Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-01 / 232. szám

XII. évfolyam 232. szám. 19G1. október 1.. vasárnap. ÜREGEK NYARA Két levelet hozott a pos­ta. Két községi párttitkár írta. Barta Sándor Tisza- kürtről, és B. Nagy Sándor Tiszatenyőről. Mindkét le­vél arról szól, hogy öre­gek napját rendeztek. Mondjuk ki mindjárt: Emberségre, az öregek iránti tiszteletre valló do­log ez. öregek. Mennyi meleg­séget, mennyi szeretetet sugároz ez a szó. És meny­nyi kétségbeesés, félelem áradt belőle régen, amikor az öregség évei egyet je­lentettek a kilátástalanság- gal, nem egy esetben a számkivetettséggel. Meny­nyien . szerették volna a régi öregék közül, ha csak legalább betevő falat jut nekik arra az időre, ami­kor a munkában megfárad­nak, amikor már nem bír­ják az iramot. Nem jutott sokuknak, noha jórészük egész életén át szolgált érte. S milyen hálásak a mai öregek az­ért a néhány jó szóért is, amit hozzájuk szólnak eze­ken a kis összejöveteleken. Tiszakürtről írja a párt- titkár, hogy az öregek kér­ték, juttassa el üzenetüket a kormányhoz, a párthoz: Nagyon örülnek, hogy ve­lük is törődnek, határozot­tan óhajtják, soha ne le­gyen háború, soha senki­nek ne hulljon könny a szeméből szerettei elvesz­téséért. Mindig éljenek ilyen megbecsülésben az emberek, mint mi most. öregek. Munkában, gond­ban elfáradtak sokasága. Tiszteljük, becsüljük őket Nagy többségük a fiata­lokéval vetekedő lelkese­déssel dolgozik ma is azért, hogy a felnövő nemzedék­nek segítsenek megterem­teni a még szebb holnapot. Mennyi idős munkás van, aki nyugdíjtörvényeink ér­telmében már rég pihen­hetne. De nem tud. Hány öreg munkás van a Szol­noki Járműjavítóban, vagy más nagyüzemben, aki nem tud otthon maradni, mert vonzza, csalja őt a munka­pad, a gép, amelyen évti­zedeken át dolgozott, öreg­jeink felejtve a múlt. min­den rosszát, minden meg­próbáltatását, csak a szépet, a vonzót látják abban az üzemben, amely régen olyan könyörtelen volt hoz­zájuk, úgy elkívánta ere­jüket, fiatalságukat És még akkor is elégedettek voltak, mert a kenyér en­nél is fontosabb volt. Hány idős ember van a karcagi, a mezőtúri, túrke- vei termelőszövetkezetek­ben, akik nem tudnának megmaradni otthon, mert nem tudnak élni munka nélkül. Okos, tiszteletre méltó kezdeményezés az öregek napja. De máskor is, min­denkor tiszteljük, becsül­jük azokat, akiknek olyan sokat köszönhetünk, akik olyan önzetlen segítői ma is a mi építőmunkánknak. Van erőnk, módunk hozzá, hogy anyagilag is könnyeb­bé tegyük öreg napjaikat. A legutóbbi rendezés során az eddigi 650 forintos át­lag-nyugdíj 900 forintra emelkedett. De az öregek napja is azt bizonyítja, hogy a pénz mellett néhány kedves, melegséget sugárzó szó is kell a mi öregeinknek. Né­ha jobban, mint a forin­tok. (B. E.) Elkészítették háromezer község te telisének IS éves irányeiie:! Évente megterveztek száz kilométer termelőszövetkezeti bekötőutat A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsánál a mozga­lom műszaki akciócsoportjai­nak tevékenységéről tájékoz­tatták a Magyar Távirati iroda munkatársát — Ezek a társadalmi tes­tületek éppe.i most, szeptem­ber végén és október elején megbeszélések sorozatán ké­szítik elő az őszi-téli évad munkáját. Mérlegre teszik az eddigi eredményeket és meg­határozzák a tennivalókat. A népfront-bizottságok mellett tömörült műszaki szakembe­rek csoportjai az elmúlt hó­napokban két olyan felada­tot oldottak meg, amelyek az egész országot átfogták. Tár­sadalmi munkában elkészítet­ték számos termelőszövetke­zeti község bekötőútjainak tervrajzait. Segítségük kétsze­resen értékesnek bizonyult. Hasznos volt azért, mert jó­voltából évente mintegy 80 100 kilométeres szakasszal bővülhetett hazánkban a be­kötőutak hálózata, s nagy szükség volt rá azért is, mert mentesítették az állami ter­vező intézeteket, amelyek, egyéb feladataik megoldása miatt, csak később kezdhet­tek volna a tervrajzok kidol­gozásához. — A műszaki akciócsopor­tok hozzáértése és önkéntes feladatvállalása egy másik területen is jól kamatozott. Az év elejétől napjainkig Ma: Ki politizáijon ? ☆ Ez már az élet.. . ☆ Mi újság a művésztelepen í ALMA SZÜRET a Több segítséget a gyakorlati feladatokhoz A TIT téti terveiből Befejezéshez közeledik a tervezési, előkészítési időszak a Tudományos Ismeretter­jesztési Társulat munkájá­ban. Megkérdeztük Lévai István elvtársat, a TIT me­gyei elnökét, milyenek a já­rások, városok téli tervei. — Elmondhatom, hogy a járások és városok igen jó munkát végeztek az elmúlt időszakban. Létrejött a már régóta oly szükséges össze­fogás a különböző állami és tömegszervezetek és a TIT között. Ennek alapján remél­hetjük, hogy előadásainkon nagyobb közönséget üdvözöl­hetünk majd, s tudjuk azt, hogy ez bennünket is szín­vonalasabb, főként a terma­kidolgozták mintegy 3000 község fejlesztésének 15 éves irányelveit. Ezzel lehetővé tették, hogy a tanácsok ve­zetői az éves községfejlesztési tervek beruházásait beilleszt­hessék egy átfogó tervezet programpontjai közé, s elejét vették annak, hogy a követ­kező években falvaink rend- szertelenül fejlődjenek. — Az országot átfogó fel­adatok megoldása közben ki­alakult a műszaki akciócso­portok új hálózata. A me­gyei bizottságokon kívül megalakultak a nagyobb vá­rosok és a járások testületéi is. Tagjaik a jövőben lénye­gesen nagyobb gondot fordí­tanak a környező községek támogatására, megsegítésére. Ennek első lépéseként no­vembertől mintegy kétezer község vezetői támaszkod­hatnak a népfront önkéntes segítőtársainak szaktudásá­ra, ismereteire. A műszaki csoportok tagjai a következő hetekben részt vesznek azo­kon a népfront-bizottsági ülé­seken, amelyeken az 1962-es községfejlesztési terveket tárgyalják. Észrevételeikkel, javaslataikkal részt vállalnak a tervek formálásából. — Ugyanakkor segítenek abban is, hogy a tanácsok vezetői jövőre a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzák a he­lyi erőforrásokat Magyar államférfiak üdvözlő távirata a kínai államférfiakhoz MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kinai Kommunista Párt Központi. Bizottsága elnö­kének; LID SAO-CSI elvtársnak, a Kinai Népköztársaság elnö­kének; CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kinai Népköztársaság Ál­lamtanácsa elnökének; CSU TE elvtársnak, a Kinai Népköztársaság Or­szágos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnöke. PEKING A Kinai Népköztársaság ki­kiáltásának 12. évfordulója alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, a Mágyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány, az egész magyar nép valamint a magunk ne­vében forró testvéri üdvözle­tünket és jókívánságainkat küldjük önöknek és a kinai népnek. A hős kinai nép dicsőséges forradalmi harcának világra­szóló győzelme óta, tapasztalt pártja és kormánya vezetésé­vel, nagyszerű alkotó munká­jával hatalmas eredményeket ért el a szocializmus építésé­ben. A Kinai Népköztársaság léte és nagyszerű fejlődése jelentős része a szocialista tábor legyőzhetetlen erejé­nek. A kinai és a magyar nép együtt halad a szocializmus felépítésének ragyogó útján. Népeinket a proletárnemzet­köziség és a testvéri barátság széttéphetetlen szálai fűzik szoros egységbe az imperia­Diplomakiosztó ünnepség a Zrínyi Akadémián Szombaton diplomakiosztó ünnepséget rendeztek a Zrí­nyi Miklós Katonai Akadé­mia dísztermében. Az ün­nepségen jelen volt Marosán György, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára, — Biszku Béla miniszterelnök­helyettes, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagjai, — Czinege Lajos altábornagy honvédelmi miniszter, a Po­litikai Bizottság póttagja, a néphadsereg több más veze­tője. számos vezető beosztá­sú tisztje. Résztvettek az ün­nepségen az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok parancsnok­ságának képviselői. Ott vol­tak az Akadémia idén vég-, zett hallgatóinak hozzátarto­zói is. A Himnusz hangjai után felolvasták a honvédelmi miniszter parancsát. Ezt kö­vetően átadták a diplomákat az 1960/61-es tanévben ál­lamvizsgát tett hallgatóknak. Az ünnepi beszéd után a végzett hallgatók nevében Molnár Károly aranydiplo- más tiszt tett Ígéretet arra, hogy új beosztásukban be­csülettel megállják helyüket, legjobb tudásuk és képessé­geik szerint teljesítik köte­lességüket. Az ünnenség az Intemacio- nalé hangjaival ért véget, majd díszebéd következett, amelyen Marosán György és Czinege Lajos mondott po­hárköszöntőt. (MTI). lizmus és a háború sötét erői ellen folytatott harcuk­ban. A magyar nép és a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány elismeréssel adózik an­nak a nagy küzdelemnek, amelyet a Kínai Népköztár­saság kormánya az elnyomott és szabadságukért harcoló népek függetlensége és a vi­lág békéje biztosításáért foly­tat. Népünk és kormányunk felemeli tiltakozó szavát minden, a Kínai Népköztár­saság ellen irányuló Imperia­lista mesterkedés ellen és kö­veteli, hogy állítsák helyre a Kinai Népköztársaság törvé­nyes jogait az Egyesült Nem­zetek Szervezetében és min­den nemzetközi szervezetben. Nagy nemzeti ünnepükön további kiemelkedő sikereket kívánunk önöknek és a kinai népnek a szocializmus győ­zelmes felépítéséért, a világ­béke megőrzéséért folytatott küzdelmükben, őszinte szívből kívánjuk, hogy tovább erősödjék a ki­nai és magyar nép örök ba­rátsága, népeink, valamint a szocialista tábor egysége és az egyetemes emberi haladás javára. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke lést közvetlenebbül segítő elő­adások tartására kötelez. — Mit tesznek e célok el­éréséért? — Ebben az évben több munkás- és termelőszövetke­zeti akadémiát szerveztünk. Ezek 10—14 előadásból álló sorozatok, melyeken 60—65 százalékban szakmai temati­kájú, 35—40 százalékban pe dig az általános műveltség köréből vett előadásokat hall a közönség. A jászapáti Velemi Endre Tsz-ben pél­dául 30 fő részére kilenc elő­adásból álló sorozatot szer­veztek, melyen a Foglalko­zási betegségek megelőzése, Merre ta:t a világ mezőgaz­dasága, valamint a Szomszé­daink, barátaink és az Űrre­pülés című előadásokat film- és diavetítések kísérik. Az akadémia hallgatósága ezen­kívül látogatást tesz a buda­pesti Mezőgazdasági Mú­zeumban. Indítunk kisebb, négy-öt előadásból álló sorozatokat is. A kunhegyesi művelődési ház például irodalmi, műsza­ki, agronómiái és pedagógiai sorozatot rendez, a tisza- gyendai művelődési ház pe­dig földrajzi, agronómia! so­rozat mellett egy úgyneve­zett vegyes sorozatot Is indít, amelyen a legkülönbözőbb kérdésekről esik szó. Üj tö­rekvésünk az idén, hogy mi­nél jobban kihasználjuk elő adóteremként a tanyasi isko­lákat. A kunhegyesi Lenin Tsz területén lévő egyik ta­nyasi iskolában előadásokat tartanak a Szovjetunió hét­éves tervéről, a tsz tagok jo­gairól és kötelességeiről, va­lamint a tsz névadójának, Leninnek életéről, munkás­ságáról. — Mit tesznek az előadá­sok színvonalának emelé­séért? — A tavalyi eggyel szem­ben az idén öt megyei elő­adói konferenciát tartunk és gondoskodunk róla, hogy ugyanezeket a konferenciá­kat járási és városi szinten is megrendezzék. Az általá­nos jellegű tanácskozások mellett a szakosztályok is rendeznek szakmai konferen­ciákat, s a megyei szakembe­rek vállalták, hogy segítséget nyújtanak a városokban, községekben működő elő­adóknak. A gárdát egyéb­ként idén ősszel több kiváló szakemberrel bővítettük, — akadnak köztük nemrég dip­lomát szerzett fiatal értel­miségiek is. Az előadói mun­ka rendszeresebbé, megala­pozottabbá tételét kívánjuk szolgálni, azzal is, hogy az előadóknak egyes témákhoz vázlatokat adunk — fejezte be nyilatkozatát Lévai Ist­ván elvtárs. A Szovjetunió hétéves tervének ezredik napja Szeptember 26-án volt a Szovjetunió hétéves ter­vének ezredik napja. Vázlatosan ismertetjük, mi-min­den történt a Szovjetunióban az ezer nap alatt. Ebben az időszakban futott ki a tengerre a világ első atomjégtörője, az ezer nap valamelyikén fényké­pezték le a Hold túlsó felét, valósították meg aa em­ber első űrrepülését, helyezték üzembe a legnagyobb vízierőművet Sztálingrádban és kezdték meg munká­jukat a legnagyobb nagyolvasztók Krlvoj Rogban. A szóbanforgó ezer nap mindegyikén 190 000 ton­na acélt, 450 000 tonna nyersolajat, 850 traktort, 20 millió méter szövetet és egy millió negyvenezer pár cipőt gyártottak, Kazahsztánban pedig 4000 hektár szűzföldet törtek fel. Az ezredik napig 26 millió hektár szűzföldet tettek termővé, 950 000 brigád, műszak, részleg és üzem állt versenyben a kommunista munka kollek­tívája címért, 180 000 kollektívának ítélték oda ezt a megtiszteld címet. 740 000 dolgozó a kommunista mun­ka élharcosává vált, elkészült az észtországi nagy hőerőmű ötödik generátora, amelynek teljesítménye 100 000 kilowatt. Az ezredik napon, szeptember 26-án az üzbég gyapottermesztők az idei termésből eladták a millio­modik tonnát. Azerbajdzsán nyugati vidékén felfedez­tek tizenkét gáz-nyersolaj- és érclelőhelyet, elkészült a 44 900 tonna vízkiszorítású „Szovjetszka ja Rosszi- ja” nevű eethalász-támaszpont, amely még az idén megkezdi a halászatot a Déli-Sark vidékén. Befejezték a Novo Voronyezs-i atomerőmű turbi­nájának szerelését. A turbina teljesítménye 70 000 ki­lowatt. a I.lpeck-i Traktorgyárban pedig elkészült egy rádióval irányított traktor prototípusa. — (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XII. évfolyam 232. szám. Ara 60 fillér 1961. október 1., vasárnap.

Next

/
Thumbnails
Contents