázatot, amelyen a résztvevők megismer­kedhettek a Kilián Tesnevelési Mozgalom szabályaival. Kérte, bogy a jövőben is rendezzenek ilyet. Végezetül Lesán János TST- elnök foglal a össze az elhang- , zottakat. J A cserkeszöllői Magyar— Román Barátság Termelő- szövetkezetben befejeződtek az őszi munkák. A szövetke­zet vezetősége a brigádveze­tőkkel tanácskozott arról, hogy helyes volna, ha a sze- levényi Szikra Termelőszö­vetkezetnek segítenének. — Ugyanis a szelevényiek a cukorrépa szedéssel marad­tak el. A javaslatot tett követte. Dancsó, Molnár, Berecz és a többi brigádvezetők mint­egy 150 emberrel két napig dolgoztak a Szikra Termelő­szövetkezet répaszedésében. Idősek és fiatalok egyforma lelkesedéssel adták munká­jukat. Ügy mondták, mime­gyénkbe tartozik, az is a mienk. No, meg a munka­egység sem jön rosszul és a Szikra Tsz személyenkénti I kilogramm cukorprémiu­ma. A cserkeszöllőieknél szo­kássá vált már az, hogy a névnapokat közösen ünnep­ük meg. így volt ez a Má­ria, Jolán nap is. A terme­lőszövetkezet asszonyai sütöt­tek, főztek, s kollektiven jó hangulatban ülték meg a névnapokat. A köszöntés mellett sok kedves ajándék­kal lepték meg az ünnepei­teket. Plnczés Pál levelező. Pályázati le hívás A Művelődésügyi Minisztérium és a Képzőművészek Szövetsége pályázatot hirdet a Derkovlts- ösztöndíj megüresedett helyeire. A pályázók kérelmükhöz csa­tolják: eddigi művészi munká­juk részletes Ismertetését, művé­szi tevékenységük tervét, céljait az ösztöndíj Időtartamára, két példányban életrajzukat, főisko­lai végzettség esetén a főiskolai oklevél hiteles másolatát, vala­mint művészi munkásságukat bemutató alkotásaikat. A pályázati kérelmet a Műve­lődésügyi Minisztérium Képző- művészeti Osztályára Budapest, V. kerület, Szalay utca 10. 4. em. 35. (1962. január 31-ig, a műve­ket pelig a Műcsarnokba Buda­pest XIV. kerület, Dózsa György út 37.) 1962. január 30-án és 31-én kell beküldeni. — MEGKEZDŐDIK a hé­ten a fenyőfa-árusítás! Szol­noknak 20 ezer, Jászberény­nek 6600, Törökszentmiklós- nak 3800 folyóméter fenyőt biztosított a kiskereskedelmi vállalat /. tavalyihoz hason­lóan alkalmi árusító helyeket létesítenek Szolnokon, a kert- mozinál, a • Sport-cukrászda udvarán, a piactéren, a kén- savgyáníál, a vasútnál, az Abonyi úti lakótelepen, s a Damjanich uszoda kertjében. — VILÁGHÍRŰ FEST­MÉNYEK bélyegekén. Fran­ciaországban új bélyegsoro- zat kerül kibocsátásra, ame­lyen francia festők világhí­rű képei láthatók. A bélye­geken szereplő festmények között van Georges Bracque: „A hírnök”, Henri Matisse: „Hét akf’, Paul Cézanne: ,.Kártyázók” és Roger de la Fresnaye: „Július” című mű­ve. 'apróhirdetések' V J ALLAS A TISZAMENTI Vegyiművek Szolnok — szovjet szakemberek mellé meghatározott időre TOL­MÁCSOT keres. — Követelmény orosz nyelvtudás szóban és írás- bon. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti osztályán személyesen SZOLNOKI ipari vállalat per­fekt gyors és gépírót alkalmaz azonnali belépés mellett. Cím a kiadóban. A JASZALSDSZENTGYÖRGYI Földművesszövetkezet 330 000 Ft- os raktárkészlettel rendelkező vas-müszaki boltjába azipnnali belépésre boltvezetőt kérés, — Szakmunkás, — működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Útiköltséget felvétel esetén térít. A MEZŐTÚRI Gépállomás keres azonnali belépésre mérlegképes főkönyvelőt. Fizetése: megálla­podás szerint. Ké'szobás, össz­komfortos lakás biztosítva. Je­lentkezés: A Szolnok tnegyei Gépállomások • Igazgatóságánál munkanapokon 8—16 óráig. Er.VEB TERMELŐSZÖVETKEZETEK I - 60 db 35 kg-os fehér hússert<^ eladó. 150 mázsa lucerna és ion mázsa rétiszéna árpáért, vágj búzáért cserélhető Szolnok, Kos­suth Termelőszövetkezet. SZEMEL YGEPKOCSI 4 szemé­lyes eladó. Szolnok, Ságvári ut­ca 17. FOLYTÖNTERMO málnatő kettő forint, — hollandi piros málnatő 4o fillér, — legkorábbi órjásezemü epertő 30 fillér darabonként. — Rajnai, Kútfej (Zala megye).

Next

/
Thumbnails
Contents