Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-24 / 226. szám
4 SZOLNOK MEG YB NKP LAP 1961. szeptember 24. A jel kép Schönbrunn. Állok a napóleoni sasokkal díszített oszlopok előtt, s egy régi emlék jut eszembe. Hét-nyolc éves lehettem, mikor kíváncsian belestem az egyik kastély- j kertbe. Észrevette ''gy cselédember, s rámszólt: — Mi az fiam, bámulod a mennyországot? A szomszédom barnaképű alföldi parasztgyerek. Együtt indulunk a művészi kovácsoltvaskapun át a császári palota felé. Most megyünk csak igazán a mennyországba — gondolok a régi mondásra. A szobákban a folyosóról fűthető majolik yhák, cseh ezüstkristály csillárok, gyönyörű mintájú padlók. Micsoda kincs, mem yi érték. A császár hálószobája kézzel szőtt selyem tapétával borított. Mindegyik terem tartogat valamilyen meglepetést. Az egyikben I. Ferenc császár ügyes technikával festett életnagyságú képe függ. Arca fordul — legalábbis úgy tűnik — a látogató után. Az úgynevezett kis kínai termet lakktáblák, gyönyörű kínai porcelánvázák díszítik. Valamikor itt szállt meg Napóleon is. Egykori szobája falát flamand gobelin fedi. A nagy bálteremben hajdan kétezer gyertya világított. A milliós szoba rózsafaborítású, aranyozott keretben indiai festmények ékesítik. Ez a szoba egymillió arany forintba került. S csupán ebben a palotában 1441 terem, s 139 konyha van! Honnan volt a pénz' Felrémlik bennem az alföldi cselédsorok kormosfalu négyeskonyhája, szívszorongató nyomorúsága, s fojtoga- tóvá kezd válni a levegő, ellenszenvessé a termek szemkápráztató cirádája. Vajon milyen gondolatok ébrednek a társamul szegődött parasztfiúban? Keresem a látogatók népes csoportjában. A császár dolgozószobájában járunk éppen. Egykedvűen szemléli a berendezést, majd fogja magát, s leül az íróasztalhoz. Rákönyököl. Nagy nyugalom, s megelégedettség tükröződik arcáról. Jelképnek fogom fel. Apróságok Bécsben van egy automata jelzőberendezéssel ellátott utcai átjáró. A gyalogos lelép a járdáról, s máris kigyullad a végtelen kocsisornak megálljt parancsoló piros. fény. — Nálunk bizonyára égne a lámpa reggeltől estig, mindig szórakozna vele valaki. • A bécsi francia követség épülete a törököknél kedvelt stílusban épült. Egvszerre készült a franciák törökországi és ausztriai követségének épülete, s elcserélték a terveket. — Szidja ezután valaki a szolnoki Tervező Irodát. Becsi utcaképek Igazat adok azoknak, akik Bécset a régi Budapesthez j hasonlítják. S nemcsak külsőleg. Egyik túrista találóan jellemezte: itt sosem tudja az ember, mikor csapják be. „Az üzlet — üzlet” — jelszó uralkodik, s „befagyasztja” a jóindulatot. Űtitársam például harminc schillinget lealkudott egy óra árából. Örömmel megvette. Azután tudta meg, hogy ötvenet még így is ráfizetett. Jártunk modem lakótele^ pékén. Láttunk olyan, húsz emeletnél magasabb házat. például. Nem megvételre, csak úgy, egyet, mint mikor tüzet kér valaki. Nem nagy dolog — de nálunk az ilyesmi már „kiment a divatból”. Szokatlan volt számunkra az is, hogy a bécsi utcán sok a pap, és sok az utcalány. Tudom, bizarr ez a párosítás, de önkéntelenül arra gondolok, hogy a klérus által any- nyira támogatott kapitalista rend kényszeríti a nőket olyan tömegben erre az emberi nemet lealacsonyító foglalkozásra. A látszat, a hivatalos állásfoglalás természetesen más. Turistacsoportunkat elvitték például az egyik szerzetes-kolostorhoz is. — Itt mindig munkából éltek a barátok — bizonygatta : > Wt. íj Ipk* j W BPlÉfe? II 1 1 ■ MILLÖCKER: ICo-tüitL’SCl'LCirli' A Szigligeti Színház évadnyitó előadása A Belvedere palota Bécsben. melyben a szél és a hideg erősségéhez igazodó automatafűtés van. — S mennyi a lakbér! — Hatszáz schilling. — S az átlagkereset? — Ezerötszáz körül van, de annak huszonöt százaléka lemegy adóba, s mindenki saját maga fizeti a betegbiztosítást. Elmentünk moziba is. A háromdimenziós film csodálatával vetekedett elképedésünk. Tizenkét schillingtöi negyvenig van a jegyár. Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok után szólított meg bennünket egy Pilisvö- rösvárról „kivándorolt” nyugat-németországi turista. „Agitálni" kezdett: — Nyugaton jól megfizetik az embert — Meg ám az olyan nagy- pofájú nyilasokat, mint maga — paprikázódott fel az SZTK szegedi csoportjának egyik tisztviselője. Az „elvi” vita ezzel abba is maradt. A mi árainkhoz képest Bécsben olcsó a gépkocsi, a kávé, a nylon-áru — de drága az, amire lépten-nyomon szükség van: a villamos, a lakás, a kenyér, a hús, stb. Elfogultság nélkül mondhatjuk: jobb itthon S nemcsak a hazai környezet miatt! Néhány magyar turistától cigarettát kértek Bécs új arca: modern épület » "ivarosban. kísérőnk — ■ most is abból élnek. Mintha cáfolni akarnák szavait, a legújabb típusú kocsin barátok húztak el mellettünk. — Kapálásból jönnek — jegyezte meg valaki. Kitört a nevetés. Elhaladtunk a borpince mellett. Az ajtó nyitva, óriási hordók glédája kört emberek szorgoskodtak. Véletlenül sem volt körtük barát Hazafelé azon tűnődtünk, hogy sok szép látnivaló van Bécsben. Élményeimet elevenítve; az a gondolatom támadt, hogy Bécs lényegében a háború után is konzerválta a régi állapotokat. S hogy ez mint sikerült neki, majd elválik. Simon Béla WIMBZRGER ANNA * r Karl Millöcker, a bécsi klasszikus operett-triász kiemelkedő tagja 1842-ben született Bécsben, s a XIX. századnak, az operett fénykorának utolsó napján, 1899. december 31-ón távozott az élők sorából. A Theater an der Wien-ben kezdte pályáját, s itt került színre először 1882. december 6-án mindmáig legsikeresebb műve, a KóldusdiáJCsak dicsérhetjük a Szigligeti Színház választását, mely erre a dallamgazdag, vérbő humort és pompás játéklehetőséget kínáló, operettektől szokatlanul magas esz- meiségű műre esett. A Koldusdiák története Krakkó szász kormányzója, az ostoba, szájhős Ollendorf és a lengyel hazafi, Simon Rimanovszky koldusdiák párharca a szép lengyel grófnő, Stanovszky Laura kezéért. Személyükön keresztül, s a főcselekmény hátterében is a megszálló szászok és a lengyel hazafiak csapnak ösz- sze, s a harc Krakkó felszabadításával, a szászok és a nekik hízelgő idős grófnő teljes erkölcsi megsemmisülésével ér véget A Koldusdiáknak tehát a szerelmi történeten túl politikai mondanivalója is van. Mindjárt elöljáróban azonban ki kell jelentenünk, hogy erőltetett és felesleges aktualizálásnak, az operett kereteit meghaladónak találjuk az Ollendorf alakjában megjelenített Hitler-paródiát Egy régi mondás szerint akin nevetünk, art már nem gyűlölhetjük igazán. Márpedig senkinek sem lehet célja, hogy Hitlerrel kapcsolatban egy csetlő-botló, jelentéktelen figura iránti elnéző szánalmat keltsen a nézőben. Még- egyszer hangsúlyozva; nem kifogásoljuk az operettben a politikai mondanivalót, hiszen az a szövegkönyvben is benne van, s a szatírát sem. Pompásak például azok u részletek, melyek általánosságban parodizálják a német militarista szellemet, a „szász diszciplin”-t. Csupán az .autradieren” felkiáltást tartjuk anakronisztikusnak, t az egész Hitler-karikatúrát feleslegesnek. Ettől az egyetlen vitatható ponttól eltekintve, Seregi László rendező országos hírnevéhez méltóan, kitűnőt nyújtott a darab színrevite- lében. Ezernyi apró ötlettel, sziporkázóan szellemes beállítással gazdagította a szövegkönyvet, gyakorlott kézzel mozgatja a jelentős számú, s még nem eléggé ösz- szeszokott statisztériát. — S minden bizonnyal az is az ő érdeme, hogy az előadás biztonságosan kerüli el a csapdákat, buktatókat: a harsogó teátralitást a fehér ló bevonulásakor, a szentimentalizmust a szerelmi kettősöknél, s az ízetlenkedést a darab bur- leszk-jelenetinél. Egy jelenetet éreztünk csak érzelgős- nek, korszerűtlenül melo- dramatikusnak: Laura grófnő álmodozó monológját a lengyel szabadságról. Az operett legfőbb tényezői a hagyományos szabályok szerint a primadonna és a bonviván. Ezért különösen örülünk, hogy a Szigligeti Színház bemutatójának éppen Pataki Ottilia, Laura alakítója és a koldusdiákot játszó Juhász Pál voltak a legkiemelkedőbb szereplői. Pataki Ottilia hangja, énektechnikája örvendetes és szakadatlan fejlődést mutat. — Játéka is bájos, természetes, előadásmódja temperamentumos, de legnagyobb élményt mégis ez a ragyogószép, tiszta szoprán nyújtotta, mely egyes helyeken, például az első felvonás fináléja előtti nagy áriában szinte operai színvonalra emelkedett. Vendégművészünk, Juhász Pál, a Kecskeméti Katona József Színház tagja — egy este alatt meghódította a szolnoki közönséget. Erőteljes, ritka szép színezetű hangja, kellemes megjelenése, imponálóan férfias játéka megérdemelt nagy sikert aratott. Színházunk két új művésze, Tildy Gabriella és Gálfy László mutatkozott be a másik szerelmespár, Broniszla- va és Jan Janiczky szerepében. Mindkettőjükön a kezdeti elfogultság jelei mutatkoztak. Gálfy László játéka megnyerő volt, de hangja nem tudott egész terjedelmében kibontakozni. Az Ollendorfot alakító Forgács Kálmán személyében nem csupán jó komikust, de kitűnő karakterszínészt ismertünk meg. S végül, de korántsem utolsó sorban Szedő Lajos ezalkalommal a legjavát adta sajátságos és ellenállhatatlan humorának. Mértéktartóan óvakodott a túlzásoktól, s így alakítása az előadás egyik erőssége. A kisebb szerepekben jól szolgálták az előadás sikeréi Fehér Györgyi, Juhász János, Molnár Miklós, Berta Erzsébet, Nagy Melinda, Czaké Mihály és Potoczky Béla. A zenekar Bíró Attila vezényletével élvezetesen tolmácsolta Millöcker fülbemászó, örökszép dallamait. Jc volt Sallay Eta koreográfiá ja, de a tánckar ezúttal mé; nem a tőle telhető legjobba nyújtotta. Csinády István szép díszletei és Márton Aladár korhi. jelmezei a siker méltó részesei. Zilahi Jndit A szolnoki ®JD!o'riűS% *—U óráig tZZ méter VASÁRNAP Vasárnapi fórum. Zené műsor a megye kulturális életéből. Tartalmából: Kultúra vagy szórakozás? — Mezőhé- ki látogatás, — Szolnok zenei életéről. ■— A korszer- műveltség. HÉTFŐ 18—19 óráig Van-e szerelmesebb vallomás. Részletek Fényes Sza bölcs műveiből. — Néhán? perc tudomány. — Liu éf Kalaf áriája Puccini: Turan- dot e. operájából. — Ősz' üdvözlet a horgásztanyáról — A vasárnap sportjából. — Kisterek! betyárcsárda — magyar nóták, népdalok. — Jászkunság! krónika. - Mű' sorzár áa. : ■ — 0 ANYA ES LEANYA tagra s úgy gondolta, olvasni, fog, úgyis pihenésre szánta a délutánt. Pár percig elgondolkozva feküdt. A két lány beszélt a szomszéd szobában. A dívány közel állt az ajtóhoz Nem, Irén nem akart hallgatózni, de megütötte fülét, hogy Éva ezt mondta: — ... nem, Zoli, tudod az nem komoly dolog.. — Fel kellene kelnem és bemenni, hogy tudják, hogy itt vagyok. Egyedül vélik magukat és most majd megtárgyalják apró szívügyeiket — gondolta Irén. — Csókol ózta tok? — kérdezte akkor Pisi is Éva nevetett. — Na. hát persze!.,, Irén szive hangosan kezdett verni. Most mér vissza- fojtotta a lélegzetét, úgy hallgatott. «“» De azért a Zolival az nem komoly — folyt at te, Éra — és én meg is mondtam ezt neki. 0 haragudott, de aztán belátta, hogy kár szentimentálisán venni a dolgokat. De azért egy kicsit mégis szeretem. Tudod, olyan helyes. Nem? — Igen, jóvágású fiú — hallatszott Piri hangja. Éva folytatta: — És a múltkor, mikor a strandon voltunk, akkor azt hittem, hogy igazán szeretem. Pedig dehogy, mégse De olyan csuda volt, ahogy ott hancúroztunk a part or, a napfényben. Zoli olyan barna, gusztusos fiú, olyan szép, egészséges. Na, szóval akkor ez az egészséges, széy élet, hogy ott napoztunk, úsztunk, az a ragyogó víz, rét kék ég — szóval az szállt kissé a fejembe. Aztán rájöttem, hogy mégse, men ha nem találkozunk, alig jut eszembe. Szóval csak kicsit csókolóztunk, ez az egész De hisz ez nem is olyan fontos. •— Na, és Méry Miklós? — kérdezte Piri. — Látod, most tudom, hogy Miklós se. Azaz nem Miklóst szeretem. De hogy is mondjam neked. 6 sem az igazi. Na, ha ez egyáltalán van. Én sokszor gondolom. hogy az egész dolog, amit mesélnek, hogy olyan bolondságokat csinálnak, szerelmi bánat és öngyilkosság és így tovább, az mind csak patetikus póz... Jó, persze, hogy szeretem Miklóst, de látod, 6 sem olyan fontos, olyan életszükséglet nekem. — No, ne lódíts, azért ezt nem mondanám, hogy nem fontos! — szólt közbe Piri. — Nem, Piri, tényleg nem olyan fontos, hogy például nem tudnék másra gondolni, mással törődni. Csak jó vele lenni, beszélgetünk — vele lehet vitatkozni, Miklós igazán eszes, nagyon imponál nekem!... És szeretek vele táncolni, és csókolózni is jó, persze, hogy jó, de hát hisz ez mind olyan természetes és azt hiszem, ha nem volna, akkor sokkal többet törődnék vele, folyton ilyesmire gondolnék... Egyáltalán azt hiszem, hogy rengeteg hűhót csinálnak az egészből, az egész szerelemből. — Az igaz — mondta Piri —, ha látnád papát, hogy az, hogy néz, ha engem egy fiú hazakísér! Nem tudom, milyenek lehettek ezelőtt a férfiak, hogy a papa annyira Konzervált világ mm 'őst, hogy hazafelé robogott • villamoson, most §}f\ i* a lányára gondolt Irén, Hiszen Éva volt minden öröme és minden gondja mostanában. Persze, hogy a fiait is szerette, 6, mennyire szerette! Hisz azóta, hogy özvegyen maradt, csak a gyermekeinek élt. De most, hogy a lánya felcseperedett, hogy nagylány lett — úgy érezte Irén, hogy ő is végigéli mégegyszer az ifjúságot. A fiúknál olyan lassan ment minden. Lassan leve« tettéje a römd nadrágot » tüskés pelyhesen kiserkedt a bajuszuk. A kisebbik el-elpirult, ha egy szőke kislány jött fel Évához. A nagyobbik többet nézett a mikroszkópba, mely az apjukról maradt rájuk, mint a lányok után — s neki, az édesanyjának hozta meg az első ibolyát, gyöngyvirágot, vagy piros retket, ha meglátta • piacon. De Éva, a kislány — Irén így érezte — már elengedte az 6 kezét. Hiszen igaz, néha még olyan gyerekes volt! Nevettek, olvastak, vitatkoztak együtt. És mégis — például ha Éva hazajön a teniszpályáról, karcsún, barnapirosan, fehér ruhában, egy-egy fiú kíséretében I 6 huncutkásan, de aggódó szívvel kérdezte, hogy: — No, melyik az. Évi, a Feri, vagy a Zoltán? — akkor Éva nevet, átöleli, meg is pörgeti néha az anyját s elháritóan mondja: — Ugyan, anyukám, eszembe sincs, egyik tel Pedig többen is kísérgetik. Méry, az a magas egyetemi hallgató, az már lehet huszonhárom-huszonnégy éves. azzal olyan lassan ballagnak. S ha Éva soká marad, tudja már, hogy Méry kísérte haza. Irén úgy érezte, hogy a lánya eltolja 6t magától. Amíg így tűnődött, majdnem elmulasztotta a megállót. Kora volt még, félhét, de hamarabb jött el Dórától, a barátnőjétől, hova rendes havi látogatásra ment, mert Dóra színházba készült. Csöndesen nyitotta az előszobaajtót s csöndesen lépett be szobájába. Az ajtók tárva voltak, végig mind a három szobán. Hallotta, hogy Éva és Piri, a barátnője beszélnek az utolsóban. Vizsgára készülnek, tanulnak. Oda is látott egy pillanatra. Éva az asztalra könyökölve beszélt, Piri háttal ült. Előttük jegyzetek. A fiúk nem voltak otthon. Irén halkan, nehogy zavarja őket, bement a középső szobába. Fáradt volt. A leányiskolában tanított, mióta özvegyen maradt s így nyár felé a kettős gondtól, munkától »1 volt már csigázva. Kicsit ledőlt a pam* buu»akiai magyar Írónő,
