Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-21 / 249. szám
1961. október 21. SZOLNOK-MEGYEI NÉPLAP A kommunizmus építői kongresszusának hozzászólásaiból Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága Elnöksége tagjának felszólalása A XX. pártkongresszus óta eltelt időszakot a szovjet nép politikai, gazdasági és szellemi életének minden területén végbement nagy fordulat időszakának nevezte. Ma mindenki előtt nyilvánvaló — mondotta *— milyen gigászi munkát végzett ebben az időben a párt és a nép. Pártunk egész tevékenysége vezetett el bennünket a várva várt mezsgyéhez —• a Szovjetunió Kommunista Pártjának új programjához. Leonyid Brezsnyev megjegyezte, hogy az SZKP programja kimerítő választ ad korunk legfőbb kérdéseire. Az új program — mutatott rá —• ragyogó fáklyaként világítja be a szabad és boldog élethez, a kommunizmushoz vezető utat. A Szovjetunió eredményei hangsúlyozta Brezsnyev — azt mutatják, hogy a sikeres megvalósítási útján halad a párt által kitűzött feladat, amelynek lényege az, hogy az egy főre eső termelés színvonalában utód kell érni és túl kell szárnyalni a legfejlettebb tőkés országokat. Brezsnyev beszélt arról a harcról, amely a2 SZKP XX. kongresszusán kidolgozott lenini irányvonallal szembeszegülő párt el lenes csoport ellen folyt. A frakciósok — mondotta — mind a 1:01-, mind a belpolitikában revizionisták, szektánsok és reménytelen dogmatikusok voltak, akik elutasították mindazt, ami újat az élet létrehozott, s ami a szovjet társadalom fejlődésének érdekeiből következett. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a marxizmus-leniniz- mus nagy ügye legyőzhetetlen. Nincs olyan erő, amely megakadályozhatná diadalát. Leonyid Brezsnyev a továbbiakban a következőket mondotta: — Nem lehet nyugtalanság és aggodalom nélkül szólni az albán vezetők tevékenységéről, akik az utóbbi időben lépésről lépésre ássák alá országaink, az SZKP és az Albán Munkapárt barátságának alapjait. Teljes meggyőződéssel kijelenthetjük, hogy az SZKP, annak Központi Bizottsága és személy szerint Hruscsov mindent elkövetett, hogy fejlődjenek és erősödjenek a szovjet—albán kapcsolatok. — Egyetlen mód van az események veszélyes fejlődésének megakadályozására — mondotta Brezsnyev — ez pedig az, ha közös nagy ügyünk érdekében az albán vezetők visszatérnek az internacionalizmus álláspontjára, a minden szocialista országgal való barátság és együttműködés álláspontjára. Büszkék vagyunk arra — folytatta Brezsnyev —, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja volt az, amely levonta azt az igen fontos következtetést, hogy korunkban megvan a háború elhárításának lehetősége. A Szovjetunió, a szocialista tábor ereje biztos támasz a népeknek egy új háború ellen vívott harcban. Leonyid Brezsnyev emlékeztetett a második világháború maradványainak felszámolását célzó szovjet javaslatokra. Rámutatott még, hogy a Szovjetunió programot terjesztett elő az általános és teljes leszerelésről, a gvar- mati rendszer felszámolásáról, a népek barátságának megerősítéséről. „Egyenes és világos út ez, ezt ajánlja a népeknek a Szovjetunió Kommunista Pártja’*. Az SZKP péntek délelőtti ülése Moszkva (TASZSZ). — A szovjet Azerbajdzsán méltóképpen hozzájárult a kommunizmus anyagi és technikai bázisának megteremtéséhez. A következő 20 év során a köztársaság ipari termelése több mint 17-szerésére, a mezőgazdasági termelés pedig ötszörösére emelkedik, — jelentette ki Véli Juszuf Ahundov, Azerbajdzsán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára a kongresszus péntek délelőtti ülésén, A szónok hangsúlyozta, hogy Azerbajdzsán kommunistái az egész párttal együtt teljesen magukévá tették az SZKP Központi Bizottságának a XX. kongresszuson kitűzött lenini irányvonalát és gyakorlati munkáját Azerbajdzsán sikerei a s2ovjet népek barátságának és annak a mindenoldalú segítségnek köszönhetők, amelyet az azerbajdzsán nép a Szovjetunió egész sokmillió családjától, elsősorban az orosz néptől kapott Gennagyij Voronov, az SZKP Központi Bizottsága OSZSZSZK Irodájának elnök- helyettese felszólalásában megjegyezte, hogy az orosz- országi föderáció hatmillió Jekafyerina Furceva, a Szovjetunió kultúrális ügyeinek minisztere kijelentette, hogy a Szovjetunióban a mai nemzedék szeme láttára nagy kultúrális forradalom ment végbe. A kultúrális építésben elért eredményeket jellemezve Furceva többi között elmondta, hogy a Szovjetunióban a szovjet népek 89 nyelvén és 47 külföldi nyelven adnak ki könyveket és folyóiratokat. 1956—1961 között körülbelül 3000 filmszínház épült, mérhetetlenül megnövekedtek a falusi lakosság szellemi igényei. A falusi vidéken 115 ezer klub, és több mint 100 ezer könyvtár működik. Furceva hangsúlyozta, hogy a művészi öntevékenység fejlődése hatalmas lendületet öltött Az országban 600 műkedvelő színház alakult, kilenc millió ember vesz részt az öntevékeny művészeti körök munkájában, körülbelül 1000 műkedvelő filmstúdió jött létra Furceva a Szovjetunióban kiadott külföldi irodalmi alkotásoknak világszerte lelkesedést keltő példányairól szólva, taps kíséretében kijelentette: „a Nyugat legnagyobb művészei nálunk második hazára leltek”. Jekatyerina Furceva bejelentette, hogy az elkövetkező húsz év folyamán a Szovjetunióban meg kell kétszerezni a szépirodalmi művek kiadását, s a tervek szerint 435 színházépületet emelnek”. A szocialista kultúra még nagyszerűbb fejlődésének küszöbén vagyunk”. A szovjet művészet hűségesen szolgálja a béke nemes eszméit, a kommunizmus felépítésének ügyét, — jelentette ki Furceva. — Hangsúlyozta, hogy a szovjet művészek mélységesen belső meggyőződésből szolgálják a párt ügyét, a nénet. Amint Furceva közölte csupán a kultúrális ügyek minisztériuma vonalán a világ 82 orszásával létesítettek állandó kultúrális kapcsolatokat. Tavaly mintegy 2000 szovjet kultúrális személyiség vendégszerepeit ázsiai és afrikai országokban. „A szovjet filmek ott vannak mindenfelé a világ mozivásznain”, 122 országban játszanak szovjet filmeket Furceva beszédének befejező részében arról a harcról szólt, amelyet a szétzúzott pártellenes csoporttal szemben vívtak. A következő felszólaló Jef- rentov, a gorkiji terület párt- bizottságának első titkára volt. Ismertette a terület gazdasági fejlődését, megállapította, hogy a terület dolgozói nagy lelkesedéssel készültek a XXII. kongresszusra. A Gorkij Autógyár dolgozói a kongresszus tiszteletére készítették el a négytonnás GAZ—53 típusú teherautót. A Vörös Szormovo Hajógyár dolgozói szintén a kongresszus tiszteletére készítették el a 300 férőhelyes szputnyik-szár- nyas hajót. — (MTI) kommunistája lelkesen helyesli az SZKP programtervezetét és a párt Központi Bizottságának gyakorlati tevékenységét. Voronov felszólalásában a köztársaság népgazdaság-fejlesztésének kérdéseivel foglalkozott. Ez a köztársaság adja az ország egész ipari termelésének kétharmadát. Az SZKP XX. kongresszusa óta a köztársaságban 3875 ipari nagyüzemet építettek, ezerrel többet, mint az előző öt évben. A következő tíz év leforgása alatt az oroszországi föderáció ipari termelése 2.6-sze- resére, 20 év alatt pedig 5,8 szeresére emelkedik. A köztársaság mezőgazda- sági termelése két évtized alatt 3,6-szeresére növekszik. A 20 éves időszak végén az oroszországi föderáció évente 12 milliárd púd szemesterményt fog termelni. E nagy feladat megoldása érdekében — mondotta Voronov — tervbe vettük a földek jobb kihasználását. A tudomány eredményeinek és a legkiválóbb munkatapasztalatainak általános meghonosítását. Voronov felszólalásában rámutatott, hogy a pártmunka és a gazdasági munka szakszerű összekapcsolása elsőrendű jelentőségű a népgazdaság további fejlesztését célzó tervek megvalósítása szempontjából. Vaezilij Mzsavanadze, a Grúz Kommunista Pari Központi Bizottságaink első titkára Kijelentette, hogy a Központi Bizottságnak a XXII. kongresszus elé terjesztett beszámolója a marxista-leninista elemzésnek és a leninista eszmék alkotó szellemű továbbfejlesztésének példaképe. — Az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a külpolitikája, amely a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésére irányul, általános helyeslésre talált a szovjet nép körében — hangsúlyozta a szónok. — Népünknek meggyőződése, hogy a szovjet kormány továbbra is tevékeny külpolitikát folytat az új háború megakadályozására. Mzsavanadze közölte, hogy Grúziában az utóbbi évek sorén tovább fejlődött sok iparág. Erősen fellendült Grúzia mezőgazdaságénak minden ága. Tovább növekedett a tea-termelés. A hétéves terv végére a köztársaságban 200 000 tonna tea-levelet takarítanak maid be. Kádár János elvtárs Beszéde az SZKP XXII. kongresszusán Moszkva (MTI). Kedves Elvtáreak! Mindenekelőtt őszinte köszönetét mondok pártunk Központi Bizottsága, s küldöttségünk tagjai nevében a meghívásért, a baráti fogadtatásért, a nagy megtiszteltetésért, hogy részt vehetünk szovjet elvtársaink e történelmi jelentőségű tanácskozásán. Átadom a Magyar Szocialista Munkáspárt, az egész magyar nép forró testvéri üdvözletét és jókívánságait a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának, a nagy szovjet népnek. Elvtársak! A magyar közvélemény is ismeri a Szovjetunió Kommunista Pártja programtervezetét és a két kongresszusi beszámolót, amelyet Hruscsov elvtárs tartott A visszhang ismeretében kijelenthetem, hogy nemcsak küldöttségünk, nemcsak pártunk, Központi Bizottságunk, hanem minden magyar kommunista, minden becsületes magyar dolgozó, aki szívén viselT a szocializmus és a béke ügyét, teljes mértékben helyesli a beszámolók, a programtervezet, a Szovjetunió Kommunista Pártja kongresszusának tó irányvonalát. Elvtáreak! Meggyőződésünk szerint az egész nemzetközi kommunista mozgalomnak új, hatalmas erőt ad az a tény, hogy a XXII. kongresszus megerősíti és töretlenül követi a Szovjetunió Kommunista Pártja felbecsülhetetlen jelentőségű XX. kongresszusának irányvonalát. A XX. kongresszus szabadította meg a nemzetközi kommunista mozgalmat a dogmatizmus béklyóitól és új, nagyjelentőségű tételekkel gazdagította a marxi- lenini elméletet. A XX. kongresszus nagyszerű eredményeket hozó, új győzelmes szakaszt nyitott meg nemcsak a magyar nép, hanem az egész szocialista tábor életében. Üj lendületet adott a szocializmusért és a békéért vívott harcnak az egész világon. A magyar kommunisták és népünk nevében köszönetét mondok annak a vezető szovjet kommunista gárdának, amely Hruscsov elvtárssal az élen oly rendíthetetlen bátorsággal és elvhűséggel harcolt az elmúlt években a nagy Lenin eszmei és politikai örökségének teljes érvényre juttatásáért, a személyi kultusz, s annak minden káros kinövése ellen. A kommunista pártok belső egysége éppen úgy, mint a nemzetközi kommunista mozgalom internacionalista egysége mindenkor hatalmas jelentőségű volt és lesz harcunk sikere szempontjából. Pártjaink belső egysége és nemzetközi összeforrottsága csak a marxista-leninista elvek, az ezeken alapuló gyakorlati kommunista politika, a közös elv, azonos cél alapján fejlődhet. Jóllehet a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meg nem alkuvó harca a személyi kultusz ellen időnként és helyenként nyugtalanított, mert felkavarta a poshadt, állott vizeket, és a dohos, homályos sarkokat, de ez olyan nyug- talanítás, amelyre elkerülhetetlenül szükség volt. Itt van a Szovjetunió Kommunista Pártjában 1957 nyarán fellépett pártellenes csoport kérdése. Nyilvánvaló, hogy e csoport káros irányzatát nem a türelem, hanem csak az elvi alapon folytatott kérlelhetetlen harc zúzhatta szét. Ugyanakkor csak ez az elvi harc védhette meg a Szovjetunió Kommunista Pártja sorainak szilárd egységét is. S nincs ez másképp internacionalista egységünk kérdésében sem. Az albán vezetők ielenlegi káros fellépései láttán — amelyeket az imperialisták : máris megpróbálnak kihasználni a szocialista országok ellen — aki valóban a szívén viseli egységünkét, a szocializmus és a béke érdekét, az csak egyet tehet: elvi engedmény nélkül harcod a helytelen, nézetek ellen. Ha ma elmondhatjuk'-*^ é3 elmondhatjuk, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista tábor népeinek egysége és összeforrottsága erősebb, mint valaha, és szüntelenül tovább erősödik, akkor ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Hruscsov elvtárs vezette Központi Bizottsága Lenin tanításához egyedül méltó módon, példamutató bátorsággal és kellő türelemmel, de elvi kérdésekben sol*» meg nem alkudva, szállt síkra a marxizmus—leninizmus tisztaságának védelmében. _ Elvtársak! Nálunk, Magyarországon a felszabadulás után népi hatalom született, és nagyszerű szocialista fejlődés bontakozott ki. Ez a nemzeti újjászületésszámba menő fejlődés a személyi kultusz következtében súlyos törést szenvedett. A revizionisták, a reakciós burzsoák, a nemzetközi imperializmus kihasználta a személyi kultuszt, a szektáns politika okozta súlyos törést, és 1956- ban kirobbantotta az ellen- forradalmi felkelést, amely népünknek nagy szenvedést okozott. De most már ez is a múlté! • A nagy építő munkával járó gond, leküzdeni való nehézség ma is akad Magyar- országon. De az ellenforradalom el van temetve, a párt és a nép összeforrott Népköztársaságunk erősebb, rriirit valaha volt. Az 1960-ban Végződött hároméves terv Idején az ipari termelés 40, a mezőgazdasági termelés 12 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem 19 százalékkal növekedett. A termelőszövetkezeti mozgalom nagy győzelmet aratott, a művelt terület 95 százalékán már szocialista nagyüzemi gazdálkodás folyik. A szocialista termelési viszonyok osztatlan uralkodóvá váltak immár egész népgazdaságunkban. Mostani ötéves tervünk idején teljesen befejezzük a szocialista társadalom alapjainak lerakását és a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszába lépünk. Hálásak vagyunk szovjet testvéreinknek azért a segítségért, amelyet a nehéz helyzetben volt magyar népnek nyújtottak. E segítségnek döntő része volt abban, hogy a magyar nép az ellenforradalmat legyőzte, majd szilárdan és bizakodva halad a szocializmus útján. Pártunk, népünk megedződött e harcban: a szocialista eszme, az internacionalizmus elmélyült tömegeinkben. Pártunkat a dolgozók értik, szavát követik, irányvonalát magukénak vallják. Ezt pedig annak köszönhetjük, hogy pártunk a revizionisták és a dogmatikusok ellen folytatott harcához a XX. kongresszustól, a kommunista és munkáspártok 1957-es és 1960-as moszkvai tanácskozásaitól oly nagyszerű, eszmei fegyverzetet nyert. Elvtársak! Pártunk és népünk drágán fizetett a hibákért és az árulásért: nem kér többé a revizionizmus- ból, de a személyi kultuszból, a dogmatikus, szektáns irányvonalból sem. Mi egy úton és együtt haladunk a Szovjetunió Kommunista Pártjával, amely népét vezetve. rendíthetetlenül és feltartóztathatatlanul halad azon az úton, amelyet Marx. Engels, Lenin kijelölt. Nincs ma a magyar nép érdekeinek hívebb. igazabb és jobb szolgálata,^riííntí aü^aa eltökéltségünk, hogy a szovjet—magyar barátságot mind erősebbé, örökre megbonthatatlan- ná tegyük párt- és állanv kapcsolatainkban, az éle minden területén. Elvtársaki Bizonyosak vagyunk benne, hogy a szovjet nép valóra* Váltja dicső pártjának új programját is és történelmileg rövid időn belül éljut a szabad emberi élet eszményi országába, a megvalósul; kommunista társadalom új világába. Erőt, egészséget és mielőbbi teljes sikert kívánunk minden szovjet embernek, az egész szovjet népnek e világ- jelentőségű program megvalósításához. Elvtársakf K kommunizmus felépítésének nagyszerű programja utat mutat és új reményt kelt á társadalmi haladásért küzdő valamennyi népben. Űj lendületet ad a mi népünk építő munkájához is az a tétel, amely rámutat, hogy a Szocialista országok többé-ltevésbé egyidejűleg történelmileg azonos szakaszban jutnak el a kommunizmusba. E tétel nagyszerű célt tűz ki a szocialista tábor valamennyi népe elé. A Szovjetunió Kommunista Pártjának programja, amely a békés egymás mellett élés biztosítását, az általános és teljes leszerelést, a háborúk és fegyverek nélküli világ megteremtését tűzi ki célul, lelkesíteni fogja a föld minden országának népét, mert e célok elérése minden munkájából élő, hozzátartozóit és népét szerető ember egyetemes kívánsága. A kommunizmus öíy sokak által megálmodott, de most már reális közelségbe jutott világának megteremtéséhez népeinknek még nem keveset kell harcolniok és dolgoz- niok. Ma a népek közvetlen és közös feladata a nemzetközi légkört mérgező kérdések sürgős megoldása, ezek közül is a legsürgősebb a második világháború maradványainak felszámolása, a Nyugat-Németországban teremtett revansista tűzfészek lokalizálása. A magyar országgyűlés október 7-én felhatalmazta kormányunkat a német békeszerződés aláírására. Népünk kész a béke védelméből reá háruló feladatok megoldására. Elvtársak! Drága szovjet testvéreink! A magyar nép már 1919- ben kivívta az első Magyar Tanácsköztársaságot. Ez nagy büszkesége nemzetünknek. — Népünk négy évtizeden át nehéz, rögös történeti utat járt meg és ezalatt két ellenforradalommal Vívta meg harcát. De ma már Visszavonhatatlanul a szocializmus útján halad. Ennek jó kifejezője a többi között az is. hogy már kedden, a kongresszusuk első megnyitó napján nálunk, Magyarországon is szép munkafelajánlásol- születtek a Szovjetunió Kommunista Pártja kongresszusának tiszteletére. Az itt kézhez vett táviratok közllk hogy sok hazánkbéli brigád amely a szocialista brigár címért küzd, felvette a Szov jetunió Kommunista Pártú XXII. kongresszusa nevet Ez a mi dolgozóink őszinte szívből jövő üdvözlete a nagy szovjet testvérnek. Küldöttségünk mégegyszer jó munkát kíván kongresszusuk valamennyi küldöttének s a határozatok megvalósításához sok sikert az egész szovjet népnek. Éljen a szovjet nép és dicső kommunista pártja! Éljen a megbonthatatlan szovjet—magyar barátság! Éljen testvérpártjaink proletár internacionalista egy- séee! Éljen a kommunizmus és a béke!