Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-29 / 256. szám

1961. október 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kengyelen nincsenek trükkök Mi a Dózsa Tsz titka? Csöndes őszidó, késő dél­előtt. Pár kósza légy züm­mög, újságpapír zizzen: a párttitkár politikai tájékoz­tatóra készül. Barna bár­sonyruhás ember távozóban; az arca elégedett. Belép a tsz méhésze; szól egy keveset a bogarakról, a téli oktatás­ról. Két gazda morog valami hiányzó alkatrész miatt, — megszokottnak ható monda­tokkal szidja a FÖMÁV-ot. Máskülönben teljes esemény- telenség. Szín: a kengyeli Dó­zsa Tsz irodája. — Üjság? Semmi. Csak megvolnánk, — ennyit az el­nök. — Szedjük a répát. — Fizetett? — Tűrhetően; 140 méter- mázsát terveztünk, azt meg­adta. A dohánnyal jobban jártunk. Holdanként nyolc métermázsa helyett tíz és fél lett belőle. Sípos István bri­gádja érti a dolgát. — Jöttömben sok górét lát­tam, és még több kukoricát... — Jól látta. Szemesben számítva huszonöt métermá­zsa a termés. A tervezett ti­zenhét volt. — Meglocsolták? — Nem. De megpremizál­tuk. A hatvan felé közelítő idősb Szepesi Jánosné a ten­geri-rekorderünk. Csak pré­miumként harmincöt méter­mázsa kukorica illeti. Derék asszony. Dolgozott a cukor­répában, cirokban is. A premizálatlan növények sem okoztak csalódást a dó- zsásoknak. Az őszi árpa két, a búza majdnem másfél má­zsával sikerült szebben a ter­vezettnél. Pedig nem is tar­tották túl jól műtrágyával; holdanként mindössze száz­harminc kilogramm körül szórtak ki. — Valami ^trükköV csak alkalmaztak... — Nálunk nincsenek trük­kök, nincsenek titkok, — így Gál Sándor. — Idejében ve­tünk, jókor aratunk, nem fá­zunk a növényápolástól. A kukoricában például három­szor járt a kultivátor, három­szor a kézi kapa. Persze, a jószág is megkapja, ami du­kál neki. így aztán egyetlen fónövényből, az állattenyész­tés egyetlen ágából sem szen­vedünk kiesést. Imitt-amott túlteljesítés is kerül... Az „imitt-amott” mögött nagyon szép eredmények rej­lenek. 1250 helyett 1280 hízót ad át a gazdaság; nem a ter­vezett 115, de 130 kilogram­mos átlagsúllyal. Nevelkedett itt fehérhús, berkshire, corn- wal, mangalica, keresztezett. Ahány fajta, annyiféle igény. Az elnök szerint így jobban hasznosíthatták a rendelke­zésre álló takarmányt. Száznyolcvan sőre tízzel megszaporodott, negyven te- nyészüsző fele már rendelte­tési helyére érkezett — kö­zülük számos extrém minő­ségben. A másfél-kétéves bi­kák súlya 5—6 métermázsa; ötven közül harminc cseh­szlovákiai exportra került. Tehenenként évi 2500 liter tejet terveztek. Akörül sem mutatkozik semmi hiba. — Esztendő elején egy sereg gépet vett át a szövetkezet; köztük két DT-t, hat kor­most, négy Belorusszt, há­rom Zetort, meg jónéhány ekét, kultivátort, gyűrűhen­gert, tárcsát, diszktillert, két SZK—3 kombájnt, öt cséplő­gépet. Ennyi masináért nem is pénz egymillió-négyszáz­ezer forint, amit hat év alatt kell megfizetni. Saját gép­pel olcsóbb a munka. Jó idő­ben — minden elképzelhető kiadást, még az amortizá­ciót is beszámítva — 50—55 forintba kerül egy normál­hold munka. A mai száraz­ságban sem többe hetven­nél. Mindebből logikusan kö­vetkezik, hogy a huszon­négy forintra tervezett mun- kaegvség-érték immár hu­szonöt. — Azt mondják, jövőre meglesz a harminc. Igaz-e? — Tsz-elnök vagyok én, nem jós, — szavakkal nem mond többet Gál Sándor. —- Szeme villanása, bujkáló mosolya azonban arról árul­kodik, hogy a rebesgetés harminc forintos munkaegy­ség-értékről — nem feltétle­nül szófia beszéd... — borváró — Naponként ezer tolást... ... gyűlt össze Hegedűs Lajos, a kunszentmártoni Zalka Máté Termelőszövetkezet baromfigondozója. A tojásokat rekeszekbe rakja, ■ így szállítják a törökszentmiklósi BAB- ____ NEVAL-hoz. _____ Sz abóné számít elvtársaira Szemben ül velem a vé­kony fiatalasszony. Beszél­getünk. A családról, két szép gyermekéről. Előkerül a fénykép is, amit jogos büsz­keséggel mutat: — Nézd, itt az én nagy­lányom. Most jár első osz­tályba. Ez meg öcsi, ő még óvodás. — Nemsokára hazajönnek — mondja, mintha csak az én gondolatomra válaszolna. — Napköziben vannak. — Én mindig délelőtt dol­gozom a gyárban — folytat­ja kis szünet után. — Korán kelek, hogy amit csak lehet, elvégezzek. Elkészítem a reggelit, öcsit öltöztetem, s aztán a férjem vagy a nagy­apa indítja el őket. célkitűzései — sorolja Sza­bóné. — Tanulás? Erre hogy jut időd? — Hát csak úgy. hogy el­lopok az éjszakából. Tavaly a politikai gazdaságtan első évfolyamán tanultam, most a másodikon folytatom. — A pártvezetőségben mi­lyen munkával bíztak meg? — Ezt még nem tudom, eddig nem voltam vezetőségi tag. A taggyűlés után pedig csak annyit mondott a titkár elvtárs, hogy rövidesen ve­zetőségi ülést tartunk. Gon­dolom, ott beszéljük meg, kinek milyen feladat jut. — Lesz munkánk bőven. Sokat kell tennünk az em­berek neveléséért, azért, hogy jóminőségű munkát vé­gezzenek, takarékoskodjanak az importanyagokkal és csök­kentsék a selejtet. Az is fon­tos, hogy egymással szemben segítőkészek, tisztelettudóak legyenek. Szabónéra ezután még több jut a munkából, a felelős­ségből. ö is tudja ezt. De bízik benne, hogy a pártta­gok, akik a taggyűlésen bi­zalmat szavaztak neki, a jö­vőben is mellette állnak. Ha így lesz, az ő segtíségükkel sikeresen elvégzi majd a pártvezetőségben reá váró feladatokat is. N. K. Szabó Istvánná a Mezőtúri Villamos és Géptechnikai Cikkek' gyárában dolgozik. — Régóta? — kérdezem. Három meg három tsz Kinek tanul a szövetkezeti gazda? — Jóformán, amióta az üzem létezik. Elsőéves asz- szony voltam 1953-ban, ak­kor ősszel kezdődött a gyár­ban a munka. Novemberben már én is itt dolgoztam. Ek­kor még velem együtt mind­össze négy női munkás volt A kilenc év alatt sokan jöttek-mentek az üzemből, de Szabóné hű maradt Most is a szereidében dolgozik. Tag­ja a tizenkéttagú „Béke” bri­gádnak, amely a megtisztelő szocialista brigád címért küzd. S hogy nem esélytele­nül, azt az is mutatja, hogy augusztusban csak egy bri­gád előzte meg őket — A minőségi munka, anyagtakarékosság, a politi­kai, szakmai továbbképzés és a kollektív szellem erősítése — ezek a brigád fontosabb MesterszáSlásiak „szilvesztere” A Mesterszállási Gépállo­más dolgozói — mint Zilahi András vezető mezőgazdász jelentette —, péntek estére elértek az esztendő végére: azaz teljesítették évi tervü­ket A gépállomásiak leg­jobbjai között a 120 száza­léknál tartó B. Szabó Sán­dor zetorost emlegetik, ki az utóbbi hetekben ötszáz holdon vetett el. Kólók Fe­renc DT-jével a talajelőké­szítésen munkálkodik; évi tervét eddig 35 százalékkal teljesítette túl. Zilahi elv­társ bizik abban, hogy a Mesterszállási Gépállomás évi tervteljesítése eléri majd a 105 százalékot A törökszentmiklósi járási tanács mezőgazdasági osztá­lyán komolyan foglalkoznak a fiatalok s idősebbek okta­tásával. Kell-e erre ékesebb bizonyíték annál, minthogy a járás közös gazdaságai a tervezett húsz helyett har­minchét (majdnem kétannyi!) mezőgazdasági tanulót szer­ződtettek? Hét másik fiatal tsz-ekben sajátítja el a gép­lakatos, kovács és bognár szakmát Mezőgazdasági ta­nulókban a tiszabői Petőfi és a fegyvemeki Vörös Csil­lag Tsz a leggazdagabb. A Debreceni Mezőgazdasá­gi akadémiára négyen, a jászberényi háromszor öthó­napos tanfolyamra hárman jelentkeztek a járásból. Zsám- békon hárman kezdték meg tanulmányaikat egy tiszabői kislány Karcagon, a Felső­fokú Mezőgazdasági Techni­kumban óhajt szakismere­tekre szert tenni. Mintegy tíz fiatal Szabadszálláson és Kenderesen tanul majd a tél folyamán. Azok a szövetkezetek, me­lyek valóban megfontoltan vetnek számot a holnappal, nem sajnálják a fáradságot ezüstkalászos tanfolyamok szervezésétől sem. Tegnapig a kuncsorbai Vörös Október Tsz huszonöt, a kétpói Sza­badság és a fegyvemeki Vö­rös Csillag Tsz húsz-húsz tanulnivágyó gazdáról adott jelentést. A járás többi ter­melőszövetkezeteiben azon­ban — sajnos — síri csend az ezüstkalászos tanfolya­mok dolgában... A bárom jópélda mellett három kirívóan helytelenről is szólnunk kell: a tiszapüs- pöki Haladás és Győzelem, valamint a fegyvemeki Kos­suth Tsz-érőL Ismert, hogy a tiszapüspöki tsz-eket nem éppen a legjobbak sorában szokás emlegetni — házuk táján tehát nagyonis kívána­tos a korszerű mezőgazda- sági ismeretek terjesztése. A TIT előadásai valóban hasz­nosak, de nézetünk szerint semmikép sem helyettesíthe­tik az ezüstkalászos tanfo­lyamokat, A fegyvemeki Kossuth Tsz a járás közős gazdasá­gainak egyetlen bemutató nagyüzeme. Nem véletlenül, nem sorsolással, hanem ered­ményei révén lett azzá Olyan szövetkezet a fegyvemeki Kossuth, hová más tsz-ek gazdáinak is érdemes elláto- gatniok tapasztalatszerzésre. Ma még érdemes... De vajon az lesz-e néhány év eltelté­vel? Ha hitetlenül is hang­zik, e bemutató üzemben egyetlen mezőgazdasági ta­nulót sem szerződtettek; ezüstkalászos tanfolyamot nem szerveztek. Sem a kuncsorbai Vörös október, sem a kétpói Sza­badság, sem a fegyvemeki Vörös Csillag Tsz nem be­mutató üzem. Ennek ellené­re úgy véljük, hogy a két tiszapüspöki, különösen pe­dig a fegyvemeki Kossuth Tsz vezetőinek érdemes len­ne valamelyikbe ellátogatni- ok — s a helyszínen megtu- dakolniok: miért tartják fon­tosnak a mezőgazdasági szak­ismeretek gyarapítását Szajoli történet ni egyszerre nehéz dolog. Ha valaki elalszik az asszony mellett, nem vakarja a lo­vát. II. Tavaszig, 1960 tavaszáig nehezen született a fordulat Száznyolcvan tagja volt a Vörös Csepelnek, s minden nap húszan-harmincan álltak sorban a szövetkezet irodája előtt. Jöttek segélyért, jöttek pénzért, Jöttek panaszkodni. Az új vezetőség lélekjelen­létéből futott arra, hogy be­le ne fáradjanak panaszdön- pingben. És volt elegendő bi­zalom bennük. Bíztak abban, hogy amit akarnak, az jó és az sikeres lesz, s tudták, hogy van erő bennük ezt meg is valósítani. A naponkénti panaszkodás során alkalom adódott arra, hogy őszintén szótváltsanak a gazdákkal. Felcsillantották bennük a reményt, a gazdál­kodni akarást. Vágó Mihály elnöknek me­zőgazdász képesítése van és tudta, a szép szó, a jó szó is sokat ér, de győzelmet csak a termelésben arathatnak. Vágó Mihály kedvenc növé­nye a kukorica. ötvenkilenc őszén, ahogy idekerült Szajolba, azonnal traktorosok után nézett. Túr- kevéről, Mesterszállásról to­borzott gépeket. A vendég traktorosoktól egyet kért a szövetkezet: minőségi mun­kát harmincöt centiméter mélyen. Ezért a gépállomási fizetésen felül a Vörös Csepel nrtrvtt inovenec naDi kosztol. meg öt forintot a holdankén­ti szántásért A traktorosok kiválóan érezték magukat. Alig lehe­tett hazaküldeni őket, amikor minden talpalatnyi földet fel­szántottak. S amit maguk után hagytak! A szajoliak csak nézték, csodálták a so­sem látott mélységű baráz­dákat; ez aztán a munka. A parasztember bizodalma valahogyan mindig is a baráz­dához volt kötve. A szajoli gazdákat valójában az új ba­rázdák rázták félj A határ új arca keltett bennük igazi felocsúdást. Tavaszra beért a szántás, s az új hantok fölött kezdődött a munka. Hamarosan kitet­szett, hogy újszerű munka. A mezőn éppúgy, mint az istál­lóban. A határban gyorsabban, könnyebben lehetett válto­zást elérni, mint az ólak, is­tállók körül. A Vörös Csepel Termelőszövetkezetben ko­rábban is igen sok lovat tar­tottak. Szó szerint tartották és tengették azokat. A lóápo­lók. a fogatosok nem sokat törődtek velük. Szokásba jött pokróccal pucolni a lovakat. Jobbról is. balról is végig­húzták a pokrócot a lovon, s ezzel befejezték a tisztántar­tását; Az új vezetők, akiknek kü­lönösen szívügyük az állatte­nyésztés. megkövetelték az állatok tisztántartását. Beve­zették a sorpor módszert. Ma is dívik a sorpor. Va­kar ókkal tisztítják, csutakol­ják a lovakat, s a vakarót a kőre verik. A kő megmu­tatja, a lóápoló hányszor verte hozzá a vakarót, mert annyi sor port lehet számí­tani rajta. S a Vörös Csepelben az a legrátartibb lovász, akinek kövén a legtöbb sorpor van. S akinek kevesebb, azt bi­zony egész nap viccelik a többiek. — Asszonyt és lovat tarta­De tréfától eltekintve idős Hegedűs András, idős Domán Mihály, Hajzlencki András és a többi fogatos többet tö­rődnek a lovakkal, mint az­zal, hány munkaegységet kapnak. Ügy vannak vele: ha a ló rendben van, tud dol­gozni. akkor jön a munka­egység. Majdnem szóról szóra ugyanez a folyamat játszó­dott le a gépészetben. A gé­pészet semmivel sem kevésbé volt elhanyagolt állapotban ötvenkilenc őszén, hatvan ta­vaszán. Azzal a különbség­gel, hogy saját gépet alig birtokolt még akkor a szövet­kezet. Ami birtokában volt* arra ránézni nem kívánko­zott az ember. A karbantar­tást utasításra sem végezték el, vagy csak látszat kedvé­ért Munka közben gépszaka­dáskor, géptöréskor derült ld mindig, hogy elmaradt a gép­ápolás. Én nem láttam akkoriban a Vörös Csepel gépeit, de Viczán bácsi esetéből követ­keztetek rá. Viczán bácsi a Tószegi Gépállomáson dol­gozott és hívták haza szö­vetkezeti gépésznek. Megin­gatta a fejét: — Ha soha kenyeret nem eszik a családom, akkor se. A mostani gépparkot ma­gam is megszemléltem, de- hát az már egészen más. Vi­czán bácsi, a szerelő nem is tűri a rendetlenséget. De ma­guk a traktorosok is követe­lik a szombat délutáni kar­bantartást. Ha sürgősen men­ni kell valahová, s nincs idő karbantartásra, már morog­nak a gépészek. «— Az ember is mosakszik, borotválkozik. Azt képzelik, a gépnek nem hiányzik? Hiányzik az, különösen olyan sok gépnek, amennyi a Vörös Csepelben is van. A szövetkezet rállt a saját gé­pesítésre. S a szövetkezeti gazdák, akiknek egykor min­denük a ló volt, maguk ösz­tönzik gépvásárlásra a szö­vetkezetei. A távolabbi útról hazakerülő elnököt mindig azzal fogadják akármi ügyes­bajos dolgot intéz is. — Hallottuk, Szolnokon járt, elnök elvtárs. Sikerült-e gépet venni. Csellengné, a Vörös Csepel hű munkása. (Bokros László rajzai.) S ahogy hosszú küzdelem árán sikerült rendet terem­teni a gépészetben, az állat- tenyésztésben, növényter- m.^ztésben, lassan-lassan ki­alakult a rend mindenütt. A fogatosok másfél éve minden vasárnap reggel bejönnek a szövetkezet székházába. Hátha jött valami sürgős szállítanivaló. Ha jön, akkor azonnal indulnak. Másfél éve se ki-, se berakodásból fek- bért nem fizetett a szövetke­zet. A legtöbb vasárnapon nem is érkezik szállítmány. Rövid1 beszélgetés után ilyen­kor hazamennek a fogatosok. A közös vagyon, a közös vagyon védelme, becsülete a legnemesebb fogalmak közé tartozik a Vörös Csepelien. Ez se ment egvcsapásra. So­kat segített a mákszedés. A szövetkezeti gazdaság évről évre foglalkozik mák- termesztéssel. Az idén is negyven holdon vetettek má­kot. A mák munkálata nehe­zen gépesíthető, legalább is a szedését asszonyok végzik. A múlt nyár végén, ahogy megkezdődött a mákszüret, mindenki kannával járt a mákföldre. Olyanok is, akik egész életükben sose hordtak ivóedényt a határba, hirtelen megszomjaztak. Reggel hoz­ták a vizet a kannában, dél­után vitték a kifejtei' mákot az edényben. Borhinénr.k tűnt fel először, ő csapott lármát. Űgyannyira, hogy az idei máktöréskor azok se hoztak kannát, akik viláj'életükbe’- ki nem mentek a határba korsó nélkül. Inkább nem it­tak, de még a gyanúsítást sem bírták volna el. (Folytatjuk.) Borzák Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents