Szolnok Megyei Néplap, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-30 / 204. szám

4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1961. augusztus 30. Ma: Szolnok—Békés megye ifjúsági labdarúgó válogatottjainak találkozója Ma 16.30 órai kezdettel Szolnokon az MTE sporttele­pen kerül sor Szolnok és Bé­kés megye ifjúsági labdarú­gó válogatottjainak barátsá­gos találkozójára. Előtte 15 órakor a két megye úttörő válogatottja mérkőzik. A Magyar Labdarúgó Szö­vetség megyék közötti ifjúsá­gi válogatottak tornájára ké­szülő válogatottunknak ez lesz az első nagyobb erőpró­bája a felkészülés időszaká­ban. A torna bajnoki küzdelmei szeptember 10-én kezdődnek, amikoris megyénk válogatott­ja az UEFA keret ellen lép majd pályára Budapesten. A mai talákozón már lemérhet­jük, hogy hol tart csapatunk a felkészüléssé1 t élifiíí után mserextek a gólokat a martfűiek MARTFŰI MSE—SZARVASI SK 3:i (Q:o) Martfű. Vezette: Szeghő. Mart­fű: Csendes — Böjti, Seres. T. Kovács — Mészáros, Szűcs — Pálinkás. Nagy I., vízhányó. Mi- ktfs. Mezőteleki. Szarvas: Kon- dacs — Bobvás, Csernus, Búzás — Patkós, Nádas — Antal, Járó, Kerekes, Szalontai, Janurik. Nagyszerű Időben a Szarvas kezdte a játékot. Az első ne­gyedóra unalmas, lanyha játék­kal telt el. A lö. percben Pálin­kás a kapu közeléből Kondacs- ba lőtt. Még ebben a percben ellentámadás során Kerekes lö­vését Csendes kiejtette és Sza­lontai 8 méterről, óriási helyzet­ből mellé lőtt. A 34. percben Pá­linkás a kapu torkában mellé nyűit a labdának én így oda volt a nagy helyzet. Az első félidő hátralévő részében sem Javult a játék. Fordulás után ez 55. percben történt az első említésre méltó esemény. Mezőteleki futott el a labdával, kicselezett két védőjá­tékost, de utána gyengén a ka­pus kezébe gurított. Fokozato­san feljöttek a hazaiak és gzebb- flél-szobb támadásokat vezettek. Különösen Nagy I. és Pálinkás Javult fel. A re. percben Pálin­kás elfutott középen és a tisztán álló Mezőtelekihez játszott, aki 20 méterről egy nagyszerűen el­talált lövéssel a bal felső sarok­ba talált. 1:0. A 65. percben a hazaiak szögletet harcoltak ki, a kapu «aőttt kavarodásból Pálin­kás biztosan talált, a hálóba. 2:0. A játék ebben a részében a martfűiek nyomasztó fölénybe kerültek. A 75. percben egy me­redeken kapott labdával Pálin­kás elfutott, a kapust is kicse­lezte és az üres kapuba gurí­tott. 3:0. A BO. percben a szarva­siak vezettek támadást. Egy ma­gas labdát Seres nem ért el és Kerekes az Ötös sarkáról a bent­ragadt Csendes mellett biztosan lőtt a hálóba. 3ü. A hátralévő pernek mezőnyjátékkal teltek el. Jók: Mészáros, Sós, Pálinkás, illetve: Patkós, Járó. A játékve­zető több hibát vétett. Rita /. A vízilabda OB ll~ért Harmadik helyen végzett a Szolnoki Honvéd S20LN0KI HONVED—TATA­BANYAI BÁNYÁSZ 4:3 (0:1, 1:1, 1:0, 211) Tatabánya, 500 nézó. Szolnok: Hohl — Szoboszlai, Füzesi — 'Mohácsi — Jegest, Matyó. Sölét- ormos. Csere: Barna, Tatabá­nya: Gárán — Mldllng, Lázár — Szvltllk — Budavári, Kiss, Kap­csánál. — Gólldvők: Mohácsi 4, Budavári 9, Kapesándi 1. AZ első negyedben a hazaiak szerezték meg a vezetést. A má­sodik negyedben kiegyenlített volt a Játék. Az utolsó két ne­gyedben a Szolnokiak hatalmas iramot diktáltak és győzelmük a látottak alapján nagyobb arányú Is lehetett volna, ha a helyzete­ket Jobban kihasználják. A me- zrtny — 9 egyben Szolnok leg­jobbja Mohácsi volt. A második játékrészben nyújtott lelkes Já­tékért dicséret illeti. A tatabá­nyaiak közül a csatársor nagy akarását lehet dicsérni. Ezzel a mérkőzéssel véget ért az 1961. évi II. osztályú vízilab­da bajnokság, amelyben az el­múlt évben OB t-es Szentesi Ki­nizsi mellett a Budapesti Spar­tacus, a Szolnoki Honvéd és a Tntabányai Bányász négyes har­cából a szerencsével is párosult Szentes került ki győztesen. Ez­zel Ismét visszakerült az OB I.- be. Második helyen a Budai Spartacus végzett, a harmadik helyet a Szolnoki Honvéd csa­pata szerezte meg, mig negye­dik helyre a Tatabányai Bá­nyász szorult, ötödik Hódmező­vásárhely, hatodik a Tipográfia, hetedik a Ganz-MAVAG, nyolca­dik a VTSK együttese lett. A Ganz-MAVAG és a VTSK kt- caett. Kettős mérkőzésen győztek a Vörös Meteor női kosarasai A közelgő bajnoki idényre va­ló felkészülés során a Szolnoki Vörös Meteor női kosárlabdázói a Hódmezővásárhelyi VSC csa­patát látták vendégül barátságos kettős mérkőzés keretében. Az első napon' a következő ered­mény született: Szolnoki Vörös Meteor — Hódmezővásárhelyi VSC 90:42 (40:16), Szolnok, köz- gazdasági technikum tornaterme. Vörös Meteor: Horváthné (23), Bajusz (5), Pataki (52), Kovács (14), Horgász I. (Doboené) 42), Csákné (6). Csere: Fodor (10), Zeller (16), Szabó (11), Horgász IT. (12). Hódmezővásárhely: Vár­nagy (5), Földvári (17) Szénási (10), Erdei (39), Makra’(2). Cse­re: Schmidt (10), Bodri (2), Mak­ra II. (1), Az edző jellegű mér­kőzésen a szolnoki lányok végig imponáló játékot mutattak. A HVSC nem késztette komolyabb erőfeszítésre a Meteor lányokat. Folyamatosan szőtték támadá­saikat és gyors indításokkal ér­ték el pontjaikat. A kezdő ötös és a cserecsapat is azonos telje­sítményt nyújtott. A látottak alapján elmondhatjuk, hogy a játékosok a bajnokság nyitánya előtt, máris Jó formában van­nak. Erőnlétük is kielégítő, így bizakodással nézhetünk további ■gTé»replAstí le eV H. Z. i\B ll-es férfi kézilabda Martfűi MSE—Miskolci MTE 17:15 (8:7) Miskolc. A döntő fontossá­gú mérkőzésen a jobb játék­erőt és a nagyobb erőnlétet képviselő martfűi csapat megérdemelten győzte le nagynevű ellenfelét. Gól lövő: Sándor (5), Hor­váth (4), Kés jár (3), t*" ">\ Csabai (2). ntHllllliliiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiliiiiiiiiiiliiiliilll) Felhívás A Művészettörténeti Doku­mentációs Központ felkér mindenkit, aki az alább meg­nevezett — grafikus-, festő, szobrász, rézmetsző, kisplasz- tikus, építő, litográfus — művészekről vagy hozzátarto­zóikról valamit tud, vagy je­lenlegi lakásukat vagy tar­tózkodási helyüket ismeri, vagy arcképükről tudomással bír, közölje a Művészettörté­neti Dokumentációs Központ­tal: Budapest, XIV. kér., Dózsa György út 41. Uhrein rános, Hastce Ferenc, Kova- sek István. Kraumann Sán- lor, Herr Rezső, Földes (Feld) mre, Kirchner Herman és j. Pálinkás János. Nevezettek 1871—1927 kö­ti magyar postai bélyege- t tervetek. (MTI) A megyei labdarúgó bajnokinkról jelentjük A megyei labdarúgó bajnokság augusztus 27-i fordulójában — — mint már tegnapi számunkban közöltük — nyolc mérkőzésből Öt döntetlent hozott. A csatárok eredményessége e héten javult az előző két fordulóval szem­ben. Míg az elsőben 2.37, a má­sodikban 3.3, addig most 3.6 volt a forduló gólátlaga. Legtöbb gól a Kunszentmárton—Karcag mér­kőzésen esett; összesen hat. A legtöbb gólt a Mezőtúri Honvéd csatárai szerezték: Összesen ötöt rúgtak a tiszaföldváriaknak. Az eddigi fordulók közül most ta­lálkoztunk a legmagasabb néző­számmal. Ez a Mezőtúri MAFC— Nagykunsági MEDOá2 mérkőzé­sen volt, Mezőtúron, ahol 900 szurkoló volt kíváncsi a két csapat találkozójára. — Tudósí­tóink az alábbiakban számolnak be a mérkőzésekről: MEZŐTÚRI MAFC—NAGYK UNS ÁGI MFDOSZ 5:0 (2:0) ÄS* SÄ - Vezette: MAFC: Csureónfcás-Baria). _ L. Veres -eLTt T™y’ T«rök Csete, Gombás ra" ™rök n- - Nagy íj Má(. in-- Gombás I., Zoltán. Na^ykun.fJ5^^ Magyar Nagy r.. p*f„™**i Szarka ­Pocii, D. Naev ' Bü Na*y — Ta­vira, Nagy ®°<1M. Laeko­Ed/ö: MUcuJf’ IUdlr­arSpí 73: lénybe került^ fcakn*I,döntó rö~ hyu győzelmüket <2,aiyobb ará- nöen védő Szarka Sí a ,kltű- lyozta meg. Gól íov,tt115 akatJá- !• G) Nagl i/ JíTfjG Gombás Júk: Gombás i’„ Mété Veres. Török fI!. ’ NaSY n„ te-» s-X-ä *,',rc “S»^ ■» Sindei Imre WäKSg“«ra; Pintér n. HeEedüs — Csornán, SMbl? Harangozó, Rákőezlb6FeZl^®' Juhász. Kiss ■— Vaud®, or^nr. Karcag: — J. Nagy, Gyár«8™31’ Székely '«hl. Takái, Bóta lrA8/’ca- 21 , A hazai räapa?' ,^vács n- 3:l-re is elhúzott^ 2,>Ta- majd annál nagvohh*' ,de 3 karcagiak madtak és y«kermfn.dülettel tá­rlók. a vS“ Wegyenif. kitűnő teileKftr^J^. csatársora Az eredményTetXl vök: Szabó (2) 1r£?᧰8- Góllö- Kovács n Í.£*í?n. illetve: játékvezető mindkét Csák n- fedésére kitűnően fé megelé­^mzerűen ÜSg? „Ä. • 300 fa n„ HárshtWészáros - Var- receni ’ Horváth, Den. Jászárokszállás: r..-­Z Ä K°k31-, Kúrián. górSásgányI ' ^állásiak tfma^dtók 3 Jészárok­veszélyesebbe^ s?m,e.Wbbet és lesen megváhoVotf0 ut4n tei- A hazaiak szinte* végi»át<Sk képe- Púra játszottak fTJ 8 ka­sásból Palotai szabadni­731 csatárok renept^1' A ha* wttet hagytak JT üeg fölhely­Illéh-^^lpP'övók: Kl prímán, Palotai Lauer, '«ve: sipeki. Kák^ ?t™Sé «­Jászárokszállás ifi a g ny *■ Vasutas ,n,^.Z01noki tor0k«EGYES' medosÍL'’ TOROKSZENTMikios, VASAS fy^KL^sT’ -°lzíhöö- Kunhe­Lipták — Kis® rf 3,bb m., Boda, 1-öfí. Nádas Hi ’r'1vai _ Csö­Kováes. t ’ Vaías?°SV Szabö I., Kiss, Balázs FekeV Sima> — Sz. Szabó - nírvasi » ~ S7edlák, Hálák. Mák ' ’ Bana- Katona, dégekéenvZtj ftia ven- tak ^nVPé fölényben játszm­áért. Szünetet]tán^vat^Sre ‘élmk zaiak kezdírni® viszont a ha- 'átékkai íöbb' ^ lelkes « «lény^^s “a Pimasz-, mérkőzés 90. percében elkerült Lévainak megszereznie. A mér­kőzés hevében néhány sportsze­rűtlenség is előfordult. Csörögi a kiállítás sorsára került. Góllö- vfk: Darvasi (li-esböl), Kiss I. (U-eaből), illetve: Mák. Lévai. A debreceni játékvezető sok hi­bával vezette a mérkőzést. Jók: Boda, Lipták, Szabó I., illetve: Darvast, Bana, Mák. Kunhegyes ifi—T. Vasas Ifi 2:0. — Barócsi — MEZŐTÚRI HONVED— TíszaföldvAr 5:0 (1:0) Martfű, 400 néző. Vezette: Kun (Vágó—Danlcska). Mezőtúr: No- vák — Kalocsai, Kudecz, Göncz — Szabó, Varga — Erdélyi, Kreisz, Nádast. Serbán, Verb. Edző: Lukács László. Tlszaföld- vár: Tóth — Szabó, Kavics, Pe­te — Balia, Sági — Diós, Bíró II., Kávási, Bóka, Szántai. Edző: G. Kiss István. Az első félidőben, amíg a föld­vári csapat erővel bírta, eUen- állt a meg-megújuló Honvéd rohamoknak. Ebben a Játékrész­ben Tóth több, gólnak látszó lövést védett. A második félidő­ben a földvári együttes már nem tudta tartani a gyors létező­ül ri csatárokat, s így azok köny- nyen érték el a nagy gólarányú győzelmet. Gőllövők: Serbán (2), Nádast, Verb és Varga. — Jók: Kreisz. Nádasl, Serbán, illetve: Tóth, Bállá, sági. Kun játék­vezető jól biráskodot. — Verbók — SZOLNOKI MÁV II.—JASZ- K1SER 2:2 (1:2) Szolnok, MTE pálya, vezette: Baranyl. MÁV ú.: Molnár — Thoma, Urbán, Szabó — Borzl, Qógóny — Csák, sülé, Kolláth, Sós, Kovács. Edző: Korom Pál. Jászkiscr: Tari — Burai, Kovács I., Major, I. Nagypál. Major n. — Laki, Kovács II., Ragály, Bán­laki, Szabó. Edző: Ecsekl István. A lelkesebben játszó és jóbb erőnléttel rendelkező jászkisé- rlek a tartalékos MÁV JX ellen végig egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. Megérdemelten vit­ték haza az egyik pontot. MÁV ifi—Jászkisér ifi 8:1 (4:0). N. M. J ASZ JAKOH ALMAI SPARTA­CUS—JÁSZAPÁTI KSK 1:0 (1:0) Jászjákőhalma, 500 néző. Ve­zette: Hontt. — Jászjákóhalma: Nagy I. — Mubari, Kovács, László — Fodor, Nagy IL — Far­kas, KozmOczky, Lukácsi, Kop­pány. Urbán. Edző: Smid Rezső. Jászapáti: Slmkő — Vágó, Utas- sy, Mihályi — Adám, Horváth — Kurucz, Kökény I., Kónya, Kö­kény II., Szirze. Edző: Korsó« Miklós. Váltakozó mezőnyjáték ala­kult ki, majd az egyre többet támadó Spartacus a 41. percben Kozmóczky — Lukács — Urbán összjáték után Koppány lövésé­ből megszerezte a vezetést. 1:0. Fordulás után a Spartacus még nagyobb fölénybe került, de a vendégek eredményesen véde­keztek Így több gól nem esett. Jók: Muhart, Fodor, Koppány, Urbán, illetve: Slmkő, Utassy, Kökény n. A játékvezetőt hár­mas Jól oldotta meg feladatát. Jászjákóhalma ifi—Jászapáti Ifi 0:0. — sas — A hét Jos HSE) — Darvasi (T. Vasas), Kreisz (Szabó Lajos HSE), Lip- ták (Kunhegyes), Koppány (Já- kóhalma), Serbán (Szabó Lajos HSE) . Dicséretet érdemelnek még: — Kapusok: Slnkó (Jászapáti), Tóth (Tiszaföldvár) hátvédek: Grámán (Szó. Vasutas), Kókai (Jászárok- szállás), Utassy (Jászapáti), fe­dezetek: Palotai (Vasutas), Sipe- ki (JAszárokszállás), Fodor (Já- kólmlma), Baila (Tiszaföldvár), Mészáros (Vasutas), Sági (Tisza- földvár), Gógány (Szó. MÁV n.). Csatárok: Nádas! (Szabó Lajos HSF) , Kökény n. Jászapáti). Ur- bán (JAkóhalma), Szabó I. (Kun­hegyes), Mák (T. Vasas), Kovács (Szó. MÁV n.) Csornán (Kun- szentmárton). SxurkológyQlés a MÁV pályán A MÁV labdarúgó szakosztály és a Baráti Kör vezetősége leg­jobb szurkolói részére f. hó 30- án délután 17.30 órakor — az ed­zőmérkőzés után — aktíva ülést tart a pályán lévő klubhelyiség­ben. Tárgy: Kölcsönös tájékoz­tatás. Az értekezlet iránt város­szerte nagy az érdeklődé? Autórádió ki és beszerelő műhely, televízió, magnetofon, lemezjátszó szerviz szolgálat lesz Szolnokon n Szolnokon, a Beloiannisz úton hónapok óta csákány, kőműveskalapács csattogásá­tól hangos az 1. számú cse­megebolt és a Tiszavirág cukrászda környéke. Az Épí­tőipari és Javító Vállalat munkásai új üzletet alakíta­nak itt, a Tiszavirág cuk­rászdával szemben. — A Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat GELKA szaküzletét készítjük — mondja Mikó István építés- vezető. — A munkát március 6-án kezdtük. Közben bebi­zonyosodott, hogy az épület pince- és emeletfödémje el­avult. Nem bírja a terhelést. Üjat kell építeni. Annak­idején szóbakerült: ki kell költöztetni a lakókat, hogy az átépítés zavartalan le­gyen. Persze erre nem volt mód és lehetőség. Három csa­ládnak nem tudott szükségla­kást biztosítani a Városi ta­nács. így más tervvel foglal­koztunk. Nem bontottuk le a födémet, másként erősítettük meg. Igaz, többlet munkát jelentett, de megérte a fá­radságot. Közel háromszáz- ezer forintot takarítottunk meg. — Miből adódik e*? —- Abból, hogy nem kel­lett lebontani a keresztfala­kat, a villany- és vízvezeté­keket, és nem kellett helyet­tük újakat építeni. — Milyen lesz az új üzlet? — Korszerű. Igazán büsz­kék lehetnek rá a szolno­kiak. Fesszel Alajos építész- mérnök tervezte. A bútorzat kőrisfából készül, a mennye­zet egyedi kiképzésű lesz: fű­részfogas gipszrabic. A pad­lózat és az oszlopburkolat jugoszláv márványból épül. Az új üzletben televízió, rá­dió, magnetofon, lemezjátszó szerviz szolgálat lesz. Autó­rádió ki- és beszerelő mű­helyt is létesítünk. Ilyen ja­vítóműhely Szolnokon még nincs. — Az üzlet korszerű, min­den igényt kielégítő beren­dezésű lesz. Hatvanezer fo­rintos antennát kap, amely 40 televízió és 20 rádió üze­meltetésére alkalmas. A kö­vetkező vételeket biztosítja: TV-nek az OIRT, az l.,8„ 11 csatornán és a CCIRTT, URH vételt, valamint rádióknak n hosszú- és rövidhullámhosz szat. — Az üzlet előterében p kényelmes fotelokban a ki­sebb javítási munkát meg i- várhatják az ügyfelek. — Mikor kerül átadásra? — Átalakítás közben sok pluszmunka adódott, mint — már mondtam is — például n pince- és emeleti födém fel­újítása. Mindemellett határ időre, december 15-re át­adásra kerül az új üzlet. Al­vállalkozóink — szerződés szerint — ütemesen teljesítik vállalásukat. A Szolnoki Vas- és Faipari Ktsz dolgozói o kirakatot készítik, az EM. Szolnok megyei Építőipari Vállalat kőfaragói a már­ványburkolatot faragják. Re­méljük, nemcsak Ók, hanem a Szolnok megyei Tanács Épületszerelő Vállalata is de­reka® munkát végez, s határ­időre befejezi a víz és gőz­fűtés szerelését — mondta végezetül Mikó István épí­tés veziető A. J. Augusztus 23—szeptember 5: beiratkozás a dolgozók általános iskolájába Szeptember második heté­ben ismét megkezdődik Szol­nokon a dolgozók általános iskolájának esti tagozata. Felvehetők mindazok, akik tanköteles koruk alatt nem szerezték meg az általános iskola VIII. osztályának meg­felelő végzettséget. A felvé­telnek felső korhatára nincs. A tanulmányi idő 10 hó­nap. A hallgatók hetenként két alkalommal járnak az előadásokra az esti órákban. A dolgozók iskolája az alábbi osztályokkal indul: V—VI. osztály, VII. oszt ál v VIII. osztály. A jelentkezés ideje: aug. 23-tól szeptember S-ig. Je­lentkezni lehet a Dolgozók Önálló Általános Iskolája Igazgatóságánál (Szolnok, Be­loiannisz úti Általános Isko­la) vagy bármelyik általános iskolában. ^APRÓHIRDETÉSEK ALLAS JÖ kereseti lehetőséggel hírlap­árusokat felveszünk. Jelentkezni lehet azonnal Szolnok, 1-es pos­ta vezetőjénél. A TISZAVARKONY1 Földműves­szövetkezet pályázatot hirdet az 1. sz. textil boltjának vezetésére. Fizetés 1300.— Ft alap és a for­galom utáni jutalék. Jelentkez­hetnek, akik legalább 3 éves gya­korlattal rendelkeznek, szakmai vizsgájuk megvan és a textil ke­reskedelemben jártasak. Önkölt­séget felvétel esetén térítünk. GOBELIN kézimunkázókat fel­veszünk. Jelentkezőket betanít­juk. Szolnoki Háziipari Termelő- szövetkezet Szolnok, Irodaház, földszint Z, Szeptember ismét „hosszú hónap” lesz a lottóban. A Sportfogadási és Lottó gaz- gatóság ugyanis a következő hónapban öt lottó sorsolást rendez, egyet a fővárosban, négyet vidéken. A hónap első húzását szep­tember 1-én Pesterzsébeten tartják, s ezúttal a 35. heti nyerőszámokat, valamint a 34. játékhét szelvényeire az augusztusi tárgyjutalmakat sorsolják. Szeptember 8-án Petőfibányán, I5-én Mezőtú­ron. 22-én Szigetváron 29-én pedi g Kisteleken sorsol iák a lottó nyerőszámait. (MTI) I A SZOLNOKI VASIPARI VÁL­LALAT GYAKORLATTAL REN­DELKEZŐ GÉPÉSZMÉRNÖKÖT KERES AZONNALI BELÉPÉSRE. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZE­RINT. ÚTIKÖLTSÉGET CSAK FELVÉTEL ESETEN TERÍTÜNK. JELENTKEZÉS A VÁLLALAT MUNKAÜGYI VEZETŐJÉNÉL. SZOLNOK, HUNYADI JANOS ÜT 4. SZ. ALATT. Közületek, kulturotthonok, figyelem! Háromajtós vas és fém öltözőszekrénye­ket, valamint kultúr- termi berendezéseket megrendelés esetén azonnal szállít a Bú­torértékesítő Vállalat közületi részlege B ‘dapest. VII., Wesselé­nyi utca 8. A TORÖKSZETMTKLOSI Mező­gazdasági Gépgyár felvételre ke­res Tudomány Egyetemet vég­zett Jogászt Jogtanácsosi munka­körbe. Szolnoki lakos másodál- lásu dolgozóként Is jelentkezhet. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. A SZOLNOKI Postaműszaki Fenntartási Üzem segédmunká­sokat keres felvételre. Jelent­kezni lehet személyesen az üzemnél: Szolnok 1. sz. Posta­hivatal épületében. EGYÉB .TOKÁRBAN lévő 20 mázsáig bi ró gumiskocfli eladó. Szolnok Tabán u. 40. LEGÚJABB burkolt Pannónia eladó. Ratkai, Törökezentmik- ?6s, Árpád utca 8. sz. BEKÖLTÖZHETŐ családi ha 7 eladó. Szolnok, Hunyadi János utca 48. JOKARBAN lévő Danuvla mo­torkerékpár sürgősen eladó. T' szaföldvár, Baross út 123. T/W* H 4Z4SJSAG SZOLID, házias, lakással rendel­kező tisztviselőnő levelezne há­zasság cél Iából 53 év körüli kor­rekt. nem dohányzó férfi szemé­lyében. ..Kellemes ilálkozá«' jeligére a kiadóhivatalba. f I. a fával rodelt mes7c rendeljen a .Í30ZSA” Mg. Termc- lőszö ve< kezet tői FFI cAtARKAN\ (Heves megye) í A labdarúgó NB Tű heti fordu­lója alapján: A labdarúgó NB III augusztus 27.-1 fordulójában alig akadt egy csapatra való jó teljesítmény, így a jobbhátvéd poszton gyen­gébb teljesítménnyel is a hét il-ébe lehetett kerülni. Balázs (Szó. Kinizsi) — Böjti (Martfű), Seres (Martfű), Gyémánt L (Szó. Kinizsi) — Mészáros (Martfű), Sokvári (Szó. Kinizsi) — Pálin­kás (Martfű), Kovács L (Jb. Va­sas), Szántai (Jb. Vasas), Bíró (Jb. Vasas), Hegedűs (Jb. Vasas). — Dicséretet érdemelnek még: Fedezet: Gyémánt II. (Szó. Ki­nizsi). Csatárok: Kovács m. (Jb. Vasas), Céczi II. (Szó. Kinizsi). A góllövő lista élén továbbra is Nagymajdon áll (Jászberényi Lehel) 6 góllal. Második Vízhá­nyó (Martfű) S góllal, 3. Szántai (Jb. Vasas), Papp (MTE) 4 góllal, a további sorrend: 3 gólos: Wl- lisch (MTE), 2 gólosok: Pálin­kás (Martfű), Bíró (Jb. Vasas), Márton (Szó. Kinizsi), Mikus (Martfű). A MEGYEI BAJNOKSÁG HETI FORDULÓJA ALAPJAN Lauer (Szó. Vasutas) — Muha­rt (Jákóhalma). Boda (Khegyes), Göncz (Szabó Lajos HSE) — J. ’Vagy (Karcag), Varga (Szabó La­A lottósorsolások szeptemberi menetrendje

Next

/
Thumbnails
Contents