Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-19 / 221. szám

1961. szeptember 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 »Min istrá Ihat-e az úttörő?« Levelet kaptunk Nagykö­rűből, Bálint Bélánétól, az általános iskola szülői mun­kaközösségének egyik veze­tőjétől. így hangzik levele: „Többször _ vitatkoztam már arról szülőkkel és neve­lőkkel, hogy ministrálhat-e egy úttörő, vagy sem? Sze­rintem nem. Sajnos azonban nálunk ezt maga az úttörő- vezető is megengedi. Ügy tudom, hogy ezt az úttörő szövetség működési szabálya ‘iltja. Nem is helyes, ha a ryerek kettős életet él. Nem esz egyenes ember, hanem •ngodozó. Szeretném, ha ez a kettősség ebben az iskolai -vben már nálunk se fordul­va elő. Várom válaszukat.’1 Kedves Levélírónk! Elöljáróban is arra kérjük, ne mulassza el meggyőződé­sét hangoztatni és ne enged­jen belőle akkor sem, ha mások — akárhányan is — ennek ellenkezőjét állítanák, mert önnek van igaza. Ennek kijelentése azonban önmagában kevés. A tiltako­zás bármilyen jogos és he­lyes is, nem elég. Ha az úsz­ni nem tudó gyereknek azt mondjuk: ne menjen a mély vízbe, nem biztos, hogy megérti, mitől óvjuk, mitől tiltjuk. Ugyanígy, ha azt akarjuk, hogy a szülő vagy gyermek megértse, miért ká­ros a kettősség, be kell bizo­nyítanunk: valóban nem hoz jót, valóban káros az. Ml okozza a kettősséget? A gyermeket vonzza az út­törő élet mozgalmassága, ele­vensége, romantikája, s mindaz, ami e szervezetben jó a tanulékony, fogékony gyermeknek. A különböző szakköröktől, a kirándulások­tól, a barkácsolás „művésze­tén” át a jellemnevelésig sok minden az, ami megragadja, leköti nyiladozó értelmét Ugyanakkor a szülők egy részének tudatában ma még él az a tévhit hogy a vallás és az erkölcs azonos fogal­mak. Sokan azért nevelik vallásos hitben gyermekei­ket mert azt remélik, hogy fiuk vagy lányuk így erköl­csös életet él majd. Az erkölcsösségre való tö­rekvést nem ítélhetjük eL De itt van az úttörő szervezet és a szülői munkaközössé­gek mulaszthatatlan nagy feladata: megmutatni ezek­nek a szülőknek, hol kap valóban erkölcsös nevelést gyermekük. Engedje meg kedves Le­vélírónk, hogy a mai idők gyermeke erkölcsi követel­ményeire csak vázlatosan utaljunk. Hiszen azok az út­törő szabályokban mind meg­találhatók. így idézünk be­lőle: »Az úttörő hű gyerme­ke a hazának...* h... Szün­telenül fejleszti tudását, hí­ven teljesíti kötelességeit.” „... Mindig igazat mond és igazságosan cselekszik.” — „... szereti, tiszteli szüleit, tanítóit és megbecsüli az idő­sebbeket” stb. Az úttörő szervezet felada­ta is tehát — és ezt nagyon sokban segíthetik a szülői munkaközösségek is — hogy tagjait e követelmények szél­iemében nevelje. Ha a szülők látják: gyermekeik az út­törő szervezetben megtanul­ják azt, amit tőle várnak, — tisztelettudást, szerénységet, őszinteséget stb; — az úttörő mozgalom a gyermekek er­kölcsi érzékének igazi ápoló­ja. S akkor nem ragaszkod­nak úgy a vallásos nevelés­hez. Abban is nagyon igaza van kedves Levélírónk, hogy az óttörővezetőnek kell minde­nekelőtt állást foglalnia ab­ban, hogyan éljen az úttörő. A nevelők a tanulás min­den vonatkozásában befo­lyásolják, vezetik, irányítják a gyerekeket, s az aprósá­gok legtöbb esetben eszmény- kénüket keresik bennük. — Hiba, ha ezt az irányítást a vallásosság esetében a nagy­körűi úttörővezető elmulaszt­ja. Mint írja, ott az úttörőve­zető azt mondotta: „Nem_ a vallás miatt, hanem azért a néhány forintért mlnistrál- nak a gyerekek, amit kapnak MH.AON alkalommal.” Ez át­látszó lepel, amely mögé a szilárd kiállás elől . ideig- óráig el lehet rejtőzni. Az úttörővezetőnek tudnia kell, hogy a gyermek érdekét ak­kor képviseli legjobban, ha határozott tudományos vi­lágnézetre, szocialista er­kölcsre neveli. Ezzel tehet és tesz legtöbbet azért, hogy növendéke az életben megta­lálja, megállja helyét. Az úttörő szervezet és a szülői munkaközösség felada­ta tehát, hogy többet, jobbat adjon a vallás tudományta­lanságánál A mi úttörő moz­galmunkban megvan az a bizonyos több, jobb. De, hogy mi jut el abból egy-egy fa­lusi úttörőig, az a mozgalom helyi vezetőin, s a szülői munkaközösség tagjain is múlik. Azt írja kedves Levélírónk: Aki vallásos, az legyen val­lásos, aki úttörő, az legyen úttörői Engedje meg, hogy ezesetben nagyobb türelmes­séget tanácsoljunk. Nem oiyan türelmet, hogy marad­jon úgy minden, ahogyan van. Hanem: aki ma még vallásos, azt se úgy nézzék, mintha már örökre az is ma­radna. Különösen gyerme­kek esetében kell ezt meg­értőén mérlegelniük. Miért? Sok-sok vallásos ember na­gyon becsületes, törekvő hon­polgára a mi társadalmunk­nak. S elsősorban ők viselik vallásos nézeteik súlyát, mert a vallásos kötöttségektől ke­veset látnak, keveset értenek meg korunk, mai életünk nagyszerűségéből. A vallásos hitben nevelt gyermekek meggyőzése sem megy olyan könnyen. De nem szabad róluk le­mondani. Bízniuk kell abban, hogy amelyik gyerek Nagy­körűben ma még egyszerre viseli az úttörő nyakkendőt és a ministráns ruhát, az előbb-utóbb fogékony kis fe­jével a haladóbb, a számára is jobb felé hajlik. Csak ne hagyják magukra őket. Meg­kell velük tanítani, hogy a tudomány, a természet isme­rete lelkiekben is sokkal gaz­dagabbá teszi az embert, mint a vallás elvont, misztl kus, túlvilági fogalmai, hogy a tudomány szárnyakat, lel­kesedést, alkotó vágyat köl­csönöz az embernek, míg a vallás meghunyászkodásra, szolgaságra kárhoztatja a leg- szárnyalóbb tettrekészséget is. Kedves Levélírónk! Azért választottuk a véleménycse­rének ezt a módját, mert kérdése lényegében közügy. Válaszunkkal egyidőben kér­jük: legyen tetteiben is min­dig olyan következetes, mint levelében. Soha ne bizony­talankodjon, mert e kérdés­ben Levélírónk képviseli azt a leghaladóbb és legtudomá­nyosabb nézetet, melynek terjesztésére nagy szükség van a mi falvainkban. Köszönjük bizalmát, t fid vözli önt: Borsi Eszter AZ ÖREG CSŐSZ Szolnoki Téli Tárlat: november 5-én Művésztelepünk, megyei képzművészeink egyre na­gyobb szerepet játszanak az ország kulturális életében. Szerénytelenség nélkül mond­hatjuk, hogy a szolnokiak tavaszi budapesti kiállítása országos visszhangot keltett, sőt külföldi érdeklődők is számosán keresték fel. Ez is hozzájárul, hogy me­gyénk dolgozói nagy kíván­csisággal tekintenek az im­már hagyományossá vált Téli Tárlat elé. Festőink és szob­rászaink ezen a kiállításon igyekeznek demonstrálni fej­lődésüket. Üj vonása lesz a tárlatnak, hogy nem decem­berben, hanem már novem­ber 5-én megnyílik, belekap­csolódva abba az ünnepség- sorozatba, amelyet a megyei és városi tanács november 4—7 között rendez Szolno­kon. A tárlaton ezúttal nem­csak a képzőművész munka- csoport tagjai vehetnek részt, hanem mindenki, aki válto­zatos témájú, mai életünket, a dolgozó embert híven be­mutató, az átalakuló tájat tükröző alkotásait 1961. októ­ber 7-ig a Damjanich Mú­zeumba beküldi. A műveket budapesti művészettörténé­szekből és művészekből álló zsűri bírálja és dönti el, me­lyik kerülhet kiállításra. A Szolnok megyei munka- csoport reméli, hogy minél többen küldik be műveiket a tárlat sikere érdekében. A tárlatról a megyei ta­nács segítségével nyomtatott katalógust is készít a képző­művész munkacsoport. Bevallom, engem is a mosolygó, piros almák csábítottak oda. Csak úgy neve­tett rám az ágak közül a „Jonathán” — meg a cirmos „Starking”. Már éppen nyúl­tam az almáért, amikor mögöttem meg­szólalt valaki: — Határszemlén jár az elvtárs? Alacsony idős ember állt ott botra támaszkodva, szigorú arccal, de nevető szemmel — Nem éppen! — válaszoltam — csak olyan szépek ezek az almák... — Idevalósi? — Nem, Szolnokról jöttem! — Hm,,. Hát akkor azért nem is­meri nálunk a rendet. — A bácsi csősz? — Az volnék. No, szeretne egyet? — Nagyon! — Hát akkor kóstolja — szólt, s le­szakította talán a legszebbet. — Aztán mi járatban vannak felénk? Elmondtam, merre jártam, hol készí­tettem riportot. Kiderült, hogy az 5 sze­mélye, élete is megímivaló téma: hisz ő — ifjabb Cseppentő Mihály — alapította több társával Karcag város első termelő- szövetkezetét. S azon bizony senki sem csodálkozzék, hogy ifjabbat mondtam, mert bár betöltötte a 70. esztendőt, még­iscsak ifjabbnak számít Ugyanis él még az idősebb Cseppentő is, az édesapja, aki most élte a 96. nyarat és legjobb egész­ségnek örvend. Állítólag még a múlt év­ben is énekelt a rádióban. S csak tartsa meg még őt minél tovább az „almaérlelő"! — Azelőtt hol dolgozott, Mihály bácsi? — Kubikos voltam — válaszolt — Akkor sokfelé járt! — Körösztül gyalogoltam Szerbiát Voltam Montenegróban, Bukovinában, Al­bániában, Horvátországban... — Mint kubikos? — Afenét Mint katona. Tönkre is ment a lábam, volt olyan nap, amikor az agyusztérungunk 30—40 kiló volt Nem érti ugye? Hát a borjú, amit a hátán ci­pel a katona... Osztón, amikor kitört a forradalom, én is beálltam a Vörös Had­seregbe. Mert igaz-e, mi kellett nekünk? — Az igazság! A föld, meg a na­gyobb darab kenyér. Ezt akartuk. Aztán, hogy nem sikerült, — mert nagyon ránk gyüttek a fehérek — hát engem is meg­látogatott Héjjas Iván bandája. — Elvitték, Mihály bácsi? — El! Este 10-kor jöttek értem... Amikor kiengedtek, elszegődtem Bakon- cásra, báró Springer birtokára. Azt hit­tem, ott majd nyomomat vesztik... De nem nyugodhattam én meg csak 43 utón.. — Itt a szövetkezetben? — Itt! De azért elég mozgalmas volt itt is az élet Sok gondunk volt 1957-ben nyugdíjaztak. Azóta csak az almákkal van törődésem, hogy ne lopják... Mert közel a vasút Aztáin az a huncut szem mindjárt észreveszi ezeket a piros göm- gölyűségeket. — Mekkora ez a gyümölcsös? — Tizenkilenc hold... Ketten va­gyunk csőszök a komámmal... •— Szép termés ígérkezik az idén. — Lesz egy vagonnal almából biztosan, ha nem többel. A jövő hónap derekán kezdjük a szüretet Most még csak azt ad­juk el, ami lehullik. No, eszik még egyet? — Köszönöm szépen, Mihály bácsi, de ha én megeszem, mi marad a tagság­nak? — No, azért jut nekik is. Igaz, több mint ezer tagja van a mi szövetkezetünk­nek — a Lenin Tsz-nek —, de azért tu­dunk nekik is osztani. De hallja-e^ csak nem tesz ki engem is az újságba? — Miért ne. — Szép lányokat kell oda kirakni, nem ilyen öregembereket — szabódott, de azért amikor fényképeztünk és arra kértem, tolja hátrább a kalapját, mért az árnyéktól nem látszik majd jól a képen, készségesen tett eleget a kívánságnak. Búcsúzóul megrakta a zsebünket almá­val, s lelkünkre kötötte, jöjjünk ei szü­retkor: „mert akkor lesz igazán ize® a Jonathán meg a Starking Aztán kezet ráz­tunk és sokáig integetett utánunk. Varga Viktória A jászberényi postás szak- szervezet KISZ-csoportja har­madízben is sikerrel mutatta be szeptember 16-án a város területén Rozov: „Felnőnek a gyerekek” c'mű háromfelvo- násos vígjátékát. Az együttes a városi fellépések előtt a já­rás községeiben: Jásztelken, Jászfényszarun és a Jászsági Állami Gazdaságban vendég­szerepelt. A lelkes csoport produkciójának sikerében oroszlánrésze van a rendező Bötykös Zoltánnak, aki fá­radtságot nem sajnálva fog­lalkozott a csoporttal és Szigligeti Színháztól is se­gítséget kért. hogy a darab minél jobban sikerüljön. Hartmann Ágnes tudósító APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS SZÁMLÁZÁSBAN, gépírásban nagy gyakorlattal rendelkező nő elhelyezkedne vállalathoz, állami gazdaságba, földművesszövetke- zetbe. Munkakör lehet: bérel­számolás, gépírás, felvásárlás, boltvezetés, kisebb Italbolt veze­tés, vagy adminisztratív munka. „Dolgozni szeretnékn jeligére a kiadóhivatalba, ____________________ VA S és faiparban jártas vizsgá­zott munkaügyest azonnal fel­veszünk. Vas és Faipari Ktsz Szolnok, Ostor utca 1. sz.________ HORGOLON.OKET és gobelin ké- zimunkázókat — vidékieket is — felveszünk. Gobelinre betanítjuk. Szolnoki Háziipari Termelőszö­vetkezet, Szolnok, Kossuth tér 1. irodaház. ______________________ VI ZSGÁZOTT szakácsot konyha­főnöknek keres a Szolnok me­gyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szolnok, vöröshadsereg üt 33. Étkező létszám 500 fő. FÉRFI segédmunkásokat vesz fel a MÉK-kirendeltség Szolnok, Ujszászi út 11. GÉPJÁRMŰ KIFOGASTALAN állapotban le vő Zetka 150~es eladó, vagy el­cserélhető IZS-re, vagy Pannó­niára, — különbözeiét fizetem. Érdeklődni lehet: Tiszajenő, Gaj­dos Jenőnél, Rétpart 9. JO állapotban lévő 125-ös Danu- via eladó. Üjszász, Hunyadi út CSEPEL 125-ös jó állapotban e1 adó. Tószeg, Malinovszki út 10­BUDAI 175-ös csónakmotor, test­tel együtt eladó. — Erdeklődn- Szolnok, Kinizsi csónakház. EGYEB EGYETEMI végzettségű, külfö dön tanult szaktanár német francia, angol órákat ad. Szol­nok, Tisza Antal út 16. MEGVÁSÁROLJUK kiolvasol könyveit szeptember 22-én í Szolnoki könyvesboltban. Vásá rólunk régi és új kiadású szép- irodalmi, tudományos és szakiro­dalmi könyveket. — Figyelem Csak egy napig vásárolunk. — Készpénzzel fizetünk. ÉRTESÍTJÜK Törökszentmikl ó; város és a környék lakosait hogy kádfürdőnk szeptember 15- én megnyílt. SZTK, MÁV és KSZKBI utalványokat elfoga­dunk. Községgazdálkodási Válla­lat Törökszentmiklós. ÖNÁLLÓ keresettel rendelkező fiatalember idősebb magányos asszonyt házáért eltartana, lehe­tőleg Kunszer)tmártonban, „Bol­dog öregkor” jeligére a kun­szentmártoni hirdetőbe. Csak egy falusi néni volt... ezt nem mondhatja meg. — Még néhány másodpercig küszködött magában, míg megszülte a választ: — Azt kérdezi Marika, hogy ki volt az a néni? Az egyik ismerősöm a falumból, szívességet kért tőlem, az­tán nem akarta, csak négy- szemközt közölni velem. — Egyébként abban az utcában lakik, ahol a szüleim. S ezzel a dolog lekerült a napirendről. A kollegák a szokott megelégedéssel vették tudomásul, hogy igazán ren­des ez a Péter. Jótulajdonsá­ga számlájára írták még azt is, hogy az ismerősöknek szívesen segít. A dolgot töb­bé nem firtatta senki, ezt így tartották természetesnek. Péter leült az asztalához, s az eset után látszólag nyu­godtan látott munkához. De mert tényleg rendes ember volt, lelkében el kezdett ber­zenkedni valami. Valami, imi azt súgta egyre belül­ről: Péter, ezt nem volna fzabad! Mikor aztán ebéd után kibontotta azt a. kis csomagot, melyet az utcá- hikbeli „idős néni” hozott, beleharapott az egyik túrósle- oénybe, nem érezte az Izét, zsák keserűséget, csupa kese­rűséget, pedig a túróslepényt íppen úgy készítette az édes nint tíz év előtt, amikor zent szuszra húszat is meg fű­lött enni. Valkó Mihály falak. És ezzel végeszakad\ a beszélgetésnek, Péter édes­anyja elindult kifelé, a fit pedig befelé. Amikor Péter visszatért, c lányok közül az egyik — akinek leghosszabb volt c nyelve, de talán a legcsíno- sabb volt — legalább is Pé­ter szemében — megkérdezte csak úgy: ki volt az a falusi néni, akinek úgy magyará­zott? A kérdés Pétert váratlanul érte és az arcát pír öntötte el. Megrezzent egy kicsit, mint­ha a lelkét találták volna el. Hát csak meglátták; — gon­dolta magában. Pedig ő úgy szerette volna, hogy ne is tudják meg. Mert nem kell az ember családi dolgait kartársak elé tálalni, nem ér­dekes az, hogy az ember honnan jött, ő van, ő ilyen és kész: ez számít. Tekinte­tével végigpásztázta az ele­gáns hivatalt, a jólöltözött nőket és tanácstalanul této­vázott, mit mondjon? Meg­mondja, hogy az édesanyja volt a látogató? És hogy azért jött, hogy megnézze nagy fiát, aki a városban az egyik híres vállalat helyettes vezetőjeként dolgozik? Hogy szerette volna megnéni. hogy kik a dolgozó társai? Nemi Péter rosszalólag, mert sze­rinte egyszerűbb lett volna ha az illető személyesen ke­resi meg a hivatalban. Laci bácsi azonban ahelyett, hogy helybenhagyta volna, köze­lebb hajolt Péterhez és a fülébe súgott valamit. Péter pedig vette a kabátját és kur­tán csak ennyit jegyzett meg: — Elnézést kérek, várnak odakint, egy pillanat és rög­tön jövök. — S ezzel eltűnt. A lányok, akiknek az olda­lát majd kifúrta a kíváncsi­ság, meg akarták lesni, va­jon kivel beszélget? Szerin­tük csak nő lehet a dolog­ban, azért nem merte be­hozni, — és kilesték. Péter hangosan gesztiku­lálva beszélt, látszott rajta, hogy türelmetlenül ideges. Vele szemben egy idős, fej­kendős néni, a karján falusi kosár szalvétával letakarva. Péter beszéd közben néha a hivatal felé pülantgatott, va­jon látja-e valaki. — Sajnos, nekem mennem kell, édesanyám, tudja, a hi­vatalból nem lehet sokáig hiányozni. — Tudom, fiam, menj csak, nem akarlak én zavarni, csak meg akartalak egy kicsit néz­ni. már olyan régen nem lát­Péter egy előkelő város hivatalban dolgozik. Jó mo­doráról mindenki csak elis­meréssel beszél. Szaktudásá­ban és hozzáértésében veze­tői mélységesen megbíznak A lányok előtt meg egyene­sen tekintélye van. „Hogy ez a Péter milyen helyet fiú” — mondogatják a kol­legák, amikor Péter ízelítői ad akár intelligenciájából akár jómodorából. Még az idősebb korosztály is úgy is­meri, mint aki tiszteli a te­kintélyt és a kort. Látszólag ugye sok a dicsérő szó? De ezesetben nem az erkölcsi ér­tékek hamisan csengő ara­nyairól van szó, hanem a színarany valóról. Hozzá kell még tenni, hogy Péter — jól- esően, de mértéktartóan — büszke is az elismerésre, hi­szen ha elgondolja, honnan indult egyszerű szülők gyer­mekeként és most hová ért el, az bizony szép. Annak meg különösen örül, hogy az élet bonyolult útvesztőiben is re­mekül találja meg mindig a kivezető Ariadne-fonalat. — Csak egyszer tévesztette el... Az egyik nap bejött a hi­vatalba az altiszt és Pétert kereste. Péter készséggel állt rendelkezésére. Tessék, mi a baj. Laci bácsi? — Semmi különösebb — mondta az altiszt —, csak tessék már jönni, várják kint, a kapuban. e= Kicsoda? ™ kérdezte ‘ Site! szerepelnek a postás szíiiátszók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents