Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-21 / 223. szám

U7 Berlin, Szarvas, Szolnok Nem az új légi menetrend egy sora került véletlenül la­punk hasábjaira. A valóság­ban még nincs légijárat Szolnokra, így Berlinnel sem lehet közvetlenül összekötte­tésünk. S ha majd lesz, ak­kor sem Szarvas irányába vezet. Mert ez kerülő út len­ne, ha utazni akarnánk. A három városnév egymás mellett menetrend, de nem utazáshoz. A dolgok józan megértésének, a tennivalók (elismerésének útját, annak egy-egy állomását jelzi. Berlin jelenleg a nemzet­közi események gyújtópontja. Az NDK és a Szovjetunió lé­pései — az erősek nyugalmá­val megtett intézkedések — kezdetét jelzik egy veszedel­mes háborús tűzfészek (el­számolásának, a második vi­lágháború maradványai meg­szüntetésének. Berlin. E városnév olvasá­sakor az emberek nagyrésze elégedetten gondol arra. hogy végre — 16 évvel a háború után — megszületik a béke- szerződés. Megnyugvással tölti el az embereket, hogy nemzetközi egyezmény rög­zíti majd Németország hatá­rait. Európa népei joggal vár­ják a nemzetközi szerződés­ben garantált biztosítékokat arra, hogy a nyugatnémet milltarizmus ne kergethesse újra háborúba a világot. A nyugatiakat mind ez nagyon Idegesíti. A békeszerződés szó hallatára dühöngeni kezdtek és háborús intézkedéseket tettek. Atombombákat pró­bálgatnak, mozgósítanak, csapatszállításokba kezdtek, hadi költségvetésüket íel- emelik — egyszóval nagyon idegesek és pattanásig feszí­tik a húrt. A szocialista tábor orszá­gait ez nem zavarja. Miköz­ben most nagyobb gondot (ordítanak védelmi erejük (okozására is, mennek a ma­guk útján előre. A Szovjet­unió készül XXII. kongresz- szusára, amely a világon ed­dig ismert legbékésebb prog­ramot, a kommunizmus épí­tésének tervét fogadja majd el. A többi szocialista or­szágban is •'tervszerűen folyik a szocializmus építése. Ml is hasonlóan cselek­szünk. Ennek — ha nem is teljesen és kizárólagos igényű — Jelképe Szarvas. A szarvasi járás dolgozóinak versenyfelhívása kifejezi az egész ország dolgozóinak vé­leményét: — Idegeskedjenek csak Nyugaton. Mi nyugod­tak és magabiztosak va­gyunk. Nekünk most az a fő- gondunk. hogy minél gyor­sabban, minél kevesebb vesz­teséggel betakarítsuk a ter­mést. Ezért hívjuk szocialis­ta versenyre az ország pa­rasztságát. Szolnok is szerepel a cím­ben. Mert megyénk dolgozói is csatlakoztak a szarvasiak felhívásához. A jászberényi­ek, ma jd a többi városok, já­rások közös gazdaságai már bejelentették, hogy részt- vesznek az őszi betakarítási versenymozgalomban. A menetrend gondolatánál maradva: Ha Berlin — Szarvas — Szolnok az egyik irány, akkor Szolnok — Szarvas — Berlin irány is van Dolgozóink egységes ál­lásfoglalása, amely a nyu­godt. békés munkában ölt testet, beleszólás a berlini kérdésbe is. Mert minden­napi munkánk jó elvégzése, ezzel a szocializmus hadállá­sainak erősítése adja azt a szilárd hátországot, amelyet magunkmögött érezve, német testvéreink és a Szovjetunió még határozottabban teheti meg további intézkedéseit a béke védelme, a háború el­kerülése érdekében. Ma: Ifjúság a szocializmusért ★ Megöltek egy embert — Miért? ★ II Sezerédi u'calúi a Költői Cin u'cáig iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiini Kisújszállás tss-ei is csatlakoztak a gyomaiak és szarvasiak versenyfelhívásához Megyei tanácskozás az őszi mezőgazdasági munkálatokról Tegnap a Szolnok megyei tanácsháza épületében a já­rási, városi mezőgazdasági osztályvezetők és gépállomá­si vezetők számára Kasza Béla megyi mezőgazdasági osztályvezető tartott elő­adást. Emlékeztetőül röviden felidézte a nyári sikeres munkák időszakát, amikor az egész megyében, de külö­nösen a jászberényi járás­ban, Karcagon, Kisújszállá­son, Szolnokon és Jászbe­rényben, a jászapáti járás­ban igen jól dolgoztak. A si­Kisújszállás termelőszövet­kezetei egyöntetű akarattal csatlakoztak a szarvasi és a gyomai járás versenyfelhí­vásához. Egyebek között vál­lalták, hogy a baromfi-szi- lázs készítését e hó 20-ig, az istállótrágyázást és a maglu­cerna betakarítását e hó 25- ig, a búzavetést, a cukorrépa szedést, a kukorica betaka­rítását, a szár, répalevél, sze­let silózását október 30-ig be­fejezik. A jászladányi Táncsics Tsz benevezett a betakarítási versenybe keres nyári időszakot nem egészen ilyen sikerekkel teli időszak követte. Az őszi munkák kezdete némi aggo­dalomra ad okot. Bár a gép­állomások, különösen az alattyáni, példamutatóan ké­szül az őszre, több járási ta­nácsnál, így a szolnoki járás­nál is, tapasztalható, hogy nem fogják össze a gépek munkáját. A kukorica betakarításáról szólva mondotta Kasza elv­társ, hogy Szolnok megyében éveken át másodrendű ta­karmányként kezelték a ku­koricaszárat. Az idei gyenge kukoricatermés és a szálas- takarmánykiesés arra késztet bennünket, hogy a kukorica­szárat felhasználjuk takar­mányozásra. Az idén 137 000 hold kukoricát kell betakarí­tanunk. A törés megkezdő­dött, de a töréssel egyidőben nem halad a kukoricaszár vágása. Ezért a gépállomá­sok a régi ÁC—400-as kom­bájnokat is szereljék át ku­korica betakarításra. Az őszi vetéssel foglalkoz­va említette meg Kasza elv­társ, hogy az őszi árpa veté­sével is lemaradtunk. Még olyan termelőszövetkezetek is vannak a megyében, ame­lyek hozzá sem kezdtek az őszi árpa vetéséhez, Török- szentmiklós városban hét termelőszövetkezet, a szolno­ki Kossuth, a kunszentmár­toni Búzakalász Tsz meddig vár még az árpavetéssel? — Semmivel sem biztatóbb a helyzet a kenyérgabona elve­tésében. A jászberényi járás­ban tíz, a törökszentmikló­siban tizenkettő, a jászapáti­ban nyolc, a szolnokiban ti­zenkettő szövetkezetnek nincs még búzavetése. Pedig ebben az évben 175 000 hold kenyérgabonát vetünk. S a szovjet búzákat legkésőbb október 20-ig, az olasz búzá­kat legvégső esetben október 30-ig a földbe kell termi. Lehetséges, kellene, s mégsincs kettős műszak a gépállomásokon Holló Ignác tsz-elnök, Gé- mesi Antal párttitkár és Pol­gár Gellért főagronómus alá­írásával versenycsatlakozás érkezett szerkesztőségünkbe a jászladányi Táncsics Ter­melőszövetkezetből A Tán­csics Tsz kommunistái és szövetkezeti gazdái, vezetői, a gyomai és szarvasi járás versenyfelhívásának ismere­tében úgy döntöttek, hogy elfogadják a betakarítási versenyt A napraforgó be­S zó fia (BT A) A KGST mezőgazdasági állandó bizottsága 1961. szep­tember 12—15. között tartot­ta 9. rendes ülését Szófiá­ban. A bizottság megvitatta a KGST tagállamok szakértői­ből alakult munkacsoportok által előkészített, a mezőgaz­daság fejlődését érintő ak­tuális kérdéseket. Javaslato­kat fogadott el a mezőgazda­ság gépesítését és villamosí­tását érintő néhány kérdés­ben. Jóváhagyta a mezőgaz­dasági gépek és traktorok 1962-ben végrehajtandó nem­zetközi összehasonlító vizs­gálatának tervét. A bizottság megvizsgálta, hogyan alkalmazzák a gya­korlatban a szarvasmarha- és baromfinevelés korszerű technológiája alapján mű­ködő állattenyésztő gazda­ságok modern típusterveit a KGST országok tagálla­mainak mezőgazdaságában. Javaslatokat készített elő, amelyeket a KGST országok 15. ülésszakán és a tanács tagországai képviselőinek ér­tekezletén fognak megvitatni. A bizottság megvizsgálva a KGST országok 12. ülés­szakának a gyapjú, növény­olaj, gyümölcs és zöldségfé­lék termelésének növelésére vonatkozó javaslatainak vég­rehajtását a KGST tagálla­mokban, méltatta azt a je­lentős munkát, amelyet a tag­államok az ezekben a mező­gazdasági terményekben mu­tatkozó népgazdasági igénye kielégítésére végeztek. A bizottság megvizsgálta a mezőgazdasági növények­nek a kártevőktől és beteg­ségektől való védelmének takarítását már be is fejez­ték, a cukorrépa szedését, szállítását ebben a hónap­ban elvégzik, s a répafejet teljes egészében besilózzák. Szeptember végéig a kuko­ricát is letörik, s a kukri ■?- szár egy részét ugyancsak silózzák. A szövetkezet idáig 250 hold kenyérgabonát és 200 hold őszi árpát vetett el. 500 hold vetőszántása van, s október 25-re az őszi vetést befejezi. kérdését és elhatározta, hogy 1962-ben megszervezi a kártevők ellen használt vegyi anyagok nemzetközi vizsgálatát, majd jóváhagyta a nemzet­közi vizsgálat napirendjét és végrehajtási tervét. A bizottság megvizsgálta még és jóváhagyta az állat- tenyésztés fejlesztésével, a talajvédelemmel és az egyéb kérdésekkel foglalkozó ja­vaslatokat. Az állandó bizottság fog­lalkozott a „Nemzetközi me­zőgazdasági folyóirat” című kiadvány munkájával és ja­Ez év őszén több mint 347 ezer katasztrális hold talaj­előkészítése vár a megye gépállomásaira. E munkát csak akkor tudják elvégezni, iia a gépek két műszakos maximális kihasználását biz­tosítják, — természetesen a termelőszövetkezetek segítsé­gével. — Miért van erre a segítségre szükség? A megyében lévő 2090 erő­gépből a mai napig 1138 erő­vaslatot tett annak megjaví­tására. A bizottság ülésén megvi­tatták a mezőgazdaság gépe­sítésével és villamosításával foglalkozó bizottság javasla­tainak a KGST tagállamok­ban történt végrehajtásáról szóló előadást. A bizottság megvizsgálta és jóváhagyta az 1962. évi mun­katervet. A KGST mezőgaz­dasági állandó bizottságának 9. ülése a testvéri együttmű­ködés és a kölcsönös segély- nyújtás szellemében végezte munkáját. gép üzemel két műszakban. Ez bizony nem nagy szám. A gépállomások munkáslétszá­muk miatt csak egy trakto­rost tudnak biztosítani a gé­pekhez. A kettős műszakhoz azonban még egy emberre van szükség. Ehhez kell a termelőszövetkezeteknek hoz­zájárulni. A közös gazdasá­gok vezetői azonban sok he­lyen a következőképpen nyi­latkoznak: „Nem adhatjuk oda a mi vezetői jogosítvány­nyal rendelkező tagjainkat a gépállomásnakPedig itt nem átadásról van szó. Csu­pán be kellene látni a szö­vetkezeteknek, hogy saját érdekük is megköveteli most, hogy a kettős műszak érde­kében szövetkezeti tagok ül­jenek gépállomás! traktorok­ra. Többek között a Szolnoki Gépállomás körzetében, — de ugyanúgy mondhatjuk a Tószegi és a Kunszentmárto­ni Gépállomások területéről is — több gépnek kellene kettős műszakban dolgozni. Például a Jászberényi Gép­állomás 186 erőgépéből mind­össze 96 üzemel két műszak­ban. Ezeken a helyeken — de a niegye többi gépállomásain is — a termelőszövetkezetekkel karöltve meg kell szervezni mind több és több géppel a kettős műszakot. ITT ALLANDO A HŐSÉG „Pokoli meleg’ van a jászkisér’ V egyesipari K ts? zománcozó ke­mencéje előtt. Eb­ben a rekkenő hő ségben dolgozi! Barna Mihál égető. A belkere? kedelem az idé kétszázharminc tonna zománcáruf s ezen kívül neg> ven tonna füst csövet, összese tizenegy millió F értékű árut rer delt a Vegyesipr Ktsz-tőL ft KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 9. ülése Rusk—Gromiko talátltoió New York (MTI). Nyugati hírügynökségek jelentése sze­rint Rusk amerikai külügy­miniszter és Gromiko szov­jet külügyminiszter csütörtö­kön találkozik. Rusk ebéden látja vendégül szovjet kollé­gáját. A megbeszélésen — amelyre magyar idő szerint 18 órakor kerül sor — első­sorban a nyugat-berlini kér­désről és ENSZ-probi émákról lesz szó. «iitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimtiiiiiiiiiiiiiiimik Szovjet—kubai közős közlemény Moszkva (TASZSZ). Leo- nyid Brezsnyev, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa elnök­ségének elnöke és dr. Osval- do Dorticos, a Kubai Köztár­saság elnöke szerdán a Kremlben aláírta a szovjet.— kubai közös közleményt. A közlemény aláírásánál jelen voltak Nyikita Hrus­csov vezetésével az SZKP és a szovjet kormány képviselői és a Dorticos kíséretéhez tar­tozó kubai személyiségek. — (MTI) . Megkezdődött a Béke Vtlágtanács elnökségének ülése Varsó (MTI). Szeptember 20-án reggel megkezdődött Varsóban a Béke-Világtanács elnökségének ülése, amelyre a lengyel fővárosba érkezett J. D. Bernal professzor, a Béke- Világtanács elnöke, valamint több más kimagasló békehar­cos, köztük Ilja Ehrenburg. Alekszandr Kornyejcsuk, — Eugenie Cotton, James Endi- cott és sokan mások. A ta­nácskozás céljáról Bernal professzor a következőket mondotta a sajtó kép-viselői­nek: „Azért jöttünk Varsóba, hogy megvitassuk, milyen módon járulhatnak hozzá a Béke-Világtanácshcz közel­álló szervezetek és csoporto­sulások a legeredményeseb­ben a háború veszélyének el­hárításához. Tizennyolc személy­gépkocsi a mezőhéki Táncsics Tsz tagjai« nak tulajdonában Az országoshírű mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet tagjai közül mind többen rendelkeznek személyautó­val. Az idén hat szövetkezeti gazda vásárolt gépkocsit, és velük együtt az autótulajdo­nosok száma tizennyolcra emelkedett. További tíz szö­vetkezeti gazda autóvásárlási kérelmének engedélyezését várja. A kubai köztársasági e'nök fogadása Moszkva (TASZSZ). Dr. Osvaldo Dorticos, aki hivata­los látogatáson a Szovjetunió­ban tartózkodik, kedden foga­dást adott Moszkvában. Szovjet részről Léomyid Brezsnyev, Nyikolaj Ignatov, Alekszej Koszigin és más hi­vatalos személyiségek jelen­tek meg a fogadáson. A ven­dégek között volt Muham- med Nairn, Afganisztán mi­niszterelnökhelyettese és kül­ügyminisztere is. A fogadá­son Dorticos elnök és Leo- nyid Brezsnyev mondott be­szédet. (MTI) Az Enescu zenei fesztiválon kihirdették a hegedűművészek versenyének eredményét Bukarest (MTI). A második nemzetközi Enescu-fesztivál keretében kihirdették a fia­tal hegedűművészek verse­nyének eredményét. A zsűri a verseny első díját Nyina Mihajlovna Bejlina, szovjet hegedűművésznek ítélte oda. Fiatal hegedűművészünk, Ku- binyi Attila kitüntető okleve­let kapott. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI SZOLNOK JkJ*É XII. évfolyam, ZZ3. szám. Ára 50 fillér 1961. azept. fi, csüWrídk.

Next

/
Thumbnails
Contents