Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-30 / 282. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1901. november 30. BU Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottságának ülése Amíg a taggyűlést megtarthatják N e w Y o r k (TASZSZ). — Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottságának kedd délelőtti ülésén folytatták a leszerelés kérdésének megvitatását. Tarabanov bolgár küldött bírálta a nyugati hatalmak kísérletét a leszerelésnek a fegyverzet ellenőrzésével történő helyettesítésére. De Meló Franco Filio brazil küldött hangsúlyozta, hogy feltétlenül létre kell hozni egy hatékony leszerelési szervezetet, amely figyelembe veszi mindegyik fél érdekeit. K. V. Kiszelj ov, a Belorusz SZSZK külügyminisztere támogatta az ^atomfegyver- mentes országok klubjának” létrehozására vonatkozó svéd javaslatot. Ezután a nyugatnémet Bundeswerh felfegyverzéséből és atomfegyverekkel való ellátásából következő veszélyekre hívta fel a figyelmet. Az amerikai leszerelési tervvel foglalkozva hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok küldöttének a békére és a leszerelésre való törekvésről elhangzott szavai ösz- szeegyeztethetetlenek az Egyesült Államokban hónapok óta hallatlan erővel folyó háborús hisztériakeltéssel. Az amerikai tervezet — folytatta Kiszeljov — a valóságban az első szakaszban semmilyen konkrét intézkedést nem tartalmaz és úgy van megszerkesztve, hogy megvalósítása az Egyesült Államok javára billentené az erők mérlegét. Fogla' kozva azzal a kampánnyal, amelynek keretében az Egyesült ÁllamokHavanna (TASZSZ). A Dominikai Népi Szocialista Párt nyilatkozatot adott ki, amely rámutat, hogy az ország lakosságának minden rétege csatlakozott a sztrájkmozgalomhoz, bár a fegyveres erők és a rendőrség kegyetlen megtorlásokkal sújtja a mozgalom résztvevőit. Az általános sztrájk erős csapás az imperialisták ama tervére, hogy az országban fenntartsák Trujillo híveinek uralmát, amelynek megvalósításához felhasználják a kormányt is. A kormány ugyanis ugyanazokból az elemekből áll, akik három évtizeden át fojtogatták a népet. Az általános sztrájk újabb bizonyítéka annak is — hangsúlyozza a nyilatkozat —, hogy a dominikai nép valóban demokratikus és népi kormányt akar, amely megvédelmezi hazája szuve- rénitását és területi épségét, ban lázas sietséggel atomóvóhelyeket építenek, Kiszeljov megállapította, hogy ezzel akarják meggyőzni az amerikaiakat a háború elkerülhetetlenségéről és egyben előkészíteni annak kirobbantását.' A Szovjetunió javasolja, hogy még az általános és teljes leszerelésre vonatkozó egyezmény megkötése előtt a világ számos térségében hozzanak létre atomfegyvermentes övezeteket. Az ENSZ New York (MTI). Mint a nyugati hírügynökségek közük, a jelenleg New Yorkban tartózkodó Strauss nyugatnémet hadügyminiszter kedden szállodájának halijában rövid sajtóértekezletet tartott. Foglalkozott a nyugat-berlini helyzettel, és bér egyrészt a kelet—nyugati tárgyalások megindítása mellett foglalt állást, másrészt annak a néHruscsov Krasznojarszkban Krasznojarszk (TASZSZ). Nyíld ta Hruscsov szovjet miniszterelnök szerdán délelőtt megérkezett a szibériai Krasznojarszkba. A délelőtt folyamán meglátogatta a város több ipari üzemét. (MTI) s amelyben helyet kapnának az ország forradalmi és demokratikus erőinek képviselői. A nyilatkozat felszólítja valamennyi ellenzéki erőt, s mindazokat, akik síkra szállnak a trujilloisták és az imperialisták ellen, szilárdan tartsanak ki. A párt felhívja a zsarnokság bűneivel be nem mocskolt katonákat és fiatal tiszteket is, csatlakozzanak a nép mozgalmához. „Fordítsátok fegyvereiteket a trujilloista gyilkosok ellen! Adjatok fegyvert a népnek! Segítsetek az önkényuralpm ellen folyó nemzeti küzdelemben!” — erre hív fel a nyilatkqzat. A Dominikai Népi Szocialista Párt Központi Bizottsága végezetül hangsúlyozza: az általános sztrájkot folytatni kell egészen Balaguer rendszerének megdöntéséig és egy demokratikus kormány megalakításáig. (MTI) közgyűlésén a2 afrikai atomfegyvermentes övezet létrehozásáról lezajlott vita és az elfogadott határozatok azt bizonyították, hogy ez reális kérdés, amelynek megoldásában az államok többsége érdekelt A belorusz külügyminiszter végül kifejezte azt a meggyőződését, hogy a leszerelés problémája megoldható. Ezzel a Politikai Bizottság délelőtti ülése véget ért. — (MTI). zetének adott hangot, hogy megegyezésre nincs kilátás. Végül a nyugatnémet hadügyminiszter a NATO megerősítését sürgette, felhívta a tagállamokat, hogy „a nyugati szövetség hatékonnyá tétele’’ végett mondjanak le szuverenitásuk egy részéről. * Az AP hírügynökség arról tájékoztat, hogy kedden Messmer, a francia fegyveres erők minisztere tíznapos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett Messmer amerikai tartózkodása idején Mcnamara hadügyminiszterrel tárgyat • A Reuter és az AP arról számol be, hogy Rusk amerikai külügyminiszter kedden este beszédet mondott New York-ban a Politikai Tudományok Akadémiáján. E beszédében megismételte a „kommunista veszélyről” szóló frázisokat és összefogásra buzdította a nyugati hatalmakat Hozzáfűzte azonban, hogy az Egyesült Államok hajlandó tárgyalni a Szovjetunióval bizonyos kérdéseikről. Amerikai nézet szerint a tárgyalásokon a következő kérdésekben van kilátás a megegyezésre: a fegyverzet ellenőrzése, bizonyos égető kérdések, válságok, megoldása és bizonyos fokú együttműködés megteremtése. Ez az együttműködés az egészségügy, a tudomány, az űrkutatás és a békés célú atomkutatás területén valósulna meg. 16. Csujkov (felemeli a kagylót): Varenyikov elvtárs! Küldöttség jött Fritschétől a marsallhoz címzett levéllel, melyben az áll, hogy Göbbels halott', és az ötvenhatodik Tank Hadoszlop parancsnoka, Weidling tábornok, megkezdte a kapitulációt. Várok Fritschére, aki rádión akar beszélni a német néphez. (Szünet.) Marsall elvtárs, Csujkov tesz jelentést. Küldöttség jött egy levéllel a „Herr Marschallhoz...” Beolvasom. „Mint már Krebs tábornok közölte, Göring volt birodalmi kancellárt nem lehet megtalálni. Dr. Göbbels halott. Mint azoknak egyike, akik életben maradtak, kérem önt, vegye védnöksége alá Berlint. Nevemet ismerik." Engedélyt kér, hogy rádión beszélhessen. KegyélD ominikai helyzetjelentés Santo Domingo (MTI). — Kedden az ellenzéki pártok felhívására általános sztrájk kezdődött a Dominikai Köztársaságban. A Santo Domin- góban működő ellenzéki rádió bejelentette, hogy a sztrájkot a jelenlegi kormány megdöntéséig folytatják. Az egész országot átfogó mozgalomban állami tisztviselők, cukoripari munkások, postaalkalmazottak, egyetemi hallgatók és mások vesznek részt. Balaguer miniszterelnök kedden este rendeletet adott ki arról, hogy minden olyan tisztviselő és munkás ellen eljárást indítanak, sőt elbocsátják állásából, aki szerdán nem jelenik meg munkahelyén. A Dominikai Nemzeti Polgári Unió, az ország legnagyobb ellenzéki pártja, valamint más ellenzéki pártok és szervezetek közleményt adtak ki a válság fejleményeiről. TASZSZ-jelentés szerint a közlemény kiemeli, hogy Balaguer november 26-án hajlandónak nyilatkozott lemondani és átengedni helyét ideiglenes kormánynak* de kormányának tagjai később arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Balaguemek az 1962 májusában tartandó választásokig be kell töltenie az elnöki tisztséget. Mint újabb nyugati tudósítók jelentik, a fővárosban továbbra is harckocsik és katonai járművek cirkálnak. A UPI szerint összetűzésekrőd még nem érkeztek jelentések. London (TASZSZ). Melikjan, a TASZSZ tudósítója interjút készített Nagy- Britannia Kommunista Pártjának az SZKP KXII. kongresszusán részt vett tagjaival. A nyilatkozók — P. Car- rigan, a f^plitikai Bizottság tagja, á szakszervezeti pártmunka felelőse, Nora Jeffrey, a Politikai Bizottságnak az agitációs és propaganda munkáért felelős tagja, valamint Jack Pescow munkás — megállapították, hogy a kongresszus munkájából az új program és annak vitája gyakorolta rájuk a legerősebb hatást. P. Carrigan kijelentette, a világ észre fogja venni, hogy a Szovjetunió nemcsak a tudomány és a technika terűmet kér a nép nevében és alkalmat arra, hogy az emberiség javára dolgozhassák. Aláírás: Dr. Fritsche, a Propaganda Minisztérium igazgatója”. Weidling tábornok is megadja magát. Egészen berekedtem. Átadom a kagylót Pozsarszkijnak. Pozsarsekij ismét felolvassa a levelet a marsallnak. Belép a Katonai Tanács egyik tagjá. Csujkov (átveszi a kagylót): Hogy hol van Krebs tábornok? Ügy hírlik, ő is öngyilkos lett. Ki a berlini parancsnok? Weidling tábornok. Jöjjön ide. Mint hadifogoly. (A németekhez): Fritschén kívül ki van még hivatalban? — Senki a vezetők közül. Csujkov: De hol van Bormann? — Feltehetőleg Hitlerrel együtt volt a Kancellárián,. A taggyűlésig még egy jó hét van. A beszámolóhoz az anyag együtt van, csak össze kell állítani. A párttitkár, Bíró Kornél azonban úgy látja, van még néhány dolog, amiért a vezetőségnek addig is össze kell ülnie; a technikai előkészítés. Hisz az is nagyon fontos. Néhány óra múlva már tanácskoznak. A titkár bevezetőjében azzal kezdi, hogy az egész taggyűlést a politikai és gazdasági feladatok keretébe foglalva kell megtartani. — Az ötéves terv időszakában 23 százalékos forgalom- emelkedést érünk el a kereskedelemben. Az élelmiszer kereskedelemnek — így tehát a mi vállalatunknak is — ennél is magasabbat. Hozzá kell hát ehhez kezdenünk már most. Erre egyik legjobb alkalom lesz a taggyűlés. Azt is tudjuk, hogy a vállalat eddig kétszer érte el a kiváló vállalat cimgt. Sok lehetőségünk van ahhoz, hogy harmadszor is elérjük, ami pedig még hiányzik, teremtsük meg. Legyen pártszervezetünk segítségére ebben a vállalatvezetésnek. Ez lesz majd a taggyűlésünk legfontosabb feladata. Ezt viszont sokféleképpen elő kell segíteni. És a vezetőség tagjai sorban megkapják a feladatot, ki mit tegyen még addig. Lázár elvtárs előkészíti a termet. Zagyi Jánosnéra a taggyűlés ünnepélyességének megszervezését bízzák, ö vállalja, hogy egy szép verset is megtanít még addig valamelyik kiszistávaL Erdős elvtárs, a vállalat igazgatója arról gondoskodik, hogy akik a taggyűlés időpontjában műlétén előzi meg az Egyesült Államokat, hanem a közszükségleti cikkek termelésében is. Kiemelte, hogy őt személy szerint a lakásprobléma megoldása érdekelte leginkább. Ez olyasmi — mondotta — amiről a Glas- gow-i munkás még csak nem is álmodhat. Az angol munkások a burzsoá sajtón keresztül nem értesülhettek teljes egészében a XXII. kongresszus munkájáról, — mégis rendkívül nagy érdeklődést tanúsítanak a kongresszuson elfogadott program iránt. Nora Jeffrey megemlítette, hogy mennyire másképpen vetődik fel a Szovjetunióban és Angliában a munkatermelékenység emelése. Angliában ahol gáz-robbanás történt. Göbbels családja is ott pusztult el. ' Csujkov: Weidling tábornok nemsokára itt lesz. Küldjünk Fritscheért? Értem. Igen. Helyes. A várost és a hadifoglyokat védnökségbe vegyük? Nagyon helyes. Értem. Közölhetem ezt velük? Ügy lesz. Helyes. Megteszem, 6 óra 45. Csujkov (a németekhez): Először: a marsall elfogadja Berlin kapitulációját, és elrendeli a tűzszünetet. Másodszor: közölje a legénységgel, a tisztekkel és a lakossággal, hogy minden katonai tulajdont épületet és közvagyont sértetlenül kell átadniok. Semmit sem szabrd robban- taniok, különösen nem katonai tulajdont. Harmadszor: önök egy tisztünk kíséretében elmennek Fritsche úrért, aki beszélni fog a rádióban, azután pedig idehozzák őt. Negyedszer: hozzáfűzöm, hogy kezeskedünk a legénység, a tisztek és tábornokok életéért és a sebesültek orvosi éllátásáért. ötödször: gondoskodniok kell arról hogy ne legyenek provokatív lövöldözések és semmiféle rendbontás. A németek védelmet _kérszakban lennének, ' azokat mentesítsék, mert nem maradhat távol senki sem. S ezt a váltótársakkal is meg keli még beszélni. Németh és Kovács elvtársnők dolga, hogy az alapszervezet félszáz tagját értesítsék a taggyűlés időpontjáról Legbiztosabb, ha meghívókat írnak, s azokat juttatják el a tagokhoz. De nem postán. Bár az lenne a legkönnyebb, az nem okozna különösebb munkát. De jobb. ha személyesen adják át az értesítést mindenkinek, a bizalmiak segítségével. Sok idő kell mindenkit személyesen felkeresni. De feltétlenül megéri, hogy a taggyűlés előtt még egyszer szót váltsanak. Aztán javaslat születik: hívjanak még pártonkívülie- ket is. A vállalat közel három és félszáz dolgozója közül sokan megérdemlik ezt a megtiszteltetést. Jól dolgoznak, sokat, kitartóan tanulnak jó társadalmi és KISZ- munkások stb. Hadd tudják meg, milyen komoly munka vár rájuk is. Zagyiné kezében gyorsan jár a ceruza. Lassan a meghívásra javasoltak száma majd kétannyi, mint ameny- nyiben előzőleg megegyeztek. Nem baj, hadd hallják minél többen, mire számítanak, mire vállalkoznak a kommunisták. Aztán mégegv javaslat: Meghívnak nyugdíjas dolgozókat is. Érezzék, nem feledkeznek meg róluk. Biztos lesz néhány jó tanácsuk a fiatalok, a jelenlegi dolgozók számára. És így tovább..* Néhány órás előkészülete ez a szolnoki Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetőségválasztó taggyűlésének. ez az izzasztórendszerek bevezetését és a kizsákmányolás növelését jelenti. A Szovjetunióban a munkatermelékenység emelését újfajta gépek, az automatizálás bevezetésével érik el s az utóbbi nem a munkanélküliséghez, hanem a munkaidő rövidüléséhez vezet Ez az egyik legmeggyőzőbb érv amellett, hogy a munkásosztály miféle hatalomra tesz szert, ha országának gazdája lesz. Jack Pescow, megállapította, hogy a kongresszus elsőrendű jelentőségű a kommunista mozgalom és az egész emberiség' történelme szempontjából. Itt foglalkoztak először soronkövetkező feladatként a munka és elosztás kommunista elvével. (MTI) nék a Propaganda Minisztérium tisztviselői számára. Csujkov: Egy hajuk szála sem görbül meg. — Ki Ön, és mi az ön rangja? Csujkov: Csujkov vezérezredes vagyok. (Telefonál.) Főhadiszállás? Rendeljék el tűzszünetet. Belép Szokolovszki. Fritsche levelét olvassa. Künn világosodik., A marsall telefonál. Csujkov (felemeli a hallgatót): Mi? Vezető emberek családjai Berlinben vannak? Vegye őket védelmébe. (A küldöttekkel, majd a marsal- lal beszél.) Azt mondják, hogy Göbbels családja gázrobbanás következtében meghalt. Fritsche küldöttei azt hiszik, hogy a többiek hozzátartozói Dél-Németországba menekültek. Mihe'yt pontosabb információkat kapok, azonnal értesítem önt. Értem. Ügy lesz. Igen. Ugyanezt Weidling tábornoknak is javasolni fogom. (A németekhez): A marsa1! követeli, hogy biztonsági okokból az épületeket azonnal tisztítsák meg az aknáktól, és adják át az aknamezőket feltüntető térképeket. (Folytatjuk,) Egész évi nyugalmának i &sak 130.- Cfrt az dia-A termelőszövetkezeti tagok háztáji általános biztosítása tűz. betöréses lopás, jég-, baleset és szavatossági károk esetére nyújt védelmet. Fizesse a díjat pontosan! Kárát gyorsan megtéríti az cALlami rBlzt&úl& Ä Dominikai Népi Szocialista Párt Központi Bizottságának nyilatkozata HÍREK as Egyesült Államokból BERLIN KAPITULÁL Visnyevszkij gyorsírói jegyzeteiből íitíerjú a XXII. kongresszuson részt Tett angol nártküldöttsésf taoriaival