Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-03 / 208. szám

1961. szeptember 3.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Az attasé látogatása

Az attasé nem frakkban, aranykeresztekkel a mellén, nem állandó, jólnevelt mosollyal, nem diplomáciai bókok özönével, nem hétréthajló gesztussal érkezett. Az attasé magas, őszhajú, fáradhatatlan, mozgékony ember. Meleg kézszoritással és baráti öleléssel vonja magához a szövetkezeti parasztokat, vagy a csibegondozót, a pártvezetőt.

Az attasé a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének munkatársa. Állam- oolgársága nevéből is rögtön kitűnik: Gulevszkij.

Amilyen kedvesen, derűsen érkezett, olyan vendég- szeretettel fogadják mindenütt. Nem villásreggelivel traktálják. hanem megérkezésekor elsőnek a kukorica- táblába kalauzolják.

S Gulevszkij az attasé gyönyörködik a szajoli Vörös Csepel Termelőszövetkezet holdanként 100 mázsás cső- vestermést Ígérő, két és félméter magasságot meghaladó kukoricásában. Sőt még_ arra is kíváncsi, hogyan érték el ezt a rekordot a szajoli Vörös Csepel Tsz gazdái;

Gulevszkij gratulál. Hát még mikor megtudja, hogy a tsz két évvel ezelőtt 20 forintot osztott munkaegységenként, abból is két forint állami hozzájárulás volt. S 800 ezer forint mérleghiány ráadásul. Tavaly 41 forintot osztottak, s már 500 ezer forintot tartalékoltak. Az idén 50-et is tudnának osztani, de inkább gépet vesznek.

A diplomata szeme felragyog, amikor meghallja, hogy

VÁLLALATOK FIGYELMÉBE!

Új vattaöltönyök

beszerezhetők alkalmi áron a

BIZOMÁNYI ÁRUHÁZBAN

Szolnok, Kossuth Lajos u. 2L sz. alatt

a tagok hetven százaléka nő. — Az asszonyokban nagy erő van elnök elvtárs.

Minden érdekli. Dea kíséretében lévők — Martin Ferenc a Magyar Népköztársaság kínai és vietnami nagykövete, Roska elvtárs, a külügyminisztérium pártbizottságának titkára, Váci Sándor, a Szolnok megyei párt- bizottság titkára, Bereczki Lajos, a pártbizottság osztályvezetője — órájukat nézik. Karcagon már várják a diplomatát.

S Karcagon a Lenin Tsz székházának kapujában csak a másnyelvűség akadályozza meg, hogy a viszontlátás pillanatában hosszú, hosszú emlékek sorozata felelevenítőd- jék. Az attasét régi ismerősként köszönti Kovács István, a karcagi pártbizottság titkára, Bártfai Sándor a Lenin Tsz Kossuth-díjas elnöke és a többiek. S már fordítják is:

— A napokban találkoztam Sevcsenkoval a Krímből jött, szabadságát töltötte. Mikor megtudta, hogy Karcagra jóvök, nagyon megkért adjam át jókívánságait és spk sikert kívánt a silókukorica termesztéshez.

És felelevenednek a silókukorica magyarországi meghonosításának napjai. Hruscsov elvtárs Karcagon járva ajánlotta e fontos takarmány- növényt s megígérte a segítséget. Meg is érkezett. A szovjet nagykövetség — s bár Gulevszkij nem mondja, mindenki tudja, az ő segítségével is — négyzetbevető gépeket, hibrid silókukorica vetőmagot küldött Karcagnak. És küldték Sevcsenkót, a tudós kukoricatermesztőt és küldték Melnyicsenkót, Ukrajna leghíresebb négyzetbevető traktorosát.

Gulevszkij azokban a napokban lejárt Karcagra. Azon fáradozott, sikerüljön a siló- kukorica magyarországi termesztése. És sikerült. Nemcsak Karcagon, hanem az egész Magyarországor

S a vendég öt és félév után most kíváncsi arra, hogy mire vitték a karcagiak. Menynyit haladtak előre, mióta ő bejárta határukat. Rekkenő hőség van. A gépkocsi porfelhőt kavar, az ember sze- me-szája, ruházata megtelik a felszálló porral, de az attasé nem fárad. Ai’ra vállalkozik, hogy a 12 ezer holdas Lenin Termelőszövetkezet nagyrészét a 70 ezer holdas Karcag egytizedét bejárja.

Megtekinti a Lenin Termelőszövetkezet nagyszerű múzeumát. Tanúja volt azoknak a napoknak, mikora kollektivizálás megkezdődött Magyarországon. S úgy látja, Szolnok, megyében ez különösen jól sikerült.

Mindenre kíváncsi. A tilal- masi hizlaldában a takarmányértékesítés, a hizlalási idő után érdeklődik. A cserháti majorban nagyszerűnek találja a baromfitenyészetet. A gergelyi süldőnevelőben Boldizsár Róza és Zsuzsa ka- nászlányoknak gratulál. A rideg szarvasmarhatenyészet is leköti figyelmét. Balogh Józseftől egy másik tanyán még azt is megkérdezi, mennyi a háztájija — érdemes-e háztájit tartani.

És este a szövetkezet központjában nehezen búcsúzik. Szeretne még maradni. De csak azt tudja ígérni, emlékében megőrzi a karcagiakat. S ha lehet, visszatér még ide.

Borzák Lajos

t A ZÁ

A KOMMUNIZMUSBAN

írják a Szolnok megyei Néplap olvasói

Ä jászberényi Vörös Csilla* Tsz csatlakozott a tiszaroffi Kossuth Tsz Tersenyfelhívásához

Baráth Bálint elvtárs, a jászberényi Vörös Csillag Tsz elnöke levélben értesítette szerkesztőségünket arról, hogy az irányítása alatt álló termelőszövetkezet csatlakozott a tiszaroffi Kossuth Tsz versenyfelhívásához. A herényiek — akár a roffiak — vetélkedésükkel a dolgozók jobb hús- és tojásellátásához kívánnak járulni.

I.

A szeptemberi nap narancsszínű sugarai csillogtak a folyócska vizén. Kormányos nélküli nyolcas kelt versengésre egy kirándulómotorossal, melynek vezetőfülkéjében Ivan Bargyin foglalt helyet. Bargyint mulattatta az evezősök erőfeszítése, s úgy adagolta a gázt, hogy a két csónak orr-orr mellett szelje a habokat.

— Megizzadnak a fiúk! — jegyezte meg Patkós Péter, ki a Moszkva folyó illatát a Mezőtúrnál folydogáló Berettyóéhoz hasonlónak találta.

— Hiába! — nevetett a legényre a Karcagról Moszkvába került Horváth Marika.

— A televíziós szakkörből ismerem Bargyint, tudom: így szokta megtréfálni az evezősöket. Mikor már nem bírják szusszal, rátapos a gázra, és

— hajrá! .Elröppen mellettünk, mint fecske a szekér fölött, s csak félkézzel lengeti búcsúra a sapkáját...

Patkósnak tetszett a lány tájékozottsága, ö maga csak néhány napja ismerkedett a szovjet fővárossal, hol majd nyolc évet tölt el tanulással. A Lomonoszov Egyetem űrkutatási fakultására vették fe] Vénusz- szakosnak. Mária ugyanazon a főiskolán tanul már második éve.

— Nézd, — intett a fiú — mintHa csupa néger ülne a csónakban!

— Négy valóban néger — viszonozta a lány —, kettő brazil, kettő pedig vietnami. Valamennyien rajonganak az evezésért, csak a versenyzést nem kedvelik. Ezért verbuválódott így össze ez a kis kompánia.

— Hát ezt honnan tudod?!

A túri legény hangján kétkedés érződött. Nem tudta elképzelni, hogy társnője — egy véletlen folytán — ezt a nyolc külföldi fiatalt jól ismeri a közül a harmincezer közül, akik ez évben — 1981- ben — Moszkvában tanulnak.

— Tájékozottságom forrása

tátott szájjal bámulnak rá, mint valami egzotikus lényre az állatkertben; rájuk mosolygott, hogy elrejtse kegyetlen zavarát, s mormogva mondta:

— Jobb mint az ír whisky. Köszönöm.

— Igya ki.

— Köszönöm. McKeever vagyok.

— Cooley.

McKeever bólintott, majd egy kis szünet után így szólt:

— Mire nem vetemedem, eleszem a tejet a baba elől?

— Sose törődjön vele. Majd veszünk Maderában.

— Találtam egy banánt és fél doboz mazsolás kekszet — mondta Mrs. Cooley, visszaszaladva hozzájuk. —* Mi tegnap este pukkadásig jóllaktunk. Hogy érzi magát? Remélem, jobban van?

t^lcKeever úgy érezte, hogy összeszorul a torka. Jó* ■ tevői nyíltszívű kedvességével szemben zavara is eltűnt.

— Már nincs semmi bajom — válaszolta megindultam — Köszönöm maguknak. — Megevett néhány kekszet, élvezettel rágta a jóízű eledelt, s kedvesen rávigyor- gott a gyerekekre. Ügy érezte, megszerette Cooleyékat. Ennek csak egyik oka volt a kedvességük. Ettől függetlenül is nagyszerű, szívderítő látvány volt a félkörben körülötte sorakozó nyolc ember: csontos szőke volt valamennyi. Mindnyájan egyformák voltak: az apa, az anya és a gyerekek valamennyien magasak, szőkék, szögletesek, ösztövérek és erősek; csontos arcukból nagy, fehér, szabálytalan fogak villogtak elő. Az egyetlen kivétel a csecsemő volt, aki félrehúzott szájjal töprengett valami titkon, s akinek egyáltalán nem volt foga. Egészen beléjük bolondult; neki alig volt része a családi életben; pedig az viszi előre a világot.

— Azt hiszem, most már egyedül is fel tudok állni — mondta valamivel később. Ügy érezte, hogy újjáéledt, s arra gondolt, hogy udvariasabb lenne, ha visszautasítaná a banánt.

Cooley talpra segítette.

— Itt lakik a. környéken? — Elvette felesége kezéből a banánt, félig megtisztította, és átnyújtotta az öregnek. McKeever feladta elhatározását. Száját teletömte a túlérett, édes gyümölccsel, és úgy magyarázta el Los Ange- les-i útja körülményeit.

— Nem tudnának bevinni Maderáig? — kérdezte reménykedve. — Ha addig eljutok, akkor már császár vagyok.

Cooley megrázta a fejét.

— Tele van a kocsink, mint a szardiniís doboz. Még a gyerekeket is alig tudtuk elhelyezni.

— Nem baj, így is nagyon kedvesek voltak, ne haragudjon — mondta McKeever. — Majd szerzek egy stopp- autót. Szeretnék megfizetni maguknak az ennivalóért, de most nagyon le vagyok égve. Ha megadnák a címüket. majd elküldeném. Elsején iön a pénzem.

<■= Szóra sem érdemes.

— Ú, nem úgy van az — mondta McKeever komolyan. ügye értik, szeretném megfizetni.

Kabátja zsebéből előkeresgélte noteszét és a ceruza- ' véget.

— Mi a keresztneve?

— Lester. Lester Cooley. De címet nem tudok adni. Házalók vagyunk, sátorban lakunk.

— Egyáltalán nincs címük?

Cooley rápillantott a feleségére, és mosolygott.

— Nincs. Ide-oda vándorolunk a Völgyben.

McKeever elkapta a mosolyt, s enyhén elszomorodott. ö maga is bejárta a Völgyet a válság idején; de mindig volt postafiókja, vagy más módon szerzett valamiféle címet, ahová postáját küldhették. Tudta, hogy ez a hazugság jóindulatú volt, de mégis érzett benne valami vállveregetést, ami arcába kergette a vért. Udvariasan mondta:

— Akkor elküldöm a Vöröskereszthez az ön nevére.

Cooley nevetett.

— Rendben van, tegyen, ahogy akar. — Kezét nyújtotta. — Na, sok szerencsét, papa. — McKeever kezet rázott vele, s érezte, hogy Cooley papirt csúsztat a tenyerébe. Egy összehajtogatott dollárbankó volt.

— Nem, nem — mondta azonnal. — Én egész jól megvagyok, maguknak meg egy csomó gyerekük van.

— Szóra sem érdemes.

— Nem, nem. Értsék meg! Csak ha visszafizethetem.

<— Szóra sem érdemes. Emberi kötelesség.

— Nem fogadom el, őszintén mondom! — kiáltott McKeever érdesen. Hirtelen keserűen nézett Cooleyékra. Senkinek sincs joga úgy kezelni őt, mint egy koldust.

ooley nem felelt. Kezdte beterelni a gyerekeket

^ a kocsiba. McKeever lábra küzdötte magát.

*— Kérem — kiáltotta —, értsék meg! Nem fogadhatom el. — Hangja éles volt; lelke mélyéig felkavarta a jelenet.

Cooley megfordult és visszajött.

— Maga tudja! — mondta udvariasan, de kissé hidegen. —> Van hova tennem.

McKeever viszaadta neki a bankót, és nagyon rosz- szul érezte magát.

— Nem érti? — kérdezte dadogva. — Nem vagyok hálátlan, de nem fogadhatom el.

Cooley bólintott és megfordult. Mozdulatai kifejezték, hogy nem esik jól neki a visszautasítás.

— Nem fogadhatok el olyan pénzt, amit nem fizethetek vissza — kiáltott utána McKeever. — Nem fogadok el alamizsnát. De hálás vagyok maguknak.

— Rendben van — kiáltotta vissza Cooley udvariasan —•, ne izguljon, papa. — Beült a kocsiba, és megindította a motort. Mrs. Cooley intett a kezével, s McKeever még mindig szomorúan, visszaintett neki. Azután elrobogtak.

a különleges tudakozó. Jan Hasekkel, ezzel a bratislavai fiúval — ha jól emlékszem — csütörtökön ismertettelek meg. Vele fogadtam, hogy a moszkvai különleges tudakozó valóban mindenre megfelel. A most látott nyolcas evezőseinek kilétét is felfedte. Igaz, nem azonnal: másnap adta meg a választ.

Péter halkan nevetett. Mária — gondolta — mitsem változott azóta, hogy a Lenin Tsz kultúrcsoportjának énekeseként megismerte. Tréfás, kíváncsi, nevetős — mint volt. Dús, vörösesbarna haja nőtt csak még hosszabbra.

Nagyot szívott az ózondús levegőből; akárha erdőben járt volna. Persze — gondolta —, a sok kert, park. Ahhoz. hogy füstölgő gyárkéményt lásson: százkilométerekre kellene repülnie.

A kristálytiszta levegőn töretlenül ért ámuló szeméhez napok óta a 18. sz. álló- szputnyik fénye.

Az álló-szputnyik — természetesen — nem állt egyhelyben, hanem keringett a Földdel együtt. Azért látszott állani, mert a Föld körüli forgásának ideje megegyezett égitestünk tengelyforgási idejével. Az űrkutatók ezt a mesterséges holdat a „kuli- szputnyikok” sorában emlegették — ha éppen szóra méltatták. Kutatási célokat nem szolgált ez a berendezés. Egyetlen feladata volt,- hogy a plasztikus-színes televízió adásait sugározza.

Péter még társasutas idejében megszerette a Metrót. Emlékezett, hogy apja csodálattal beszélt a hatvan kilométernél hosszabb földalatti-hálózatról, mely azóta 220 kilométerre növekedett.

*— Gyere metrózni! — hívta a lányt.

Tarka emberáradat áramlott lefelé a mozgólépcsőn. Patkós ösztönszerűen a zsebébe nyúlt, hogy kopejkát keressen, de mozdulatáért el- szégyellte magát. A moszkvaiak a zsebbenyúlásból kísérteties biztonsággal ráismernek az idegenre. A viteldíjat ugyanis már vagy másfél évtizeddel ezelőtt eltörölték.

Gumira ágyazott síneken, gumikerekeken gördült be a szerelvény. A vezetőfülkében nem ült senki, mert vezető éppúgy nem utazott a villanyvonaton, mint kalauz. A forgalmat elektronikus számítógépektől segített automatika vezérelte. A menetrend a pillanatnyi forgalomhoz önműködően igazodott.

A Forradalom terénél kiszálltak: Péter a híres Dzserzsinszkij szoborra volt kíváncsi.

Ekkortájt már úgy beszéltek a troliról, mint három évtizeddel előbb a lóról: emlékekkel telten, végső búcsúra készen. A szédületesen kifejlődött Metró az emberek sosem remélt tömegét szállította zavartalanul. Igen sokan közlekedtek saját gépkocsival, különösen, mióta a városi forgalomból végérvényesen kiszorultak a folyékony üzemanyagú autók. A tömeg-közlekedést megköny- nyítette, hogy az üzemek lépcsőzetes munkakezdést alkalmaztak. Az egész Moszkvában — emellett — senki sem lakott húsz percnél nagyobb távolságra munkahelyétől.

A személygépkocsik — mint említettük — már nem használtak folyékony üzemanyagot. Sőt, az egyidőben igen kedvelt „benzin-szenet” sem; ami lényegében műanyag-sejtekbe préselt — így könnyen kezelhető, szállítható, robbanás- és tűzveszélymentes — hagyományos benzin volt; persze 90 fölötti oktánszámmal. Az autók a szovjet fővárosban létesített elektromos erőtérben mozogtak. Minden útvonal — még a műemlékjellegű utcácskák

— alatt is nagyfrekvenciás elektromos kábelek húzódtak. Ezek szolgáltatták a közlekedéshez szükséges villamos energiát.

Hasonló berendezés tette fölöslegessé télen a hó seprését, elhordását is. A hóból az úttestek, járdák alatt meghúzódó fűtőtestek melegének hatására az lett, amiből született: víz. A víz pedig — szűrőrendszereken keresztül — a Moszkva folyóba jutott. A fővárosiak kedves folyócskáját már vagy másfél évtizede nem tette zavarossá szennyvíz. Medrében ezüst-, aranyszín és tarka halacskák úszkáltak...

A térre lépve Péter meglepődött. Felhőkarcolók, vagy legalább nyolc-tízemeletes épületek helyett csak négyötemeletes lakóházakat talált.

— Moszkva álomnál szebb, mégsem zsúfolt — magyarázta Mária, ki észre vette a fiú meglepetését. — A főváros, a nagyvárosok felé korábban tapasztalható áramlás teljesem megszűnt. Ma már lényegében semmi különbség sincs falu és város között...

*— De Moszkva — mégiscsak Moszkva... ~r vetette ellen a fiú.

— Igen. De a kommunista nevelés is kommunista nevelés... — szólt komolyan a lány.

(Folytatjuk)

Kedves Olvasóink! Mint egy héttel ezelőtt ígértük, megkezdtük „Utazás a kommunizmusba” című folytatásos regényünk közlését. Megismerkedtünk a karcagi Horváth Máriával a mezőtúri Patkós Péterrel s Ivan Bargyinna! is, ki az egyik moszkvai ipari nagyüzem — válasszák ki, melyik! — munkása. Kisérjü k együtt őket érdekes kalandjaikon az 1981-es év Moszkvájában!

A társas regényírásban lapunk minden olvasója résztvehet. Kérjük a toliforgatáshoz kedvet érzőket, hogy mindig a leközölt regényrészlethez szervesen csatlakozó folytatást küldjék szerkesztőségünkbe, pénteken reggelig. Vasárnaponként a legjobbnak talált folytatást közöljük; érte a szokásos írói honoráriumot utaljuk át. A sikerültebb, de közlésre nem került írások szerzőit ajándéktárgyakkal jutalmazzuk.

Jó munkára fel! Pénteken reggelre várjuk tehát Mária és Péter további élményeinek színes, merész, gazdag képzeletről tanúskodó leírás át.

Szolnokon vendégszerepel a debreceni Csokonai Színház együttese

Szombaton, e hó 9-én este a debreceni színművészek vendégjátékát élvezheti a szolnoki közönség. A Csokonai Színház együttese Gounod „Faust” című négyfelvo- násos dalművét viszi színre Szigligeti Színház színpadán.

Faust szerepében Szigeti László mutatkozik be. Mefisztó és Margit alakját kettős szereposztásban Halmi László vagy Tessényi János, illetve Marsai Magda vagy Koháry Magda alakítja. — A Debreceni MÁV Filharmóni- kusok Zenekarát Rubányi Vilmos vezényli. Nem hagyják ki a Valpurgis-éj balettbetéteit sem. a debreceni balettkar és szólistái táncolják