Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. szeptember 16. Merre billent a mérleg nyelve? A belgrádi értekezlet és nyugati sajtóvisszhangjai A pártszervezetek előtt álló feladatokról tanácskoztak a kun­szentmártoni járás párttitkárai Rendkívül feszült nemzet­közi helyzetben gyűlt össze szeptember első napjaiban a semleges országok belgrádi értekezlete. Az ötnapos ta­nácskozás heves vitákat ered­ményezett, melyek lényegéta 25, zömében ázsiai és afrikai semleges állam által aláírt záróközlemény rögzítette. A háborús törekvéseiket féktelen szovjetellenes rága­lomhadjárat mögé rejtő nyu­gati kalandorkörök azt re­mélték, hogy a fiatal, kevés politikai tapasztalattal ren­delkező országok az ő propa­gandájuknak felülve, elítélik a Szovjetuniót a berlini kérdés rendezésére tett erélyes lépéseiért, valamint azért, mert az atomkísérletek felújítására kényszerült. Az értekezlet vitái és záró­közleménye azonban ellenke­ző eredményt hoztak. A belgrádi tárgyalóteremben az imperializmus került a vád­lottak padjára. Az értekezlet szónokai elítélték a francia kormányt a szaharai nukleá­ris kísérletek, az algériai há­ború, m bizertai kaland, a Moszkva (TASZSZ) Militarista kábulat — így jellemzi Grigorjev, a Pravda bonni tudósítója a nyugat­német választási kampány légkörét. A tudósító elemzi a nyu­gatnémet reakciós és milita­rista erők politikai gerincét képező négy párt —■ a Ke­resztény Demokrata Párt, a Német Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokrata Párt és az Össz-Német Párt — célkitűzéseit. Hangsúlyoz­za, hogy * pártok közös platformja — a hitlerista irányzatú antikommunizmus. E pártok a német imperia­lizmus érdekeinek fő kifeje­zőiként lépnek fel. Csupán a hatalomért vívott harc módszereiben térnek el egy­mástól. Grigorjev felhívja a figyel­met arra a tényre, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság vezető erői pajzsként akarják felhasználni a vá­lasztási kampányt a német kérdés békés rendezése ellen, mert meg akarják őrizni Európában a revansista ter­vek megvalósításának előké­szítéséhez oly kedvező bi­zonytalan helyzetet! E tervek azonban kudarc­ra vannak ítélve — jegyzi meg a tudósító. — Semmiféle választási győzelem — legyen az a Keresztény Demokrata Párt, vagy a Német Szoclál­Marokkó és Tunézia elleni agresszió miatt, vádat emel­tek a gyarmatosító brit, por­tugál és belga kormány ellen. Követelték a külföldön lévő támaszpontok, köztük a Ku­ba területén lévő guantana- mói támaszpont felszámolá­sé' Nyugati körökben igen nagy riadalmat okozott az, hogy a belgrádi konferencia az ENSZ reformja mellett foglalt állást, valamint az is, hogy lényegében az általános és teljes leszerelés szovjet terve mellett szállt síkra. Az értekezlet megkezdése előtti időszakban a bonni kor­mány rendkívül tevékenyen munkálkodott azon, hogy a semleges országokat a né­met kérdésben a maga olda­lára állítsa. Mindennek elle­nére a tanácskozáson több semleges ország vezetője szö­gezte le, hogy a két Német­ország léte vitathatatlan tény, és síkra szállt az NDK elismerése mellett. A nyugat­német kormánynak és szövet­ségeseinek — feltehetően gaz­dasági és politikai nyomós­demokrata Párt győzelme — nem változtathat az alapvető tényen: a világ ma nem az, amilyen a fasiszta birodalom napjaiban volt, és a revan­sista tombolás, a jelenlegi választási propaganda főjel­lemzője csak aláhúzza, hogy a békeszerződés megkötése útján a lehető legsürgőseb­ben meg kell javítani az eu­rópai helyzetet. A Német Békeunió — írja Grigorjev — az egyetlen le­gális párt, amely küzd Bonn militarista irányvonala ellen. E pórt követeli, hogy mond­janak le a Bundeswehr atomfelfegyverzéséről éa be­bizonyítja: Nyugat-Nómetor- szág részvétele az agresszív tömbökben szörnyű háborús katasztrófát vonhat maga után és megfosztja minden távlattól a nyugatnémet po­litikát A Német Békeunió semlegességet hirdet éa sík- raszáll a német békeszerző­dés megkötése ügyében tar­tandó tárgyalások mellett A Nácizmus Üldözöttéinek Szövetsége ugyancsak a bon­ni politika gyökerea meg­változtatása mellett száll sfkrq. Az illegalitásba kény- szerített Német Kommunista Párt á napokban választási kiáltványban figyelmeztetett arra, hogy aki a Keresztény Demokrata Pártra, vagy Brandtra szavaz, az atomhá­borúra adja szavazatát. sál — mégis sikerült rávenni a semleges országok egy ré­szét a két Németország el­vének a zárónyilatkozatból való kihagyására. A zárónyilatkozat azonban — épp úgy, mint a vita egé­sze — imperialistaellenes és gyarmatosítás-ellenes volt A nyugati burzsoá sajtó ezt látva, nem is titkolja csaló­dottságát, s kommentátorai ingerült hangon írnak az ér­tekezletről. Egyes cikkírók durván támadják a semleges államok vezetőit, mások ho­mályba, rosszindulatú célzá­sokba rejtik elégedetlenségü­ket A leggyakoribb hang azonban a vereség beisme­réséé, s ezt legfeljebb a ma­gyarázkodás, a mentegetőzés különböző érvei tarkítják. A Neue Zürcher Zeitung például ,,A belgrádi konfe­rencia átlendült Moszkva vi­zeire” sokatjelentő címét ad­ta kommentárjának. A cikk­ben egyébként a következő olvasható: „Az afrikai és ázsiai államoktól távol áll a német kérdés, és ezért ebben a nézeteltérésben a népszerű szovjet jelszavak — az NDK létének elismerése, a béke- szerződés szükségessége, ab­normális helyzet Berlinben — nagyobb visszhangra ta­lálnak." Máshelyütt a befo­lyásos svájci lap kommentá­tora ezt írja: „Nagy hatást keltett beszédével Nkrumah ghanai elnök, akinek látókö­rét erősen befolyásolja a gyarmatosítás-ellen esség Nkrumah hét követelést ter­jesztett a konferencia elé, melyek nagyon is egyeznek a szovjet állásponttal és alig különböznek a konferencia többi részvevőjének állás­pontjától." A Times szemleírója egye­nesen az elkeseredettség hangján szól: „Az el nem kö­telezett országok nagyrésze nagyobb gyanakvással visel­tetik a Nyugat, mint a Kelet iránt”. Majd másutt: „Két­ségtelen, hogy ha Kennedy elnök jelentette volna be az értekezlet előtt a nukleáris kísérletek folytatását, ez hangos és éles felzúdulást váltott volna ki Hruscsov számára azonban még ment­ségeket is találtak...8 A Die Tat című nyugat­német lap szerint a Nyugat még a német kérdésben is vereséget szenvedett. „Ha megvizsgáljuk a német kér­désben és a berlini problé­mában az értekezleten kife­jezésre juttatott nézeteket, akkor a mérleg még szomo­rúbb Bonnra nézve, mint ahogyan a pesszimisták vár­ták. A belgrádi találkozó kí­méletlenül szertefoszlatta Legújabb hírek Katangából Leopoldville (MTI). Leopoldvilleből érkezett je­lentések szerint Csőmbe zsol­dosai pénteken a reggeli órákban ágyú- és gépfegy- vertüzet nyitottak az ENSZ kaminai támaszpontja ellen, amelyért eddig nem folytak harcok. Az ENSZ parancs­nokság megkezdte a támasz­ponton lévő polgári szemé­lyek átszállítását repülőgé­pekkel Leopoldvillebe A Jadotvilleből származó hírek szerint Csőmbe légi­erői pénteken bomba- és gépfegyvertámadást intéztek a város 150 főnyi ENSZ-hely- őrségének központja ellen. Az ENSZ-katonák támogatá­sára küldött egységeket — meg nem erősített hírek sze­rint — mintegy 20 kilomé­terre a város előtt Csőmbe katonái feltartóztatták. Az ENSZ Leopoldvilleben tartózkodó főtitkára a kami­nai támaszpontnál kitört harcokról érkező jelentések nyomán sürgős tanácskozás­ra hívta össze az ENSZ kon­gói * rendfenntartó erőinek katonai vezetőit. *^******A*^*t*W+****m0v0W*+ Emelkedett az angol külkereskedelmi deficit London. Anglia külkereskedelmé­ben folytatódnak a nehézsé­gek. A kereskedelmi minisz­térium adatai szerint Nagy- Britannia augusztus havi kül­kereskedelmi deficitje 12,6 millió fontsterlinggel haladta meg a július havi deficit összegét Augusztusban ugyanis a behozatal értéke 40,4 millió fontsterlinggel volt nagyobb a kivitel értékénél, míg jú­liusban ez a különbözet csak 27.8 millió font volt Az év leghevesebb szélvihara pusztít Dél-japánban Tokió (MTI). Reuter-tudósítás szerint egész Japánban riadókészült­séget rendeltek el, mert a Nancy nevű tájfun elérte az ország déli partvidékét A vihar útját felhőszakadás­szerű esőzések, forgószelek és szökőárak követik. Kyus­hu szigetén a tájfunnak már egy halálos és hat sebesült áldozata is van. Mint az AP jelentés közli, csaknem há­romszáz épület víz alá ke­rült A felhőszakadásszerű esőzések különösen Nagoja térségében árvizeket okoz­tak. Tokióban és környékén péntek reggel kisebb föld­rengést észleltek. Károkról nem érkezett jelentés. Szeretettel f üdvözlöm a vezetőségválasztó párttag­gyűlés résztvevőit, a megyei pártbizottságtól jelenlévő elvtársat Taggyűlésünket megnyitom. Engedjék meg, hogy javaslatot tegyek a taggyűlést levezető elnökre.” Nem történt hiba. A dá­tumot sem néztük el, s jól tudjuk, hogy a Politikai Bi­zottság 1961. június 6-i ha­tározata értelmében 1961. október 15 és december 20 között kerül sor az alapszer- vezeti pártvezetőségek újjá- választására. A félti szavak valóban elhangzottak még­pedig a kunszentmártoni já­rás párttitkári értekezletén. A jelenlévő községi és alap­szervezeti párttitkárok „fő­próbát” tartottak a vezető­ségválasztó taggyűlés leveze­téséből. Nagyon hasznosnak bizonyult ez a módszer. — A „főpróbát^ megelőzően Kardos György, a járási pártbizottság munkatársa tartott igen részletes és szín­vonalas tájékoztatót a párt- szervezetek előtt álló felada­tokról, a már eddig megtett intézkedésekről. Elmondotta, hogy lesz miről számot adni a vezetőségválasztó taggyűlé­seken. Az utóbbi két évben is jelentős eredményeket ér­tünk el mind az ipar, mind a mezőgazdaság fejlesztésében. Befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, meg­szilárdultak a termelőszövet­kezetek, növekedett az ipari termelés, erősödött a párt és a tömegek kapcsolata. Most, a vezetőség újjává- lasztásának időszakában is az a cél, hogy tovább szilárdul­jon a párt egysége, növeked­jen a párttagok aktivitása, s mindez a termelésben, a pártszervezetek erősödésében, a politikai munka színvona­lának emelésében éreztesse jó hatását Ezért kell a leg­jobban dolgozó párttagokat, a kommunista nőket, fiata­lokat és szakembereket be­választani az alapszerveze­tek vezetőségébe. Hangsúlyozta Kardos elv­társ, hogy a pártszervezetek­nek a vezetőségválasztás elő­készítésével egyidőben tevé­kenyen segíteniük kell a termelési feladatok megoldá­sát Üzemekben, ktsz-ekben az évesterv teljesítését, az önköltség csökkentését, a munkafegyelem szilárdítását, a mezőgazdaságban a kuko­rica, cukorrépa betakarítá­sát, s az őszi kalászosok idő­ben, jó minőségben történő elvetését Különösen sürgős ez a munka a kunszentmár­toni járásban, ahol a szüret is sok munkaerőt köt le. — Ezért tanácsolta, hogy a pártszervezetek kezdemé­nyezzék a verseny kibonta­kozását, tartsanak pártveze- tőségválasztó műszakokat Szó esett az előkészítő idő­szak hibáiról is. Arról, hogy a községi és alapszervezeti párttitkárok még nem min­denütt fogtak hozzá a veze­tőségválasztás előkészítésé­hez. Egyikük-másikuk úgy vélekedik, hogy jó néhány­szor részt vettek már ilyen munkában, menni fog az most is zökkenő nélkül, eredményesen. Erre viszont csak akkor számíthatnak, ha nem az utolsó napokban kapkodnak, hanem azonnal munkához látnak. Sok, nagyon sok ten­nivaló van még a taggyűlé­sig. A párttagokkal való be­szélgetés során, a pártcsoport értekezleteken fel kell mér­ni a végzett munkát, a veze­tőségi tagok tevékenységét, rendezni azok ügyét, akiknek tagjelöltségi ideje lejárt, dön­teni a fegyelmi ügyekben, rendbetenni a tagnyilvántar­tást, elkészíteni a vezetőség beszámolóját és a határozati javaslatot. Még sorolhatnánk a feladatokat, de ennyi Is érzékelteti, hogy milyen gon­dosan kell készülni a párt- alapszervezetek előtt álló nagy munkára. Csak helyeselni lehet azt, amit Kardos Balázs, a kun­szentmártoni Zalka Máté Tsz párttitkára mondott, hogy a vezetőségválasztás nehéz, de igen szép munká­jára legjobban a párttitkárok készüljenek fel. Vincze Mi­hály a községi pártbizottság titkára megtoldotta ezt az­zal a tanáccsal, hogy a Köz­ponti Bizottság útmutatóját ne csak elolvassák, hanem tanulmányozzák. Barta Sán­dor, Tiszaikürt község párttit­kára arról számolt be, hogy munkacsoportokat alakítot­tak, amelyek a vezetőségvá­lasztó taggyűlés beszámoló­jának elkészítéséhez adnak segítséget Beszélgetnek a párttagokkal, párton kívüliek­kel, pártcsoport-értekezletet tartanak, összegyűjtik a vé­leményeket javaslatokat A többi hozzászóló, szirom Fe­renc, Szepesi János és Ko­vács Ferenc is hangsúlyozta: körültekintően, kollektív munkával kell előkészíteni a vezetőség újjáválasztását va­lamennyi alapszervezetben. Szabó István, a megyei pártbizottság munkatársa és Karsai Mihály, a járási pártbizottság titkára is a leg­fontosabb feladatokra irá­nyította a figyelmet s hasz­nos tanácsokat adott a sok­rétű munka végzéséhez. A párttitkárok | érte­kezlete eredményesen szol­gálta azt a célt hogy min­den községben, alapszerve­zetben sikeresen oldják meg a párttagok, pártszervezetek a vezetőség újjáválasztását s az időszerű feladatokat Nagy Katalin A nyugatnémet választások légköre A Pravda bonni tudósítójának kommentárja rn m maBerm «tettfeioaftfti formát •mely leginkább megfelel életkorának, ««rfé* körülményeinek, anyagi viszo­nyainak éa közelebb hoeza önt az «et- biztacJMmal átérni kívánt célhoz. Mm Aetblxtooitáat díjtételek a legújabb statisztikai adatokon és a legszigorúbb matemati­kai azámi tűsökön alapulnak. semelyik módozatot választ­ja, a befizetett díjakért a lé­iéi« legtöbbet kapja. Háztar- ásában hiányt nem okozó havi befizetéssel. Jelentékeny **“* evegrül gondoskodhat fctmaga ue család Ja «rámára. A társadalomMztosftáa éa a nyugdfjel- látáa legcélszerűbb kiegészítője az élet- biztosítás. Bővebb felvilágosítást kör­zeti elügyelöink, fiókjaink nyújtanak. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az életbiztosítást előnyösnek találja és csatlakozik az étetbiztosttásbaa részt­vevők milliós ásóméhoz. Állami bistositö ....... "T K ISZ szervezeteink életéből egyes német politikusok illú­zióit.” A belgrádi értekezleten képviselt országok népe a Föld lakosságának egynegye­dét jelenti, mintegy ők képe­zik a két szembenálló tábor között a mérleg nyelvét. S ha most ez az értekezlet illúziók eloszlását, titkolhatatlan csa­lódást okozott nyugati kö­rökben, az azt jelenti, hogy a mérleg nyelve felénk billent, hogy az emberiség ismét egy lépést haladt előre a béke megőrzésének útján. Zilahi Judit Mezőgazdasági ipari tanulók T úrkevén Nagy Sándor tudósítónk jelentette: A túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet a gazda- • ság mezőgazdasági szakem- j hereinek utánpótlása érdesé- 5 i ben hat mezőgazdasági ipar. ; i tanulót szerződtetett, öt fia- ! ; tál a baromfitenyésztésben, \ ! egy fiú pedig a sertéstenyész- ' lésben szerez szakképesítést, j Néhány sorban taggyűlésünkről Egy évvel ezelőtt avatták KISZ tagokká az Abonyi úti iskola úttörőit. Most egy esz­tendő munkáját tesszük mérlegre — mondotta Far­kas Sándor a fűtőház KISZ titkára. Mit is adott ez az év? Az általános iskola padjai­ból kikerült fiataloknak nincs miért szégyenkezniük. Segítették a KISZ szervezet előtt álló feladatok megoldá­sát, s hogy nem rosszul ezt bizonyítja a könyvjutalom és oklevél, amelyet több fia­tal kapott. Szóbakerült a fűtőházi ifi brigád munkája is, amely eddig több, mint egymillió fo­rint értékű munkát végzett. Az anvagtakarékosságban elért eredményeiket figye­lemmel kíséri a fűtőház ve­zetősége. Az ifi brigád tag­jai azzal is hozzájárulnak a második ötéves terv sikeres megvalósításához, hogy vál­lalták a megrongálódott gé­pek kijavítását, karbantartó­sát. Eddig is — részben tár­sadalmi munkával — segí­tették a fűtőház tervteljesí­tését. A taggyűlés után szellemi vetélkedésre került sor. Há­rom csoportban politikai, irodalmi és sport kérdésekre kellett válaszolni. Érdekesen, színesen állították össze az ügyességi számokat is. Az ezt követő tánc is szórakozást nyújtott a fiataloknak. Szombati T,ászló Szolnok jubileumi ünnepségre készülünk Szövetkezetünk — a mező­túri szőnyegszövő — szep­tember 23-án ünnepli fenn­állásának 10. évfordulóját. Erre a napra KISZ szerve­zetünk is lázasan készülődik. Kultúrcsoportunk szavalat­tal, népi tánccal, színdarab­bal és énekszámokkal kí­vánja szórakoztatni szövet­kezetünk dolgozóit és a ven-, (légeket 1 Igyekszünk jő hangulatot teremteni, s reméljük, hog> a vacsora, a kultúrműsor és a reggelig tartó tánc emlé­kezetessé teszi jubileumi ün­nepségünket. Ruskő Margit Mezőtúr Amit vállaltak, teljesítették A tiszakürti Hunyadi Tsz ben Zoboki Antal vezetésé­vel nyolc fiatal ifjúsági mun­kacsapatot alakított s elvál­lalták tíz hold kukorica ka­pálását Annakidején megfo­gadták, hogy gondos munká- J jukkái a 30 mázsás holdan- I kénti termés elérésére töre­kednek. A fiatalok állták adott sza­vukat. Szerdán befejezték 10 holdas területükön a kukori­catörést. Ekkor még nem történt meg a pontos mérle­gelés, de a becslések alapján 35 mázsás holdankénti ter­mésre számíthatnak az ifjú­sági munkacsapat tagjai. N. K.

Next

/
Thumbnails
Contents